Címke: Max Verstappen

  • Verstappennél is jobbnak tartja magát a hollandhoz képest Európában ismeretlen pilóta

    Verstappennél is jobbnak tartja magát a hollandhoz képest Európában ismeretlen pilóta

    Kiemelkedően magabiztos hozzáállásra vall, ha valaki kijelenti: ő bizony jobb pilóta, mint Max Verstappen. Az Egyesült Államokban kiemelkedően népszerű, de Európában a háromszoros világbajnokhoz képest szinte ismeretlen bajnokban megvan ez a magabiztosság.

    Nyilván szimpátiától is függ, de azért a Forma–1-szurkolók és kedvelők körében alighanem eléggé általános nézet, hogy Max Verstappen jelenleg a világ egyik, ha nem a legjobb autóversenyzője, és akinél nincs az első helyen, valószínűleg az is legfeljebb egy másik F1-es pilótát tesz elé. Ehhez képest az Európában csak az igazán elhivatott rajongók körében ismert NASCAR-bajnok úgy véli, összességében ő jobb autóversenyző, mint a holland.

    Kyle Larsonról, a NASCAR Cup Series 2021-es bajnokáról van szó, aki szabadidejében előszeretettel versenyez sprintfutamokon – a Knoxville Nationals bajnoki címét most nyerte meg harmadszor –, az idén pedig az Indy 500-on is részt vett és meggyőzően teljesített. A Hendrick Motorsports pilótája pedig úgy véli, egyedül formaautóban maradna alul Verstappennel szemben, így egy általános erőfelmérőtől nem tartana.

    „Nem igazán. Tudom, hogy a fejemben én vagyok a jobb pilóta, ami a sokszínűséget illeti – nyilatkozta a 32 esztendős versenyző a Flo Racingnek. – Kizárt dolog, hogy Verstappen beülve egy Sprint Carba megnyerné a Knoxville Nationalst. Kizárt, hogy meg tudná nyerni a Chili Bowlt, vagy egy Cup-futamot Bristolban. Valószínűleg én sem tudnék Forma–1-es futamot nyerni Monacóban, de az autó miatt szerintem nagyobb esélyem lenne nekem az ő terepén, mint neki az enyémen. Ez tesz magabiztossá azzal kapcsolatban, hogy jobb vagyok nála. Talán nem egy IndyCarban vagy Forma–1-es autóban, de ez csak egy szakág. Szerintem minden másban legyőzném őt, ezt nyugodtan idézhetitek is.”

    Kyle Larson
    Larsonban is megvan a toppilótákra jellemző magabiztosság / Fotó: Chris Jones | IMS Photo

    Larson persze könnyen beszél, hiszen nem nagyon van lehetőség a reális összevetésre. Egyrészt azt kizárhatjuk, hogy ő valaha is Forma–1-es pilóta lesz, másrészt Verstappen sem valószínű, hogy akár az F1-es pályafutása után átnyergel a NASCAR-ba, hiszen többször is elmondta, hogy a GT-versenyzés jobban foglalkoztatja. Opció lenne viszont az, ha az Olimpia proramjába felvennék az autósportot (2028-ra ez biztosan nem fog megtörténni, de a 2032-es ausztráliai játékokra már szó van róla), Larson szerint ez azonban nem fog bekövetkezni.

    „Egyszerűen csak nem látom a motorsportot az olimpián, mert az 100%-ban a sportolókról szól – mondta az idei bajnokságot 4 győzelmével vezető NASCAR-pilóta. – Ott 100%-ban azért nyer valaki, mert ő a jobb, míg az autóversenyzésben mindig ott a gép, így nem 100%-ban az emberről szól. Még ha két egyforma autóra azt is mondanánk, hogy egyformák, valójában nem azok. Ezért nem gondolom, hogy az autóversenyzés ott lesz az olimpián. De közben szeretném, ha ott lenne, mert én biztosan részt vennék. Remek lenne ez a lehetőség, és talán akkor megváltozna a véleményem. Jelenleg viszont nem tudom, egyszerűen csak nem gondolom, hogy az autósport olimpiai sportág lehet. De imádnám, ha nyerhetnék aranyat, vagy bármilyen érmet Max Verstappen vagy különböző országokból érkező fickók ellen meg ilyenek. Az igazán klassz lenne.”

    Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

  • Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

    Ha Hamilton a Forma-1 Đokovića, akkor Verstappen a Federere?

    Talán az olimpiai nyár teszi, de divatja lett más sportágak nagyságaihoz hasonlítani a Forma-1-es versenyzőket. A Ferrari elnöke után megtette ezt Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója is.

    Elkann a napokban Párizsban beszélt arról, hogy már csak amiatt sincsenek kételyei a Ferrarihoz jövőre csatlakozó Lewis Hamilton életkora miatt, mert napjainkban a sporttudomány fejlődése már lehetővé teszi, hogy sportolók jóval hosszabban elnyújtsák aktív és sikeres karrierjüket, mint az még néhány évtizede elképzelhető volt. A Ferrari elnöke egy kérdésre válaszolva egyetértett azzal, hogy Hamilton ilyen szempontból hasonlít a férfi egyesben a tenisz olimpiai bajnoki címét 37 évesen megnyerő Novak Đokovićhoz, majd felsorolásában más sokáig kitartó sportolókat, köztük Roger Federert is felhozta példaként.

    A Ferrari elnöke megtalálta a párhuzamot Hamilton, Đoković és Biles között

    Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója is egy teniszes hasonlatot vett elő, amikor Spában a crash.net arról kérdezte, egy műszaki szakember szemszögéből nézve mi teszi különlegessé Max Verstappent, akivel hat éve senki nem képes tartani a lépést csapattársként.

    „Az, hogy ő is olyan, mint a többi sport nagy legendái. Egyesek olyan dolgokra is képesek, amire senki más nem. Nem tudom, ez hogyan lehetséges, de a képességei teszik különlegessé, akárcsak Roger Federert vagy Michael Jordant” – vette elő az NBA korszakos zsenijét is Wache.

    „A versenyző az egyedüli, aki irányítja az autót, ő pedig úgy működteti azt, ahogyan senki más nem tudja. Ezáltal szabad agykapacitása is marad, így a vezetés mellett még azt is ki tudja elemezni, hogy mire van éppen szüksége. A visszajelzései azért is nagyon érdekesek, mert annyira a határokig viszi az autót, mint senki más.”

    Olyat pedig alighanem tényleg csak egy technikai igazgató tud mondani, hogy nem az F1-es autó építése a bonyolult, hanem annak a versenyzőkhöz való igazítása – emiatt nélkülözhetetlen, hogy Verstappen és Sergio Pérez hogyan rezonál az aktuális modell viselkedésére.

    „A versenyzőink visszajelzései az autó fejlesztése, javítása miatt fontosak. Egy gyors versenyautót megépíteni alapvetően nem nehéz. A nehéz része az, hogy olyan legyen, amit egy versenyző használni tud. Én magam nem lennék képes kihozni belőle azt a teljesítményt, ezért nagyon fontos, hogy olyan specifikus módon bánjanak vele, ahogy csak a versenyzők tudnak.”

    Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

  • Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

    Verstappen: 1%-on működik az agyam, amikor kérdezgettek

    Max Verstappen napjaink Kimi Räikkönenjeként híres a sallangmentes versenyzés iránti vágyáról – többször hangoztatta már, hogy legszívesebben csak az autó vezetésével foglalkozna az F1-ben. A mai világban persze ez már nem így működik, a holland pedig elmondta, hogyan küzd meg a zavaró PR-eseményekkel.

    Nyilvánvalóan egyik versenyző sem az interjúkat és a vicces csapatvideók gyártását élvezi leginkább a Forma-1-es létben, de Verstappen az, aki a leghangosabban kritizálja a versenyhétvégék során rá váró töltelékfeladatokat, mint a közönségtalálkozók, sajtótájékoztatók vagy a közösségi médiás tartalomgyártásban való részvétel.

    Egy a tavalyi Las Vegas-i hétvégén készült, de most nyilvánosságra került videóban Verstappen elmondja, hogyan igyekszik kikapcsolni az agyát, amikor médiakötelezettségeit teljesíti, és ugyanezzel a lendülettel a sajtó munkatársainak is odaszúrt, akik szerinte folyamatosan kiszámítható kérdéseket tesznek fel.

    „Próbálok nem túl sok energiát elégetni erre. Persze tudom, hogy ez is része a Forma-1-nek, szóval elfogadom, hogy bizonyos dolgokat meg kell csinálni” – mondta a holland.

    „De megkönnyíti a helyzetet, hogy minden hétvégén ugyanazokról a témákról kell beszélni, szóval elég repetitív az egész. Szerintem sokkal inkább megszenvednék ezzel, ha az emberek hirtelen újfajta, egymástól eltérő kérdéseket kezdenének el föltenni, amikre nem vagyok fölkészülve. Ez bizonyára jobban lefárasztana. De legtöbbször az interjúk során már azelőtt meg tudom mondani a választ, hogy elhangozna a kérdés. Fejben ilyenkor már rég máson gondolkodok. Nagyon alacsonyan, 1%-on tartom az agyi aktivitásom, hogy az idő gyorsabban elszálljon.”

    Persze nehéz is úgy rejtve maradni a nyilvánosság figyelme elől, ha az ember a Forma-1 aktuális legjobbja, aki zsinórban negyedik világbajnoki címe felé halad, ráadásul beszólásaival rendszeresen maga ad alapanyagot a címlapsztorikhoz. A Magyar Nagydíj során a kíméletlenül őszinte rádióüzeneteivel kavart nagy port, de véleménye szerint ebből sem miatta lett hír, hanem azért, mert a sportok közül szinte egyedülálló módon az autóversenyzők szájához mikrofon van kapcsolva, a rendező pedig kedve szerint válogathat, hogy mit játsszon be az elhangzottak közül a közvetítésbe.

