Címke: Max Verstappen

  • „Ha nem tetszik a beszédem, tekerd le a hangerőt” – üzeni a mérnökével kibékülő Verstappen

    „Ha nem tetszik a beszédem, tekerd le a hangerőt” – üzeni a mérnökével kibékülő Verstappen

    Max Verstappenben nincs bűntudat a Magyar Nagydíjon kritikák zuhatagát kapó rádiós kommunikációja miatt. Bár a jelek szerint mérnökével rendezték a nézeteltéréseket, a holland nem fog változtatni a beszédstílusán csak amiatt, mert a focival ellentétben itt mikrofon van helyezve a sportolók szájához.

    A Magyar Nagydíjon hallhatóan ingerülten versenyző Verstappen a futam során többször is konfliktusba került a mérnökével, elsősorban a csapat által számára választott stratégia miatt. A holland a leintés után sem fejezte be a káromkodást, amikor a stílusa miatt őt elítélőknek is odaszólt.

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    Verstappen és mérnöke, Gianpiero Lambiase kissé össze is kaptak a rádióban, amire persze azonnal lecsapott a közvetítést gyártó stáb. A Belga Nagydíj hétvégéjére azonban a felek a Motorsport értesülései szerint rendezték nézeteltéréseiket, aminek egyik jele, hogy hosszas beszélgetésbe bonyolódva látták Verstappent és Lambiasét Christian Horner csapatfőnökkel, majd pedig a szabadedzések során is szokatlanul kedélyes és udvarias beszélgetéseket folytattak egymás között.

    A holland ugyanakkor a hétvége előtt hangsúlyozta, nem szándékozik változtatni kommunikációs stílusán, hiszen az őszinteség és az olykor erélyes hangvétel szerinte kulcseleme annak, hogy hatékonyan működjenek a dolgok a Red Bull versenymenedzsmentjében.

     

    „Azoknak, akik nem szeretik a nyelvhasználatom, nem kell odafigyelniük rá. Tekerjék le a hangerőt” – kezdte sajátos stílusában a háromszoros világbajnok. – Engem a siker hajt előre, azt hiszem, ezt már bizonyítottam. Ezzel jár, hogy mindent optimalizálni akarok. Mondhatják az emberek, hogy ettől még nem kellene ennyire szókimondónak lennem a rádióban, de ez az ő véleményük.”

    „Az én véleményem viszont az, hogy abban a pillanatban azt ki kellett mondani, megpróbálva elérni, hogy talán valami mást csinálunk a második bokszkiállással. Ez már csak így megy. Nagyon nyitottak és kritikusak is vagyunk egymással a csapaton belül, eddig ez működött számunkra, és nem is gondolom, hogy ez változni fog. Szerintem fontos, hogy megtartsuk a kritikai szemléletünket, mert úgy érzem, hogy a mai világunkban a korábbiakhoz képest egyre kevesebben tűrik a kritikát. Nem szeretném én is így végezni.”

    Verstappen szerint ráadásul az autóversenyzők megítélését egyébként is nagyban befolyásolja, hogy szinte minden más sportággal ellentétben itt a sporttevékenység végzése közben kifejtett véleményüket is az egész világ hallhatja az autóba beépített rádiónak köszönhetően.

    „Más sportokban is elhangzanak dolgok, csak ott nincs a résztvevők szájához kötve egy mikrofon. Persze lehet vitatni, hogy miért kerül ez be a közvetítésbe, de nem érdekel. Én azt mondom, amit akarok. A mi sportunk így működik, mert rengeteget kommunikálunk a boksszal. Más sportolók is biztosan káromkodnak, ha nem tetszik nekik valami, vagy ha a csapattársuk nem passzolta nekik a labdát, csak ott nincs mikrofon” – mutatott rá a holland.

    Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

  • A büntetést kapó Verstappen kezdett az élen Spában, de legfeljebb a 11. helyről rajtolhat majd

    A büntetést kapó Verstappen kezdett az élen Spában, de legfeljebb a 11. helyről rajtolhat majd

    Hiába érkezett fejlesztések nélkül a Belga Nagydíjra, Max Verstappen kezei között a Red Bull nagyon meggyőző tempót diktált a spái első szabadedzésen. 

