Címke: Max Verstappen

  • Verstappen megerősítette: nem blöffölt, amikor a Red Bulltól való távozásáról beszélt

    Verstappen megerősítette: nem blöffölt, amikor a Red Bulltól való távozásáról beszélt

    Max Verstappen a szokásos őszinte stílusában megerősítette, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor közölte, bizonyos forgatókönyv esetén nem folytathatja a Red Bullnál.

    Már javában zajlott a Red Bull Christian Horner zaklatási ügyével fűszerezett belviszálya, amikor az idei második versenyhétvégén, Szaúd-Arábiában napvilágot látott a hír, hogy a bikások felfüggeszthetik Helmut Marko tanácsadót, amennyiben bebizonyosodik, hogy Hornerről szivárogtatott a sajtónak. Erre a balhéból addig kimaradó Max Verstappen a dzsiddai pole megszerzése után közölte, hogy Marko eltávolításának esetén ő sem biztos, hogy marad.

    Verstappen ledobta az atomot? – Ha Marko megy, ő is távozhat

    „Nagyon tisztelem Helmutot, és amit közösen elértünk. Nagyon lojális vagyok iránta, és mindig kifejeztem mindenkinek a csapatban, hogy ő mindig fontos részét fogja képezni a döntéshozatalomnak a jövőben. Úgyhogy nagyon fontos, hogy a csapatban maradjon, beleértve persze mindenki mást is, mert ez az egész csapatmunka” – nyilatkozta a holland az FIA sajtótájékoztatóján, majd így folytatta: „Nagyon fontos, hogy együtt tartsuk a kulcsembereket, mert úgy érzem, hogy amennyiben egy ilyen fontos tartópillér kiesik, és ezt a csapatnak is elmondtam, az nem tesz jót az én helyzetemnek sem. Úgyhogy igen, ami engem illet, Helmutnak maradnia kell.”

    „Ő építette a csapatot Dietrich [Mateschitzcel] az első naptól fogva. Mindig nagyon lojális volt a csapathoz és mindenkihez a csapatban, hogy már akkoriban biztosítsa, hogy mindenki a helyén maradjon. És természetesen az is nagyon fontos, hogy nagyon tiszteljük azért, amit tett. Ez pedig visszavezet a lojalitáshoz és az integritáshoz. Úgyhogy igen, fontos, hogy a csapat tagja maradjon, és nekem is az.”

    Verstappen ezután a német Sky-nak elmondta, hogy amennyiben Marko nem lesz a Red Bullnál, akkor ő is távozik. „Akkor nagy problémánk lehet a csapatban, igen.” Aztán a holland sajtónak pedig már kerek-perec kijelentette: „Nem folytathatom a Red Bullnál Helmut nélkül. Ha ez megtörténik, akkor az megoldhatatlan helyzetet teremt.”

    Max Verstappen, Red Bull, Belga Nagydíj
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem a levegőbe beszélt

    Max Verstappenről köztudott, hogy általában kimondja, amit gondol, és úgy is gondolja azt, így egyáltalán nem meglepő, hogy a holland De Telegraafnak adott szezon végi interjújában nem próbálta meg finomítani az év eleji szavait, és kérdésre válaszolva kijelentette, természetesen nem csak blöffölt. „Szerintem fontos volt akkor ezt elmondanom, és úgy is gondoltam. Nem blöfföltem. Ezt a csapaton belül is tudták. Másfelől viszont nem gondolom, hogy amikor valami félresiklik, rögtön azt mondhatod, hogy »elmegyek«. Én nem ilyen vagyok.”

    Verstappen emellett később egy másik ügyben is feladta azt az elvét, hogy a sajtóban igyekszik pártatlannak látszani, és nem a Red Bull belviszályában érintett felek valamelyike mellé állni. Ez a pillanat az Osztrák Nagydíjon jött el, apja, Jos Verstappen ugyanis visszamondta a részvételét a Legendák Parádéja nevű bemutatón, mivel Christian Horner megtiltotta, hogy a Red Bull bármilyen saját felületén fotókat és/vagy videókat tegyen közzé Jos szerepléséről, aki így inkább elállt a részvételtől.

    Max Verstappen ezután egyértelműen apja mellé állt, és ha finoman is, de odaszólt Hornernek, mondván ez a balhé elkerülhető lett volna. Ezután olyan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint Jos jelenléte eltereli fia és a többi ott dolgozó figyelmét. Max Verstappen erre is reagált a De Telegraafnak.

    „Ez nonszensz, az apám nagyon hamar a tágabb képet nézi – felelte Max Verstappen. – Bizonyos dolgok befolyásolják az én és a csapat jövőjét, amit egyes kívülállók talán nem látnak. Amikor nagy volt a zűrzavar a csapat körül, szerencsére még a miénk volt a leggyorsabb autó, máskülönben ez mindenkinek sokkal nehezebb lett volna. A májusi Miami Nagydíj óta nagyon kevés futamon voltunk mi a leggyorsabbak, és mégis mindenkit legyőztem a világbajnoki címért. Büszke vagyok arra, hogy csapatként miként birkóztunk meg a nehéz versenyekkel, és gyakran kihoztuk belőlük a legtöbbet.”

