Címke: Max Verstappen

  • Verstappen kielemezte a vereségét: „Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám”

    Verstappen kielemezte a vereségét: „Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám”

    A Miami Nagydíjon a biztonsági autó érkezése nélkül Lando Norrisnak nehéz lett volna legyőznie Max Verstappent, de a holland egy egészen bizarr viccel söpörte le a találgatásokat.

    A hétvégi Forma-1-es futam után azon véleményeknek is igazat lehet adni, amelyek szerint a McLaren erőből győzte le Max Verstappent, de ugyanúgy van valóságtartalmuk azoknak az állításoknak is, amelyek szerint egy jó adag szerencse nélkül Lando Norrisnak nem sikerült volna feljutnia a dobogó tetejére.

    Hiszen kétségtelen, hogy miután átvette a vezetést, Norris McLarenje erősebb tempóra volt képes, mint Verstappen Red Bullja – megspékelve ezt azzal, hogy a futam első felében Oscar Piastri is tartani tudta a lépést a holland mögött, úgy fest, hogy Miamiban versenytempó terén a wokingi csapat át tudta lépni a címvédőt. Ugyanakkor viszont Norris, köszönhetően 5. rajthelyének, és annak, hogy a start utáni kalamajkában egy pozíciót veszített, csak hatodikként haladt, amikor az előtte állók megkezdték a kerékcserék sorát.

    Ismerve Miami utcai pályájának előzési nehézségeit, nem tűnik valószínűnek, hogy Norris meg tudta volna előzni Sergio Pérezt, Carlos Sainzt, Charles Leclerc-t, Piastrit és Verstappent is, ha máshogyan alakul a verseny forgatókönyve és nincs a Kevin Magnussen és Logan Sargeant balesete miatt a pályára hajtó biztonsági autó – még úgy is, hogy Norris a késői kiállásával szerzett frissebb gumijaival tempóelőnyben lett volna riválisaival szemben.

    A Ferrari főnöke poénnal reagált arra, hogy ezúttal miért nem ők profitáltak Verstappen gyengélkedéséből

    A futam utáni sajtótájékoztatón Norris is kételyeit fogalmazta meg az azt firtató kérdésre, hogy sikerült-e volna csaták árán az élre törnie.

    „Nehéz lett volna. Meg kellett volna előznöm két Ferrarit, egy Red Bullt és Oscart. Oscar egyébként szép munkát végzett, le a kalappal előtte” – fogalmazott Norris, de a mellette ülő, második helyen végző Verstappen itt félbeszakította.

    „Mindig fel lehet tenni a kérdést, hogy mi lett volna ha, nem igaz? Ha anyámnak golyói lettek volna, ő lenne az apám. Szóval ilyen a versenyzés, néha jól jönnek ki nekünk a dolgok, néha nem” – mondta Verstappen, megjegyzése pedig hosszú, elfojtott nevetést váltott ki Norrisból is.

    Tegyük hozzá, Norris és Verstappen között még a biztonsági autóval együtt is kialakulhatott volna közvetlen csatahelyzet a győzelemért. Miután a holland kiállt az élről egyetlen kerékcseréjére, 10-11 másodperc között mozgott a lemaradása a bokszkiállását halogató Norris mögött. Biztonsági autó alatt nagyjából éppen ekkora idővesztséggel lehetett abszolválni a kerékcserét, vagyis megtörténhetett volna, hogy a McLaren éppen a Red Bull mögött hajt ki a bokszból. Ám emiatt végül nem kellett aggódnia, hiszen a safety car a baleset pillanatában nem Norris, hanem Verstappen elé érkezett ki a pályára, a hollandot így jobban lelassította, így bár Norrisnak is mérsékelnie kellett a tempóját, az előnye már 30 másodperc fölé rúgott, amikor elérte a bokszutcát a 29. kör végén – vagyis simán visszatérhetett az élre, miközben a safety car elengedte maga mellett a teljes mezőnyt, hogy már a brit vezetésével gyűjtse újra maga mögé az autókat.

    Persze erre az okfejtésre ugyanúgy rá lehet kontrázni Verstappen anyja, Sophie Kumpen nemi identitásával egy másik idősíkból…

    Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

  • Verstappent lenyűgözte a McLaren tempója

    Verstappent lenyűgözte a McLaren tempója

    Noha Max Verstappen csak 2. lett Miamiban, nem panaszkodik, bár elismerte, hogy a győztes McLaren tempója meglepte.

    A futamot Lando Norris nyerte, akinek ugyan kellett némi szerencse, hogy átvegye az 1. helyet a címvédőtől (a kerékcseréjét későbbre halasztották, és a többiek már bent jártak a bokszban, amikor biztonsági autós fázist rendeltek el), de az újraindítás után is nemhogy maga mögött tartotta a Red Bullt, le is szakította azt magáról. A McLaren szinte a teljes autóját megújította, és Norris ennek köszönhetően került olyan helyzetbe, hogy idén először legyőzze valaki a futamon a hollandot úgy, hogy az nem szenved műszaki hibát.

    „Fejlesztésekkel érkeztek, amik a jelek szerint működnek, szóval van teendőnk. Egyértelműen nem ez volt a legerősebb hétvégénk a tempóval, de ki fogjuk vizsgálni és megpróbálunk visszavágni – jelentette ki Verstappen. – Nehéz nap volt. Már a közepes gumin [az első etapban] sem éreztem magam fantasztikusan, s bár elléptünk a többiektől, nem annyira, mint kellett volna.

    „A bokszkiállás után pedig amikor hallottam, milyen köridőket megy a McLaren, azt gondoltam, hűha, ez elég gyors. A kemény gumin jobb tempót diktáltak, Lando szányalt. Nekünk nagyon nehéz volt az az etap, de ha egy rossz nap 2. helyet ér, elfogadom.”

    A csapatok eltérő ütemben fejlesztenek és vetik be újdonságaikat az autón, hamarosan bizonyára a Red Bullokon is láthatunk új elemeket. Mindazonáltal a miami versenyen Verstappen kocsija sérült volt, talán két helyen is.

    „Szégyenletes és undorító” – népharag zúdult a miami-győztes McLarenre Donald Trump miatt

    A közvetítésben tisztán átjött, hogy az egyik bójával ütközve a holland megrongálta az RB20-at, és az istállót irányító Christian Horner azt mondta, Verstappen emiatt körönként 2,5 tizedmásodpercet vesztett.

    A Viaplaynek nyilatkozva a címvédő kitért csapattársa, Sergio Pérez rajt utáni akciójára is, aminél szintén lehetett kontakt a két autó között, bár ennek hatásai a jelek szerint minimálisak voltak. „Rosszul is végződhetett volna. Azt hiszem, megkarcolta a diffúzorom. 50 méterrel később fékezett mindenki másnál, de szerencsére nem történt baj” – mondta.

    Itt megismételte, hogy a McLaren gyorsabb volt Miamiban a Red Bullnál, „a biztonsági autó nélkül a végéig csata lett volna.” Verstappen a kerékcseréje előtt 9,5 másodperccel előzte meg az akkor 4. Norrist, a célba kicsivel több mint 7 másodperc volt a hátránya – kérdés azonban, hogy a frissebb gumival Norris támadó üzemmódban mennyivel lett volna gyorsabb az utolsó etapban. Ráadásul az első etapja végén a McLaren jobb köridőket jegyzett a használt közepes abroncson, mint Verstappen az új szett keményen, így a brit akkor is időt vert Verstappenre. 

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

     

  • Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Lando Norris nyerte a Miami Nagydíjat, amivel életében először állhatott fel a dobogó legfelső fokára az F1-ben. A McLaren pilótája szerencsésen jött ki a biztonsági autóból, ellentétben a mögötte végző Max Verstappennel.

    Meglehetősen meleg időjárási körülmények között kezdődött a Miami Nagydíj. A rajt pillanatában a levegő hőmérséklete 28, az aszfalté 46 fokos volt. A pole pozícióból Max Verstappen indulhatott, miután a szombati időmérőn ő volt a leggyorsabb. Mellőle Charles Leclerc, mögül pedig Carlos Sainz, valamint Sergio Pérez várhatta a piros lámpák kialvását.

    Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Ami a gumiválasztást illeti, a mezőny nagy része a közepes abroncsokon kezdett, beleértve az első hetet. A nyolcadik pozícióból induló Lewis Hamilton azonban a kemények mellett döntött, ahogyan a tizenötödik Fernando Alonso, a tizennyolcadik Kevin Magnussen, illetve a büntetés miatt huszadik Daniel Ricciardo is. Az egyetlen pilóta, aki a lágyak mellett tette le a voksát, a tizenhatodik Valtteri Bottas volt.

    Verstappen jól jött el, ellentétben Leclerc-rel, akit Sainz és Pérez is lerajtolt, ám utóbbi nagyon elmérte a féktávot, és majdnem kiütötte csapattársát, míg előbbit egy aláfordulás után visszaelőzte. A rajt legnagyobb nyertese Oscar Piastri volt, aki az előtte zajló csatáknak köszönhetően feljött a harmadik helyre. Hátrébb az Alpine-ok vívtak nagy csatát, de nem történt ütközés.

    Nico Hülkenberg szintén jól rajtolt, és megelőzte George Russellt, majd a 2. körben a másik Mercedes mellett is elment, így már a hetedik pozícióban autózott. Előttük Verstappen már másfél másodpercre elhúzott, Piastri viszont DRS-távolságon belül tudott maradni Leclerc-hez képest. Igaz, mögötte Sainz ugyanezt elmondhatta magáról.

    A 4. körben aztán Piastri tudott támadni, sőt, a 17-es kanyarban ki is fékezte az előtte autózó Ferrarit, és feljött a második helyre. A monacói pilóta nem tudott visszatámadni, de maradt 1 másodpercen belül ellenfeléhez képest, ahogyan Sainz is mögötte. Hátrébb Hamilton visszavette  hetedik helyet Hülkenbergtől, aki majdnem a falhoz szorította őt, nem sokkal később viszont elfékezte magát, így ismét a nyolcadik pozícióban autózott.

    A 10. körben aztán Hamilton ismét maga mögé utasította a Haas pilótáját, így feljött a hetedik helyre, miközben a német versenyzőnek már Russellre kellett figyelnie. Két körrel később aztán Hülkenberg blokkolta a kerekeit, aminek következtében DRS-távolságon kívül került a hétszeres világbajnokhoz képest. Így pedig már könnyű préda volt a másik Mercedesnek, aki ezzel megszerezte a nyolcadik helyet. A 36 éves pilóta a kör végén ki is állt a bokszba Pierre Gaslyval együtt, és mindketten kemény abroncsokat kaptak.

    A 14. körben Leclerc-t arra kérték, hogy cselekedjen ellentétesen Piastrihoz képest, ami a bokszkiállást illeti, ám ezt nem tette meg, hiszen mindketten kint maradtak. Mindeközben Verstappent arra kérték, hogy kapcsoljon rá, és ne óvja annyira a gumikat, hiszen még mindig csak 3 másodperccel vezetett a McLaren pilótája előtt, akit közvetlenül követtek a Ferrarik.

    Mögöttük Lando Norris autózott Pérez mögött, de támadni nem tudott, mígnem aztán a mexikói versenyző a 17. kör végén kiállt új keményekért, és a tizedik pozícióban tért vissza, Esteban Ocon mögött. Az első négyből Leclerc tette meg ezt elsőként két körrel később: a monacói pilóta szintén fehér oldalfalú abroncsokat kapott, és a hatodik helyre tért vissza. Mindeközben Norris megfutotta az addigi leggyorsabb kört, amivel bizonyította, hogy a McLarenben valóban jó tempóra képes.

    A monacói versenyző aztán hamar túljutott Hamiltonon, aki mögött így nem sok időt veszített. Mindeközben Verstappen hibázott, és a sikánban eltalált egy bóját, majd arra kérte a csapatot, hogy ellenőrizzék az első szárnyának állapotát. A jelek szerint az orrkúp nem sérült meg súlyosan, ám a búja a pályára került, aminek következtében virtuális biztonsági autót rendeltek el.

    Ez meglehetősen rövid ideig tartott, ennek ellenére Verstappen kiállt kemény gumikért, Piastri, Sainz és Norris viszont nem, így a címvédő ideiglenesen visszaesett a negyedik helyre. A következő körben Norris ismét lila kört futott, vagyis úgy tűnt, hogy a McLarenen még nem fogytak el a közepes abroncsok.

    A 26. kör végén Hamilton is kereket cserélt, ami azért volt meglepő, mert az akkori első hármassal ellentétben keményeken rajtolt. A hétszeres világbajnok közepes gumikat kapott, és a kilencedik helyre tért vissza. A következő körben aztán Piastri és Sainz is teljesítette a kötelező kiállást, Leclerc pedig mindkettőjüket átugrotta. Mivel Norris kint maradt, átvette a vezetést.

    A következő körben aztán óriási szerencséje volt, ugyanis Magnussen a 3-as kanyarban ütközött Logan Sargeanttal, aki így a falban kötött ki, és beküldték a biztonsági autót. A McLaren versenyzője így sokkal kisebb időveszteséggel tudott kiállni, és maradt az élen. Érdekes módon a Safety Car Verstappent gyűjtötte be maga mögé, akit aztán az egész mezőnnyel együtt el kellett engedni, hiszen valójában Norris vezetett. A brit pilótához hasonlóan mások is éltek a kerékcsere lehetőségével, többek között Pérez is, aki a hatodik helyen folytatta a versenyt a közepeseken.

    A biztonsági autó a 32. kör végén állt ki a mezőny elől. Az újraindítás után Verstappen közel maradt Norrishoz, de az 1-es kanyar után nőtt a különbség, ráadásul a holland versenyző hibázott is, és a mögötte haladó Leclerc-re kellett figyelnie. Mögöttük Sainz megtámadta Piastrit, és bár egy pillanatra előtte volt, végül vissza kellett sorolnia mögé. Hozzá kell tenni, hogy az ausztrál versenyző igencsak leterelte a pályáról a háromszoros futamgyőztest.

    A következő néhány körben Norris előnye már 2 másodperc fölé ment, Verstappen pedig szintén elkerülte, hogy Leclerc DRS-sel támadhassa. A momacói pilóta szintén megnyugtató mértékben elhúzott, mögötte viszont folytatódott a csata. Sainz a 39. körben megelőzte Piastrit, aki a következő kör első kanyarjában visszatámadott. Itt viszont még nem volt vége, és a spanyol pilótáé volt az utolsó szó. A McLaren versenyzőjét ráadásul nem sokkal később Pérez és Hamilton lényegében egyszerre előzte meg. Néhány másodperc múlva azonban kiderült, miért lassult le: mérnöke közölte vele, hogy megsérült az első szárnya, és ki is kellett mennie egy cserére. Ennek következtében visszaesett az utolsó, tizenkilencedik helyre.

    Innentől kezdve csak a középmezőnyben és a hátsó régióban voltak csaták, ám az elején nem változott a helyzet. Norris végül több mint 7 másodperces előnnyel nyert, így életében először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán egy F1-es futam után. Mögötte Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez, Hamilton, Cunoda Júki, Russell, Alonso és Esteban Ocon lett az első tíz sorrendje, vagyis az Alpine megszerezte első pontját a szezonban.

    Norris ezzel „visszaadta az első helyet Nick Heidfeldnek a legtöbb dobogóval rendelkező győzelem nélküli pilóták rangsorában, ahogyan Hülkenbergnek is, aki így ismét vezet a legtöbb pontot szerző, de diadal nélküli versenyzők között. Egy másik rangsorban viszont az élre állt, igaz, csak holtversenyben: Patrick Depailler-hez, Jean Alesihez, Mika Häkkinenhez és Eddie Irvine-hoz hasonlóan nála is a tizenhatodik dobogós helyezés jelentette az első győzelmet.

  • Fordulat a Red Bull belviszályában, az osztrák fél kiállt Horner mellett

    Fordulat a Red Bull belviszályában, az osztrák fél kiállt Horner mellett

    Oliver Mintzlaff nyilvánosan kiállt Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke mellett, amit először tett meg a botrány kirobbanása óta. Az F1-es projektet is felügyelő ügyvezető igazgató a távozó technikai főigazgatóra, Adrian Newey-ra, valamint a 2026-ban kezdődő új korszakra is kitért.

    Február óta zajlik a nyilvánosság előtt a Red Bullon belüli botrány, amely Christian Horner zaklatási ügyének indult. Azóta viszont egyértelművé vált, hogy a csapatfőnök körül kirobbant ügy csak része egy hatalmi harcnak a thai és az osztrák tulajdonosi kör között. Előbbi végig támogatta a brit szakembert, míg utóbbi a hírek szerint szívesebben látta volna az istállón kívül.

    Ennek tudatában nem meglepő, hogy a Red Bull GmbH-nak az F1-es projektért is felelős ügyvezető igazgatója eddig nem foglalt nyilvánosan állást Hornerrel kapcsolatban. Ehhez képest nagy fordulatot jelent, hogy egy friss interjújában kerek-perec kiállt mellette. „Meg vagyok győződve róla – válaszolta a Bildnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy hosszú távon sikeresek lehetnek-e a jelenlegi csapatfőnökkel, aki a vezérigazgatói posztot is betölti a Milton Keynes-i alakulatnál. – Csak a csapat sikerét tartja szem előtt, és nagyon jó vezérigazgató.”

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól

    Úgy tűnik tehát, hogy Hornernek többé nincs veszélyben a helye. Kérdés, hogy mindez milyen hatással lesz Max Verstappenre, akinek édesapja, Jos korábban kijelentette, hogy az 50 esztendős szakembernek távoznia kell. Bár fia ebben a kérdésben nem foglalt állást ennyire egyértelműen, de sokatmondó volt, hogy amikor a tanácsadóként dolgozó Helmut Marko távozása felmerült, rögtön leszögezte, hogy akkor jó eséllyel ő is szedi a sátorfáját. Ez utóbbi most sem kizárható, és az eddigiek alapján Mintzlaff nyilatkozata aligha a maradás felé fogja terelni a címvédőt.

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    A 48 esztendős üzletember Adrian Newey-ra is kitért. Mint ismert, a Red Bull technikai főigazgatója 2025 elején elhagyja a bikásokat, de a Forma–1-es munka érdemi részét azonnali hatállyal befejezte, bár a mostanival együtt néhány futamon még ott lesz. Mintzlaff méltatta a mérnöklegendát, de hozzátette, távozása nem jelent összeomlást.

    Hivatalos: Newey távozik a Red Bulltól, lezárul egy nagy korszak

    „Adrian nagyszerű dolgokat tett itt az évek során, és nagy szerepe volt benne, hogy tizenhárom [egyéni plusz konstruktőri] világbajnoki címet nyertünk – fogalmazott. – Nyilvánvalóan nagy kár, hogy távozik tőlünk, de ezt nagyon korrekt és tiszteletteljes társalgás során beszéltük meg. Nemcsak egy egyedülálló örökséget hagy hátra, hanem egy olyan struktúrát is, amelyet segített felépíteni. Természetesen hiányozni fog, emberként is, de holnap még mindig tudni fogjuk, hogyan kell nagyon gyors Forma–1-es autót építeni.”

    Ugyan nem annyira egyértelműen, de Mintzlaff megszólalásából is valamennyire ki lehet olvasni, hogy próbálja kisebbíteni Newey közelmúltbeli jelentőségét. A hétvége előtt Verstappen is ezt tette, Horner pedig már korábban is ilyen kommunikációt folytatott. Pedig többen is úgy vélik, hogy a brit szakembernek kulcsfontosságú meglátásai lehetnek a 2026-os autóval kapcsolatban. Mintzlaff azonban így is magabiztosan várja az új korszakot, még annak ellenére is, hogy a Red Bull abban az évben már saját motorral indul, amellyel a pletykák szerint nem állnak fényesen.

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    „2026-ban ott szeretnénk folytatni, ahol jelenleg vagyunk: a Forma–1 csúcsán – szögezte le. – Erre természetesen nincs garancia, de amíg mi bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk megbirkózni a nagy szabályváltozásokkal, addig más csapatoknak három éve nem sikerült felzárkózniuk. Ez Maxnak is feltűnt, ami arra késztet, hogy pozitívan tekintsek a jövőbe. Nem tegnap óta készülünk 2026-ra. A saját motor építése persze nagy feladat és kihívás, de magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy ezt a lépcsőfokot is meg tudjuk ugrani. A Red Bull számára ez a fejlődés következő szakasza.”

  • Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Verstappen nem kegyelmezett, a sprint után a nagydíjra is az övé a pole Miamiban

    Max Verstappen az idei hatodik pole-ját szerezte a szezon hatodik futamán, amivel megtette, amit az elmúlt 30 évben senki.

    Az idei második sprinttel lezárult a Miami Nagydíj hétvégéjének első felvonása, az időmérővel pedig kezdetét vette a második. Mivel a parc fermét a sprint végével feloldották, a csapatok módosíthattak autóikon az időmérő előtt, ami a Q1 eleji tempó alapján a Ferrarinak igen jól sikerült, hiszen kezdetben Carlos Sainz és Charles Leclerc foglalta el az első helyet. De csak míg nem ért körbe egyszer Max Verstappen is a lágy Pirelliken, a holland ugyanis 136 ezreddel előzte a maranellóiak spanyolját, és felugrott az első helyre.

    „Hamilton úgy jött, mint egy bika” – a rajtbalesetről marad emlékezetes a miami sprint

    Ezzel persze nem volt vége a Q1-nek, és a hátralevő több mint 8 percben mindenki érkezett még legalább egyszer. Előbb Sainz vette vissza a vezetést 86 ezreddel, majd Norris is beférkőzött Verstappen elé, de a spanyolt nem verte meg. Ezután Sergio Pérez fejezett be egy 1:27.772-es kört, amivel első lett, és a hajrában ő lett az egyedüli, aki a bokszból figyelte az eseményeket.

