Címke: Max Verstappen

  • Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

    Wolff: Úgy érzem, Verstappen valamikor a Mercedes pilótája lesz

    Hónapokon át tartotta magát a pletyka, hogy Max Verstappen 2025-re a Mercedeshez igazolhat Lewis Hamilton megüresedett helyére. Toto Wolff tiszta vizet öntött a pohárba, hogy végül meddig puhatolózott a holland környékén.

    A Mercedes csapatfőnökének szavai alapján nem volt teljesen megalapozatlan az újabb megdöbbentő csapatváltás lehetősége egy világbajnok pilótánál, amiről azt követően erősödött fel a szóbeszéd, hogy az év elején Christian Horner botrányba keveredett, ez pedig hatalmi harcot eredményezett a Red Bullnál.

    Wolff elismerte, hogy a Verstappen ügyeit kezelő stábbal többször egyeztetett, beleértve az apját, Jos Verstappent is. „Egész évben hittem, hogy megnyílt egy ablak, egy lehetőség. Nem nulla volt az esély. Még mindig elég rögös az út arrafelé, és nem csupán a teljesítményük miatt, hanem olyan személyes konfliktusok miatt is, amelyekkel mindannyian tisztában vagyunk” – idézte az Autosport.

    „Mindig jól kijöttem Jos-szal, talán mert hasonlóak vagyunk. Ezért is gondoltam, hogy nem zárt kapukat döngetek. Mik voltak az esélyek [Max Verstappen szerződtetésére]? Talán 10 az 1-hez, 9 az 1-hez.”

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

    „Nem akartam feladni, de a nyáron arra jutottunk közösen, hogy nem érdemes várnunk valamire, mielőtt elhatározzuk magunkat 2025-re, inkább folytassa mindenki a saját feladatát. Max maradjon a Red Bullnál, mi, a Mercedes meg hozzuk meg a saját döntéseinket a versenyzőkről. Mindkét fél így látta jónak.”

    Wolff örül, hogy Jos Verstappennel és Raymond Vermeulennel egyenesen tudtak beszélni, nem titkolóztak egymás előtt. Hozzátette, hogy nem zárták ki azt a lehetőséget, hogy Max Verstappent 2026-ban vagy a távolabbi jövőben mégis megszerzi a Mercedes.

    Valamiért ez az érzésem, de nem tudom, mikor jöhet össze. Hogy 2026-ban, vagy három évvel később, azt nem tudom” – mondta. A jelenleg háromszoros világbajnok pilótának 2028-ig érvényes a szerződése a Red Bull-lal, de nyilván található benne kilépési záradék. Az egyik ilyen, amiről többen suttogtak, hogy amennyiben Helmut Markót meneszti a cég, akkor Verstappen szabadon távozhat – a Wolff által említett valamire várakozás ezért vonatkozhat arra, hogy megvárták, mi lesz a veterán tanácsadó jövője. 

    Ami a Mercedes jövő évi felállását illeti, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az újonc Andrea Kimi Antonelli lesz George Russell csapattársa, miután a pilótapiac legvonzóbbnak tűnő jelöltjét, Carlos Sainzot nem igazolták le.

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

  • Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

    Egyre szorosabb a mezőny, a Mercedes állt az élre Hollandiában

    A Holland Nagydíj második szabadedzésén szoros állás alakult ki az F1 tabellájának élén, George Russell volt a leggyorsabb Oscar Piastrit és Lewis Hamiltont megelőzve.

    Az első gyakorlás első felét jellemző borús égboltnak és vizes aszfaltnak nyoma sem volt, rögtön ideális körülmények fogadták az F1 mezőnyét. Az első negyedórában nem az időjárás, hanem gyaníthatóan technikai zűrök akadályozták két pilóta felkészülését, mert ketten is furcsa módon kipörögtek a kavicságyba, előbb George Russell, majd Nico Hülkenberg.

    Utóbbi egészen a falig forgott, ezért néhány percre megszakították az edzést. Hülkenberg azt mondta, a hátsó fékjei blokkoltak.

