Címke: Max Verstappen

  • A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg vasárnap, amivel tovább javították saját rekordjukat; Lando Norris még mindig nem tudott pole pozíciót első körös vezetésre váltani; míg Lewis Hamilton a korábbi győzelmek ellenére az elmúlt öt-hat alkalommal kifejezetten gyengén szerepelt az Olasz Nagydíjon saját magához képest. Az F1 hivatalos honlapján megjelent cikk alapján, de azt némileg kiegészítve összegyűjtöttük az elmúlt hétvége statisztikai érdekességeit.

    • A Ferrari győzelmével kijelenthető, hogy az utolsó három futamot három különböző csapat nyerte – és ebben nincs benne a Red Bull, hiszen a maranellóiak mellett a McLarenről és a Mercedesről van szó.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    • Charles Leclerc Max Verstappen, Lewis Hamilton és Lando Norris után a negyedik olyan versenyző lett a mezőnyben, aki idén egynél több futamon tudott diadalmaskodni.
    • Leclerc győzelme napra pontosan öt évvel azután született meg, hogy 2019-ben először nyert a tifosi előtt.
    • Leclerc zsinórban harmadik dobogóját szerezte meg (bár Spa-Francorchamps-ban ez csak utólag derült ki), ami idén már másodszor sikerül neki. Érdekesség, hogy a Spához, Zandvoorthoz és Monzához hasonlóan Miamiban, Imolában, illetve Monacóban is két harmadik hely után jött a diadal.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    • A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg konstruktőrként, amivel először fordult elő, hogy egy gyártó hússzor nyerjen egy adott pályán. A vonatkozó ranglista második helyén egyébként a McLaren áll a tizenöt monacói sikerével.
    • Ez volt Leclerc második győzelme az Olasz Nagydíjon, amivel az örökranglistán utolérte a világbajnokság bevezetése előtt (is) versenyző Luigi Fagiolit és Rudolf Caracciolát, valamint Phil Hillt, John Surteest, Jackie Stewartot, Clay Regazzonit, Niki Laudát, Ayrton Sennát, Damon Hillt, Juan Pablo Montoyát, Fernando Alonsót és Max Verstappent.
    • Ez volt a McLaren első monzai dobogója az emlékezetes 2021-es kettős győzelem óta.
    • A Magyar Nagydíj után másodszor fordul elő az idényben, hogy a McLaren mindkét pilótája pezsgőzhet egy futam után. Ahogyan most, úgy akkor is Oscar Piastri végzett előrébb.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    • A legutóbbi öt versenyen a McLaren pilótái bizonyultak a legeredményesebbnek, mindketten 85 pontot gyűjtöttek ebben az időszakban.
    • Norris pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte meg, de ezek közül egyszer sem az élen fejezte be az első kört.
    • Carlos Sainz zsinórban hetedik (a spielbergi sprintet is beleszámolva nyolcadik) alkalommal zárt a legjobb hatban, de ebből csak egyszer, a Red Bull Ringen állhatott dobogóra.
    • Lewis Hamilton 2018-ban nyert és 2019-ben állt dobogón legutóbb Monzában. Azokat a pályákat figyelembe véve, amelyek ebben az időszakban minden évben részei voltak a versenynaptárnak, ilyesmi csak az Olasz Nagydíj helyszínéről mondható el.
    • Verstappen a legutóbbi négy futamból mindössze egyszer állhatott dobogóra. Ezt már a spái verseny után is ki lehetett jelenteni, azelőtt viszont 2020-ban volt utoljára ilyen rossz időszaka.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    • Ahhoz képest, hogy a címvédő tavaly itt döntötte meg Sebastian Vettel (és bizonyos értelmezések szerint Alberto Ascari) rekordját, és nyerte meg sorozatban a tizedik F1-es futamát, ezúttal csak hatodik lett, 37,932 másodperccel elmaradva a győztes idejétől.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    • Sergio Pérez zsinórban a tizenegyedik alkalommal futott be pontszerzőként Monzában, ami a leghosszabb, jelenleg fennálló sorozat.
    • Alexander Albon a silverstone-i után a monzai fordulóan is „ismételt”, vagyis a tavalyi futam után idén is pontot szerzett.
    • A Williams zsinórban harmadszor gyűjtött pontot az Olasz Nagydíjon, ráadásul mindannyiszor egy kilencedik hellyel. Ilyen téren a csapat legeredményesebb pályájáról van szó a 2022-es idény kezdete óta.
    • A következő fordulót eltiltása miatt kiülni kényszerülő Kevin Magnussen nem kevesebb mint tíz év után ért célba pontszerzőként Monzában.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

  • Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    Max Verstappen szerint vissza kell fordítaniuk a jelenlegi folyamatot, miután autója domináns kocsiból egy „szörnyszülötté” vált. A címvédő azt is elárulta, mire utalt, amikor a háttéremberek ébrenlétéről érdeklődött.

    Max Verstappen immáron zsinórban hatodik alkalommal nem nyert futamot, amire utoljára a 2020-as idényben volt példa. Az Olasz Nagydíj hétvégéje ráadásul kifejezetten rosszul sikerült számára, hiszen az időmérőn csak a hetedik helyet szerezte meg, ami a tavalyi miami kvalifikáció óta a legrosszabb Q3-as szereplése volt, másnap pedig hatodikként ért célba.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Mindez hatalmas kontrasztot jelent az év elejéhez képest, amikor még úgy tűnt, hogy a Red Bull hasonló fölényben lesz, mint tavaly. A fejlesztések azonban közel sem váltak be annyira, mint a McLaren, a Ferrari vagy éppen a Mercedes esetében, így most már semmiképpen sem a Red Bull számít az első számú erőnek. Verstappen kijelentette, ezen változtatniuk kell.

    „Mindenki számára elég egyértelmű volt, hogy mit kell tennünk – nyilatkozta a Viaplaynek a futam után. – Most már csak vissza kell fordítanunk [a folyamatot]. Ezt nem könnyű gyorsan megtenni. Aztán, ha rá tudjuk tenni az autóra [a fejlesztéseket], akkor újra vezethetőbbé válik. Tavaly volt egy nagyszerű kocsink, amely minden idők legdominánsabb autója volt, és gyakorlatilag egy szörnyszülötté változtattuk, szóval ezt vissza kell fordítanunk. Nem számít, hogy hány hétig tart. Csak hajtanunk kell, és teljes erőbedobással kell dolgoznunk, nincs kifogás.”

    A verseny közepén Verstappennek volt egy meglehetősen érdekes rádióüzenete. „Felébrednének a háttéremberek? Ez fontos” – üzent versenymérnökén, Gianpiero Lambiasén keresztül. Ezt akkor nem nagyon lehetett mire vélni, de, mint kiderült, ezúttal közel sem amolyan vicceskedő kiszólásról volt szó, mint például a 2020-as 70. Évfordulós Nagydíjon.

    „A futamon viszonylag üres volt az akkumulátorom, miközben Lando [Norrisszal] csatáztam. Aztán egy bizonyos beállításra kellett váltanom. Egy ponton meg kell mondaniuk, hogy mikor mehetek vissza a gyorsabb beállításra. Megkérdeztem, hogy »visszamehetek?«. »Ő, igen, igen, visszamehetsz.« Aztán arra gondoltam, hogy »ez mi? Nektek egész idő alatt rendelkezésre áll az összes adat, pontosan látjátok, mikor tehetem meg ezeket a lépéseket.« Nem nekem kellene megkérdeznem, hogy mikor térhetek vissza. Lehet, hogy a senki földjén vagyunk, de attól még kontrollálni kell a dolgokat, máskülönben otthon is maradhatnék.”

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Persze ez utóbbit Verstappen egyáltalán nem teheti meg, hiszen a Holland Nagydíjhoz hasonlóan Norris ezúttal is 8 pontot faragott le a hátrányából, ami időarányosan elég ahhoz, hogy év végére megfordítsa az állást. Persze nem lesz mindig pontosan ennyi a különbség, de a jelenlegi tendenciákat látva inkább arra van esély, hogy a két versenyző között nagyobb lesz a differencia. Ami pedig a konstruktőri összetettet illeti, ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a következő forduló végén már a McLaren lesz az élen.

  • Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    A monzai versenyen is tetemes, több mint félperces hátrányban végzett a győztes mögött Max Verstappen. A 6. helye után csalódottan nyilatkozott.

    Ugyanazt a nótát fújja a legutóbbi F1-es verseny után is Verstappen, amit hónapok óta: amikor a Sky Sports riportere megkérdezte tőle, a Red Bull mindent kihozott-e a versenyéből, hiányérzetről számolt be.

    „A pozíciót tekintve igen, de abban nem, ahogy hozzáálltunk a versenyhez. Nem volt elég erős a tempónk, az első bokszkiállásunk rosszul alakult, és a stratégiát sem optimalizáltuk jól. Mások megoldották egy kerékcserével a távot, és azt gondolom, nem az volt a legjobb, hogy mi kétszer álltunk ki” – jelentette ki.

    „Az sem segített, hogy a futam nagy részében egy probléma miatt nem használhattuk maximális teljesítményen a motort. Ez összességében egy rossz verseny volt. (…) Sajnos ilyen a versenyzés, nem ezt akarom, de tudom, hogy van ilyen.”

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

    „Ha nem változtatunk semmit az autón, rosszak leszünk a szezon végéig. Nagyon sok feladatunk van.”

    Az Olasz Nagydíjon Verstappennek és a Red Bullnak azért szerencséje volt, hogy a McLaren ismét nem használta ki a legerősebb autóban lévő potenciált: a konstruktőri tabellán elmaradt a helycsere, Norris pedig csak 8 pontot faragott a hátrányából, holott ha végre tudja hajtani a távot egyetlen bokszkiállásal és Oscar Piastri elengedi őt, ez 16 pont is lehetett volna.

    Verstappen előnye nyolc futammal a bajnokság vége előtt 62 pont, de annyira rázza a vészharangot, hogy szerinte el fogják veszteni az 1. helyet mindkét értékelésben, ha nem javítanak a helyzeten.

    „Pillanatnyilag egyik vb-cím megszerzése sem reális számunkra. Sokszor kijelentettem már, hogy a csapatnak sok változtatást kell intéznie az autón, mert egy nagyon domináns autó vezethetetlenné vált hat-nyolc hónap leforgása alatt. Ez nagyon különös nekem, és változtatnunk kell. Most mindenhol rosszak vagyunk, sok változtatásra van szükség” – idézte az Autosport.