    Noha péntekre és szombatra is jósoltak esőt, a Belga Nagydíj első szabadedzése száraz időben vette kezdetét, úgyhogy minden csapat zavartalanul vághatott neki az előre eltervezett programjának. A 10 istállóból 7 készült fejlesztésekkel a nyári szünet előtti utolsó hétvégére – a legtöbb újítást az Alpine hozta, de a Mercedes is 5 helyen változtatott (ebből 4 teljesítményt érintő) az autóján, míg a McLaren és a Ferrari is fejlesztett. A Red Bull azonban nem, így ők ugyanazzal a csomaggal – pontosabban csak félig, mivel Max Verstappennél is visszaváltottak a Magyar Nagydíjra elvitt, nagyobb leszorítóerőt igénylő pályákra optimalizált csomagról a korábbira – vágtak neki az első szabadedzésnek, mint amivel a Magyar Nagydíjon versenyeztek.

    Mindez azonban nem gátolta meg a címvédőt abban, hogy uralja a tréning elejét, és negyed óra elteltével 1:44.524-es idővel álljon az élen. A motorcsere miatt immár biztosan 10 helyes rajtbüntetés kapó Verstappen ezt ráadásul kemény gumin ért el, miközben a mögé 0,474 és 0,683 másodperces hátrányban, Russell–Hamilton sorrendben felsorakozó Mercedesek a közepes keveréket használták. Akárcsak az utánuk következő McLarenek (Piastri, Norris) és Ferrarik (Leclerc, Sainz), míg a második legjobb kemény gumis időt Alex Albon érte el, megelőzve a 9. helyen szerénykedő Sergio Pérezt.

    Az első fél óra két leginkább említésre méltó eseménye Daniel Ricciardo korai megpördülése az első kanyar kijáratán, illetve az ezen a hétvégén a társtulajdonos Ryan Reynolds legújabb filmje miatt különleges festéssel köröző Alpine műszaki problémája volt. A francia istállótól jövőre a Haashoz igazoló Esteban Ocon ugyanis már a legelső körében kapta az üzenetet, hogy térjen vissza a boxba, miután az autóján a hírek szerint vízszivárgás lépett fel. Többet nem is láttuk, így mért idő nélkül zárta az első szabadedzést.

    Ricciardo szemben a forgalommal:

    Közvetlenül féltáv előtt Verstappen, a két Mercedes, illetve a két McLaren is kimerészkedett friss lágy gumin, ami már relevánsabb összehasonlítással szolgált, de a holland riválisaira nézve ez sem volt kedvezőbb, Verstappen ugyanis 1:43.372-re javítva 0,531 másodpercet adott a piros oldalfalú Pirellin ezt az időt második próbálkozásra összehozó Oscar Piastrinak, míg Russellt már 0,8, Hamiltont, Leclerc-t és Pérezt 0,9, Norris 1, Sainzot pedig már 1,2 másodperccel verte.

    Hogy szokás szerint a Williamsnek is erős hétvégje lehet Belgiumban, azt a 20 perces határhoz közelítve Albon jelezte, amikor feljött a 3. helyre 0,727 másodperces hátrányban, és mivel ezután már senki nem javított a legjobb tízben, meg is tartotta ezt a pozíciót. A hátralevő időben a csapatok megtankolt autós etapokat teljesítettek, amelyek során többen is a jelentős gumikopásra panaszkodtak.

    Max Verstappen egyébként nem az egyedüli, akire büntetés vár, Cunoda Júkit ugyanis több erőforrás-elem cseréje miatt egyenesen a rajtrács végére száműzik majd.

    A Belga Nagydíj 1. szabadedzésének végeredménye:

  • Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Hamilton szerint ő semmiben nem hibás, nagyon meglepték a Magyar Nagydíj felügyelői

    Lewis Hamilton nagyon meglepődött azon, hogy a Magyar Nagydíj sportfelügyelői szerint tehetett volna többet azért, hogy ne ütközzön össze a Hungaroringen rendezett futamon Max Verstappennel.

    Mint azt már a 39. Magyar Nagydíj után megírtuk, a sportfelügyelők Max Verstappent és Lewis Hamiltont sem büntették meg a kettejük első kanyarban történt ütközéséért, mert úgy ítélték meg, hogy egyiküket sem terheli túlnyomó részben felelősség. A felügyelők kissé érthetetlen módon azt írták az indoklásban, hogy „a 44-es rajtszámú autó vezetője azt állította, hogy ő egyszerűen csak követte a normális versenyívet (amit a korábbi körök videós és telemetriai bizonyítékai megerősítenek”, majd kiemelték, hogy Hamilton mozdulatát nem tekintik a féktáv alatti irányváltás „tipikus esetének”, noha úgy vélik, a hétszeres világbajnok tehetett volna többet az ütközés elkerüléséért.

    Az ütközés:

    Miközben Verstappen egyértelműen úgy vélte, hogy Hamilton irányváltása miatt ütköztek, a Mercedes veteránja versenybalesetnek titulálta a történteket, éppen ezért nagyon meglepődött azon, hogy a felügyelők szerint rajta is múlt az incidens. „Igen, nagyon is, igazán meglepett – idézi őt az Autosport. – Eleve nagyon nyugodtan kezeltem a helyzetet, mondván, »Nézzétek, ez sima versenybaleset, lépjünk tovább.« De figyelembe véve, hogy az egyik autót uralma alatt tartotta a vezetője, a másikat nem… Amikor mindegyik kereked blokkol, nyilván nem vagy az autó ura. Ha megnézzük a visszajátszást, az egész manőver végén nagyon messze vagyok a kanyarcsúcsponttól, úgyhogy sok helyet hagytam a jobb oldalon. Tényleg nagyon meglepett [az indoklás]. Nem tudom, hogy ki írta, de valószínűleg meg fogom kérdezni, amikor előbb-utóbb megint beszélek velük” – vetítette előre Hamilton, aki szerint tehát csakis Verstappen hibázott, mert elveszítette a kontrollt a Red Bull fölött.

    A Magyar Nagydíj utáni interjúzónás találkozáskor Verstappen jól hallhatóan azt mondta a vele lepacsizó britnek, hogy „majd beszélünk”, amivel kapcsolatban Spában elárulta, hogy mindketten „elmagyaráztuk egymásnak a nézeteinket, aztán hazamentünk”, Hamilton viszont azt állította, hogy „nem, nem beszéltünk utólag.” „Elmentünk a felügyelőkhöz, és ennyi. Nem beszéltünk, nem tudom, hogy fogunk-e. Ha lesz időnk, talán beszélünk a vasárnapi pilótaparádén ezen a hétvégén. Talán.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat

    Max Verstappen az F1 vezérénél sem szerzett jó pontokat a Magyar Nagydíjon mutatott viselkedésével.

    Miközben Max Verstappen saját magát és a Red Bullt is kínos helyzetbe hozta azzal, ahogyan gyakorlatilag a teljes Magyar Nagydíj alatt a csapatát szidta a rádióban, az F1 vezetésének más baja volt azzal, ahogyan a holland pilóta viselkedett. Verstappen ugyanis nemcsak szidta a csapatot és azzal vádolta versenymérnökét, hogy „baromságokat” beszél, hanem többször használt az angol fuck szót, majd utólag elküldte melegebb éghajlatra azokat, akiknek nem tetszett mindez.

    A The Times pedig most, a Belga Nagydíj előtt arról ír, hogy Stefano Domenicali, a Forma–1 elnök-vezérigazgatója emlékeztette az összes csapatot, hogy jobban válogassák meg az élő televíziós közvetítésbe is bevágható rádiózás alatt a szavaikat, mert milliók példaképei, és a káromkodással rossz üzenetet közvetítenek. Jelenleg trágár kifejezések használatáért ugyanakkor nem büntet az FIA, és kizárólag a kirívóan sértő megjegyzések vonhatnak szankciót maguk után.

    max verstappen, stefano domenicali, red bull
    Domenicali szerint már túlzás volt, amit Verstappen csinált / Fotó: Dan Mullan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Persze az is jogos felvetés, mennyire elvárható adrenalintól fűtött, felfokozott idegállapotban levő sportolóktól az, hogy minden esetben káromkodás nélkül kommunikáljanak, hiszen például a futballisták is megteszik ezt a mérkőzések alatt, miközben persze vannak olyan sportágak (például a tenisz vagy vívás), ahol a csúnya beszédet nagyon szigorúan büntetik.

    Verstappen Belgiumban azt mondta, szerinte az ilyen helyzeteket nagyon egyszerűen ki lehet védeni: „Akinek nem tetszik, ahogy beszélek, az ne hallgassa, vagy halkítsa le a hangerőt. Engem a siker vezérel, szerintem ezt már bizonyítottam, mindig optimalizálni akarom a dolgokat. Az emberek mondhatják, hogy nem kell ennyire szókimondónak lennem a rádióban, de ez az ő véleményük. Szerintem nem kell bocsánatot kérnünk, egyszerűen jobb munkát kell végeznünk. Nem tudom, miért gondolják azt, hogy nem beszélhetünk csúnyán a rádióban. Ez egy sport, ha valakinek nem tetszik, az maradjon otthon.”

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Verstappen továbbra is éjszakázhat, de Spában enélkül sem lát sok esélyt a győzelemre

    Verstappen továbbra is éjszakázhat, de Spában enélkül sem lát sok esélyt a győzelemre

    Max Verstappen ezen a hétvégén nem fog hajnalig versenyezni a virtuális térben, de nem azért, mert a Red Bull nem engedi neki, hanem azért, mert amúgy sem lenne versenye. A háromszoros világbajnok ugyanakkor ennek ellenére nem számol győzelemmel a Belga Nagydíjon.

    A Hungaroringen bemutatott verbális ámokfutása miatt többekben, köztük David Croftban, a Sky Sports kommentátorában is felmerült, hogy Max Verstappen esetleg azért volt ingerlékenyebb a szokottnál, mert a Magyar Nagydíj napján hajnali 3 után hagyta abba a szimulátor-versenyzést a virtuális spái 24 óráson. A Red Bull csapatfőnöke ezt már a holland pilóta számára 5. helyet hozó futam után cáfolta, majd megtette ugyanezt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is a Speedweek hasábjain. A 81 esztendős osztrák viszont arra is kitért, hogy megegyezett Verstappennel, miszerint a címvédő a jövőben eltekint az F1-es versenyhétvégék alatti szimulátor-versenyzéstől.

    „Max Verstappen meglehetősen érzékeny volt ezen a hétvégén, és természetesen nem is kellett sokat várni, hogy a kritikák is megérkezzenek. Nem is csoda, hiszen a fél éjszakát szimulátorozással töltötte. Ne feledjük persze, hogy Imolában az éjszakai szimulátorozás után csak háromkor bújt ágyba, majd megnyerte a nagydíjat. Max alvásritmusa eltér a többségétől, és így is tudott hét órát aludni. Magyarországon pedig csak amiatt szimulátorozott éjszaka, mert a csapatának egyik versenyzője kidőlt. Mindazonáltal megegyeztünk, hogy a továbbiakban már nem fog ilyen késői órákban a szimulátorba ülni” – ecsetelte Marko.

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    A háromszoros világbajnok azonban a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján cáfolta főnöke szavait, és közölte, hogy senki nem szól bele a Red Bullnál abba, hogy mivel töltheti a szabadidejét. „Beszéltünk róla, de amúgy sincs most verseny, szóval senkinek nem kell emiatt aggódnia. Úgyhogy nem, nem arról van szó, hogy megtiltották vagy bármi ilyesmi. Nekem sem kell megmondanom nekik, hogy mit csináljanak a szabadidejükben és a versenyhétvégék alatt, úgyhogy rám is ugyanez vonatkozik. A hajnali 3-ig versenyzés nem újdonság, és olyasmi, ami nagyon fontos az életemben.”