    Ezután rögtön a lágy gumin jelent meg a pilóták többsége, jöttek az időmérő-szimulációk. Ezek során Russell futotta meg a legjobb időt, de az előnye csak alig 1 tizedmásodperc volt Piastri és Hamilton előtt. Az erőviszonyok tehát nagyjából ugyanolyanok maradtak, mint a nyári szünet előtt, és Lando Norris és Max Verstappen sem sokkal nagyobb hátrányból követte őket a rövid pályán. Sergio Pérez továbbra sem találja a ritmust a másik Red Bullban, csak 12. lett.

    A Ferrari nem zárt jó napot, Charles Leclerc a 9. helyen végzett, Carlos Sainz felkészülésének pedig idejekorán véget vetett egy váltóhiba. Az üldözőboly szoros küzdelmét mutatja, hogy a 6. Fernando Alonso és a 14. Pierre Gasly közötti differencia 3 tizedmásodpercnél kisebb volt.

  • Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    Alonso: Más versenyautókban jobb lennék Verstappennél

    A háromszoros világbajnok Max Verstappen tömören reagált Kyle Larson kijelentésére, míg Fernando Alonso azzal tréfálkozott, hogy az F1-hez képest másfajta versenyautókhoz neki jobbak a képességei.

    A nyári szünetben a NASCAR Cup egyszeres bajnoka, Kyle Larson hangzatos kijelentése úgy szólt, hogy jobbnak tartja magát Verstappennél. Az amerikai szerint általánosságban ő a legjobb versenyző az alapján, hogy különböző autókkal hogyan teljesítene, és úgy érzi, neki nagyobb esélye lenne jól teljesíteni az F1-ben, mint Verstappennek a NASCAR-ban.

    Amikor erről kérdezték az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján, Verstappen a szokásos stílusában válaszolva nem foglalkozott mások véleményével, szerinte mindenkinek joga van az egyéni meglátásaihoz. Feltették a kérdést Fernando Alonsónak is, hogy különböző autókban ki lenne gyorsabb, és nem szerénykedve, tréfásan válaszolt.

    „Max elég jó a GT-autókkal is, és fogadok, hogy mindenféle járműben jó, de nem annyira, mint én. Azt elfogadom, hogy az F1-ben egyformán jók vagyunk” – idézte Alonsót a RacingNews365.

    Az F1 mezőnyében Alonso fehér hollónak számít abból a szempontból, hogy az elmúlt években rajthoz állt más versenyautókkal is rangos futamokon: indult a Le Mans-i és a Daytonai 24 óráson, a Dakar Rallyn, az Indy 500-on. Verstappen karrierjéből ezek még hiányoznak, de korábban többször beszélt arról, hogy az F1-es pályafutása után szívesen vezetne más sorozatokban.

    „Sírni fogsz a sarokban” – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek

  • Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    Nehéz körülmények között kezdte a felkészülést az F1 a szünet utáni első versenyre

    A Holland Nagydíj első edzésének csak a második felét tudták valamennyire értelmesen kihasználni az F1 csapatai, addig ugyanis túlságosan vizes volt a pálya.

    Bár előzetesen inkább szombatra várt esőt a meteorológia, a Holland Nagydíj már az első edzésnapon vizes pályával fogadta az F1 mezőnyét, amihez erős szél és párás, borús idő is társult. Emiatt az első félórában kevés autó tartózkodott a pályán, rövid időre, többnyire csak tapogatózó köröket tettek meg a pilóták, hogy felmérjék a körülményeket.

    Az óvatosság nem ártott, esőgumin is többen megjárták a kavicságyakat, beleértve Robert Svarcmant is, aki az edzésen lehetőséget kapott a Saubernél – vele használta ki a csapat az évi két kötelező alkalom egyikért arra, hogy egy fiatal, F1-ben még nem versenyző pilótát ültessen autóba. Neki nyilván rosszul jött a kedvezőtlen időjárás.

    Az edzés felétől javultak a feltételek, elég gyorsan száradni kezdett az aszfalt, bár az intermediate gumin is kilátogattak néhányan a pályán túlra, például Max Verstappen is megpördült.

