Címke: Max Verstappen

  • Verstappenre ráijesztett a technika, aztán mindenkinél gyorsabb volt

    Verstappenre ráijesztett a technika, aztán mindenkinél gyorsabb volt

    Az F1-es Osztrák Nagydíj egyetlen edzésén rövid időre meghibásodott Max Verstappen Red Bullja, de a holland vissza tudott térni gyakorolni, majd a legjobb időt is megfutotta.

    Az Osztrák Nagydíj sprintversenyen lebonyolítású, azaz a pénteki ebéd utáni egyetlen edzést máris a sprintfutam kvalifikációja követi délután 16:30-tól. Emiatt ismét nagyon fontos volt a csapatoknak, hogy gond nélkül, minél több adatot begyűjtve róják a köröket, hiszen csak az itteni tapasztalatokból tudnak főzni, mielőtt beállítják az autókat a sprintre.

    A körülmények ideálisak voltak, noha a távolban sötét felhők gyülekeztek, és a hegyek között bizonyára esett is az eső. Az edzés első felében a Mercedes diktálta a tempót a kemény gumin, és a kör rövidségéhez képest jelentős, 4 tizedmásodperces és afölötti előnyre tettek szert az üldözőkkel szemben. A Red Bull párosa, Verstappen és Sergio Pérez követte őket ekkor a közepes abroncson, majd Lando Norris és a Ferrarik következtek.

    Ezután jött Verstappen drámája, aki a célegyenesben lelassult és félreállt. A pontverseny éllovasa a rádión azt mondta, a differenciálmű beállításaival babrált a kormányon, amikor beütött a krach. Előzőleg kicsúszott az első kanyarnál is, lehet, hogy ez már a hiba előjele volt, vagy épp annak az okozója. Verstappennek mindenesetre szerencséje volt, mert a piros zászló hatálya alatt visszatolták a garázsba, és szinte rögtön vissza is térhetett a pályára az újraindítást követően.

    Az utolsó percekre előkerültek a lágy gumik, és azokon Verstappen vette át a vezetést, a kör rövidségéhez képest nem is kis előnnyel, 276 ezredmásodperccel. A 2. helyet Oscar Piastri kaparintotta meg, és bizonyára Norris is előrébb ugrott volna a másik McLarennel, ha nem hibázik – a brit pilóta az egyik jobbosnál csúszott le a kavicságyba a legjobbnak ígérkező körén.

    A Ferrarinál abban bíztak, hogy Ausztriában a szebb arcukat mutatják, de Charles Leclerc és Carlos Sainz eredménye nem tudta megközelíteni Verstappenét. A Mercedesek viszont nem csináltak időmérős kísérletet a lágy gumin, így egyelőre nem tudjuk, a legpuhább abroncson mire mentek volna a Red Bull ellen, miután a tréning első felében ők álltak a tabella élén.

    Láthattuk az új pályakialakítást is, amivel elejét kívánják venni a kiszélesítési mizériának, ami Ausztriában gyakori probléma. Úgy néz ki, a pilóták kedvét elveheti a pálya kiszélesítésétől, ugyanis előfordult, hogy valaki megcsúszott az utolsó kanyarnál, és inkább kikormányzott a bukótérbe ahelyett, hogy padlógázon maradva vastagon beleharapjon a rázókövekbe.

  • Verstappen nem győzte szájba rágni, hogy hol fog vezetni jövőre

    Verstappen nem győzte szájba rágni, hogy hol fog vezetni jövőre

    Az Osztrák Nagydíj előtt is faggatták Max Verstappent, hogy elhagyná-e a Red Bullt, de ismét hűséget fogadott a csapatának. 

    Verstappen jövőjének kérdése hónapok óta téma annak ellenére is, hogy 2028 végéig szerződése van a Red Bullnál. Elsősorban Toto Wolff hízeleg neki, hátha át tudja csábítani a Mercedeshez, de a háromszoros világbajnok szemmel láthatóan nem tervez váltani.

