Címke: Max Verstappen

  • Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    Fernando Alonso nemrégiben adott nyilatkozata nagyon rossz hírt jelenthet a Forma-1 szurkolói számára. A spanyol kétszeres világbajnok szerint a 20-ból 19 pilóta már most tisztában van azzal a ténnyel, hogy idén sem lesz világbajnok.

    Alonso szerint az Aston Martin egyértelmű előrelépést ért el az AMR24-gyel a tavalyi évhez képest. Lawrence Stroll csapata hiába kezdte nagyon jól a 2023-as évet, nem tudott közeledni a Red Bullhoz, és az idő múlásával a riválisai is lehagyták őt a fejlesztési versenyben. Azonban a spanyol a többi csapat fejlődése miatt egyelőre nem meri kijelenteni, hogy a silverstone-i istálló idén is képes lesz megismételni a tavalyi évadhoz hasonló parázs startot.

    A Ferrari az utolsó tesztnap leggyorsabb idejével hangolt a szezonnyitányra

    Alonso figyelmét a Red Bull új, formabontó dizájnja sem kerülte el. A Milton Keynes-i istálló óriási meglepetésre egy, az RB19-hez képes jelentős mértékben eltérő konstrukcióval rukkolt elő a bemutatóján. Nagy kérdés volt, hogy a Mercedes tavalyi megoldásait is magában foglaló autóba nem sül-e be a Red Bull, de Max Verstappen az első napon aratott fölényes sikerével, és a lenyűgöző versenyszimulációival gyorsan pontot is tett az ügy végére.

    A spanyol kiválóság úgy véli, ezen tények miatt már most kijelenthető, hogy a Red Bull holland kiválósága lesz a világbajnok idén is, mert szerinte a csapattársának, Sergio Péreznek semmi esélye sem lesz vele eszemben.

    „Nincs kristálygömböm, hogy megmondhassam, mit fognak elérni a többiek – olvashatók a 32-szeres futamgyőztes szavai az Autosport.com hasábjain. – Szerintem Max lesz a világbajnok, és a Red Bull továbbra is uralni fogja a sportágat. Az általuk prezentált koncepció egy óriási meglepetés volt a számomra.”

    „Jelen pillanatban csak azt kell megnézni, hogy milyen teljesítményt nyújtanak. A mezőnyből 19 pilóta már most tudja, hogy nem lesz világbajnok az idén. Az esetek 99%-ában mindig ez történik, ezért is ilyen kegyetlen ez a sport.”

    Alonso azt is hozzátette, hogy nehéz még az Aston Martin győzelmi esélyeiről beszélnie. A Red Bull már a tavalyi évben is a Szingapúri Nagydíj kivételével az összes versenyt megnyerte, és ha az RB20 hasonlóan jól muzsikál majd Verstappen alatt, mint azt az elődje tette, akkor a 2023-as szezonhoz hasonló dominanciát láthatunk majd 2024-ben is a részéről.

    Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

  • A Ferrari az utolsó tesztnap leggyorsabb idejével hangolt a szezonnyitányra

    A Ferrari az utolsó tesztnap leggyorsabb idejével hangolt a szezonnyitányra

    Eseménydús utolsó tesztnapot zárt a Forma-1 mezőnye Bahreinben, a Bahrein International Circuiten. A Ferrari ismét tartolt, de mellettük számos olyan csapat van, akik nagy reményekkel várhatják majd az egy hét múlva esedékes szezonnyitó hétvégét.

    A második naphoz hasonlóan ma is felborította a menetrendet egy meghibásodott vízelvezető csatorna a bahreini pálya hátsó egyenesében. Az edzést már 30 perccel a kezdés után félbe kellett szakítani piros zászlóval, hogy a pálya személyzete elháríthassa a keletkezett problémát. A Bahreini Nagydíjon már nem lesz probléma a rendszerrel, mert a csatornát ki fogják tölteni betonnal.