    Verstappen apja túszul ejtette a Red Bullt? – ezért van akkora hatalma Josnak

  • Verstappen ”biztosan tudja”, hogy egy vagy több csapat csalt az idén

    Verstappen ”biztosan tudja”, hogy egy vagy több csapat csalt az idén

    Max Verstappen határozottan kijelentette, hogy nem minden riválisuk járt el a szabályok szerint az idei szezon során, ami miatt egyes területeken semmi esélyük sem volt. A Red Bull technikai igazgatója szerint pedig a McLaren hajlékony hátsó szárnya nélkül nagyon máshogy nézne most ki a konstruktőri tabella.

    Miként az lenni szokott, az idei szezon sem telt el technikai jellegű vádaskodások nélkül a Forma–1-ben. A hajlékony első és hátsó szárnyak körüli vita, a Red Bull elülső hasmagasság-állítója kapcsán kirobbant balhé, majd az, hogy egyes csapatok állítólag vizet fecskendeznek a gumikba azért, hogy ezzel javítsanak a gumikopáson mind külön is megérnek egy-egy misét, ám végül egyik sem vezetett kizáráshoz vagy büntetéshez.

    A McLaren hajlékony hátsó szárnya – amelyen aztán a wokingiak önként változtattak – ugyanakkor egyértelműen még utólag is frusztrálja a Red Bullt, Max Verstappen pedig a de Telegraafnak kijelentette: „Történtek dolgok a háttérben, ezért bizonyos területeken semmi esélyünk nem volt. Ezt biztosan tudom, de soha senki nem fogja beismerni.”

    A Ferrari is gyanús a Red Bullnak a gumis csalás ügyében, a Pirelli főnöke is megszólalt

    Hogy Verstappen konkrétan melyik csapatra és milyen dolgokra gondolt, azt nem fejtette ki, de a RacingNews365 korábban interjút készített Pierre Waché-val, a Red Bull technikai igazgatójával, aki a McLaren hátsó szárnya kapcsán elmondta, a 26 év után ismét konstruktőri vb-címet nyerő wokingiak szerinte egyértelműen tilosban jártak. „Ezeket az autókat nehéz fejleszteni, és mindig vannak szürke zónák, de ez egy mérnöknek vonzó. Viszont ha megnézzük a McLaren hátsó szárnyát, sajnálom, de az már túlment a szürke zónán. Számos futamon használták azt a szárnyat, anélkül például nem nyertek volna Bakuban, és a konstruktőri bajnokság is nagyon másként nézne most ki” – mondta a szakember, aki tehát ugyanúgy, mint Verstappen, gyakorlatilag szabálytalansággal vádolta meg az egyik riválist, nevezetesen a McLarent.

    „Valóban nem tagadhatom, hogy az ilyen dolgok izgalmasak, de mérnökként tisztelni kell a szabályokat. A technikai és sportszabályzat között az a különbség, hogy előbbinél neked kell bizonyítani, hogy a szabályok szerint jártál el. A sportszabályzat esetében ez fordítva van. Pont az ellenkezője annak, mint mondjuk a rendőrségi sebességmérésnél, ahol csak egy pillanatnyi képet látnak arról, hogy mennyivel mentél, de a többit nem tudják. A technikai szabályok esetében ezzel szemben be kell bizonyítanod, hogy szabályos vagy, mert minden látható” – ecsetelte Waché, akitől ezután megkérdezték, nem a játék része-e mindez.

    Pierre Waché, Red Bull
    Pierre Waché-nak határozott véleménye van a McLaren hátsó szárnyáról / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „De, természetesen az, de közben vannak határok. Ha a szabályt ellenőrző nem veszi észre, az nem jelenti azt, hogy szabályos. Nézzék, mi történt például a Ferrarival a múltban (a 2019-es motorbotrány kapcsán – a szerk.). Az is több volt, mint a határok feszegetése, ezért frusztráló, amikor az ellenőrző szerv nem végzi a munkáját” – szúrt oda az FIA-nak, amely szerint az utóbbi évek sikerei miatt jobban koncentrált rájuk, mint a többiekre.

    A technikai igazgatótól ezután megkérdezték, úgy érzi-e, hogy más csapatok túl gyakran lépték át a határokat az idén. „Igen, és valójában elég sokkal átlépték. De egy ponton azt kell mondanunk, hogy ez van, így kell boldogulni. Ha van egy jó ötleted, akkor az jó, de ha nem tartod be a játékszabályokat, az egyszerűen nem korrekt.”