    Az Osztrák Nagydíj előtti médianapon a hollandot megkérdezték, ez akkor is így maradna-e, ha már nem a Red Bullé lenne a legerősebb autó (ami egyébként már lehet, hogy bekövetkezett, hiszen nagyon impozáns formát mutat a McLaren)

    „A Forma-1 nem úgy működik, hogy egyszer csak fogjuk a kalapunkat és azt mondjuk a csapattagoknak, hogy viszlát srácok. Hosszú távú szerződéssel rendelkezem, és nagyon boldog vagyok itt” – jelentette ki Verstappen.

    Unikornis helyett szoros csaták – Verstappen főnöke így jobban örül

    „A következő évre is figyelünk, hogy mit vethetünk be az autón, szóval szerintem ez megfelelő válasz arra, hogy hol fogok vezetni jövőre.”

    Az Autosport újságírója ezután határozott igen vagy nem választ kért arra, hogy marad-e a Red Bullnál, amire Verstappen így felelt: „Nem szűrted le az előző válaszomból?” – kérdezett vissza a holland. „Kimondanád?” – felelte az újságíró, mire Verstappen közölte: „Oké, igen. Mint mondtam, már foglalkozunk a következő évi autóval, és amikor valaki erre összpontosít, az azt jelenti, hogy az adott csapatnál fog vezetni.”

    Verstappen 2014-ben lett a Red Bull programjának tagja, és azóta csak ennek az istállónak a kötelékében versenyzett a Forma-1-ben. 2021-ben velük ért fel először a csúcsra, amit kétszer simábban megismételt, és azóta most tűnik először úgy, hogy keményebb kihívóik akadtak a vetélytársak körében.

    Norris megérezte az esélyt, bejelentkezett az idei bajnoki címre

  • Unikornis helyett szoros csaták – Verstappen főnöke így jobban örül

    Unikornis helyett szoros csaták – Verstappen főnöke így jobban örül

    A Red Bull vezetője, Christian Horner természetesnek veszi, hogy szorosabb lett a küzdelem az F1 élmezőnyében, és kielégítőbbnek tartja az így elért sikereket, mint amikor Max Verstappen agyba-főbe verte a mezőnyt.

    2024-ben csak az első öt futamon volt kiemelkedő Red Bull (bár Ausztráliában Verstappen műszaki hiba miatt korán kiesett, és lehet, hogy anélkül is a Ferrari nyert volna), az azóta eltelt öt versenyből kettőt nem is nyert meg, a három győzelem alkalmával pedig a címvédő előnye összesítve 7 másodperc volt.

    Többek között a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint sem a Red Bull autója, hanem Verstappen személye jelentette a különbséget a közelmúlt győzelmeinél. Horner rámutatott, hogy az előző évi diadalmenet kivételesnek számított, és a jelenlegi helyzet nemcsak közelebb áll a valósághoz, édesebbé is teszi a sikereket.

    „Felejtsük el 2023-at, amikor káprázatos évünk volt, de az unikornisnak számított. A mostani a normális állapot, amikor a kiváló csapatok között nagy verseny zajlik. Ez a stabil szabályok haszna, ilyenkor sűrűsödik a mezőny – mondta. – Emlékszem, amikor megérkeztem az F1-be, Ron Dennis megemlítette az F1 Bizottság ülésén, hogy ha szoros küzdelmet akarunk, hagyjuk változatlanul a szabályokat. Most ez történik, és 2026-ban minden megváltozik.”

    RIP Red Bull-uralom, élt 2 évet? – Verstappen a következő futamon sem számít sok jóra

    „Keményen meg kell küzdenünk a győzelmekért, a legjobb teljesítményre van szükségünk. A Forma-1-nek ilyennek kell lennie. Szívesebben nyernénk futamokat 40 másodperc előnnyel, de az ilyen sikerek kielégítőbbek, mert mindenkinek bele kell adnia mindent.”

    A Red Bull autója viszont nem tökéletes, a kerékvetőkkel meggyűlik a baja, ami Spanyolországban kevésbé jött elő. Ennek leküzdésére külön tesztet is tartottak Verstappen közreműködésével, és akár már a hétvégi Osztrák Nagydíjon ízelítőt kapunk belőle, hogy közelebb léptek-e a megoldáshoz.