    A teszt utolsó napja sem múlt el hosszú megszakítás nékül

    A kényszerszünet miatt az utolsó tesztnapon sem volt megtartva a szokásos ebédszünet, ami ismét fejfájást okozott a csapatoknak. A Ferrarit azonban nem zavarta meg ez a tény, és Charles Leclerc-nek köszönhetően a harmadik tesztnapot is behúzta. A monacói egy 1:30.322-es körrel szerezte meg az első helyet, ami azonban elmaradt a második nap legjobb idejétől (1:29.921), amit Carlos Sainz ért el.

    Leclerc mögött a végén parádés kört autózó George Russell végzett, akinek mindössze 46 ezredmásodperc volt a hátránya. A Ferrari-pilóta mellett a Mercedes versenyzője is a C4-es keveréken érte el a legjobb idejét. A harmadik helyet nagy meglepetésre a Saubert erősítő Csou Kuan-jü szerezte meg.

    A Red Bull hiába húzta be az első tesztnapot, Max Verstappen ezúttal sem mutatta meg a foga fehérjét. A holland pilóta úgy végzett a negyedik pozícióban, hogy fel sem tette a C4-es Pirelliket, legjobb próbálkozását a C3-asokon – ami a Bahreini Nagydíjon a lágy keverék lesz – autózta.

    Rajtuk kívül még Cunoda Juki, Alex Albon, Oscar Piatri, Fernando Alonso, Carlos Sainz és Sergio Pérez fért be a legjobb tízbe.

  • Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

    Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

    A Forma-1 első előszezoni tesztnapján magabiztosan végzett az élen a Red Bull pilótája, a címvédő Max Verstappen, és nagyon elégedett volt mind a megtett távval, mind az autó viselkedésével.

    „Jó visszatérni a volán mögé. Azt hiszem, jó napunk volt. Sok kört megtettünk, sok mindent kipróbáltunk a kocsival, ezért nagyon boldog vagyok – mondta Verstappen a szerdai nap végén. – Jól szórakoztam ma. Nagyon tetszett, ahogy az autó viselkedett, nagyon jó volt az egyensúlya. Bár ez csak egy tesztnap, jó napot zártunk.”

    A sok kör egész pontosan 143-at jelent, és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is ezt emelte ki azzal a kiegészítéssel, hogy „többé-kevésbé probléma nélkül” jött össze ez az impozáns körmennyiség.

    „Ez jól néz ki – vélte. – A koncepció működik, ez a lényeg.” A Red Bull ugyanis több újítást villantott az RB20-on az autó bemutatóján látott állapothoz képest, a jelek szerint ezek hozzájárultak a jó nyitányhoz.

    Csütörtökön Verstappen folytatja a vezetést délelőtt Bahreinben, majd délutánra és péntekre átadja a stafétát csapattársának, Sergio Péreznek.

    Nyuszifül és cápaszáj – a Red Bull újraértelmezte az F1-es autók hűtését

  • Egy autó a külsejével és a tempójával is kitűnt az első F1-es tesztnapon

    Egy autó a külsejével és a tempójával is kitűnt az első F1-es tesztnapon

    Szahírban megkezdődött az előszezoni kollektív F1-es tesztelés. A komolyabb fennakadások nélküli nyitónapon csak egy csapat veszített jelentősebb mennyiségű időt, miközben a címvédő Max Verstappen ott folytatta, ahol 2023 végén abbahagyta.

    Csupán három tesztnap áll a csapatok rendelkezésére, hogy egy autóval felkészüljenek a jövő héten ugyanezen a pályán, Bahreinben már el is startoló 2024-es szezonra, vagyis a pilótáknak egyenként másfél nap jut az autóban – ez maximum 12 óra fejenként, amit persze senki sem tud teljes egészében vezetéssel tölteni.

    A csapatok többsége megosztotta a munkát két pilótája között az első napon (és így tesznek majd a továbbiakban is), ám a Red Bull és a Mercedes más utat választott: Max Verstappen és George Russell egész nap a volán mögött maradhatott, így Sergio Pérez és Lewis Hamilton maradtak az egyedüliek, akik még nem próbálhatták ki releváns körülmények között új autójukat, ők csütörtökön kerülnek sorra.

    Bár minden teszten jó észben tartani, hogy a köridőkből nem érdemes messzemenő következtetést levonni, elvégre az üzemanyagmennyiségek és a versenyzők aktuális programjai nem ismertek, ám mégis az időeredmények alapján áll fel az a rangsor, amire aztán mindenki odafigyel.

    Az első tesztnap félidejében, majd a már mesterséges megvilágítás mellett elérkezett záráskor is Verstappen Red Bullja állt a tabella élén – a holland az utolsó fél órában futotta meg leggyorsabb körét, egy 1:31.344-et, amihez képest a másodikként záró Lando Norris is több mint egy másodperccel elmaradt. A címvédő istálló a tempója mellett az egyedi hűtőnyílásaival is felhívta magára a figyelmet.

    Nyuszifül és cápaszáj – a Red Bull újraértelmezte az F1-es autók hűtését

    A versenyzők közül csak a „magánzók”, Verstappen és Russell lépték túl a 100 megtett kört, a csapatokat illetően viszont a Williams kivételével mindenki túljutott ezen a mennyiségen. A grove-i istálló az egyetlen, amelynek komolyabb műszaki gondjai akadtak a nap során.

    A délelőtti négyórás szakasz végéhez közeledve Alexander Albon alatt kapcsolt le az autó a célegyenesben, aminek oka az üzemanyagpumpa meghibásodása volt. Ez igényelt némi szerelést, ami a délutáni etap első órájába is belenyúlt, később viszont Logan Sargeantnak volt egy kicsúszása, amely során a falat ugyan elkerülte, ám a csapat ezt követően véglegesen a garázsba vonult.

    Említést érdemel az a különlegesség is, hogy piros zászlós leállás nélkül telt el az első tesztnap nyolc órája, az autók megbízhatósága tehát máris megmutatkozott.

    Csütörtökön és pénteken ugyanilyen menetrend szerint, közép-európai idő szerint 8-12 és 13-17 óra között zajlik majd a tesztelés, jövő héten pedig már – rendhagyó módon – csütörtökön megkezdődik a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapja.

    A nap során készült élő tudósításunk még több részlettel itt olvasható vissza.

    Az első tesztnap végeredménye:

    F1 teszt, 1. nap
    Fotó: F1 Twitter
  • Lecserélik a „teknősbékát”, ami felbosszantotta Verstappent

    Lecserélik a „teknősbékát”, ami felbosszantotta Verstappent

    Az idei már a negyedik olyan szezon lesz, amelyben az F1-es hétvégéken felváltva két különböző gyártó biztonsági autója tesz szolgálatot. A versenyzők aligha bánják, hogy az Aston Martin teljesítménye közelebb kerül a Mercedeséhez.

    A 24 F1-es hétvége egy részén ugyanis a Mercedes, a másik részén az Aston Martin szolgáltatja a biztonsági autót és az orvosi autót is. Az Autosport úgy értesült, hogy a szezonnyitón az előbbi, majd a rákövetkező Szaúd-arábiai Nagydíjon utóbbi lesz akcióban. Talán nem is véletlen, hogy az Aston kapta meg Dzsiddát, hiszen ahogy az F1-es autóikon, úgy a biztonsági autójukon is ott lesz a szaúdi olajvállalat, az Aramco logója.

    Ennél is fontosabb azonban, hogy az Aston Martin idén új Vantage-modellt állít üzembe F1-es biztonsági autóként, ami nagyobb tempóra lesz képes. Az teljesen megszokott, hogy a pilóták panaszkodnak a safety car lassú tempója miatt, amikor mögötte köröznek a versenyen, mondván, hogy ez a sebesség nem elegendő a gumik melegen tartásához – ám az Aston tempódiktálójára ez eddig különösen igaz volt, hiszen teljesítménye érezhetően elmaradt a Mercedes AMG GT Black Seriesétől: közel 200 lóerővel gyengébb volt, kevesebb leszorítóerőt termelt és 45 kg-mal többet is nyomott.

    Emlékezetes módon a 2022-es Ausztrál Nagydíjon Max Verstappen teknősbékaként utalt a biztonsági autóra, amely szerinte csak 140 km/órás tempóval haladt az egyenesekben is.

    Az Aston Martin új modellje 150 lőerővel izmosabb lesz, amivel teljesítménye 656 lóerőre nő, ezzel jóval közelebb kerül a 720 lóerős Mercedeshez. Az új Vantage nagyobb turbófeltöltőket és jobb hűtést is kap.

    Az autó megjelent a bahreini teszten is, egyelőre fekete-zöld álcafestést viselve.

  • Verstappen: Az online versenyzés pörgésben tart

    Verstappen: Az online versenyzés pörgésben tart

    A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Max Verstappen előszeretettel csap össze másokkal a virtuális térben is.

    Az idei évben is a virtuális világban, a Daytonai 24 órás online futamán aratta első győzelmét, és egy interjúban kifejtette, miért veszi ennek hasznát a világbajnokságban is.

    „Ártani nem árt. Ugyanazt csináljuk itt, mint a valódi versenyzésben: gondolkodom a stratégián, a bokszkiállásokon, védem a pozícióm, előzök, figyelek a gumikopásra, a benzinfogyasztásra. Sok a hasonlóság” – nyilatkozta Verstappen a Motorsport-Magazin.com-nak.

    „Noha más autókat vezetek [online], az agyam ugyanúgy működik, én pedig magas hőfokon égek. Folyamatosan kihívás elé állítom magam, és izgalmas különböző tehetségek ellen versenyezni a virtuális térben, akik nagyon jók abban, amit ott csinálnak. Így én is megpróbálok ugyanolyan jó lenni, és mindent kihozni magamból.”

    Verstappen, Schumacher, Hamilton, Senna: a nehézségekre egyikük eddig jobban reagált

  • Verstappen fiatalon pimaszul ignorálta Marko hívásait

    Verstappen fiatalon pimaszul ignorálta Marko hívásait

    Helmut Marko szerezte meg a Red Bullnak Max Verstappent, aki viszont egyáltalán nem rettegett a tanácsadótól úgy, mint mások.

    Egy interjúban a ma már háromszoros világbajnok elárulta, ez olyan megnyilvánulásban is megmutatkozott, ami másnál talán instant kirúgást okozna, hiszen a Red Bull utánpótlás-programjának vezetője hírhedten nyers és őszinte.

    „Más fiatalokkal ellentétben én nem rettegtem Helmuttól. Emlékszem, korábban reggelente 7:30 és 8 között rendszeresen felhívott, de nem vettem fel. Úgy gondoltam, ilyenkor nem telefonálok, inkább alszom. Ezért 10 óra környékén hívtam vissza” – mondta Verstappen a Motorsport-Magazin.com-nak.

    „Egy idő után rájött, hogy 7 30 és 8 között nem veszem fel a telefont. Szerintem bizonyos fokig kedveli, ha az ember meghúzza a határokat, és ő is ilyen.”

    Az F1 nem szabadul meg a megmondóembertől: az összes futamra elutazik

    Egy korszakos zseni nyilván megtehet ilyet, de volt olyasmi, amiből Marko nem engedett, és Verstappen beadta a derekát. „Kijelentette, hogy németül beszélünk egymással. Korábban nehéz volt nekem németül kommunikálni. Egyszer a Servus TV-nek kellett interjút adnom, és mondta, hogy Max németül fogja megtenni. A riporter azt gondolta, mi a fene, és én is azt, hogy basszus. De közvetlenebb, ha valaki a főnökével az ő anyanyelvén beszél” – véli a holland pilóta.

    Viccesen hozzátette, hogy amíg Marko egy Nokiát használt, nehezebben értette, amit mond, de amióta iPhone-on beszélnek, jobb a hangminőség.