    Végül csak egy helyet veszített – Verstappen 1:27.689-es körrel megelőzte, de így is simán továbbjutott. A Red Bullokat Norris, Sainz, Gasly, Piastri, Leclerc, Russell, Hamilton és Stroll követte az első tízben, míg Fernando Alonsónak nagyon rezgett a léc a 15. helyen. A kieső ötös sorrendben Bottas, Sargeant, Ricciardo, Magnussen és Csou lett. Az RB sprintet negyedik helyen záró ausztrál versenyzője három helyes rajtbüntetést hozott magával a Kínai Nagydíjról, így a vasárnapi futamot csak az utolsó helyről fogja kezdeni.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2 első próbálkozásai után Leclerc ragadta magához a kezdeményezést 1:27.533-mal, míg mögötte a két McLaren sorjázott Piastri–Norris sorrendben. Utánuk Sainz, Verstappen, Hülkenberg, Cunoda, Pérez, Russell és Gasly volt a sorrend, ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy csak a két Red Bull nem tett fel új gumit.

    A második rohamra persze már ők sem spórolhattak az abroncsokkal, aminek meg is lett az eredménye: Verstappen javított, Leclerc-t azonban így sem tudta megverni, és 33 ezredes lemaradással bejött a második helyre. A 3. pozíciót az utolsó pillanatban Lewis Hamilton kaparintotta meg, miközben 4 tizedet adott a 8. helyen továbbjutó Russellnek.

    Mindkét Aston Martin és Alpine elvérzett, míg az állva maradt Williamsszel Albon sem jutott be a legjobb tíz közé. A két Red Bull, Mercedes, McLaren és Ferrari mellett még Cunoda és Hülkenberg jutott tovább.

    A Q2 végeredménye:

    Akárcsak a Q2 utolsó rohamára, Norris a Q3 elejére is közepes gumin hajtott ki, amivel ő volt az egyedüli, aki a sárga oldalfalú Pirellit használta, mondván ő fel tudja melegíteni azokat, és ebben az esetben egy körön is jobban viselkednek, mint a lágyak. Ám végül csak a 6. helyre ért oda velük, közel 6 tizedes lemaradásban az első kört nyerő Verstappen mögött, akit Leclerc, Sainz és Piastri követett. Utána Pérez, Norris, Russell, Hamilton, Hülkenberg, Cunoda volt a sorrend, úgyhogy a két Mercedesnek nem alakult jól a Q3 első fele.

    Persze egy lehetőség még volt a javításra, de meglepetésre Russell és Hamilton is közepes keveréken jelent meg a mindent eldöntő rohamra, amin csak utóbbi tudott javítani és így lett 8. a csapattársa mögött. A javítás Verstappennek sem jött össze, de a holland így is megtartotta az első helyet, mert a mögötte sorakozóknak sem.

    Zsinórban hetedik, idei hatodik pole-jával a holland megcsinálta azt, amit Alain Prost 1993-a szezonkezdete óta senki: az idény első hat futamának mindegyikén megszerezte az első rajthelyet.

    Verstappen mellé ismét Leclerc ért oda az első sorba, míg a második sorban Sainz és Pérez foglalhat majd helyet. Őket követi a két McLaren, majd a két Mercedes, és végezetül Hülkenberg, majd Cunoda.

     

  • Verstappen „szörnyű” időmérőn szerezte meg az első rajtkockát

    Verstappen „szörnyű” időmérőn szerezte meg az első rajtkockát

    Az F1 Miami Nagydíján a sprinten Max Verstappen és Charles Leclerc indulhat az első rajtsorból szombaton.

    Újabb nagydíjon alkalmazzák az F1 egyre terjedő sprintfutamos lebonyolítását, Miamiban ennek a kvalifikációját rendezték magyar idő szerint péntek este, az egyetlen edzés után.

    Az első felvonás nem hozott nagy felforgást, Pierre Gasly, a Sauberek és a Williamsek estek ki, bár az meglepő, hogy Logan Sargeant a csapattársa, Alexander Albon elől indulhat majd a sprinten, az utolsó sorból.

    A második búcsúzó ötösfogat tagjai között viszont benne volt a Mercedes mindkét pilótája, a forró pálya ezúttal sem ízlett Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, egyikük sem ért el olyan eredményt, ami a legjobb tízbe katapultálta volna őket. Ahogy Hamilton, úgy Daniel Ricciardo is súrolta az egyik falat, de a brittel ellentétben a jelek szerint egyre jobban magára találó ausztrál bejutott az utolsó felvonásba.

    Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Ott Verstappen megfutotta a legjobb időt, noha láthatóan messze volt a tökéletes körtől, és ő maga azt nyilatkozta, hogy „szörnyű” volt az időmérő, és nem számította arra, hogy a pole pozícióért harcolhat. Az edzésen még elégedett volt az autóval, de ez elmúlt a nap későbbi részére.

    Leclerc szépen javított a tréningen elkövetett baki után, ami miatt lényegében érdemi felkészülés nélkül vágott neki a kvalifikációnak, megkaparintotta a 2. helyet Sergio Pérez, Ricciardo és Carlos Sainz előtt.

    A McLarentől sokan többet vártak, mint az utolsó felvonásban szerzett 6. és 9. hely, Oscar Piastri és Lando Norris előzőleg jobb formát mutatott, mielőtt feltették az autójukra a lágy gumit. Utóbbit az Aston Martin mindkét versenyzője megelőzte, Lance Stroll pedig gyorsabb volt Fernando Alonsónál.

    Az F1 újabb sprintfutamát magyar idő szerint szombaton 18 órától tartják.

  • Leclerc betlizett, Verstappen küszködve is első lett az egyetlen miami szabadedzésen

    Leclerc betlizett, Verstappen küszködve is első lett az egyetlen miami szabadedzésen

    Charles Leclerc egy ártatlannak kinéző hiba miatt nem tudott értékelhető munkát végezni a Miami Nagydíj egyetlen szabadedzésén, a többiek azonban köröztek. Végül a sokat küszködő Max Verstappen zárt az élen.

    Miután Kínában megrendezték az idei elsőt, máris itt van a 2024-es Forma–1-es szezon második sprinthétvégéje. A Miami Nagydíj egyetlen szabadedzése így a szokottnál jóval nagyobb jelentőséggel bírt, különösen a McLarennek, amely szinte teljesen megújult autóval érkezett Floridába (az összes fejlesztést csak Lando Norris kapta meg, de részben Oscar Piastri autója is megújult). Az MCL38-ason a hátsó szárnyat kivéve gyakorlatilag minden megváltozott (első szárny, első felfüggesztés, első fékhűtők, padlólemez, oldalsó légbeömlő, motorborítás, hátsó felfüggesztés, hátsó fékhűtők, beam wing), de a Mercedes is számos fejlesztést hozott. A mezőnyből egyedül a Ferrari és az Alpine nem módosított az autóján, legalábbis, ami az alkatrészeket illeti, a maranellóiak ugyanis új szponzort, illetve csak ezen a versenyen „viselt” kék festést villantottak.

    A villantás pedig egyelőre kimerült ebben, a Ferrari – legalábbis az egyik – ugyanis olyannyira nem villogott a szabadedzésen, hogy Charles Leclerc a 16-os kanyarban megpördült a 7. percben, majd hiába próbálta a korlátok között Y-fordulózva egyenesbe állítani az autóját, végül keresztben ragadt, és kénytelen volt leállítani a motort, mivel leégette a kuplungot, és nem tudott hátramenetbe váltani.

    Néhány perces piros zászlós megszakítás után a monacói pilóta nélkül folytatódhatott a körözés, ami a Ferrarinak és Leclerc-nek is komoly érvágás, hiszen legközelebb már élesben, a sprintidőmérőn kell pályára lépjen úgy, hogy gyakorlatilag semennyit nem tudott készülni. Frédéric Vasseur csapatfőnök nem is volt elragadtatva, miközben fejcsóválva figyelte az eseményeket.

    Az első fél órában a kemény és a közepes keverék volt használatban, miközben mindenki igyekezett megtalálni a ritmust és a tapadást az utcai pályáról lévén szó egyelőre rendkívül poros aszfaltcsíkon. Ez olykor még Max Verstappennek sem jött össze, kétszer ugyanis a holland is csúnyán elfékezte magát a gyorskörén és kirongyolt a 17-es kanyar bukóterébe.

    Sergio Péreznek viszont nem voltak ilyen gondjai, így az edzés felénél ő állt az élen egy 1:29.632-es közepes gumis körrel. Mögötte Hamilton és Russell következett szintén közepeseken (127, illetve 136 ezredes hátránnyal), majd jött sorban a kemény gumin Sainz, Ocon, Piastri, Alonso, Cunoda és Gasly az első tízben. A megújult McLarennel Norris nem villogott és csak a 13. helyet foglalta el, de mint kiderült, a szervójával akadtak gondok (aszimmetrikus volt a rásegítés), amit csak az edzés után lehet orvosolni.

    A második fél órába lépve Sainz vette át az első helyet a kemény gumin, amikor közel 3 tizeddel javította meg Pérez idejét, néhány perccel később pedig egy kicsit tovább faragott a legjobbjából. Az utolsó 20 percbe lépve Norris zárkózott föl Sainz mögé kemény gumin, és mivel Piastri nem sokkal korábban szintén javított, a két McLaren a 2. és a 4. helyet foglalta el.

    A hajrában nem sokon múlt, hogy lássunk egy nagysebességű megpördülést és adott esetben akár balesetet is – Alex Albon alatt úszott meg a Williams, de a thai-brit pilóta meg tudta fogni a kocsit. Eközben egyre többen tették fel a lágy gumikat, amelyeken elsőnek Valtteri Bottas ment mért kört, és 6 tizedes hátrányban csak a 7. helyre jött fel.

    Pierre Gasly viszont 1:29.175-tel már átvette a vezetést Sainztól, miközben Verstappen az első lágy gumis próbálkozását félbehagyta, mert egy erős széllökés miatt az egyik balosban megúszott az RB20-as hátulja.

    Nem sokat kellett várni a Ferrari-pilóta válaszára: 1:28.979-cel közel 2 tizedet adott az Alpine-nak, ám rögtön utána jött George Russell, és 69 ezreddel nála is gyorsabb volt.

    Nem úgy Hamilton, aki lila első szektorral nyitott, de végül 1 tizedes hátránnyal ért körbe, viszont a 3. helyre így is odafért. Verstappen közben küszködött és a túlhevült gumikra panaszkodott, így az ő lágy gumis körére még várni kellett. Jött addig is Pérez, és 1:28.868-cal 4 századdal lenyomta Russellt. A sokadik hűtökör után a címvédő 3 perccel a vége előtt aztán újabb gyorskört kezdett, és bár az utolsó szektorban eldobott 4 tizedet a csapattársához képest, 1:28.595-tel így is az élre állt.

    Rögtön ezután Russell javított és elválasztotta egymástól a két Red Bullt, majd jött Sainz és ő is befért közéjük, egyúttal megelőzte a Mercedest is. A második helyet azonban nem tudta megtartani, mert az a Verstappentől mindössze 1 tizeddel lemaradó Piastrié lett. A végső sorrend így a következőképpen alakult az első tízben: Verstappen, Piastri, Sainz, Russell, Stroll, Pérez, Hamilton, Cunoda, Ocon, Gasly.

