Címke: Max Verstappen

  • Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

    Ezért rúghatja ki a Red Bull hamarosan Pérezt, még ha fizetnie is kell majd érte

    Sergio Pérez biztos benne, hogy nemhogy az idei szezon végéig, de még jövőre is a Red Bull pilótája lesz, a valóság azonban az, hogy nagyon inog a mexikói versenyző helye. Na de ki válthatja őt és hogyan?

    Mióta aláírta 2025 végéig szóló szerződéshosszabbítását, Sergio Pérez 11 pontot tudott összekaparni azzal az autóval, amelynek testvérével Max Verstappen toronymagasan vezeti a pontversenyt. Nem véletlen, hogy a sajtóban folyamatosan a mexikói pilóta szezon közbeni leváltása a téma, és könnyen előfordulhat, hogy az augusztusi nyári szünet után már nem ő lesz a háromszoros világbajnok csapattársa.

    Lawson villantott

    A Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján több mértékadó külföldi lap is arról számolt be, hogy a 2024-es Red Bullt a Brit Nagydíj után filmes napon – azaz 200 km-ben limitálva, a versenyhétvégéken használthoz képest rosszabb teljesítményű demógumikon – vezető Liam Lawson meggyőző teljesítményt nyújtott, és a csapat értékelése alapján néhány tizeden belül volt Max Verstappenhez képest. Mivel az Emilia-romagnai Nagydíj óta csapattársához képest az időmérőkön rendre fél másodpercnél nagyobb távolságra levő Pérez akkor képes hozni ezt a szintet, ha formában van, és minden klappol nála, rögtön felmerül a kérdés, hogy amennyiben egy szinte még újonc, a mexikóinál nagyobb fejlődési potenciállal rendelkező pilóta már most tudja ezt, nem érné-e meg minél hamarabb Pérez helyére ültetni őt.

    Persze teljesen más teszten jól teljesíteni és élesben, de amennyiben Lawson képes lenne rögtön az élmezőny második felében kezdeni és legalább rendszeresen pontot szerezni, jelen állás szerint az is többet érne a Red Bullnak, mint az utóbbi 6 futamon szerzett 15 pont Péreztől.

    Liam Lawson, RB
    Lawsonnak már nem sokáig kell a boxfalon ücsörögnie? / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Cunoda is képben lehet?

    Olyan szempontból természetesen furcsa lenne Lawson mélyvízbe dobása, hogy a ranglétrán ketten is állnak előtte: Cunoda Júki és Daniel Ricciardo. Utóbbi idei teljesítménye ugyanakkor semmilyen szempontból nem indokolja, hogy visszakerülhessen az anyaistállóba, és sajtóhírek szerint mostanra a 35 esztendős ausztrálnak inkább a jelenlegi ülése és az F1-es jövője a tét. A Ricciardót rendszeresen verő Cunoda viszont jóval tapasztaltabb Lawsonnál, a The-Race.com értesülései szerint Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig abszolút el tudná őt képzelni Pérez helyén a nyári szünet utántól, Christian Horner csapatfőnök azonban nem pártolja ezt a lépést. És mivel a Red Bullon belüli belviszály alakulása során a pilótákkal kapcsolatos döntésekben Horner felé billent a mérleg nyelve, ez bőven elég ahhoz, hogy Cunoda Lawson mögé kerüljön az esetleges utódlási sorrendben.

    Cunoda szerint igazságtalan lenne, ha nem ő kapná meg Pérez ülését

    Pérezt kivásárolhatja a Red Bull

    A Magyar Nagydíj csütörtöki napján tartott sajtóbeszélgetésen Pérez gyakorlatilag hozta ugyanazt, amit Silverstone-ban, és az elkötelezettségét bizonygatta – amit továbbra sem kérdőjelez meg senki, mivel nem is azzal, hanem a teljesítményével van a baj. „Nincs semmi újdonság, ez újabb két futam lesz nekünk, amelyeken vissza akarunk térni a csúcsformánkhoz. Számomra és a csapat számára is ez a prioritás. A héten visszatértem a gyárba, a legfontosabb számunkra pedig az, hogy visszatérjünk a néhány futammal ezelőtt mutatott formánkhoz. Tényleg ez a legfontosabb.”

    Amikor arról kérdezték, hogy van-e teljesítményzáradék a szerződésében, ami alapján a Red Bull a nyári szünetben megválhat tőle, kijelentette, hogy 2025 végéig a csapat tagja lesz. „Nincs semmi, aminek köze lenne… Nyilván a szerződésemről nem beszélhetek, csak annyit mondtam, hogy a következő két verseny fontos a számomra. Jó hangulatban akarok elmenni a nyári szünetre, és szerintem a garázsban az én oldalamon dolgozóknak is jót tenne ez. Másról nem beszéltem. Teljes mértékben arra koncentrálok, hogy teljesítsek, és itt leszek [a nyári szünet után] és jövőre is, ebben semmi nem változott. Teljes mértékben elkötelezett vagyok.”

    A The-Race szerint nincs ponttal kapcsolatos záradék Pérez szerződésében, de más módon a Red Bull leválthatná őt a nyári szünetben, azaz tulajdonképpen ki kellene vásárolni őt a szerződéséből. Az összeget meghatározhatja az, hogy Pérez milyen kitűzött teljesítménycélokat nem ért el, de a fizetésének nagysága is.

    Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj
    Pérez biztos a maradásában, legalábbis kifelé / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem csak Pérezen múlik?

    A mexikói pilóta a Hungaroringen nagyrészt magára vállalta a gyenge teljesítményt, és Max Verstappen is kitért arra, hogy igazságtalan lenne mindenért a csapattársát okolni. „Nos, mindenekelőtt nem teljesítettem 100%-on, amikor nehéz helyzetbe hoztam magam. Nagy mértékben felelősséget vállalok ezért – mondta a 34 esztendős versenyző. – Nyilván a különböző versenyeken számos körülmény felmerült, úgyhogy amikor az ember belekerül ebbe az ördögi körbe, sok minden összejön. Silverstone-ban nagyon erős péntekünk volt, de aztán elrontottam az időmérőt, úgyhogy a stratégiával tizenkilencre lapot húztunk, de nem jött be. A legfontosabb, hogy túl régóta vagyok már itt ahhoz, hogy ne tudjam, csak az számít, hogy Abu-Dzabiban hol állok majd. Ezért menjünk tovább a hullámvasúton és remélhetőleg nagyon hamarosan visszatérek a formámhoz.”

    „Nem tagadhatjuk, hogy az utóbbi néhány verseny kicsit nehéz volt a számára, de azt mondanám, hogy néhányon kicsit balszerencsés is volt – mondta Verstappen. – Jobban akar teljesíteni, és tudom, hogy nagyon keményen dolgozik, szóval nem vesz készpénznek semmit, vagy ilyesmi. Remélhetőleg itt [a Hungaroringen], ahol az autó talán kicsit jobban passzol a stílusához, minden jobban egyben lesz, és jobban működhet neki.”

    „Csak a teljesítményre kell koncentrálnunk, az autónkat olykor nehéz volt vezetni péntekenként, és mindig a jó egyensúlyt üldöztük. Versenyzőként nagyon nehéz következetesnek lenni, mert mindig különböző egyensúly-problémákkal kell megküzdeni, ezért nem teljesen fair azt mondani, hogy minden az ő hibája, mert az elmúlt néhány versenyen még nekem is nagy kihívást jelentett a legjobbat kihozni az autóból” – védte meg Pérezt Verstappen.

    Jön a 39., de milyen volt az első Magyar Nagydíj? – mutatjuk! (képek)

  • A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    Az, ahogyan Max Verstappen legutóbbi vitás esetét kezelte, a McLaren vezére szerint egy dolgot biztosan elárult a Red Bullról.

    Kétségtelen, hogy Max Verstappennek (és apjának) óriási a hatalma a Red Bullnál, Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a bikás istállónál tartanak a hollandtól, ezért nem mondják meg neki, ha hibázott. Az amerikai üzletember Lando Norris és Verstappen ausztriai ütközése kapcsán fejtette ki, mennyire nem érezte korrektnek, hogy a holland nemhogy nem ismerte el a felelősségét, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már verseny közben Norrisra hárította a felelősséget, amikor a rádióban közölte a háromszoros világbajnokkal, hogy „[Norris] nem viselkedett korrekt módon, Max, nagyon balszerencsés vagy.”

    „Úgy tűnik, hogy a Red Bull fél Maxtól – nyilatkozta Brown a The Independentnek. – Mi nagyon őszinték vagyunk a versenyzőinkkel. Ha senki sem mondja meg neki, hogy amit csinált, az nem volt szabályos, miért gondolná máshogy? De hogy Christian a rádióban Landóra hárítja a felelősséget… Kit akarunk becsapni? Mindenki látta, hogy mi történt. A szabályok nagyon világosak: hagyni kell egy autónyi helyet, ő pedig nem hagyott. Miért kellett [Hornernek] bármit is mondani? Teljességgel helytelennek érződött.”

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem vette jó néven, amit Horner mondott / Fotó: McLaren Racing

    Brown és Horner között nem ez az első csörte, hiszen előbbi két éve, a Red Bull költségplafon-botránya során keményen beleszállt a bikás istállóba, és kimondta, hogy a Red Bull csalt. Az amerikai szerint azonban nincs személyes problémája Hornerrel, egyszerűen csak sokszor csinál olyan dolgot a kollégája, amivel ő nem ért egyet. „Csak akkor reagálok dolgokra, ha szerintem valami nem helyes. Nem maradok csöndben a problémákkal kapcsolatban. Egyszerűen úgy tűnik, nekem több problémám van vele (Hornerrel), mint másoknak, mert olyan dolgokat tesz és mond, amelyek szerintem nem helyesek.”

    „Nem arról szól ez, hogy beférkőzzünk a másik fejébe és harcoljunk, mert a költségplafonos történetnél nem versenyeztünk egymással. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy a költségplafon sértetlensége kritikus fontosságú a Forma–1 sikerében, és ha ezt nem vesszük komolyan, a sport örökre sérülni fog. A sport sértetlenségét próbáltam védeni, ők pedig nem vették azt komolyan. Ezért szólaltam fel.”