    A kapcsolatukról azt nyilatkozta, ma már természetesen bármiről nyíltan beszélhetnek egymással, és Marko nála sem ismer középutat, nem köntörfalaz, hanem ami a szívén, az a száján.

    Verstappen elmondta, miért nem ér rá azon aggódni, ki lesz a főnöke

  • Követné-e Verstappen Hamiltont a Ferrarihoz? „Nem akarok tiszteletlen lenni…”

    Követné-e Verstappen Hamiltont a Ferrarihoz? „Nem akarok tiszteletlen lenni…”

    A Red Bullnál érdeklődéssel figyelik, mi sül majd ki Lewis Hamilton és a Ferrari 2025-től kezdődő partnerségéből, Max Verstappen azonban leszögezte, ő nem álmodik hasonló karrierútról.

    A Ferrari vörös autóinak vonzereje szinte a Forma-1 kezdetétől fogva létező jelenség. Sok nagy versenyző a világbajnoki címmel egyenrangú célként beszélt arról, hogy leigazoljon a sport legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatához, mások pedig karrierjük nagy bánatának tartják, hogy nem jött össze egy ilyen szerződés.

    Még az idén már 18. F1-es szezonját megkezdő Lewis Hamiltont is, aki pedig eddigi összes versenyét Mercedes-motorokkal teljesítette, elcsábította a Ferrari varázsa, így 2025-től a maranellóiakhoz igazol, hogy várhatóan velük is fejezze majd be karrierjét.

    A jelenlegi mezőny három világbajnoka közül Fernando Alonso 2010 és 2014 között már versenyzett a Ferrarinál, Max Verstappen azonban a Red Bull bemutatóját megelőző sajtóeseményen azt mondta, őt nem vonzza ennek a gondolata.

    „Nem akarom, hogy ez illetlenül hangozzon, mert nagyon tisztelem a Ferrari márkát, de jelenleg nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok. Jól érzem magam ebben a környezetben, így nem vágyok változásra. Már saját tapasztalatból is tudom, soha ne mondjam azt, hogy soha, de most egyáltalán nincs is ilyesmi a gondolataim között. Ez csak az F1, én pedig ezen kívül is sok mindent szeretnék még csinálni” – idézi a Racefans a hollandot, aki nem először hangoztatja, hogy nem akar hosszú időre tervezni a Forma-1-ben.

    Verstappen elmondta, miért nem ér rá azon aggódni, ki lesz a főnöke

    Hamilton döntése kapcsán a holland így folytatta: „Lehet, hogy ez volt az álma és a célja. Nem tudhatjuk, milyen tárgyalásokat folytatott a Mercedesszel és a Ferrarival, és milyen ajánlatokat kapott. De ha elégedett ezzel a döntéssel, akkor jól teszi, hogy átmegy. Szerintem jól fog kinézni, és bízok benne, hogy sikeresek lesznek.”

    A Red Bull csapatvezetőjének, Christian Hornernek arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy szerinte istállója számára kedvező fejlemény lesz-e Hamilton és a Ferrari partnersége.

    „Ezt nehéz megítélni – felelte. – Szokatlan volt ez az időzítés, de Lewis nem fél attól, hogy merész döntéseket hozzon, mint azt már akkor is megmutatta, amikor a McLarentől a Mercedeshez igazolt. Nyilvánvalóan látott valamit a Ferrariban, amitől úgy gondolja, hogy ott jobb helye lesz a jövőben. A Forma-1 számára nagyszerű, hogy összeáll a Hamilton-Ferrari páros, kár, hogy 2025-ig kell hozzá várnunk.”

  • Verstappen elmondta, miért nem ér rá azon aggódni, ki lesz a főnöke

    Verstappen elmondta, miért nem ér rá azon aggódni, ki lesz a főnöke

    A Red Bull sokáig hallgatott a Christian Horner csapatfőnökkel szemben zajló vizsgálatról, ám a csütörtöki autóbemutatón már nem kerülhették el az ezzel kapcsolatos kérdéseket az istálló kulcsfigurái.