    Tíz perccel az edzés vége előtt látták az F1-es csapatok elég jónak a körülményeket a száraz pályás gumikhoz, innentől folyamatosan javultak az eredmények, és az utolsó percig nem véglegesedett a sorrend. Első blikkre a bajnoki tabella első két helyezettjének, Lando Norris és Max Verstappen csatája folytatódhat az 1. helyért, hiszen ők futották meg a legjobb időket, a brit két tizedmásodpercet vert a hollandra. Őket Lewis Hamilton követte, már nagyobb lemaradással, de az erőviszonyokról a második tréning fog tisztább képet adni.

  • Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

    Verstappen kijelölte, mikortól nem fogjuk biztosan a Forma-1–ben látni

    Max Verstappen mérföldkőhöz érkezik hazai versenyén, de még egyszer ennyit már nem vállal be.

    Max Verstappen eddig sem rejtette véka alá, hogy részben a Forma–1 által követett, neki nem minden téren tetsző irány, részben a más versenysorozatok iránti érdeklődése miatt nem akar extra hosszú F1-es pályafutást. A 200. futamát pont hazai pályán, Zandvoortban teljesítő háromszoros világbajnok a Holland Nagydíj sajtónapján pedig most elmondta, még egyszer ennyi futama nem lesz.

    „Nem. Csak szépen nyugodtan – válaszolta az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, hogy lesz-e még egyszer 200 futama. – Már túl vagyok [az F1-es pályafutásom] féltávján, ez biztos. Elképesztő utazás volt az első 200 verseny, és nem érződik 200-nak. Természetesen manapság rengeteg verseny van egy évben, úgyhogy elég gyorsan összejön ez a szám.”

    Verstappennek jelenleg 2028 végégig van szerződése a Red Bull-lal, így arra a kérdésre is válaszolt, hogy annak lejárta után tervez-e a Forma–1-ben maradást. „2028 messze van. Jelenleg nem gondolkodom új szerződésen. Meg akarom nézni, hogy megy, és megvárni az új szabályokat, hogy szórakoztatók-e vagy sem. Aztán 2026-ban és 2027-ben is sok időnk lesz még eldönteni, hogy mi legyen. Mindent nyitva hagyok és eléggé könnyen veszem ezt” – felelte, egyúttal azt is világossá tette, hogy addig nem akar más versenysorozatot kipróbálni, amíg nem fejezte be az F1-es karrierjét. „Jelenleg nehéz más sorozatokat kombinálni az F1-gyel, mivel ilyen sok a verseny. Amint abbahagyom az F1-et, szeretnék mást csinálni és nyugodtabb életet élni, többet otthon lenni. Mert amikor versenyzek valahol, jó akarok lenni és nyerni akarok.”

    Marko azonnal leszidta Verstappent, ma már a holland nem tenne ilyet

  • Pérez vagy Ricciardo jövőre repül a Red Bulltól? – Marko szavai alapján igen

    Pérez vagy Ricciardo jövőre repül a Red Bulltól? – Marko szavai alapján igen

    Úgy tűnik, jövőre biztosan nem a mostani négy versenyzővel fog szerepelni az F1-ben a Red Bull két csapata. 

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója olyan kijelentést tett a Holland Nagydíj előtt, ami alapján a 2025-ös szezon előtt vagy aközben Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez nagy eséllyel távozni fog a bikás istállótól. A 81 esztendős osztrák ugyanis a Kleine Zeitung hasábjain közölte, „döntés fog születni szeptemberben” Liam Lawsonról, és a tavaly a sérült Ricciardo helyén az RB-vel bemutatkozó új-zélandi pilóta „egyértelműen az egyik autónkban fog ülni jövőre”.

    Mivel Max Verstappen 2025 előtti távozásának esélye mostanra gyakorlatilag 0-ra csökkent, a Red Bull pedig megerősítette, hogy Cunoda Júki náluk fog versenyezni a következő szezonban, Daniel Ricciardo vagy Sergio Pérez lesz az, akinek nem marad hely. Mivel Pérez kirúgása már a nyári szünet előtt igen valószínűnek tűnt, hogy aztán a Red Bull nem sokkal a Belga Nagydíj után bejelentse a maradását, a mexikói elkövetkező versenyeken nyújtott teljesítménye sok mindenről dönthet. Amennyiben Pérez nem javul, ismét hamar elkezdhet alatta inogni az ülés, ebben az esetben pedig nem zárható ki, hogy jövőre Ricciardo veszi át a helyét. Eközben az is egy forgatókönyv, hogy Pérez javul, Ricciardo viszont nem bizonyít, és az ausztrált küldik el.

    Liam Lawson
    Lawson megnyugodhat? / Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ricciardo nem készült Pérez leváltására

    Amennyiben Pérezt menesztette volna a Red Bull a nyári szünetben, szinte biztosan Ricciardo ült volna át a Red Bullba. Ez végül nem történt meg, a nyolcszoros futamgyőztes pedig Zandvoortban a Sky Sports-nak elmondta, nem is nagyon számolt ezzel a forgatókönyvvel. „Nem zártam ki [Pérez lecserélésének lehetőségét], és azt gondoltam, talán valami történhet, ugyanakkor nem számítottam rá vagy reménykedtem benne. Tisztában voltam vele, hogy talán valami változik, de csak arra gondoltam, hogy csinálom tovább, amit csinálok, és ha szólnak, akkor szólnak. Végül nem szóltak, de erre is készültem mentálisan” – mondta Ricciardo, majd arról beszélt, továbbra is csak rajta múlik, hogy lesz-e helye a Forma–1-ben.

    „Minden lehetőségem megvan, és ez ennek a szépsége, hogy rajtam múlik. Igen, mindig helyezek nyomást magamra, és a Red Bull részéről is megvan ez, de tudom, hogy ha jó munkát végzek, akkor lesz ülésem és lesz hol versenyeznem. Továbbra is tisztában vagyok vele, hogy a teljesítmény a legjobb barátom. És ha azt teszem, amiről tudom, hogy képes vagyok rá, akkor ez nagyon jó helyzetbe hoz ahhoz, hogy valahol a Red Bull-családon belül maradjak a következő évben. Csak erre kell koncentrálnom. Ami Liamet illeti, láttam őt, ahogyan tavaly vezette az autót, és szerintem remek munkát végzett. Megérdemel egy ülést, úgyhogy bizonyos módon örülök neki. Ha garantált ülése van jövőre, az jó, mert megérdemli. Hogy ez mit jelent rám nézve? Mint mondtam, ezt még nem igen tudni, de ha teljesítek, biztos vagyok benne, hogy találnak nekem helyet valahol.”

    Az autón kell javítani

    Helmut Marko az ESPN-nek közben arról beszélt, hogy a Red Bull „továbbra is hisz abban, hogy megfordíthatjuk a helyzetet és stabilabbá tehetjük” Pérezt, ehhez pedig szerinte elsősorban az autó kezelhetőségén kell javítaniuk. „Nem a legjobb dolog Max csapattársának lenni a Forma–1-ben. Checónak megvannak a maga érdemei, versenyeket nyert. Nemcsak a versenyzőkről beszélgettünk, hanem általános megbeszélés volt arról, hogy mit tehetünk a helyzet javításának érdekében. Könnyebben vezethetővé kell tennünk az autót, mert minél nehezebb azt vezetni, annál nagyobb lesz a különbség Maxhoz képest, mert ő annyira kiemelkedő tehetség. Ha az autó hátulja megcsúszik, nem emeli el a gázt, hanem csak azt mondja, »igen, kissé ideges«, míg Checo azt, hogy »nehéz vezetni«, vagy hogy »ez vezethetetlen.«”

    Marko hangsúlyozta, hogy természetesen Verstappennek is jól jönne a könnyebben vezethető autó és a jobb egyensúly, szóval mindkét pilóta érdeke ez. Pérezzel kapcsolatban pedig hozzátette: „A legjobb, ha Checóval folytatjuk, a fő probléma pedig a hullámzás volt a teljesítményében. Volt néhány nagyon jó eredménye, nagyon jó teljesítménye, aztán másnap fél másodpercre volt Maxtól.”

    Marko kocsmai stílusban fogalmazta meg a Red Bull baját

  • Esővel és nélküle is izgalmak várhatók – menetrend a Holland Nagydíjra

    Esővel és nélküle is izgalmak várhatók – menetrend a Holland Nagydíjra

    Az F1-es Holland Nagydíj helyszínén, Zandvoortban rövid és cseles a pálya, az pedig még jobban megkavarhatja a paklit, hogy az időmérő napján eső várható. Hétvégi autósport-ajánló.

    F1, Holland Nagydíj

    • augusztus 23. péntek: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 23. péntek: edzés 16:00-17:00, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 24. szombat: edzés 11:30-12:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 24. szombat: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Mindenki szeme a Red Bullon lesz, hogy a csapat tud-e enyhíteni a hónapok óta tartó nehézségeken, amit a félresiklott fejlesztések okoztak. Max Verstappen mind a három Holland Nagydíjat megnyerte a karrierje során, de elnézve a Mercedes és a McLaren közelmúltban látott kiváló formáját, nehéz lesz 4/4-re javítania a mérlegét. A jelenlegi előrejelzés szerint szombaton nagy valószínűséggel lesz csapadék a Holland Nagydíj idején, ami pénteken sem kizárt, míg a futam napjára pillanatnyilag száraz időt jósol a meteorológia.

    Így kerül női harisnya egy F1-es autóba

    F1 Academy, Zandvoort

    • augusztus 24. szombat: időmérő 10:15-
    • augusztus 24. szombat: futam 17:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 10:40-

    BTCC és Brit F4, Donington

    BTCC

    • augusztus 24. szombat: időmérő 16:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 12:30-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:35-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 18:25-

    F4

    • augusztus 24. szombat: időmérő 12:45-
    • augusztus 24. szombat: futam 17:50-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 11:40-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 16:50-

    Folytatódik Molnár Martin bajnoksága, aki nagyszerű formába lendült és a legutóbbi futamon átvette az 1. helyet az újoncok értékelésében.

    ELMS, Spa-Franchorchamps

    • augusztus 24. szombat: időmérő 14:00-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 11:30-15:30

    GTWCE Sprint, Magny-Cours

    • augusztus 24. szombat: időmérő 14:30-
    • augusztus 24. szombat: futam 20:15-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 10:20-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 15:15-

    Super Formula, Motegi

    • augusztus 24. szombat: időmérő 7:45-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 7:40-

    IndyCar, Portland

    • augusztus 24. szombat: időmérő 21:30-, közvetítés: NETWORK4
    • augusztus 25. vasárnap: futam 21:30-, közvetítés: NETWORK4

    NASCAR, Daytona és Milwaukee

    Cup Series

    • augusztus 23. péntek: időmérő 23:05-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Xfinity Series

    • augusztus 23. péntek: időmérő 21:00-
    • augusztus 24. szombat: futam 1:30-, közvetítés: ARÉNA4

    Truck Series (Milwaukee)

    • augusztus 24. szombat: időmérő 22:30-
    • augusztus 25. vasárnap: futam 22:00-, közvetítés: ARÉNA4

    Most akkor csalt valamelyik F1-es csapat a fékekkel vagy nem?

  • „Sírni fogsz a sarokban” – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek

    „Sírni fogsz a sarokban” – védelmére keltek az amerikai pilóta által méricskélt Verstappennek

    Tényleg le tudná győzni a NASCAR-bajnok Kyle Larson a Forma-1 háromszoros világbajnokát, Max Verstappent? Egy a holland pilótát jól ismerő versenyző-honfitárs szerint az amerikai eléggé el van tévedve, ha ilyeneket mond.

    Larson kivételes versenyzési képességeihez sem férhet persze kétség, hiszen az amerikai komoly megaláztatásból visszatérve lett a Cup Series bajnoka 2021-ben, azt követően, hogy miután 2020-ban káromkodott egy online játékban, mindenki elfordult tőle a NASCAR-ban, s csak komoly vezeklés és mentális tréning után nyert újra bebocsátást. Az amerikainak azt sem lehet felróni, hogy egyetlen, igencsak zárt sorozat világában él, hiszen azon kevesek egyike a NASCAR-ban, akik tényleg nyitottak más szériák felé, s Larson idén sikeresen mutatkozott be az Indy 500-ban is. Ugyanakkor az, hogy egyenesen Verstappenhez kezdte méregetni magát, nagy figyelmet irányított rá az F1 nyári szünetében – és mindezt persze komolyabb teher nélkül megtehette, hiszen kicsi az esély, hogy valaha is élesben összeméri majd képességeit a két versenyző.

    Verstappennél is jobbnak tartja magát a hollandhoz képest Európában ismeretlen pilóta

    Tim Coronel azonban, aki rendszeres Dakar Rali-résztvevő, emellett pedig holland televíziós szakértő az F1-es futamokon, nagyképűnek tartja Larson kijelentését, aki szerinte alábecsüli Verstappen képességeit és úgy egyáltalán az USA-n kívüli autóversenyzés kihívásait is.

    „Ha ilyet mond, akkor valószínűleg semmit sem tud arról, mi zajlik a világban a saját kis amerikai buborékján kívül – idézi Coronelt a racingnews365. – Ha jobbnak gondolja magát Verstappennél, hát tényleg szeretnék megnézni egy versenyt kettőjük között, mert biztos, hogy veszíteni fog. A szimulátorversenyeken láthatjuk, hogy Max a GT-autókkal is őrületesen jól megy, meg mindennel. Maxnak két szabadedzésre van szüksége ahhoz, hogy Kyle el is menjen sírni valamelyik sarokba.”

    „Kyle, sajnálom, de félreérted az életet. Fogalmad sincs, mit jelent versenyautókat vezetni.”

  • Marko azonnal leszidta Verstappent, ma már a holland nem tenne ilyet

    Marko azonnal leszidta Verstappent, ma már a holland nem tenne ilyet

    Noha Max Verstappen nagyon élvezte élete egyik legszebb előzését, a Red Bull tanácsadója más véleményen volt. A holland pilóta elárulta, ma már nem vállalna ekkora kockázatot.

    Valószínűleg sokan emlékeznek Max Verstappen pályafutásának egyik legszebb előzésére, amit a holland még 17 évesen, első F1-es szezonjában mutatott be Felipe Nasr ellen. Természetesen a 2015-ös Belga Nagydíjon a Blanchimont-kanyar külső íven végrehajtott, vagy inkább megkezdett, és aztán a Buszmegálló-sikánban befejezett manőverről van szó. A felettébb kockázatos, a Sauber brazil versenyzőjének együttműködését is megkívánó előzést a holland pilóta mai fejjel már nem vállalná be, a pályafutásáról szóló, idén megjelent minisorozatban pedig azt is elárulta, hogy Helmut Marko leszidta őt a brilliáns manőverért.

    Az előzést IDE KATTINTVA lehet megnézni.

    Verstappen monacói otthonában ülve idézte fel, hogy 2014-ben, F3-as szezonjában hogyan ismerte meg a Team Redline szimulátoros csapat vezetőjét, Atze Kerkhofot, és hogyan kezdtek el együtt gyakorolni. „Az ottani mérnököm, Rick mondta, hogy »Itt van ez az igazán jó szimulátoros fickó, aki jön és gyakorol. Korábban más versenyzőinkkel is csinálta ezt«.”

    Max Verstappen, Belga Nagydíj, 2015
    17 évesen nem érdekelték a következmények, de ma már nem kockáztatna ekkorát / Fotó: Charles Coates/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ezután Kerkhof idézte fel, hogy miután elkezdtek közösen tréningezni, sokat gyakorolták a különböző pályákon az előzéseket az iRacingben, és többek között a spái pálya lézerszkennelt másán is vezettek. „Akkoriban csak szórakozásból próbáltuk ki az iRacingben levő F1-es autóval, hogy megnézzük, milyen szögekben lehet előzni. Persze össze is törtük egymást a Blanchimontban, amikor összeértünk” – mondta Verstappen, majd Kerkhof hozzátette, hogy „normál esetben az nem egy olyan kanyar, amelyikben az ember megfontolja az előzést, ami a szimulátorban egy kicsit könnyebb.”

