Címke: Max Verstappen

  • Pérez édesapja szerint a fia a második legjobb pilóta az F1-ben

    Pérez édesapja szerint a fia a második legjobb pilóta az F1-ben

    Antonio Pérez nemrégiben bővebben nyilatkozott a fia és Max Verstappen kapcsolatáról. Az idősebb Pérez emellett egy meglepő dolgot is kijelentett Sergióval kapcsolatban, amivel nem biztos, hogy sokan egyetértenek.

    Verstappen és Pérez viszonya nem mindig volt felhőtlen az együtt töltött idejük alatt. A holland pilóta hiába szerezte meg idő előtt a bajnoki címet 2022-ben, ennek ellenére nem volt hajlandó segíteni a csapattársát az egyéni 2. helyéért folytatott harcban. Egyszer még a bikások utasítása sem hatotta meg, és részben emiatt is bukta el Pérez a szóban forgó pozíciót Charles Leclerc-rel szemben.

    A Red Bull szerint ennek köszönheti Pérez a formajavulását

    „Két tigrishez tudnám hasonlítani őket, akik egy ketrecben vannak, ezt mondtam nekik – árulta el Antonio Pérez a TV Aztecának adott interjújában. – Ha engem kérdeznek, hogy kit szeretnék látni Checo mellett a Red Bullban, akkor egyértelmű, hogy a világ legjobbját. Szerintem Checo a második legjobb pilóta az F1 világában, és a legjobb változatát még nem is láthattuk.”

    2023-ban kizárólag az első hat futamon volt szoros a futam a két pilóta között, miután Pérez számtalan hibát vétett el a Miami Nagydíjat követő versenyeken. Verstappen ismételten ideje korán védte meg a címét, de ezúttal már megpróbált segíteni Péreznek.

    Las Vegasban azonban hiába próbált meg neki szélárnyékot adni, Leclerc egy utolsó körös kifékezéssel vette el tőle a 2. helyet. Azonban a mexikói pilóta végül képes volt a holland kollégája mögött végezni az egyéni pontvadászatban, így a Red Bull történetében először volt képes elérni ezt a bravúrt.

    Pérez – akinek az idei szezon végén le fog járni a szerződése az idei szezon végén – jövője kérdéses volt a Milton Keynes-i istállónál, de az idei szezonban egyelőre semmi kivetni való nincsen a teljesítményében. Az eddigi öt futamból négy alkalommal is a dobogóra tudott állni, és ennek köszönhetően közvetlenül Verstappen mögött helyezkedik el az egyéni pontversenyben. Christian Hornerék nem fogják elsietni az ezzel kapcsolatos döntést, de ha a 6-szoros futamgyőztes képes lesz tartani ezt a formáját, akkor nagy valószínűséggel megtarthatja az ülését az energiaitalosoknál.

    Horner lehűtötte Pérez várakozását

  • Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Sajtóhírek szerint megvan az időpont, amikor a Mercedes megpróbálja meggyőzni Max Verstappent, hogy hagyja el a Red Bullt, és igazoljon át hozzájuk.

    Az idei előszezont és az első két nagydíjhétvégét meghatározó Red Bull-botrány elülni látszott az utóbbi időszakban, ám Adrian Newey várható távozása új lendületet adhat a bikás istálló körüli pletykáknak. Amennyiben pedig a tervezőzseni tényleg megy, az a távozás felé lökheti Max Verstappent is, akit Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hetek óta körbeudvarol.

    Az osztrák üzletember Kínai Nagydíjon tett nyilatkozatai pedig már Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét is reagálásra késztették, aki kijelentette: Wolff olyan pilótát akar megszerezni, aki nem elérhető, és Verstappen velük lesz 2025-ben. Ám a háromszoros világbajnok szerződése 2028 végéig szól, a 2025 utáni időszakról azonban sem ő, sem a Red Bull nem jelentette még ki, hogy biztosan marad.

    Wolff: „Ha Max lennék, a Red Bullnál maradnék.” Horner: „Ha Toto lennék, az autómmal foglalkoznék”

    Az F1-insider.com úgy értesült, hogy Max és Jos Verstappen, illetve Raymond Vermeulen, a holland pilóta menedzsere a jövő hét végi Miami Nagydíjat követő kéthetes szünetben ül majd le tárgyalni a Mercedesszel, mivel az F1-es istálló három tulajdonosa, azaz Toto Wolff; James Ratcliffe (az INEOS elnök-vezérigazgatója), illetve Ola Källenius, a Daimler AG vezérigazgatója találkozni akar Verstappenékkel.

    A német szaklap már egy esetleges 2025-ös váltásról ír, hozzátéve, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója az, aki a korai átigazoláshoz segítheti a holland pilótát, Verstappen szerződésében ugyanis van egy, már korábban is sokat emlegetett záradék arról, hogy ha Marko megy, ő is szabadon távozhat. „Marko, amennyiben szükséges, biztosan nem fog Verstappen útjába állni” – írják, ami annyit jelent, hogy ebben az esetben a 80 esztendős osztrák lemondana, megnyitva az utat ezzel Verstappen előtt. A cikk később kitér arra, hogy a Mercedes akár azt is bevetheti, hogy állást kínál Markónak, aki így Verstappennel együtt érkezhetne.

    A Mercedes szándékainak komolyságát mutatja, hogy nemcsak Wolff, hanem Källenius és Ratcliffe is jelen lesz a találkozón. A trió az F1-insider értesülései szerint kész a motorsport történetének legjövedelmezőbb szerződését és egy, az F1-es pályafutásán is túlmutató nagyköveti pozíciót kínálni Verstappennek, akit viszont elsősorban nem a pénz motivál, ezért garanciákat akar kapni arra vonatkozóan, hogy a Mercedes már 2025-ben sokkal versenyképesebb lesz, mint amilyen most.

    Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull
    Marko félreállna, hogy Verstappen mehessen? / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A szaklap úgy véli, hogy érzelmi szempontból Verstappen számára egyértelmű lenne a döntés, és a holland szíve szerint elhagyná a Red Bullt a megromlott csapaton belüli légkör miatt, most pedig már csak azt kell eldöntenie, hogy szakmai szempontból jó lépés lenne-e ez. Az biztos, hogy Verstappenék úgy vélik, a Red Bull jelentős mértékben Max Verstappen miatt ennyire jó, és egy, a jelenleginél kicsit jobb Mercedesszel a címvédő már felvehetné a versenyt egy olyan energiaitalos csapattal, amelynek ő már értelemszerűen nem tagja.

    Az pedig, hogy 2026 után megéri-e a Mercedesnél lenni a Red Bull helyett, már valószínűleg nem ekkora dilemma, hiszen egy Newey nélküli Red Bull, amely ráadásul kezdetben mindenképpen extra kockázatot jelentő saját motorral versenyez, nem feltétlenül jobb opció, mint a 2026-os motorjával a hírek szerint kimondottan jól álló Mercedes.

  • Ha nem jön még több új pálya az F1-be, Verstappen sohasem éri be Hamiltont

    Ha nem jön még több új pálya az F1-be, Verstappen sohasem éri be Hamiltont

    Újabb századosi rangot szerzett a Red Bull, egyidejűleg állítottak be két nagy sikertelenségi rekordot, Verstappen pedig már a pole-király Sennát is veszélyezteti. A Kínai Nagydíj statisztikai érdekességei.

    A Red Bull már tavaly a Kanadai Nagydíjon megszerezte fennállása 100. F1-es futamgyőzelmét, a rajtelsőségek terén azonban csak most, Sanghajban jutottak el ehhez a mérföldkőhöz. S miközben a győzelmek ranglistáján már csak három csapat áll előttük (sőt, a Williams dzsiddai beelőzése után még idén elkaphatják a Mercedest is), a pole-ok ranglistáján jelenleg még csak a hatodikak, a Lotus is előttük áll.

    A mesés, a csúnya és az elherdált – A Red Bull 100 győzelmének nagy pillanatai

    Verstappen tavaly az időmérőkön még sebezhető volt, idén azonban egyelőre ebben a tekintetben is hibátlan (a sprintek pole-ját, amit Kínában Lando Norris szerzett meg, szerencsére nem számítják bele ebbe az összesítésbe). A holland így a szezon első öt futamára egyaránt megszerezte a pole-t, ilyen lehengerlő szombati formában pedig legutóbb 1999-ben Mika Häkkinen tudta kezdeni az évet. A szezon kezdetén azonban zsinórban 7 rajtelsőség a rekord, amit Alain Prost jegyzett 1993-ban a Williamsszel. Viszont ha Verstappen Miamiban és Imolában is folytatná a sort, akkor nem csak a szezonnyitó pole-rekordot érné be, hanem egyúttal a zsinórban megszerzett rajtelsőségek abszolút rekordját is. Ezt Ayrton Senna tartja 8 egymás után megnyert időmérővel, Verstappen pedig a tavalyi év végével együtt most 6-nál tart – és stílusosan Imolában, Senna utolsó pole-jának és végzetes balesetének helyszínén érhetné őt utol.

    22-ből 19 győzelem nem volt elég, hogy Verstappen legyen az év sportolója

    Verstappen először nyerte meg a Kínai Nagydíjat, ami nem annyira meglepő, lévén legutóbb 2019-ben volt futam az országban. Akkor a holland még mindössze öt győzelmet számlált karrierjében, a legutóbbi és a mostani sanghaji futam között eltelt 106 nagydíj közül azonban pontosan a fele lett az övé, a másik felén pedig az összes többi győztes osztozott…

    Ez a 26. különböző pálya, amelyen Verstappen győzni tudott – az idei – és a 2025-ös – naptárban Szingapúr az egyetlen, ahol még nem állt a dobogó tetején. A legtöbb különböző pályán aratott győzelmek rekordját azonban még Lewis Hamilton tartja 31-gyel, köszönhetően annak, hogy hosszabb karrierje során több helyszínen megfordulhatott, ráadásul a világjárvány alatt beugró pályákon is szépen kaszált. Ahhoz tehát, hogy Verstappen e tekintetben beérhesse a hétszeres bajnokot, még több új pályára, a helyszínek nagyobb változatosságára lesz szüksége – egyelőre pedig csak Madrid 2026-os érkezése a garantált.

    A sikertelenek között a legsikeresebb a király

    Nico Hülkenberg már régóta, 2017 óta tartja a rekordot a dobogós hely nélküli legtöbb futamrészvétel tekintetében – ehhez 129-szer kellett rajthoz állnia. A német azóta majdnem három teljes szezonon át hiányzott az F1-ből, de tavaly visszatért, s most beállította a győzelem nélküli legtöbb futam rekordját is, 208. rajtjával Andrea de Cesarist érte utol, s előzi is majd meg alighanem Miamiban. A győzelem nélkül legtöbb futamot teljesítők ranglistájának első tíz helyén Hülkenbergen kívül mindenkinek van dobogós helye, ez is mutatja, hogy sikertelensége ellenére mégis milyen nagyra tartják a szolgálatait az F1-ben – s a kiugró eredmények hiányáért elsősorban a csapatainak teljesítményét lehet okolni, néhány a tűz közelében elkövetett saját hibája mellett.

    Hozzá képest Lando Norris a dobogók szerzésével egyáltalán nem áll hadilábon, őt viszont a győzelem elmaradása sújtja. A brit Sanghajban 15. alkalommal állt a pódiumon, ezzel már biztos, hogy karrierje végeztével vagy Nick Heidfeldet előzi majd a ranglistán a legtöbb győzelem nélküli dobogóval, vagy legalább holtversenyben lesz négy másik pilótával, akiknek 15 dobogót kellett kibírniuk első győzelmük előtt (ők Patrick Depailler, Jean Alesi, Eddie Irvine és Häkkinen).

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    Norris ráadásul a győzelem nélküli legtöbb második hely terén is az élmezőnybe lőtte magát Sanghajban, hiszen ugyanúgy nyolcnál jár, mint ameddig Heidfeld jutott, és amennyije első sikere előtt Depailler-nek is volt. Hozzájuk képest Alesinek 6, Irvine-nak 4, Häkkinennek pedig csak 3 második helye volt első tizenöt dobogós eredménye között.

    És még egy hosszú negatív sorozat: Hamilton már 50 futam óta nyeretlen, ami a fent kiemelt két úriember kálváriája mellett eltörpül, a Mercedes pilótája azonban a 2021 végén kezdődött rossz szériája előtt sohasem várt tíz futamnál többet két győzelem között. Vajon megszakadhat a sorozat még idén, vagy akár a következő években a Ferrarival?

  • 22-ből 19 győzelem nem volt elég, hogy Verstappen legyen az év sportolója

    22-ből 19 győzelem nem volt elég, hogy Verstappen legyen az év sportolója

    Nem lett Forma-1-es díjazottja az idei Laureus-gálának, pedig annál meggyőzőbb teljesítményt aligha lehet bármely sportban nyújtani, mint amit Max Verstappen és a Red Bull a pályára tett 2023-ban. Az persze tudható, a hollandot nem izgatja az efféle hírnév.

    Hétfő este tartották a 2023-as év legnagyszerűbb sportteljesítményeit kitűntető Laureus-díjátadót Madridban, ahol, ahogy az már-már megszokott, Az év férfi sportolója és Az év csapata kategóriában is volt egy F1-es jelölt – természetesen Max Verstappen és a Red Bull képében, akik minden korábbi valóságot és képzeletet felülmúló dominanciával szerezték meg a 2023-as bajnoki címeket. A Red Bull a szezon 22 futamából 21-et nyert, és ehhez Verstappen önmaga 19-cel járult hozzá.

    A háromszoros világbajnok ellenfelei a szavazáson a labdarúgó Lionel Messi és Erling Haaland, a teniszező Novak Đoković, a sprinter Noah Lyles, valamint a rúdugró Armand Duplantis voltak. A kategória győztesének pedig végül Đokovićot nyilvánították. A szerb 36 évesen a tenisz élmezőnyének egyik veteránjaként még mindig halmozza a sikereket, és bár már csak a legnagyobb tornákon indul el, tavaly három Grand Slam-trófea megszerzésével 24-re tornázta fel a GS-címeinek számát, amivel abszolút rekorder.

    A csapatok között sem termett babér a Red Bullnak, ott a spanyol női labdarúgó-válogatott lett a díjazott, akik tavaly megnyerték a világbajnokságot.

    Verstappen korábban, 2022-ben egyszer már megnyerte ezt a díjat, amikor a kiélezett csatát hozó első világbajnoki évét jutalmazták vele. A Red Bull még sohasem kapta meg a Laureus-díjat, ez a Mercedesnek is csak egyszer sikerült domináns időszaka során, 2018-ban.

    A háromszoros F1-es világbajnok holland persze többször beszélt már arról, hogy őt a versenyzésen kívül nem érdekli semmiféle sallang, és ebbe a különféle díjak is beletartoznak. Nemrég a holland Viaplay által készített interjúban is erről beszélt, amikor előkerült a téma, hogy a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta – és a nagy presztízsű lap címoldalára is felkerült.

    „Azt az interjút is a csapat intézte. Ha rajtam múlna, nem csinálnék ilyeneket – söpört le magáról mindenféle felelősséget Verstappen. – Nem emiatt csinálom, amit csinálok. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek, ezek a dolgok meg csak jönnek vele. Legszívesebben senkivel nem beszélnék. Ha tehetném, leginkább csak otthon lennék a családdal és a barátokkal, na meg közben elmennék néhány F1-es versenyre.”

    „Szépek ezek a dolgok, de semmit nem kapok tőlük. Nem változtatják meg az életem, nem leszek tőlük jobb ember, nem leszek tőlük büszkébb arra, amit elértem. Talán vannak, akiknek számít, hogy mennyire befolyásosak, de én nem ilyen vagyok. Én továbbra is magamat adom, csinálom a dolgom és élvezem a versenyzést.”

  • Wolff: „Ha Max lennék, a Red Bullnál maradnék.” Horner: „Ha Toto lennék, az autómmal foglalkoznék”

    Wolff: „Ha Max lennék, a Red Bullnál maradnék.” Horner: „Ha Toto lennék, az autómmal foglalkoznék”

    Újabb lenyűgöző szópárbaj alakult ki a Mercedes és a Red Bull csapatvezetője, Toto Wolff és Christian Horner között, amelynek témája Max Verstappen lehetséges eligazolása a címvédő istállótól.

    Wolff már többször is nyíltan beszélt arról az elmúlt hónap során, hogy egyeztetéseket folytatott Verstappennel a lehetséges 2025-ös elérhetővé válása kapcsán. Bár a hollandnak 2028-ig érvényes szerződése van a Red Bull-lal, a Mercedes csapatvezetője szerint az abban lévő záradékok, illetve az istállón belüli belharc a pilóta szempontjából kedvezőtlen alakulása arra késztethetik a hollandot, hogy elhagyja sikercsapatát, az elérhető legjobb ülést a jövő évre pedig a Mercedes tudja kínálni számára, ahol így egy újabb világbajnokkal töltenék fel Lewis Hamilton megüresedő helyét.

    „Rengeteg tényezőt mérlegel egy versenyző, mielőtt egy csapathoz csatlakozna – mondta Wolff Sanghajban, továbbra is kitartva azon nézete mellett, hogy Verstappen elcsenhető a Red Bulltól már a jövő évre. – Persze racionálisan tekintve most együtt áll a legjobb versenyző és a legjobb autó, de nem hinném, hogy pusztán ez a tényező indoka lehet a maradásnak. A – mondjuk úgy – egyszerű elmék számára ez elegendő ok lenne ahhoz, hogy abban az autóban maradjanak. De egyesek, akik mélyebben átgondolják, más tényezőket is figyelembe vesznek, és szerintem Max is ilyen.”

    Wolff: Verstappen és a Mercedes házasságának meg kell történnie

    „Meg fogjuk őt tudni győzni? Nem hiszem, hogy ez a meggyőzésen fog múlni. Max mindenkinél többet tud az autóversenyzésről, és olyan döntést fog hozni, ami számára a legjobb. És ő lesz az, aki után elkezdenek dőlni a dominók. Mindenki arra vár, hogy ő mit fog lépni.”

    Wolff végül különös érveléssel hízelgett Verstappennek, ezzel egyúttal elismerve magáról, hogy az általa imént körülírt „egyszerű elmék” közé tartozik. „Ha én Max lennék, a Red Bullnál maradnék 2025-re. De nem vagyok Max. Ott van a leggyorsabb autó, de más tényezők is szerepet játszanak.”

    Horner egy ideje már figyeli Wolff sajtóban folytatott akcióját Verstappen kegyeiért, most pedig csípős válasszal szúrt oda az erősorrendben még a tavalyihoz képest is látványosan visszaeső Mercedes csapatfőnökének.

    „Maxet is megkérdezték már erről? Mert Maxszel beszélve kiderül, hogy számára ez többről szól, mint pusztán a papírok. Mindenki tudja, hogy 2028 végéig van szerződése. De fontosak számára olyan tényezők is, mint hogy hogyan érzi magát a csapatban, milyen kapcsolatokat alakított ki, és hogyan teljesít” – idézi az Autosport Hornert, aki szerint Verstappen eltökélt a maradás mellett.

    „Egyébként sem hiszem, hogy Toto problémái a versenyzőiből fakadnának. Vannak ott más dolgok, amikkel foglalkoznia kellene ahelyett, hogy olyan versenyzőkre fókuszál, akik nem elérhetőek.”

  • „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    Lando Norris karrierje 15. dobogóját szerezte Sanghajban úgy, hogy ezek közül egyik sem győzelem – bár még mindig képes örülni egy második helynek is, sorsába nem törődik bele.

    Norris a negyedik helyről rajtolt a Kínai Nagydíjon, a 7. körben megelőzte Fernando Alonsót, majd Sergio Pérezt is átugrotta azáltal, hogy a mexikóival ellentétben ő a biztonsági autóig kivárt bokszkiállásával. Pérez ugyan megelőzte Charles Leclerc-t, de őt már nem tudta utolérni, így idén először nem egy csapat kettős győzelmével ért véget egy futam.

    Max Verstappen kényelmes, 13 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt, miközben Norrisénál frusztrálóbb helyzetben még aligha volt egy a győzelemtől karnyújtásnyira lévő F1-es versenyző: a brit 15. dobogóját szerezte, ebből 8 második helyezés, közülük pedig 7-et a tavaly júliusi Brit Nagydíj óta halmozott fel.

    „Bármikor Max mögött érek célba, azt győzelemnek érzem. Túlszárnyaltuk az elvárásainkat, de minden a mi szájízünk szerint alakult. Jól rajtoltam, ezúttal nem követtem el hibát az 1-es kanyarban. Utána pedig tiszta volt előttem az út, így a saját tempómat autózhattam” – mondta Norris, a rajt utáni hibájával a sprintfutamra utalva, ahol hiába indult az élről, kiszorított helyzetbe került Lewis Hamiltonnal szemben, így jelentősen visszaesett. A McLaren pedig előzetesen nem várt magától kimagasló formát Sanghajban, ehhez képest jött össze a dobogó – Oscar Piastri pedig úgy lett 8., hogy az ő autója is jelentős leszorítóerőt veszített, miután a biztonsági autó alatt Lance Stroll által felöklelt Daniel Ricciardo RB-je hátulról őt is eltalálta.

    Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Norrist a Sky Sports riportereként ténykedő Nico Rosberg kérdezte arról, nem érzi-e igazságtalannak, hogy miközben ő is mindent kihoz az autójából, rendszeres erős teljesítményei mégsem érnek győzelmet.

    „Ezt érzem, de ilyen a Forma-1. Max és a Red Bull elképesztő munkát végeznek, nem hibáztathatom őket ezért, és nem is lehetek emiatt dühös. Úgy érzem, hogy képes vagyok sokat kihozni az autóból, különösen a vasárnapokon, szóval a saját munkámmal elégedett vagyok. De szerintem már közeleg, egy napon el fog jönni a pillanat. Nem bízom el magam túlságosan, de továbbra is úgy érzem, hogy még idén megszerethetjük azt a győzelmet. Nehéz lesz, de keményen dolgozunk érte” – mondta Norris.

    Vasárnap este a tehát magát egyaránt a Kínai Nagydíj győztesének érző két versenyző, Verstappen és Norris közösen repültek haza a holland pilóta magángépén. Hogy a hosszú közös utazásokat hogyan töltik el közösen a múltbéli kollégiákhoz képest egymással sokkal inkább haverkodó versenyzők, arról nem sok minden derül ki, de Verstappen barátnője, Kelly Piquet kép alatti kommentjéből egy apró részletet azért megtudhattunk a holland pilóta gépének belső viszonyairól. „A helyemen ülsz” – intette meg Norrist Nelson Piquet lánya.

  • Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Bottas motorja és Stroll torpedózása sem tudta kicsavarni a kínai győzelmet Verstappen kezéből

    Max Verstappen pályafutása 58. győzelmét aratta a Kínai Nagydíjon, miközben nem volt teljes a Red Bull-uralom, a második helyre ugyanis Lando Norris ért oda a McLarennel. A wokingiak a biztonsági autó megjelenéséből profitáltak, Bernd Mayländernek ráadásul kétszer is pályára kellett hajtania, de Verstappent sem Valtteri Bottas lerobbanó Sauberje, sem Lance Stroll és Daniel Ricciardo, valamint Kevin Magnussen és Cunoda Júki balesete nem tréfálta meg. A harmadik hely Sergio Pérezé lett a két Ferrari előtt.

    Akárcsak szombaton, vasárnap is borús, de száraz idő várt a mezőnyre a 2019 után visszatérő Kínai Nagydíjon. Az első sort a Red Bull bérelte ki Max Verstappen–Sergio Pérez sorrendben, míg mögülük Fernando Alonso és Lando Norris várhatta a lámpák kialvását a második sorból.

    A 20 versenyző többsége közepes gumin kezdett, míg Lewis Hamilton, Logan Sargeant és Cunoda Júki lágy, Kevin Magnussen pedig a kemény gumikra szavazott.

    A rajtnál Verstappen könnyedén megtartotta a vezetést, Pérez azonban pozíciót veszített a 3. helyről remekül elrugaszkodó Alonsóval szemben – a spanyol egy pillanatra még Verstappen mellé is odaért az első kanyar külső ívén, de aztán besorolt a címvédő mögé.

    Az első kör végén Verstappen, Alonso, Pérez, Norris, Piastri, Russell, Leclerc, Hülkenberg, Sainz, Stroll volt a sorrend az első tízben, azaz a két Ferrari nem kezdett jól, hiszen mindketten visszaestek. A 18. helyről rajtoló Lewis Hamilton eközben egy pozíciót még bukott is, és csak a bokszutcából rajtoló Logan Sargeant nevét lehetett az övé mögött olvasni az eredményjelzőn.

    Alonsón látszott, hogy jó rajt ide vagy oda, az Aston Martin versenytempója nem az igazi. Pérez végül az 5. kör elején meg is előzte őt, de Verstappen ekkorra már 5 másodperces előnyt autózott ki. Az Aston Martin veteránját ekkor Norris kezdte szorongatni, míg mögöttük volt egy kis szünet, lévén Oscar Piastri közel 3 másodperccel lemaradva követte csapattárást. Az ausztrálra George Russell tapadt DRS-távolságon belül, míg a Mercedes mögött Leclerc, utána pedig Sainz sorjázott 1 másodpercnél kisebb különbséggel.

    Pérez előzése Alonso ellen:

    Alonso Norrist sem tudta sokáig visszatartani: a McLaren a 7. körben elment mellette a hajtűben. Hátrébb a 9. körben Leclerc is bemutatott egy remek előzést Russell ellen az első kanyar külső ívén és átvette a 6. helyet, miközben Hülkenberg, Cunoda és Csou nyitották meg a kerékcserék sorát.

    Hamilton csupán a 10. körig bírta a lágyakon, amikor a 17. helyről meglátogatta a szerelőit – vele együtt Stroll, Hülkenberg, Bottas, Ocon és Albon is így tett.

    Leclerc a 11. körben Piastrit is lehagyta, és mivel Alonso közvetlenül ezután kiállt, fellépett a 4. helyre. Hátrébb Russell is a kerékcsere mellett döntött, és éppen, hogy visszaért a már korábban cserélő Stroll elé.

    Nem sokkal ezután a két Red Bull is letudta az első kiállását, és Alonsóhoz hasonlóan a kemény gumikon folytatták, míg Russell korábban közepeseket kapott. Verstappen a 3., Pérez a 6. helyre tért vissza, de az élen álló Norris és Leclerc, valamint a 4.-5. pozícióban haladó Piastri és Sainz még nem cseréltek kereket.

    A 16. körben Verstappen sima előzéssel eggyel hátrébb pöckölte a monacóit és feljött a 2. helyre, míg Pérez ugyanezt próbálta megtenni Sainz-cal, de hatalmasat fékezve majdnem belerohant a Ferrariba, amely a kör végén aztán kiállt kemény gumikért. Piastri a 4. helyről egy körrel hamarabb jött, és ő közepeseket vételezett.

    Verstappen a 2. helyen ezután rohamosan közeledett a vezető Norrisra, és a 19. körben el is viharzott a még mindig az első közepes szettjét nyúzó brit mellett. A 3. helyen Leclerc ugyanígy kitartott, és mint azt a 21. körben megláthattuk, ez remek döntésnek bizonyult, Valtteri Bottas motorhiba miatt félreállt Sauberje miatt ugyanis virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, így Leclerc jóval kevesebbet veszített a kerékcserével, és közvetlenül Alonso mögé jött vissza az 5. helyre.

    Úgy tűnt, hogy Norris nem tudja kihasználni a VSC-t, mert már elhaladt a bokszbejárat mellett, amikor a versenyirányítás igen nagy késlekedéssel végre megnyomta az aktiváló gombot, ám végül annyira elhúzódott Bottas autójának mentése, hogy a brit pilóta a következő körben megejtethette a VSC alatti cserét. Hátrébb Hamilton és Stroll is kapott az alkalmon, és vételezett egy-egy új kemény szettet.

    A 23. körben aztán jött a meglepetés: mivel nem tudták elmozdítani a sebességben ragadt Saubert, be kellett küldeni a rendes biztonsági autót, ami aztán mindent megkavart. A két Red Bull, majd Alonso és Russell is kijött az első tízből, az Aston Martin pedig meglepő módon lágyakat tett fel Alonso AMR24-esére. Egy körrel később jött Piastri is keményekért, a sereghajtók közül pedig szintén többen cseréltek.