    Hogy Horner ellen pontosan mi miatt indult a vizsgálat, az továbbra sem tisztázott, bár egyre biztosabb, hogy nem a német sajtó által belebegtetett legrosszabb forgatókönyvről van szó, elvégre a csapatvezető továbbra is képviselte az istállót a Milton Keynes-i bemutatón, s olyan hozzáállással végzi a dolgát, hogy a vizsgálat lezárultát követően is posztján marad.

    Horner szerint a sajtóban nagy visszhangot kapott ügy ellenére minden a szokott kerékvágás szerint zajlik a Red Bull felkészülésében, és hasonlóan vélekedik az istálló két versenyzője is.

    „Minden ugyanolyan, mint máskor, ezt elmondhatom. Nem tudom, ki szeret irkálni ilyen dolgokról, de köztem és Christian között semmi sem változott” – idézi a Racefans Max Verstappent, aki arra reagált, hogy apja és csapatfőnöke között is lehetett surlódásokról olvasni.

    Horner szerint az ellene zajló vizsgálat csak összekovácsolja a Red Bullt

    „Én pedig csak magamra figyelek, igyekszem felkészíteni magam a versenyzésre, valamint a mérnökökkel egyeztetek. Emellett pedig az életem nem csak a Forma-1-ről szól. Amikor otthon vagyok, igyekszek nem nagyon gondolni az F1-re az edzéseimen kívül. Sok minden mást is csinálok a háttérben, például a virtuális térben, ami eléggé leköt.”

    Sergio Pérez mondatai pedig csak még inkább megerősítették, hogy a csapattagokat alaposan felkészítették arra, hogyan beszéljenek a Horner-ügyről anélkül, hogy valójában bármit is mondanának.

    „Zajlanak bizonyos dolgok, de a legfontosabb, hogy megpróbáljunk egységesek maradni, és emlékeztessük magunkat arra, hogy a versenyzés miatt vagyunk itt, ami mindannyiunk nagy szerelme. Christian pedig kulcseleme a csapatnak. Egyszerűen csak versenyezni akarunk. Versenycsapat vagyunk, ekkora sikerek után pedig szeretnénk együtt tartani a csapatot” – fogalmazott a mexikói pilóta, aki negyedik évét kezdi meg a Red Bull pilótájaként.

  • A múlt és a jelen összecsap: egyszerre pályán a Red Bull első és legújabb autója

    A múlt és a jelen összecsap: egyszerre pályán a Red Bull első és legújabb autója

    19 évvel ezelőtt debütált a Red Bull a Forma-1-ben, ami azt jelenti, hogy idén a csapat már 20. modelljét mutatta be a királykategóriában. A kerek szám jegyében különleges videókkal is készültek.

    A címvédő istálló csütörtök esti autóbemutatója egyúttal a Red Bull két évtizedes F1-es működésének is emléket állított, ennek jegyében pedig több videót is bejátszottak a műsorba.

    Az egyik egy igazi időutazás: a csapat a napokban megtartott silverstone-i filmforgatási napját nem véletlenül időzítette a bemutató előttre, hiszen a Max Verstappen által vezetett RB20-as mellé felállt a rajtrácsra az istálló legelső modellje, a 2005-ös RB1 is. A Red Bull legelső F1-es autóját most is a csapat egyik akkori versenyzője, az 52 éves David Coulthard vezette, aki karrierje végén négy éven át versenyzett a Milton Keynes-ieknél, és első dobogójukat is ő szerezte 2006-ban Monacóban.

    A vizes Silverstone-ban köröző két autót figyelve jól látható az is, hogy mennyivel megnőtt az F1-es gépek mérete 2005 óta.

     

    Az alábbi videó pedig a Red Bull elmúlt 19 évének legnagyobb sikereit, legemlékezetesebb pozitív pillanatait foglalja össze, benne a csapat két sikerkorszakával, amelyeket Sebastian Vettel és Verstappen neve fémjelez.