    Max Verstappen révén a Red Bull ezzel együtt megnyerte az egyéni vb-címet, ám ki tudja, hogy a konstruktőrök között előrébb lenne-e akkor, ha az FIA azonnal lecsap a McLaren trükkjére.

    Sosem volt a szerencse kegyeltje: Pérez 5 legkeményebb pillanata az F1-ben

  • Verstappen szét akarta verni a berendezést, de az apjával találta szemben magát

    Verstappen szét akarta verni a berendezést, de az apjával találta szemben magát

    Max Verstappen utólag érdekes részletet árult el arról, mennyire ideges volt az egyik legjobb futama előtt, és végül mitől nyugodott meg.

    Max Verstappen idei Brazil Nagydíjon nyújtott teljesítménye a holland pályafutásának egyik legnagyobb győzelmeként vonult be az F1 történelmébe, és olyan sikerekkel fogják örökre egy lapon emlegetni, mint Ayrton Senna 1993-as doningtoni menetelése. Ám az egész nem jöhetett volna létre anélkül, hogy a Red Bull pilótája kiessen a szombatról vasárnapra halasztott időmérő edzés első szakaszában, és csak a 17. rajtkockából kezdhesse meg a versenyt.

    Noha a kiesésében ez nem játszott szerepet, Verstappen a kiesését követően elképesztően mérges volt az FIA-ra, mert úgy vélte, a Lance Stroll balesete után túl későn érkező piros zászló babrált ki vele. Ez a düh pedig olyannyira forrt benne, hogy most elárulta, arra készült, hogy szétveri a paddockban a Red Bull által neki kialakított szobát. „Valójában szét akartam verni a szobámat, de aztán amikor besétáltam oda, az apám ült ott, úgyhogy…” – idézte fel a Talking Bull podcast legutóbbi adásában a négyszeres világbajnok.

    A számok, amelyek bizonyítják, hogy Verstappen az F1 egyik legzseniálisabb győzelmét aratta

    „Ő rombolta szét neked?” – szólt közbe a podcast házigazdája Jos Verstappenre utalva, mire Max nevetve így felelt: „Nem, nem, ő volt a nyugodt kettőnk közül. Nagyon nyugodt volt. Én nagyon mérges voltam, de aztán amikor láttam őt ennyire nyugodtnak, az engem is lenyugtatott.”

    Verstappen ezután felidézte, hogy nagy volt a feszültség a csapatban a balul sikerült időmérő után, hiszen Lando Norris megszerezte a pole pozíciót, és benne volt a pakliban, hogy rengeteg pontot fog hozni rajta a futamon. „Amikor visszagondolok arra a napra, az irodában is érezni lehetett, miközben készültünk fel a versenyre, hiszen ugyanazon a napon rendezték az időmérőt és a futamot, hogy nagyon sok volt a szomorú arc. A 17. helyről indulsz, a legfőbb riválisod az elsőről, úgyhogy rengeteg pontot hozhat, a bajnokság ezen szakaszában pedig az ilyesmit nem igazán engedhettük meg. Úgyhogy mindenki eléggé ideges volt. De aztán esett az eső, beültem az autóba, nyilván szeretem az ilyen körülményeket, de közben bármi megtörténhet, mert kiüthetnek, kicsúszhatsz, hiszen nagyon nehezek a körülmények.”

    A bármi azonban Lando Norrisszal történt, hiszen a saját hibájának is köszönhetően csak a 6. helyen ért célba, miközben Verstappen a piros zászlós megszakításból profitálva, élete egyik legjobb teljesítményét nyújtva nyert, és lényegében eldöntötte a 2024-es világbajnoki címet.

    A Mercedes szabályos, de sportszerűtlen módon próbált kiszúrni a Red Bull-lal

  • Verstappen apja örül, hogy Helmut Marko hatalma erősödik

    Verstappen apja örül, hogy Helmut Marko hatalma erősödik

    Jos Verstappen vállal mindent, amit Christian Horner csapatfőnök év eleji botránya kapcsán mondott. Ugyanakkor kijelentette, hogy a Red Bullnak újra be kell bizonyítania, hogy képes gyors autót építeni.

    A Red Bull vezére ellen vizsgálat indult egy alkalmazott panasza nyomán, miután azt állította, hogy Horner zaklatta őt. Mindez heteken át rányomta a bélyegét a légkörre, az sem volt kizárt, hogy a csapatfőnököt kénytelenek lesznek meneszteni, de Hornert felmentették a vádak alól. (Max Verstappen visszaemlékezése az ügyre itt olvasható.)

    Közben hatalmi játszma is meghúzódhatott a háttérben, és Horner egyik legfőbb kritikusának Jos Verstappen bizonyult, aki attól tartott, a botrányban darabokra hullhat a sikeres istálló – ma már tudjuk, nem így alakult, de a korábbi F1-es versenyző „egyáltalán nem bánja” a kijelentéseit.

    „Amit egy csapatvezető tesz vagy nem tesz, kihat az egész csapatra, így Max környezetére is. Ebbe természetesen beleszólok, s mivel látom a történéseket, illetve úgy gondolom, olyan pozícióban vagyok, hogy felszólalhatok, elmondom a véleményem. Sosem fogok ártani Maxnak, és az összképet tartom szem előtt. Vállalok mindent, amit mondtam” – magyarázta a De Telegraafnak.

    Még Verstappen nagymamájának is kijutott a vb-harc szenvedéseiből

    Horner és Jos Verstappen viszonya ősszel rendeződött, amiben az immár négyszeres világbajnok pilóta közbenjárásának is volt szerepe. A Red Bull autójával tapasztalt nehézségek ellenére a holland megszerezte a vb-címet, köszönhetően az év elején felépített előnyének, de 2025-nek egyáltalán nem ők vágnak neki favoritként. Jos Verstappen szerint éppen ezért nagy teher hárul a csapatra, amelynél viszont üdvözli az egyik kulcsfigura erősödését.

    „Úgy néz ki, Helmut Marko tanácsadónak ismét egyre nagyobb a befolyása, ami szerintem jó. A csapat megint fejlődik. Sok változás volt, többen új feladatkört kaptak. Úgy vélem, a csapatnak újra be kell bizonyítania, hogy még mindig gyors autót tud építeni” – közölte.

    Azt tudtuk a Horner körüli botrány idején, hogy a Verstappen-család szíve inkább Marko felé húz, semmint a csapatfőnök felé, aki állítólag szerette volna háttérbe szorítani a tanácsadót.

    A kispárnától a kisbabáig – Verstappen 10 karácsonyi ajándékkal idézte vissza a 2024-es szezont

  • Az év balhéja: Szétuntuk volna az agyunk Verstappen és a Red Bull nélkül

    Az év balhéja: Szétuntuk volna az agyunk Verstappen és a Red Bull nélkül

    Nincs Forma-1-es szezon jó szaftos viták és sárdobálás nélkül, 2024 pedig sok minden más mellett ebben is elkényeztetett minket. Legalábbis sűrűn csámcsoghatott a nyilvánosság valamilyen perpatvaron, amelyeknek jó része éppen a bajnoki címekért hajtó csapat, a Red Bull körül koncentrálódott. 

    1. Christian Horner zaklatási botránya

    Bizony, a Red Bullt alapjaiban megrengető belviszály is az idei évben történt, csak már jó régen, még februárban robbant ki. Na, ez botrány volt a javából, nem amolyan műbalhé, mint oly sok másik, és részben az F1 valaha élt legsikeresebb tervezőjének (Adrian Newey) csapatváltásához vezetett, miközben sokáig abban sem lehettünk biztosak, hogy nem hullik szét teljesen a Red Bull. Ez végül nem történt meg, Horner maradt a helyén – miközben Verstappen sem igazolt át a Mercedeshez –, és minden megy tovább, viszont a történtek hosszabb távú hatásaira csak 2025-ben vagy 2026-ban derülhet fény. Ki tudja, mikor fog ismét olyan történni, hogy a teljes F1-es sajtó egyidőben ugyanazt a privát WhatsApp-beszélgetést olvasgassa…

    2. Verstappen és Russell év végi csörtéje

    „Túlságosan steril a Forma-1, ahol a versenyzők egymás barátai, együtt játszanak, sportolnak és viccelődnek. Ez már nem olyan, mint a régi ádáz rivalizálások” – hallható időnként a modernkori pilótákat érő kritika. Nos, ami Max Verstappen és George Russell között történt a Katari Nagydíj hétvégéjén, és nyúlt át egészen a szezonzáróig, abban nem volt semmi baráti és semmi megjátszott. Verstappentől elvették a pole-t Katarban, Russell pedig úgy érezte, a holland veszélyesen vezetett előtte a pályán, s az ügynek a holland tolmácsolása szerint ijesztően nagy feneket kerített a felügyelők előtt. A Red Bull pilótája ezután a rajtot követő ütközés lehetőségét lebegtette be Russellnek, ami bár nem történt meg, de az indulatok csak még tovább fokozódtak. Hogy aztán mindez az asztalnál való ülésrendig fajult, az az előzményekhez képest már egy inkább komikus fejleménye a történteknek.

    Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    3. Verstappen káromkodásügye

    Egy másik balhé, ami a holland körül alakult ki, miután a Szingapúri Nagydíj előtt az FIA előállt azon tervével, hogy lecsap a hivatalos sajtótájékoztatókon elhangzó káromkodásokra, és hogy, hogy nem, Verstappen máris áldozatául esett ennek a szabálynak azon a hétvégén. A címvédő egy időre bojkottot hirdetett, az ügyben mindenki elmondta a véleményét, és az egész sztori végül egy jó hangulatban eltöltött ruandai közmunkával zárult le.