    A mezőny Verstappen, Norris, Leclerc, Pérez, Sainz, Alonso, Russell, Piastri, Ricciardo sorrendben várhatta a biztonsági autó kiállását, Pérez tehát veszített két helyet. Az utcai Mercedes a 26. kör végén hagyta el a pályát, Norrisnak pedig szóltak, hogy az élmezőnyből Alonso kivételével mindenki eljuthat kerékcsere nélkül az 56 körös futam végéig.

    Az eleje simán eljött az újraindításnál, hátrébb azonban kaotikus jelenetek zajlottak, úgyhogy jöhetett is vissza Bernd Mayländer. Előbb Stroll találta telibe Daniel Ricciardót a hajtűkanyarban, amitől az ausztrál pilóta autója a levegőbe emelkedett – és eltalálta Piastrit, akinek az autója szintén jelentősen sérült –, majd Kevin Magnussen a 6-os kanyar kijáratán megpöckölte Cunoda Júkit. A keresztbe álló japán pilóta azonnal kiesett, míg a Haas versenyzője Strollhoz hasonlóan a boksz felé vette az irányt kerék- és szárnycserére. Ricciardo ugyan maradt a 9., de sérült a padlólemeze, ami nem sok jóval kecsegtetett. Stroll és Magnussen később 10 másodperces büntetést kapott.

    Stroll és Ricciardo, valamint Magnussen és Cunoda ütközése:

    A sorrend az élen egy helyen változott, Alonsónak ugyanis még az újabb SC előtt sikerült megelőznie Sainzot, amivel feljött az 5. helyre.

    A pályára szóródott törmelékek eltakarításának végeztével a 31. körben próbálkozhatott ismét a mezőny az újraindítással, és ezúttal megúszták dráma nélkül a pilóták a versenytempóra kapcsolást. Verstappen egy kör alatt több mint 1 másodperces előnyt épített ki, míg hátrébb Ricciardo sérült autója elkezdett mozgó útakadályként funkcionálni, amelyet sorra kerültek ki a többiek. Az ausztrál pilótát végül a bokszba rendelték, hogy adja fel a versenyt.

    A 36. körtől Pérez elkezdte szorongatni Leclerc a dobogóért, és míg néhány körön át nem tudott támadni, a 39. körben aztán bevetődött a 6-os kanyarban és kifékezte a monacóit, majd a tőle 5,5 másodpercre elhúzó Norris nyomába eredt. A McLaren versenyzője 4,4 másodperccel követte Verstappent, aki kényelmesen autózott az élen.

    Leclerc ugyanakkor egy ideig még nem eresztette el a Red Bullt és maradt DRS-távolságon belül, ami elmondható volt Russellről is, aki Sainz autójába akasztotta be a kampót, ám idővel mindkettejük lendülete alábbhagyott, így időlegesen szoros csata nélkül maradtunk.

    De csak addig, amíg Alonso a 43. körben meg nem érkezett a bokszba leadni a lágy gumikat, majd közepeseken a 12. helyre tért vissza. Az Aston kockázatott, ami nem jött be, viszont még mindig ott volt a lehetőség, hogy Alonso valahogy visszakapaszkodjon az 5. helyre. Ez végül nem sikerült, neki, de a 7. helyért azért több látványos előzést bemutatva felzárkózott, miközben egyszer kis híján eldobta az autóját az utolsó kanyarban, de kivételes reflexekkel menteni tudott.

    Az élen Verstappen végül 13,7 másodperces előnnyel szerezte meg idei 4. győzelmét Norris előtt, akit további 5,3 másodperccel Pérez követett a 3. helyen. A két Ferrari a 4. és az 5. helyen ért célba, majd Russell, Alonso, Piastri, Hamilton és Hülkenberg volt a pontszerzők további sorrendje.

    A Kínai Nagydíj végeredménye:

  • Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Hamilton 18., Sainz csattanás után állt vissza, Verstappen 1999-es rekordot állított be az időmérőn

    Max Verstappen a szezon ötödik pole-pozícióját is megszerezte a Kínai Nagydíj időmérőjén, ahol Lewis Hamilton már a Q1-ben kiesett, Carlos Sainz pedig piros zászló okozása után jutott el mégis az utolsó szakaszig.

    A szombat délelőtti sprintverseny után folytatódott az újszerű lebonyolítás a Kínai Nagydíjon, hiszen először rendeztek időmérőt a megszokott, szombat délutáni idősávban egy sprintes hétvégén. A Max Verstappen által megnyert sprint után felnyitották a parc fermé-korlátozásokat, vagyis a csapatok az új tapasztalataik alapján még módosíthattak az autóik beállításain.

    Hamilton a sprint után, amin másodikként ért célba, éppen bizakodásának adott hangot azt illetően, hogy a Mercedesnek sikerül még jobban a pályához hangolnia az autót, ám végül éppen a hétszeres világbajnok lett az időmérő legnagyobb vesztese. A brit a kiesőzónában tanyázott, amikor megkezdte utolsó gyorskörét a Q1 végén, ám hibázott, szélesen fordult a hátsó egyenes végén. Ekkori idejével ugyan még felugrott a 12. helyre, ám az utána érkezők többsége, köztük mindkét Alpine is gyorsabbnak bizonyult nála, s Hamilton végül a 18. helyig csúszott vissza, ezzel nagy meglepetésre kiesett az időmérő első szakaszában – a 2022-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta először.

    A Q1-es búcsúzok sora a 16. helyen a hazai sztár, a sprinten a pontszerzéstől egyetlen hellyel elmaradó Csou Kuan-jüvel indul, akit Kevin Magnussen, Hamilton, Cunoda Juki és az utolsó körében kipördülő Logan Sargeant követ.

    A Q2-ben hét perc volt még hátra, amikor egy élcsapat újabb tagja került bajba: Carlos Sainz kissé szélesen fordulva érkezett meg az utolsó kanyarban a gyorskörének végén, így jobb oldali kerekei lecsúsztak a kavicságyba, ez pedig megforgatta a Ferrarit, amely nem túl nagy erővel a túloldali szalagkorlátnak ütközött. Piros zászlóval leállították az időmérőt, de a spanyol vissza tudta vinni autóját a bokszba, ahol egy szárnycserével újra versenyképessé is tették azt. A melbourne-i győztes így gond nélkül visszatérhetett a pályára a zöld jelzés megadásakor, s végül a két Red Bull mögött a harmadik hely megszerzésével kényelmesen tovább is jutott a Q3-ba.

    A legjobb tízbe magát az utolsó pillanatban fellövő Valtteri Bottas mögött kiesett a Q2-ben Lance Stroll, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Alexander Albon és Pierre Gasly.

    A Q3-as első gyorskörök során Verstappen jelentős előnnyel állt az élre, s négy tizedmásodperces lemaradással Alonso került ekkor hozzá a legközelebb. A második menetek során a további három tizedet javító Verstappen helye nem került veszélybe, mögötte azonban elképesztő fordulatok érkeztek, hiszen a legtöbb újonnan befutó a második helyre ugrott fel – George Russell nyitott a sort, de ő végül csak 8. lett, míg az első sort Sergio Pérez tette teljessé a Red Bull számára, mögötte Alonsóval és Lando Norrisszal.

    Verstappen rajtelsősége a Red Bull F1-es történetének 100. pole-ját jelentette, 15 évvel azután, hogy Sebastian Vettel megszerezte az elsőt ugyanitt, Sanghajban. A holland pedig Mika Häkkinen 1999-es szezonrajtja óta elsőként mondhatja el magáról, hogy az év első öt pole-ját egyaránt megszerezte.

     

    Az időmérő végeredménye:

  • Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Verstappennél semmi sem állt össze, Hamilton dörzsölte a tenyerét az esőt látva

    Az F1 előző hét szezonjának világbajnokai közül Lewis Hamilton nagyon örült, amikor meglátta, hogy Kínába megérkezik az eső, Max Verstappen számára viszont ez nem sok jót hozott.

    A Kínai Nagydíj időmérője a szombati sprintfutamra megbolygatta a szokásos erősorrendet, az esőben ugyanis Lando Norris végzett az élen Hamiltont és Fernando Alonsót megelőzve, a címvédő és az idei szezont is uraló Verstappen csak 4. lett.

    A Red Bull pilótája nem keresett kifogásokat, elismerte, hogy nem állt össze a felszerelés. „Elképesztően csúszott a pálya. Küszködtem a gumik bemelegítésével, nehezen tudtam pályán tartani az autót. Egyszer sem került jó tartományba a kocsi, úgy éreztem, mintha jégen vezetnék” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    „Megérdemelten kerültünk ebbe a pozícióba az időmérőn, a nedves körülmények nem feküdtek nekem. Szárazon szerintem jónak tűnünk, ennek örülök.”

    Óriási önellentmondásnak tűnik az F1 újítása

    Hamilton ezzel szemben lubickolt, és pár pillanatig még a sprint pole pozícióját ünnepelte, mielőtt a sportfelügyelők úgy döntöttek, mégsem veszik el Norris legjobb eredményét.

    „Amint megláttam, hogy jön az eső, izgatottá váltam, mert száraz körülmények között nem vagyunk elég gyorsak. Az esőben lehetőséget éreztem, és onnantól fel is támadt az autó” – nyilatkozta Hamilton, elismerve, hogy csak hasonló feltételek esetén számíthatunk arra, hogy a Mercedest az élmezőnyben tartja a szombati sprinten.

    „Száraz körülmények között természetesen meg fognak előzni a Ferrarik és a Red Bullok, de a többiek közül néhány pilótát talán magunk mögött tartunk.”

    A McLaren készen állt támadást indítani Norris bravúros eredményéért

  • Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

    Káosz Kínában: tűz és eső után Hamilton drámai módon bukta el az 1. helyet

    Úgy tűnt, Lewis Hamilton megszerezheti az első rajthelyet a Kínai Nagydíj sprintjére az esőben, ám végül drámai módon elbukta azt, így Lando Norris indulhat holnap az élről.

    Sanghajban lezajlott az idei Forma–1-es szezon első sprintidőmérője, amelyet a korábban megszokottal ellentétben szombat helyett már pénteken megrendeztek, 2024-re ugyanis módosítottak a sprinthétvégék menetrendjén. A pénteki napon így egy szabadedzést és a sprintidőmérőt tartották, majd helyi idő szerint szombaton délelőtt jön a sprintfutam, aztán délután a rendes időmérő, vasárnap pedig a verseny. Lényeges változás a menetrenden kívül az is, hogy a sprintfutam után feloldják a sprintidőmérő elején életbe lépő parc fermét, így a rendes időmérő előtt az addigi tapasztalatok birtokában a csapatok változtathatnak a beállításokon.

    A szabadedzésen Lance Stroll volt a leggyorsabb, ám ebből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni, míg a Mercedesek és Fernando Alonso tempóját teljes homály fedte, hiszen mindhárman csak egy garnitúra gumit használtak el.

    5 év óta először rendeztek időmérőt Kínában:

    Esik vagy nem?

    A 12 perces SQ1-re a szabályoknak megfelelően mindenki közepes gumikon hajtott ki, miközben az eső okozott némi riadalmat, hiszen elkezdett cseperegni. Az első rohamok után Sergio Pérez állt az élre 1:36.110-es idővel, őt több mint 3 tizeddel lemaradva Max Verstappen követte, majd további 4 tizedes hátrányban Fernando Alonso állt a harmadik helyen. A kiesők között 3 és fél perccel a szakasz vége előtt Alex Albon, George Russell, Esteban Ocon, Logan Sargeant és Cunoda Júki volt a sorrend.

    Russellnek tehát igyekeznie kellett, ehhez pedig kapott egy új közepes szettet, miként Lewis Hamiltont is kiküldte friss sárga oldalfalú Pirellin a csapat.