    „Ha nem tetszik a beszédem, tekerd le a hangerőt” – üzeni a mérnökével kibékülő Verstappen

  • „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    „Nem ütötte meg a szintet” – kíméletlenül őszinte kritika a Verstappen mellé vágyó Ricciardónak

    Daniel Ricciardo szívesen venné a lehetőséget, ha még egyszer azonos autóban összemérhetné magát Max Verstappennel, ám tudja, hogy a Red Bull ehhez egyenletesen erős formát vár tőle.

    A nyári szünet előtt erősen ingott Sergio Pérez helye a Red Bullnál a szezon folytatására, és valószínűnek tűnt, hogy lecseréli őt egy másik, az RB-nél vagy a partvonalon várakozó pilótájára a címvédő istálló. Ez végül rejtélyes okokból nem történt meg, mindenki marad az eddigi helyén a Holland Nagydíjra is.

    Sajtó: Az F1 nyereségvágyból nem engedte, hogy kirúgják Pérezt

    „Az elgondolás az volt, hogy visszahozzuk Ricciardót a Red Bullhoz, ha sokkal gyorsabbnak bizonyul Cunoda Jukinál. Daniel teljesítménye azonban hullámzott, így egyelőre nem felelt meg a kritériumoknak, ami ahhoz kell, hogy Red Bull-versenyző legyen” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a döntésről.

    Ha kimagasló produkciót várt a csapat Ricciardótól, az valóban nem érkezett meg, viszont a májusi, imolai forduló óta az ausztrál ugyanannyi pontot gyűjtött, mint japán csapattársa, vagyis a lehangoló szezonkezdetén sikerült túllépnie.

    A most 35 éves Ricciardo az utolsó versenyző, aki azonos szinten tudott teljesíteni a Red Bullnál Verstappennel. A 2016-os Spanyol Nagydíjtól a 2018-as szezon végéig voltak csapattársak, s bár igaz, hogy még egy jóval tapasztalatlanabb, többet hibázó Verstappen érkezett akkor a Ricciardo köré szerveződött istállóhoz, ám az együtt töltött közel három évük során a holland futamgyőzelmekben csak 5:4-re, dobogós helyek tekintetében 22:19-re nyerte a csatájukat, a háromból két szezonban pedig az ausztrál szerezte a több pontot kettőjük közül.

    „Nem fogok diplomatikus választ adni. Természetesen szeretnék – mondta Ricciardo a racingnews365 azon kérdésére, hogy szívesen megmérkőzne-e ismét Verstappennel azonos autóban. – Tudom, hogy ki kell érdemelnem, és nem fogják csak úgy nekem adni. De ha kiérdemlem és megkapom a lehetőséget, akkor persze szívesen csinálnám.”

    „Kanadában például némi nyomás alatt versenyeztem, de erős hétvégém lett, és hirtelen mindenki arról beszélt, hogy visszatértem. De ha aztán nem teljesítünk jól a következő hétvégén, akkor visszaesünk a kiinduló pontra. Szóval hétvégéről hétvégére változhat a helyzet – persze jó lenne mindegyiken erősnek lenni.”

    Fel is út, le is út, középen is út – Ricciardo sorsáról szintén döntött a Red Bull

  • Pérezt borzasztónak, Hamiltont az élmezőnynél gyengébbnek látták az újságírók

    Pérezt borzasztónak, Hamiltont az élmezőnynél gyengébbnek látták az újságírók

    Három szakoldal félidei értékelését néztük meg, hogy milyennek látták az F1-es mezőny tagjainak teljesítményét. Nem meglepő módon Sergio Pérez a rangsor hátuljában szerénykedik.

    Az Autosport és az Auto Motor und Sport a megszokott 1-10-es skálán értékeli a futamok után a versenyzők teljesítményét, míg a The Race sorrendbe állítja a mezőny összes tagját, így kvázi 1-től 20-ig osztanak ki pontszámokat, mindenkinek különbözőt. A szezon első fele (pontosabban a 14/24. futam) után a kapott pontszámokat átlagoltuk, így jött ki, hogy ki hol áll az eddigi rangsorban.

    Egyetértés született abban, hogy Max Verstappen nyújtotta a legjobb teljesítményt, majd Lando Norris és Charles Leclerc következett, utóbbi a The Race-nél megelőzte Norrist. Az F1 nyolc legjobb pilótájának személyében szintén konszenzus alakult ki, Carlos Sainz helyezése az, amiben nagyobb szórás figyelhető meg, a 4-6-7. helyekre jött ki az átlaga az egyes szakoldalaknál. Rajta kívül Oscar Piastri, Nico Hülkenberrg, George Russell és Lewis Hamilton fért be az első nyolc közé, Hülkenberg kiváló teljesítménye a Haasban tehát a pontszámokban is megjelent.

    Mögöttük az átlagos értékelésben Fernando Alonso és Esteban Ocon következik, aztán holtversenyben, ábécé-rendben az Alexander Albon-Cunoda Juki-Pierre Gasly csoport.

    Pérez mindenhol a mezőny utolsó negyedében végzett, az Autosport egyenesen az utolsó helyre rakta. A legalacsonyabb átlagpontszám eltérő volt az egyes oldalaknál, az Auto Motor und Sport ezt Csou Kuan-jü-nek, a The Race Logan Sargeantnak adta. Utóbbi két versenyzőben közös, hogy talán az utolsó idényüket futják a világbajnokságában, Sainz érkezése miatt Sargeant biztos nem marad a Williamsnél. Ugyanakkor Pérez hiába rendelkezik szerződéssel 2025-re a Red Bullnál, neki is nagyon inog a helye, amit egyes hírek szerint legutóbb az F1 vezetése mentett meg neki

    Verstappen szerint nagyobb bajok is vannak a Red Bullnál, mint Pérez teljesítménye

  • A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen

    A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen

    Az F1 történetéből három olyan bajnokságot tudunk felidézni, amikor a szezon két részét egyértelműen két különböző csapat uralta, és egyik esetben sem jött össze az üldözőnek a fordítás, ez optimistává teheti Max Verstappent. E három bajnokság mindegyikében érintett volt a McLaren vagy a Red Bull.

    Látványos változás ritkán szokott év közben bekövetkezni az F1-ben az erőviszonyokban: az a leggyakoribb, hogy valamelyik csapat végig uralja az idényt, vagy több csapat között pályáról pályára változik, hogy épp ki felé billen a mérleg nyelve. Volt, hogy ilyen-olyan okokból valaki a szinte egész éven át meglévő erőfölényt nem tudta bajnoki címre váltani (1976-ban Niki Lauda a balesete miatt, vagy 1986-ban a Williams), és ismerünk olyan fordításokat is, amikor az erőfölény tulajdonképp egész évben megvolt, csak a bajnok viszonylag sokat csetlett-botlott vagy sok balszerencse érte. Ide sorolhatjuk Sebastian Vettel 2010-es és 2012-es vb-címét a Red Bull-lal. 

    Idén azonban egyértelműen a Red Bull volt kiemelkedő az első versenyeken, majd Miami óta a McLaren tekinthető a legjobbnak, csak Max Verstappen a zsenialitásával ezt több alkalommal palástolta, illetve a McLaren és Lando Norris több drágának bizonyuló hibát vétett és sok pontot szórt el. És ez bizony nem jó előjel, mert hiába alakulhat úgy – a nyári szünet utáni fejleményeket természetesen nem ismerve –, hogy akár a szezon négyötödében a wokingiak indítanak elvileg erősebb autót, a korai nagy előny gyakran kitart a végéig.

    A McLaren egy évvel előrébb jár, mint gondolta

    A mostanihoz hasonló forgatókönyvet háromszor figyelhettünk meg, és mindegyik alkalommal a tabellán korán meglépő pilóta nevetett a végén. 

    1991

    A McLaren három éven keresztül legyőzhetetlen volt, és 1991-ben úgy nézett az első négy futam után, hogy már a nyáron oda lehet adni Ayrton Sennának a vb-címet: 4/4 időmérőt és futamot nyert meg, más csapat autója csak Brazíliában került hozzá 18 másodpercnél közelebb, ott is csak úgy, hogy az utolsó körökben emlékezetes módon csak egyetlen sebességi fokozata maradt használható. A Ferrari gyenge autót készített, Alain Prost végül egész évben nem nyert futamot, a Williamsnél Nigel Mansell három kieséssel indította a küzdelmet.

    Utóbbiban azonban közrejátszott, hogy a csapat új váltója kezdetben sokat rakoncátlankodott, ahogy viszont kikúrálták a gyermekbetegségeit, Mansell lendületbe jött és megmutatta az autó potenciálját. Az ötödik, kanadai futam hozta a fordulópontot, bár akkor ezt nem váltotta eredményre, hiszen az utolsó kör legvégén lefullasztotta az autóját, miközben addig simán haladt a győzelem felé. Mexikóban a Williams Riccardo Patrese vezérletével aratott kettős győzelmet, Mansell utána viszont begyújtotta a rakétákat és zsinórban háromszor nyert, Senna pedig hullámvölgybe került, az előnye 8 pontra olvadt a Magyar Nagydíj előtt. Mint kiderült, Mansell ekkor osont a legközelebb hozzá.

    „Csoda hogy senki nem halt meg” – amikor az F1 „roncstemetőben” versenyzett

    Senna a Hungaroring vonalvezetését kihasználva nálunk visszaverte a brit támadását, aki az utolsó hét versenyből már csak kettőt nyert meg, és önhibáján kívül többször győzelmeket dobott el: Spában megint elromlott az autója, Portugáliában elgurult az egyik kereke a bokszkiállása után. Japánban az 1. helyezett Sennát támadva kicsúszott, de ez gyakorlatilag már mindegy volt, mert a sikeres előzéssel sem tartotta volna életben a bajnoki reményeit a szezonzáróra.

