Címke: Max Verstappen

  • Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Verstappen maga köré szervezhetné csapatát

    Noha a Ferrari és a Mercedes is érdeklődik Max Verstappen iránt (2019-re), a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy gondolja, jobban járna a fiatal holland, ha hosszútávon maradna az energiaitalosoknál és maga köré építené a csapatot.

    „Szerintem látja az erőt a csapatban.” – mondta Horner a Motorsport.com tudósítójának, Adam Coopernek. „Jól érzi magát a csapatnál. Ő a legfiatalabb futamgyőztes, a legfiatalabb dupla győztes, a legfiatalabb pontszerző.”

    „És Lewis (Hamilton), elég stabil a Mercedesnél, Seb (Vettel) pedig három évet írt alá a Ferrarival. Így a legnyilvánvalóbb dolog, hogy magad köré szervezed (Verstappen) a csapatot. De az persze a mi feladatunk, hogy ehhez versenyképes autót is adjunk neki.”

    Hornert arról is megkérdezték, hogy Verstappen tényleg azt akarhatja-e, hogy egy csapatban csatázzon Vettellel, vagy Hamiltonnal?

    „Ezt a kérdést csak ő tudja megválaszolni.” – felelt Horner.

    „Mind szeretnénk versenyképes pozícióban lenni és azt hiszem ahogy az idei autót fejlesztettük, komoly teljesítményt tettünk bele, és kiindulópontunkhoz képest már futamot is nyertünk. Folytatnunk kell ezt az irányt.”

    Horner azt is elismeri, hogy ha nem lett volna annyi műszaki gondja a hollandnak, a tabella harmadik helyén állna a hatodik helyett.

    „Sok verseny volt idén, melyen fantasztikus pozícióban volt ahhoz, hogy komoly eredményt érjen el. Volt négy műszaki meghibásodása, mind erőforrás probléma. Ha megnézzük, mennyi pontot vesztett emiatt, láthatjuk, hogy jelenleg a harmadik helyen lehetne a bajnokságban.”

    „Mellette szól, hogy fiatal kora ellenére nem uralkodik el rajta a frusztráció, csak leszegett fejjel megy tovább előre és ahogy mindig mondom, ha jól jönnek ki a dolgai, akkor nagyon kijönnek. Pontosan ez történt Malajziában is. Nagyszerűen versenyzett ott, probléma nélkül.”

    „Elég meghökkentő, hogy még csak most lett 20 éves. Nézzék csak meg mennyien követik már őt az F1-ben. Ő az egyik legnépszerűbb versenyző.”

  • Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    Verstappen megtévesztő viselkedése a stratégiai megbeszéléseken

    A minap a Red Bull arra kérte Daniel Ricciardót, hogy áruljon el csapattáráról, Max Verstappenről valami olyasmit, amit a többiek nem tudnak.
    „Max… ez elég vicces… A vasárnap délelőtti stratégiai megbeszéléseken úgy ül, hogy leteszi a fejét az asztalra. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy alszik! Pedig biztos lehetsz benne, hogy képben van és figyel mindenre, csak úgy néz ki, mintha nem így tenne!”
    Ricciardo korábbi csapattársáról, Sebastian Vettelről is mesélt.
    „Ami Sebet illeti, ő elég babonás. Van egy szerencsehozó kabalája, amit az overalljában vagy a cipőjében hord magával, nem emlékszem pontosan.”
  • Ki mit főzött, egye meg!

    Ki mit főzött, egye meg!

    A Forma-1 hivatalos weboldala arról kérdezte meg a versenyzőket, hogy mit tudnak főzni, mi a specialitásuk a konyhában. Van aki egészen komoly ételt mondott, mások igencsak egyszerűeket…
    Íme a válaszok arra a kérdésre, hogy mit tudnak a versenyzők a legjobban főzni?

    Alonso: A legjobb étel, amit főzni tudok, valószínűleg a paella.
    Bottas: Spárgás rizottót, és nagyon finom.
    Grosjean: Mivel francia vagyok, szeretek libamájjal dolgozni.
    Hülkenberg: Zöldség csirkével és rizzsel, vokban.
    Kvyat: Csirke és rizs.
    Hamilton: Csirke fajitas. Öhm… A mostohaanyámtól tanultam.
    Massa: Én… nem igazán vagyok jó a főzésben.
    Ricciardo: Jó, magas fehérjetartalmú, Bircher müzlit. Ez nem igazán főzés, de… meg tudom csinálni.
    Ocon: Tészta és steak.
    Wehrlein: Steaket, mert imádom a steaket.
    Perez: Én nagyon jó tésztát tudok neked csinálni.
    Stroll: Pomodoro tésztát.
    Verstappen: Nem sok mindent. Talán csak… őőő… tojást.
    Magnussen: Talán tojást.
    Vandoorne: Azt hiszem rántottát tudok legjobban.
    Ericsson: Taco, ami nem olyan bonyolult.
    Räikkönen: Sok különféle ételt készítek, és őőő hát meg tudom enni, meg a feleségem is, szóval elég jó.

    A videó ide kattintva tekinthető meg.

     

  • Holland Nagydíj van alakulóban

    Holland Nagydíj van alakulóban

    A Forma-1 tárgyalásokat kezdeményezett arról, hogy szerepeljen egy Holland Nagydíj is a naptárban, mely terveik szerint városi futam lenne. Az F1 kereskedelmi vezetője a közelmúltban találkozott a helyi képviselőkkel, hogy megvitassák, megvalósítható-e a projekt.

    Az eredeti elképzelés szerint a helyszín a zandvoorti pálya lett volna, melyen 1985-ig rendeztek F1-es versenyt. Azonban a vezetők inkább a városok felé vinnék most a sportágat, így lehet potenciális jelölt Amsterdam, vagy Rotterdam.

    Hogy mikorra valósulhat meg a projekt, arról egyelőre nem tudni.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint egy holland utcai verseny nagy siker lenne, főleg mivel Max Verstappen is a mezőny

    „Az utcai versenyek mindig élvezetesek, mindig nagy a tömeg, és remek a hangulat.” – mondta Horner a Motorsport.comnak. „Egyértelmű, hogy akkora rajongótábora van Maxnak Hollandiában, hogy az (holland futam esetén) megbénítaná az országot, szóval el lehet képzelni, milyen hatalmas (felhajtás) lenne. Szóval ha a helyszín és a pálya rendben van, miért ne?

  • A Red Bull 2020-ig változatlan pilótafelállást akar

    A Red Bull 2020-ig változatlan pilótafelállást akar

    Gyakori témává vált Daniel Ricciardo és Max Verstappen jövője, a Red Bull azonban kész 2020 végéig magához láncolni két versenyzőjét.

    Izgalmas és meglepő pilótamozgásokra is lehet számítani 2018 végén, több élversenyzőnek (például Ricciardónak, Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak) nincsen érvényes szerződése 2019-re. A Red Bullnál történeteket figyelembe véve sokan a Mercedesbe vagy a Ferrariba álmodják az ausztrált, Christian Horner azonban megtartaná jelenlegi pilótapárosát.

    „2018 végén, amikor lejár az öt év, lejár a szerződése is” – utalt Ricciardo a csapatfőnök. „Ami viszont legalább ennyire egyértelmű, az az, hogy mind a két versenyzőnket meg szeretnénk tartani 2020-ig.”

    Amennyiben Ricciardo mégis a távozás mellett dönt, a Red Bull előtt ott a lehetőség, hogy visszahívja a Renault-nak csak kölcsönadott Carlos Sainzot. Ez természetesen annak is lehet a jele, hogy az osztrákoknak kétségeik vannak jelenlegi párosuk hosszútávú stabilitását illetően, ennek ellenére nem számítanak túlzottan nagymértékű változásokra.

    „Carlost azért nem akartam teljesen feladni, mert fel kell készülnünk arra az esetre, ha az egyik pilótánk a következő szezon végével elmegy tőlünk” – folytatta Horner. „De minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a jövőben is Ricciardo és Verstappen vezessék a Red Bull Racing-es autókat; mindketten szeretnek ebben a csapatban lenni. Daniel esetében az a különbség, hogy Red Bull-os karrierje során először van tényleges végkimenetele a szerződésének.”

    Helmut Marko kicsit nyersebben fogalmazva Ricciardót már „a piacra” dobta, ez viszont Horner szerint nem feltétlen jelenti azt, hogy a csapat beletörődött az ausztrál elvesztésébe.

    „Helmut szeret nyilvánvaló dolgokat állítani” – szúrt oda kollegájának Horner. „Nyilvánvaló ugyanis, hogy [Ricciardo] a piacon lesz, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem akarjuk megtartani.”

  • Marko: Massának vissza kellene vonulnia

    Marko: Massának vissza kellene vonulnia

    A Japán Nagydíj utolsó köreit látva Helmut Marko nem átallotta megjegyezni, hogy Felipe Massa „jobban tenné”, ha visszavonulna.

    A suzukai futam utolsó köreiben Lewis Hamilton győzelme egy pillanatra veszélyben forgott, amikor Max Verstappen hirtelen egy másodpercen belülre került a Mercedeshez képest. A vezető kettős azonban éppen ekkor érte utol a tizedik helyért csatázó Felipe Massát és Fernando Alonsót, akik meglehetősen hanyagul kezelték a kékzászlós szituációt; míg a spanyol bő egy körön át tartotta fel Hamiltont (ezen mutatványát megrovással díjazták a versenybírák), volt ferraris csapattársa Verstappent szemelte ki és beékelődött a Mercedes és a Red Bull közé. A futamot végül Hamilton nyerte, Marko pedig nem volt rest Massát hibáztatni a győzelem elvesztéséért.

    „Maxnak megvolt a tempója, hogy megtámadhassa Hamiltont” – nyilatkozta Marko. „Amikor egy nagydíjon az első hely sorsa a tét, nem teheted meg, hogy sok-sok kanyarral később engedsz csak el valakit; jobb lenne, ha [Massa] visszavonulna. Egyébiránt a befutó nagyon izgalmas lett volna.”

    Verstappen azonban nem érezte úgy, hogy ezen úszott volna el a győzelme.

    „Szerintem amúgysem tudtam volna megelőzni Lewist” – mondta a holland. „Amint tiszta pálya van előtte, szinte lehetetlen. Inkább arról volt szó, hogy amikor Lewist feltartották [Alonso], közelebb tudtam érni és onnan volt esélyem csinálni valamit, de amint elengedték, vége volt.”

  • Nem csak egy második helyet szerzett Verstappen Japánban

    Nem csak egy második helyet szerzett Verstappen Japánban

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Japán Nagydíjon ezt az elismerést Max Verstappen érdemelte ki magának.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Japán Nagydíj: Max Verstappen
    • Maláj Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Szingapúri Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Olasz Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Alonso megrovást kapott a kék zászlók miatt

    Alonso megrovást kapott a kék zászlók miatt

    Fernando Alonsót megrovásban részesítették a Japán Nagydíjon, miután nem vette figyelembe a kékzászlós figyelmeztetéseket.

    A kétszeres világbajnok lekörözés közben két héten belül másodszor választott szét – ha csak ideiglenesen is – dobogós pozíciókért küzdő versenyzőket: Malajziában Sebastian Vettelt blokkolta Daniel Ricciardo elleni csatájában, míg Suzukában Lewis Hamilton és Max Verstappen győzelemért folyó csatájába szólt bele. Alonso a Japán Nagydíj utolsó körében a tizedik, egy pontot érő helyért küzdött Felipe Massával, ami valamennyire magyarázhatja, miért volt figyelmetlenebb a kelleténél.

    „Az 51. körben Alonso egyértelmű kék jelzéseket kapott a kormánykijelzőjén és a 14-es és 15-ös kanyarok között kék zászlók formájában egyaránt” – olvasható a versenybírák által kiadott közleményben. „Emellett villódzó kék fényekkel egy körrel korábban értesítették, hogy a versenyben vezető Lewis Hamilton közeledik. Alonso végül az 52. körben a 11-es kanyarban engedte el Hamiltont. A versenyzői eligazításon a pilóták értésére adták, hogy a Nemzetközi Sportkódexben lefektetett irányelv értelmében, miszerint ’a követő autót a lehető leghamarabb el kell engedniük’, az aktuális, pozícióért vívott csatájuk nem számít mentőérvnek; a versenybírák úgy döntöttek, hogy Alonso nem az irányelvben leírtak szellemében cselekedett. A meghallgatáson Alonso beismerte, hogy a célegyenesben elengedhette volna Hamiltont, utána azonban a 11-es kanyarig nem volt erre lehetősége. A versenybírák tisztában vannak vele, hogy a kettes és kilences kanyarok között korlátozottak az elengedési lehetőségek, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy Hamilton későn lett elengedve. A büntetés mértékének kiszabásánál a versenybírák a jelenlegi esetet összehasonlították egyéb, korábbi incidensekkel, és habár egyetértettek a kihágás meglétében, úgy vélték, a jelenlegi eset kevésbé volt súlyos, mint néhány korábbi, valamint magánál az elengedésnél rengeteg helyet hagyott Hamiltonnak és később Verstappennek is.”

    A spanyol tehát idei első megrovását és első büntetőpontjait (szám szerint kettőt) is megkapta, ám úgy gondolja, manőverével nem befolyásolta a verseny végkimenetelét.

    „Hamilton vezetett, a Red Bull pedig második volt” – magyarázta Alonso. „Nem tudom, hogy két-három kanyarral többet vártam-e a kelleténél, de végül ebben a sorrendben értek célba, így nem volt nagy kihatásom a versenyeredményre. Akárhogy is döntenek [a versenybírák], elfogadjuk és legközelebb jobban igyekszünk majd.”

  • Japán Nagydíj – Hamilton nyert, közel a vb-győzelem

    Japán Nagydíj – Hamilton nyert, közel a vb-győzelem

    A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, és nagy lépést tett a vb-győzelem felé, mert az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője kiesett.

    A 32 éves Hamiltonnak ez az idei nyolcadik, pályafutása 61. futamgyőzelme, előnye pedig ezzel 59 pontra nőtt a vb-pontversenyben.

    A második helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája zárt Japánban, a harmadik pedig csapattársa, az ausztrál Daniel Ricciardo lett.

    A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta a vezető helyet, Vettel másodiknak sorolt be az első kanyarban, míg Verstappen a negyedik pozícióból startolva megelőzte csapattársát, Ricciardót és feljött harmadiknak. A holland versenyző már az első körben elment Vettel mellett is, akit aztán a célegyenesben még hárman megelőztek. Vettel a csapatrádión műszaki gondokra panaszkodott.

    Közben Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely két kör erejéig vezette a mezőnyt. Vettelt egymás után előzték az ellenfelek, majd a német pilótának ki kellett állnia a boxba a műszaki hiba miatt.

    A 10. körben Hamilton, Verstappen, Esteban Ocon (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de Ocont a 11. körben Ricciardo, egy körrel később pedig Valtteri Bottas (Mercedes) is megelőzte.

    A kerékcseréket Verstappen kezdte meg a 22. körben, egy körrel később Hamilton, a 27. körben pedig Ricciardo is friss abroncsokat kapott.

    A boxkiállások után nem változott a sorrend az élen, Hamilton 2,5 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt, Ricciardo pedig magabiztosan tartotta a harmadik helyet.

    A hajrában Bottas megközelítette Ricciardót, de megelőzni már nem tudta.

    A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban, ahol Hamilton akár meg is szerezheti pályafutása negyedik vb-címét.

     

  • Eltérő beállítással mennek a Red Bullok

    Eltérő beállítással mennek a Red Bullok

    A győzelmi esélyeik maximalizálása érdekében Daniel Ricciardo és Max Verstappen különböző beállításokkal versenyeznek a Japán Nagydíjon.

    A két Red Bull 26 ezredes különbséggel a negyedik és ötödik helyekre kvalifikált Suzukában (egy másodperccel lemaradva a pole-t megszerző Lewis Hamilton mögött), Valtteri Bottas rajtbüntetésének köszönhetően azonban előrelépnek egy helyet és a második sorból várhatják a rajtot. Az időmérő kezdetétől kezdve az autókra a parc fermé szabályok érvényesek, azaz néhány engedélyezett változtatástól eltekintve nem variálhatják az autó alapbeállításait. Ricciardo és Verstappen eltérő taktika mellett döntött; az ausztrál feláldozott némi leszorítóerőt a végsebesség érdekében, míg a holland inkább a kanyarokra játszik.

    „Én nem csóváltam a fejem, amikor befejeztem a köröm!” – utalt Ricciardo csapattársa reakciójára. „Úgy éreztem, mindent kihoztam a helyzetből; megint közel voltunk egymáshoz Maxszal, kihoztuk a másikból a maximumot, annak pedig örülök, hogy Bottas büntetése miatt a harmadik helyről rajtolhatok. Remélhetőleg a tiszta oldal a segítségemre lesz és tartani tudjuk majd a lépést az élmenőkkel. A rajton sok minden fog eldőlni, ugyanis nagyon nehéz itt előzni. Inkább a versenyre állítottam be az autót, az éjszaka folyamán leszedettem egy kis leszorítóerőt – az egyenesekben így több esélyem lesz támadni és védekezni, összességében tehát jó lesz a csomag holnapra.”

    Verstappen kitart saját döntése mellett és úgy véli, amennyiben a versenynapra jósolt melegebb idő valóban megérkezik, a gumikopási mutatók megváltozása miatt az ő autóverziója lesz az erősebb.

    „Nem volt rossz, de lehetett volna kicsit jobb is” – foglalta össze időmérőjét. „A két autó beállításbeli szétválasztása mellett döntöttünk, az egyiken több a leszorítóerő, a másikon kevesebb. Én vagyok a többel; abban viszont nem vagyok biztos, hogy ez volt-e a legjobb döntés. Ma lehet, hogy nem, de holnapra ez megváltozhat, így nem tudok biztosat mondani. Az első Q3-as köröm után közel sem voltam elégedett, a második köröm azonban tisztességesre sikerült és onnan már lehet építkezni. Általában itt nagyon fájdalmasan tud érinteni, ha elkezdesz szenvedni az első szektorban, szóval remélem, van elég hátsó tapadás az autón. Remélhetőleg meleg lesz a versenyen és elérjük a várt gumikopási szintet.”