    Ami a hétvégi Magyar Nagydíjat és az idei szezon folytatását illeti, Brown úgy véli, ha nyernek néhány versenyt, a jövőben az olyan futamokat is képesek lesznek majd megnyerni, amelyeken eddig éppen, hogy lemaradtak az első helyről. „Nagyon közel vagyunk, Lando pedig egy nagyon kedves fickó, de ne keverjék ezt össze azzal, hogy milyen akkor, amikor felveszi a sisakot. Ausztriában nekünk kellett volna nyerni, közel álltunk ahhoz, hogy elkapjuk Maxot, de kifutottunk az időből. Olykor a stratégia így jön ki, de amint nyerünk még néhány versenyt, könnyebb lesz az ilyen futamokat is behúzni.”

    Norris a Herendi által készített sisakfestéssel vezet a Magyar Nagydíjon

  • Óvatosságból inkább gumiserleget adnak a Magyar Nagydíj dobogósainak?

    Óvatosságból inkább gumiserleget adnak a Magyar Nagydíj dobogósainak?

    A tavalyi Magyar Nagydíj díjátadó ünnepségén történt egy kisebb baleset, aminek következtében eltört a Herendi által készített győztesnek járó trófea.

    Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója az idei Magyar Nagydíj előtti sajtótájékoztató rendezvényen felidézte, hogyan értesült a tavalyi balesetről: a pezsgőzés közben Lando Norris ugyanis véletlenül összetörte Max Verstappen serlegét a dobogón.

    „Otthon álltam a gyepen, amikor a feleségem szólt, hogy összetörték a vázát. Mondtam, hogy az nem lehet, amire azt felelték, de igen, lehet. Megnéztem, és valóban összetört, és onnantól elszabadult a pokol a telefonhívások miatt. Azonnal úgy döntöttünk, hogy a Herendi Manufaktúra a hungarikum jellege és a társadalmi missziója okán ingyenesen újra el fogja készíteni [Verstappen trófeáját]” – mondta.

    Mint elmondta, a Red Bull-lal történt egyeztetések után végül Monte Carlóban adták át ünnepélyesen az új serleget Verstappennek, amin a vétkes Norris is jelen volt. A Herendi vezérigazgatója hozzátette, mindkét pilótát rendkívül szimpatikusnak találta, és jól esett látnia, tapasztalnia azt a szeretetet, hogy a gyártó értékteremtő munkáját elismerik.

    A Magyar Nagydíj helyszínén bemutatták az idei serlegeket is. Általános derültséget keltett a felütésnek szánt tréfás kérdés, hogy ezúttal gumiból készültek-e a trófeák, amire Simon Attila így reagált: „Mi nem örülnénk annak, ha a törhetetlen porcelánt kifejlesztenék. Mindenre fel vagyunk készülve. A Herendi egy professzionális cég, úgyhogy ha nem is gumiból, hanem valódi porcelánból készült az idei díszvázánk is.”

    A helyszínen megtudhattuk azt is, hogy a futam után lebontásra kerülő főépülettől búcsút lehet venni üzenet formájában, illetve Ayrton Senna emlékére a brazil zászló színeire festik a rázóköveket a sikánban.

    Ralf Schumacher fia is reagált apja bátor vallomására

  • Rossz wc-kről fecsegnek az F1-es pilóták a közös WhatsApp-csoportjukban

    Rossz wc-kről fecsegnek az F1-es pilóták a közös WhatsApp-csoportjukban

    Alex Albon, a Williams versenyzője elárult néhány kulisszatitkot a Forma–1-es pilóták közös WhatsApp-csoportjairól. 

    Mivel egyikük sem akarja kiteregetni a közös szennyest, ritkán hallunk a Forma–1-es pilóták közös WhatsApp-csoportjáról, avagy csoportjairól, de időnként azért eljut hozzánk némi információ. Mint például most, amikor Alex Albon a Cosmopolitan UK YouTube-csatornájára feltöltött videóban rajongói kérdésekre válaszolva erről is ejtett néhány szót.

    A Williams pilótája először egy, az F1-es pilótákkal kapcsolatos általános tévhitekkel kapcsolatos kérdésre elmondta, sokszor azt hiszik, az ő életük csak a csillogásról szól, miközben a legtöbbjük esetében ez egyáltalán nem így van. „Múlt héten Ausztriából repültem haza, a reptéren várakozó szurkolók pedig döbbenten látták, hogy velük együtt mi is kereskedelmi járattal utazunk. Pedig ez eléggé megszokott, legalábbis a legtöbb versenyzőnek. Nekem nincs gondom vele” – közölte a 28 esztendős thai-brit versenyző.

    Tényleg létezik az F1-es pilóták titkos WhatsApp csoportja

    Egy másik rajongó ezután a közös chatcsoport létezéséről érdeklődött, amire Albon megerősítette, amit már előtte többen, azaz, hogy létezik ilyen. „Igen, van, de nagyon munkaközpontú. 90% munka, 10% mémek. Leginkább a biztonsággal kapcsolatos és a mindennapi dolgokat vitatjuk meg benne, vagy panaszkodunk arról, hogy rosszak a wc-k egy versenypályán, meg ilyen, nem túl releváns dolgok. Ez inkább egy általános fecsegő fórum.”

    Albon elmondta, hogy nem csak egy, hanem több különböző ilyen chatcsoport van, például hobbik alapján, de van, amelyikben a magángépes repüléseket szervezik a versenyekre és hazafele. Utóbbival kapcsolatban csak találgatott, hogy mi lehet az eljárás abban az esetben, ha két, egyébként közös gépen hazautazó versenyző nézeteltérésbe kerül. Példaként a több alkalommal együtt repülő Lando Norris és Max Verstappen ausztriai esetét hozta fel.

    „Azon tűnődöm, hogy működhet ez, mert többünk menedzsere is benne van ebben a csoportban, és ha valamelyik versenyzőnek rossz versenye volt, vagy ha valamelyikük ütközött a másikkal – velem még nem fordult elő ilyen –, akivel egy gépen utaznak haza, akkor az adott pilóta egy másik pilóta gépére ül át és versenyzők egy másik csoportjával utazik haza? Az Osztrák Nagydíj után Landóval, Carlos [Sainzcal] és Daniel [Ricciardóval] repültem együtt, de Max [Verstappen] nem volt velünk, úgyhogy nem repültek volna együtt.”

    Győzött a frusztráció – Norris már nagyon másképp látja a Verstappen elleni ausztriai csatáját

  • Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Meglepő vallomást tett Max Verstappen a 2021-es Brit Nagydíjjal kapcsolatban, és elmondta, milyen egészségügyi következményekkel járt a Lewis Hamiltonnal történt balesete.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es silverstone-i ütközésének komoly következményei voltak a Red Bullra nézve, hiszen a költségplafon első évében a bikás csapatot nagyon rosszul érintette az 51G-s becsapódással járó anyagi kár. Emellett nem sokon múlt, hogy ne kerüljebek a holland pilóta világbajnoki címébe a Brit Nagydíjon elbukott pontok, hiszen az őt az első körben a Copse-kanyarban kipöckölő Lewis Hamilton a 10 másodperces büntetése ellenére megnyerte a versenyt.

    Az emlékezetes baleset:

    A háromszoros világbajnok pedig most, 3 évvel később elárulta, hogy nemcsak anyagi következményekkel járt a baleset, hanem rá nézve egészségügyivel is, a látása ugyanis bizonyos helyzetekben nem volt a régi. „Nagyon sokan nem tudják ezt, de akkoriban látási gondokkal küzdöttem a silverstone-i baleset miatt, különösen a huplis pályákon, valamint azokon, amelyeken sok a reklámtábla a pálya mellett” – vallotta be a Red Bull honlapjának.

    Ráadásul Verstappen elmondása szerint nem sokon múlt, hogy tényleg a világbajnoki címébe kerüljön a baleset, a 2021-es USA Nagydíjon – amelyet nagy csatában nyert meg Hamilton előtt – ugyanis közel állt hozzá, hogy az austini pálya huplis aszfaltján feladja a versenyt.

    „Azon a futanon nemcsak Lewisszal küzdöttem, hanem az elmosódó képekkel is. Olyan volt, mintha egy versenycsónakot vezettem volna 300 km/órával. Senkinek nem említettem ezt akkoriban, mert a bajnoki címért harcoltam, de néhány körön át annyira rossz volt a helyzet, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy leparkolom az autót, mert nem láttam rendesen. Az egyetlen dolog, ami segített, hogy a légzésemre koncentráltam, semmi más nem működött, miközben Lewis közvetlenül ott volt mögöttem. Ezért volt számomra ez egy igazán különleges győzelem, amire nagy szükségem volt a bajnoki küzdelemben” – mutatott rá a 61-szeres futamgyőztes.

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

  • Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

    Jos Verstappen sajtóértesülések szerint tovább győzködi a fiát, hogy már jövőre inkább a Mercedes versenyzője legyen, mert velük jobb esélye kínálkozik a csúcson maradni.

    Max Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, ennek ellenére idén többször szárnyra kapott és nem csillapodik a pletyka, hogy a holland hamarosan átigazol a Mercedeshez.

    Az egész Christian Horner ügyével kezdődött, amiben a Red Bull csapatfőnöke és Jos Verstappen ellentétes oldalakra kerültek, és utóbbi azóta ritkán jelent meg a nagydíjakon. Amikor ez megtörtént, abban sem volt sok köszönet, a konfliktus miatt ugyanis Horner például megakadályozta, hogy a korábbi F1-es pilóta bemutatóköröket tegyen meg Ausztriában.

    Az F1-Insider úgy tudja, Jos tovább üti a vasat, és megpróbálja rábeszélni Maxot, hogy a Red Bullt elhagyva mégis a Mercedeshez szerződjön már 2025-re – amelynél Lewis Hamilton Ferrarihoz távozása miatt még mindig kiadó egy hely, és nem biztos, hogy már jövőre helyet biztosítanak a szupersztárként aposztrofált Andrea Kimi Antonellinek.

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Az érvei közé elvileg az tartozik, hogy a Mercedes a jelek szerint végre áttörést ért el az autó fejlesztésével és megközelítette a Red Bull szintjét, miközben utóbbi hetek óta zsákutcában toporogni látszik, mert a legutóbbi nagyobb frissítése nem vált be.

    Emellett a 2026-ban érkező új motorszabályokra való felkészülés terén sokan biztosan inkább a Mercedesre tennék a voksukat, mint a saját erőforrás megépítésével (a Ford támogatásával) először próbálkozó Red Bullra, Jos állítólag erre is gyakran emlékezteti a fiát.

    Max Verstappen nemrég nehezen mondta ki határozottan, hogy a Red Bull versenyzője lesz jövőre, amibe egyesek azt magyarázták bele, hogy nem akar állást foglalni az apja és a Horner közötti viszályban. Az mindenesetre valóban nehezen elképzelhető, hogy hirtelen átigazolna olyankor, amikor a csapatok már erőteljesen foglalkoznak a 2025-ös autóval.

    Minden benne volt Hamilton mozdulatában, ahogy győzelme után faképnél hagyta az FIA elnökét

  • A dobogós Verstappen az 5. helyben, a gumikkal hazárdírozó Pérez csak a csodában bízott

    A dobogós Verstappen az 5. helyben, a gumikkal hazárdírozó Pérez csak a csodában bízott

    Max Verstappen elégedetten nyilatkozott a Brit Nagydíj után, hiszen egy rosszabbul kinéző délutánból tudott kihozni egy második pozíciót, miközben az újabb mélypontokat megélő Sergio Pérez tudja, a nyári szünetig hátralévő két futamon nagyon fontos lesz visszatalálnia szezon eleji formájához.

    A Red Bull a leintésig két másodpercre megközelítette a győztes Lewis Hamiltont, amit Verstappen hatalmas mentésként értékel azok után, hogy a silverstone-i verseny jelentős részében a Mercedesek és a McLarenek is gyorsabbnak tűntek nála. A holland a rajt után a harmadik helyen haladt, de még az első etapban megelőzte őt Lando Norris és Oscar Piastri is.

    „Az elején próbáltam tartani a lépést, de minden túlmelegedett, és küszködtem a tapadással. Szóval Lando elment mellettem. Aztán Oscar is elment. Aztán elkezdett esni, akkor se volt tapadásom. Túl nagy kockázatot sem akartam vállalni, mert nem éreztem magam komfortosan, szóval csak próbáltam túlélni. Egy ponton még Carlos is megérkezett a buliba, ekkor az járt a fejemben, hogy ez aztán tényleg egy rémes délután” – fogalmazott a holland, akinek persze tetemes pontelőnye tudatában azért olyan nagyon komolyan nem kellett aggódnia, ráadásul eredményével végül még növelni is tudta azt.

    „De aztán jó döntéseket hoztunk a kerékcseréknél, és ez az, ami versenyben tartott. A végén a kemény keverék is helyes választás volt, ennek köszönhetően tudtam igazán odatenni magam. Ahhoz képest, hogy milyen rossz délutánunk volt, amelynek egy pontján az 5. vagy a 6. hely nézett ki, simán elfogadom a második helyet.”

    Norris magát okolja az elvesztett első helyért, Hamilton jobban érezte a körülményeket

    Pérez küszködése eközben újabb mélypontra jutott idén, a szezont még dobogók sorával kezdő mexikói teljesítményében Imolától eltört valami, az azóta eltelt hat futamon összesen 15 pontot szerzett – miközben Verstappen 119-et, de még a Haasszal Nico Hülkenberg is nála többet, 16-ot.

    A hatszoros futamgyőztes hétvégéje az időmérőn történt kicsúszásával siklott félre. Végül az autón elvégzett módosítások miatt a bokszutcából rajtolt, majd az első, enyhébb eső megérkezésekor azon kevesek közé tartozott, akik kockáztatva máris kihajtottak intermediate gumikért.

    „Ez teljes katasztrófa volt – vonta le a mérleget hétvégéjéről azonnal Pérez. – Hibáztunk az első döntésnél, azt gondolva, hogy több eső jön. Miután kereket cseréltem, hat körig az intereken maradtam, miközben a pálya teljesen felszáradt, ezzel teljesen tönkretettem a gumijaimat, mire az eső megérkezett. Ez kivégezte a versenyemet, mert az élen haladók közé kerültem, kört kaptam, lehűltek a gumijaim, az egész egy rémálom volt.”

    „Örülök, hogy jön egy kis szünet, amely során összeszedhetjük magunkat, a cél pedig egyértelmű, vissza kell nyernünk a formánkat. A péntekünk még nagyon jól alakult, de tovább kell lépnünk Magyarországra, amely hétvége nagyon fontos lesz.”

    Három egymást követő hétvégén zajló verseny után egy szabad hétvége már tényleg szünetként értékelhető a zsúfolt F1-es naptárban, ám a paddockbeli sejtések szerint Pérez a nemrég megkötött szerződéshosszabbításával együtt sem érezheti helyét biztonságban a csapatnál, Liam Lawson ugyanis a feltételezések alapján azért fog filmforgatási napot teljesíteni csütörtökön a Red Bull idei autójával, hogy a csapat kiértékelje az esetleges pilótacsere lehetőségét.

    „Tudom, hogy hogyan áll a szerződésem, és nem hagyhatom, hogy ez elvonja a figyelmem. Koncentrálnom kell a következő két hétvégére, hogy a csapatommal együtt kimásszunk ebből a nehéz időszakból” – mondta erről, természetesen konkrétumok nélkül Pérez.

    Érdekes ajánlatok érkeztek – Pérez helye lassan ismét veszélyben a Red Bullnál?

  • Az FIA beismerte, túl elnéző volt Max Verstappennel

    Az FIA beismerte, túl elnéző volt Max Verstappennel

    Az FIA utólag belátta, hogy figyelmeztetni kellett volna Max Verstappent az Osztrák Nagydíjon bemutatott manőverei miatt.

    Max Verstappen 10 másodperces büntetést kapott az Osztrák Nagydíjon, amiért védekezés közben nem hagyott egy autónyi helyet az őt támadó Lando Norrisnak, aminek ütközés lett a vége. Az FIA versenyigazgatója azonban a Brit Nagydíjon elismerte, már korábban figyelmeztetniük kellett volna a hollandot, ami akár az ütközést is megelőzhette volna.

    Hiszen mielőtt az bekövetkezett, Verstappen több alkalommal is a féktávon irányt váltva védekezett Norrisszal szemben a hármas kanyarban, ami nem megengedett. „Védekezés közben a védekező autó nem változtathat irányt azután, hogy megkezdte a lassítási fázist, kivéve azt, ha a versenyívet követi” – áll a felügyelők által alapul vett, F1-es vezetési normákat tartalmazó irányelvekben.

    A felügyelők azonban nem ítélték szabálytalannak Verstappen védekezését, ezért nem is avatkoztak közbe, ami kiváltotta a McLaren nemtetszését. A két pilóta a hét elején rendezet a sorait, az  Autosport értesülései szerint a dolgot pedig Silverstone-ban megvitatták a csapatmenedzserek csütörtök esti megbeszélésén is. A lap úgy tudja, Niels Wittich versenyigazgató itt minden istállónak elmondta, hogy az utólagos vizsgálat során arra jutottak: többet kellett volna tennie a szövetségnek az Osztrák Nagydíj alatt.

    Wittich az Autosport szerint azt mondta, hogy fekete-fehér zászlót kellett volna mutatni Verstappennek, különösen úgy, hogy annak használata az idei évtől nincs a sportszerűtlen magatartásra korlátozva, hanem akkor is be lehet mutatni egyszer, ha a pilóta olyasmit tesz, aminek megismétlése büntetést von maga után.

    A beismerést a McLaren örömmel fogadta. „Örülünk, mert az FIA elmondta a véleményét arról, hogy mi történt Ausztriában, mi pedig elégedettek vagyunk, hogy ez a vélemény megerősíti, hogy a verseny utáni és bizonyos mértékig a verseny alatti gondolkodásunk is helyes volt. A verseny alatt nem igazán tudunk hatást gyakorolni, mert nem is lehet beszélni a felügyelőkkel. A versenyigazgatóval lehet, de ő sem beszél menet közben a felügyelőkkel. De a gondolkodásunkat megerősítette az FIA, amely nyilván megvizsgálta a történteket és módosíthatott a saját értelmezésén. Mindannyian arra a következtetésre jutottunk, hogy figyelmeztetni kellett volna Maxot, ha nem fekete-fehér zászlót mutatni neki. Ez megelőzte volna az eszkalációt, ami az ütközéshez vezetett” – idézi az Autosport Andrea Stellát, a McLaren csapatfőnökét.

    A népszerű kommentátor nem érti, Norris miért békült ki Verstappennel

  • Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni

    Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni

    Sergio Pérez helyzete egyre nehezebbé válik a Red Bullnál, a Brit Nagydíj időmérő edzésén elkövetett hibája pedig aligha jött jól neki. A mexikói pilóta az eset után azt a benyomást keltette, mint aki dacosan ragaszkodik valamihez, miközben a probléma máshol van.

    Az elmúlt napokban folyamatosan arról cikkezett az F1-es sajtó, hogy ki és mikor válthatja az alulteljesítő Sergio Pérezt a Red Bullnál. Az Auto Motor und Sport szerint amennyiben a nyári szünetig nem javul a mexikói pilóta teljesítménye, már az augusztus végi folytatásra elveszítheti az ülését, amelyet Daniel Ricciardo örökölhet, míg az Autosport úgy tudja, hogy a szintén nem villogó ausztrál pilóta nincs képben, és inkább a tavaly az AlphaTaurinál bemutatkozó Liam Lawsont dobná mély vízbe az energiaitalos csapat, amely a Brit Nagydíj utáni hétfőn forgatási nap keretein belül az idei autóba ülteti az új-zélandit.

    Érdekes ajánlatok érkeztek – Pérez helye lassan ismét veszélyben a Red Bullnál?

    Akárhogy is lesz, Pérez finoman szólva sem tett szívességet magának azzal, hogy a silverstone-i időmérő edzés Q1-ében a kavicságyba pördült és kiesett, a 19. rajtkockát –ami 20. lett volna, ha Pierre Gasly nem 50 helyes hátrasorolással várja a vasárnapot – szerezve meg.

    „Kifogtak rajtam a körülmények. Próbáltam felmelegíteni a gumikat a kilences kanyar előtt, de amint leváltottam, blokkoltak a hátsó kerekek és lementem a pályáról. Végül elveszítettem az uralmat az autó felett, a kavicságyba pördültem és ennyi volt. Fáj, hogy ilyen módon hagytam cserben a csapatot. Nagyon fáj, mert addig a pontig erős hétvégém volt, egyszerűen csak nem tudtuk megmutatni a tempónkat” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a mexikói, majd később az írott sajtó képviselőinek hozzátette: „A 9-es kanyar nehéz volt, igazán nehéz, különösen az időmérő elején. Eléggé vizesnek tűnt a bejáraton, a fehér vonal pedig igen csúszós volt, és sajnos alighanem én voltam az első, aki ott átment hideg slick gumikon, úgyhogy mindez együttesen eredményezte ezt. Mások 20 perccel később is köröztek, és ez a kanyar még akkor is nehéz volt. Akárhogy is, felteszem a kezem, mert ma én ba**tam el, holnap viszont új nap virrad.”

    Pérez egyébként nem az első volt, aki az intermediate gumikról lágy slickekre váltva átment a Copse-on, mert miközben ő a kivezető körén kipördült, Charles Leclerc már kétszer – egyszer a kivezető körében, egyszer gyorskörön megtette – elhaladt ott, illetve Valtteri Bottas szintén gond nélkül átjutott a kivezető körén a pálya ezen részén a piros oldalfalú Pirelliken. Ugyanakkor a mexikóinak legyen mondva, hogy rengetegen hibáztak később a pálya ezen részén, többek között Verstappen is.

    A hiba:

    Pérez időmérős statisztikái eddig is döbbenetesen gyengék voltak, de most még tovább rontott rajtuk: az ülését szintén akár az idei év közben elveszíthető, csapattársához képest ugyancsak nagyon alulteljesítő Logan Sargeant hét (!) alkalommal előzte meg őt időmérőn az eddigi 12 versenyhétvégéből, egy Williamsben… De másokkal összevetve sem rózsás a helyzet, a Miami Nagydíj óta például Nico Hülkenberg a Haasszal és Cunoda Júki az RB-vel is többször jutott be a Q3-ba, mint Pérez a Red Bull-lal (4-4 a 3 ellenében), Alex Albon pedig ugyanannyi, azaz három alkalommal tette tiszteletét a legjobb tízben.

    Pérez fogadkozik, de nem is azzal van a probléma, amit bizonygat

    Erik van Haren, a De Telegraaf újságírója mutatott rá az X-en az újabb blama után, hogy a Pérezt pénteken még bátorító, a teljesítményének javulását ezzel együtt határozottan elváró Christian Horner a szombati produkció után mintha keményebben fogalmazott volna a Brit Nagydíjon összegyűlt újságíróknak. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kiessünk a Q1-ben” – jelentette ki a csapatfőnök, majd hozzátette: Péreznek „nagy versenyre van szüksége holnap.”

    Horner egyébként pénteken a Sky Sports-nak már leszögezte, hogy Pérez teljesítménye hátrányosan érinti őket, ezért mihamarabbi javulásra van szükség. „Ebben a sportban nincs hová bújni, különösen Max Verstappen csapattársaként – mondat. – [Pérez] tudja, hogy a legjobbal méretik össze, és szükségünk van rá, hogy támogassa Maxot, mert két McLaren, két Ferrari és két Mercedes van ott az elejében. Kétségbeesetten szükség van mindkét Red Bullra.”

    Horner, Red Bull
    Mikor fogy el a türelem? / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Pérezttől a tegnapi időmérő után megkérdezték, hogy a jövője körüli bizonytalanság és a pletykákkal járó nyomás miatt hibázott-e, mire kijelentette, hogy erről szó sincs, és ez továbbra sem befolyásolja őt semmiben. „Nem, nem, nem, ennek semmi köze hozzá. Teljes mértékben a munkámra koncentrálok, és arra, hogy kihozzam magamból a teljesítményt. Tudom, hogy hol lehetek, pénteken nagyon pozitív napunk volt, úgy tűnt, a jó irányba mennek a dolgok. Úgyhogy leszegjük a fejünket, mert csak idő kérdése, hogy mikor változtatjuk meg a helyzetet.”

    A mexikóinak ezután feltették a kérdést, hogy beszélt-e a jövőjéről Hornerrel vagy Helmut Markóval „Nem, semmit – felelte. – Szerződésem van és teljes mértékben a munkámra koncentrálok, ami az, hogy holnap teljesítsek. Engem foglalkoztat ez a legjobban, ezért vissza akarok térni a formámhoz olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges. Egyszerűen csak teljes mértékben magamra koncentrálok.”

    Biztos-e a helyében az év hátralevő részére? – jött az újabb kérdés. „Természetesen. Teljes mértékben elkötelezett vagyok a csapat és a karrierem iránt. Szerződésem van a csapattal, és meg fogom fordítani a dolgokat. Ez nem vonja el a figyelmem vagy bármi ilyesmi. Ez már el van rendezve, én pedig csak vissza akarok térni a formámhoz, és a fontos dolgokra akarok koncentrálni.”

    „Nagyon erős hétvégém volt addig a pontig, úgyhogy nézzük a pozitívumokat. Holnap hosszú és nehéz versenyünk lesz. Ha képes leszek pontokat szerezni, az jó, de hosszú ez az év, és elég régóta vagyok itt, hogy tudjam, pontosan mit kell tennem és miként fordíthatok a helyzeten. Nem fogom feladni, és meg fogom fordítani a dolgokat. Kemény csaták lesznek, különösen a mezőnyön átvágva, egy olyan szoros mezőnyben, mint a mostani. De meglátjuk, mindent bele fogunk adni.”

    Pérez, Red Bull, Brit Nagydíj
    Pérez fogadkozik / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Pérez tehát nem győzte hangsúlyozni, hogy teljes mértékben elkötelezett, a munkájára koncentrál, nem zavarja meg a külső zaj, és nem adja fel. A gond azonban az, hogy ezeket a dolgokat a Red Bull sem kérdőjelezi meg, Horner a hétvége kezdetén még ki is emelte, hogy ha valamivel, akkor a mexikói pilóta hozzáállásával nincs probléma. „Ami lenyűgözött Checóban az utóbbi négy évben, hogy akármikor lett igazán nagy a nyomás, jelenleg pedig az, mindig képes volt felállni. Mélyre kell ásnia, hogy most is képes legyen erre” – mondta Horner.

    A Red Bullt egy dolog zavarja: Pérez puszta teljesítménye. Az, hogy szakadéknyi a különbség közte és Max Verstappen között, az utóbbi 5 futamon pedig Pérez alig tudott hozzátenni a Red Bull pontterméséhez, hiszen csupán 15 egységet gyűjtött, míg a holland 101-et. Ezzel pedig ebben az időszakban a Mercedesnek és a McLarennek is jobb volt a ponttermése a bikásokénál. Ha folytatódik ez a trend, márpedig Pérez tartós gyengélkedése esetén folytatódni fog, Verstappen hiába nyeri a versenyeket, a Red Bull gondba kerülhet a konstruktőri pontversenyben. Ezért bármennyire is fogadkozik Pérez, ha a pályán nem javul a teljesítménye, a Red Bullnak el kell majd gondolkoznia a leváltásán.

  • Nagyon megsérült Verstappen autója, a holland szerint balszerencsés volt

    Nagyon megsérült Verstappen autója, a holland szerint balszerencsés volt

    Max Verstappen sérült autóval volt kénytelen küzdeni a Brit Nagydíj időmérő edzésének nagy részében. Utólag úgy vélte, egyszerűen nem volt szerencséje, ugyanakkor, ha kicsit iparkodik a csapat, elkerülhette volna a sérülést eredményező szituációt.

    Miként azt rögtön a Q1-ben történt kicsúszása után sejteni lehetett, Max Verstappen onnantól sérült padlólemezzel csinálta végig a Brit Nagydíj időmérő edzését. Hogy enélkül lett-e volna esélye a pole pozícióra, azt már sosem tudjuk meg, de a sérüléssel nem volt.

    „Szerintem kihoztuk a legtöbbet a helyzetből a padlólemez sérülésével. Mindent beleadtam. Srácok, nagyon köszönöm, hogy megpróbáltátok rendbehozni a sérülést, amennyire csak tudtátok, remek erőfeszítés volt. Nagyon szerencsétlenül alakult, hogy az eső miatt kicsúsztam itt, de holnap támadunk” – mondta a levezető körben a csapatrádióban a 4. rajtkockát megszerző holland.

    Christian Horner az időmérő edzés után megerősítette, hogy van tartalékuk ebből a specifikációjú padlólemezből, így a versenyig ki tudják majd cserélni a sérült alkatrészt.

    Verstappen, Red Bull, Brit Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen – jelentette ki Verstappen már a Sky Sports-nak. – Kicsit későn mentünk ki, de nem számítottunk rá, hogy esni fog a Q1-ben. A hetes kanyarból kifelé a sisakrostélyomon láttam, hogy esik. Előttem már mindenki túljutott az esős szakaszon, a mögöttem érkezőknek pedig szintén le kellett lassítaniuk. A Copse-ban tudtam, hogy az előttem levőknek lesz jó ideje. Az ember ilyenkor arra gondol, hogy talán jön az eső, ezért össze kell raknod egy kört, különben kiesel a Q1-ben. Ezért igyekeztem nem túlságosan visszalassítani. Elemeltem a gázt, de nem volt elég, mert annyira csúszott az aszfalt.”

    „Aztán azon voltam, hogy ne törjem össze az autót, ezért át kellett mennem a koszos részen, átszánkáznom a kavicságyon, próbálva nem eltalálni a falat, de közben tönkretettem a padlólemezt. Onnantól csak túlélésre játszottam. A csapat remek munkát végzett azzal, hogy próbálta optimalizálni a veszteséget. Láttam, hogy igyekeznek menteni a menthetőt, mert a padlólemez rossz állapotban volt. Annak is örültem, hogy bejutottam a Q3-ba, mert az autó sokkal rosszabb lett. Eléggé örülök a negyedik helynek” – jelentette ki.

    Azt ugyanakkor biztosan meg fogják vizsgálni a Red Bullnál, hogy elkerülhették-e volna, hogy Verstappent elkapja az eső, hiszen a McLarennél már a bokszutcában, a Sergio Pérez kicsúszása miatti piros zászlós kényszerszünet utáni újraindításra várakozva szóltak a versenyzőiknek, hogy közeledik az eső.