    Ugyanakkor a két RB, valamint Norris, Sargeant és Alonso, illetve az edzését eldobó Leclerc nem jöttek ki lágy gumin, ami értelemszerűen meglátszott a tabellán elfoglalt helyükben. Folytatás magyar idő szerint 22 óra 30 perctől a sprintidőmérővel.

    A Miami Nagydíj szabadedzésének végeredménye:

  • Verstappen a Mercedes ajánlatáról: „Nem minden a pénz”

    Verstappen a Mercedes ajánlatáról: „Nem minden a pénz”

    Max Verstappen a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján Adrian Newey távozása mellett az F1-es jövőjéről is beszélt. A holland pilóta elárulta, hogy a döntését nem az anyagiak, hanem a teljesítményre vonatkozó adatok fogják befolyásolni a leginkább.

    Verstappennek a 2028-as szezon végéig érvényes a jelenlegi szerződése a Red Bullnál, és az utóbbi két évben páratlan dominanciával volt képes megnyerni az egyéni bajnokságot. Azonban még ennek ellenére is kérdésessé vált a jövője, bikások vezetőségében fellépő konfliktusok miatt.

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    A szóban forgó ellentétek ellenére a Red Bull vezetőségében eddig nem történtek érdemi változások. Azonban a héten az Adrian Newey távozásáról szóló pletykák beigazolódtak, aminek következtében a brit tervezőzseni 19 év után fogja elhagyni Milton Keynes-t 2025 első negyedévében.

    Nagy kérdés, hogy a háromszoros világbajnok holland versenyzőt miként fogja befolyásolni ez a hír, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy fontolóra venné a távozást. Az 58-szoros futamgyőztes szerint ezen a helyzeten még a Mercedes állítólagos 150 millió eurós ajánlata sem fog változtatni.

    „A nap végén, mondjuk azt, hogy tényleg 150 milliót is kapnék, akkor sem mennék sehova, mert engem a pénz egyáltalán nem motivál – árulta el Verstappen, aki idén zsinórban harmadjára védheti meg a világbajnoki címét. -Elégedett vagyok a jelenlegi keresetemmel, és ebben a helyzetben nem ez, hanem a teljesítmény diktál.”

    A Red Bull uralja a jelenlegi szabályrendszert, és Verstappen idén jó eséllyel pályázik a negyedik vb-címére. A holland klasszis számára már csak emiatt sem érné meg most váltani, mivel a brackley-i istálló szenvedését nézve szinte biztosan ki lehetne jelenteni hogy 2025-ben nem lehetne állandó részese az élcsapatok küzdelmének.

    „Jól ismerem magam, és ha az 5. és 6. helyekért harcolhatnék csak, akkor egy idő után morcos lennék, szóval ez a dolog nálam mindig is a teljesítményről fog szólni. Ezzel mindenki tisztában van, szerintem még Toto [Wolff] is. Szeretnék a Red Bullnál maradni, mert hiszek a projektben, és az itt dolgozó emberekben is. Azonban az éleben és a sportban is megtörténhet bármi, semmit nem érdemes biztosra venni.”

    Verstappen emellett azt is hangsúlyozta, hogy a helyzetet a leggyorsabb autó megléte is segíti, és amíg a csapaton belüli légkört megfelelőnek találja, még egy 250 millió eurós csekk sem változtathatja meg a véleményét.

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

  • Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Verstappen is megszólalt Newey távozásáról

    Nemrég hivatalossá vált, hogy a Red Bull első számú tervezőzsenije, Adrian Newey 19 év után el fogja hagyni Milton Keynes-t. Max Verstappen szerint azonban a brit szakember távoása nem befolyásolja majd őket olyan mértékben, mint azt sokan gondolják.

    Az elmúlt hetek pletykái a héten nyertek hivatalosságot Neweyt illetően, miután a Red Bull egy hivatalos közleményben adta tudtára a nagyvilágnak, hogy a 65 éves brit tervezőzseni 2025 első negyedévében távozni fog a soraiból. A brit szakember oroszlánrészt vállalt abban, hogy az energiaitalos istálló a Forma-1 élcsapatai közé kerüljön. Emellett Sebastian Vettel és Max Verstappen is részben az ő munkásságának köszönheti, hogy a bikások pilótájaként megannyi győzelmet és világbajnoki címet tudtak szerezni.

    Mennyire a távozó Newey érdeme a Red Bull jelenlegi egyeduralma?

    Newey távozása abban az esetben érheti igazán érzékenyen a Red Bullt, ha végül az egyik rivális csapat háza táján kötne ki. A legfrissebb sajtóértesülések szerint a Ferrari lehet befutó a szóban forgó versenyfutásban, de ezen híreket egyelőre érdemes fenntartásokkal kezelni.

    Verstappen a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján először nyilatkozott a nyilvánosság előtt, és többek között erről a témáról is szót ejtett. A Red Bull holland kiválósága nagyon sajnálja, hogy Newey nem marad velük a jövőben, de ő ezt nem egy tragédiaként éli meg.

    „Természetesen Adrian rendkívül fontos szerepet vállalt a Red Bull sikereiben, de az évek alatt valamilyen szinten megváltozott a szerepköre – árulta el a háromszoros világbajnok, aki eddig mindkét Miami Nagydíjat képes volt megnyerni.

    „Szerintem nagyon sok ember nincs tisztában azzal, hogy mit is csinált ő valójában. Nem azt mondom, hogy nem csinált semmit, de a szerepköre fejlődésen esett át. Rengeteg tehetséges szakember érkezett a csapathoz, akik képesek voltak megerősíteni az egész részleget.”

    „Nyilvánvalóan jobb lett volna, ha marad, mert az ő tapasztalatára minden esetben lehet számítani. Emellett egy nagyszerű embert is tisztelhetünk benne, akivel remekül el lehet beszélgetni, legyen szó bármilyen témáról. Azonban Adrianen kívül más emberek is vannak a technikai gárdában, és én bennük is megbízok maximális mértékben. Az elmúlt években megmutatták, hogy mire képesek, és az autónk részben emiatt volt ennyire domináns.”

    „Lehetséges, hogy kívülről egészen drámaian fest a helyzet, de ha az emberek tudnák, hogy mi történik valójában a csapaton belül, akkor rájönnének, hogy igazából nem is az.”

    A holland 58-szoros futamgyőztes végül azt is elmondta, hogy semmi értelme nem volt győzködni Neweyt a maradásról, mert szerinte, ha valaki elvágyódik valahonnan, annak mindenféleképpen távoznia kell, és egy új kihívást kell keresnie magának.

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

  • Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

    Verstappen apja először utalt rá, hogy fia tényleg elhagyhatja a Red Bullt

    Max Verstappen apja először utalt rá, hogy fontolóra kell venniük a Red Bullon kívüli lehetőségeiket az F1 új szabályrendszerének beköszöntével kezdődő korszakra.

    Mióta a Red Bullnál nem minden rózsaszín és a csapat belháborúja, valamint Christian Horner zaklatási botránya árnyékolja be az idei évet, rendszeres téma Max Verstappen távozása. A háromszoros világbajnok igencsak szűkszavú ezzel kapcsolatban, miközben igyekszik megnyugtatónak szánt nyilatkozatokkal elterelni a témát az esetleges távozásáról.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke eközben teljesen nyíltan hangoztatja, hogy meg akarja szerezni Verstappent. Az osztrák üzletember a Kínai Nagydíjon például azt ecsetelte, hogy nem feltétlenül elég egy pilótának a leggyorsabb autó ahhoz, hogy az adott csapatnál maradjon, és ennél több szempontot kell mérlegelni. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke erre válaszul közölte Wolffal, hogy szerinte mivel kellene foglalkoznia ahelyett, hogy „nem elérhető” pilóták után kajtat.

    Időközben azonban a sajtóban elkezdett keringeni, hogy a Miami Nagydíj után csúcstalálkozóra kerül sor Verstappenék (Jos, Max, illetve Raymond Vermeulen, Max menedzsere) és a Mercedes F1-es csapatának tulajdonosai, azaz Toto Wolff, James Ratcliffe és a Daimler AG-t képviselő vezérigazgató Ola Källenius között.

    Verstappen hamarosan leül tárgyalni a Mercedesszel – sajtóhír

    Hogy ezen a találkozón már egy 2025-ös csapatváltásról, vagy inkább 2026-ról egyeztetnek majd a felek, azt nem tudni (lehet, hogy mindkettőről), miként természetesen arra sincs garancia, hogy végül összejön a bombaüzlet. A fia távozásáról szóló találgatásokat Bahreini Nagydíjon tett kijelentésével kirobbantó Jos Verstappen ugyanakkor a RaceXpress-nek a Rally de Wallonie-n tett nyilatkozatával most elismerte, hogy valóban nem egyértelmű, hogy Max kitölti 2028 végéig szóló szerződését, és mérlegelik a lehetőségeiket a 2025 utáni időszakot illetően.

    „Szerintem mindenki őt akarja, viszont szerintem egyelőre jó helyen van. Gyors az autója, ugyanakkor 2026-ra is előre kell tekintenünk, ezért most hagyjuk, hogy történjenek a dolgok. Nyugodtak maradunk és meglátjuk, mi történik” – jelentette ki idősebb Verstappen.

    Mint ismert, 2026-ban átfogó szabályváltozások lesznek az F1-ben, amelyekkel mind az erőforrás, mind az aerodinamika terén jelentős lesz az átalakulása. Mivel a Red Bull ettől az évtől saját motorral versenyez, felmerülhetnek aggályok azzal kapcsolatban, hogy rögtön versenyképesek tudnak-e lenni, és nem történik-e meg mondjuk ugyanaz, mint 2014-ben, amikor a hibrid éra kezdetén a Mercedes hatalmas előnybe került az erőforrásának köszönhetően.

    További aggodalomra adhat okot ráadásul az is, hogy az elmúlt napokban minden eddiginál kézzelfoghatóbb közelségbe került Adrian Newey, a Red Bull sztártervezőjének távozása. Jos Verstappen erről a következőket mondta: „Normál esetben nem fogok semmit mondani erről… Mit mondhatnék róla? Semmit sem tudok. Alapvetően megállapodás van közte és a Red Bull között, a többit pedig meglátjuk. Semmit nem mondhatok róla, de mind tudjuk, hogy mit tett le az asztalra és mennyire jó.”

    Jos tehát sokat nem mondott, de nem is cáfolta vagy nevezte „légből kapott pletykának” azt, hogy Newey elhagyhatja a csapatot.

    Jelenleg egy valami biztos, hogy Verstappen az idei szezonban nem lehetne jobb helyen annál, ahol van. „Őrületesen jól megy, hihetetlen, hogy mennyire erős. A versenyek alatt látszik, hogy mindent irányítása alatt tart és mindenen rajta tartja a szemét. Az időmérőkön is ott van, és gyönyörű látni, hogy ilyen elfoglalt” – dicsérte fiát Jos.

    Eddig elhallgatott részlet derült ki a Horner-botrányról – Newey emiatt távozhat a Red Bulltól