    „A játékban használt F1-es autó kicsit lassabb volt a csúcssebesség terén és kicsit nagyobb leszorítóerőt termelt, úgyhogy a valóságban gyorsabban haladtam és kisebb volt a leszorítóerőm, ezért a kocsi egy kicsit jobban mozgott alattam” – utalt Verstappen a Nasr elleni manőverre, amit szórakoztatónak tartott és nagyon élvezett.

    Erre az interjú készítője felvetette, hogy az apja, Jos Verstappen annyira nem élvezte, mire Max elárulta, hogy Helmut Marko sem. „Helmut a verseny után rögtön jött és közölte: »Ezt soha többé ne csináld.« Én meg nem értettem, hogy mire gondol. »Megelőztem, minden rendben«, mondtam. De most már értem, miért mondta. 17 éves voltam, úgy voltam vele, hogy megpróbálom. Ma már valószínűleg nem tenném. Nem éri meg a kockázatot. Könnyedén megelőzhettem volna a következő kanyarban vagy azután. De akkoriban úgy voltam vele, hogy nem érdekel, mindenkinek megmutatom, hogy lehetséges” – mondta vigyorogva a háromszoros világbajnok.

    Verstappen elárulta: fogadásból majdnem rommá törte az autóját

  • Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni

    Norris újabb balesetekre számít, Verstappennel is fog még szerinte ütközni

    Lando Norris tisztában van vele, hogy Max Verstappennel is lesz még ütközése a Forma–1-es pályafutása során, de ettől még nem fog másként viselkedni a pályán.

    Kétségtelenül Lando Norris és Max Verstappen ausztriai csatája és ütközése eddig az idei Forma–1-es szezon egyik legemlékezetesebb és legvitatottabb momentuma, amiről még évek múltán is beszélni fognak. Már csak azért is, mert a McLaren brit pilótája először került igazán sok vitát kiváltó szituációba – lévén először van olyan autója, amellyel stabilan harcolhat a győzelmekért –, és a győzelemért csatázva, Verstappennel akadt össze.

    Az eset után Norris kilátásba helyezte, hogy megromlik a barátsága a hollanddal, de később mindent tisztáztak, a McLaren versenyzője pedig elismerte, hogy kissé túlreagálta a dolgot. A RacingNews365.comnak adott exkluzív interjúban viszont nemrég arról beszélt, hogy ennek ellenére nem gondolja, hogy nem fog már soha senkivel összeütközni a pályán. „Arra számítok, hogy a jövőben többet fogok ütközni különböző emberekkel és Max-szal. Nem azért, mert azt várom, hogy balesetet szenvedjek, hanem mert az ilyesmi mindig megtörténik. További 5-10 évvel az F1-ben előbb-utóbb az ember ilyen helyzetbe kerül.”

    Arra tehát nem kell számítani, hogy Norris az Osztrák Nagydíjon történtek miatt változtat a hozzáállásán, mert mint mondja, a pályán soha nem fog úgy viselkedni, mint azon kívül. „Amit az F1-en kívül csinálok, az más világ, más élet, más mentalitás. Nem is ugyanazzal a fejjel gondolkodok itt, mint a verseny alatt, amikor rajtam van a sisak. Nem is érdekelhetne kevésbé [a pályán], ha valakivel a múlt héten együtt padeleztem vagy elmentem vacsorázni. Ez nem változtat azon, amit a pályán akarok elérni, ez pedig a győzelem. Ha bármilyen hatása is van [a pályán kívüli dolgoknak], akkor az az, hogy még inkább le akarom győzni a többieket. Számomra ez két külön világ. Hogy a pályán kívül miként viselkedek, nem is állhatna távolabb attól a mentalitástól, amit versenyzőként az autóban képviselek.”

    A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen