Címke: Max Verstappen

  • Sajtó: Hamiltonénál is nagyobb fizetést adna a Mercedes Verstappennek, aki a sikerre is garanciát akar

    Sajtó: Hamiltonénál is nagyobb fizetést adna a Mercedes Verstappennek, aki a sikerre is garanciát akar

    Német sajtóértesülések szerint Max Verstappen éhségét nem elégítené ki pusztán a csúcsfizetés, a lehetőségekhez mérten bizonyítékokat akar kapni arra, hogy átigazolása esetén a Mercedesszel is lesz esélye a győzelemre.

    Bár a múlt héten Fernando Alonso és az Aston Martin hosszabbításával egy puzzle-darab a helyére került, Max Verstappen Red Bulltól való esetleges év végi távozása továbbra sem került le a napirendről. A holland lehetőségei azonban tovább szűkültek, most már a Mercedes tűnik számára az egyetlen reális opciónak, ha dobbantani akarna jelenlegi sikercsapatától. A hollandnak bár 2028-ig van szerződése a Red Bull-lal, egybecsengő sajtóértesülések szerint módjában állhat távozni, ha a hatalmi erővonalak változásával Helmut Marko kikerülne a csapat vezetőségéből.

    Verstappenék és a Mercedest irányító Toto Wolff között mindkét fél elmondása szerint zajlottak már puhatolózások, az Auto Motor und Sport pedig úgy tudja, a Mercedes vezetői bizottsága jóváhagyást adott arra, hogy még annál is jobban jövedelmező szerződést ajánljanak Verstappen szolgálataiért, mint amivel az istállóval hat világbajnoki címet szerző és eközben a sport legsikeresebb pilótájává váló Lewis Hamilton rendelkezik jelenleg.

    Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre

    A lap értesülései szerint azonban Verstappennek ennyi nem elég ahhoz, hogy rábólintson az ajánlatra, a tavalyi szezonban rekordszámú 19 futamot megnyerő holland valamiféle bizonyítékát szeretné látni annak, hogy a Mercedes a következő években képes lesz győztes autót adni alá. Az új aerodinamikai szabályok 2022-es érkezése, valamint Verstappen és a Red Bull menetelésének kezdete óta a brackley-i istálló jelentősen visszaesett az erősorrendben, amit a legjobban talán az szemléltet, hogy amióta a holland megnyerte az első vb-címét – jelenleg pedig már a negyedik felé halad – a Mercedes csupán egyetlen futamon tudott győzni, 2022-ben Interlagosban. A 2026-os, még nem minden téren véglegesített új szabályok azonban lehetőséget kínálnak az erősorrend újbóli felbolydulására.

    A Mercedesnél továbbra is állítják, hogy az idei autójuk jelentős előrelépés a vakvágánynak tűnő előző két évi modell után, ám egyelőre még nem találták meg azt a működési tartományt, amelyben ki tudnák hozni a benne lévő potenciált – legutóbb a Japán Nagydíjon csak a 7. és a 9. helyet szerezte meg George Russell és Lewis Hamilton, négy futam alatt a csapat legjobb eredménye pedig egy ötödik pozíció Szahírból, így csupán a negyedik helyen állnak a konstruktőri tabellán, egyetlen ponttal az Aston Martin előtt.

    A Mercedes dolgozóinak több mint 90%-a Verstappent akarja

  • Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Prost szerint ezért nem érnek sokat Verstappen világbajnoki címei

    Max Verstappen szurkolói aligha zárták a szívükbe Alain Prostot a legutóbbi nyilatkozatát követően. A francia szerint az ellenfelek hiányában nem érnek sokat a Red Bull pilótájának világbajnoki címei.

    Ugyan Verstappen az első címét egy rendkívül kiélezett csatában nyerte meg a Lewis Hamiltonnal szemben, azonban a 2021-es Abu-dzabi Nagydíjon történtek miatt még a mai napig árnyék vetül a holland pilótára.

    Azonban a szívóhatásos autók korszakának kezdete óta kis túlzással szinte minden a Red Bull holland kiválóságáról szól. A háromszoros világbajnok 2022-ben 15, a következőben pedig 19 sikert ért el, aminek köszönhetően mindkét alkalommal már jóval a szezon vége előtt bebiztosította a címvédését.

    Verstappen rendkívül sok elismerést kapott a 2023-ban mutatott dominanciájáért, azonban Prost a dicsérete mellett egy komoly kritikát is megfogalmazott. A McLaren és a Williams korábbi világbajnoka szerint a holland pilóta a világ legjobb versenyzői közé tartozik, de komoly ellenfelek hiányában az eredményei kevesebbet érnek a kelleténél.

    Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    „Max az egyik legjobb pilótának számít manapság, ezt el kell fogadnunk – árulta el a 69 éves Prost. – Azonban egy bajnokság többet ér, ha két vagy akár három csapat is harcol érte.”

    „A Mercedesnek és a Ferrarinak a jövőben több esélye lesz abban az esetben, ha a Red Bullhoz hasonlóan talál magának egy igazi első számú versenyzőt, és jobban összpontosít rá. Kár, hogy jelen pillanatban egyiküknél sincs meg ez. Remélhetőleg jövőre mindketten meglépik ezt, és ismételten láthatunk majd egy jó csatát.”

    Prost végül Lewis Hamilton Ferrarihoz való igazolásáról is elmondta a véleményét. Az 51-szeres futamgyőztes úgy látja, hogy mindkét fél számára kétséges, hogy megérte-e aláírni a szerződést.

    „Meg tudom érteni a döntését, mert nyilvánvaló, hogy amikor az ember egy olyan csapatnál van, mint a Mercedes, ahol két éve nem nyert futamot, és nagyon küszködnek, hogy visszatérjenek az élre, akkor az ő korában lehet mondani, hogy »rendben, miért ne próbálnék ki valami mást?« – nyilatkozta a Sports Illustratednek a négyszeres világbajnok. – Nem vagyok benne biztos, hogy a Red Bullhoz volt lehetősége menni, Max csapattársaként biztosan nem. Szóval erre nem volt esély. Aztán mehetett a Ferrarihoz, különösen a ’26-os szabályváltoztatások miatt. Így csak egy éve van, a ’25-ös, hogy beilleszkedjen a csapatba.”

    „’26 után, azt hiszem, negyvenkettő lesz, sőt, talán negyvenhárom, szóval az egy másik történet – fogalmazott. – Ugyanakkor megértem, ha nem akarja abbahagyni a versenyzést. A kérdés az, hogy jó-e ez a lépés. Jó választás lesz? A Ferrari szempontjából szintén feltehetnénk a kérdést. A sportágnak ez jó, mert mindenki nézni fogja. Az embernek lehet egy elképzelése, de lehetséges, hogy jövőre az év ugyanezen szakaszában már más lesz, mert egy évvel idősebb lesz. Az is kérdéses, hogy vajon újra megtalálja-e a motivációját. Lehetséges, mert ha rövid időre, mondjuk csak évre veszíti el, és a Ferrari jól megy, akkor újra rátalálhat.”

    Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

  • Hamilton már a régi pontrendszerben élő önmagát sem győzné le

    Hamilton már a régi pontrendszerben élő önmagát sem győzné le

    Max Verstappen szuzukai zsenialitását méltatják és Lewis Hamilton minden várakozást alulmúló szezonkezdetére mutatnak rá a Japán Nagydíj legérdekesebb statisztikái.

    Az aerodinamikai teljesítményben rendre kimagasló Red Bullnak mindig is az egyik legerősebb pályája volt a gyors kanyarokkal tűzdelt Szuzuka, ez pedig Verstappen itteni eredményességében is megmutatkozik.

    Ugyanis a holland az egymást követő harmadik évben nyerte versenyt ezen a pályán, ami eddig csak Michael Schumachernek sikerült 2000 és 2002 között. Verstappen emellett a Red Bull-lal eddig minden célba érkezésekor dobogóra állt Szuzukában, és sohasem végzett rosszabb helyen, mint a rajtpozíciója (csak 2019-ben esett ki).

    Japánban az 53-ből 48 versenykört Verstappen töltött az élen, amivel teljesített egy jelentős mérföldkövet, hiszen csupán a negyedik versenyző lett, aki eljutott 3000 élen megtett körig.

    A ranglista állása jelenleg:
    1. Lewis Hamilton – 5455
    2. Michael Schumacher – 5111
    3. Sebastian Vettel – 3501
    4. Max Verstappen – 3009
    5. Ayrton Senna – 2931

    A holland dominanciáját látva az sem irreális, hogy még idén beéri Vettelt a harmadik helyen – ehhez nagyjából arra van szüksége, hogy a maradék 20 verseny felén ő vezesse a mezőnyt a körök nagy részében.

    Négy kettős győzelemmel kezdődött a szezon, amire már volt példa korábban (2019-ben a Mercedes öt tökéletes hétvégével nyitott), de olyan még soha nem történt, hogy ezeket két különböző csapat szállítsa.

    Hogy a Ferrari a Red Bull legközelebbi kihívója, azt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt idén még nem győzte le olyan autó a célban, amely nem Red Bull. Ez azt is jelenti, hogy negyediknél rosszabb helyen még nem végeztek, Sainz pedig az összes idei futamon dobogón állt, amelyiken éppen nem a kórházi ágyban feküdt.

    Hamilton számára már statisztikai kibúvó sincs

    Most már tényleg nem lehet tovább csűrni-csavarni: Lewis Hamilton F1-es karrierjének legrosszabb szezonkezdetét produkálja. Ott tartunk, hogy négy futam után csak eggyel van több pontja (10), mint a 2009-es szezon azonos szakaszában, amikor pedig még lényegesen kevesebb pontot értek a helyezések, ráadásul akkor Sepangban még annak is csak a felét osztották ki a korai leállítás miatt. A 2009-es pontrendszer szerint Hamiltonnak most csak 2 pontja lenne a bahreini 7. helyen által, a 2002-ig érvényben lévő szerint pedig 0.

    A csapattárs elleni eredményessége is mélypontokat verdes. Hamilton Szuzukában idén először le tudta ugyan győzni George Russellt az időmérőn, a fiatalabb brit azonban a tavalyi év végétől zsinórban öt alkalommal szerzett jobb rajthelyet, ennél hosszabb időmérős sikersorozatot pedig csak Nico Rosberg tudott elérni Hamiltonnal szemben – egyszer 2014-ben, egyszer pedig 2015-ben.

    Hamilton emellett a szezon első négy futamán egyaránt nem tudta legyőzni a csapattársát a versenyen, ami csak egyszer, szintén Rosberg ellen esett meg vele, amikor a német négy győzelemmel indította 2016-ot.

    De a Mercedes összességében is rémesen szerepel: négy forduló után csak 34 pontja van a csapatnak, míg az előző két évben, amelyeken korábbi önmagához képest már szintén jelentősen alulteljesített, mégis 77-ig (2022) és 76-ig jutottak (2023) ennyi idő alatt – igaz, tavalyi mennyiségüket kissé kozmetikázza a bakui sprinten begyűjtött hét pontjuk.

  • Pérez csattanós választ adott Verstappennek és Sainznak: „Az én apám van a legnagyobb veszélyben!”

    Pérez csattanós választ adott Verstappennek és Sainznak: „Az én apám van a legnagyobb veszélyben!”

    A Japán Nagydíj dobogósai közül ketten a sajtótájékoztatón amiatt aggodalmaskodtak, hogy a raliversenyzésben ténykedő apáik sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint ők maguk az F1-es pályákon. Sergio Pérez viszont kontrázott: mindez semmi az ő apjának állásához képest!

    Jos Verstappen és idősebb Carlos Sainz jól ismerik egymást még azokból az időkből, amikor mindkettőjük fia a Red Bull szárnyai alatt, 2015-ben csapattársakként csatlakoztak az F1-es mezőnyhöz. A két autóversenyző apa között pedig még több lett a hasonlóság, amióta a szintén korábbi F1-es pilóta Verstappen maga is elkezdett ralizni, így csak még több közös témájuk van a kétszeres rali-világbajnok és ötszörös Dakar-győztes Sainzcal.

    Fiaik vasárnap osztoztak a dobogón a Japán Nagydíjon, majd a sajtótájékoztatón Max Verstappent és ifjabb Sainzt megkérdezték arról, saját vagy apjuk autósportos tevékenységét tartják-e veszélyesebbnek. A két pilóta azonos előjelű választ adott.

    „Én személy szerint nagyobb veszélyben érzem az apámat, mint magamat – kezdte Sainz. – Már csak amiatt is, mert 62 éves, és már rengeteg kockázatot vállalt az életében. Rendszeresen kérdezgetem tőle, hogy miért csinálja ezt még mindig, amikor otthon nyugodtan golfozgathatna velem vagy az anyámmal tölthetné az idejét. De továbbra is el akar indulni a Dakaron és két-három további raliversenyen minden évben, és esélytelen, hogy lebeszéljük őt róla.”

    Verstappen rámutatott, hiába ő vezeti a gyorsabb autót, egy Forma-1-es versenypályának felmérhetetlenül magasabb a biztonsági szintje, mint a természetes környezeté, ahol a raliversenyzők száguldanak.

    „Az én apám is elkezdett ralizni két-három éve, és amikor a fedélzeti kamerás felvételeit nézem, határozottan úgy érzem, hogy nagyobb veszélyben van, mint én. Nagyon tisztelem a raliversenyzőket, lenyűgöző, amit tesznek ott a fák és mindenféle dolgok között. Minket itt a versenypályákon olyan falak vesznek körül, amelyeket arra tervezték, hogy elnyeljék a becsapódás energiáját, de egy fa általában nem így viselkedik” – fogalmazott a szuzukai győztes.

    Sainz felidézte, hogy Jos Verstappen nemrég már saját ralis videóit mutogatta az ő apjának, igazolva, hogy csak még szorosabbá vált közöttük a kötelék.

    Az eddig nehezen szóhoz jutó Sergio Pérez, akinek apja, Antonio nem autóversenyző, a beszélgetés végén aztán elsüthette a csattanót: „Ne aggódjatok, az én apám a politikában mozog, szóval szerintem ő nagyobb veszélyben van!”

    Pérez apja a mexikói parlament alsóházának tagja.

    A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

  • Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában

    Piros zászlós rajt után Verstappen kettős győzelemre vezette a Red Bullt Szuzukában

    A Daniel Ricciardo és Alexander Albon első körös balesete miatt fél órára leállított Japán Nagydíj mindkét rajtját hibátlanul kapta el Max Verstappen, aki Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt végül elsőként is ért célba. Leclerc sokat lépett előre olyan taktikával, ami a Mercedesnek nem vált be.

    Bár a hét eleji előrejelzések vasárnapra adták a legnagyobb valószínűséget az esőnek, végül száraz, a hétvége legmelegebb időjárása fogadta a mezőnyt vasárnap, ami a gumikezelés szempontjából vetített előre kihívásokat.

    A rajtnál Verstappen el tudott lógni Sergio Pérez és a többiek elől, s az első kilenc helyen változatlan maradt a sorrend az első kanyarok után, a figyelem azonban hamarosan a mezőny második felére helyeződött, miután két autó nagy robajjal a 2-es kanyar gumifalban landolt. Daniel Ricciardo és Alexander Albon autója csak enyhén ért össze, miután a kanyar előtt az ausztrál a külső ív felé húzta az RB-jét, ezzel leszorítva a Williamst, de ez is elég volt, hogy mindkét pilóta kezéből kivegye az irányítást. Ricciardo és Albon is épségben szállt ki az autóból, a tartalékalkatrészekkel híján lévő Williamsnek viszont további fejfájást okozhat a baleset.

    A gumifal viszont olyannyira elmozdult a becsapódásoktól, hogy a versenyirányítás az első körben piros zászlót rendelt el. A helyreállítás nagyjából fél órát vett igénybe, ekkor állórajttal, az első szektorban jegyzett állás szerint indulhatott újra a verseny.

    A sorrend másodszorra sem kavarodott fel a rajtnál, Verstappen eljött Pérez, Norris, Sainz és Alonso előtt. A Mercedesnél merész taktikát választottak, a piros zászló alatt lecserélve a közepes keverékű gumikat keményekre Lewis Hamilton és George Russell autóján is, azzal a tervvel, hogy a többiekkel ellentétben csak egyetlen tervezett bokszkiállással teljesítsék a futamot. A rosszabbul tapadó gumik miatt mindkét pilóta veszített egy pozíciót a rajtnál, s úgy festett, ezzel a taktikával is a mezőny első felének utolsó helyein maradnak. Különösen Hamilton tűnt hitetlennek a terv sikerét illetően, aki először saját felvetését követően elengedte maga mellett Russellt, majd a rádión a stratégia megváltoztatását kérte, miután az egyszer már kiállók is sorra száguldottak el a Mercedesek mellett.

    Norris azáltal, hogy négy körrel korábban állt ki, átugrotta Pérezt, de a mexikói végül visszaelőzte őt a második helyért, és a mclarenes ugyanígy járt második kerékcseréje után is.

    Leclerc azáltal szállt be a dobogóért folyó harcba, hogy szintén egy kiállás mellett döntött – ő a közepes keverékű gumikat tartotta életben hosszú ideig, így a vezetést is átvette egy időre, majd keményekre váltott, s miután csapattársa, Sainz is letudta a maga második kiállását, a nyolcadik helyről startoló monacói a harmadik pozíciót őrizte Verstappen és Pérez mögött, de Norris előtt.

    A Mercedesek ekkor az 5-6. helyen álltak, ám sebezhetővé váltak a két kiállással mögéjük került Sainz, Alonso, Piastri trióval szemben, így a csapat valóban megváltoztatta a stratégiát, mindkét pilótát kihívva egy második kerékcserére, amely során közepes keveréket kaptak.

    A mezőny első feléből így Leclerc volt az egyetlen, aki kitartott az egy kiállás mellett, s tizenöt körrel a vége előtt őrizte is a harmadik helyet a nyomában lévő Norrisszal és Sainzcal szemben – ebben a csatában pedig a spanyolé volt a stratégiai előny, akinek gumijai tíz körrel újabbak voltak, mint két riválisának autóján. Norris egy elfékezése után Sainz le is vadászta korábbi csapattársát a célegyenesben, majd Leclerc nem is védekezett ellene, miután a rádión figyelmeztették, hogy a Norris elleni csatára figyeljen.

    Bár az időmérő után Pérez még remélte, hogy a versenyen is ott lehet Verstappen nyomában, a holland végül könnyedén, tizenkét másodperces előnnyel nyerte meg a Japán Nagydíjat, melbourne-i kisiklása után visszatérve a dobogó tetejére. A Red Bull idén harmadszor ünnepelhetett kettős győzelmet, a harmadik helyezett Sainz pedig továbbra is minden futamon dobogóra állt, amelyen elrajtolt.

    Leclerc végül tartani tudta Norrist a negyedik helyért, Alonso már nagyobb lemaradással lett hatodik, mögötte pedig az utolsó körökre megérkezett Piastri nyakára Russell, aki az utolsó kör kezdetekor az ausztrál egy apró hibáját kihasználva át is vette a 7. helyet. Hamilton a kilencedik pozícióval csak két pontot szerzett.

    Az utolsó pontszerző hely Cunoda Jukié lett, miután hazai pályán a 10. helyre vezette az RB-t.

    A Japán Nagydíj végeredménye:

  • Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    Verstappen szerint nem lenne jó ötlet, ha a Red Bull leigazolná Alonsót

    Az idén rendkívül korán beindult átigazolási találgatások forgatagában Max Verstappen beszélt arról, hogy szerinte milyen versenyzőt kellene leszerződtetnie a Red Bullnak, és reagált a rá a hálóját kivető Toto Wolff nyilatkozatára is.

    A 2025-ös pilótapiac még számos permutáció szerint alakulhat, a mozgások irányát pedig elsősorban az határozza majd meg, hogy hány ülés szabadul fel a Red Bullnál. Bár Verstappen 2028-ig szóló szerződéssel rendelkezik, az elmúlt két hónapban sokat lehetett hallani arról is, hogy az istállónál folyó hatalmi harc akár idő előtti távozásra is sarkallhatja a hollandot – főleg úgy, hogy a jelek szerint Christian Horner megerősödve jött ki belőle. Sergio Pérez szerződése lejár az év végén, ám éppen most kapott hízelgő szavakat a feljavult teljesítménye miatt Helmut Markótól.

    A Red Bull szerint Pérez most kezdte el félteni a helyét, ezért javult fel

    A Red Bullnál jelen állás szerint szélsőséges esetben akár mindkét ülés felszabadulhat, de az is lehet, hogy jövőre is változatlan marad a felállásuk. Fernando Alonso mindenesetre a sajtóértesülések szerint aktívan érdeklődik a mezőny legerősebb csapatánál esetlegesen számára megnyíló lehetőség iránt, ami nyomós okot adna számára ahhoz, hogy még további néhány évvel meghosszabbítsa F1-es karrierjét.

    Verstappen azonban a limburger.nl-nek adott interjújában elmondta, nem tartaná jó ötletnek Alonso leigazolását – no persze nem azért, mert a kiemelt státuszát féltené a spanyoltól.

    „Nem érdekel, hogy ki lesz a csapattársam, és ezt a csapattal is közöltem. Mindig hiszek magamban, és úgy gondolom, hogy bárkit le tudok győzni. De ha engem kérdeznek, szerintem furcsa lenne leigazolni egy 42 éves versenyzőt, hiszen a Red Bull hagyományosan mindig kiképezte a saját fiatal versenyzőit. Sergio leigazolásával is már szakítottak ezzel a szokással, egy 42 éves versenyző pedig végképp ezt jelentené. Jól kijövök Fernandóval, szóval nem erről van szó, csak a csapat jövőjét tartom szem előtt. De persze a csapat dönt arról, hogy ki hol vezessen” – magyarázta Verstappen.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője már beszélt arról, hogy tartott informális egyeztetéseket Verstappenékkel a Red Bullnál kialakult helyzetről és a holland esetleges elérhetővé válásáról. A háromszoros világbajnok azt mondja, noha a régi feszültségeket (amelyek egyrészt a sárdobálástól sem mentes 2021-es bajnoki évből eredeztethetőek, másrészt 2014-ből, amikor helyettük a Red Bullt választotta) már szőnyeg alá söpörték, ám a versenyképessége miatt nem tartja vonzó opciónak a Mercedest.

    „Megértem, miért mondja ezt, nem hagyhat engem figyelmen kívül – mondta Verstappen Wolff azon nyilatkozatára, amelyben egyértelműen kijelentette, hogy le akarja őt igazolni 2025-re. – A múltban, még mielőtt a Red Bullhoz csatlakoztam volna, már voltak egyeztetéseink a Mercedesszel. Akkor lefektették, hogy milyen lépéseken kell végigmennem, hogy sikeres legyen. Azt hiszem, azóta már megmutattam, hogyan kell csinálni. Megértem, hogy engem akarnak az autójukba.”

    Az igaz, hogy pár évvel ezelőtt még nagyobb feszültség volt köztünk a Mercedesszel, de mindkét fél túl tud lépni ezen. Ezzel viszont még nem azt akarom mondani, hogy máshol szeretnék vezetni. Ráadásul nem a Mercedesé a leggyorsabb autó jelenleg, azzal továbbra is a Red Bull rendelkezik.”

    Így forgolódik Verstappen, Alonso és Sainz a Red Bull–Mercedes–Aston Martin-háromszögben

  • A Mercedes dolgozóinak több mint 90%-a Verstappent akarja

    A Mercedes dolgozóinak több mint 90%-a Verstappent akarja

    A Mercedes továbbra is Max Verstappen elcsábításán dolgozik, ehhez pedig több ütőkártyája is lehet.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj után szokatlan egyértelműséggel tudatta, hogy Max Verstappent szeretné Lewis Hamilton utódjának. „Van egy szabad ülésünk, a topcsapatok közül egyedüliként, hacsak Max nem dönt úgy, hogy távozik. Abban az esetben az ülésünk már nem lesz szabad” – idézi az F1-insider.com az osztrák üzletembert, aki odáig ment, hogy kijelentette: „Várok rá. Néhány hónapja nem gondoltam volna, hogy ezt mondhatom.”

    Verstappen esetleges távozása azóta téma, hogy Jos Verstappen a Bahreini Nagydíj után kijelentette: tarthatatlanná vált a helyzet, és lemondásra szólította fel Christian Horner csapatfőnököt. A háromszoros világbajnok a Szaúd-arábiai Nagydíjon aztán Helmut Marko távozásának eshetőségére kijelentette, hogy ebben az esetben ő sem fog a Red Bullnál maradni. Marko jövője azóta – legalábbis egyelőre – tisztázódott, és Verstappen is arról beszél, hogy jól érzi magát, ám Toto Wolff és a Mercedes továbbra sem tett le a megszerzéséről. Ez pedig annak a jele, hogy Horner személyével Verstappenék továbbra sincsenek kibékülve, és a zaklatási botrányba keveredett csapatfőnök maradása esetén tényleg másik csapat után nézhetnek.

    Wolff csak heccel Verstappennel, állítja Villeneuve

    „Nem akarok túl sokat spekulálni arról, hogy [Verstappen] mit gondol, vagy nyomás alá helyezni őt. Jelenleg a legjobb autóban ül, és nagyon jó a kapcsolata a Red Bull-lal. Mindössze arról van szó, hogy a munkakörnyezet talán nem olyan most, amilyennek lennie kellene. Max, Jos és Raymond Vermeulen (Verstappen menedzsere – a szerk.) hamarosan el kell döntse, hogy mi a fontos nekik. Az autó, az eredmények, vagy bizonyos értékek a csapatban, amelyeket talán nem tartanak be, és amelyeket ők fontosnak tartanak” – mondta Wolff.

    Az F1-insider értesülései szerint a „a Mercedes alkalmazottainak több mint 90%-a azt akarja” hogy a háromszoros világbajnok érkezzen. Persze ez önmagában még kevés a címvédő meggyőzéséhez, ám a szaklap azt is megemlítette, hogy a Mercedes a hírek szerint az összes gyártó közül a legjobban áll a 2026-os motorjával (ugye emlékszünk még 2014-re), illetve hosszú távú, Verstappen pályafutásán is túlnyúló nagyköveti megállapodást lebegtet a holland előtt. Olyat, amit Lewis Hamilton is szeretett volna kicsikarni magának, de nem kapta meg, végül pedig úgy döntött, hogy inkább a Ferrarihoz megy.

    Az F1-insider szerint ezen két tényező miatt Verstappenék nagyon erősen gondolkodnak a váltáson, és most azt mérlegelik, hogy akár még azt is beáldozzák, hogy a holland 2025-ben nem ülhet a legjobb autóban, viszont 2026-ban már győztesként térhet vissza. Wolff pedig a jelek szerint Verstappenék meggyőzéséhez megpróbálja becserkészni Pierre Wachét, a Red Bull technikai igazgatóját és Adrian Newey jobbkezét, akinek csapatváltása szintén nyomós érv lenne a holland számára.

    Wolff korábban elismerte, hogy mindenképp gyors autó ígéretét kell tálalni a címvédő felé, hogy fontolóra vegye az átigazolást.

    Wolff: a Verstappen–Mercedes házasságnak meg kell történnie

    Alonso szerint Verstappen nem megy sehova

    Nem túlzás kijelenteni, hogy jelenleg a teljes F1-es pilótapiac Verstappent lesi és arra vár, hogy mi lesz a holland pilóta sorsa, hiszen többen is pályáznak a Mercedes ülésére, és az sem mindegy, ha a Red Bullnál felszabadul egy hely. A mindkét csapattal szóba hozott Fernando Alonso szerint azonban nem fog.

    „Amennyiben Max elhagyja a Red Bullt, annak talán hatása lesz rám, de úgy vélem, nulla az esélye annak, hogy ez megtörténik” – mondta a spanyol veterán a Sky Sportsnak. – Ezért aztán nem gondolok sokat erre. Csak a saját dolgaimra és erre a versenyre akarok koncentrálni, hogy aztán a nyár előtt döntést hozzak arról, hogy akarok-e még versenyezni, és ha igen, hol lesznek a legjobb lehetőségeim. Ez a stressz, mivel tisztában vagyok a pletykákkal és a többivel, nem igazán foglalkoztat minket, engem legalábbis biztosan nem.”

  • Wolff csak heccel Verstappennel, állítja Villeneuve

    Wolff csak heccel Verstappennel, állítja Villeneuve

    Jacques Villeneuve szerint a Mercedest irányító Toto Wolff csupán azért beszél Max Verstappen leigazolásáról, hogy idegesítse a rivális Red Bullt.

    Miután Verstappen jövője hirtelen ingadozni kezdett a Red Bullnál Christian Horner zaklatási ügye és a kapcsolódó hatalmi játszmák miatt, Wolff nem volt rest kijelenteni, hogy szívesen leigazolná őt a Mercedeshez, akár már 2025-től. Az F1 1997-es világbajnok ugyanakkor ezeket a hangzatos nyilatkozatokat csak a pszichológiai játszma részének tekinti.

    „Nem tudom elképzelni, hogy Toto Wolff Maxot akarná. Csak azért tetszik neki az ötlet, hogy bosszantsa a Red Bullt” – jelentette ki a The Expressnek.

    „Nem tudom a Mercedesnél látni Maxot, mert pont ellene, illetve a Red Bull ellen vesztették el a vb-címet. Nem azért csinálja ezt [Wolff], mert annyira akarná Maxot, hanem mert a Red Bullt támadja.”

    Wolff: Gyorssá kell tennünk a Mercedest, hogy vonzó legyen Max számára

    Verstappen szándékáiról nem tudjuk, benne van-e közöttük, hogy más csapatokat is sikerre vezessen, a szerződése 2028-ig szól a Red Bull-lal. Villeneuve szerint a kapcsolat megbontása inkább a holland számára lenne kockázatos, bár az sem lepné meg, ha más istállónál aratna sikereket.

    „A Red Bullon belül és kívül is sok a személyes hadjárat, az egész egy nagy katyvasz. Nehéz kérdés, hogy Horner nélkül is ilyen jó lenne-e a csapat. Nyernének Verstappen nélkül? Valószínűleg – véli. – Max azért győz, mert lenyűgöző az autója, a Red Bull pedig azért győz, mert van egy lenyűgöző pilótája. De nem [Verstappen] az egyetlen lenyűgöző versenyző, [Fernando] Alonso is nyerne azzal az autóval.”

    „Biztosra veszem, Max úgy hiszi, képes lenne nyerni a Mercedesszel vagy a Ferrarival is, mert ő jelenti a kulcsot hozzá. Így is kell gondolkodnia, és talán tényleg ennyit számít a jelenléte. Ezt viszont nem tudjuk, amíg nem szerződik máshova.”

    A korábbi Forma-1-es pilóta szerint Verstappen tökéletesen illene a Mercedeshez

  • A korábbi Forma-1-es pilóta szerint Verstappen tökéletesen illene a Mercedeshez

    A korábbi Forma-1-es pilóta szerint Verstappen tökéletesen illene a Mercedeshez

    Az utóbbi időben számos olyan pletyka látott napvilágot, hogy Max Verstappen a szerződése lejárta előtt elhagyhatja a legfőbb sikerei helyszínét, a Red Bullt. Ralf Schumacher szerint a Mercedes egy tökéletes alternatíva lenne a holland kiválóság számára.

    Miután a brackley-i i stálló legnagyobb húzóneve, Lewis Hamilton az idei szezon végén a Ferrarihoz szerződik, Toto Wolfféknak illene egy, a brithez hasonló kaliberű pilótát ültetni a helyére. Az osztrák szakember nemrégiben kijelentette, hogy a holland háromszoros világbajnok megszerzése lesz az első számú céljuk 2025-re.

    Távozott a Red Bulltól Verstappen egyik legközelebbi munkatársa

    Verstappen 2028-ig van érvényes szerződése a bikásokkal, de a hatalmi harcok miatt kialakult belső konfliktusok akár a korai távozását is eredményezhetik. A holland pilóta azonban nemrégiben elmondta, hogy továbbra is hűséges a Red Bullhoz, és szívesen kitöltené ott a jelenlegi szerződését.

    „Max Verstappen beszél németül, és emiatt egy jó lehetőség lenne számára a Mercedes – ismerte el Schumacher, aki a Sky Sports német kiadásának szakértőjeként szokott jelen lenni a Forma-1-es versenyhétvégéken.

    „Szerintem illik a Mercedeshez, különösen a személyisége miatt. Ezek a dolgok Helmut Markóra is igazak, és ez már csak azért is megtörténhetnek, mert az ő szerződése Verstappenhez van kötve. Nem hiszem, hogy bárki is az útjukba állna a Red Bullnál, ha tényleg távozni szereznének onnan.”

    Az 55-szörös futamgyőztes az idei évben is ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, miután képes volt simán megnyerni az első két versenyt 2024-ban. Ugyan a legutóbbi Ausztrál Nagydíjon egy fékhiba miatt 43 verseny után nullázni kényszerült, még így is óriási esélye van az újabb címvédésre.

    „Csupán egy kis dologról volt jó, egy véletlen egybeesés volt az egész – véli a Jordan, a Williams és a Toyota egykori F1-es pilótája a holland kieséséről. Ez az egész helyzet arra is rávilágít, hogy a belső konfliktus valamilyen szinten megviseli a csapatot.”

    „Hallottam már hírét, hogy egy apró figyelmetlenség okozta az egész problémát, de természetesen a pontos okot nem ismerjük. Amit viszont biztosra vehetünk, hogy megoszlanak a személyiségek a csapaton belül, és ez feszültséget generál. Max édesapja is frusztrált, és emiatt nézhet más lehetőségeket is a fia számára.”

    Ugyan Verstappen elmondta, hogy mindig jó érzéssel tölti el, ha szóba hozzák a nevét egy rivális istállónál, de jelenleg hidegen hagyja az egész téma, és semmilyen mértékben nem befolyásolja őt a versenyzésben.

  • Az Aston Martin ajánlatot tett Newey-nak – ő lehet a kirakós utolsó darabja?

    Az Aston Martin ajánlatot tett Newey-nak – ő lehet a kirakós utolsó darabja?

    Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll, az Aston Martint birtokló konzorcium többségi tulajdonosa pár hete ajánlatot tett Adrian Newey-nak, a Red Bull technikai főigazgatójának. Amennyiben utóbbi elfogadja azt, annak óriási befolyása lehet a pilótapiacra.

    A Red Bull F1-es csapatának kulcsemberei közül jóformán senkinek sem biztos a jövője a kialakult belháború miatt. Köztük van Adrian Newey, az istálló technikai főigazgatója is, aki ugyan tavaly szerződést hosszabbított a bikásokkal, az utóbbi időszakban több csapattal is szóba hozták. Először a Ferrarival, de egy másik alakulat állítólag már előrébb tart a brit szakember megszerzésének folyamatában.

    A Ferrari a háttérben támadja a Red Bullt

    Nemrég felröppent a hír, hogy Newey akár az Aston Martinnál is kiköthet, most pedig az Autosport azt írja, hogy már konkrét ajánlattétel is történt ez ügyben. A brit portál ugyanis úgy tudja, hogy Lawrence Stroll, a silverstone-i alakulatot birtokló konzorcium többségi tulajdonosa szerződést ajánlott a 65 éves mérnökzseninek.

    A részletek persze nem ismertek, és a csapat sem kommentálta a pletykát, de a hírek szerint Newey akkora fizetést kapna, amely a legjobban fizetett pilótákéval vetekedne. Emellett az is nagy előnyt jelent a Ferrarival szemben, hogy az Aston Martin központja mindössze 27 kilométerre van közúton a Red Bullétól, így logisztikai szempontból sokkal egyszerűbb lenne a váltás. Már persze ha egyáltalán váltani akar.

    Amióta Stroll felvásárolta a csapatot, rengeteg pénzt fektetett bele számos területen. Mindenekelőtt hamarosan felépül az új gyár, valamint a szintén vadonatúj szélcsatorna. Emellett jó néhány mérnököt sikerült elcsábítania, köztük a Red Bulltól is. 2026-tól kezdve pedig gyári támogatású csapatként fognak működni, hiszen a Mercedeséi helyett a Honda motorjait fogják használni.

    Elképzelhető tehát, hogy Newey lenne a kirakós utolsó darabja az Aston Martinnál. A brit szakember számára az is nagy motivációt jelenthet, hogy Fernando Alonsóval dolgozhat együtt, akivel mindig is szeretett volna egy csapatban lenni. Már persze ha a kétszeres F1-es világbajnok marad a silverstone-i alakulatnál, ám erre sincs garancia.

    A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    Newey esetleges érkezése persze alighanem nála is pluszpontot jelentene, és nem kizárt, hogy a Mercedesszel szemben az Aston Martin felé billentené a mérleg nyelvét. Amennyiben viszont a Red Bullnál lenne üresedés a következő évre, és lenne lehetősége átülni, aligha habozna, hiszen a bikások jövőre jó eséllyel ott lesznek a közvetlen élmezőnyben.

    A Red Bullnál pedig nagyon is lehet üresedés, ráadásul jelenleg egyik pilóta esetében sem biztos, hogy a következő évben is ott fog versenyezni. Sergio Péreznek idén lejár a szerződése, Max Verstappent pedig Newey-hoz hasonlóan a hatalmi harcok üldözhetik el. Amennyiben ez valóban megtörténik, a brit szakember pedig az Aston Martinhoz igazol, akkor lehetséges, hogy a silverstone-iak a mostani címvédőt is meg tudják szerezni.