    Verstappen úgy érzi, a kritikusai csak amiatt hozakodtak most elő ezzel, mert nem nyert, ő viszont pontosan tudja, hogy mi fér bele a versenyek előtt, és mi nem. „Amikor nem nyersz, az emberek mindig azt fogják mondani, hogy »Áá, hajnali háromig fent marad, vagy egy kilóval nehezebb.« Mindig vannak dolgok, amiket ki lehet találni, amikor nem nyersz. De például Imolában mindkét futamot megnyertem. 2015 óta csinálom ezt, úgyhogy számomra ez nem változtat a felkészülésen. Úgy értem, három világbajnoki címet nyertem, úgyhogy szerintem eléggé jól tudom, mit tehetek meg és mit nem. Mindig nagyon kemény vagyok magammal abban, hogy mi megengedett és mi nem, és mindazzal a tapasztalattal, amit a Forma–1-ben szereztem, elég jól tudom, hogy mit lehet.”

    Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem sok esélyt lát a győzelemre

    A Belga Nagydíj alatt tehát azzal együtt sem tervez játszani, hogy megtehetné, ugyanakkor bármennyit is aludjon majd a futam előtt, saját elmondása szerint nem lesz esélye nyerni. A Red Bull ugyanis várhatóan Spában veti majd be az idei negyedik belső égésű motorját Verstappen autójában, mivel a Kanadai Nagydíj második szabadedzésén elektromos hiba miatt a holland egyik V6-osa használhatatlanná vált. Azóta tudni, hogy előbb-utóbb be kell majd vállalniuk a 10 helyes hátrasorolással járó cserét, Verstappen pedig csütörtökön tulajdonképpen elismerte, hogy ezt itt fogják megtenni. „Valószínű, igen. De természetesen tudtam, hogy ez vár rám, szóval nem ért meglepetésként.”

    Amikor arról érdeklődtek nála, hogy Spa jó pálya-e a motorcserére, lévén itt viszonylag könnyű előzni, így felelt: „Majd vasárnap kiderül, hogy mennyire lesz jó, nem igaz? Egyes pályák természetesen jobbak ebből a szempontból, mint mások. Nyilván egy utcai pályán az ember nem akar hátrasorolásos büntetést, ezért a legvalószínűbb, hogy itt lesz.”

    Noha Verstappen a legutóbbi három Belga Nagydíjat megnyerte – a 2022-est szintén motorcsere miatti hátrasorolás után a 14., a tavalyit pedig váltócsere miatti 5 helyes hátrasorolás után a 6. helyről rajtolva –, a Red Bull jelenlegi formáját (a legutóbbi 3 futam egyikén sem nyertek) elnézve nem gondolja, hogy Spában képesek lehetnek a győzelemre. Még akkor sem, ha az időmérőn ők a leggyorsabbak, és így a 10. helyről kezdhetik a futamot.

    Verstappen, Red Bull
    Tavaly simán nyert, de azóta sok minden megváltozott / Fotó: Red Bull Content Pool/Peter Fox/Getty Images

    „Valószínűleg igen – felelt arra a kérdésre, hogy a kármentésről fog-e szólni a versenye. – Ha megnézzük az utóbbi néhány futamot, amelyeken nem éppen mi voltunk a leggyorsabbak, nem mondanám, hogy 10 helyes hátrasorolással van esélyünk nyerni. De egy verseny mindig a feje tetejére állhat, ezért nyitottnak kell lennünk és megpróbálnunk kihozni a helyzetből a legtöbbet. Ezt is fogjuk tenni. Jelenleg viszont azt sem tudom, mennyire leszünk versenyképesek itt. Helyenként új az aszfalt, ezért meg kell néznünk, hogy a gumik miként reagálnak erre. Továbbra is sok az ismeretlen, és ott az időjárás is, hiszen péntekre és szombatra is esőt várnak. Csak követnünk kell az időjárást és fejlődnünk a hétvége során, és majd meglátjuk, mennyire leszünk versenyképesek.”

    Amikor azonban felvetették neki, hogy a két McLarent, a két Mercedest, a két Ferrarit és csapattársát az első hét helyre sorolva számára a 8. hely lesz-e ebben az esetben a maximum, azt válaszolta, hogy ennél azért kicsit többen reménykedik.

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

  • Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

    Hamilton kioktatta Verstappent: Bajnokhoz méltóan kell viselkedni

    Nem viselte jól Max Verstappen az újabb nehéz versenyt a Hungaroringen, és a viselkedése Lewis Hamilton szerint nem volt bajnokhoz méltó.

    A két pilóta ütközött is a 3. helyért marakodva, de Verstappen inkább a Red Bull stratégiája miatt volt feldúlt, amivel szerinte az egész versenyen nehéz helyzetbe hozták.

    Ebből sok ordibálás, káromkodás lett, és sokak tippje szerint a holland kialvatlansága is szerepet játszott benne, amit az éjjeli szimulátoros versenyzés okozott.

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    Hamilton szerint Verstappen nem viselkedett bajnokhoz méltón a Magyar Nagydíjon. „Ha nem is feltétlenül a csapat vezérének kell lenni, észben kell tartani, hogy sok emberrel vagyunk egy csapatban. Úgy kell viselkedni, mint egy világbajnoknak – közölte. – Nem pedig úgy, ahogy az előző hétvégén tette.”

    Verstappen helyzete vélhetően a Belga Nagydíjon is nehéz lesz, mert a hírek szerint a Red Bull túllépi az engedélyezett keretet a motorjaival, és a legújabb példány beszerelésével a címvédőre 10 rajthelyes büntetés vár.

    Őt természetesen nem különösebben érdekelték a bírálatok: kritizálóit elküldte melegebb éghajlatra. A vérmérsekletét érdemes tovább figyelni, ahogy a jelek szerint a McLaren egyre nagyobb nyomás alá helyezi, amihez hasonlót közel két éve nem tapasztalt.

    Norris: Nem érdekel, mások szerint mit kellett volna tennem

  • Verstappen macskafelismerésben is kiváló

    Verstappen macskafelismerésben is kiváló

    Próbára tették Max Verstappen macskafajta-ismereti tudását, és az Instagramon közzétett felvétel alapján jól teljesített.

    A tesztet jól vette a holland versenyző, a 11 felmutatott képből csak egynél nem találta el, hogy milyen fajtát ábrázol.

    Verstappen korábban elmondta, hogy voltak perzsa macskái és gyerekkorából szép emlékeket őriz róluk, ez és a bengáli fajta a kedvence. Most utóbbiból van kettője, Jimmy és Sassy a nevük. Viccesen hozzátette anno azt is, hogy szíve szerint 100 cicát tartana.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Vestappen bajba kerülhet Spára, és most nem lesz olyan könnyű dolga, mint az elmúlt években

    Vestappen bajba kerülhet Spára, és most nem lesz olyan könnyű dolga, mint az elmúlt években

    Sajtóértesülések szerint Max Verstappenre hasonló sors vár a Belga Nagydíjon, mint az előző két szezonban – a Red Bull ugyanis ezt a pályát választja az elkerülhetetlen motorcserés büntetés lenyeléséhez.

    A spa-francorchamps-i helyszín népszerű a rajongók között a látvány és a hangulat, a versenyzők körében a pálya jelentette kihívás, a csapatok között pedig a büntetések letöltése szempontjából… A hosszú egyenesekkel tarkított gyors pályán – általában szuperhatékony DRS-sel a Kemmel-egyenesben – ugyanis viszonylag könnyen kivitelezhetők az előzési manőverek, így egy rosszabb rajthely is kevesebb károkkal járhat, mint más helyszíneken.

    Emiatt vált Spa az egyik közkedvelt helyszínné a büntetések letöltésére azon csapatok számára, amelyek már látják, hogy nem fogják tudni kihúzni a szezon hátralévő részét a szabályok szerint felhasználható erőforráselemmel. Az Autosport értesülései szerint ez a helyzet a Red Bullnál Verstappen esetében is, aki a montreali edzések során a tervezettnél korábban elveszített egy belső égésű motort a rendelkezésre álló négyből, s a csapat úgy döntött, hogy a belga pályán installálja be az ötödiket a bajnoki listavezető autójába, ami 10 rajthelyes büntetést von majd maga után.

    Verstappen számára nem idegen, hogy Spában a kelleténél jobban megdolgozzon a sikerért. A Red Bull utóbbi években látott domináns időszakának egyik fő szimbóluma a 2022-es Belga Nagydíj, ahol a holland büntetések miatt a 14. helyről rajtolva nyert, döbbenetes gyorsasággal átszáguldva a mezőnyön, és már a 12. körben az élen haladt, első bokszkiállása után pedig már csak egyet kellett előznie, hogy végérvényesen magához ragadja a vezető pozíciót.

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    2022-höz hasonlóan 2023-ban is ő nyerte meg az időmérőt, de tavaly váltócsere miatt kellett a 6. helyről rajtolnia, s ezt is könnyen megoldotta, 22 másodperces előnnyel nyerve meg a futamot.

    Idén, amennyiben tíz hellyel sorolják hátrébb, legjobb esetben is csak a 11. startpozícióba állhat majd fel, ám miután a Red Bull év elején még meglévő fölénye az elmúlt pár hónap során elillant, egyelőre nehéz egy az előző két évhez hasonló diadalmenetet vizionálni a holland számára Spában. A Hungaroringen kettős győzelmet arató McLaren mellett a megelőző két futamot megnyerő Mercedes is erős lehet, így jó esély mutatkozik rá, hogy Verstappen egymást követő négy futamon át is nyeretlen marad, ami legutóbb csak 2020-ban fordult elő vele, és ami újabb nyomós jele lehet az idők és az erőviszonyok változásának.

    Sergio Pérez szintén nem áll jól az RBPT Honda egységeivel, de ő már Silverstone-ban, ahol egyébként is hátulra kvalifikált, egy bokszutcai rajttal letudta az új elemek vételezését. Rá és Verstappenre is várhatnak még azonban további büntetések a szezonban, amennyiben az erőforrásuk további komponenseivel is átlépik a limitet. Elvégre a Magyar Nagydíjjal még csak éppen átléptük a szezon felét, 11 versenyhétvége még mindig hátra van.

    Erről is a Hungaroring tehet: 1980 óta nem volt annyi győztes az F1-ben, mint most

  • Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára

    A Magyar Nagydíjat követően több helyről is kritika érte az összeszedetlenül, ingerülten versenyző Max Verstappent. A Red Bull a történtek után meggyőzte a hollandot, hogy vegyen vissza a szimulátorozásból az F1-es hétvégéken.

    Régi hóbortja a hollandnak a profi virtuális versenyzés, hiszen régóta oszlopos tagja a Team Redline csapatának, ám idén még nagyobb visszhangot kapott az ottani ténykedése, hiszen már egyes Forma-1-es versenyhétvégéken is úgy osztotta be az idejét, hogy a pályán történő valós versenyzés mellett az online térben is legyen ideje vezetni.

    Emlékezetes, hogy az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén egy éjszakai és egy délelőtti vezetést is bevállalt csapatával a virtuális nürburgringi 24 óráson, majd mindezek után is megnyerte az F1-es futamot a pole-ból. Már akkor tudható volt, hogy a Magyar Nagydíj teremti majd meg számára a következő hasonló lehetőséget, hiszen most rendezték a spái 24 órást az iRacing platformján, szombat éjjel pedig annak rendje és módja szerint Verstappen ismét bekapcsolta a webkamerát, s ott ült a kormány mögött a pályán lévő lakóautójába magával vitt szimulátorában.

    Verstappen a mogyoródi éjszakában – mit csinált a holland hajnalig a Hungaroringen?

    Igen ám, de ezúttal ezt egy összeszedetlen, önmagához képest is sok rádiós kirohanással tarkított verseny követte a holland részéről a Hungaroringen. Verstappen temérdek alkalommal méltatlankodott a csapatrádióban, a rajtnál Lando Norris, a futam végén Lewis Hamilton manővere miatt, a kettő között pedig a csapatot ekézte a számára adott bokszstratégia miatt. Miután a Hamiltonnal való ütközés a levegőbe repítette a Red Bullt, Verstappen csak az 5. helyen ért célba, majd az autóból kiszállva még odaszólt mindazoknak, akik felrótták neki a rádióban tanúsított viselkedését.

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko most a Speedweek hasábjain elmondta, az istálló az éjszakai szimulátorozásban, a kialvatlanságban látta Verstappen ingerültségének gyújtószikráját, ezért eltiltották őt attól, hogy a továbbiakban a késői órákba nyúlóan is tekerje még a kormányt a versenyhétvégéken.

    „Max Verstappen meglehetősen érzékeny volt ezen a hétvégén, és természetesen nem is kellett sokat várni, hogy a kritikák is megérkezzenek. Nem is csoda, hiszen a fél éjszakát a szimulátoros játszással töltötte” – írja Marko.

    „Ne feledjük persze, hogy Imolában az éjszakai szimulátorozás után csak háromkor bújt ágyba, majd pedig megnyerte a nagydíjat. Max alvásritmusa eltér a többségétől, így is tudott hét órát aludni.”

    „A magyarországi hétvégén történt éjszakai szimulátorozása csak amiatt történt, mert a csapatának egyik versenyzője kidőlt. Mindazonáltal megegyeztünk, hogy a továbbiakban már nem fog ilyen késői órákban a szimulátorhoz ülni.”

    Döntés az F1-es szabályokról: majdnem annyi tesztnap lesz, mint ahány pontszerző hely

  • Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

    Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

    A Magyar Nagydíjon Max Verstappen többször kikelt magából, kérdőre vonva a Red Bull hibás stratégiai döntéseit.

    Verstappen elég vehemensen beszélt már az autóban ülve is, majd miután az egyik riporter felhozta neki, hogy egyesek szerint túllőtt a célon, őket nemes egyszerűsséggel elküldte „a p*csába”. A holland ugyanis nem tudta megszerezni a 3. helyet, amivel mentette volna a menthetőt egy olyan napon, amikor a McLaren kiemelkedett a mezőnyből, a Red Bull kifogásolható stratégiája és a Lewis Hamiltonnal való ütközés után csak az 5. helyen ért célba.

    Bár a címvédő előnye még mindig 76 pont Lando Norris előtt a tabellán, az utóbbi hónapok alapján már egyáltalán nem tűnik olyan biztosnak, hogy negyedszer is világbajnok lesz idén, ráadásul a csapata Hungaroringre hozott fejlesztései sem hoztak áttörést. Verstappen arra utalt, hogy a Magyar Nagydíjon a Red Bull hozzáállása idegesítette fel, és a tévedést beismerő üzenetek lecsillapították volna.

    „Nagyon rossz verseny volt. Minden rosszul sült el, a stratégia pocsék volt. Tudjuk, milyen nehéz itt előzni, erre pont azt kellett volna csinálnom. Próbáltam harcolni, de ezzel is időt vesztettem” – mondta a vele rendszeresen exluzív interjúkat készítő Viaplay-nek, némileg talán már kevésbé lüktető adrenalinnal.

    Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

    „Az első alkalommal figyelni kellett az elévágásra, ami nem jó, de benne van a pakliban. Utána ismét beragadtam Hamilton mögé, akit nem előztem meg, majd ismét forgalomba jöttem ki, lekörözöttek közé. Nem értem az egészet, szörnyű volt.”

    „Ostoba észrevételeket kaptam a rádióban. Ha elismerik, hogy nem volt ideális, amit kitaláltak…azzal megnyugtattak volna. Ehelyett rátettek még egy lapáttal, és az volt az utolsó csepp a pohárban.”

    Kérdés természetesen az is, Verstappen nyűgösebb volt-e a szokásosnál amiatt, hogy egészen hajnalig a szimulátorban versenyzett a virtuális spái 24 órás viadalon. Helmut Marko „ostobaságnak” nevezte ezt a feltételezést, és rámutatott, hogy pár hónapja Imolában (ahol nyert) még később tért nyugovóra, ahol szintén hajnalig versenyzett online.

    Max bioritmusa eltér más emberekétől, számára nem szokatlan időpontban ment aludni. Zandvoortban arra sem ébredt fel délelőtt 10-kor, hogy helikopterek szálltak a motorhome-ja fölött. Eleget aludt” – jelentette ki.

    Megszelídíteni Norrist – a McLaren csapatfőnöke lepasszolta a nehéz feladatot