    Az utolsó percekben még bőven változott a sorrend az élmezőnyben: előbb a két Ferrari ugrott fel a 4-5. helyre Leclerc–Sainz sorrendben, majd Lando Norris választotta el a két Red Bullt és jött be másodiknak, 0,274-re Péreztől.

    Persze a fókusz most még a kieső zónán volt, amelyből Russell végül nagy nehezen kiverekedte magát, de csak a 13. helyet ért el, míg Hamilton csupán 12. lett. A hazai hős Csou Kuan-jü éppen, hogy megúszta a kiesést és a 15. helyen ment tovább, míg a két Alpine, a két Williams és Cunoda Júki búcsúzott.

    Az SQ1 végeredménye:

    Megint kigyulladt a pálya

    A 10 perces SQ2 kezdését el kellett halasztani, mert az SQ1 vége után ismét kigyulladt a pálya, pontosabban az azt szegélyező fűsáv, ráadásul ugyanott, ahol a szabadedzésen. Akkor 5 percre kellett félbeszakítani a körözést, míg ezúttal valamivel hosszabbra nyúlt a kényszerszünet, de helyi idő szerint 15:54-kör megkezdődhetett a második szakasz.

    Sainz, Stroll, Cunoda, Russell, Hamilton eközben vizsgálat alá került, mert nem tartották be a versenyigazgató minimumidőre vonatkozó előírásait, ám meglepő lenne, ha bármelyikük a rajtpozícióját befolyásoló büntetést kapna a sprintre.

    A kényszerszünet során az eső kicsit jobban rákezdett, ami persze csak fokozta az izgalmakat. Elsőre mindenki slick gumin igyekezett ki a bokszból, és úgy tűnt, ez a jó döntés, mivel a pálya nem volt még elég vizes az intermediate-ekhez. A két Red Bull eközben kivárt, és nem vett részt a tülekedésben.

    Az első mért időt Norris repesztette 1:36.0-val, de Piastri 1:35.8-cal rögtön gyorsabb volt nála. Sainz a két McLaren mögé sorolt be, miként Alonso sem tudott náluk gyorsabb lenni. Nem úgy Leclerc, aki 1:35.711-el lenyomta az ausztrált, de elsősége csak addig tartott, amíg nem jött Verstappen, és 1:35.606-tal az élre nem állt. Pérez ezúttal nem tudott mit kezdeni a csapattárssal, és 175 ezredes lemaradással Leclerc mögé, a 3. helyre iratkozott fel.

    A két Mercedes továbbra is küszködött, Hamilton csak a 9., Russell pedig csupán a 11. helyre ért oda.

    A nagy kérdés ekkor az volt, hogy belefér-e még egy mért kör, mielőtt elkezd jobban esni. Többen bementek a bokszba, de voltak, akik nem vesztegették az időt, és egy töltőkör után újabb gyorskört kezdtek. Így tett Russell is, de már ez is késő volt, az eső ugyanis rákezdett, így a Mercedes fiatalabbik britje már az első szektor után elvette a gázt.

    A kiesők sorrendje így a vártnál korábban eldőlt: Russell mellett a két Haas, Ricciardo és Stroll búcsúzott, miközben mindkét Sauber továbbment. Biztos, ami biztos, most ia akadtak, akik nem tartották be a minimumidőre vonatkozó szabályt: ezúttal Magnussen és Hülkenberg volt a ludas.

    Az SQ2 végeredménye:

    Megjött az eső

    Az SQ3-ra már nem volt kérdés, hogy milyen gumin kell pályára hajtani, így mindenki feltette az intereket, hogy 8 perces folyamatos körözés során próbáljon minél jobb időt elérni rajtuk. Hogy mennyire nehézzé váltak a körülmények, az már a felvezető kör során egyértelművé vált, hiszen miközben mindenki tojásokon lépdelve csúszkált, Charles Leclerc-nek sikerült a falba tennie a Ferrarit. Szerencséjére nem törte össze, és a kavicságyba sem ragadt be, viszont szárnycserére vissza kellett térnie a bokszba, amivel értékes időt veszített.

    De nemcsak a monacói hibázott, hanem Norris, Csou, Alonso és Verstappen is, utóbbi a mért körében szaladt ki az aszfaltozott bukótérbe.

    Az első kör Piastrié volt (2:02.6), aminél Verstappen és Norris sem tudott jobbat, Pérez viszont 2,1 másodpercet adott az ausztrálnak, akit Valtteri Bottas is megelőzött. Az első mért körök után így Pérez, Bottas, Piastri, Norris, Alonso, Sainz, Verstappen volt a sorrend, míg Leclerc-re és Hamiltonra még várni kellett, Csou körét pedig elvették.

    De ment tovább a körözés, miközben a hibák sora is folytatódott. Verstappen második körét is elszúrta, és átvágott az utolsó kanyar aszfaltozott bukóterén. Mögötte Norris is szélesített, amivel a hollandhoz hasonlóan bukta a körét. Pérez javított, majd jött Alonso és az élre állt, ám csak addig, amíg Hamilton 1:59.321-gyel nem adott neki 9 tizedet.

    Verstappen az utolsó körét végül összerakta, de nem tudott 2 perc alá menni. Norris viszont igen, és több mint 1 másodperccel átvette az első helyet, ám törölték a körét… Alonso Verstappent megelőzve bejött Hamilton mögé, a hétszeres világbajnok pedig még javított, ám eközben kiderült, hogy Norrisnak visszaadják a körét, így a McLaren pilótája 1:57.940-nel hirtelen visszaugrott az első helyre.

    Az első három helyen így Norris, Hamilton, Alonso lett a sorrend, míg őket Verstappen, Sainz, Pérez, Leclerc, Piastri, Bottas és Csou követte az első tízben.

    A sprintidőmérő végeredménye: