Címke: Max Verstappen

  • Verstappen olyan, mintha ez Elm utcából jött volna

    Verstappen olyan, mintha ez Elm utcából jött volna

    Sebastian Vettel a Forma–1 hivatalos podcastjában méltatta Max Verstappent, és utóbbi egyetértett az egyik meglátásával, míg a McLaren vezérigazgatója egy horrorfilm főgonoszához hasonlította őt.

    A Red Bull előző négyszeres világbajnoka a mostaniról azt mondta, az a félelmetes benne, hogy még mindig fejlődik”, vágyik a sikerre és a tanulásra. Külön kiemelte, hogy Verstappen milyen jól reagál a legfeszültebb helyzetekre.

    „A feje a legfontosabb értéke. Azt gondolom, a legfontosabb szituációkban nem veszíti el a fejét, alig követ el hibát, hozza, amit kell, amikor szükséges. Ő is érzi a nyomást, mindannyian érezzük, nem hiszem, hogy lehetséges nem érezni a nyomást. De az agyában talál helyet ahhoz, hogy azt félretegye oda, és arra koncentráljon, ami számít” – jelentette ki Vettel.

    Verstappen egyetértett ezzel az értékeléssel. „Jól mondja – nyilatkozta. – Mindig ilyen voltam, de sokat beszéltünk apámmal arról, hogy milyen vagyok. Mindig azt gondolta, hogy túlságosan nyugodt vagyok, de ez jól működik nálam az F1-ben, azt hiszem. Nem számít, ha nagyon nagy a nyomás, imádom a versenyzést, a vezetést. Az autóban ülve tudom, hogy mindig a legjobb formámat fogom nyújtani.”

    Verstappent segítheti a következő futamon az új F1-es szabály?

    Erre most is szüksége lesz, hiszen a szezon hajrájában még van esélye megvédeni a vb-címét. Erről azt mondta, javultak az esélyei, de még mindig mellé kell állnia a szerencsének. Nyáron ez elég vakmerő feltételezés lett volna, ám Verstappen az éllovashoz mért legnagyobb hátrányának háromnegyedét eltüntette, így joggal félnek tőle a McLarennél.

    „Olyan, mint egy horrorfilm főgonosza. Amikor azt hinnénk, nem tér már vissza, visszatér. Hihetetlenül tehetséges, sohasem hibázik, és minden lehetőségre lecsap” – nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown Sports Agent podcast adásában.

    Lando Norris ugyanakkor többször hangsúlyozta, hogy a hollandra egész évben fenyegetésként tekintettek, nem írták le őt akkor sem, amikor nagy volt a hátránya és a Red Bull nem mutatott jó formát.

  • Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    A Forma–1-es tabella éllovasa, Lando Norris beszélt a másik két riválisáról, Oscar Piastriról és Max Verstappenről.

    „Úgy gondolom, mindketten egyformán jók. Oscar képes pontosan ugyanarra, amire Max. Mindkettejüknek vannak erősségei és gyengeségei – nyilatkozta a Katari Nagydíj előtt. – Mindketten versenyképesek, nagyon erősek, hihetetlenül jó pilóták. Izgatottan várom, hogy egy jót küzdjek velük a pályán.”

    A Las Vegas-i kizárástól azt mondta, hamar túltette magát rajta. Norris már Katarban megnyeri a világbajnokságot, ha a sprinten és a nagydíjon legalább 2 ponttal többet gyűjt mindkét üldözőjénél, vagyis egy vasárnapi győzelem lényegében bebiztosítaná ezt.

    Azért sokan inkább Verstappent látják veszélyesebbnek az 1. helyére, mint Piastrit, aki már hat egymást követő nagydíjon lemaradt a dobogóról. Norris nem írja le a címvédőt.

    „Egész évben fenyegetésként kezeltük őt, akkor is, amikor nagyobb volt a lemaradása. Tudjuk, mire képes, tudjuk, mire képes a Red Bull, így semmi sem változik. Ugyanúgy fenyegetést jelent, mint egész évben – közölte. – A Red Bull újabban gyors volt, ezért arra számítunk, hogy itt is az lesz, és a következő hétvégén is.”

  • Jön az év utolsó sprintfutama és egy különleges szabály: ez a Katari Nagydíj menetrendje

    Jön az év utolsó sprintfutama és egy különleges szabály: ez a Katari Nagydíj menetrendje

    A gumiproblémák elkerülése végett az F1 Katari Nagydíján mindegyik versenyzőnek kötelező lesz legalább kétszer kereket cserélnie, maximálisan 25 kör megtétele lesz engedélyezett minden egyes gumiszettel.

    Papíron a McLaren érkezik favoritként erre a pályára a sok tempós kanyar és a meleg miatt, és Lando Norris bizonyos esetekben megszerezheti a világbajnoki címet, de elég fordulatossá vált a szezon a hajrára.

    F1, Katari Nagydíj

    • november 28. péntek: edzés 14:30-15:30, közvetítés: M4 Sport
    • november 28. péntek: sprintfutam időmérője 18:30-, közvetítés: M4 Sport
    • november 29. szombat: sprintfutam 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • november 29. szombat: időmérő 19:00-, közvetítés: M4 Sport
    • november 30. vasárnap: futam 17:00-, közvetítés: M4 Sport

    F2, Luszail

    • november 28. péntek: időmérő 17:10-, közvetítés: M4 Sport
    • november 29. szombat: futam 17:20-
    • november 30. vasárnap: futam 13:00-
  • Russell megsúgta, kit tart az esélyesnek a hétvégi Katari Nagydíjon

    Russell megsúgta, kit tart az esélyesnek a hétvégi Katari Nagydíjon

    Akár már a hétvégi Katari Nagydíjon eldőlhet az F1-es világbajnoki cím sorsa, ám amennyiben bejön George Russell előrejelzése, ez nem fog megtörténni.

    Amikor Rachel Brookes, a Sky Sports riportere arról érdeklődött a Las Vegas-i Nagydíjat követően Max Verstappennél, hogy feküdni fog-e az autójának a szezon utolsó két helyszíne, a holland pilóta gúnyos mosollyal reagálva megjegyezte, hogy természetesen mindig csak az autó a lényeg.

    Nem elvitatva a négyszeres világbajnok érdemeit, nyilván fontos, hogy az RB21-es jól működjön az utragyors kanyarokkal tűzdelt katari aszfaltcsíkon, majd a hagyományosabb kialakítású abu-dzabi körön is, hiszen amennyiben nem tudják a megfelelő működési tartományba hozni, egy ponton túl Verstappen zsenije is kevés lesz. Mint írtunk róla, a hétvégén a régi-új gumiszabály a Lando Norrisszal szemben 24 pontos hátrányban levő címvédő kezére játszhat, ám az egyik rivális szerint Verstappen nem csak ebben bízhat.

    Ez a rivális a Verstappennel tavaly Katarban csúnyán összebalhézó George Russell, aki egy éve testközelből nézhette meg, ahogy a Red Bull sztárja faképnél hagyja őt a rajtnál, majd megnyeri a versenyt. Russell az Auto Motor und Sport veterán újságírójának, Michael Schmidtnek súgta meg, hogy ő személy szerint Verstappent várja az élre Katarban.

    „Természetesen Katar tele van szupergyors kanyarral, amelyel nem különösebben hosszúak a sugarukat tekintve, viszont gyorsak. És George Russell a minap azt mondta nekünk, hogy az ő favoritja Max Verstappen. Silvertsone-ban és Szuzukában is sok a gyors kanyar, a Red Bull pedig erős volt ezeken a helyszíneken, ezért [Verstappen] ismét elöl lesz” – közölte Schmidt a Formel Schmidt névre hallgató elemzőműsorukban.

    „Ez nem jó hír a McLarennek – folytatta az újságíró. – Növelni fogja rajtuk a nyomást, én pedig kíváncsian várom, hogy mit fognak tenni, lesznek-e csapatutasítások vagy nem. De mint mondtam, nem tudom elképzelni, hogy visszafogják [Piastrit]. Az utolsó pillanatig fog küzdeni, mert lehet, hogy csak egyszer van esélyed világbajnokká válni az életben, és amíg van matematikai esélyed, és papíron ez ugyanakkora esély, mint Verstappené, akkor meg kell ragadnod.”

    Természetesen Norrisnak sokkal könnyebb dolga lenne, ha a vele szemben Verstappenhez hasonlóan ugyancsak 24 pontos hátrányban levő Piastrit az ő szolgálatába állítaná a McLaren, de ez aligha fog megtörténni, így a Red Bull abban is bízhat, hogy amennyiben mindkét papajaszínű autót meg tudják előzni, az ausztrál pontokat rabol a csapattársától.

  • Verstappent segítheti a következő futamon az új F1-es szabály?

    Verstappent segítheti a következő futamon az új F1-es szabály?

    Egy ausztrál F1-es kommentátor hívta fel rá a figyelmet, hogy milyen nehézségeket okozhat a McLarennek az új szabály Katarban, miközben a Red Bull és Max Verstappen nem kell majd ilyesmivel törődjön.

    Max Verstappen a McLarenek Las Vegas-i kizárásával egy csapásra visszajött a bajnoki csatába, és bár a 24 pontos lemaradás két nagydíjjal és egy sprinttel a szezon vége előtt nem kevés, nem is ledolgozhatatlan. A holland pilóta zsinórban ötödik vb-címéhez elsősorban természetesen az kell, hogy mind Katarban, mind Abu-Dzabiban versenyképes legyen és a McLarenek előtt végezzen, és bár papíron az MCL39-es mind a két helyszínen erősnek ígérkezik, egy ausztrál F1-es kommentátor felhívta rá a figyelmet, hogy Katarban az idei évre is vsszahozott gumiszabály Verstappennek kedvezhet.

    Újra jöhet az ájulásveszély? Amikor már azt hittük, minden rendben, visszatért a 2023-as szabály

    A 2023-ban alkalmazott 18 körös etaplimitek helyett az idén valamivel hosszabb, legfeljebb 25 körös etapot lehet majd megtenni egyetlen gumiszettel elővigyázatossági okokból, de ahhoz ez is elég, hogy legalább két kerékcserét kelljen alkalmazni a versenyen. Cam van den Dungen a Yahoo Sport Australiának azt mondta, a szabályváltozás önmagában „nem kedvez különösebben semmilyen csapatnak vagy versenyzőnek”, de a Red Bull és Verstappen számára akkor is jól jöhet, mert nekik csak egy versenyzőjük hajt a bajnoki címért.

    „Azt gondolom, hogy az, hogy a Red Bull egyértelműen prioritást adhat Maxnak a két kötelező kiállása során [Yuki Tsunodával szemben], előny lehet, miközben a McLarennek stratégiai döntéseket kell hoznia arról, hogy melyik pilótájuk kapja a bokszutcai elsőbbséget” – mutatott rá arra, hogy a wokingiaknak mindkét versenyzője esélyes a vb-címre, és nem fogják egyiket sem a másik szolgálatába állítani.

    „A szezon ezen szakaszában egy csapat általában a bajnoki éllovasát részesítené előnyben, de a McLaren ezt nyilvánosan kizárta. Ha visszatérnek a szezon eleji megközelítéshez, akkor az dönt majd, ki kvalifikál jobban, illetve ki van a másik előtt, amikor megnyílik a bokszablak. Ez azt jelenti, hogy Oscar és Lando is plusz motivációt kap arra, hogy legyőzze az időmérőn a csapattársát, na nem mintha szükségük lenne még több motivációra.”

    Jos Verstappen Norrisról: „Annyira Maxra figyel, hogy még fékezni is elfelejt”

    Van den Dungen felelevenítette, hogy amikor Sebastian Vettel 2010-ben 25 pontos hátrányt dolgozott le az utolsó két futamon, „Red Bull minden erőforrását mögé tette” – annak ellenére, hogy Mark Webbernek még a szezonzárón is nagyobb esélye volt a vb-cím megnyerésére –, és „2025-ben ugyanezt teszik Max Verstappennel, míg a McLaren ezzel szemben hajthatatlan abban, hogy nem részesít előnyben egyik pilótát sem.”

    A kommentátor szerint a változás „további nyomást helyez a bokszcsapatokra”, mert „egy hiba nemcsak egy futam eredményébe, hanem akár a bajnoki címbe is kerülhet”. Kiemelte, hogy Norris „hajlamos hibázni extrém nyomás alatt”, majd hozzátette, hogy „Las Vegasban is láttuk, amikor elfékezte magát az első kanyarban, így Max átvette a vezetést, és onnantól nem lehetett megzavarni. Ugyanakkor míg Oscar és Max is megnyerheti még a címet, én azért sokkal szívesebben lennék most Lando Norris helyében.”

  • Jos Verstappen Norrisról: „Annyira Maxra figyel, hogy még fékezni is elfelejt”

    Jos Verstappen Norrisról: „Annyira Maxra figyel, hogy még fékezni is elfelejt”

    A nyomás mostantól a McLarenen van, értékelte a világbajnokság állását Max Verstappen apja, aki felettébb szokatlannak tartja a wokingiak által Las Vegasban elkövetett végzetes hibát, de újra felmelegítette azon sejtését is, hogy Oscar Piastri rosszabb autót kap a csapattól, mint Lando Norris.

    Jos Verstappen a formule1.nl-nek nyilatkozott a Las Vegas-i Nagydíj történései után, amely a bajnokságban a tűz közelébe hozta fiát azt követően, hogy a második és negyedik helyen befutó McLareneket a kopólemez túlzott elhasználódása miatt egyaránt kizárták.

    „Ez egy nagy hiba volt a McLarentől, tényleg nagy baklövés. Miért is feszegetnék ennyire a határokat? Lehet, hogy tényleg pusztán hibát követtek el, de az is lehet, hogy muszáj volt ezt meglépniük, mert máskülönben az autó egyszerűen nem működött volna” – dobta be elméletét az idősebbik Verstappen.

    A vegasi versenyt a Red Bull pilótája úgy nyerte meg, hogy senki nem jelentett közvetlen veszélyt az első helyére, noha a rajtnál a második helyről indulva még volt egy közeli helyzete Norrisszal, miután a brit a belső ívre szorította őt, majd pedig túl későn fékezve szélesen fordult, amivel átadta az első helyet a hollandnak.

    „Nagyon közel volt egymáshoz a két versenyző, nem sokon múlt, hogy mindketten kiessenek a versenyből – vélekedett Jos Verstappen. – Az a baj, hogy Lando figyelmének a középpontjában csak Max, Max, Max áll, de közben meg elfelejt fékezni az első kanyarban. Max legalább öt méterrel korábban fékezett, szóval ezt is nevezhetjük hibának. Zak Brown gyakran beszél Max vezetési stílusáról, amit túl agresszívnak tart, de azt hiszem, ideje egy kicsit a saját versenyzőjére is figyelnie.”

    Max Verstappennek 24 pontot kell ledolgoznia Norrisszal szemben a hátralévő két nagydíjon, hogy elhappolja a szezon nagy részében domináló McLarenek elől a bajnoki címet, ami nem lenne példátlan tett az F1 elmúlt két évtizedét vizsgálva. A pilóta apja tudja, hogy Norrisnak még a saját kezében van a sorsa, ám a szintén 24 pontos háztányban lévő Piastri az utóbbi két hónapban nyújtott formája alapján legyőzhetőnek tűnik. Jos Verstappen már korábban is tett rá utalást, hogy az ausztrál visszaesésében a McLaren keze lehet, most pedig ráerősített erre az elméletére.

    „A nyomás most már a McLarenen van, és érzik is ezt. Persze igaz, hogy ha Max megnyeri a hátralévő versenyeket, és Norris mindig bejön másodiknak, akkor Norris lesz a világbajnok. És Oscar Piastri is ott van még, aki most aligha boldog. Tisztán látszik a különbség a két McLaren között a kanyarvételeknél: csak az egyik csúszkál, ami kérdéseket vet fel. De akárhogy is, nagyon izgalmas lesz a végjáték. Maxnak arra van szüksége, hogy minden az ő szájíze szerint alakuljon. Ám továbbra sincs veszítenivalója, így teljes erővel támadhat. Ahogyan fog is” – hívta fel a figyelmet fia elhivatottságára.

  • Gyerekjáték Verstappennek? Ketten is fordítottak nagyobb hátrányból az elmúlt 20 évben

    Gyerekjáték Verstappennek? Ketten is fordítottak nagyobb hátrányból az elmúlt 20 évben

    A Las Vegas-i Nagydíj drámai fordulata után Max Verstappennek már csak 24 pontot kell ledolgoznia az utolsó két fordulóban ahhoz, hogy átvegye a vezetést a tabellán és világbajnok legyen. Ugyanennyi idő alatt ez Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek ennél nagyobb hátrányból is sikerült ez.

    Pár versennyel ezelőtt még akkora volt Verstappen ponthátránya az aktuális éllovas McLaren-pilótával szemben, hogy azt lehetett mondani, ekkora, négy futamgyőzelemnyi lemaradást még senki nem dolgozott le a vb-címért folyó harcban. A holland azonban azóta jelentős mértékben visszazárkózott, és jelenlegi helyzete már egyáltalán nem mondható reménytelennek a zsinórban ötödik trófea megszerzésére.

    Olyanra ugyanis, hogy valaki legalább 24 pontos hátrányban legyen két versennyel a vége előtt, és onnan fordítson, kétszer is volt már példa ebben az évszázadban: 2010-ben Vettelnek, 2007-ben pedig (a mai pontrendszer szerint átszámítva) Räikkönennek is sikerült. Közös a két estben, hogy mindkétszer szükség volt rá az utolsó két futam megnyerésére.

    2010-ben Vettel 25 pontos hátrányban volt az éllovas Fernando Alonso mögött, amikor még a Brazil és az Abu-dzabi Nagydíj volt hátra a szezonból. Előzőleg állt már ennél jobban is a Red Bull német pilótája, de a dél-koreai nullázásával ismét nőtt a távolság, ráadásul a tabellán csak a negyedik helyet foglalta el ekkor Alonso, Mark Webber és Lewis Hamilton mögött.

    Ross Brawn előkerült, és elmondta, miért Verstappennél van az előny a vb-harcban

    Innen két győzelem, és a riválisok pontvesztései segítették őt a trónra. Interlagosban még Webber és Alonso végeztek mögötte a dobogón, így a lemaradása az első helytől még mindig 15 egység volt, ám miután a szezonzárón az ausztrál és a spanyol már 21 és 19 pontot veszített vele szemben az elrontott boksztaktika miatt, a fiatal Vettel a harmadik számú esélyesként robogott el a világbajnoki címig, négy ponttal megelőzve Alonsót a végelszámolásban.

    Három évvel azt megelőzően pedig Räikkönen még nagyobb hátrányból volt képes fordítani. 2007-ben még más pontrendszer volt érvényben, amelyben 10 pont járt a győzelemért, két és félszer kevesebb, mint jelenleg. A finn hátránya így volt 17 pontos az éllovas Hamiltonnal szemben két futammal a vége előtt, ha viszont átszámoljuk a szezon eredményeit a jelenlegi pontrendszer mentén, akkor aszerint a finn 37 pont lemaradással rendelkezett, és csak a harmadik volt a tabellán.

    Alonso szállított ugyan egy második és harmadik helyet az utolsó két futamon, ám Hamilton és a McLaren érthetetlen hibái a sanghaji boksztaktikával és az interlagosi rejtélyes lelassulással azt eredményezték, hogy a brit mindössze két pontot szerzett ez a sorsdöntő két állomás során (hatot a jelenlegi rendszer szerint), miközben Räikkönen behúzta a húszat (ötvenet), ami elegendő volt a fordításhoz. Az akkori számlálás szerint a finn ferraris egyaránt egy ponttal győzte le a tabellán Hamiltont és Alonsót, a jelenlegi módi szerint átváltva hét egységgel ugrott volna a brit elé, de hattal nyerte volna meg a bajnokságot Alonso előtt.

    A versenymérnök szavai erősítik az összeesküvést, miszerint Kimi Räikkönen bundával lett világbajnok 2007-ben

    Vettel 25 és Räikkönen 37 pontos lemaradásához képest Verstappen még jobb helyzetben is van jelenleg a 24 pontos hátrányával, amikor a következő két hétvége során, Katarban és Abu-Dzabiban eldől a bajnokság. Jelenleg már sprintversenyek is léteznek, amiből Katarban még rendeznek egyet, de figyelembe véve, hogy Verstappen van lendületben, és neki jön jól a több idő, több lehetőség a visszazárkózáshoz, erre segítségként tekinthet.

    Vettel a negyedik, Räikkönen a harmadik helyen állt a bajnokságban ebben a vizsgált pillanatban, Verstappen pedig jelenleg ugyancsak harmadik – pontegyelőséggel Oscar Piastrival, de eggyel kevesebb győzelme miatt mögé sorolódva. Nála is több pontot kell szereznie a végjátékban, de persze a nagyobb falatnak Norris beérése bizonyul majd. És persze az is a lehetőségek között van, hogy a McLaren brit pilótája már ezen a hétvégén lezárja a matekozást – ehhez egy vasárnapi győzelem biztosan elegendő lenne számára.

  • Verstappen simán leidiótázott egy rajongót

    Verstappen simán leidiótázott egy rajongót

    Max Verstappennek olyan rajongói kérdésekre kellett válaszolnia, amelyek közül több is képes a tűréshatár feszegetésére. A holland azonban nem jött ki a sodrából, sőt, még amikor elküldött valakit a fenébe, azt is végtelenül udvariasan tette.

    A Red Bull pilótája a Wired YouTube-csatornája kedvéért ült le, hogy egy halom beérkezett kérdésre válaszoljon. Ezek egy része kicsit naiv, s az F1-et talán nem annyira közelről kövező nézőktől érkezett, így vannak köztük olyanok is, amelyek ritkán szóba kerülő témákat feszegetnek, esetleg viccesek, vagy pedig Verstappen adott rájuk rendhagyó választ. Ezekből válogattunk.

    Az F1-es versenyzők is végtelen órányi felvételt néznek egymásról, mint a futballisták teszik?

    Szoktunk fedélzeti kamerás felvételeket nézni magunkról vagy akár más versenyzőkről, olykor visszanézzük akár a korábbi éveket is. Viszont az F1-es autók évről évre változnak, ezzel együtt az egyensúlyuk is változik, továbbá az időjárásnak és a szélnek is nagy a hatása. Szóval néha tanulhatunk egy kicsit ezekből a felvételekből, viszonyítási pontként használhatjuk őket, de sokkal fontosabb, hogy az adott hétvégén a saját magunk által tanultakból induljunk ki.

    Statisztikailag melyik pálya a legizgalmasabb? Számításba véve az előzéseket, a baleseteket, a bokszkiállásokat, az időjárást, a drámát és a váratlan győztesek számát.

    Talán Baku. Talán arra mondható, hogy elég sok váratlan dolgot hozott. Előre tudjuk, hogy ott bármi megtörténhet, jó és rossz dolgok egyaránt.

    Az esős versenyek unalmasak, az autók lassan haladnak és nem versenyeznek egymással. Az egyetlen szórakozást a versenyzők hibái jelentik.

    Uram vagy hölgyem, ön egy idióta. Az esős versenyek nem unalmasak, az autók nem lassúak, és legtöbbször vannak csaták. Egyáltalán nem a versenyzői hibák szállítják az egyetlen szórakozást, szóval ezzel nagyon nem értek egyet.

    Miért esznek az F1-es versenyzők jeget? Ennek milyen előnyei vannak?

    Én nem csinálok ilyet.

    Mi Max Verstappen legnagyobb gyengesége, és milyen módon befolyásolja ez a teljesítményét, ha egyáltalán?

    Nos, sohasem fogom megmondani! Ilyesmit sohasem árulnak el magukról a versenyzők, még ha tudjuk is, hogy mi az. Inkább próbálunk dolgozni azon a területen.

    Mind tudjuk, milyen rémes érzés vezetés közben tüsszenteni. Mit csinálnak ilyen helyzetben az F1-es versenyzők? Hogyan tudnak tüsszenteni és vezetni egyszerre?

    Ilyen azért nem nagyon történik, velem talán csak akkor szokott, amikor egy kicsit beteg vagyok. Egyszerűen el kell vele boldogulnunk. Elveszíthetünk vele fél vagy egy másodpercet. Nem kellemes, de megtörténhet.

    Az F1-es versenyzők tényleg súlyt vesztenek pusztán a verseny feszültsége által?

    Én az izzadás és a versenyzésbe tett erőfeszítések miatt veszítek a súlyomból, nem a feszültség miatt. De gondolom, mindenki különböző.

    Lehet, hogy ez egy hülye kérdés, de hogyan edzenek a versenyzők? Vannak edzőversenyeik, amolyan a barátságos mérkőzések?

    Vannak ugyan tesztnapjaink, de az év során nem vezethetjük túl sokat az autót. Emiatt inkább virtuálisan gyakorlunk, sok időt töltünk a szimulátorban. Ez az egyetlen módja, hogy fejleszteni tudjuk az autónkat. Ennek az a célja, hogy alacsonyan tartsuk a költségeket, máskülönben rengeteg tesztre járnánk.

    Hogyan látnak keresztül a versenyzők a glórián?

    Nos, mivel a szemünkkel három dimenziósan látunk, így igazából elnézünk mellette. És az idő nagy részében egyébként sem előre nézünk, hanem mindig egy kicsit jobbra vagy balra.

  • Így lehet világbajnok Norris már egy hét múlva (FRISSÍTVE)

    Így lehet világbajnok Norris már egy hét múlva (FRISSÍTVE)

    Miután a Las Vegas-i Nagydíjon szerzett második helyével tovább növelt az előnyén a pontversenyben a kaszinóvárosban csak 4. helyen célba érő Oscar Piastrival szemben, Lando Norris számára egyre reálisabbá válik annak az esélye, hogy már a Katari Nagydíjon világbajnok legyen.

    A hátralevő két nagydíjon és egy sprinten (amit Katarban rendeznek) összesen 58 pont szerezhető, Norris pedig abban az esetben biztosíthatja be az év végi elsőségét már a jövő héten, ha Katart elhagyva legalább 25 pontos előnyben lesz a közvetlen üldözőjével szemben, aki vagy Piastri, vagy Verstappen lesz. Előbbi hátránya jelenleg 30, utóbbié 39 pont.

    Ahhoz, hogy Piastri megőrizze az esélyét az abu-dzabi szezonzáróra, legalább 5 ponttal kell többet szereznie a katari hétvégén Norrisnál, míg Verstappen esetében ez akkor valósul meg, ha legalább 15 pontot farag a hátrányán a következő versenyhétvégén.

    Hogy mindez milyen permutációk esetén jöhet létre, abba most nem mennénk bele, hiszen a sprint és a rendes futam együttesen számos forgatókönyvet kínál, de például, ha Norris kiesik a sprinten és Piastri megnyeri azt, a nagydíjon aratott győzelemmel a brit ettől függetlenül még így is automatikusan világbajnok lenne.

    FRISSÍTÉS

    A verseny után mindkét McLarent kizárták a padlólemez túlzott kopása miatt, így a fenti okfejtés sem mindenben érvényes. Norris jelenleg 390 ponttal áll az élen, őt pontegyenlőséggel, 366-366 ponttal követi Oscar Piastri és Max Verstappen. Az nem változott, hogy Norris Katarban bajnok lehet, viszont Piastrinak a teljes hétvégét véve már az is „belefér”, hogy egy ponttal nőjön a hátránya, a matematikai esélye akkor is megmaradna az utolsó futamra. Verstappen esetében szintén ez a helyzet azzal a különbséggel, hogy nála nem nőhet úgy 25 pontra Norris előnye, hogy a brit versenyző megnyeri a futamot, mert ez esetben Verstappen már biztosan kevesebb győzelemmel zárná a évet, azaz pontegyenlőség esetén is Norris mögött végezne.

  • Nem a rajtot „el****ó” Norris, inkább Russell hitt benne, hogy legyőzheti Verstappent

    Nem a rajtot „el****ó” Norris, inkább Russell hitt benne, hogy legyőzheti Verstappent

    Lando Norris a rajtnál elkövetett hibájával viccelődik, George Russell az őt a verseny során sújtó problémákat fejtegeti, a győztes Max Verstappen pedig továbbra is a bajnoki esélyeit mérlegelheti a Las Vegas-i Nagydíj után.

    Verstappen a második helyről rajtolva már az 1-es kanyarban az élre állt, miután az őt a belső ívre szorítani igyekvő Norris túl későn fékezett és szélesen fordult be az első balosba – a holland első helye innentől nem volt nagy veszélyben.

    „Hagytam Maxet nyerni, hagytam hogy elmenjen, és legyen egy jó versenye. Csak jó műsort akartam csinálni, elvégre ezért vagyunk itt Vegasban, nem igaz?” – viccelődött először Norris, amikor a leintés után a hibájáról kérdezték.

    „Csak túl későn fékeztem, az én elb…om volt. Rámenősnek kell lennünk az 1-es kanyarban, de én túlságosan is az voltam. Ráfizettem, de néha megtörténik az ilyen. De a második hely is jó eredmény, sok pontot ér, szóval nem mondanám, hogy csalódott vagyok.”

    Bár miután a bokszkiállások után Norris megelőzte a pályán Russellt a második helyért, mérnöke még azzal biztatta, hogy Verstappent is elkaphatja, ám nem sikerült öt másodpercnél közelebb férkőznie a Red Bullhoz, és az utolsó körökben valamilyen probléma miatt még jelentősen vissza is kellett vennie a tempójából.

    A két brit versenyző közül inkább Russell adott hangot győzelmi reményeinek a verseny után, mert bár a Mercedes kormányozhatóságával nem volt minden rendben, a pilóta reális esélyt látott arra, hogy amikor Verstappen az orra előtt tért vissza a pályára a bokszból, még elkaphatja őt – végül azonban Russell is rosszul jött ki a rámenősségéből.

    „Amikor Max kijött a bokszból hideg gumikon, tényleg azt éreztem, hogy lehet esélyem. Viszont túlságosan is keményen nyomtam, elmelegítettem a gumikat, és onnantól már abban sem voltam biztos, hogy kibírják majd a végéig. Szóval nem volt valami jó versenyünk, és valószínűleg az volt a legtöbb, amit kihozhattunk belőle, hogy itt vagyok a dobogón.”

    Verstappen a győzelmével újra csökkentette a ponthátrányát Norrishoz képest, de a 42 egységnyi lemaradás elég tetemes két versennyel és egy sprinttel a szezon vége előtt – a bajnoki küzdelem matematikailag továbbra is háromesélyes, de a holland azt mondja, ő nem számolgat.

    „Szerintem ez a jobb hozzáállás, mert még mindig elég nagy a különbség. Mindig próbáljuk a legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, ami ezen a hétvégén az első hely volt. A következő hétvégéken is megpróbálunk nyerni, aztán Abu-Dzabiban majd meglátjuk, hol végzünk. Elég hullámzó évünk volt, nehéz és csodás pillanatokkal egyaránt, de sokat tanultunk, amely tudás értékes lesz a következő évre. Jövőre szeretnénk már a szezon elejétől kezdve harcban lenni.”