    Hozzátette, ha megnyerni a bajnokságot, azt nem úgy szeretné megtenni, hogy Norris és a McLaren sorozatosan hibákat követ el, ahogy Monzában is pontok csorogtak ki a markukból: lehet vitatkozni azon, hogy a McLarennek meg kellett-e volna próbálni a győztes Charles Leclerc egykiállásos stratégiáját másolni, de Norris mindenképp korholhatja magát, amiért a pole pozícióból indulva megint nem tudta az 1. helyen zárni az első kört.

    Verstappen előre szólt, de a Red Bull nem hallgatott rá

  • Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Izgalmas taktikai csatát hozott az F1-es Olasz Nagydíj, aminek eredményeképp Lando Norris csak 6 pontot faragott a Max Verstappen elleni hátrányán. Óriási meglepetésre Charles Leclerc nyert a Ferrari hazai pályáján.

    Az Olasz Nagydíj felállása felcsigázta az izgalmakat, hiszen Norris az élről, a tabellát vezető Verstappen pedig csak a 7. helyről indult, előbbi tehát adott volt az esély, hogy jókorát leharapjon a hátrányából. Stratégiailag a Red Bull választott eltérő irányt az élmezőny többi tagjától, mindkét pilótájuknak a kemény gumit rakták fel a rajthoz, a McLareneken, a Mercedeseken és a Ferrarikon a közepes abroncsot láthattuk az első etapban.

    A McLaren szép csapatmunkával megtartotta az első két helyet, de a második sikánnál Piastri váratlanul megtámadta csapattársát, és a külső íven merészebbe féktávot véve meg is előzte őt. Ez olyannyira kizökkentette Norrist a ritmusból, hogy megcsúszott és a kigyorsításnál Leclerc is lehagyta – a brit tehát újfent nem tudta az élen zárni az első kört a pole pozícióból indulva. Még az első féktávon, Piastrival csatázva George Russell ment ki a menekülőútra, ezzel ő is sokat bukott, csak a 7. helyen folytatta a küzdelmet Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Verstappen mögött.

    Nico Hülkenberg az RB mindkét autójával koccant, és Russell első szárnyáról is leszakadt egy kisebb darab, de ezeket leszámítva nagyobb csetepaté nem történt az első kanyarokban. A várakozásoknak megfelelően vonatozás alakult ki elöl, és sokan óvatosan adagolták a tempót, hogy vigyázzanak a gumikra, mert előzetesen az egykiállásos taktika tűnt a legkifizetődőbbnek, ahogy Monzában lenni szokott. Hamarosan kiderült, hogy a Cunoda autójában bekövetkezett sérülés komolyabb károkat okozott (vélhetően a hűtőrendszerben), a japán lett az első kieső.

    Az élmezőnyben Sergio Pérez mutatta be az első előzést, a sérült autóval vezető Russellt fékezte ki a célegyenes végén a 11. körben a 7. helyért; a Mercedes rögtön ezután kihívta a versenyzőjét gumi- és orrkúpcserére.

    Leclerc elkezdett lassulni, Norris felzárkózott a nyakára, mégis a McLaren döntött úgy, hogy változtat az eredeti koncepción, és a hátrébb haladó versenyzőjüket behívták a depóba a 14. körben. Leclerc-rel és Hamiltonnal, majd Piastrival lekövették a húzást, de Norris jött ki jól belőle, mert elment a Ferrari mellett. Az izgalmak fokozódtak: Sainz kint maradt a pályán, ahogy a Red Bullok is a kemény gumin, kíváncsian vártuk, mi sül ki az eltérő stratégiákból. A másik ferraris aztán szintén érkezett a depóba (a 19. körben), nála tehát az körvonalazódott, hogy ugyanúgy két bokszkiállást fog tenni, csak fáziskéséssel a többiekhez viszonyítva.

    Verstappen 22 kör után állt ki a depóba, és maradt a kemény gumin, ezzel tehát biztossá vált, hogy ő is érkezni fog még egyszer. Nagyobb baj volt viszont neki, hogy a kiállásánál időt vesztett, az egyik kerék lecserélési műveleténél zavart be egy kisebb fennakadás.

    A kerékcserék második fordulóját ismét Norris nyitotta, aki arra panaszkodott, hogy a bal első gumiját nagyon koptatja, és nem érti, miért. Később jött Piastri és Hamilton, a Ferrarik azonban nem, így bő 10 körrel a cél előtt kiderült, a hazaiak 19-re lapot húztak, és megpróbálják egyetlen kerékcserével teljesíteni a távot. Az ekkor az 1. helyet birtokló Leclerc-t segítette, hogy mögötte Sainz jött, aki azzal is óriási szívességet tehetett csapattársának, ha 1-2 körön át feltartja Piastrit, majd Norrist.

    Ez nem nagyon sikerült, az ausztrál az 53 körös táv 45. körében húzott el Sainz mellett, majd 11 másodperces hátrányból vette üldözőbe Leclerc-t. Ebből azonban keveset tudott ledolgozni a célig, lőtávolba sem került: a Ferrari pilótája nem lassult be az egyre idősebb gumikon, és hatalmas meglepetésre győzelmet ünnepelhetett a csapata hazai pályáján a McLareneket maga mögött tartva. A wokingiak egész hétvégén a legjobb tempót diktálták, de az újabb taktikai mellényúlással megint pontokat vesztettek.

    Norris így csak 6 ponttal került közelebb Verstappenhez a bajnoki tabellán, pedig Leclerc bravúrja nélkül és Piastri szívességével (csapattársa előre engedésével) számolva ez 16 is lehetett volna. Verstappen 6. lett Sainz és Hamilton mögött. Utánuk Russell, Pérez, Alexander Albon és Kevin Magnussen ért célba a többi pontszerző helyen.

  • Räikkönen gyerekei végigturnézták a paddockot, Verstappennel, Hamiltonnal, Leclerc-rel is fotózkodtak

    Räikkönen gyerekei végigturnézták a paddockot, Verstappennel, Hamiltonnal, Leclerc-rel is fotózkodtak

    Az idei Forma–1-es Olasz Nagydíj minden bizonnyal életre szóló élmény marad Kimi Räikkönen két idősebb gyerekének, Rianna és Robin Räikkönennek, akik Lewis Hamiltonnal, Max Verstappennel és Charles Leclerc-rel is találkozhattak.

    Aki követte eddig az Olasz Nagydíj televíziós közvetítéseit, már bizonyára észrevette, hogy Kimi Räikkönen is ott van Monzában. A Jégembert utolsó csapata, a Sauber garázsában lehetett látni, ahogyan Mattia Binottóval, Stefano Domenicalival és az F1-es bemutatkozás lehetőségét neki 23 évvel ezelőtt megadó Peter Sauberrel beszélget, ám azt nem mutatták meg, hogy a 2007-es világbajnokot felesége, Minttu, valamint két nagyobbik gyermeke, a 7 éves Rianna és a 9 éves Robin is elkísérte.

    A közösségi médiába javarészt a versenyszerűen gokartozó Robin Instagramjáról kikerült fényképekből azonban megtudhattuk, hogy a gyerekek valósággal végigturnézták a paddockot, így többek között Max Verstappennek, Lewis Hamiltonnal és Charles Leclerc-rel is fotózkodtak, sőt, Robin még a hétszeres világbajnok Mercedesébe is beülhetett. Alább a Räikkönen-család monzai pillanataiból válogattunk.

    Kimi Räikkönen és felesége, Minttu érkezik a paddockba:

    Räikkönen utolsó előtti csapatához, a Ferrarihoz is benézett, és ha már ott járt, beállt egy közös fotóra Leclerc-rel:

    Rianna Räikkönen Hamiltonnal és Verstappennel:

    Robin Räikkönen nemcsak fotózkodott a hétszeres világbajnokkal, hanem a Mercedesébe is beült:

    Robin és Max Verstappen:

    Robin és Charles Leclerc:

  • Verstappen előre szólt, de a Red Bull nem hallgatott rá

    Verstappen előre szólt, de a Red Bull nem hallgatott rá

    Jos Verstappen szerint fia már a szezon elején jelezte aggályait, a csapat azonban nem tett semmit, most pedig már késő.

    A Red Bull monzai küszködését látva még inkább érdekesek Jos Verstappen azon szavai, amelyeket még a hétvége előtt mondott a belga JOE rádió egyik reggeli műsorában. A bikás istállóba a Holland Nagydíj után immár sokadszorra belerúgó expilóta ugyanis közölte, az RB20-at sújtó problémákra fia már az év elején felhívta a figyelmet, azaz akkor, amikor még a csapat dominált. Jos szerint a Red Bull azonban vagy nem hallgatott Maxra, vagy nem látták azt, amiről beszél, ezért nem cselekedtek időben.

    „Már a szezon elején jelezte, hogy az egyensúly nincs rendben. Ez nem került nyilvánosságra, mert az ember próbálja az ilyesmit a csapaton belül tartani, de már akkor panaszkodott az egyensúlyra, csakhogy a csapat nem igazán hitt neki, vagy nem látták még akkor ezt. Mostanra pedig valójában már túl késő” – jelentette ki.

    „Az új fejlesztések nem hozták, amit vártak tőlük, ilyenkor csapatként pedig egyhelyben állsz, míg a többiek előrelépnek. Az egyhelyben állás pedig különösen a Forma–1-ben azt jelenti, hogy hátrafelé mész. A következő időszak sem néz ki jól, gyors egymásutánban következnek a versenyek, és nem gondolom, hogy igazán megtalálták volna a megoldást.”

    Jos Verstappen ismét kiakadt, szerinte megállíthatatlan a Red Bull zuhanása

    Marko furcsa reakciója

    Jos a Holland Nagydíj után azzal szállt bele különösen Christian Horner csapatfőnökbe, hogy a helyzet komoly, és nem lehet többé megpróbálni elfedni azt, ahogyan azt szerinte Horner teszi, hanem ideje lenne tükörbe nézni és kérdéseket feltenni saját magának. Az 52 esztendős expilóta szavaira Horner értelemszerűen nem, Helmut Marko viszont a Kronen Zeitungban reagált.

    „Jos az Jos. Érzelmes fickó, és anélkül beszélt, hogy rendesen a dolgok mögé nézett volna, de nem szabad ezt mellre szívni. Volt néhány sajnálatos eredményünk az utóbbi időben, és olykor megvertek. Zandvoortban rossz beállítást választottunk, és egyértelműen érezzük a nyomást, fejlődnünk kell, és a fejlesztéseknek is hatásosnak kell lenniük” – mondta Marko, aki ugyanakkor egyvalamiben osztotta Jos véleményét.

    Mégpedig abban, hogy ilyen helyzetben Hornernek kell magához ragadnia a gyeplőt. „A csapatfőnöknek minőséget kell mutatnia, a dolgok elfedése nem fog segíteni ebben a helyzetben” – jelentette ki, majd mikor megkérdezték tőle, hogy szerinte Horner fordíthat-e a dolgok menetén, meglepő módon így felelt: „Jelenleg azt mondom, hogy nem. Sok dolognak kell történnie, a teljes szellemiségnek változnia kell.”

  • Komolyra fordult a helyzet a Red Bullnál, véli a tanácsadó

    Komolyra fordult a helyzet a Red Bullnál, véli a tanácsadó

    A Red Bull akár már a mai Olasz Nagydíjon elbukhatja a vezető helyet a konstruktőri pontversenyben, de még ha ez nem is történik meg, akkor is nagyon gyorsan megoldást kell találniuk a problémáikra. Helmut Marko szerint komolyra fordult a helyzet, és Adrian Newey bizonyára jól jönne.

    Az Olasz Nagydíj időmérő edzése után Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke beismerte, hogy egyelőre nem értik, mi történik az autójukkal, és nincs válaszuk a már jó ideje fennálló problémákra, amelyek Monzában olyan mértéket öltöttek, hogy Max Verstappen csak a 7., Sergio Pérez pedig a 8. rajtkockát szerezte meg. Max Verstappen is értetlenül állt a történtek előtt, és amikor a Viaplay riportere rávilágított, hogy vasárnap az első sorból kezdő McLarenek jócskán faraghatnak a hátrányukon a pontversenyben (ha mind a négy autó ott ér célba, ahonnan indul, a wokingiak átvennék a vezetést), a holland azzal felelt, hogy „Igen, de ezt csakis magunknak köszönhetjük.”

    Verstappen, Red Bull
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az első kanyartól kezdve az autó egyszerűen nem fordult többé. A Q3-ban valahogy nem fordult. Két új szett gumink is maradt, de hirtelen mindkettőn nagy alulkormányzottság lépett fel – értékelt a háromszoros világbajnok. – Az 1-es, 4-es, 6-os és 7-es kanyarban az autó nem akart kanyarodni, egyszerűen többé nem tudtam rávenni. Folyamatosan ez ment, hol túl-, máskor alulkormányzott volt, valójában egyszerre mindkettő egy kicsit. Nagyon nehéz. Közel négy tizeddel voltam lassabb a Q2-es körömnél. Bizarr, hogy ez miként lehetséges, az egyensúly hirtelen többé nem volt meg. A Q2-ben még elment, jobbnak érződött, de a Q3-ban hirtelen jött az alulkormányzottság és többé semmi nem működött.”

    A nagyobb baj az, hogy a Red Bull nem érti a probléma gyökerét, és nemcsak azt, hogy Monzában mi történik vele, hanem azt sem, hogy az elmúlt hónapokban hol csúsztak félre a fejlesztésekkel. Mert valahol félrecsúsztak, ami miatt elkezdtek szezon eleji elemeket visszapakolni az autóra, hátha így rájönnek valamire, de eddig nem jöttek. Helmut Marko, a bikások tanácsadója a német Sky-nak arról beszélt, hogy a dolgok „elkezdtek komolyra fordulni.”

    „Meg kell találnunk azt a pillanatot, amikor rossz irányba mentünk el. A Miami Nagydíjra kell visszatekintenünk, mert akkor még domináltunk. Az azután szerzett győzelmek viszont már csak Max képességeinek köszönhetően születtek – mondta a 81 esztendős osztrák. – Ezeknek az autóknak az összetettségével nagyon nehézzé válik a helyzet. Hálistennek van némi időnk az Azeri Nagydíjig, mert most tulajdonképpen lehetetlen bármit is tenni. A helyzet viszont elkezdett komolyra fordulni.”

    Helmut Marko is tudja, hogy így nem lesznek világbajnokok / Fotó: Joe Portlock/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Sokakban nyilván felvetődött, hogy a csapat hanyatlása egybeesik Adrian Newey távozásával, hiszen a cégtől 2025 elején elköszönő tervezőzseni az utóbbi hónapokban már nem vett részt az F1-es csapat munkájában. Marko nem tulajdonította egy az egyben a 65 esztendős mérnök kiválásának a küszködésüket, de azt elismerte, hogy a megoldásban jól jönne Newey segítsége. „Newey többé nem vonódik be teljesen a folyamatokba, ami olyan tényező, amit szintén meg kell vizsgálnunk, de ennél tágabb a probléma. Az viszont igaz, hogy a tapasztalata és a tudása bizonyára segítene ebben a helyzetben” – mondta.

    Ami a mai futamot illeti, Marko bízik benne, hogy jobbak lesznek, mint az időmérőn. „Hálistennek Monzában történik ez, ahol lehet előzni. Nagyon-nagyon intenzív és kemény verseny lesz. Szerintem senki nem fog tudni ellépni, még a két McLaren sem, hacsak remek szélárnyékozós játékba nem kezdenek, és nem harcolnak egymással. Nincs minden veszve, hacsak nem lesz ugyanolyan a teljesítményünk a versenyen [mint az időmérőn]. Akkor rosszul fog festeni a helyzet.”

    Beismerő vallomás Hamiltontól: „Egyszerűen nem vagyok jó”

  • Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

    Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

    Max Verstappen és Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem ért, hogy mi történik az autójukkal.

    Rémálomszerűen alakult a Red Bull időmérője az Olasz Nagydíjon, amelynek Max Verstappen csak a 7., Sergio Pérez pedig a 8. helyről vághat majd neki. A bikások továbbra is azokkal a gondokkal küszködnek, amelyekkel futamok óta, de mivel a mezőny annyira összerázódott a monzai kvalifikációra, ez most a helyezésekben is jobban megmutatkozott.

    „Egyszerűen nincs meg az egyensúly, ezt hallani Max rádiózásaiból – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök az időmérő után a Sky Sports-nak. – Valami alapvetően nem jó, amit nem értünk. A Q2 nem nézett ki rosszul, de a Q3-ban mérföldekre voltunk. Mindent megvizsgálunk. A múlt héten [a Holland Nagydíjon] régebbi fejlesztéseket tettünk az autóra, hogy megnézzük, ez orvosolja-e a problémákat, de továbbra is ugyanazokkal a kezelhetőségi tulajdonságokkal és gondokkal küzdünk.”

    Christian Horner, Red Bull
    Horner megoldást sürget / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Horner tisztában van vele, hogy az első sort kibérelő McLaren sok pontot hozhat rajtuk vasárnap mindkét bajnokságban, így természetesen mielőbb megoldást szeretne. „Gyorsan megoldást kell találnunk, mert a McLaren jelentőset lépett előre az elmúlt néhány versenyen, és most a Ferrari és a Mercedes is előttünk van. Valami egyértelműen nem működik az autón, mérnöki megoldás fog érkezni egy mérnöki problémára” – jelentette ki.

    Az autóban már a harmadik szabadedzésen is rendszeresen gesztikuláló és kormányt püfölő Verstappen az időmérőn már nem csinált ilyesmit, viszont ettől még nem érezte magát jobban az RB20-asban. „Az autót nagyon nehéz vezetni és jó egyensúlyt találni vele. Ha van egy probléma, és megpróbáljuk megoldani, keletkezik egy másik. Nem valami vezethető, mondjuk úgy. A Q2 nem volt rossz, de a Q3 ismét nagyon rossznak érződött, mindkét szetten nagy mértékű alulkormányzottsággal küzdöttem, ami miatt rengeteg időt veszítettem, és nem igazán tudtam támaszkodni a gumikra. Sokat szenvedtem ezzel, aminek az okát nem értem” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Ami a futamot illeti, Monzában gyakran fullad DRS-es vonatozásba a verseny, ami nem lenne jó a Red Bullnak, de Verstappen ezt leszámítva sem optimista. „A hosszú etapok sem voltak valami ígéretesek, mert amikor nincs meg az egyensúly, a versenyen is minden nehéz lesz. Az utóbbi néhány futam nem volt nagyszerű, úgyhogy változtatnunk kell ezen és ismét versenyképessé kell válnunk.”

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

  • Norrisé a pole Monzában, Verstappen a vert mezőnyben végzett

    Norrisé a pole Monzában, Verstappen a vert mezőnyben végzett

    A McLaren kibérelte az első rajtsort az Olasz Nagydíjra, miután Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót Oscar Piastri előtt. Őket a Mercedesek és Ferrarik követték, miközben Max Verstappen csak a 7. rajtkockát tudhatja magáénak.

    Közel 34 fokos levegő és több mint 50 fokos aszfalthőmérséklet várta a mezőnyt az Olasz Nagydíj nagyon szorosnak ígérkező időmérő edzésén, amelyen a szabadedzések alapján mind a négy topcsapat eséllyel szállhatott harcba a pole pozícióért.

    Q1

    Carlos Sainz ugyanakkor kis híján inkább elszállt mindjárt az első körében, amikor a második Lesmóban megcsípte a kavicságyat, és csak nagy kormánnyal és pedálokkal bűvészkedés árán tudta az úton tartani a Ferrariját, majd inkább elvette a gázt és visszatért a bokszba, hogy aztán később onnan ugyanazon a gumiszetten visszatérve feliratkozzon a 3. helyre.

    Sainz majdnem eldobta:

    A mögötte érkező Leclerc 1:20.074-gyel állította fel az etalont a Q1 elején, majd jött a harmadik tréningen csak küszködő Max Verstappen és másfél tizeddel lassabbnak bizonyult. Nem úgy Lando Norris, aki 1:19.911-gyel letaszította az első helyről a monacóit, miközben csapattársa, Oscar Piastri az első mért körében átvágta az első sikánt, másodjára pedig közel 6 tizeddel elmaradt Norristól.

    Piastrinak és Verstappennek volt egy meleg pillanata a bokszutcában, amikor a McLarent a Red Bull elé engedték ki, a felügyelők vizsgálták is az esetet, majd pénzbüntetést adtak a McLarennek:

    A harmadik edzésen az első két helyen záró Mercedesek sem villogtak: Russell 4, Hamilton 5 és fél tizedet kapott, de a küszködés szempontjából Sergio Pérez vitte a prímet, hiszen a hajrára fordulva a 19. helyen szerénykedett, és mindössze Csou Kuan-jüt előzte meg. Végül a második szettjén javítani tudott és a 9. helyen továbbment.

    Az utolsó körök kissé kaotikusra sikeredtek, mivel előbb Franco Colapinto másolta le Sainzot és még inkább belerongyolt a Lesmo 2 kavicságyába, majd nagyot birkózott a Williamsszel, hogy ne legyen baleset a vége. Közvetlenül utána Kevin Magnussen dobta el majdnem a Haast az Ascari sikánban, majd a Parabolicában már igen furcsa módon meg is látogatta a kavicságyat.

    Colapinto és Magnussen a kavicságyban:

    A legjobb három (Norris, Leclerc, Sainz) nem vett részt a kavarodásban és a bokszban maradt, míg Piastri a 3. helyre javított, Verstappen pedig lila középső szektor után elvette, mert nem volt hova sietnie. Így George Russell el tudta tőle csenni az 5. helyet, de természetesen ennek itt még nem volt jelentősége.

    Ami a kiesőket illeti, a két Sauber kibérelte az utolsó sort, míg a 18. helyen Colapinto végzett. A 17. helyen Stroll esett ki (Alonso 10.-ként ment tovább), míg az utolsó továbbjutó helyen végző csapattársától csak 44 ezreddel elmaradó Cunoda Júkié lett a 16. hely.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszban ismét a Ferrarik teljesítettek elsőként mért kört, használt gumin Leclerc 1.20.296-ot, Sainz 1:20.328-at ment, majd jött Verstappen immár új Pirelliken, és 1:19.874-gyel mindkettejüket megelőzte. De csak addig, amíg a McLarenek meg nem érkeztek, Piastri ugyanis 1:19.808-cal átvette a vezetést, majd 1:19.727-tel Norris vette át tőle az első helyet. A gyorskörrel kicsit kiváró Mercedes közül Russell 1:19.877-tel negyediknek iratkozott fel, Lewis Hamilton viszont előhúzott valamit abból, amit a harmadik szabadedzésen mutatott, és 1:19.641-gyel az élre állt. A 6. és 7. helyre hátracsúszó Ferrarik még kint maradta és javítottak használt gumin: Sainz 1:19.799-tel a 3. helyre lépett előre, Leclerc viszont 1:20.007-tel maradt a 7., majd a rádióban közölte, hogy, „egyáltalán nem fordul az autó.”

    A Q2-ben a 2. helyen álló Norris és a 3. helyezett Sainz kockáztatta meg, hogy nem jön még egy kört a végén, mindenki más viszont kiment. A továbbjutásért zajló csatában végül ebben a sorrendben Alonso, Ricciardo, Magnussen, Gasly és Ocon maradt alul, a négy topcsapat versenyzőin kívül pedig Albon (9.) és Hülkenberg (10.) jutott be a Q3-ba.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó 10 perces rohamra a topcsapatok pilótái közül csak Sergio Pérez nem új gumikon jött ki, ami meg is látszott az idején, hiszen több mint 6 tizeddel maradt el a leggyorsabb Lando Norristól. Ám egy századdal így is megverte a közvetlenül mögé, a csak a 8. helyre besoroló Verstappent, a holland ugyanis hatalmasat volt kénytelen ellenkormányozni a Parabolicában, amivel jelentős lendületet veszített.

    Mint azt említettük, 1:19.401-gyel Norris ragadta magához a kezdeményezést, de Piastri csupán 0,035 másodperccel követte őt a második helyen. A 3. helyezett Russell hátránya is csak 0,168 másodpercre rúgott, míg a 4. helyen álló Hamilton is csak 2 tizedre volt a jobbik McLarentől, így aztán bőven nyitott volt még a pole pozíció sorsa. A Ferrarik már 3 tizedet kaptak (3 ezred választotta el az 5. Sainzot és a 6. Leclerc-t), míg a sort a két Red Bull mögött Hülkenberg és Albon zárta.

    A végső összecsapásnak a két Red Bull vágott neki elsőként Pérez felvezetésével, majd következett a két McLaren, a két Ferrari, és végül a két Mercedes. Miután Pérez elrontotta a második Lesmót és megcsípte a kavicságyat, ő nem javított, de Verstappen is csak a mexikóit tudta legyűrni és a 7. helyre jött előre. Mögöttük Norris 74 ezredet faragott az idején, majd Piastri nem tudott javítani. Ám ez végül nem került a McLaren pole-jába, sem első sorába, ugyanis előbb Carlos Sainz maradt el mindössze 0,140 másodperccel Norristól és ugrott fel a 3. helyre, majd Leclerc adott 6 ezredet (!) a csapattársának és vette át a 3. rajthelyet.

    Ám a két Mercedes még hátra volt, közülük pedig az elsőként érkező Russell elcsente a 3. helyet Leclerc-től, és 0,113 másodperces hátránnyal besorolt a McLarenek mögé, miközben Hamiltonnak meg kellett elégednie a 6. hellyel. Az Olasz Nagydíjat így Lando Norris kezdheti az élről, míg a pontversenyben vezető Max Verstappen csupán a 7. rajtkockából várhatja majd a lámpák kialvását.

    Az Olasz Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Hamilton megint első lett, Verstappen csak szentségelt az utolsó monzai szabadedzésen

    Hamilton megint első lett, Verstappen csak szentségelt az utolsó monzai szabadedzésen

    Kettős Mercedes elsőséget hozott az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzése, de nagyon szoros az eleje. A Red Bull eközben csak szenvedett.

    Maradt a meleg Monzában szombatra is, ahol több mint 30 fokos levegő és 44 fokos aszfalt várt a mezőnyre az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzésén. Az álmoskásan induló 60 perces tréningen mindenki letesztelhette a péntekről szombatra elvégzett változtatásokat, a Red Bullokon pedig első pillantásra is látszott, hogy péntekhez képest vékonyabb szárnyakkal léptek pályára, a tempójuk pedig szokás szerint felemás volt abból a szempontból, hogy Max Verstappen jóval gyorsabbnak bizonyult Sergio Péreznél.

    A bikás autókkal ellentétben lágy gumikon kezdő Ferrarival és a két McLarenekkel azonban a holland sem tudta tartani a lépést, miként a Red Bullhoz hasonlóan közepes gumikat koptató Mercedesek késői első etapos körét sem tudta túlszárnyalni.

    Bő 20 perc elteltével így a sorrend Russell (1:20.7), Sainz (1:20.7), Hamilton (1:20.7), Norris (1:20.7), Piastri (1:20.8), Verstappen (1:20.9), Leclerc (1:21.1), Hülkenberg (1:21.5), Pérez (1:21.6), Ricciardo (1:21.6) volt a sorrend az első tízben.

    22 és fél perccel az edzés kezdete után aztán jött Leclerc és használt lágyakon javítva 1:20.614-gyel átvette az első helyet, de az első ötöt még ezek után is kevesebb mint 2 tizedmásodperc választotta el.

    Még mielőtt mindenki feltett volna egy új lágy szettet és nekivágott volna az időmérő-szimulációs körének, Alex Albon ugrott fel az élre használt lágyakon, és adott 18 ezredet Leclerc-nek a Williams számára továbbra is kedvező pályán, hogy aztán 23 perccel a vége előtt Sainz vegye át a vezetést használt lágyakon (1:20.463), majd Leclerc soroljon be mögé rögtön a második helyre (1:20.565). Ezzel ráadásul nem volt vége a Ferrari-shownak, a két vörös autó ugyanis tovább nyúzta az edzés eleje óta használt piros oldalfalú Pirelliket, aminek eredményeként Leclerc 1:20.226-ra javítva átvette a vezetést, miközben Sainz minimálisat előrelépve, 0,237 másodperccel követte.

    Az élmezőnyből elsőként Norris kapott friss lágy gumikat, amelyeken rögtön az első körében odapakolt egy 1:20.262-es időt, de ez csak a 2. helyre volt elég, hiszen Leclerc-től 0,036 másodperccel elmaradt. Akárcsak Piastri, akinek sikerült besorolnia ebbe a kis résbe a második helyre és 1 századdal megelőznie a csapattársát, miközben Leclerc-től 0,026 másodpercet kapott.

    Piastrinak ráadásul volt egy kis csörtéje is a monacóival, aki feltartotta őt az első sikánban, majd később az ausztrál szorította le a fűre Leclerc-t a második Lesmo után, amikor a rossz tükröt figyelve próbált lehúzódni az ideális ív mellé.

    Piastri és Leclerc majdnem ütközése:

    10 perccel a leintés előtt a két Mercedesnek sikerült, ami a McLareneknek nem: előbb Russell (1:20.210), majd Hamilton (1:20.117) ugrott fel az első helyre új lágy gumikon, miközben Verstappen 0,251 másodperces hátránnyal csak a 6. helyet foglalta el, nem véletlen rázta a fejét a célvonalon átsuhanva, majd a rádióban közölte, hogy a lassú és középgyors kanyarokban nem fordul az autója. Nem csak Verstappen panaszkodott ugyanakkor, hanem a második helyen álló Russell is, aki úgy érezte, az autója egyensúlya messze van az ideálistól.

    A McLarenek második nekifutásra nem tudtak javítani, miként az új lágy gumis körüket a végére hagyó Ferrarik sem, így maradt a Hamilton, Russell, Leclerc sorrend az első háromban. Verstappen a végén még elment egy gyorskörre használt lágyakon, de csak fél tizedre megközelíteni tudta a legjobb körét, miközben továbbra is bőszen gesztikulálva elégedetlenkedett az autója vezethetőségén a pilótafülkében. Nála is nagyobb szenvedést mutatott be Sergio Pérez, aki nem tudott jó kört összerakni lágy gumin, és csupán a 18. helyen zárt.

    Az Olasz Nagydíj 3. szabadedzésének végeredménye: