Címke: Max Verstappen

  • Briatore szerint a versenybírák megpróbálják kicsinálni Verstappent

    Briatore szerint a versenybírák megpróbálják kicsinálni Verstappent

    Az egykori csapatfőnök, Flavio Briatore nagy Max Verstappen rajongó, és most komoly kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, ahogy a versenybírák „bánnak” a fiatal versenyzővel.

    Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben, és azonnal lenyűgözte az F1-es közönséget. Gyorsan felkerült az energiaitalosok „főcsapatába”, és rögtön be is zsebelte első győzelmét. Ugyan idén is nyert már, mégis balszerencsésnek mondható idei szezonja, legfőképpen a motorhibák miatt. Briatore azonban kiemelte azt is, hogy látványos manőverei, melyek élvezetessé teszik a versenyeket, gyakran büntetéssel érnek véget, ez pedig nincs rendjén.

    „Verstappen a Forma-1 új csillaga.” – mondta Briatore a francia Auto Hebdonak. „Nagyon jól megy, de megpróbálják kinyírni őt. Ez őrület. Én 12 ‘Verstappent’ szeretnék a rajtrácson látni! Max egy kivételes versenyző. Fiatal, kiröhögi a rendszert és előz. A közönség pedig imádja ezt a képességet.”

    Briatore szerint minél inkább büntetgetik Verstappent, annál inkább szeretni fogja a közönség.

    „Minél inkább büntetik, annál jobban megszeretik őt a rajongók. Hihetetlennek tartom, hogy minden versenyen megbüntetik, legalábbis majdnem. Az F1 túlkontrollált. Engedniük kellene a versenyzőknek, hogy küzdjenek. A MotoGP-ben más a helyzet. Azok a srácok kerék a kerék ellen csatáznak 300 km/h-s tempónál és sokkal-sokkal több rajongó nézi őket.”

    Briatore azonban felfigyelt egy másik feltörekvő tehetségre is.

    „Charles Leclerc. Ő igazán jó. Ha jól menedzselik, akkor nagy jövő áll előtte.”

  • Verstappen: A Renault-nak jobbnak kell lennie 2018-ban

    Verstappen: A Renault-nak jobbnak kell lennie 2018-ban

    Max Verstappen elmondta, hogy nem biztos benne, hogy 2018-ban versenyképes lesz a Red Bullal.

    A holland pilóta remek formába lendült a szezon végére, azok után, hogy nem indult túl jól az éve, de a fejlesztéseknek hála a Red Bull előrelépett. A csapat szeretné, ha ez a lendület a jövő év elejére is átmenne.

    „Továbbra is nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk a jövő évet illetően. De remélem, hogy már az év elejétől harcolhatunk majd a bajnoki címért, és nem kell majd megint felzárkóznunk. Ehhez az kellene, hogy motor terén sokkal jobbak legyünk, tehát kíváncsian várom, hogy mi lesz.” – mondta a 20 éves holland.

    Verstappen a haloról is ejtett néhány szót.

    „Egyáltalán nem tetszik nekem. Nem várom, hogy ezzel kell vezetni, nem tartozik egy Forma-1-es autóhoz.”

    Azonban a sokat kritizált Liberty Mediát a védelmébe vette.

    „Ők amerikaiak, kicsit másképp akarják csinálni a dolgokat. Eddig nem volt gondom velük, minden jól megy egyelőre. A paddock már jóval nyitottabb, ami nagyszerű.”

  • Lauda: Verstappen a legfantasztikusabb fiatal versenyző

    Lauda: Verstappen a legfantasztikusabb fiatal versenyző

    Niki Lauda, a háromszoros osztrák Forma-1-es világbajnok ezúttal sem fukarkodott a pozitív jelzőkkel, amikor Max Verstappenről kérdezték.

    Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben, majd egy teljes szezont és négy versenyt követően a Red Bull Daniil Kvyat kárára előléptette a nagycsapatába.

    A fiatal holland rögtön első Red Bullos versenyén bizonyította, hogy nem volt hiba bizalmat szavazni neki: futamgyőzelemmel mutatkozott be, így a Forma-1 történetének minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett.

    Lauda szerint a húsz éves Verstappen a sportág minden idők legfantasztikusabb fiatal tehetsége.

    „Abban a sok évben, amióta benne vagyok a motorsportban, Max a legfantasztikusabb fiatal tehetség, akit valaha láttam. Ehhez kétség sem férhet” – mondta a Globo Esporte-nak.

    „Max 19 éves korában, és most, 20 esztendősen is lenyűgöz. Agresszív, gyors.”

    Lauda ha tanácsot adna Verstappennek, mindenképp figyelmeztetné, hogy ne hagyja elveszni a tehetségét: „Az egyedüli dolog, amit mondanék neki, hogy maradjon két lábbal a földön.”

    „Benne van, hogy elveszíti a kontrollt maga felett, de ha ezeken felül tud kerekedni, akkor a Forma-1 történetének egyik legjobb versenyzője lehet.”

     

  • Lauda szerint Hamilton Istenként vezetett idén

    Lauda szerint Hamilton Istenként vezetett idén

    A Mercedes 2018 után is szeretné, ha maradna náluk Lewis Hamilton. Annak ellenére, hogy úgy tudni, hogy a brit versenyző új szerződésével fizetésemelést is szeretne, 2019-re és az utánra vonatkozóan.

    „Idén Lewis megnyerte a bajnokságot a Mercedesnek, ez ilyen egyszerű.” – mondta a Mercedes elnöke, Niki Lauda a brazil Globonak. „Szerintem a Ferrarinak volt a legjobb kaszni-motor csomagja és most a Red Bull is megérkezett. De Lewis úgy vezetett, mint korábban sosem, apró hibát sem vétett, úgy vezetett, mint egy Isten, és megszerezte nekünk a címet.”

    A csapatfőnök, Toto Wolff egyetért.

    „Ő a legnagyobb versenyző, akivel valaha dolgoztam.” – mondta Wolff. „Természetesen nagyon akarjuk, hogy velünk maradjon.”

    „A tapasztalt versenyzők futamról futamra jobbak lesznek, évről évre. Ez az egyetlen út a sikerhez, minden sportágban.” – ért egyet Lauda, aki azonban azt is elhintette, hogy azért szemmel tartják Max Verstappent is.

    „Max a legfantasztikusabb fiatal versenyző, akit valaha láttam, ez nem kérdés. Az egyetlen dolog, amit mondanék neki, hogy maradjon két lábbal a földön. Hajlamos rá, hogy elveszti az önuralmát, de ha tudja kezelni ezeket az impulzusokat, ő lehet a legnagyobb F1-es versenyző, akit valaha ismertem.”

  • Verstappen gyakran meghökken Hamiltonon

    Verstappen gyakran meghökken Hamiltonon

    Max Verstappen elmondása szerint Lewis Hamilton pályán kívüli viselkedése számára meghökkentő.

    A holland versenyző a De Teleraafnak mesélt erről, azzal kapcsolatban, hogy tavaly óta ő egyre kevesebbet használja a közösségi oldalakat.

    „Nem sok versenyzőt követek a közösségi médiában.” – mondta Verstappen. „Követem Danielt (Ricciardót és Pierre-t (Gasly), mert ő kedves srác.”

    „Amikor látom, hogy Lewis mit csinál szabadidejében, azon olykor meghökkenek. Nagyon sok mindent csinál! De ez az ő élete, és futamokat meg bajnokságokat nyer. Nehezen lehetne azt mondani, hogy nem működik számára.”

  • A Renault kifogyott az alkatrészekből?

    A Renault kifogyott az alkatrészekből?

    Mexikóban futamot tudott nyerni a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen, Brazíliában azonban csak az ötödik helyen zárt. Mindeközben a Red Bull fiókcsapata épp hadakozik a Renault-val, az erőforrás megbízhatatlansága miatt.

    Verstappen szerint a szezon végére a Renault egész egyszerűen kifogyott a pótalkatrészekből, miközben a 2018-as erőforrás fejlesztésével kezdtek el foglalkozni.

    „Bizonyos szempontból megértem.” – idézte Verstappent a De Telegraaf. „Másrészt viszont ha ennyi megbízhatósági gondjuk van a szezon során, akkor beszállítóként muszáj, hogy legyen elég alkatrészük a polcon. Így logikus. Frusztráló, de el kell fogadni.”

    „Négy nagyon jó verseny után ez egy kicsit kellemetlen, de reálisnak kell lennünk. Az autó maga jó.”

    Mindeközben Niki Lauda, a Mercedes elnöke, úgy gondolja, hogy a Renault és a Ferrari összezavarodtak az idei megbízhatósági gondjaik miatt.

    „Mivel akadozó teljesítményű autónk volt, mi nem engedhettünk meg magunknak semmilyen motorhibát.” – mondta Lauda a La Gazzetta dello Sportnak. „Szóval Toto és én megkérdeztük Andy Cowellt, hogy mi a fontosabb: Találni még egy tizedet, vagy megbízhatónak maradni? Végeredményben, nem nyerhetsz bajnokságot megbízhatóság nélkül. A Ferrari és a Renault a teljesítményre koncentrált és futamokat buktak el.”

  • Briatore szerint a Ferrari nem lesz bajnok, ha megtartja Räikkönent

    Briatore szerint a Ferrari nem lesz bajnok, ha megtartja Räikkönent

    Flavio Briatore szerint a Ferrari hatalmas hibát vétett azzal, hogy nem igazolta le Max Verstappent, helyette maradt a csapatnál Kimi Räikkönen.

    Verstappenre azonban egy darabig pedig nem is lesz így esélyük, mivel a 20 éves holland 2020-ig szerződést hosszabbított a Red Bullal.

    „Nem tudom, mit fog tenni Marchionne, kiszámíthatatlan.” – mondta Briatore.

    „De Räikkönennel sosem fogják megnyerni a konstruktőri címet.” – mondta az egykori Renault csapatfőnök a Rai rádiónak. „Ahhoz, hogy megnyerd, két jó versenyzőre van szükséged, ez pedig nem adott a Ferrarinál. Én csukott szemmel leszerződtetném Verstappent. Ő az egyetlen igazi versenyző, amilyet az emberek látni akarnak, egy gladiátor, akit ők minden versenyen meg akarnak büntetni.”

    Briatore 2017 világbajnokát, Lewis Hamiltont is méltatta: „Idén motiváltabb volt a pályán, mint a discoban.”

  • Nincs akadálya a Holland GP megrendezésének

    Nincs akadálya a Holland GP megrendezésének

    A Holland Grand Prix-nek 1952-től 30 alkalommal adott otthont Zandvoort, de a futamot 1985 óta nem rendezik meg, jelenleg többek között az európai Formula 3 és DTM kategóriák versenyeit futják itt.

    A Forma-1 Hollandiában jelentős népszerűségnek örvend Max Verstappen 2015-ös debütálása óta. Szintén ebben az évben jelentették be, hogy vizsgálatot folytatnak a helyi önkormányzat jóváhagyásával, hogy képet kapjanak a pálya királykategóriába való visszatérésének lehetőségéről.

    Zandvoort hivatalos tisztségviselői pénteken mutatták be a Holland Nagydíj megvalósíthatóságára vonatkozó következtetéseiket, hiszen úgy vélik, hogy nincsenek jelentős akadályok a potenciális visszatérésre. A kutatást a Decisio tanácsadó cég végezte. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a holland nagydíj visszatérése „valósághű forgatókönyv, nincs semmilyen leküzdhetetlen akadály műszaki, szervezési vagy logisztikai szempontból”.

    Hozzátette, hogy a Formula 1-es verseny várható gazdasági hatása „jelentős” lesz, ami évente 32 millió eurót jelent a pálya számára. A régióban 53 millió eurós növekedést és az ország egészére 57 millió eurót vázoltak fel, 250.000 látogatóval számolva egy holland nagydíjra.

    A jelentés arra figyelmeztetett, hogy ahhoz, hogy Zandvoort megszerezze az FIA által előírt 1. fokozatú engedélyt, 10 millió eurós beruházásra lenne szükség, míg évi 20 millió euro a verseny díja. Azt is említi, hogy a nagyvállalatok és / vagy a kormányzat támogatására van szükség, míg egy új boxutca- és paddock-komplexum megépítéséhez további földterületek kellhetnek.

    Az esemény logisztikai terveit is megvizsgálták, és a jelentés rávilágított, hogy a város viszonylagos közelségben van Amszterdamhoz és a Schiphol repülőtérhez. Eközben a vasútállomás gyalogosan elérhető, valamint kihangsúlyozták az ország közismert kerékpározási szokásait, és azt összekapcsolták a kerékpárhálózattal.

  • Verstappen saját maga is meglepődött az év végi formáján

    Verstappen saját maga is meglepődött az év végi formáján

    Max Verstappen elismerte, hogy nem számított arra, hogy idén olyan helyzetben lesz, hogy több futamot is nyerhet, főleg a katasztrofális szezonkezdet után.

    A holland pilóta a szezon első felében sorozatos technikai gondok miatt szenvedett, ami a Renault motor megbízhatatlanságának volt köszönhető.

    A nyári szünet azonban neki is komoly fordulatot hozott. Nyert Malajziában, majd pár héttel később Mexikóban is a dobogó tetején ünnepelhetett.

    „Nem gondoltam volna, hogy idén fogok futamot nyerni.” – kezdte a 20 éves holland. „Nem reméltem ilyen sikereket idén, köszönhetően a balszerencsémnek, de ez nagyszerű érzés, hogy mégis sikerült.”

    Verstappen szerint a feltámadás az ExxonMobil új fajta üzemanyagának is köszönhető.

    „Már Szingapúrban is az új típusú üzemanyaggal mentünk, és már akkor sokkal versenyképesebbek voltunk, és ez a tendencia csak folytatódott. Határozott előrelépést értünk el.”

    „Sokkal nagyobbat fejlődtünk év közben, mint az elmúlt három évben. Ennek nagyon örülök. Ha gyorsabban fejlődsz, mint a riválisaid, akkor már képes lehetsz győzelmekért is harcolni. Apró részletekről van csupán szó, de minden sokkal simábban megy” – jegyezte meg Verstappen.

    „Több teljesítmény, nagyobb sebesség az egyenesben. Valamint a motor élettartama is növekszik, és mivel jövőre már csak három erőforrást használhatunk fel, ezért ez kifejezetten fontos lesz.” – tette hozzá.

  • Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner arra számít, hogy versenyzői, Max Verstappen és Daniel Ricciardo jövőre a bajnoki címért csatázhatnak majd. Erre akár idén is lehetőségük lett volna, ha nem lettek volna komoly megbízhatósági gondjaik.

    „Ha megfogadjuk a leckéket, melyeket az RB13 kapcsán tanultunk, és átültethetjük az RB14-be, és megbízhatóbbak leszünk, akkor nem látok okot arra, ne tudnák megnehezíteni Lewis és Sebastian dolgát.” – vélekedik Horner.

    „Nyilvánvalóan okkal van az élen (Hamilton).” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Remélhetőleg még marad pár évig.”

    „Sebastian zsinórban négyet nyert (bajnoki címet) velünk, és még csak 30 éves. Lewis még most szerezte meg a negyediket és 30-as éveinek elején jár, és utalt is rá, hogy többet akar.”

    „Szerintem Max, Daniel és Seb is olyan versenyző, aki képes a kerék a kerék elleni küzdelemre. Max csak 20 éves. Szerintem versenyképes autót tudunk neki adni, ő abszolút egy várakozó bajnok. A nagy versenyzők esetében tapasztalható, hogy a nagy pillanatokban kiemelkedőt nyújtanak. Max pedig pont ilyen.”

    „Nagyon biztos vagyok a versenyzőink képességeiben. Ha megfelelő játékszereket adunk nekik, vállvetve indulhatnak ‘csatába’ Hamilton ellen, és remélhetőleg szép csatát láthatunk; nagyszerű lenne a sportnak.”