    Senna és Mansell szerzett pontjai a Kanadai Nagydíj előtt és onnantól kezdve: 40-6, 56-66

    2005

    A szabályok felforgatása (gumicsere tiltása a futamon, új időmérős lebonyolítás) átrajzolta az F1-es erősorrendet, az előző években hengerlő Michael Schumacher és a Ferrari mellékszereplővé silányult a 2005-ös bajnoki küzdelemben, amit Fernando Alonso (Renault) és Kimi Räikkönen (McLaren) versenyfutása határozott meg. Vagyis, pontosabban az idény eleji beragadása után utóbbi kergette a spanyolt a tabellán, csak mikor lőtávolba közeledett volna, valami mindig közbejött.

    Az első négy futamból hármat Alonso nyert, Ausztráliában is talán csak a szeszélyes időjárású kvalifikáció utóhatásaként lett 3. Räikkönent ezalatt lefulladás, defekt, műszaki hibából eredő kiesés hátráltatta, de Imolában már az élről állt félre, Alonso és Schumacher legendás csatája enélkül csak a 2. helyért ment volna. A finn a következő négy futamból háromat behúzott, a negyediken az utolsó körben zúzta porrá a győzelmi reményeit a szétrobbanó felfüggesztése, így összességében csak 7 pontot faragott a hátrányán ebben az időszakban (abban a pontrendszerben 10 pont járt a győzelemért. Még az indianapolisi botrány is vélhetően Alonsónak segített, aki a 6. helyről indult volna, míg Räikkönen a 2.-ról.

    Räikkönen az egekbe lőtte főnöke vérnyomását az F1 egyik legnagyobb botrányának közepén

    A melegebb időben, gyorsabb pályákon előjött a McLaren sérülékenysége, bár azt is meg kell említeni, hogy bizonyára szerepet játszott a megbízhatósági gondokban, hogy a csapat kénytelen volt magasabb teljesítményen járatni az autót. Hat verseny leforgása alatt háromszor kapott Räikkönen rajtbüntetést, egyszer kiesett az élről, így a maradék három futamon hiába nyert, Alonso még jobban meglépett tőle a bajnokságban, a végén minden idők egyik legkáprázatosabb felzárkózása sem segített rajta Japánban.

    Alonso és Räikkönen szerzett pontjai a Spanyol Nagydíj előtt és onnantól kezdve: 36-7, 97-105

    2009

    A McLaren tehát kezdeti előnyből és hátrányból is megtapasztalt olyan szituációt, hogy az erőfölény hirtelen elvándorolt tőle, illetve mellé szegődött. A Red Bull eddig csak a hátrány oldalt élte át, az első olyan évben, amikor reálisan harcolhatott a bajnoki címért. 2009-ben teljesen új aerodinamikai szabályok léptek életbe, ezt a Hondából lett Brawn GP lovagolta meg legjobban az úgynevezett dupla diffúzor megépítésével, kihasználva az előírásokban lévő kiskaput. Jenson Button pedig az első hét futamból hatot besöpört, rendszerint különösebb megerőltetés nélkül.

    Az F1 tündérmeséje is kezdődhetett volna katasztrófával, de a Brawn megúszta, amit a Williams nem

    Az esős Kínai Nagydíjon a Red Bull megszerezte első győzelmét, amely a befújt diffúzorral tette nagyon erőssé az autóját, és a szezon közbeni fejlesztéssel idővel beelőzte a Brawn GP-t, amely szűkös keretből gazdálkodott. Vettel csak lassú ütemben tudott zárkózni Buttonra, mert a nyáron két versenyen is elromlott az autója, ráadásul egyes pályákon más csapatok pilótáival is meg kellett küzdenie, így a brit hiába nem nyert többször az évben, elsétált a vb-címmel.

    Button és Vettel szerzett pontjai a Brit Nagydíj előtt és onnantól kezdve: 61-29, 34-55

    Norris hátrány jelenleg három futamgyőzelemnyi, márpedig Mansell 1991-ben, Räikkönen 2005-ben, Vettel 2009-ben, ugyanekkora nagyságrendű hátrányból több mint fél szezon alatt sem tudott eleget lefaragni az 1. hely átvételéhez, sőt, mindannyiuk matematikai esélye már az utolsó futam előtt köddé vált. Mint látható, a fordulópontot jelentő versenytől kezdve is legfeljebb két futamgyőzelemmel egyenértékű lemaradást csipegettek le, ami során több alkalommal veszni hagytak sok egységet.

    A The Race-n kiszámolták, a mai pontrendszert alapul véve kik fordítottak a legnagyobb hátrányból, és Norris legnagyobb, 84 pontos lemaradásánál nagyobb hátrányban csak James Hunt volt 1976-ban. De mint kitértünk rá, az csalóka képet fest, mert Lauda hatalmas pontelőnyben volt, amikor a Nürburgringen súlyos balesetet szenvedett, majd kihagyott két futamot. 

    A Williams és a Red Bull azonban azzal vigasztalódhatott, hogy noha a hivatkozott években vereséget szenvedett, utána megtartotta a jó formát és több világbajnokságot nyert.

    Verstappen és Norris szerzett pontjai a Miami Nagydíj előtt és onnantól kezdve: 110-58, 167-141

    Verstappen szerint nagyobb bajok is vannak a Red Bullnál, mint Pérez teljesítménye

  • Verstappen szerint nagyobb bajok is vannak a Red Bullnál, mint Pérez teljesítménye

    Verstappen szerint nagyobb bajok is vannak a Red Bullnál, mint Pérez teljesítménye

    Max Verstappen úgy véli, hiba pusztán Sergio Péreznek tulajdonítani a mexikói pilóta gyenge formáját – ebben pedig egyezik vele a Red Bull technikai igazgatója is.

    Pérez kis híján elveszítette ülését a Red Bullnál a nyári szünet kezdetekor, hiszen egybehangzó értesülések szerint a csapat valóban fontolgatta a velük három és fél év alatt öt futamot nyert pilóta lecserélését a május óta tartó formahanyatlása miatt – végül a Belga Nagydíjat követő hétfőn váratlanul érkezett a hír, hogy a mexikói mégis maradhat, amire talán az F1-nek és a versenyző szponzorainak is volt ráhatása.

    Sajtó: Az F1 nyereségvágyból nem engedte, hogy kirúgják Pérezt

    Verstappen eredményessége is visszaesett a nyáron, hiszen immár zsinórban négy futamot nem nyert meg, ilyen rossz sorozata pedig 2020 óta nem volt. A holland, bár rendre képes a lehető legtöbbet kihozni az autóból, maga is érzi a Red Bull útvesztésének jeleit, ezért szerinte túlzás kizárólag Pérezt ostorozni amiatt, mert nehezebben érez rá az autó viselkedésére.

    „Csapattársak vagyunk, mindig igyekszünk a legjobb visszajelzéseket adni az autóról, Checo is ezt teszi. Nem tagadhatjuk, az elmúlt néhány hétvégénk egy kicsit nehéz volt, olykor egy kicsit balszerencsés is. Természetesen ő is azon dolgozik, hogy jobban teljesítsen, semmit nem vesz biztosra. De az autón is dolgoznunk kell, mert olykor elég problémásan viselkedik. Péntekenként mindig a balanszot keressük vele, emiatt pedig nehéz következetesnek maradni” – idézi a Motorsportweek Verstappent, aki szerint Pérez spái futamon látott visszaesése például a Red Bull rossz gumikezelésével magyarázható.

    „Szóval szerintem nem valami igazságos azt mondani, hogy minden az ő hibája. Az elmúlt hétvégéken még számomra is nagy kihívást jelentett, hogy kihozzam a legjobbat az autóból, és ezt a csapat is tudja.”

    A holland azt mondja, bár munkaügyben sokat beszélget Pérezzel, a mexikói bizonytalan jövője nem kerül szóba közöttük. „Csak arról szoktunk beszélgetni, amire ráhatásunk van, vagyis az autó gyorsabbá tételéről.”

    Verstappenhez hasonló véleményt fogalmazott meg a Red Bull technikai igazgatója, Pierre Wache is, aki részben szintén a csapatra hárította a felelősséget Pérez gyengélkedéséért.

    „Nehéz megmondani, de biztos, hogy részben a mi felelősségünk is. Segítenünk kell őt abban, hogy ki tudja aknázni az autóban rejlő lehetőségeket. Én nem vagyok versenyző, de úgy fest, hogy az autó nem úgy reagál, ahogyan ő szereti. Ezt pedig nekünk kell megoldanunk. Jelenleg nehéz rámutatni, hogy egy bizonyos problémát az autó mely része okoz, és minél jobban feszegetjük a határokat a fejlesztésekkel, annál kiszámíthatatlanabb lesz az autó viselkedése.”

    Míg Verstappen a nyári szünetre fordulva 277 ponttal az egyéni tabella élén áll és tekintélyes előnyt őriz üldözőivel szemben, Pérez jelenleg csak a 7., s a holland pontjainak kevesebb mint felét szerezte eddig, 131-et. A Red Bull teljesítményben az utóbbi futamokon a McLaren és a Mercedes mögé esett, s nem alaptalan a csapat aggodalma, hogy még ha Verstappen már nehezen is befogható a pilóták versenyfutásában, Pérez formájára akár rámehet a konstruktőri bajnoki cím az ütemesen kapaszkodó McLarennel szemben.

    Kell aggódnia a Ferrarinak Hamilton időmérős formája miatt?

  • Verstappen legtöbb tippje elúszni látszik

    Verstappen legtöbb tippje elúszni látszik

    Max Verstappen egyik tippje bejött az idei szezonra, a másik három azonban jelen állás szerint valószínűleg nem fog megvalósulni.

    Az idény előtt a nagydíjakon Verstappen exluzív interjús jogait birtokló Viaplay kérte fel tippelésre a címvédőt, hogy mire számít 2024-ben.

    Az alábbi kérdések hangzottak el:

    • Kik fognak nyerni versenyt?
    • Ki végez a bajnokság első három helyén?
    • Hány futamot fog nyerni ő maga?
    • Mikor dől el a bajnoki cím?

    Verstappen természetesen a saját címvédésében bízott, és Lewis Hamiltont, illetve Charles Leclerc-t várta maga mellé az első háromba az összetettben. Ez aligha teljesül jelen állás szerint Norris miatt, aki váratlanul szárnyra kapott. Leclerc pillanatnyilag harmadik a bajnokságban, de a Ferrari gyengélkedik, többen is hátrébb lökhetik a közeljövőben. és az is kérdés, Hamilton

    Az a megérzés viszont bejött Verstappen részéről, hogy Lando Norris futamot fog nyerni, mert őt megnevezte azon az alapon, hogy olyasvalakit választ, aki korábban még nem nyert.

    Úgy gondolta, 12 győzelmet szerez majd ő maga (vélhetően csak a hagyományos, nem sprint versenyeket beleértve), ezzel időarányosan nem jól: 6-ot szerzett 14 futamon a 24-ből, és a Red Bull utóbbi hónapokban látott formája alapján nem áll jól a szénája, ha fogadott is erre szelvényen.

    Az előnye ugyanakkor 78 pont Norris előtt, és azt jósolta, hogy három futammal az idény vége előtt lesz bajnokavatás. Most ez sem tűnik valószínűnek.

    Melyik a legsörösebb F1-es csapat?

  • Verstappen elmondta, mi kellett volna a spái győzelméhez

    Verstappen elmondta, mi kellett volna a spái győzelméhez

    A szép napok már mögöttünk vannak – nyilatkozta ki Max Verstappen, akiről az időmérő után a mezőnyből is sokan azt gondolták, hogy rajtbüntetése ellenére is a győzelemért fog harcolni – végül azonban csak a 4. lett a Red Bull-lal.

    A feltételezést az előző két év Belga Nagydíja alapozta meg, amelyeken a holland ugyancsak hátrasorolás miatt veszítette el a pole-t, de a versenyen aztán mégis könnyen átszánkázott a mezőnyön és behúzta a győzelmet. Idén azonban a 11. helyről csak az 5.-ig tudott felkapaszkodni, ami végül egyet javult George Russell büntetésével.

    Nemcsak Verstappen, a mezőny más tagjai is panaszkodtak az előzés nehézségére, a szokottnál nehezebb volt egymást követniük az autóknak Spában, a kemény gumik tartóssága pedig szintén nem segítette a helycseréket.

    „Nem voltam gyorsabb, mint a körülöttünk álló autók, és beragadtam a DRS-vonatba. Csapatként kihoztuk ebből a napból a maximumot. Ugyanakkor ha az első helyről rajtolok, szerintem a győzelemért harcolhattam volna. A 11. helyről indulva azonban tudtam, hogy csak a veszteségek minimalizálása lesz a cél. Már nem reális azt gondolni, hogy ebből a pozícióból még mindig az élre törhetünk, azok az idők sajnos már mögöttünk vannak” – fogalmazott Verstappen az Autosportnak.

    A 6 helyet veszítő Péreznek elege van a találgatásokból, főnökének viszont abból, hogy alig szerez pontot

    Bár nem volt biztonsági autós közbeavatkozás a versenyen, az élmezőny tagjai között rendkívül kicsik maradtak a különbségek a leintésig, Russellt is beleszámolva az első hat autó tíz másodpercen belül ért célba. A holland szerint az eredményeket a rajtpozíció határozta meg, a dobogósok nem feltétlenül a jobb versenytempójuk miatt végeztek előtte.

    „A bajnokságot tekintve pozitív nap volt, hiszen növeltem az előnyöm, pedig megtörténhetett volna, hogy most a veszteségeinket számoljuk – utalt arra, hogy egy pozícióval Lando Norris előtt ért célba, akivel szemben immár 78 ponttal vezet. – A motorcserés büntetés miatt viszont szerintem nem is lehet reálisan értékelni a versenyemet. Ha másnak is lett volna büntetése, az ő versenye is nagyon másképpen festett volna, és az enyém is akkor, ha egy csoportból rajtolhattam volna a többiekkel.”

    Russell szíve megszakad, a Mercedes szerint Hamilton is megérdemelt győztes

  • Verstappen megint elküldött mindenkit a pi**ába; a spái győzelemben nem igazán bízik

    Verstappen megint elküldött mindenkit a pi**ába; a spái győzelemben nem igazán bízik

    Max Verstappen nem mulasztotta el az alkalmat, hogy megint beszóljon az őt kritizálóknak. A címvédő arról is beszélt, milyennek látja esélyeit a mai Belga Nagydíjon.

    Max Verstappen igazi erődemonstrációt tartott a Belga Nagydíj időmérő edzésén, amelyen 6 tizedmásodperccel előzte meg a második időt autózó, a holland pilóta 10 helyes rajtbüntetése miatt ezzel vasárnapra az első rajtkockát megöröklő Charles Leclerc-t. A háromszoros világbajnok ugyanakkor nem gondolja, hogy a futamon, száraz pályán is előnyben lesz, és már annak is örülne, ha tartani tudnák a McLaren versenytempóját.

    Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
    Verstappennek esőben nem volt ellenfele / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Összességében az egyensúly kicsit jobb. Hogy elég lesz-e ahhoz, hogy vasárnap a leggyorsabbak legyünk, abban nem vagyok biztos, de remélhetőleg mindent kicsit jobban az ellenőrzésünk alatt tarthatunk” – felelte Verstappen az FIA időmérő utáni sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hogy most magabiztosabbnak érzi-e magát a Red Bullban, mint a Magyar Nagydíjon.

    A Viaplaynek nyilatkozva ezelőtt pedig arra is kitért, hogy a bikások Milton Keynes-ben található központjában levő szimulátor is sokat segített neki, egyúttal ismét elküldte melegebb éghajlatra az őt kritizálókat, miután a Magyar Nagydíjat követően már megtette ezt azokkal, akik szerint nem viselkedett megfelelően a rádióban a futam alatt. „A múlt héten sokat vezettem a szimulátorban az esőben itt, Spában, úgyhogy végső soron annyira nem is rossz dolog szimulátorozni, miközben a legtöbben nyavalyognak miatta. Mindannyian elmehetnek a pi**ába! A mai jó nap volt.”

    Mint ismert, Verstappent azért is sokan támadták, mert a Hungaroringen hajnali 3-ig versenyzett a lakóbuszában levő szimulátorban. Utólag Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt mondta, megbeszélték a hollanddal, hogy versenyhétvégék alatt többet nem versenyez hajnalig a virtuális világban, Verstappen azonban Spában azt állította, nem tiltották meg neki ezt a tevékenységet, és különben is, ő sem szól bele, hogy a csapat többi tagja mivel töltse a szabadidejét.

    „Ha nem tetszik a beszédem, tekerd le a hangerőt” – üzeni a mérnökével kibékülő Verstappen

    Továbbra is a kármentés a cél

    Miután a pénteki első szabadedzésen remek tempóban kezdett, sokan előre odaadták a győzelmet Verstappennek, a második tréningen viszont már a McLaren volt a leggyorsabb, lehűtve ezzel a kedélyeket. A címvédő szombati erődemonstrációja viszont megint felerősítette azokat a hangokat, hogy a háromszoros világbajnok a 11. helyről is simán nyerhet, Helmut Marko azonban a dobogót célozza meg, és maga Verstappen sem kimondottan optimista.

    „Max mindegyik edzésen magabiztos volt, nagyon boldogok vagyunk a rajtpozíciójával, mert a McLarenek meglepő módon nem voltak erősek az esőben. Szerintem már most megcélozhatjuk a dobogót. Jól fel vagyunk készülve, megvolt a szükséges tapadásunk az esőben, de megvan a kellő csúcssebességünk vasárnapra ahhoz, hogy képesek legyünk előzni” – ecsetelte a 81 esztendős tanácsadó a német Sky-nak.

    „Nem könnyítjük meg a dolgunkat, különösen a csatát tekintve, amiben vagyunk – mondta már Verstappen a top3-mal interjúkat készítő Billy Mongernek. – A mai nap remek volt, de esett, holnap pedig száraz pályán is gyorsnak kell lennünk. Kemény csata lesz, megpróbáljuk a legjobbunkat hozni, és remélhetőleg csatázhatunk a Ferrarikkal és a Mercedesekkel. Ha pedig lesz egy kis szerencsénk, talán a McLaren kihívói is lehetünk.”

    Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
    Száraz pályán nem a Red Bull lesz a leggyorsabb? / Fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen hangsúlyozta, hogy száraz pályán minden a gumikezelésről fog szólni, és egyetértett Monger azon felvetésével, hogy Spában a rajt utáni első kanyar kritikus, így már ott simán el lehet bukni a versenyt. Miután tavaly a 6., tavalyelőtt pedig a 14. pozícióból indulva is nyerni tudott, Verstappen az FIA sajtótájékoztatóján kijelentetet: „Nem vagyok annyira magabiztos az élre zárkózással kapcsolatban, mint az utóbbi két évben, és továbbra is kármentésként fogom fel ezt a versenyt.”

    Ezután kiemelte, hogy a McLaren versenytempója nagyon jónak ígérkezik, és már annak is örülne, ha egy szinten lenne Lando Norrisszal és Oscar Piastrival. „A pénteki megtankolt autós tempójuk elképesztően erős volt, nagyon magabiztosnak tűntek. Nyilván kicsit hátrébbról rajtolnak, de annyira gyorsak, hogy szerintem hamar az első helyért fognak küzdeni. Attól is függ, hogy miként jutok túl az első körön meg ilyenek, de már annak is örülnék, ha tartani tudnánk a tempójukat. Hátrébbról, más gumikon rajtolva nem tudom, hogy miként alakul majd a verseny. A legtöbbeknek körülöttünk két új kemény gumija van, nekünk nincs. Nem tudom, hogy ez jobb vagy nem, de holnap kiderül. De továbbra is a kármentésről szól a hétvége.”

    Az F1 vezérének sem tetszett Verstappen viselkedése, figyelmeztette a csapatokat