    2012 óta egyébként most először fordult elő, hogy négy különböző csapat pilótái szereztek pole pozíciót négy egymást követő nagydíjon, ez is mutatja, hogy a Red Bullt megközelítette a Ferrari, a McLaren és a Mercedes. A tabellán Verstappen előnye 69 pont a bajnoki címre ácsingózó Lando Norris előtt, ami viszont akár 19 is lehetne, ha ő és a McLaren kicsit ügyesebben taktikázik/kevésbé balszerencsés.

    Áradoznak a McLarenről, már nem a Red Bull jelenti az etalont?

  • Wolff: Én úgy látom, itt Max nyeri a versenyeket, nem a Red Bull

    Wolff: Én úgy látom, itt Max nyeri a versenyeket, nem a Red Bull

    A feljavult Mercedes erősebb ütőkártyát adott Toto Wolff kezébe Max Verstappen átcsábítására? Már az autógyár vezérigazgatója is erről beszél, a csapat pedig év végéig is várhat a 2025-ös felállás megnevezésével.

    Új lendületet, legalábbis nagyobb hitelességet kapott a Mercedes Verstappen kegyeiért folytatott hadjárata azáltal, hogy a csapat az utóbbi fejlesztéseivel visszatért az élmezőny csatáiba. Wolff a Spanyol Nagydíj után ismét elővette a témát, amit Christian Horner mindezidáig egy laza mozdulattal lesöpört az asztalról, mondván, hogy a Red Bull-lal 2028-ig szerződésben álló hollandnak semmilyen észszerű oka nincs elhagyni a csapatot.

    „Horner azt mondja, hogy maradni fog. Majd meglátjuk. Meghagyjuk neki ezt a gondolatot – idézi Wolffot a formu1a.uno. – Mindig is mondtam, hogy a fókuszt önmagunkon, az autó feljavításán tartjuk, hiszen minden versenyző a lehető leggyorsabb autóban akar ülni. A cél, hogy Lewis és George sikeresen zárják a szezont, és meglátjuk, a W15 meg tudja-e győzni Maxet.”

    „Én úgy látom, hogy itt Max nyeri a versenyeket, nem a Red Bull. Az RB20 jó autó, de Pérez nem boldogul vele. Csakis Max személye jelenti a különbséget.”

    A Mercedes a jelek szerint két opcióban gondolkodik George Russell csapattársának kiválasztására, közöttük azonban meglehetősen nagy a kontraszt: a negyedik vb-címéért hajtó Verstappen alternatívája az újonc Andrea Kimi Antonelli.

    „Egy új generáció felé akarunk elindulni. Ez lehet Kimi, de még meglátjuk, Max hogyan dönt. Carlost nem akartam tovább várakoztatni, mert lehet, hogy csak novemberben hozzuk meg a döntést.” Wolff ezzel magyarázatot adott arra, hogy miért kosarazta ki a korábban szintén a Mercedesnél puhatolózó Carlos Sainzt.

    Szokatlansága miatt üdítő, hogy egy Forma-1-es csapat ennyire nyílt lapokkal játszik kiszemelt versenyzője kapcsán, ám mindezidáig egyedül Wolff egyszemélyes megnyilatkozásaiból állt ez a Verstappenért folyó hadjárat. Most azonban a legfelsőbb szintekről is támogatást kapott az ügy, hiszen maga a Mercedes Csoport elnök-vezérigazgatója, Ola Källenius is megerősítette, a márka nagyon is komolyan gondolja az F1 jelenlegi legsikeresebb alakjának megszerzését.

    „A legjobb versenyző a legjobb autót akarja, a feladatunk pedig az, hogy a legjobb csomagot hozzuk össze. 2026-ra összekeverednek a lapok, új sorrendet hoznak az új szabályok, ami szintén lehetőséget nyithat. De szerintem Max jól is mutatna ezüstszínben, nem igaz?” – vetette fel Källenius a német Sky-nak nyilatkozva.

    Hamilton dobogója elhallgattatja az „agyatlan” konspirálókat?

  • Hamilton és Verstappen is kinevette Norrist, előbbi tükröt venne neki a születésnapjára (videó)

    Hamilton és Verstappen is kinevette Norrist, előbbi tükröt venne neki a születésnapjára (videó)

    Max Verstappen és Lewis Hamilton is csak nevetni tudott azon, amikor Lando Norris elkezdte bizonygatni, hogy elég helyet hagyott a Red Bull pilótájának a Spanyol Nagydíj rajtja után. A címvédő azért utólag elmondta, ő is ráhagyott egy kicsit, és azért kellett lemennie a fűre.

    A Spanyol Nagydíj megnyeréséről nem sokkal lecsúszó, Max Verstappentől vereséget szenvedő Lando Norris már a barcelonai futam rajtjánál lépéshátrányba került, hiszen nem tudta megtartani a pole pozíciót, miután riválisa az első kanyar féktávján bebújt mellé és megelőzte, eközben pedig kívülről George Russell mindkettejüket átugrotta. Ám nem sokon múlt, hogy a Norris és Verstappen már a célegyenesben összeakadjon, előbbi ugyanis agresszívan leterelte a rajtot jobban elkapó hollandot, akinek jobb oldali kerekei megcsípték a fűsávot.

    A rajt:

    A futam utáni sajtótájékoztatón természetesen szóba került az eset – amire Verstappen már közvetlenül a rajt után felhívta a csapata figyelmét és közölte, hogy Norris a fűre szorította őt –, mire a McLaren pilótája elmondta: „Nehéz megítélni ezt az ilyen helyzetekben, nem vehetek elő egy mérőszalagot, hogy pontosan kimérjem a távolságot. Nem fogom megkönnyíteni a dolgát, de szerintem volt elég hely…”

    Norris ezen a ponton viszont nem tudta folytatni a mondandóját, mert mellette Verstappen és Hamilton is elkezdett nevetni. „Mi az?” – kérdezte vigyorogva ezután a Miami Nagydíj győztese, majd hozzátette, hogy „akkor inkább nem beszélek többet”, mire Verstappen és Hamilton ismét nevetett. Aztán persze folytatta: „Szerintem csak versenyeztünk, elég helyet hagytam neki, szerintem egyetlen ponton sem volt kevés helye ahhoz, hogy a pályán maradjon.”

    Verstappenéket azonban ez sem győzte meg, mire Norris a barátjához fordult azzal, hogy „Akarsz te válaszolni?”. Verstappen pedig akart, és eleinte viccesre vette a figurát. „Szerintem már tudom is, hogy mit kap tőlem a születésnapjára. Vagy egy nagy tükröt, vagy szemüveget, és akkor minden rendben lesz – nevetett a holland, majd komolyra fordítva elmondta, hogy „persze keményen versenyeztünk, és valószínűleg én is ugyanezt tettem volna a helyében. Az ember mindig próbál elmenni a határig. Én el akartam kerülni, hogy összeérjünk, ezért ilyenkor mindig ráhagyok néhány extra centimétert, ez pedig azt jelentette, hogy rá kellett mennem a fűre. Szerencsére semmi nem történt, jót versenyeztünk az első kanyarig, úgyhogy minden rendben.”

    A sajtótájékoztatón lejátszódott vicces jelenetet IDE KATTINTVA nézheted meg.

  • Russell csodarajtja és Norris agresszív taktikája sem tudta megállítani Verstappent Barcelonában

    Russell csodarajtja és Norris agresszív taktikája sem tudta megállítani Verstappent Barcelonában

    Max Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat, de a hollandot ismét megdolgoztatták a 25 pontért: a startnál a 4. helyről induló pilóta lőtt ki az élre, Lando Norris pedig a taktikája révén tartotta végig nyomás alatt a Red Bullt. Lewis Hamilton idén először a dobogón.

    Miután szombaton megszerezte F1-es karrierje második pole-ját, Lando Norris állhatott fel a rajtrács élére a Spanyol Nagydíjon, mögötte Max Verstappennel, Lewis Hamiltonnal és George Russell-lel. Az első kanyar utáni vezetés megtartását előzetesen Norris is kulcsfontosságúnak gondolta, s a Mercedesek is bízhattak a szélrányék hatásában a start utáni hosszú sprinten.

    És valóban bőven hoztak kavarodást és eseményt a rajt első pillanatai az élmezőnyben. Norris azonnal jobbra húzta az autót, hogy rázárjon Verstappenre, a holland pedig olyannyira a pálya belső szélére szorult, hogy jobb oldali kerekeivel egy rövid időre még a fűre is lekényszerült. A tempója viszont ezt nem igazán sínylette meg, a célegyenes végéig ott tartotta magát Norris mellett, a belső íven – végül azonban Russell kívülről mindkettőjük elé bevágott!

    A második sorból induló két Mercedes közül ugyanis a fiatalabb brit tudta megvalósítani a remélt taktikát. Azonnal faképnél hagyta Hamiltont, majd az előtte csatázó kettős szélárnyékát is kihasználva a legjobb helyre pozícionálta magát az egyenes végére, s a 4. rajthelyről indulva tudott elsőként befordulni. Hamilton elrugaszkodása ehhez képest egészen szörnyen sikerült, métereken belül mindkét Ferrari is előtte volt már. Az első kanyarkombináció végére a jobb helyezkedés révén tudta visszavenni a negyedik helyét, miközben a Ferrarikat akadályozták az előttük állók.

    Russell mögött Verstappen következett, Norris a pole-ból a harmadik helyre esett vissza. Két kör elteltével azonban ismét változás történt az élen. „Talán ez lehet a legjobb esélyünk” – hallhattuk mérnöke sugalmazását a csapatrádióban a harmadik kör megkezdésekor, Verstappen pedig ezzel összhangban akcióba is lépett. A DRS segítségével megérkezett Russell nyakára, a brit befelé húzódva védekezett, a holland pedig kívül maradva átvette a vezetést.

    Az élmezőnyből a 15. körben Russell kezdte meg az első kerékcserék sorát, az elévágás reménye azonban meghiúsult, amikor öt másodperc fölé nyúlt a bokszkiállás időtartama a lassan felkerülő jobb hátsó kerék miatt – a brit így Sainzcal a nyakán tért vissza a pályára. Sainz az első körökben csapattársával, Leclerc-rel is enyhén összeért, miközben megelőzte őt a célegyenes végén, majd érintkezett Hamiltonnal is, amikor a maga kiállása után a brit elment a spanyol mellett.

    Ezen alkalommal Sainz a kerékvetőn túlra szorult a 2-es kanyarban, és a pozíció visszaadását remélte Hamiltontól, ám a felügyelők szerint szabályos volt a manőver, Hamilton már a Ferrari mellett volt, amikor a spanyol az elkerülő manőverre kényszerült. „Nem értem, miért van a szabálykönyv, ha nem követjük” – morgolódott Sainz, amikor tudatták vele a döntést.

    Norris nem követte le a többiek bokszkiállását, ehelyett hosszúra nyújtotta első etapját a lágy gumikon, ezzel támadásra rendezkedett be. Csak a 23. körben állt ki az élről a bokszba, és bár ekkorra az ötödik helyre csúszott, frissebb gumijai révén viszonylag könnyen elment Sainz és Hamilton, majd látványos oda-visszaelőzés után Russell mellett is, ezzel visszatért a második helyre.

    Norris négy másodpercre csökkentette hátrányát Verstappen mögött, amikor a holland kihajtott második cseréjére. A brit ezúttal nem húzta sokkal tovább, hiszen most fontos volt számára, hogy a Mercedesek előtt térjen vissza a pályára, ami kicsit lassabb cseréje ellenére is éppen sikerült. Az utolsó több mint húsz körre Verstappen, Norris és Hamilton is lágy gumikat kapott, Russellnek azonban kemény keverékeket raktak fel.

    Norrisnak immár nem volt komoly gumielőnye, és bár 8 másodperces hátrányát gyorsan lefaragta 5-re, az utolsó tíz-tizenöt körre állandósult a különbség az első két helyezett között. Verstappen, bár ezúttal sem könnyedén, de a Spanyol Nagydíjat is megnyerte Norris előtt – a legutóbbi hat futamból ötször is ők ketten végeztek az első két helyen.

    Hamilton megszerezte idei első dobogóját, miután megelőzte a harmadik helyért a kemény gumikon haladó Russellt, és ugyanilyen stratégiai különbség eredményezett helycserét mögöttük Leclerc és Sainz között is. Piastri a hetedik, Gasly és Ocon révén pedig ismét mindkét Alpine pontot szerzett. A két francia Sergio Pérezt követte a célban – a mexikói a 11. helyről nem tudott komoly előrelépést tenni, végül három kerékcserével fejezte be a versenyt, s az utolsó körben vette el a 8. pozíciót Gaslytól.

    A versenynek egyetlen kiesője sem volt.

    A Spanyol Nagydíj végeredménye:

     

  • Verstappen szokatlan tesztjén próbálta megoldani súlyos problémáját a Red Bull

    Verstappen szokatlan tesztjén próbálta megoldani súlyos problémáját a Red Bull

    Rendhagyó módon Max Verstappen szerdán is Forma-1-es autót vezetett, mielőtt megérkezett volna a Spanyol Nagydíj hétvégéjére. A Red Bullnak nyomós oka volt rá, hogy soron kívül is munkába küldje a hollandot.

    A csapat az imolai versenypályát bérelte ki egy napra, ahol Verstappen a két évvel ezelőtti modellt, az RB18-at vezette – a szabályok ugyanis nem engedélyezik a privát teszteket ennél újabb autókkal. Több csapat is bonyolít ilyeneket a színfalak mögött, de ezeket általában a fiatal pilótáik felkészítésére szánják, mint ahogyan teszi például mostanság a Mercedes Andrea Kimi Antonellivel, vagy az Alpine Jack Doohannel.

    Az viszont felettébb szokatlan, hogy egy aktív F1-es pilóta teljesítsen ilyen tesztet, hiszen 2022-es autóval nem sok hasznos információt lehet gyűjteni az idei szezonra vonatkozóan. Kivéve persze, ha egy olyan probléma megoldása a cél, ami már évek óta fennáll, és ilyesmi motiválta most a Red Bullt is. A csapatnál idén beszéltek róla először nyíltan, hogy már az új szabályrendszer 2022-es érkezése óta küszködnek autóik a kerékvetőkkel, azokra ráhajtva a pilóták komoly instabilitással szembesülnek, ami rontja a vezethetőséget, így pedig a teljesítményt is. Az elmúlt két évben a mezőnnyel szemben meglévő tempófölényük elfedte ezt a hiányosságukat, mondják, idén azonban veszélyes közelségbe zárkóztak fel rájuk a riválisok, ami kihangsúlyozza ezt a gyengeségüket.

    „Próbáltunk Maxnek viszonyítási pontot adni egy korábbi autóval – idézi az Autosport a teszt létjogosultságát kifejtő Paul Monaghant, a Red Bull főmérnökét. – Az erősségeinket és a gyengeségeinket ugyanis a jelenlegi autó viszonylatában tudjuk meghatározni, és ilyenkor könnyű rávágni, hogy a korábbi években valami máshogyan működött. De ezt nem tudhatjuk biztosan, hiszen nem azonos időben futottunk velük.”

    „Ha egyszerű lenne a probléma, már megoldottuk volna. De megnézve más autókat, ők sem tudják könnyedén meglovagolni a kerékvetőket. Más autók is ugyanúgy a levegőbe emelkednek, ahogy mi. Így a kérdés az, hogy képesek leszünk-e annyit fejlődni, hogy gyorsabbak legyünk a többieknél. A választ pedig egyelőre nem tudjuk.”

    Az elmúlt három pálya Imolában, Monte-Carlóban és Montrealban egyaránt a kerékvetők intenzív használatát igényelte, ám kettőt kis előnnyel ezek közül is meg tudott nyerni Verstappennel a Red Bull.

    „Imolában győztünk ugyan, de csak Max képességeinek köszönhetően – méltatta pilótáját Helmut Marko, a csapat tanácsadója. – Komoly gondjaink voltak ugyanis a vezethetőséggel. Még egy régebbi autó is segíthet szimulálni bizonyos dolgokat, hogy rájöjjünk, mi lehetetett a problémánk a kerékvetőkkel.”

  • Verstappen így változtatna a 2026-os autókon

    Verstappen így változtatna a 2026-os autókon

    Max Verstappen elárulta, hogy miket alakítana át a 2026-ban érkező vadonúj versenyautókon. A holland pilóta szerint a könnyű, agilis autók eléréshez 30 kilogrammos súlycsökkentés helyett legalább 100-150-re lenne szükség.

    Az FIA még a Monacói Nagydíj előtt mutatta be a nagyközönségnek a 2026-os autók prototípusát, illetve az arra vonatkozó szabályok egy részét is prezentálta. Az új konstrukció valamelyest keskenyebb és alacsonyabb lesz az elődjéhez képest viszonyítva.

    Megszűnik a DRS, összemennek az autók – bemutatták a 2026-os F1-es szabályokat

    A súlycsökkentésnek összességében pozitív fogadtatása volt a versenyzők körében, miután a mezőny túlnyomó többsége már évek óta azt hangoztatja, hogy könnyebb autókkal szeretnének versenyezni.

    Azonban a súlycsökkentésnek hátrányai is lehetnek. A csapatok már a mostani szabályrendszerben is csak nagy nehézségek árán tudták elérni a súlyhatárban megszabott értéket, de még mindig vannak olyanok, akik ezen érték felett vannak, és körönként értékes tizedmásodpercektől esnek el emiatt. Verstappen attól fél, hogy ez komoly problémákhoz is vezethet.

    „Nehéz lesz mindent megvalósítani, de meglátjuk, hogy miként alakulnak majd a dolgok – árulta el a Red Bull holland kiválósága. – Szerintem még mindig vannak olyan csapatok, akik a túlsúly miatt szenvednek, és a 30 kilogramm mínusz még csak ezután következne. Tisztában vagyok azzal, hogy változni fognak a dolgok, de nem gondolom azt, hogy a 30 kilogrammos csökkentés lesz a jó megoldás.”

    „Legalább 100-150 kilót kellene lefaragni. Nyilvánvaló, hogy ezt jelen keretek között nem lehet kivitelezni, de szerintem nagy szükség lenne arra, hogy ezt fontolóra vegyük. Szerintem így sokkal gyorsabbá tehetők lennének az autók, és könnyebben is mozognának a kanyarokban. A súly növekedésével a biztonság is nagyobb lett, ami remek dolog, de biztos vagyok benne, hogy másik út is létezik. Ez csak attól függ, hogy a szabályokba mit írnak.”

    A DRS 2026-tól megszűnik, azonban lesz egy rendszer, ami a helyébe lép, és hasonló módon működik majd: az egy másodpercen belülre került üldözők extra energiafelhasználásra lesznek jogosultak, amit a következő kör során saját döntésük szerint beosztva használhatnak fel. A háromszoros világbajnok Red Bull pilóta még nem tudja, hogy az új megoldás mennyire lesz majd hatékony éles körülmények között.

    Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő

  • Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő

    Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő

    Max Verstappen sok közös vonást talál önmaga és Fernando Alonso között, dacára annak, hogy két eltérő Forma-1-es nemzedéket képviselnek.

    A holland temérdek sikere és 10. F1-es szezonja ellenére is még csak 26 éves, míg Alonso 42 – s pár évig még ő is a mezőnyben tervez maradni. Felnőttkorban már nagyobb életkorbeli különbség is könnyen eltűnik, ám különös belegondolni, hogy az ötévesen a gokartozással ismerkedő Verstappen már az F1-es Renault-ban láthatta versenyezni a spanyolt.

    Verstappen korai érkező volt, Alonso pedig késői befejező a királykategóriában, így történhetett meg, hogy már hosszú ideje egyaránt tagjai a mezőnynek. A spanyol DAZN kérdésére pedig a holland most kifejtette, milyen sok hasonlóságot vél felfedezni kettőjük között.

    „Ez tényleg érdekes, mert Fernando és köztem F1-es viszonylatban elég nagy a korkülönbség. Fernando mindig is önmagát adta, amit nagyra értékelek. A temérdek sikerei ellenére is igazi versenyző és normális ember maradt. Ha pedig más valaki jól szerepel, annak is tud örülni, mert átérzi a helyzetét” – mutatott rá Verstappen.

    „Ő volt az első spanyol versenyző, aki bajnokként naggyá tette az F1-et a hazájában – talán kicsit hasonlóan, mint az velem és Hollandiával történt. Mindketten szeretjük a versenyzést, bár ő talán egy kicsit jobban is, ha még ebben a korban is a Forma-1-ben van.”

    „Már gokartos korom óta néztem a versenyeit, és mindig is olyasvalakinek tűnt, aki keményen odateszi magát, az ilyen miatt pedig minden rajongó felkapcsolja a tévét.”

    Verstappennek az idei a 10. F1-es szezonja, s 8. éve osztozik a pályán Alonsóval, akinek 2019-ben és 2020-ban volt két év kihagyása. Az eltelt idő alatt azonban a spanyol egyetlen győzelmet sem ünnepelhetett a Forma-1-ben, míg a holland a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon gyűjtötte be a 60.-at.

    Verstappent már kóstolgatják a Le Mans-i gyártók, de még vannak kitételei

  • Verstappent már kóstolgatják a Le Mans-i gyártók, de még vannak kitételei

    Verstappent már kóstolgatják a Le Mans-i gyártók, de még vannak kitételei

    Max Verstappen nem zárkózik el attól, hogy akár még Forma-1-es karrierje alatt rajthoz álljon a Le Mans-i 24 óráson, ám néhány dolgon változtatnia kell a WEC-nek, hogy igazságosnak érezze a feltételeket.

    A háromszoros Forma-1-es világbajnok rendszeresen elmondja, hogy nem vágyik alonsói hosszúságú karrierre a királykategóriában, hiszen szeretné magát a versenyzés más szakágaiban is kipróbálni – és sokak szerint az sem kizárt, hogy nem tölti ki 2028-ig tartó szerződését a Red Bull-lal.

    A holland a virtuális világban előszeretettel áll rajthoz hosszútávú versenyeken, és megfelelő ajánlat esetén akár az F1-es szezon mellett is bevállalná, hasonlóan ahhoz, ahogy Nico Hülkenberg tette 2015-ben. Jövőre azonban biztosan nem lesz erre lehetősége, hiszen a napokban nyilvánosságra hozott 2025-ös WEC-naptárban a Le Mans-i 24 órás az F1-es Kanadai Nagydíjjal azonos hétvégére került.

    „Csakis attól függ, hogy megfelelően el tudom-e végezni a felkészülést. Nagyjából az a helyzet, mint a szimulátorversenyeimmel. Az imolai hétvége során sem vettem volna részt a szimulátorversenyen, ha nem lett volna időm kellően felkészülni. De akkor el tudtam végezni, és össze lehetett hozni a kettőt. Persze azonos hétvégén nem lehet versenyezni a Le Mans-on és a Forma-1-ben is, de ha nincs ütközés, akkor szerintem belefér egy F1-es szezonba” – idézi Verstappent az Autosport.

    A Magyar Nagydíjon is rámehet az élő–virtuális dupla melóra Verstappen

    A hiperautók érkezése nagyon lendített a Hosszútávú Világbajnokság és a Le Mans népszerűségén, az e hétvégi 24 órás versenyen a csúcskategória mezőnyét 23 autó és 9 gyártó alkotja. Verstappent viszont mindez nem hozta annyira lázba, hogy azonnal a versenyzési lehetőség után kutasson, ugyanis van még néhány kifogásolnivalója a szabályokban, köztük a technikai esélykiegyenlítő rendszer.

    „Természetesen kap az ember megkereséseket, de a megfelelő időpontban és a megfelelő módon kell érkeznie az ajánlatnak. És nem is akarom siettetni a döntésemet. Szerintem kell még egy-két év, hogy mindenki jobban megértse ezeket az új autókat, mert még mindig elég nagy szerepet játszik a Balance of Performance” – mutatott rá.

    „Ezt a BoP-t rendbe kell hozniuk az autók között, mert elég véletlenszerű. Emellett a versenyzők tömegének kezelését is problémásnak látom. Overallban szerintem én elérem a 80 kg-ot is, de vannak versenyzők, akik csak 55-60 kg-osak. Le Mans-ban már ez is több tizednyi különbséget jelent egy kör során. Bevezethetnének valami egységes minimumot.”

    A Porsche a Le Mans-i pole-ban, a 23. rajthelyre száműzött Toyota szerint szerencsejáték az időmérő