    4. Ocont majdnem szezon közben menesztik

    Az Alpine pilótáinak monacói ütközése után nagy volt a feszültség csapaton belül, és a hírek szerint nagyon is benne volt a pakliban, hogy Oconnak az legyen az utolsó érdemi megmozdulása az istálló színeiben. A versenyt követően a francia által kiadott hosszú magyarázó közlemény, valamint az év végi távozásának gyors bejelentése is arra utalt, hogy súlyos dolgok forrtak a háttérben, s bár Ocon ősszel még egy dobogót is szerzett, mégsem nyugodtak le a kedélyek, s nem lett békés a búcsú, a pilóta a szezon utolsó futamán már nem állt rajthoz a csapattal.

    Az évértékelő előző epizódjai:

  • Verstappen zöldségeket beszélt vb-címe után, véli a Ferrari csapatfőnöke

    Verstappen zöldségeket beszélt vb-címe után, véli a Ferrari csapatfőnöke

    Miután a Las Vegas-i Nagydíjon bebiztosította negyedik világbajnoki címét, Max Verstappen vitaindító kijelentést téve azt mondta, a McLaren autójában is el tudta volna érni ugyanezt a sikert. Frédéric Vasseurnek fenntartásai vannak a holland kijelentése kapcsán.

    Az egyéni címet ellenállhatatlan szezoneleji formájára alapozva Verstappen már két futammal az idényzáró előtt behúzta, a konstruktőri cím viszont a McLarenhez került, amely csapat a szezon közepétől gyakran a legjobb autóval rendelkezett, s a versenyek többségén gyorsabbnak bizonyult a Red Bullnál. Lando Norris nem tudta hozni a holland beéréséhez elengedhetetlen hibátlan formát, így csak a második helyen zárt a tabellán.

    Verstappen felsorolt még pár autót, amivel világbajnok lett volna

    A Las Vegas-i futam után Verstappen kijelentette, ő az egyéni címet Lewis Hamilton kezei alatt elbukó 2021-es Mercedeshez hasonlóan az idei McLarennel is világbajnok lett volna.

    A Ferrari szintén a végsőkig harcban volt a konstruktőri címért a régóta nem látott kiegyenlített csatát hozó 2024-es szezonban, Frédéric Vasseur azonban vitatja Verstappen megjegyzését – szerinte ugyanis könnyen lehet, hogy a McLaren éppen amiatt volt ilyen erős, mert Norris és Oscar Piastri kezei alatt fejlődött és működött.

    „Semmi értelme arról beszélni vagy gondolkodni, hogy Verstappen egy másik csapatban is ugyanennyit nyert volna-e, mivel nem lehetséges különválasztani a versenyző és az autó teljesítményét. Számos összetevő játszik közre. Nem lehet azt sem kijelenteni, hogy Verstappen bajnok lett volna a McLarenben, hiszen a wokingi csapat teljesítményszintje nagy részben múlt a jelenlegi versenyzők munkáján és visszajelzésein” – idézi Vasseurt a planetf1.

    A csapatfőnök mindazonáltal elismerően beszélt a holland idei szerepléséről, aki szerinte a Red Bullt a nehéz időszakokban is hibátlanul vezette.

    „2022-ben és 2023-ban a Red Bull sokkal erősebb volt, hat tizedmásodperces előny mellett pedig senkinek nem tűnt fel, ha a csapat elkövetett egy hibát. Ebben az évben azonban egy apró hiba is elég volt, hogy a hatodik helyen találják magukat” – mutatott rá a csapatfőnök.

    „Idén lenyűgözött Verstappenben, hogy képes volt akkor is a maximumot kihozni az autóból, amikor a csapat szenvedett. Ez pedig számunkra is leckéül szolgál, mert egy ilyen kiélezett szezonban vannak versenyek, amelyeken nem mi vagyunk a legerősebbek, de mindig ki kell tudnunk hozni a lehető legtöbbet a lehetőségeinkből.”

    Verstappen az év eleji Red Bull-botrányról: „Nyilván nem volt szép”

  • Verstappen az év eleji Red Bull-botrányról: „Nyilván nem volt szép”

    Verstappen az év eleji Red Bull-botrányról: „Nyilván nem volt szép”

    Miután zsinórban negyedszer is világbajnok lett, hajlamosan vagyunk megfeledkezni róla, hogy az év elején még a jövője is kérdéses volt a Red Bullnál Max Verstappennek. A holland egy interjúban idézte fel a nehéz időszakot.

    Kissé talán már a feledés homályába merült, hogy mekkora botrány rázta meg a Red Bullt az idei év elején. Christian Horner csapatfőnök zaklatási ügye és a teljes F1-es istállón belül tapasztalható, illetve azon túlmutató hatalmi harcok végül elültek, és Max Verstappennek sikerült zsinórban negyedszer is világbajnoki címet nyernie, ám Adrian Newey távozásában minden bizonnyal szerepet játszottak a történtek. Egy időben pedig a holland távozásáról is rengeteget cikkezett az F1-es sajtó, Verstappen pedig egy alkalommal közölte is, hogy amennyiben Helmut Markót, a Red Bull tanácsadóját eltávolítják, akkor a részéről is problémák merülhetnek fel a folytatást illetően. Marko azonban maradt, majd idővel az is eldőlt, hogy bár ezek a szóbeszédek még jó ideig tartották magukat, Verstappen sem megy a Mercedeshez, legalábbis egyelőre.

    Negyedik világbajnoki címének bebiztosítása után a holland azt elismerte, hogy mint mindig, most is számba vette a lehetőségeit, a RacingNews365.com-nak adott exkluzív interjúban most pedig már azt ecsetelte, őt és a csapat teljesítményért felelős tagjait nem zavarta meg az év eleji botrány. „Nem gondolom, hogy elhomályosította [az idei évet]. Természetesen nem volt szép, és egyeseket talán megzavart, de közben nem éreztem, hogy a mérnököket megzavarta volna. Mindenki a teljesítményre koncentrált. Talán itt-ott feszültebbek voltak az emberek a megjelent dolgok miatt, de úgy gondolom, mindenki elég profi ahhoz, hogy a munkájára koncentráljon. Ez nem mindig könnyű, de végső soron nekem is a munkámra kell koncentrálnom.”

    Arra a kérdésre, hogy mi volt az idei év legnagyobb tanulsága, a világbajnok így felelt: „Az, ahogyan csapatként szembenéztünk a nehéz időszakokkal. Az mindenki számára eléggé stresszes volt, de igazán összetartottunk és erősebbé váltunk.”

    A kispárnától a kisbabáig – Verstappen 10 karácsonyi ajándékkal idézte vissza a 2024-es szezont

  • A kispárnától a kisbabáig – Verstappen 10 karácsonyi ajándékkal idézte vissza a 2024-es szezont

    A kispárnától a kisbabáig – Verstappen 10 karácsonyi ajándékkal idézte vissza a 2024-es szezont

    Az F1 által a mezőnynek szervezett karácsonyi ajándékhúzásban idén nem vett részt Max Verstappen, de így is ő csomagolhatta ki a legtöbb F1-es kötődésű emléktárgyat, miután a Red Bull ellátta őt 10 ajándékkal, amelyek a 2024-es szezonban megélt élményeihez kapcsolódnak. A holland rövid kommentárjai szintén élményszámba mennek. Videó a cikk végén.

    Melbourne: tűzoltó készülék

    „Mindig jól jön, amikor égnek a fékek.”

    Az ajándék utalás a versenyen pole-ból rajtoló holland gyors kiesésére, miután kigyulladt a jobb hátsó féke.

    Miami: bója

    „Már tudom, hogy mi ez, mielőtt kibontanám: egy bója! Nem jó egy ilyet elütni, és az sem, ha az autó alá szorul. Nem leszünk tőle gyorsabbak.”

    A verseny 21. körében Verstappen elvétette a 14-es kanyart és autója kiszakította a sikánban elhelyezett bóját, ami néhány másodpercig utazott is az első szárnyán.

    Imola, Hungaroring: joystick

    „Ezekben meg mi volt a közös? Ó, hát persze, egy kis játék mellékesként!”

    Ez volt az a két versenyhétvége, amelyek közben egy-egy 24 órás szimulátorversenyen is részt vett a virtuális térben létező csapatával.

    Monaco: rádióüzenet-mintás kispárna

    A pilóta emlékezetes rádióüzenetét ragasztották a párnára, amit az élen körözve ejtett meg: „B*** meg, ez unalmas, hoznom kellett volna a párnámat.”

    „De hát tényleg az volt, nem sok minden történt. Tipikus vasárnap” – emlékezett vissza most.

    Montreal: plüss mormota

    A versenypálya híres lakói, amelyek évtizedek óta nehezítik meg az autóversenyzők életét.

    „Mormota? Rossz nevet használtam rá, hódnak neveztem. Nagyon aranyosak, nem ajánlott őket elütni.”

    Szingapúr: káromkodós persely

    Elsősorban a nyugati kultúrákban a családok által nevelési célzattal használt persely, amelybe pénzt kell dobnia annak, aki kimond egy csúnya szót. Utalás arra, hogy a szingapúri hétvégén az FIA meghurcolta a hollandot a sajtótájékoztatón elejtett káromkodásáért.

    „Szerencsére gyerekkoromban nem volt ilyenem. Sok érme lenne benne.”

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

    Mexikóváros: emlékcédula a büntetésről

    „Már nem is emlékszem, mi történt. Biztos valami büntetésekkel kapcsolatos!”

    Verstappen kétszer 10 másodperces büntetést kapott Lando Norris ugyanazon körben történt kétszeri leszorításáért. A közvetítésben „outstanding penalty” (kirívó büntetés) címszóval jelent meg az összesen 20 másodperc.

    „Ez tényleg így jött ki? Jövőre menjünk rá a 40-re!”

    Brazília: esernyő szerencsehozó talizmánnal

    Verstappen 17. rajthelyről, szakadó esőben aratott domináns győzelmének emlékére, amit Lando Norris első megnyilatkozása szerint csak a szerencsének köszönhetett.

    „Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.”

    Norris Verstappen győzelméről: „Ez nem tehetség, csak szerencse”

    Las Vegas: aranyozott kockák

    A kaszinóvárosban biztosította be negyedik világbajnoki címét, két futammal a szezon vége előtt.

    „De itt öt kocka van. Már biztos a jövő évre is.”

    Abu-Dzabi: plüss oroszlánbébi

    Verstappen a szezonzáró hétvégén jelentette be, hogy élettársával, Kelly Piquet-vel gyereket várnak.

    „Izgalmas időszak következik.”

  • Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    2024-ben is megtartottuk szerkesztőségi szavazásunkat, amelyben értékeltük az idei Forma-1-es szezon legjobb teljesítményeit, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb sztorijait. Max Verstappen 2023 után idén kihívót kapott a bajnoki csatában, ám érzésünk szerint ez nem gyengítette, csak erősítette az immár négyszeres világbajnok renoméját.

    1. Max Verstappen

    Az elmúlt két szezonnal ellentétben – amelyekben szintén kiemelkedően teljesített – az idén senkiben sem maradhatott szemernyi kétség sem afelől, hogy Max Verstappen nem csak a legjobb autóban tud világbajnoki címet nyerni. A legkevesebb hibát követte el, miközben számos alkalommal hozott ki mindent a rendelkezésére álló csomagból.

    Két fordulóval a vége előtt bebiztosította a győzelmét a konstruktőri harmadik autóval, több mint kétszer annyi futamot nyert, mint bárki más, az év elején pedig beállította a legtöbb zsinórban szerzett pole rekordját. Amikor pedig már majdnem felcsillant a remény a legyőzésére, a brazíliai örök klasszikus teljesítményével jelezte, hogy korszakos zseni.

    Ha eddig valaki kételkedett volna benne, hogy Verstappennek ott van a helye az F1 halhatatlanjai között, akkor ez a szezon alighanem eloszlatta a kételyeit.

    Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2. Charles Leclerc

    Noha azért nem volt makulátlan az éve, Charles Leclerc igen erős szezont hozott össze három győzelemmel, amelyek közül egyet hazai pályán, Monacóban, egyet pedig Monzában ért el. Ha valaki ugyanabban az évben megnyeri ezt a két versenyt, ráadásul egy Ferrarival, annak azért olyan rossz idénye nincs, Leclerc-nek pedig még összejött egy domináns siker Austinban, illetve az összetett második helyétől sem volt messze (18 pontra), ami azt nézve, hogy a szezon nagy részében a közvetlen előtte végző Lando Norris McLarenje jobb autó volt a Ferrarinál, mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. A nála azért előforduló hibák is megfogyatkoztak, s két nyári homályos teljesítményt, valamint egy kiesést leszámítva mindig a legjobb ötben zárta a főversenyeket, ami egy ilyen kiegyenlített szezonban figyelemre méltó.

    3. Carlos Sainz és Lando Norris (holtversenyben)

    Noha csak ötödik lett a pontversenyben, Sainz az idei év egyik hőse, pusztán már csak azért is, ahogyan kezelte ezt a szezont. Januárban hatalmas csalódást kellett átélnie, amikor kiderült, hogy leváltják Lewis Hamiltonra, ő azonban felül tudott emelkedni a kezdeti keserűségen, és nagybetűs sportemberhez és csapatjátékoshoz méltón hozta le 2024-et, végig a lehető legjobbra törekedve saját maga és a Ferrari számára is, a vakbélműtétje utáni ausztráliai győzelme és a mexikói domináns teljesítménye pedig örökre emlékezetes marad.

    Nem szabad alábecsülni, hogy ilyen helyzetben az ember milyen könnyen el tudja veszíteni a motivációját, vagy a vitás helyzetekben mennyire könnyen tudja a csapat elé helyezni a saját érdekeit, mondván „kitoltatok velem, és amúgy is elmegyek.” Sainz azonban az utolsó pillanatig hű maradt az elveihez és az értékeihez, amit a Ferrari is értékelt, elég csak megnézni, hogy milyen gesztusokkal búcsúztatták őt.

    Verstappen, Norris, Sainz, Red Bull, McLaren, Ferrari
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nagyrészt tartotta az iramot Leclerc-rel, továbbra is övéjük volt az egyik legszorosabb csapaton belüli harc, de azért egy árnyalattal minden fontos eredményességi mutatóban elmaradt a monacói mögött a spanyol – akad is a szerkesztőségben olyan, aki inkább csak empátiába csavart vigaszdíjként rangsorolta a harmadik helyre Sainzt.

    Ami az általunk azonos pontszámmal szintén a harmadik helyre szavazott Lando Norrist illeti, az elsőszámú, sőt egyedüli bajnoki kihívóként emlegetett pilóta számára nem túl hízelgő és elszalasztott lehetőséget jelezhet az év végi szavazásokban látott lemaradása – bár a mezőny tagjai és a csapatfőnökök talán kicsit kevésbé voltak szőrösszívűek, mint mi.

    Általában ő volt a McLaren vezére, és ugyanúgy nyolc pole-t szerzett, mint Verstappen – miközben csapattársa, Oscar Piastri egyet sem. A versenyeken azonban nem mutatkozott ilyen markánsak a csapaton belüli fölény: Norris számolatlan rajtelsőséget volt képtelen megőrizni az első kör végéig, és saját bevallása szerint is túl sok hibát vétett. A nagy áttörés elérése, a legjobbak közé való feljutás mindenképpen komoly fegyvertény a brittől, aki az idei évet megelőzően sohasem volt 6. helyezettnél jobb a tabellán, ám ezt a szezont látva joggal merülhet fel a kérdés, hogy fog-e valaha ennél közelebb kerülni a világbajnoki címhez.

    Túl a dühön és csalódáson – Hamilton elődje akár az utódja is lehet a Ferrarinál?

  • Lawson nem akar ugyanúgy gondolkodni, mint Verstappen

    Lawson nem akar ugyanúgy gondolkodni, mint Verstappen

    A Red Bull által támogatott Liam Lawson abból a szempontból nem járt jól, hogy az F1 ranglétráján felfelé lépkedve olyan versenyzők helyére érkezett, akik mögött igencsak széles és olykor durván reagáló szurkolótábor áll.

    Az új-zélandi versenyzőnek a 2025-ös lesz az első teljes szezonja a Forma-1-ben, miután tavaly ő ugorhatott be a kéztörést szenvedő Daniel Ricciardo helyére, idén ősszel pedig rá cserélték le az elvárásoktól elmaradó ausztrál pilótát a Red Bull utánpótlás-csapatánál. A következő szezonban az alulteljesítés miatt a szerződésének időtartamához képest szintén idő előtt menesztett Sergio Pérez helyét veszi át, és az erről hosszabb ideje terjengő pletykák miatt számos mexikói megtalálta őt a közösségi médiában bántó üzenetek formájában – miközben Lawson természetesen semmit sem ártott Péreznek.

    A fiatal versenyző így már másodjára szembesül ilyesfajta gyűlölettel, hiszen Ricciardo menesztése után is megtapasztalta ezt, de kitalálta, hogyan érdemes reagálnia erre: sehogy. „Kezdetben sokat észrevettem belőle, mert nem számítottam rá, nem készültem rá. Azóta viszont nem látogatom a közösségi média felületeit, és csak a saját rajongótáboromnak készítek bejegyzéseket, a hírfolyamot és az üzeneteket azonban nem görgetem” – nyilatkozta a Times-nak.

    Sokan féltik attól, hogy azon tehetségek sorát gyarapítja majd, akikkel Max Verstappennel feltörölte a padlót a Red Bull csapatában. A Red Bull csapatfőnöke azt mondta, nem akarnak nagy terhet pakolni a vállára, és azt tanácsolta neki, hogy ne foglalkozzon Verstappen autójával, helyette a sajátjára koncentráljon.

    Új csapattársa már előre tudja, hogy nem fogja legyőzni Verstappent

    Ő maga kifejtette, sokat tanult a „kispadon” az egyik legjobbtól arról, hogyan érdemes dolgozni az F1-ben, de új csapattársa gondolkodásmódját nem akarja átvenni.

    „A tartalékpilóták majdnem részesülnek az F1-es versenyzés élményében. Enélkül borzasztó nehéz volna beugrani. Néhányan így is szenvednek. Szerintem nagyon jó lehetőséget kínált és segített a felkészülésben, hogy két éven át ebben a közegben, a VCARB-nál és a Red Bullnál lehettem” – mondta Lawson a RacingNews365-nek.

    „Felbecsülhetetlen értékű volt látni, Max milyen visszajelzéseket ad, milyen hozzáállással várja a szezont és a versenyeket. Sokat lehet tanulni ennek figyeléséből – magyarázta. – Egyértelműek, jól megfogalmazottak a visszajelzései. Pontosan tudja, mit akar az autótól.”

    „Nem próbálok ugyanúgy gondolkodni, mint ő, mert nem tudom, mi jár a fejében. Inkább azt próbálom átvenni, milyen visszajelzéseket ad, hogyan reagál, hogyan beszél a csapattal.”

    Bukásra kódolva? – hatalmas hibát követhetett el a Red Bull