Címke: Max Verstappen

  • Semmi nem úgy volt Verstappen és Norris csatájában, ahogy hittük? – ezzel próbálkozhat a McLaren

    Semmi nem úgy volt Verstappen és Norris csatájában, ahogy hittük? – ezzel próbálkozhat a McLaren

    Az FIA felügyelői a Mexikóvárosi Nagydíj pénteki napja során döntenek arról, hogy újravizsgálják-e a Lando Norrisnak az USA Nagydíjon kiosztott büntetést, amivel a McLaren pilótája elbukta a dobogót Max Verstappen ellen. A wokingiak azt próbálhatják elérni, hogy a felügyelők teljesen más nézőpontból tekintsenek az esetre, mint ahogyan azt eddig tették.

    A McLaren a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtónapja alatt jelentette be, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nál Lando Norris USA Nagydíjon kapott büntetésének ügyében. A felügyelők Austinban 5 másodperces büntetést adtak a brit versenyzőnek, amiért pályán kívül előzte meg Max Verstappent, amivel Norris elbukta az így megszerzett dobogót és az Verstappené lett.

    A konstruktőri tabellát vezető, Norris révén egyre halványodó esélyekkel ugyan, de az egyéni világbajnoki címért is versenyben levő McLaren azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és megpróbálja rávenni a felügyelőket, hogy vizsgálják újra az ügyet. Ehhez az eredeti döntés meghozatalakor rendelkezésre nem álló, a döntés szempontjából releváns és jelentős bizonyítékokkal kell előállnia.

    Mire alapozhat a McLaren?

    Miként azt Jonathan Noble is fejtegeti az Autosporton, a wokingiak azt akarhatják elérni, hogy az FIA az eddig alkalmazotthoz képest teljesen más nézőpontból vizsgálja meg a történteket. A büntetés óta eltelt napokban ugyanis mindenki arról beszélt – többek között mi is –, hogy a felügyelők a teljes USA Nagydíj során a mindenki által elfogadott versenyzési irányelvek alapján igyekeztek döntést hozni, az pedig Norrist a 12-es kanyarban történt csata során a támadó pilótaként határozta meg, így amikor a brit versenyző egyértelműen hátrébb volt a külső íven Verstappennél a kanyarcsúcsponton, elveszítette a jogát arra, hogy a holland helyet hagyjon neki a kijáraton. Ő azonban ahelyett, hogy –  még ha a pályáról leszaladva is –, visszasorolt volna a címvédő mögé, a bukótérben előzött, ami egyértelműen szabálytalan.

    Alacsony a fizetésük, emiatt lehetnek következetlenek az F1-es felügyelők

    Igen ám, de mi van akkor, ha mégsem Norris támadott, hanem Verstappen, a McLaren versenyzője pedig valójában védekezett? Norris csütörtöki szavaiból ugyanis az derül ki, hogy a csapat és az ő álláspontja is ez, amiből következik, hogy a felügyelőknek is ezt prezentálhatják majd, amennyiben sikerül elérniük az új vizsgálatot. Norris ugyanis úgy véli, hogy amikor a 12-es kanyart megelőző egyenesben kívülről elment a Red Bull mellett, végrehajtotta az előzést, Verstappen pedig a féktávon már visszatámadott, azaz onnantól kezdve ő lett a támadó.

    „Teljesen Max előtt voltam. Több mint egy autóhosszal előtte, ezért többé nem én voltam a támadó fél, hanem ő. Max előtt voltam, védekeznem kellett, és ő volt az, aki támadott, majd túl keményen ment be a kanyarba és a pályán kívül előzött. Én csak tartottam a pozíciómat” – nyilatkozta Norris.

    A felügyelők austini ítéletének indoklásából világos, hogy ők Norrisra tekintettek a támadó, Verstappenre pedig a védekező félként, és ennek megfelelően alkalmazták a versenyzési irányelveket, de ha megfordítjuk a kettejük szerepét, akkor a szabályok is fordítva érvényesek rájuk.

    Ebben az esetben Verstappennek támadó félként az alábbi feltételeknek kellett (volna) megfelelnie ahhoz, hogy szabályos előzést hajtson végre:

    • az autójának első tengelye legalább a másik autó tükörvonala mellé kellett érjen legkésőbb a kanyarcsúcspontig
    • biztonságos és kontrollált módon kellett vezetnie a manőver során a kanyarbejáraton, a kanyarban és a kijáraton is (szándékosan)
    • nem szoríthatta le a másik autót a kanyarkijáraton, amibe beletartozik, hogy a kanyar csúcspontjától a kijáratáig elfogadható mértékű helyet hagy az előzött autónak
    • a pálya határain belül kell teljesítenie a kanyart

    Amennyiben a felügyelők utólag úgy ítélik meg, hogy a McLarennek van igaza, és Verstappen már a támadó félnek számított a kanyarban, az első pontnak akkor is biztosan megfelelt, és alighanem a másodiknak is, a harmadiknak és negyediknek azonban egyértelműen nem, mivel nem hagyott helyet Norrisnak, majd a kijáraton négy kerékkel elhagyta a pályát. Azaz ebben az esetben nem hajtott végre szabályos előzést, így Norris a pályáról leszaladva nem előzött, hanem lényegében megtartotta a pozícióját.

    A párharc:

    Min bukhat el az egész ügy?

    Ám ahhoz, hogy a McLaren egyáltalán prezentálhassa a felügyelőknek a fentebb taglaltakat, először arról kell meggyőznie őket, hogy releváns és jelentős, az eset pillanatában rendelkezésre nem álló bizonyítéka van. Mivel az élő telemetriai és GPS-adatok, valamint az élő adásban használt kamerafelvételek már az austini futam alatt is a felügyelők rendelkezésére álltak, a McLaren valószínűleg a fedélzeti kamerákból utólag letöltött videókat (a kamerák több felvételt és kameraállást rögzítenek, mint ami élőben elérhető) és a pilóták nyilatkozatait fogja bemutatni új bizonyítékként.

    A FOM egyre több felvételt adott ki az elmúlt napokban, míg az eset közben Norris autóján csak az előrefelé, Verstappen autóján pedig csak a hátrafelé néző fedélzeti kamera volt elérhető. Így elég nehéz volt a versenyzők szemszögéből megítélni a két autó egymáshoz viszonyított helyzetét, emellett a nemzetközi adásban mutatott külső felvételeket is csak két kamerából, a 12-es kanyar belső oldalán levőből, illetve a helikopter kamerájából láthattuk, és egyikük sem mutatta meg teljesen egyértelműen a két autó egymáshoz viszonyított pozícióját.

    A verseny utáni kedden a fedélzeti kamerákból letöltött felvételek azonban más perspektívából is megmutatták a történteket, és bár Verstappen előrefelé néző onboardja még nem került elő, mindkét autóból kinyerték a 360 fokos kamera képét, amelyből látszik, hogy a McLaren jócskán a Red Bull elé került a féktáv előtt az egyenesben.

    Hogy ezt a felügyelők elfogadják-e jelentős és releváns bizonyítékként, az magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra fog kiderülni, de rossz hír nekik, hogy volt már példa rá, hogy nem fogadtak el az utólag elérhetővé vált kamerafelvételeket. Például a 2021-es Brazil Nagydíj után a Mercedes kérelmét utasították el azzal, hogy a brackley-iek által benyújtott, a Lewis Hamiltont leszorító Max Verstappen autójáról készült 360 fokos kamera képei valóban új bizonyítéknak számítanak, de nem jelentősek, mert „nem mutatnak semmi kivételeset, amely különösebben eltérne más, az eset során elérhető kamerák felvételeitől.”

    Ez alapján a McLaren sem reménykedhet túlzottan, ugyanakkor eltérés a két eset között, hogy akkor a Mercedes utólag akart büntetést kicsikarni, most viszont a McLaren büntetést szeretne eltöröltetni. Akkor a felügyelők nem is vizsgálták a Verstappen és Hamilton közötti esetet, azaz semmilyen formális dokumentum nem született arról, hogy miért nem büntettek, és lényegében azt közölték, hogy a döntésük egyenlő azzal, amikor mondjuk labdarúgásban továbbot int a játékvezető. Most azonban született írásos döntés az ügyben, úgyhogy van mit felülvizsgálni.

    Norris végül előzött, de aztán a büntetéssel visszaesett Verstappen mögé / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A versenyzők tisztázást akarnak

    Akármilyen döntés is születik a felülvizsgálat kapcsán, az egyértelmű, hogy a mezőny legtöbb tagja nem elégedett a szabályokkal. „Ez mindig is szürke zóna volt, úgyhogy valószínűleg kell még változtatás – jelentette ki Lewis Hamilton. – Az alapján is vannak következetlenségek a bíráskodásban, hogy kik a felügyelők, úgyhogy sportágként minden területen szintet kell lépnünk. Sokszor megtapasztaltam már ezt Maxszal. Nem lenne szabad csak bevetődnöd belülre, majd elhagynod a pályát és megtartanod a pozíciódat.”

    „Nem gondolom, hogy lehet olyan szabályokat írni, amelyek minden egyes lehetséges forgatókönyvet lefednek – mondta George Russell. – Nagyon vékony a határvonal. Igazán érdekel, hogy miután mindent újra átnéz, az FIA úgy fogja-e vélni, hogy Maxot meg kellett volna büntetni, vagy sem. Véleményem szerint büntetést kellett volna kapnia, ennélfogva ez nem igazán kiskapu. De ha azt mondják, hogy »A szabályok alapján nem kellett volna megbüntetnünk«, akkor kihasznált egy kiskaput.”

    „Ez egy nagyon jó kérdés, amit fel kell tennem a felügyelőknek, mert ez nyilván változtat azon, ahogyan versenyzünk – mondta már Carlos Sainz, aki a felügyelők austini álláspontjához hasonlóan úgy vélte, Verstappen volt az, aki védekezett. – Ez azt jelenti, hogy a belül védekező versenyző olyan későn fékezhet, amilyen későn akar, és eljátszhatja, hogy el akarja találni a kanyarcsúpontot, miközben talán nem. Tisztázni kell, mert ebben az esetben mindketten hibáztak. Max azért, mert szélesre futott, Lando pedig azért, mert a pályán kívül előzött. Ennek az esetnek ezért nagyon bonyolult az elbírálása.”

    Russell és Sainz egyetértett abban, hogy ahelyett, hogy folyton vitatkoznának a szabályok értelmezésé és megfelelőségén, kavicsággyal elejét vehetnék az ilyen eseteknek. „A probléma gyökere onnan ered, hogy az adott pálya lehetővé teszi a szélesre futást. Ha a tavalyi évből Ausztriát vesszük példának, ott volt azt hiszem vagy 300 pályaelhagyás, majd az idei évre kavicságyat fektettek le, és nem volt több gond. Ha kavicsot teszünk [az austini 12-es kanyarba], Lando nem megy szélesre és nem előz, Max pedig nem fékez későn és megy szintén le a pályáról” – ecsetelte a Mercedes pilótája.

    „Ha belegondolunk, az egész megoldódhatna pályamódosításokkal. Folytatjuk a körözést olyan irányelvekkel, amelyeket könnyebb lenne megoldani bizonyos apró változtatásokkal a pályákon, amelyeket néhány pálya már meg is csinált” – szögezte le a Ferrari spanyolja.

    Norris kész változtatni a hozzáállásán Verstappen miatt

  • Nem Verstappennek csal az FIA, hanem csak szimplán próbálta követni a szabályokat

    Nem Verstappennek csal az FIA, hanem csak szimplán próbálta követni a szabályokat

    Toto Wolff már kivételezéssel vádolta az FIA-t, a McLaren csapatfőnöke szerint pedig beleszóltak Max Verstappen és Lando Norris párharcába, amiért utóbbi büntetést kapott az USA Nagydíj hajrájában végrehajtott manővere miatt. De tényleg kivételeztek volna Verstappennel?

    Teljes joggal érezhette összezavarva magát bárki, aki figyelemmel követte a vasárnapi USA Nagydíjat, hiszen a felügyelők kettesével osztogatták a büntetéseket, a végére pedig jóformán teljesen követhetetlenné vált, hogy kit és miért szankcionálnak. A pontot az i-re nyilván Lando Norris utolsó körben kiosztott büntetése tette fel: a McLaren pilótáját jogosulatlan előnyszerzés miatt büntették meg 5 másodpercre, amiért a pályán kívül, a bukótérben előzte meg Max Verstappent, amivel elbukta a 3. helyet.

    Wolff részrehajlást sejt Verstappen felé, a McLaren főnöke vádol Norris büntetése miatt

    A verseny után Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke, illetve Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kritizálta a felügyelőket, utóbbi pedig már részrehajlást emlegetett. A valóság azonban az, hogy a felügyelők csak próbálnak betartatni valamit, ami teljességgel alkalmatlan a csaták rendes szabályozására. Ez a „Versenyzési irányelvek” névre hallgató dokumentum, amelyet az FIA versenyzők bizottsága, a pályák bizottsága és a biztonsági részleg együttesen dolgozott ki az FIA által szankcionált pályaversenyekre, hogy ezzel elősegítse a következetes bíráskodást, ami például hiányzott Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es szezon végi párharcainál.

    Ezek az irányelvek különböző szituációkat taglalnak, és külön leírják, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie belső, illetve külső íven történő előzés esetén. Belső íven történő előzésnél az előzött autónak helyet kell hagynia akkor, ha az előző autó első tengelye legalább az előzött autó tükre mellé ér legkésőbb a kanyarcsúcspontig; az előző autót biztonságos, kontrollált módon vezetik a teljes manőver során (bejárat, csúcspont, kijárat); az előző autó nem szorítja le (szándékosan) az előzött autót a kanyarkijáraton, amibe beletartozik, hogy igazságos, elfogadható helyet hagy az előzött autónak a kanyarcsúcsponttól a kijáratig; illetve az előző autó a pálya határain belül képes teljesíteni a kanyart.

    Ami a külső íven történő előzést illeti, az irányelvek elismerik, hogy ez általában nehezebben kivitelezhető, mint a belső íven előzés, és hogy a versenyzők eddig gokartos koruktól kezdve azt tanulták, hogy amennyiben ezzel próbálkoznak, fennáll a veszélye, hogy leterelik őket a pályáról. Az utóbbi években azonban ebben is igyekeztek pontosítani, és meghatározni, hogy mikor kell helyet hagyni a kívülről próbálkozónak. Ehhez az előző autó első tengelyének legalább az előzött autó első tengelye mellé kell érnie a kanyarcsúcspontig, majd a kijáratig. Emellett itt is igaz, hogy az előző autót biztonságos és kontrollált módon kell vezetni a teljes manőver során, és a pálya határain belül maradva kell tudni végrehajtani az előzést.

    Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norris és Verstappen büntetésbe torkolló csörtéjére utóbbi irányelvek vonatkoznak, hiszen Norris kívülről próbálkozott az előzéssel. A felvételek tanúsága alapján azonban nem ért Verstappen mellé a 12-es kanyar csúcspontjáig és egyértelműen hátrébb volt, azaz miként a felügyelők a büntetés indoklásában is megfogalmazták, „nem tarthatott igényt a kanyarra”. Ettől a ponttól kezdve Norrisnak nem volt más lehetősége, mint elfogadni, hogy akkor és ott nem tudott előzni, ő azonban a Red Bull mellett tartotta az autót, majd a bukótérbe kifutva előzött.

    Az eset azonban nem ennyire egyszerű, Verstappen ugyanis jól láthatóan arra játszott, hogy bármi is történik utólag, csak előbb érjen oda a kanyarcsúcsponthoz. Ehhez nagyon későn fékezett, majd nem tudta bevenni a kanyart és négy kerékkel kiment a bukótérbe. Joggal merül fel, hogy nem kellene-e különválasztani az ilyen eseteket, hiszen amennyiben az előzött autó a következmények ignorálásával bevetődhet az adott kanyarba, hogy a kanyarcsúcspontnál előnyösebb helyzetbe kerülve vagy előnyösebb helyzetben maradva kisajátítsa magának a kanyart, az teret enged az olyan kamikaze-manővereknek, amelyeket nyilvánvalóan senki sem akar látni.

    Jelenleg a felügyelők külön bírálják el azt, hogy az előzni próbáló autó a riválisához viszonyított helyzetéből fakadóan jogosult-e arra, hogy helyet adjanak neki, illetve azt, hogy az előzött autó mit csinál. Így a kanyarcsúcspont után történekért Verstappen csak egy négykerekes pályaelhagyást gyűjtött be ahelyett, hogy bárkiben is felmerült volna, hogy talán csak azért tudott előrébb maradni a kanyar csúcspontján, mert szándékosan nagyobb tempót vitt be a kanyarba annál, mint amekkorával azt be lehet venni.

    Persze Verstappen semmi rosszat nem csinált, sőt, még dicsérni is lehet őt, hiszen teljes mértékben kihasználta a szabályok adta lehetőségeket. Más kérdés, hogy be lehet és kell-e ennyire merev keretek közé szorítani mindezt, miközben minden helyzet, minden kanyar más, és két autó párharca egy állandóan változó, dinamikus folyamat, amelyet nem lehet körzővel és vonalzóval megítélni. Hogy mi lehetne a megoldás, arra már több helyről születtek javaslatok az austini futam utáni reakciókban, de azt meg kell hagyni, hogy a szabályalkotóknak és a felügyelőknek sincs egyszerű dolga.

    Anthony Davidson elemzése a Sky Sports műsorában tökéletesen megmutatja, miért volt szabálytalan Norris előzése:

    Miért nem büntették Verstappent az első körben?

    A McLaren csapatfőnöke és Norris is utalt rá a futam után, hogy kissé furcsa, hogy ők büntetést kapnak, míg Max Verstappen a rajt utáni első kanyarban leterelte a bukótérbe Norrist, a felügyelők pedig még csak nem is vizsgálták az esetet. Nos, erre az egyetlen ésszerű magyarázat az lehet, hogy az első körben még a szokásos „hagyjuk őket versenyezni” felfogást alkalmazták, máskülönben meg kellett volna büntetniük a hollandot. A versenyzási irányelvekben belső íven történő előzés esetén ugyanis szerepel, hogy az előző autónak helyet kell hagynia a külső íven levőnek és nem szoríthatja le őt a pályáról.

    Emiatt büntették később George Russellt, amikor Valtteri Bottas előzése közben nem hagyott elég helyet a finnek a 12-es kanyarban. Ezért is van okunk azt feltételezni, hogy Verstappen és Norris első csörtéje csak azért nem esett ugyanilyen elbírálás alá, mert az első körben történt. Az pedig, hogy Russell és Bottas esetét hasonlítsuk Verstappen és Norris 52. körben történt csatájához, teljesen felesleges, hiszen bár ugyanabban a kanyarban történt mindkettő, az egyiknél a belső íven levő pilóta (Russell), a másiknál pedig a külső íven levő pilóta (Norris) előzött. Amennyiben Verstappenék eseténél a holland lett volna az, aki támad, és centiről centire ugyanaz történik, ami történt, akkor ő kapott volna büntetést Norris leszorításáért.

    A rajtnál történt eset:

    A versenyzési irányelvek alkalmatlansága mellett ugyanakkor jogos felvetés az is, hogy a McLaren is hibázott, amikor nem szólt Norrisnak, hogy engedje vissza maga elé Verstappent. A wokingiaknak ugyanis tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a felügyelők miként fogják alkalmazni az irányelveket, hiszen korábban is így alkalmazták, ehelyett viszont abba kapaszkodtak, hogy Verstappen is elhagyta a pályát, így ő is előnyt szerzett. Az ugyanakkor megint csak az irányelvek kritikája, hogy a McLarennek sem volt egyértelmű, hogy milyen döntés fog születni.

    Sokba fájt a szervezőknek kétszáz túlfűtött F1-szurkoló rendbontása

  • Norris szerint a felügyelők csak „találgatásra” alapozva ítélkeznek

    Norris szerint a felügyelők csak „találgatásra” alapozva ítélkeznek

    Lando Norris szerint a Max Verstappen elleni előzéséről hozott döntést (az ötmásodperces időbüntetést) elkapkodta a felügyelői testület.

    Az ítélettel többen nem értettek egyet még az érintettekhez közvetlenül nem kötődők körében is, Norris csapatfőnöke, Andrea Stella pedig úgy érvelt, a McLarennél „kétszer is leellenőrizték, hogy mindkét autó elhagyta a pályát, ezért számukra nem volt kérdés, hogy a manőver korrekt volt.”

    A kárvallott Norris úgy véli, következetlen volt a bíráskodás (nahát, micsoda újdonság!), és feleslegesen siettek az ítélethirdetéssel. „Szerintem elkapkodták a döntést, meg sem hallgatták az álláspontunkat, amit a futam után meg kellett volna tenniük. Azért akarták gyorsan meghozni a döntést, hogy utólag ne kelljen variálni a pontokkal, de pont emiatt kapkodtak” – jelentette ki.

    „Csak találgatnak, és nem hiszem, hogy így kellene bíráskodni. De nehéz a munkájuk, nem panaszkodok rájuk. Inkább úgy látom, a felügyelők nem látnak mindent ugyanúgy, mint mi az autóban ülve.”

    A ponttáblázat esetleges későbbi módosítása helyett fontosabb szempont szokott lenni ilyen eseteknél, hogy kicsit kínos az F1 és a közönség számára, amikor a dobogón ünnepel egy adott pilóta, de utólag büntetést kap, és nem az pezsgőzik, aki végül beférkőzik az első három helyezett közé. Márpedig ezúttal ez lett volna a helyzet, hiszen Norris és Verstappen a 3. helyért csatázott, és csak pár körrel a leintés előtt történt a vitatott előzés.

    Norris elismerte, hogy ettől függetlenül nagyon élvezte a csatát a bajnoki vetélytársával, és dicsérte ellenfele védekezését is.

    Visszaesett a McLaren? Lehet, de felfedték Norris rejtett hibáját

  • Wolff részrehajlást sejt Verstappen felé, a McLaren főnöke vádol Norris büntetése miatt

    Wolff részrehajlást sejt Verstappen felé, a McLaren főnöke vádol Norris büntetése miatt

    Nagy port kavart Lando Norris USA Nagydíj utolsó körében kapott büntetése, a McLaren csapatfőnöke szerint az FIA beleavatkozott egy szép küzdelembe. Toto Wolff eközben részrehajlásról beszélt, míg Verstappen nem érez együtt a McLarennel.

    Noha a Ferrari 18 év elteltével aratott ismét kettős győzelmet az Egyesült Államokban, a maranellóiak sikeréről nagy mértékben elterelte a figyelmet Max Verstappen és Lando Norris verseny végi párharca és utóbbi büntetése. A pontverseny éllovasa és második helyezettje körökön át meccselt egymással, aminek során Norris néhány alkalommal kis híján megelőzte a hollandot. Végül az 52. körben kerekedett felül úgy, hogy a második DRS-zónában kívülről Verstappen mellé- ért, majd a címvédővel egyszerre fordulva kifutott a bukótérbe, ahonnan a Red Bull elé jött vissza.

    Verstappen természetesen azonnal rádiózott, hogy Norris a pályán kívül előzte őt meg, a felügyelők pedig végül az utolsó körben 5 másodperces büntetést osztottak ki a McLaren versenyzőjének, aki 4,1 másodperccel ért célba riválisa előtt, így a büntetésnek köszönhetően elbukta a 3. helyet. Andrea Stella, McLaren csapatfőnöke a verseny után természetesen nem értett egyet a felügyelők döntésével, akik szerinte „helytelen módon beleavatkoztak” a küzdelembe.

    A manőver, amiért Norris büntetést kapott:

    „Én úgy látom, hogy az a mód, ahogyan a felügyelők beleavatkoztak a motorsport ezen gyönyörű jelenetébe, helytelen volt, mert mindkét autó elhagyta a pályát, úgyhogy mindkét autó előnyt szerzett. Sajnálatos, mert ez a dobogónkba került, és egy olyan futamba, amelyen türelmesek maradtunk. Miután kilöktek minket az első körben az első kanyarban, elfogadtuk a helyzetet. És miközben az álláspontunk nagyon világos, a felügyelők efféle döntése ellen nem lehet fellebbezni. Ezért ezt a fejezetet lezártuk, és a következő versenyre koncentrálunk” – mondta Stella a Sky Sports-nak, utalva Verstappen és Norris rajt utáni csörtéjére, amely során a holland leterelte a britet az első kanyar bukóterébe.

    Utólag persze mondhatjuk, hogy Norris jobban járt volna, ha rögtön visszaadja a 3. helyet Verstappennek, majd újra megelőzi a hollandot. Andrea Stella elmondása szerint azonban ezt a McLaren nem találta szükségesnek, mert „kétszer is leellenőriztük, hogy mindkét autó elhagyta a pályát, ezért számunkra nem volt kérdés, hogy a manőver korrekt volt.”

    A felügyelők az indoklásukban ugyanakkor kifejtették, hogy Norris a kanyarcsúcspontnál nem volt legalább teljesen a Red Bull mellett, így a versenyzési irányelvek alapján elvesztette a jogot a kanyarra. Hogy az azonnali pozíció-visszaadás működött-e volna, azt Norris sem tudta eldönteni, viszont úgy vélte, nem lehetett könnyű meghozni a döntést a büntetésről. „Lehetetlen megmondani [hogy a pozíció visszaadása után újra tudtam-e volna előzni]. A felügyelők néhány körön át nem tudták, hogy mit döntsenek, szóval nem volt könnyű döntés, máskülönben hamarabb megszületett volna. Megpróbáltam, ő is lement a pályáról, azaz egyértelműen túl nagy tempóval érkezett, és ezzel szintén előnyt szerzett. De nem én alakítom a szabályokat” – mondta.

    A rajt:

    Verstappen eközben úgy vélte, a McLaren mostanában túl sokat panaszkodik rájuk. „Nem, nem érzek – felelte a holland arra a kérdésre, hogy együttérez-e a wokingiakkal – Az utóbbi időben sokat panaszkodnak. Világosan benne van a szabálykönyvben, hogy nem előzhetsz a fehér vonalon kívül. Engem is megbüntettek érte itt a múltban, azt hiszem 2017-ben veszítettem el a dobogót emiatt. Úgyhogy csak nyugodt maradtam, és próbáltam a legjobb tudásom szerint behozni az autót a célba. Nem volt könnyű azokkal a gumikkal és abban a helyzetben, de összességében így is nagyon élveztem a csatánkat.”

    Ami a rajt utáni első kanyart illeti, miként azt Andrea Stella említette, Verstappen manőveréréért nem járt büntetést. „Volt egy rés belül, úgyhogy rámentem. Az a kanyar nagyon széles, ami rengeteg lehetőséget ad, hogy nagyon szélesen, vagy nagyon szűken kanyarodj – ecsetelte a holland. – Én utóbbit választottam, és így is a második helyen jöttem ki a kanyarból, mert Charles került az élre. Elég jól sikerült, mert Charles amúgy is gyorsabb volt, úgyhogy elhúzott. A mai nem volt a legjobb futam a számunkra a tegnaphoz viszonyítva, küszködtünk az egyensúllyal és a tapadással. Nem igazán tudtam jól fékezni és rotálni az autót, ezért elég gyorsan rájöttem, hogy nem fogok nyerni. Onnantól igyekeztem a saját versenyemet futni.”

    „A rajtot újra meg kell néznem. Elég szoros volt, nyilván Max bement a szűk résbe – idézte fel Norris az első kanyarban történteket. – Az autóból nyilván nehezebb megítélni néhány dolgot, míg másokat könnyebb. Eléggé elkötelezte magát, amihez megvan a joga, de teljesen lement a pályáról, úgyhogy ezt újra meg kell néznem. Védekezés közben lemegy a pályáról, előzés közben lemegy a pályáról. De nem fogok panaszkodni, Max jól vezetett és jól védekezett, jót versenyeztünk, de a szabályok azok szabályok.”

    Verstappen, Norris
    Itt még Verstappen volt elöl / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Kivételeznek a Red Bull-lal?

    Mivel nemcsak Norrist büntették meg az USA Nagydíjon, hanem többek között a Valtteri Bottast leterelő George Russellt (és az Alex Albonnal ugyanezt csináló Cunoda Júkit is) Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is érintetté vált a felügyelői döntésekben. Az osztrák üzletember a verseny alatt „teljes viccnek” nevezte Russell büntetését, majd a levezető körben részrehajlással vádolta a felügyelőket, amikor pilótája arról érdeklődött a rádióban, hogy Verstappen kapott-e büntetést az első kanyaros incidensért. „Nem kapott büntetést, a végén Lando viszont igen, amiért leterelték és a pályán kívül előzött. Azt hiszem, ez kissé részrehajló döntéshozatal” – hangzott a válasz.

    Wolff ezután a Sky-nak folytatta: „Ez következetlen. Valtteri ellen még csak nem is versenyeztünk. A sprinten volt néhány eset, amely pontosan ugyanígy alakult, és nem járt érte büntetést, amikor valós pozíciókért ment a csata. Úgyhogy ez a büntetés teljességgel furcsa és bizarr. Azt hiszem, tudjuk miért, de ezt nem mondhatom el kamerák előtt.”

    A Mercedes csapatfőnökéből többet ezután nem lehetett kihúzni azt leszámítva, hogy „olykor történnek korrigálások, és amikor döntéshozatalra került a sor, ez kissé érdekes.”

    Ezután még hozzátette: „Végső soron ez egy nehéz munka. Egyesek nagyon jók, mások igyekeznek a legjobbjukat nyújtani, amiért elismerés jár ezeknek a fickóknak.”

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

  • Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Kettős Ferrari-győzelmet és büntetéssel végződő Verstappen-Norris csatát hozott az USA Nagydíj

    Charles Leclerc a 4. helyről rajtolva tükörsima győzelmet aratott az USA Nagydíjon, a Ferrari örömét pedig az tette teljessé, hogy mögötte Carlos Sainz lett a második. A hajrában a show-t Max Verstappen és Lando Norris harmadik helyért zajló csatája szolgáltatta, aminek végén utóbbi előzött, majd büntetést kapott.

    A pole pozícióból Lando Norris, mellőle pedig a pontversenyben a McLaren pilótája előtt 54 ponttal vezető Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását az USA Nagydíjon, míg a második sorban Carlos Sainz és Charles Leclerc készült arra, hogy a sprinten nyújtott bíztató tempót vasárnapra átmentve a versenyen már harcba szálljon a győzelemért. Az első tízből mindenki a közepes keveréken kezdett, míg a keményeket Lance Stroll (13.), Franco Colapinto (15.), Lewis Hamilton (17.), Liam Lawson (19.) és George Russell (bokszutca) kapta meg.

    Norris és Verstappen is jól jött el, de előbbi nem védte le eléggé a belső ívet az egyes kanyarban, így a címvédő bebújt mellé, majd kiterelte a bukótérbe. A csapattársát már a rajt után elkapó Leclerc ezt kihasználva belül elsurrant és átvette a vezetést, Sainz pedig Norris mellett ment el, így maradt a 3. helyen. Hátrébb Alex Albon eltalálta és megforgatta Esteban Ocont, aki így visszaesett az utolsó helyre.

    A rajt:

    Nem sokon múlt, hogy az első kört kettős Ferrari vezetéssel fejezze be a mezőny, Sainz ugyanis a 12-es kanyarban bevetődött Verstappen mellé, ám rövidet fékezett, és tulajdonképpen kikergette a bukótérbe a hollandot, miközben ő maga is elhagyta a pályát. Verstappen ezután a bukótérből gyorsítva a Ferrari előtt maradt, de Sainz nem nyugodott bele ebbe, és a 2. körben ismét támadott a hátsó egyenesben, majd a 15-ös előtt kívülről is próbálkozott, de a holland remekül védekezett.

    A 3. körben aztán viszont már nem élvezhettük a második helyért zajló párharcot, mert alighogy a mezőny eleje végigszáguldott a célegyenesen, a rendező a 19-es kanyar kavicságyában parkoló Lewis Hamiltonra váltott. A 17. helyről a rajtnál a 12.-re előrelépő hétszeres világbajnok a lassítás alapján egyszerűen besokallt a kemény gumikon, ami azt eredményezte, hogy az austini USA Nagydíj 2012 óta íródó történetében először nem fejezte be a texasi futamot.

    Hamilton a kavicságyban:

    A Mercedes mentésének idejére bejött a biztonság autó, amely mögött Leclerc, Verstappen, Sainz, Norris, Piastri, Gasly, Magnussen, Cunoda, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Stroll, Lawson, Csou, Colapinto, Bottas, Russell, Ocon és Albon sorrendben sorakoztak fel a pilóták, hogy aztán az 5. kör végén folytatódhasson a száguldás.

    Verstappen tapadt Leclerc-re az újraindításnál, de nem tudott támadni a célegyenes végén, majd mire a hátsó egyenesre értek, a monacói már leszakította őt annyira, hogy ott se kísérelhessen meg egy bevetődést. Leclerc ezután rögtön leggyorsabb kört repesztve 1 másodpercnél nagyobb előnyre tett szert, így Verstappen a DRS engedélyezésekor nem nyithatta a hátsó szárnyát, míg Sainz szintén nem tehette ezt meg mögötte, mivel ő meg Verstappenhez nem tudott közel maradni.

    Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen képes 1-1,5 másodperc közötti távolságban maradni Leclerc mögött, ám a Ferrari pilótája hamarosan elkezdett elszakadni tőle. Nem volt ugyanakkor minden kerek a maranellóiak háza táján, a 8. körben Sainz ugyanis arra kezdett panaszkodni, hogy a kigyorsításoknál nincs elég erő a motorban, illetve benzinszagot érez a pilótafülkében. Ennek ellenére 1,5 másodperccel követte Verstappent, azaz a tempóján nem látszott meg mindez, a mérnöke pedig hamarosan beállítás-változtatásra kérte, ami megoldani látszott a gondjait.

    Az első kiállásokig az élmezőnyben nem történt jelentős változás, Leclerc folyamatosan szakadt el, míg Sainz 2 másodpercen belül tartotta a szintén valamilyen technikai problémával küzdő Verstappent, akivel mérnöke azt közölte, hogy majd az első kiállásnál fogják azt megoldani.

    Alonso és Lawson a sprint után a versenyen is megtalálta egymást, ezúttal az új-zélandi előzött, és nem volt semmilyen feszültség:

    Noha az elejében nem voltak csaták, hátrébb azért akadtak, ezek közül az egyik, egészen pontosan George Russell Valtteri Bottas elleni előzése 5 másodperces büntetést ért, amit Toto Wolff „viccnek” nevezett a rádióban. És hát valljuk be, valóban eléggé szigorúnak tűnt az ítélet, amit Russell a Sauber letereléséért kapott.

    A 20. körhöz érve Leclerc előnye 8 másodperc fölé nőtt, Sainz 1,5 másodperccel követte Verstappent, mögötte 3,5 másodperccel lemaradva autózott Norris, akitől további 4 másodpercre érkezett Piastri, majd az ausztráltól 13 másodpercre levő Pérez zárta az első hatot. Az élmezőnyből Sainz érkezett elsőként lecserélni a közepes gumikat keményekre a 21. kör végén, de ezzel nem indított el láncreakciót, a Red Bull ugyanis nem hívta ki gyorsan Verstappent, hogy megakadályozza az elévágást.

    A hollandot végül a 25. kör végén hívták a kemény abroncsokért, hogy 4,4 másodperccel Sainz mögé álljon vissza az 5. helyre. Egy körrel később érkezett Leclerc is az élről, úgyhogy a két McLaren állt az élre Norris–Piastri sorrendben. A papajaszínű autók ráadásul nem diktáltak rossz tempót

    Norris a 31. körben jött, majd 6,4 másodperccel állt vissza Verstappen mögé az 5. helyre. Egy körrel később a nem sokkal korábban Leclerc által megelőzött Piastri is érkezett. Ezután a sorrend Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris, Piastri, Russell (neki még hátra volt a kiállása) volt a sorrend az első 6 helyen; a Ferrari monacói pilótája 7,4 másodperccel vezetett csapattársa előtt, akit 3,8 másodperccel követett Verstappen.

    Az viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferraritól legfeljebb valamilyen váratlan fejlemény veheti el a kettős győzelmet, Verstappen ugyanis folyamatosan távolodott Sainztól, Norris ugyanakkor a 6 körrel frissebb gumijain elindult Verstappen után. Az 56 körös futam 41. körére ért 2 másodpercen belülre, majd a 44. körre DRS-távolságba, hogy aztán körökön át nyithassa a célegyenesben és a 12-es kanyar felé vezető egyenesben is a hátsó szárnyát.

    Igazán szorossá a 47. körre vált a helyzet, amikor Norris minden addiginál közelebb került a célegyenesben, Verstappen pedig olyan rövidet fékezett, hogy blokkolta a bal első kerekét. Ahogyan az várható volt, a hátsó egyenesben jött az újabb támadás, de Verstappen egyelőre állta a sarat, viszont a McLaren britje innentől már nem eresztette őt el. A 48. körben Norris nem tudott próbálkozni, a 49. elején viszont védekezésre kényszerítette riválisát az első kanyar féktávján, miként így tett az 50. kör elején is, de Verstappen hiba nélkül vezetett. Egészen az 50. kör közepéig, amikor elfékezte magát a 12-es kanyarban, de nem csúszott le túlságosan az ívről, így Norris nem tudta kihasználni a rontást.

    Az 51. körben viszont a holland mellé tudott érni a 12-es féktávján, hogy aztán kanyarokon át csatázzon vele, a 15-ösből kifelé azonban kénytelen volt visszasorolni a Red Bull mögé. Az 52. körben aztán minden addiginál jobban rátapadt Verstappen hátsó szárnyára a hátsó egyenesben, és már a féktáv előtt kívülről riválisa elé került, Verstappen viszont rövidebbet fékezett, majd leterelte Norrist, aki ennek ellenére elöl maradt.

    Verstappen természetesen azonnal rádiózott, hogy Norris a pályán kívül előzte őt meg, majd a célegyenes végén visszatámadott, de Norris egy utolsó pillanatos irányváltással visszaverte. „Vissza kell adnia a helyet” – mondta mérnökének a címvédő, mire Gianpiero Lambiase megnyugtatta, hogy rajta vannak a pályán kívül előzésen és az irányváltáson is, a felügyelők pedig már nézik az eseteket.

    Norris és Verstappen is átment a fehér vonalon előbbi előzésénél:

    GP ezután azt közölte Verstappennel, hogy Norrisnek összegyűlt a negyedik pályaelhagyása, a McLaren szerint viszont még csak a harmadiknál járt, úgyhogy ezért még nem járt büntetés. Az előzésért viszont – mint kiderült – igen, az utolsó körben ugyanis megjelent a felirat a képernyőn, hogy Norris 5 másodperces büntetést kapott, aminek köszönhetően 0,9 másodperccel visszakerült Verstappen mögé és csak a 4. lett.

    Verstappen így 54-ről 56 pontra növelte az előnyét az összetettben, miközben Leclerc 8,5 másodperces előnnyel nyert Sainz előtt.

    A Leclerc, Sainz, Verstappen, Norris négyes mögött Piastri, az utolsó körben előző Russell, majd Pérez, Hülkenberg, Lawson és Colapinto lett a pontszerzők további sorrendje. Érdemes kiemelni utóbbi két versenyzőt, hiszen Lawson a mezőny végéről zárkózott fel, míg Colapinto eddigi négy F1-es futamából második alkalommal szerzett pontot.

    Az USA Nagydíj végeredménye:

  • A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    A Ferrari beleszólhat Verstappen és Norris csatájába az USA Nagydíjon

    Noha Lando Norris indulhat a pole pozícióból a ma este 21 órakor kezdődő USA Nagydíjon, a második rajtkockát megszerző Max Verstappen, illetve a második sorból rajtoló Ferrarik is esélyesebbnek tűnnek nála a győzelemre.

    Miután a sprintidőmérőn csak a 4. rajtkockát szerezte meg, majd a sprinten az utolsó kör elején dobta el a második helyet, Lando Norris váratlanul megszerezte a pole pozíciót az USA Nagydíjra. Ám ezt főként – annak ellenére, hogy viszonylag sokat változtattak az autója beállításán a sprint és az időmérő között – magának köszönheti, hiszen a Q3-as körében annyira bevállalósan, végig a határon táncolva, ám azt egyszer sem átlépve vezetett, amit még ezen a szinten sem látni minden nap – nem véletlen, hogy utólag élete legjobb időmérős körének nevezte azt a kört, amivel nyert.

    Norris előnye ugyanakkor ezzel együtt is csupán 0,031 másodperc volt Verstappennel szemben, aki elrontotta a 19-es kanyart, ami miatt vissza kellett váltania egyet. A lendületvesztés nélkül a holland simán megkaparintotta volna az első helyet, és George Russell kicsúszásával ő biztosította volna be a rajtelsőséget, amire a hiba ellenére is megvolt az esélye, csak aztán jött a falnak csapódó Mercedes…

    A McLarennek tehát Norris zsenijére volt szüksége az első helyhez, és ha Verstappen nem ront (vagy befejezheti a második körét), nagy valószínűséggel ez sem lett volna elég, ami meglehetősen aggasztó a wokingiak szemszögéből nézve.

    Max Verstappen, Red Bull, USA Nagydíj, sprint, rajt
    A sprinten Verstappen simán nyert, de vajon a versenyen is meg tudja ezt ismételni? / Fotó: Pirelli

    A Ferrari is beleszólhat

    Persze más a versenyen gyorsnak lenni és más egy körön, de Norris elmondása szerint a McLaren az időmérő előtt elvégzett beállítás-változtatások után sem volt az igazi, és különösen a gyors kanyarokkal tűzdelt huplis első szektorban bizonyult nehezen kezelhetőnek, mivel a csapat nagyon feszesre húzta és alacsonyra engedte az autót, hogy minden teljesítményt kisajtoljon belőle. Magyarán az MCL38-as nem egy kezesbárány, amit egy kivételes körrel sikerült kompenzálni, de ez egy teljes versenytávon át aligha lesz fenntartható még úgy is, hogy a futam nagy részében a pilóták nem a határon autóznak.

    Amiről pedig a Verstappen–Norris csata miatt hajlamosak lehetünk megfeledkezni, hogy a 3. helyen záró Carlos Sainz is remek körön volt a Russell miatt érkező dupla sárga zászló életbe lépésekor. A Ferrari spanyolja utólag elmondta, őt is meglepte, hogy az autója az utolsó Q3-as próbálkozásra hirtelen életre kelt, amit valószínűleg a csökkenő aszfalthőmérséklet eredményezett, és úgy vélte, hogy a kör végén versenyben lett volna a pole pozícióért.

    De nem is ez, hanem a Ferrari sprinten látott tempója lehet aggasztó a Red Bullnak és a McLarennek, mert bár Verstappen kényelmes előnnyel nyert, Leclerc megelőzése után Sainz szinte ezredre azonos körátlagot ért el vele, miközben a monacói is csupán néhány századdal maradt el. „A valóság az, hogy meccsben vagyunk” – mondta Sainz az időmérő után, majd kifejezte abbéli örömét, hogy a néhány futammal ezelőtt bevetett fejlesztési csomagjuk az alacsony leszorítóerős Monza és Baku, valamint a nagy leszorítóerős Szingapúr után végre egy „rendes” pályán is jól működik.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Fotó: Pirelli

    Leclerc ezután kijelentette, hogy amennyiben a sprinten látott versenytempóra lesznek képesek, „biztos, hogy lehetséges lesz a győzelem”, amiből persze még nem következik, hogy össze is fog jönni. Norris sprinten tapasztalt gumikopása mindenesetre biztató lehet Verstappennek és a két Ferrarinak is, ugyanakkor a pontverseny második helyezettje elmondta, több körülmény is szerepet játszott a visszaesésében – például a sprintidőmérőn a sprinten használt közepes szettje egy körrel többet tett meg, mint a riválisok gumijai –, így nem lehet készpénznek venni, hogy a versenyen is hasonló lesz a helyzet.

    Ami a Red Bull illeti, ők a sprint után nagyobb hátsó szárnyat tettek fel a Verstappennek, amiről Helmut Marko azt mondta, hogy a „futamra koncentrálunk”. Mivel ma a szombatinál is melegebb időt várnak Austinba, az USA Nagydíj igazi gumicsatát hozhat két kiállással és közepes-kemény-közepes, vagy közepes-közepes-kemény gumielosztással.

    Az FIA lezárta a Red Bull padlólemez-ügyét, a McLaren csapatfőnöke pedig elfogadja a döntést

  • Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Norris némi szerencsével legyőzte Verstappent, Hamilton az utolsó előtti lett az időmérőn

    Max Verstappen volt a nagy esélyes, de végül Lando Norrisé lett az USA Nagydíj pole pozíciója, miután George Russell balesete miatt csonka lett az időmérő edzés utolsó szakasza. 

    Helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor minden visszatért az idény nagy részében megszokott kerékvágásba, és kezdetét vette az USA Nagydíj időmérő edzése. A pénteki sprintidőmérővel ellentétben itt már a Q1-ben és Q2-ben felkerültek a lágy abroncsok, a sprint után pedig mindenki nyomott egy resetet, hiszen lehetett állítani az autókon. Ezt az Aston Martin például nemhogy megtette, hanem jelentős változtatásokat eszközölt, miközben az új fejlesztéseket fent hagyta, míg a Saubernek már azért is versenyt kellett futnia az idővel, hogy elkészüljön Valtteri Bottas sprinten lángra kapó autójának javításával a Q1-re.

    Vizsgálták Norrist az austini sprint után, de végül nem kapott büntetést (Frissítve)

    Miután az élmezőny minden tagja teljesített egy mért kört, Verstappen állt az élre, de a sorrend nem volt reprezentatívnak mondható, mert a legtöbben használt gumikon kezdtek. Az viszont már mérvadónak bizonyult, hogy 5 és fél perccel a vége előtt a két Ferrari közül csak az egyik (Leclerc) tudta megelőzni az időközben Verstappennél is gyorsabban körbeérő Pierre Gasly-t, Lando Norris pedig közvetlenül ezután csak a 4. helyre lépett fel.

    Az első tízben ekkor Leclerc, Gasly, Sainz, Norris, Verstappen, Hülkenberg, Lawson, Piastri, Ocon, Pérez volt a sorrend, Russell és Hamilton pedig a kiesőzónában tanyázott, de aztán mindketten repesztettek egy kört friss lágy gumin. Csakhogy azon csupán Russell katapultálta magát az élmezőnybe, míg Hamilton a 16. időt érte el, végül pedig a 19., azaz utolsó előtti helyre csúszott vissza, és csak Csou Kuan-jüt előzte meg.

    Az első helyen a szintén javító Verstappen zárta a Q1-et Leclerc, Lawson, Russell és Gasly előtt, míg a kiesőzónában Albon, Colapinto, Bottas, Hamilton és Csou volt a sorrend. Hamilton körét utólag egyébként törölték a 12-es kanyar kiszélesítése miatt, de ha nem teszik, az sem változtatott volna semmin.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz elején Verstappen és a Ferrarik használt gumikon mentek ki, míg a McLarenek új lágy szettet kaptak, így nem meglepő, hogy az első etap után Lando Norris állt az élen 1:32.851-gyel. Két tizeddel mögötte azonban Verstappen volt a második 5 ezreddel előzve Piastrit, akit Russell, Gasly, Sainz, Pérez, Hülkenberg, Magnussen és Cunoda követett az első tízben. Charles Leclerc csak a 14. helyen szerénykedett, míg az erőforrás-elemek cseréje miatt 60 helyes rajtbüntetést kapó Liam Lawson ebben a szakaszban már nem teljesített mért kört, helyette csapattársát igyekezett szélárnyékkal segíteni a hátsó egyenesben.

    A hajrára Lando Norrist kivéve mindenki kijött és az eddig használt gumit nyüstölők is megkapták az új lágy szettjüket. Verstappen érkezett elsőként és 1:32.584-gyel átvette a vezetést, majd Leclerc is körbeért és felugrott a 3. helyre. Ezután Sergio Pérez sorolt be mögé 4.-nek, Sainz pedig még csapattársánál is jobbat ment és átvette a 2. pozíciót.

    Pérez mögött Piastri, Russell, Gasly, Alonso és Magnussen jutottak még tovább a Q3-ba, míg Cunoda, Hülkenberg, Ocon, Stroll és Lawson ebben a sorrendben búcsúztak. A Haas német pilótájának kiesése a hétvége eddigi alakulásának fényében meglepetés, ám mivel már az első kanyart elrontotta az utolsó körében, teljességgel érhető.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A korábbi spórolás eredményeként a harmadik szakaszban már nem kellett gumit spórolnia az élmezőnyből senkinek, így rögtön egymásnak ronthattak a pole pozíció várományosai. Lando Norris jött elsőnek és 1:32.330-cal erős időt futott, amire némi meglepetésre Max Verstappennek sem volt válasza. A holland végül 0,031 másodperccel maradt el a McLarentől és az ideiglenes második helyet szerezte meg, míg Norristól már több mint 3 tizedre Sainz iratkozott fel a 3. pozícióba. Leclerc a 4., Piastri az 5., Russell pedig a 6. helyen állt az első próbálkozások után, Pérez pedig a sor végén szerénykedett, miután törölték a 8. helyre elegendő idejét.

    Az utolsó körök során Verstappen már Norris előtt haladt, az első szektorban pedig abszolút legjobb időt repesztett, miközben a McLaren britje nem javított. A holland versenyző pechére ugyanakkor nem ő volt a legelőrébb a mért kört futók közül, amire a 2021-es Monacói Nagydíjhoz hasonlóan ráfázott, George Russell ugyanis eldobta és falba állította a Mercedest az utolsó előtti kanyarban. Így aztán senki nem javított és maradt az első mért körök során kialakult sorrend (az egy szett gumival rendelkező Alonso időközben bejött a 8. helyre Magnussen és Pérez elé), azaz Norrisé lett a pole Verstappen és Sainz előtt.

    Az USA Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Hatalmas csatákat és sima Verstappen-győzelmet hozott az USA Nagydíj sprintje

    Max Verstappen kontrollált versenyzéssel, simán nyerte az USA Nagydíj sprintjét, mögötte azonban számos parázs csatát láthattunk. A 4. helyről a rajtnál a 2. pozícióba felzárkózó Lando Norris az utolsó körben bukta el a második helyet.

    Az idei negyedik sprintfutamra került sor a hatból az USA Nagydíj hétvégéjén. Austinban Max Verstappen várhatta a pole pozícióból a lámpák kialvását, miután a sprintidőmérő végén elcsente a pole-t George Russelltől. Ugyanakkor nem csak Russellnek és Verstappennek, hanem Lewis Hamiltonnak és Lando Norrisnak is abszolút reális esélye volt az első helyre, csak mindketten belehibáztak az utolsó körükbe.

    Verstappen és Russell mögött Leclerc, Norris, Sainz, Hülkenberg, Hamilton, Magnussen, Cunoda és Colapinto volt az első tíz helyezett sorrendje a rajt előtt, míg Sergio Pérez csupán a 11., Oscar Piastri pedig csak a 16. helyről kezdhetett. Egy pilóta, név szerint a mindössze 18.-ként záró Alex Albon a bokszutcából rajtolt, mivel a Williams jelentős beállítás-változtatásokat hajtott végre az autóján, és bevallottan tesztként fogta fel a sprintet a rendes időmérőre és a vasárnapi versenyre.

    A 19 körös száguldás legnagyobb kérdése a győztes kilétén túl természetesen az volt, hogy Lando Norris képes lesz-e faragni 52 pontos hátrányán az összetettben továbbra is vezető Max Verstappenhez képest. Lévén a maival együtt már csak 3 sprint és 6 nagydíj van hátra a szezonból, a McLaren versenyzőjének minden egyes alkalmat égetően fontos lenne kihasználnia a lemaradásának csökkentésére.

    Norris nagy rajtja:

    A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet, a 4. helyről induló Norris azonban a belső íven Leclerc és Russell mellett is elslisszolt, azaz feljött a második helyre. Leclerc ezután még az első körben bevetődött Russell mellé a 12-es kanyarban, majd kanyarokon át csatázott vele, de egyelőre Mercedes maradt előrébb. Az 1. kör végén Verstappen, Norris, Russell, Leclerc, Sainz, Hamilton, Magnussen, Cunoda, Hülkenberg, Pérez volt az első tíz sorrendje.

    A 2. körben folytatódtak a csaták: Sainz támadta DRS-sel a hátsó szárnyát szintén nyitó Leclerc-t a hátsó egyenesben, majd a 15-ös kanyarban bevetődött a csapattársa mellé, de a monacói aláfordult és megtartotta a 4. helyet. Aztán ugyanezt eljátszották a 3. kör elején az egyes kanyarban is, de Leclerc megint visszajött, majd jelezte a csapatnak, hogy talán az előttük haladókat kellene utolérni. Magyarul: szóljatok Carlosnak, hogy hagyjon békén!

    Sainz azonban nem szállt le a csapattársról és a 4. körben ismét a 12-es kanyarban próbálkozott, hogy ismét előzzön, Leclerc pedig ismét visszabújjon a belső íven. Az 5. körben azonban már nem volt menekvés Leclerc-nek, Sainz a 15-ösben bevetődött mellé, majd szépen kiterelte őt a bukótérbe, hogy aztán a gyors jobbosban külső íven gyorsabban kanyarodva elöl maradjon. Az élen Verstappen eközben 4 kör alatt tudta 1 másodpercnél jobban leszakítani Norrist, akire viszont DRS-távolságon belülre zárkózott Russell.

    Sainz nem hagyta annyiban, és végül lenyomta Leclerc-t:

    A Mercedes versenyzője a 6. körben intézte első támadását Norris ellen a 12-es kanyarban, de nem tudta visszaszerezni az elveszített 2. rajthelyet, viszont Verstappennek nagy szívességet tett, hiszen a holland hirtelen több mint 2 másodperces előnybe került. Második attak egyelőre nem érkezett Russelltől, helyette Norris lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és elkezdte csökkenteni a hátrányát Verstappen mögött.

    A 9. körre kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy Russell és a két Ferrari kicsekkolt a második helyért zajló csatából, egymással viszont még elég jól elbíbelődtek. Olyannyira, hogy Sainz Russellt meglepve eljátszotta a Mercedes pilótájával ugyanazt, amit azelőtt Leclerc-rel, és a 15-ös kanyarban bevetődve átvette a 3. helyet. Ezután nem kellett sokat várni – egy kört –, hogy Leclerc is megcsinálja ugyanott ugyanazt, miközben Russell azt jelentette a rádióban, hogy a bal első gumija teljesen elkészült.

    Aki abban reménykedett, hogy a Verstappenhez körönként hajszálnyival közelebb kerülő Norris a sprint végére DRS-távolságon belülre kerül, és legalább láthatunk egy csatát az első helyért, annak csalódnia kellett, a holland ugyanis egyszer csak újfent elkezdett elszakadni, majd ismét 2 másodperc fölé tornázta a különbséget, míg Norrishoz Sainz nem tudott elég közel kerülni az előzési kísérlethez.

    Sainz előzése Russell ellen:

    A táv utolsó harmadára fordulva Cunoda és Piastri öldöklő csatáját élvezhettük a 10., azaz a sprinten még nem pontszerző helyért úgy, hogy az ausztrál korábban 5 másodperces büntetést kapott leszorításért, amit a versenyidejéhez adtak hozzá. A McLaren kétszeres futamgyőztese végül a 16. kör elején előzött, de a tőle közel 5 másodpercre levő Pérez utolérésére már nem volt esélye.

    Ekkor úgy tűnt, a hajrában legfeljebb a két Ferrari között lehet meccs, de hirtelen Norris tempója nagyon visszaesett, Sainz és Leclerc pedig valósággal ráesett a britre, aki az első támadási kísérletnél kapitulált, és az első kanyart elfékezve átadta a második helyet a spanyolnak. Ezután a hátsó egyenesben DRS-sel még visszatámadhatott volna, ám ott is hibázott, majd a 15-ös kanyarban legalább levédekezte Leclerc-t, aki ettől kis híján megforgott.

    Verstappen végül tükörsimán, közel 4 másodperces előnnyel nyert Sainz és Norris előtt, amivel 52-ről 54 pontra növelte az előnyét az összetettben utóbbi előtt. Hogy a végére is maradjon még egy kis látványosság, arról az utolsó helyen célba érő Valtteri Bottas Sauberje gondoskodott azzal, hogy a finn kigyulladt jobb hátsó fékkel volt kénytelen leparkolni azt a levezető körben.

    Az USA Nagydíj sprintjének végeredménye:

  • Verstappen kritizálta a Red Bullt: „A csapat ezt másképp is intézhette volna”

    Verstappen kritizálta a Red Bullt: „A csapat ezt másképp is intézhette volna”

    Mások mellett Max Verstappen is úgy gondolja, hogy a Red Bull kisebbik csapatától menesztett Daniel Ricciardótól nem méltón búcsúzott a csapat.

    Az őszi szünetben egyértelmű vált, amire a Szingapúri Nagydíjon már több jel erősen utalt: Ricciardo F1-es karrierje minden bizonnyal véget ért. Vita tárgya, hogy ezt így kellett-e volna rendeznie a Red Bullnak, főleg úgy, hogy az idővonalat jobban átbújva felmerül, hogy a csapat nem mondott igazat a döntés részleteiről.

    Korábbi csapattársa szerint mindenesetre ez nem volt szép így. „Nekem elég világos volt, hogy az előző volt Daniel utolsó versenye. Szerintem [a csapat] másképp is intézhette volna – nyilatkozta Verstappen. – Kár, hogy ő is hiába tudta, nem jelenthette ki szó szerint a távozását. Sokat tett mindenkiért, versenyeket nyert, hihetetlen futamokat ment. Úgy gondolom, szebb búcsút érdemelt volna.”

    Ricciardo hét futamot nyert a Red Bull színeiben. 2018-ban úgy döntött, a következő szezontól máshol folytatja, miután érezhetően Verstappen nőtte ki magát falkavezérré a házban, de az ausztrál karrierje ezzel vakvágányra futott. A mostani távozása tulajdonképp már a második volt számára a Forma-1-ben, de miután létszám felettivé vált a McLarennél, tavaly szezon közben még visszaverekedte magát a mezőnybe, a gyengén teljesítő Nyck de Vries helyére rakta be őt a Red Bull.

    Visszatekintve csak a sportból ebben az évszázadban kiszálló 22 futamgyőztesre, egyedül Jacques Villeneuve helyzete állítható párhuzamba Ricciardóéval, a többi 21 pilóta nagyjából méltón, szezon végén szállhatott ki saját döntéssel az F1-ből.

    Újabb elképesztő és szomorú részletek derültek ki Ricciardo kirúgásáról

  • Verstappené a pole az austini sprintre, Norris az első háromba sem fért be

    Verstappené a pole az austini sprintre, Norris az első háromba sem fért be

    Max Verstappen az utolsó pillanatban csente el az USA Nagydíj sprintjének pole pozícióját George Russelltől. A harmadik helyet Charles Leclerc szerezte meg, míg Lewis Hamilton csak a 7., Sergio Pérez pedig csak a 11. helyen végzett.

    Az egyetlen szabadedzés után rögtön a sprintidőmérővel folytatódott az USA Nagydíj. A szabályok értelmében a pilóták az első szakaszra egy szett közepes keveréket kaptak, amivel a 12 perces visszaszámlálás elindulása után jó néhányan rögtön megkezdték a körözést. Hét perc elteltével Hamilton, Leclerc, Norris, Sainz, Russell, Magnussen, Alonso, Stroll, Cunoda, Verstappen, Lawson, Gasly, Piastri, Albon, Colapinto, Ocon, Hülkenberg, Bottas, Csou, Pérez sorrend alakult ki, majd így vágott neki a mezőny a hajrának.

    Két és fél perccel a vége előtt Verstappen 68 ezredre megközelítette Hamiltont és feljött a 3. helyre, miközben Pérez több mint 4 tizedet kapott tőle és csak a 7. pozícióba ugrott fel. Az utolsó percre fordulva csak Oscar Piastri volt veszélyben a topcsapatok versenyzői közül, és rövid ideig a 15. helyre csúszott vissza, ám végül javított és bejött Pérez elé. Rögtön ezután Alex Albon kis híján idő előtt véget vetett a körözésnek, mivel az utolsó előtti kanyarban hatalmas megforgást mutatott be, de a 360 fokos piruett után menetirányba állt és továbbment.

    Ekkor úgy tűnt, hogy dráma nélkül ér véget az SQ1, de nem így lett, Piastri ugyanis az utolsó előtti kanyarban elkövetett pályaelhagyás miatt elveszítette az utolsó mért körét, aminek következtében visszacsúszott a 16. helyre és kiesett. Mögötte Ocon, Albon, Bottas és Csou volt a búcsúzók további sorrendje, míg az élen Leclerc zárt 1:33.647-tel. Őt Hamilton, Verstappen, Norris, Sainz és Russell követte az első hatban, Pérez 9. lett.

    Az SQ1 végeredménye:

    SQ2

    A második szakaszra mindenki új közepes szettet kapott, a kezdeti roham során pedig Carlos Sainz állt az élre 1:33.274-es idővel Hamilton (1:33.370), Leclerc (1:33.392), Russell (1:33.544) és Norris (1:33.566) előtt. Verstappen kevesebb mint 4 perccel a leintés előtt érkezett, majd 1:33.290-nel a második helyre sorolt be Sainz mögé. A másik Red Bullban Pérez eközben továbbra is csak bottal ütötte csapattársa nyomát, és nem sokkal Verstappen után 1:34.244-et autózott, amivel az addig mért kört elérők közül az utolsó, azaz a 10. helyet foglalta el.

    Mivel újabb körre már nem volt ideje, és Cunoda Júki nem sokkal ezután megelőzte, Pérez a 11. helyen kiesett. Hasonlóan járt a két Aston Martin, valamint Liam Lawson és Pierre Gasly is, Fernando Alonso ráadásul a 12. helyét sem tarthatta meg, mivel az utolsó előtti kanyar kiszélesítése miatt bukta az utolsó körét, így csak a 14. rajtkockát szerezte meg a sprintre. Azért nem a 15.-et, mert Liam Lawson legjobb idejét is törölték, így ő lett az utolsó, sőt, Lance Strollét is, a kanadai ugyanakkor nem bukott pozíciót.

    A második szakaszt Sainz zárta az élen Verstappen, Hamilton, Leclerc, Russell és Norris előtt, míg ki kell emelni, hogy mindkét Haas továbbment.

    Az SQ2 végeredménye:

    SQ3

    A harmadik szakaszra előkerültek a lágy gumik, az első mért kört pedig Russell teljesítette rajtuk és 1:32.845-ös idejével több mint fél másodpercet adott a mögötte érkező csapattársának. Hamilton elég nagyot hibázott a 12-es kanyarban, majd azt mondta a rádióban, hogy „Gyerünk srácok, ez nem volt jó”.

    A többiek némileg később érkeztek, Russell idejével azonban sem a két Ferrari, sem Lando Norris nem tudott mit kezdeni. Ekkor már csak Verstappen volt hátra azok közül, akik eséllyel pályázhattak a pole-re, a második szektorban a holland pedig néhány századdal vezetett is, amiből 12 ezredet megőrzött a célvonalig, így sikerült elcsennie a sprint pole-ját Russelltől, aki a második helyen zárt, míg a harmadik hely Leclerc-é, a negyedik Lando Norrisé lett.

    A sprintidőmérő végeredménye: