Max Verstappen F1-es címvédési törekvése nehezen indult Las Vegasban, és elképzelhető, hogy a problémák egész hétvégén kísérteni fogják a Red Bullt.
Noha az F1-es Las Vegas-i Nagydíj első edzésnapján nem látszott tisztán, mire lehet képes Verstappen és a Red Bull (a holland időmérő-szimulációját megzavarta egy piros zászlós megszakítás, így csak 17. lett a tabellán), az első edzésen a címvédő lassabb volt Lando Norrisnál, és ő maga úgy érzi, egyelőre egyáltalán nincs jó formában a csapata.
„Nagyon csúszós volt a pálya, szenvedtünk, hogy munkára fogjuk a gumikat, főleg egy mért körre. Elég nagy a lemaradásunk a tempóban” – ismerte el Verstappen.
„A hosszú etapokon kicsit versenyképesebben kezdtünk, de így is több dolgot kell finomhangolnunk. Nagyon hideg van és sajátosak az itteni feltételek, de ez mindenki számára egyforma, nekünk kell rájönnünk, mit csinálunk rosszul. Egyértelműen abból ered a probléma, hogy nincs tapadásunk, olyan érzésem van, mintha jégen vezetnék.”
Ez nem újkeletű probléma az F1 számára Las Vegas utcáin, hiszen tavaly is hasonló időpontban, hasonló időjárási körülmények között rendezték az itteni versenyt, aminek első felvonását Verstappen nyerte meg.
Helmut Marko szavai alapján viszont a Red Bull már kinyomozta a probléma okát, és úgy tűnik, nehéz lesz megoldani. „Nincs másik, kisebb hátsó szárnyunk, mint amilyet a vetélytásaink használnak. Pedig az biztosan sokat segítene” – idézte a csapat tanácsadóját az Autosport.
Marko hozzátette, hogy a gyenge egykörös tempó mellett az is probléma, hogy a versenyszimuláción a hátsó gumik elkoptak.
Az F1-es Las Vegas-i Nagydíj második edzésén Lewis Hamilton megtartotta az 1. helyet, aki mögé Lando Norris zárkózott fel.
Az első edzés után tehát a másodikon is a hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, talán annak is köszönhetően, hogy a Mercedes jól be tudja melegíteni a gumikat a hűvös (alig 10 °C fokos) időben. George Russell eredménye (3. hely) szintén optimistává teheti a csillagos márkát, a briteket pedig az, hogy Norris 11 ezredmásodperc hátránnyal bejött Hamilton mögé a 2. helyre.
Kicsit sűrűsödtek a vezetői hibák, mások mellett Max Verstappen is rontott el féktávot. A benne lévő teljesítményre, a Red Bull pénteki helyzetére ugyanakkor nem derült fény, mert a 40. perc környékén rövid időre piros zászlóval meg kellett szakítani az edzést Alexander Albon műszaki hibája miatt – a Williamse megállt azt követően, hogy az üzemanyagellátással korábban gondja volt, talán ezt nem oldották meg tökéletesen.
Ez többek időmérő-szimulációját megakasztotta, amit az érintettek később sem pótoltak, hiszen nem akartak újabb garnitúra lágy gumit elhasználni. Verstappen így csak a 17. helyen végzett a legjobb közepes gumis körével, Sergio Pérez pedig 19.-en. A holland az első tréningen lassabb volt Norrisnál, így a jelek a pénteki nap után arra mutatnak, hogy a bajnokavatás helyszíne nem Las Vegas lesz, de természetesen a következő napokban még sok változás történhet.
A Ferrari versenyzői között megfordult a sorrend, Carlos Sainz megelőzte Charles Leclerc-t, ők a 4–5. pozícióban végeztek. Pierre Gasly 6. lett az Alpine-nal, mögötte Kevin Magnussen, Oscar Piastri, Nico Hülkenberg zárt. Az F1 időmérőjét és futamát magyar idő szerint szombat, illetve vasárnap reggel 7 órától rendezik Las Vegas utcáin.
Las Vegasban Max Verstappen negyedszer is F1-es világbajnok lehet, de Helmut Marko szerint amennyiben ez így alakul, az idén inkább a pilóta kvalitásainak, semmint az autónak lesz köszönhető. A Red Bull tanácsadója szerint semmit sem bíznak a véletlenre az esetleges ünneplés kapcsán.
Amikor Markót arról kérdezték, viszik-e magukkal a Verstappen negyedik F1-es bajnoki címének tiszteletére gyártott egyenpólókat, azt felelte, hogy minden bizonnyal nem kell aggódni, ha szükség lenne rájuk. „Verstappen menedzsere intézi ezt, és ahogy ismerem, biztos becsomagolta őket” – mondta az OE24-nek. Ismerve az F1-es csapatok professzionalizmusát, amivel minden eshetőségre igyekeznek felkészülni, ezen ne lepődjünk meg, nem “az előre isznak a medve bőrére” esete áll fenn, és hát a pólókat nem kell kidobni, ha épp nem Las Vegasban jön el az idejük.
A bajnokavatás, illetve ennek elmaradásának forgatókönyveiről itt olvashatnak. Verstappennek alapvetően Lando Norris előtt kell célba érnie, vagy közvetlenül mögötte, amennyiben ez nem az 1–2. helyet jelenti a befutónál. A holland esélyei mindazonáltal akkor sem romlanak sokat, ha ez nem teljesül, hiszen a Las Vegast követő két nagydíjon is csodára lenne szüksége Norrisnak ahhoz, hogy még tovább benne maradjon az egyenletben az ő vb-címe.
Míg az elmúlt három évben Verstappen egyszer sem volt hosszabb ideig technikai hátrányban az ellenfeleivel szemben, idén más volt a helyzet. „Ha idén is megnyerjük a bajnoki címet, az főleg Maxnak lesz köszönhető és a kivételes vezetési képességeinek, ahogy ellensúlyozta azokat a pillanatokat, amikor az autó nem volt jó” – jelentette ki Helmut Marko.
A május eleji miami verseny óta ugyanis rendszerint a McLaren autója tűnt a legerősebbnek, csak ezt Norris és a csapat sokszor nem használta ki megfelelően. Az elvesztett pontjaikról készített számvetésünk itt olvasható.
A konstruktőri bajnoki cím megvédéséhez viszont valószínűleg Verstappen zsenialitása sem lesz elég, a Red Bull ugyanis az utolsó három állomásra úgy érkezik, hogy a hátránya 49 pont az éllovas McLarentől, és a Ferrari is megelőzi őket.
Verstappen Las Vegasban idén végre talán „normális” módon szerzi meg az F1-es vb-címet: 2021-ben a vitatott szezonzárón a Mercedes óvása zavart be az önfeledt ünneplésbe és tette azt bizonytalanná órákig, 2022-ben Szuzukában a tervezettnél rövidebb versenytávra vonatkozó, pontatlanul megfogalmazott szabályok kisilabizálásából eredően a leintéskor még senki sem tudta, hogy bajnok lett, 2023-ban pedig egy szombati sprintversenyen vált behozhatatlanná az előnye, vagyis ünneplés helyett egy teljes nagydíj távja várt még rá másnap.
A második F1-es Las Vegas-i Nagydíj eseményeit egyelőre nem zavarják elszálló csatornafedelek, az első tréning zavartalanul telt.
Előzőleg kiderült, hogy több csapatnak módosítania kell a kopólemezein, és a The Race információi szerint a kezdeményező Red Bull is érintett ebben a Ferrari mellett, továbbá rajtuk kívül még legalább három csapat (azon megfogalmazás alapján, hogy „a mezőnynek legalább a felének” változtatnia kellett az említett elemen.)
A Ferrari formáján egyelőre nem látszott meg mindez, de az autóikat sokan eleve jónak várták a nagy tempójú pályán, bár Charles Leclerc nehézségekre számított a gumimelegítés szempontjából. A Las Vegas-i Nagydíj első edzésén a Mercedesek teljesítettek a legerősebben, Lewis Hamilton az utolsó pillanatban vette át az 1. helyet George Russelltől, de a két csapattárs a tréning korábbi részében is általában a leggyorsabbak között állt.
Lando Norris a 3. helyen végzett, Max Verstappen az 5.-en, közéjük Leclerc ékelődött be.
Többen panaszkodtak arra, hogy a bokszutca bejáratát nem látták rendesen a zsúfolt vizuális környezetben, ezzel kapcsolatban lehetnek változtatások a hétvége további részében. Viszonylag kevés vezetői hibát láttunk az első tréningen, baleset nem történt. Folytatás magyar idő szerint reggel 7 órától.
Az F1 másodjára látogat Las Vegas utcáira, ahol Max Verstappen megszerezheti a negyedik világbajnoki címét.
F1, Las Vegas-i Nagydíj
november 22. péntek: edzés 3:30-4:30, közvetítés: M4 Sport
november 22. péntek: edzés 7:00-8:00, közvetítés:M4 Sport
november 23. szombat: edzés 3:30-4:30, közvetítés: M4 Sport
november 23. szombat: időmérő 7:00-, közvetítés: M4 Sport
november 24. vasárnap: futam 7:00-, közvetítés: M4 Sport
Helyi idő szerint csütörtök éjjeltől szombat éjjelig tart a program, de Las Vegas időzónája miatt nálunk ez úgy csapódik le, mintha egy ázsiai F1-es versenyt néznénk, azaz péntek hajnaltól vasárnap reggelig kell figyelnünk a képernyőt. Sokan erős teljesítményre számítanak a Ferraritól, de Charles Leclerc szerint a gumimelegítési nehézségek kiolthatják a vonalvezetéshez elvileg jól passzoló autó előnyeit.
Verstappen negyedszer lesz az F1 világbajnoka, amennyiben Lando Norris előtt ér célba, vagy közvetlenül mögötte fut be úgy, hogy nem a McLaren brit pilótája nyer. Utóbbi esetekben az is számít, hogy a leggyorsabb kör kié: Norris mögött befutva Verstappennek a 2. vagy a 3. hely és a leggyorsabb kör a végső diadalt eredményezi, ahogy az is, ha 4. vagy hátrébbi pozícióban végez úgy, hogy nem az előtte haladó Norrisé a leggyorsabb kör. Norris így lényegében tehát csak győzelemmel tarthatja biztosan életben az esélyeit, vagy akkor, ha legalább két pozícióval riválisa előtt ér célba.
Reméljük, ezúttal minden csatornafedőt is rendesen rögzítettek, hogy a flancolást ne árnyékolják be olyan kínos bakik, mint tavaly.
Max Verstappen a Las Vegas-i Nagydíj előtt életében először vezetett egy Hypercar-jellegű autót.
A Forma-1 jelenlegi háromszoros világbajnokából a hétvégén négyszeres válhat Las Vegasban, amelynek nagydíja előtt egy promóciós rendezvény keretében kipróbálhatott egy olyan fajtájú versenyautót, amilyet korábban még sohasem vezetett.
A hosszútávú világbajnokság, a WEC amerikai megfelelőjében, az IMSA bajnokságban használt egyik csúcsjárgányt, az Acura ARX-06-ot vezethette Nevadában – ezek a kocsik jellegükben erőteljesen hasonlítanak a Hypercar autókra, bár a szabványuk nem teljesen egyezik azokkal, azért elmondható róluk, hogy ugyanúgy a hosszútávú versenyzés felső polcán vannak.
A Honda által szervezett rendezvényen Verstappen mellett a Red Bull többi pilótája is belekóstolhatott különleges helyi autókba: Sergio Pérez egy Honda CRV Hybridet, Liam Lawson egy Acura Integra Type S DE5-öt vezetett, míg Cunoda Juki egy IndyCar autót próbálhatott ki. Az eseményen az IndyCar hatszoros bajnoka, Scott Dixon segítette a brigádot.
Verstappen az Acura ARX-06 autóban:
Cunoda az IndyCar autóban:
Yuki Tsunoda gets his first taste of a Honda powered Indycar at a special event today in Vegas pic.twitter.com/03dbXrLLvw
Max Verstappen a Las Vegas-i Nagydíj előtt életében először vezetett egy Hypercar-jellegű autót.
A Forma-1 jelenlegi háromszoros világbajnokából a hétvégén négyszeres válhat Las Vegasban, amelynek nagydíja előtt egy promóciós rendezvény keretében kipróbálhatott egy olyan versenyautót, amilyen fajtát korábban még sohasem vezetett.
A hosszútávú világbajnokság, a WEC amerikai megfelelőjében, az IMSA bajnokságban használt egyik csúcsjárgányt, az Acura ARX-06-ot vezethette Nevadában – ezek a kocsik jellegükben erőteljesen hasonlítanak a Hypercar autókra, bár a szabványuk nem teljesen egyezik azokkal, azért elmondható róluk, hogy ugyanúgy a hosszútávú versenyzés felső polcán vannak.
A Honda által szervezett rendezvényen Verstappen mellett a Red Bull többi pilótája is belekóstolhatott különleges helyi autókba: Sergio Pérez egy Honda CRV Hybridet, Liam Lawson egy Acura Integra Type S DE5-öt vezetett, míg Cunoda Juki egy IndyCar autót próbálhatott ki. Az eseményen az IndyCar hatszoros bajnoka, Scott Dixon segítette a brigádot.
Verstappen az Acura ARX-06 autóban:
Cunoda az IndyCar autóban:
Yuki Tsunoda gets his first taste of a Honda powered Indycar at a special event today in Vegas pic.twitter.com/03dbXrLLvw
Kevin Magnussen az idén kihagyni kényszerült az Azeri Nagydíjat, mert egy éven belül összegyűlt 12 büntetőpontja. Ám a rendszer 2014-es bevezetése óta nem ő gyűjtötte a legtöbb pontot.
Max Verstappen ismét a kritikák kereszttüzébe került azután, hogy a Mexikóvárosi Nagydíjon kétszer is leszorította Lando Norrist, a felügyelők pedig miután elsőre elfelejtették, utólag két büntetőpontot is kiosztottak a hollandnak. Ehhez jött hozzá a Brazil Nagydíj sprintjén a VSC-fázis alatti minimumidő túllépéséért kapott újabb büntetőpont, amivel a holland pilóta 7 pontra növelte az utóbbi 12 hónapban gyűjtött pontszámát, azaz 5 pontra került az automatikus eltiltástól. Csakhogy november 18-án elévültek a tavalyi Las Vegas-i Nagydíjon kapott pontjai, így jelenleg csak 5 áll a neve mellett.
Verstappennek tehát nem kell attól tartania, hogy arra a sorsra jut, mint Kevin Magnussen, aki az idén az első versenyző lett, akit a büntetőpont-rendszer 2014-es bevezetése óta eltiltottak azért, mert összegyűlt a 12 pontja. Van azonban egy statisztika, ami megmutatja, hogy bár Verstappennek egy éven belül sosem sikerült még az eltiltás közelébe sem sodródnia, azért így is sokszor büntetik. Vagyis – mint arra a Racefans gyűjtése felhívja a figyelmet – a legtöbbször.
A 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjon történtekért Verstappen összesen 3 büntetőpontot kapott / Fotó: Lars Baron/Getty Images/ Red Bull Content Pool
2014 óta ugyanis ő gyűjtötte a legtöbb, szám szerint 39 büntetőpontot úgy, hogy a rendszer bevezetése utáni első évben még nem is volt a mezőny tagja. Az első két büntetőpontját a 2015-ös Monacói Nagydíjon zsebelte be, amiért a célegyenes végén telibe találta Romain Grosjean-t. Azóta 21 alkalommal szankcionálták 1 vagy 2, egyszer pedig 3 büntetőponttal, de természetesen nem mindegyiket ütközésért vagy agresszív vezetésért kapta. A 22 alkalomból 7-szer volt ütközés okozása az indoklásban, 2-szer szorított le másik pilótát, egyszer pedig (a 2018-as Olasz Nagydíjon) védekezés közben nekikoccant a mellé érő Valtteri Bottasnak. A többi büntetésnél eloszlanak a pontok a pályaelhagyással történő előnyszerzés, sárga zászló figyelmen kívül hagyása és veszélyes bokszutcai kiengedés között.
Verstappen mögött a büntetőpontok örökranglistáján Kevin Magnussen (37), Sergio Pérez (34), Sebastian Vettel (32), Lance Stroll (29), Danyiil Kvjat (27), Fernando Alonso (26), Romain Grosjean (23), Nico Hülkenberg (22) és Daniel Ricciardo (21) az első tíz sorrendje, mindez azonban önmagában nem árul el sokat, hiszen minél több futamon indul valaki, annál több alkalma van büntetőpontot begyűjteni. Hogy Verstappen nem a legnagyobb ütemben büntetett pilóta, azt futamonkénti 0,19-es átlaga is mutatja, amelynél Magnussen (0,2) és Kvjat (0,25) is nagyobb ütemben gyűjtötte a büntetőpontokat.
Max Verstappen három futammal a vége előtt több mint 60 ponttal vezeti a Forma–1 egyéni összetettjét, de a korábbi csapatfőnök szerint ezt annak ellenére teszi, hogy megpróbálták visszavetni, hogy Lando Norris nyerhessen.
Naivitás lenne azt gondolni, hogy az olyan sportágakban, amelyekben annyi pénz van, mint a Forma–1-ben, soha nem történtek még kísérletek arra, hogy a gazdasági szempontból kedvezőbb szereplő nyerjen. És nem is mindig az a cél, hogy valakinek a győzelmét elősegítsék, hiszen sokszor már pusztán az növeli a nézettséget és ezáltal a profitot, ha minél izgalmasabb és minél tovább tart a küzdelem, elég csak az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) elkövetett feltételezett bírói manipulációkat említeni, amelyekkel állítólag az volt a cél, hogy az adott döntő lehetőleg elmenjen a hetedik mérkőzésig. De a Forma–1-ben is többször felmerült már a gyanú, hogy a sportág vezérei ténykednek azért, hogy az utolsó versenyig éles maradjon a küzdelem.
Nem volt ez másként az idén sem, amikor sokan a McLaren és Lando Norris segítését gyanították a háttérben különböző döntéseknél, hiszen az egyéni küzdelem csak a brit versenyző jelentős ponthátrányának ledolgozása esetén válhatott (volna) szorossá. Legutóbbi a Brazil Nagydíjon vádolták meg az FIA-t manipulációval, ráadásul két alkalommal is. Először a sprinten, amikor Niels Wittich versenyigazgató két percet várt a virtuális biztonsági autós fázis aktiválására azután, hogy a félreálló Nico Hülkenberg miatt dupla sárga zászló lépett érvénybe a kérdéses szakaszon. Ez még úgy is nagyon soknak tűnt, ha onnan számítjuk a késlekedést, hogy Hülkenberg autója megállt, és biztossá vált, hogy a német versenyző nem fog tudni tovább menni, mert ettől a ponttól számítva is több mint 1 perc telt el.
A verseny után többen is azon véleményüknek adtak hangot, hogy Wittich csak arra várt, hogy a McLaren megcserélhesse a pozíciókat az első két helyen, és Oscar Piastri átadhassa az első helyet a mögötte autózó Lando Norrisnak, egy elhúzódó mentés esetén ugyanis VSC mögött ért volna véget a futam, és nem lett volna már lehetőség erre.
A megkérdőjelezhető döntések ezzel azonban nem értek véget, a másnapi időmérőn a versenyigazgató ugyanis jó 40 másodpercet várt a Q2-ben arra, hogy Lance Stroll balesete után félbeszakítsa piros zászlóval a kvalifikációt. Többen, köztük a korábbi csapattulajdonos és csapatfőnök Eddie Jordan is úgy vélte, Wittich ezzel Verstappennel akart kiszúrni.
„Szerintem mostanra természetessé vált, hogy a biztonsági autó megjelenésének ideje a versenyzés isteneire van bízva. Feltételeznünk kell, hogy a versenyigazgató soha nem nézi, hogy éppen melyik autó hol van a pályán” – mondta David Coulthard a Jordannel közös, Formula for Success névre hallgató podcastjában, mire az ír üzletembert rögtön azzal szakította félbe, hogy „Dehogynem nézi, dehogynem nézi. Azt akarod mondani, hogy Max-szal igazságos módon bántak? Igazságosan kezelték, amikor 6-7 autó célvonalon történő áthaladása után érkezett a piros zászló? Gyerünk már, David, ne legyél hülye! Tudod, hogy a versenyzés istenei Lando kezében vannak, azt akarják, hogy Lando nyerje meg ezt a bajnoki címet, de nem fogja, mert Max ravaszabb volt nála. Ennyi.”
Jordan szerint Verstappent akarták hátráltatni / Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool
Coulthard nem igazán akart egyetérteni a 76 esztendős ex-csapatfőnökkel, mire Jordan közölte: „A piros zászló helytelen volt, hiba volt, el****ta, nem igaz?”
Jordan szavait ugyanakkor könnyű megcáfolni abból a szempontból, hogy Verstappen szemszögéből abszolút semmi nem múlt a Stroll balesete utáni piros érvénybe léptetésének idején, hiszen a baleset miatti sárga megjelenése után nagyjából 1 másodperccel Charles Leclerc már ki is taszította őt a legjobb 10-ből. Így aztán a holland akkor is kiesett volna, ha az elvárt reakcióidőn belül szakítják félbe a Q2-t, javítani pedig akkor sem lett volna esélye, ha Wittich még tovább vár, hiszen abban a körében már áthaladt a baleset helyszínén, így a dupla sárga zászló miatt lassítania kellett.
A volt csapatfőnöknek ebben tehát nincs igaza, de ettől persze még gondolhatja úgy, hogy a versenyigazgató valamilyen külső nyomásra megpróbálta szorosabbá tenni az idei évet. Hogy ez így volt-e, és mindez szerepet játszott-e a kirúgásában, azt egyelőre nem lehet megmondani, és könnyen lehet, hogy egyértelmű választ soha nem is fogunk kapni rá. Mindenesetre sajtóhírek szerint a Mohammed bin Szulajm FIA-elnökkel megromlott viszonya vezetett Wittich távozásához.
Az F1 mezőnyében idén ismét helyet kapó Liam Lawson elárulta, a jogosítványát úgy szerezte meg, hogy valójában elkövetett négy súlyos hibát, ami bukással járt volna, csak az oktató jóindulatúan nem vetette az egyiket a papírra.
A Forma-1 versenyzői közül többen rögtön átmentek a forgalmi vizsgán, de nem mindenki volt ilyen szerencsés/ügyes: George Russell első próbálkozása nem sikerült, ahogy Oliver Bearmané sem. Max Verstappen szintén jóindulattal tett szert a közúti jogosítványra, mert volt egy rossz irányba kanyarodása és egy zebrás kihágásgyanúja, ám kimagyarázta magát.
Lawson elárulta, hogy a jogosítványát alapból nem lett volna szabad első kísérletre megszereznie. „Őszinte leszek: úgy szereztem meg, hogy az oktató elnézett nekem valamit, valójában nem lett volna szabad átmennem. Három súlyos hiba engedélyezett, de nekem négy volt, csak az egyiket elengedte. Kicsit bűntudatom is van miatta” – ismerte el a Forma-1 hivatalos oldalának.
„Az oktató azt mondta, valószínűleg nem kellene átengednie engem a négy súlyos hiba miatt. Ebből az egyik az volt, hogy mindkét kezemmel elengedtem a kormányt, pedig nem tudom, miért tennék ilyet. Nem rémlik, hogy valaha így vezettem volna. Ez volt az egyik hibám, de az oktató azt mondta, elnézi, csak figyeljek rá, hogy mindig két kézzel vezessek.”