Címke: Max Verstappen

  • Ocon van olyan jó, mint Verstappen?!

    Ocon van olyan jó, mint Verstappen?!

    A Force India vezérigazgatója szerint igen. Majd hozzátette, hogy a francia még nagy fejlődés előtt áll.

    Ocon teljesítette első teljes Forma-1-es szezonját, nem is akármilyen eredménnyel. A húsz futamból tizennyolcszor pontot szerzett, 87 pontot gyűjtött, ami csak 13-mal kevesebb, mint a rutinos csapattársáé.

    A 21 éves pilóta a 2016-os Belga Nagydíjon debütált a Manor színeiben, azóta pedig sok szakértő egy szinten emlegeti Max Verstappennel.

    „Nehéz összehasonlítani őket, mert két eltérő képességű autót vezetnek.” – mondta Otmar Szafnauer a Sky Sportsnak.

    „Verstappen busás szerződést írt alá a Red Bullal, de mi valószínűleg század annyiért kaptuk meg Ocont. Szerintem Esteban mindenben ugyanolyan jó, mint Verstappen. Már a legelső alkalomkor tudtuk, hogy ő igazán különleges. Kiválóan megérti az autót. Jól is tud bánni vele, képes hamar elérni a határt, valamint szavakba is tudja önteni, hogy mit érez az autóban ülve.”

    „Azt is tudja, hogy mit szeretne még kihozni az autóból, ami a korához képest nagy érettségről tesz tanúbizonyságot.” – tette hozzá.

    Szafnauert is lenyűgözte Ocon egyenletes fejlődése.

    „Szerintem a legnagyobb eredménye az volt, hogy folyamatosan tudott fejlődni. Ha megnézzük azt, hogy hol volt 2017 elején és hol van most, akkor látjuk, hogy sok területen fejlődött. Ezért tudott kettő kivételével minden versenyen pontot szerezni és ezért volt képes megszorongatni Checot [Pérezt – a szerk.]. A szombati időmérő edzéseken nem tudtuk megtippelni, hogy melyikük fog előrébb végezni.”

    Ocon a Mercedes támogatását élvezi és gyakorlatilag kölcsönben szerepel az indiai istállónál. Szafnauer biztos benne, hogy egyszer az ezüst nyilak versenyzője lesz, de addig is igyekeznek kihasználni a fejlődését, amíg náluk van.

    „Néha a kölcsönzés jobb, mint a vásárlás. Nyilván bármikor joguk van visszahívni őt, és ez egyszer meg is fog történni, de most még a mi versenyzőnk. Meglátjuk majd mit hoz a jövő, egy biztos, fog ő még fejlődni.”

  • Ricciardo: Verstappen már sokkal érettebb

    Ricciardo: Verstappen már sokkal érettebb

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy Red Bullos csapattársa, Max Verstappen már sokkal érettebb, és jobban tiszteli riválisait, mint korábban.

    Ricciardo 2017-ben 32 ponttal végzett Verstappen előtt, bár utóbbinak több jutott a műszaki hibákból.

    A két versenyző a Magyar Nagydíjon ütközött is, ekkor Ricciardo amatőrnek nevezte Verstappen manőverét, bár később rendezték az esetet egymás között.

    „A budapesti eset amolyan teszt volt.” – mondta Ricciardo az Autosportnak. „Szerencsére utána jól kezelte a dolgot és elnézést kért, tette, amit tennie kellett. Szóval én úgy érzem, hogy tiszteljük egymást. Max sokkal érettebb idén (2017) a pályán és a pályán kívül is. A pályán sokkal érzékenyebb. Sokkal kevésbé volt most ellenőrzés alatt, mint korábban. Szerintem a versenyzőtársakat is jobban tiszteli most.”

    Az ausztrál versenyző azt is hozzátette, hogy igazából nincs baja a Verstappenes kerék a kerék ellen csatákkal.

    „Ha úgy adódik, megtaláljuk a módját, hogy megoldjuk a helyzetet, de szerintem az ilyen eset kellemes probléma. Jobb, ha van egy kis súrlódás, mintha nincs és csak a hatodik helyért küzdünk.”

    Jelenleg igazán jó Ricciardo és Verstappen kapcsolata, gyakran hülyülnek együtt, ez a jó viszony azonban lehet, hogy megváltozna, ha mindketten a bajnoki címért küzdenének.

    „Nem hiszem, hogy odáig fajulna, mint Lewis (Hamilton) és Nico (Rosberg) esetében.” – vélekedik Ricciardo. „Az övék elég speciális eset volt. Csak akkor tudnánk eddig jutni, ha már nem tisztelnénk egymást. Ami versenyeket megnyert, azokon ő volt a jobb versenyző, elismerem. Ha azt kezdeném mondogatni, hogy ez azért van, mert mondjuk a csapat neki adja a jobb motort, azzal csak generálnám a problémát. Ha az ember őszinte magához, akkor elismeri, ha a másik jobb, és megtalálja a módját, hogy legközelebb ne így legyen.”

  • Häkkinen: A „győzelem íze” Hamilton fő motivációja

    Häkkinen: A „győzelem íze” Hamilton fő motivációja

    A kétszeres világbajnok szerint, Hamilton sikerességének kulcsa a rendíthetetlen motivációja.

    Bár a Mercedes versenyzője 2017-ben immáron negyedjére is bezsebelhette a világbajnoki trófeát, sokak szerint 2019-ben visszavonulhat. Häkkinen azonban azt vallja, Hamilton addig marad, ameddig sikerül motiváltnak maradnia.

    „Lewis sikerei lenyűgözőek. Miután megérezte a győzelem ízét, vágyott, szomjazott rá, és ez sosem hagyta el. ”Esetében ez a fő motiváló erő” – írta Häkkinen az Unibetes blogján.

    „A saját karrieremből kiindulva, miután megnyertem az 1998-as és 1999-es világbajnokságokat, a 2000-es évnek a győzelem reményében kezdtem neki. Nos, nem lett igazam. 2000 után csalódott voltam, nem sokkal később vissza is vonultam.”

    A tavalyi szezonra reagálva a finn hozzátette, elismerésre méltó Max Verstappen teljesítménye, valamint reméli, a jövőben több Red Bull győzelmet láthatunk majd.

    „Max Verstappen a tavalyi évad egyik legkiemelkedőbb versenyzője, egyszerűen jó nézni, ahogy versenyzik.”

    „A mexikói és malajziai győzelmei megmutatják, hogy mind ő, mind pedig a csapat egyre erősebb, valamint Daniel Ricciardo bakui győzelme rámutatott, hogy számolni kell velük, a Ferrari és a Mercedes sem dőlhet hátra.”

     

  • Häkkinen szerint kiváló a jelenlegi F1-es mezőny

    Häkkinen szerint kiváló a jelenlegi F1-es mezőny

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint az idei szezon minden idők egyik legjobbja volt, abban a tekintetben, hogy milyen szinten vannak a mezőnyben lévő versenyző tehetségek.

    Több versenyzőt is kiemelt az egykori finn versenyző.

    „Lenyűgöző, hogy Lewis (Hamilton) megszerezte negyedik világbajnoki címét, és láthatják, hogy még mindig éhes a sikerre, pedig kritizálták.” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában.

    „Amikor én megnyertem a bajnoki címet 1998-ban és 1999-ben, abszolút úgy vágtam neki 2000-nek, hogy bíztam benne, hogy megnyerem a harmadik címet is, de nem jött össze. Az után az év után kicsit alábbhagytak az energiáim, nem sok hiányzott már hozzá, hogy visszavonuljak.”

    „Nagyon örültem, hogy láthattam, ahogy Valtteri (Bottas) nyer két futamot. Ő egy erős, kiegyensúlyozott srác, és orosz és osztrák győzelme megmutatta, hogy képes is rá. A szezon közepén voltak nehéz időszakai, de én tudom, hogy milyen keményen dolgozott, hogy ide jusson, és biztosak lehetnek benne, hogy azzal fogja tölteni a téli szünetet, hogy tovább építsen mindent, amit megtanult.”

    „Ahogy már korábban is mondtam, Max Verstappen kiemelkedő versenyzője volt a szezonnak, mivel izgalmas őt nézni. A két győzelme Malajziában és Mexikóban azt mutatta, hogy ő és a csapat is egyre erősebb és Daniel Ricciardo bakui győzelme is rávilágított, hogy a Ferrari és a Mercedes nem lazíthat.”

    „A top 3 csapat mögött nagy volt a mozgás, különösen az új generáció versenyzői közt. Izgalmas Stoffel Vandoorne-t, Esteban Ocon-t és Carlis Sainz-ot nézni. Ha belegondolunk, hogy az ő csapattársaik Fernando Alonso, Sergio Perez és Nico Hülkenberg, mondhatjuk, hogy napjaink Forma-1-e talán az egyik legjobb a versenyző tehetségek tekintetében.”

    Häkkinen egykori csapatáról, a McLarenről is ejtett pár szót.

    „Biztos vagyok benne, hogy újra a Mercedes lesz az a csapat, melyet le kell győzni, de a Ferrari is építeni fog mindarra, amit idén tanultak és a Red Bull Racinghez csatlakozik majd a McLaren is, Renault erőforrással. Tudom, hogy a McLarennél mindenki izgatott történetük új fejezetének kezdete okán, és nagyon elszántak, hogy újra nyerjenek az elmúlt pár nehéz szezon után. Zak Brown az egyik legambiciózusabb fickó az F1-es paddockban, és a McLarennél mindenki keményen dolgozik, hogy sokkal jobb idők következzenek számukra.”

    „A Renault csapattól is előrelépés várható, a Honda megpróbálja helyreállítani megítélését a Toro Rossóval, az Alfa Romeo pedig a Saubert támogatja, szóval rengeteg oka van annak, amiért érdemes lesz követni a Forma-1-et 2018-ban.”

  • Havas Forma-1-es demók karácsonyra

    Havas Forma-1-es demók karácsonyra

    Karácsony alkalmából összeszedtünk párat a havas terepen történt Forma-1-es demók közül.

    Elsőként íme Nick Heidfeld a BMW Sauberrel, St Moritz-ban.

    Aztán itt van Nelson Piquet Jr a beltéri síközpontban, a Ski Dubaiban, 2009-ben, a Renault-val.

    2016-ban Max Verstappen demózott a Red Bullal, Kitzbühel-ben.

    https://www.youtube.com/watch?v=ar2J6CHfjbA

    Szintén 2016-ban Giancarlo Fisichella pedig a Ferrarit hajtotta meg hóban, Livigno-ban.

     

  • Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Giedo van der Garde, a korábbi holland Forma-1-es versenyző véleménye szerint ifjú honfitársa készen áll Lewis Hamilton legyőzésére.

    Verstappent nem kevés technikai hiba hátráltatta a 2017-es évben, ám van der Garde szerint ennek is van pozitív oldala: „Úgy gondolom, Max sokat fejlődött emberileg, mert meg kellett birkóznia az őt ért csalódásokkal” – mondta.

    „De versenyzőként is jelentős fejlődésen ment keresztül. Az időmérő edzéseken egy fontos extra lépést tett meg.”

    A Caterham korábbi versenyzője szerint minden adott ahhoz, hogy Verstappen legyőzze Hamiltont: „Hamilton természetesen egy nagyon jó versenyző, amit idén ismét megmutatott, de Max fel tudja venni vele a versenyt.”

    Kérdés, hogy a Red Bull elég erős lesz-e ahhoz, hogy ott legyenek az élen 2018-ban. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója mindenesetre pozitív előjelekkel várja a következő szezont, amikor már a szezon elején futamokat nyernének.

     

  • Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadójának elmondása szerint csapata nagyon jól áll 2018-as autójuk előkészületeivel.

     Marko úgy véli, fontos, hogy már a szezon kezdetekor ott legyenek a Mercedes és a Ferrari szintjén.

     “Megfigyeltük, hogy több pontot szerzünk a szezonok másidk felében” – mondta az osztrák Servus TV-nek.

     “Hosszú évek óta az volt Adrian Newey koncepciója, hogy a lehető legkésőbb mutassuk be az autót, jövőre viszont változtatunk ezen.

     “Jelenleg két héttel előrébb tartunk mint tavaly ilyenkor.”

     “Ha a motor megbízható lesz, akkor már a legelső versenytől kezdődően ott tudunk lenni az élen haladók között.”

     A Red Bull tehát rendkívül bizakodó, egy azonban egészen biztos: két versenyzőjükön, Max Verstappenen és Daniel Ricciardón nem fog múlni az élmezőnyben való szereplés.

  • Verstappen és Ricciardo karácsonyi őrülete

    Verstappen és Ricciardo karácsonyi őrülete

    Max Verstappen és Daniel Ricciardo karácsony alkalmából megajándékozták egymást. Hogy, hogy nem ugyanazt az ajándékot kapták: egy-egy szett „csodálatos” karácsonyi öltözetet.
    Röhögésből nincs hiány az alábbi videóban, kiderül, hogy Max még könnyedén emlékszik a gyerekkori karácsonyokra, mivel az mindössze két éve volt; Ricciardo pedig szerencsés amiért Ausztráliában meleg van karácsonykor.
    Az is kibukott, hogy Daniel nehezen érzelmezi az összetettebb mondatokat/találós kérdéseket, de van itt kajadobálás is, és Max megcsillantja zenei tudását szintetizátoron.

  • Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Verstappen belátta, hogy szabálytalan volt Austinban

    Max Verstappen mind máig ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy szabályos volt az austini utolsó körös előzése Räikönennel szemben, azonban már más véleményen van.

    A szezon egyik legvitatottabb pillanata volt, amikor Verstappen a pályát levágva előzte meg Räikkönent, amiért utólag büntetést kapott.

    A Red Bull pilótája motorcsere miatt a 16.helyről indulhatott, és az utolsó kör 17-es kanyarjában a finnt megelőzve a dobogóra kapaszkodott fel. Az előzéssel viszont az volt a probléma, hogy a holland autója mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, amivel előnyt szerzett, és a stewardok végül megbüntették, amivel elveszítette a dobogós pozícióját. A döntést sok rajongó, szakértő és egykori versenyző is élesen bírálta.

    Verstappen saját maga is keményen beszólt a versenybíráknak. Folyamatosan kiállt a saját igaza mellett, mondván, hogy ő  semmi szabálytalant nem csinált, most azonban már másképp látja azt az esetet.

    „Természetesen az első reakcióm az volt, hogy ’Micsoda? Ez egy nagyszerű manőver volt!’ De amikor megnézzük a szabálykönyvet, akkor láthatjuk, hogy ez nem volt szabályos. Akkor azonban sok pilóta vétett a szabályok ezen pontja ellen, mégsem kaptak semmilyen büntetést.”

    „Ettől még mindig egy jó verseny volt, és mindenki élvezte az utolsó körös izgalmakat. Mindig jó érzés, ha dobogóra állhatok, végül negyedik lettem, ami a tizenhatodik rajthely fényében egy kiváló eredmény. Nem volt annyira fájó, mint sokan gondolnák. Már megbékéltem ezzel.”

    Hiába volt szabálytalan, Verstappen mégis ezt tekinti az év legjobb előzésének.

    „Ez volt a kedvenc előzésem idén, mert ezzel az autóval nem előztem sokat. Az idei autókkal valójában csak az egyenesekben lehetett előzni. Ez pedig nem annyira élvezetes, mint mondjuk a tavalyi év.”

  • A FIA szerint a TT Assen pálya megfelelne a Forma-1-re is!

    A FIA szerint a TT Assen pálya megfelelne a Forma-1-re is!

    A nemzetközi motorsport szövetség a FIA úgy véli, hogy a TT Circuit Assen megfelelne, ha Forma-1-et szeretnének rendezni rajta. Ezt állítja legalábbis a Dagblad van het Noorden. A vizsgálat eredményét kedden kívánja a FIA publikussá tenni, de mint az kiderült, a leglényegesebb információ már eljutott az újságokhoz. Arnoud Bodde és William Pomp ezt írják az említett lapban:

    „A leglényegesebb döntés az, hogy lehetséges ott Forma-1-et is rendezni, de egy újabb vizsgálat szükséges, mielőtt megteszik a következő lépést.”

    A vizsgálatok tehát még nem fejeződtek be teljesen, sőt továbbiak szükségeltetnek, rövid időn belül. Erről azt írja az újság, hogy az újabb inspekciónak következő év elején kell megtörténnie, és a szabályalkotók már akkor azt is látni fogják, hogy a TT pályán milyen módosításokat kell esetlegesen elvégezni, mi lenne ennek a költsége ahhoz, hogy Forma-1-re alkalmas pályája lehessen Assennek.

    A jelentés nem tartalmazza azt, hogy a Forma-1- jogbirtokosa a Liberty Media, milyen követelményeket támaszt a bokszokkal, médiaeszközökkel és a paddockkal kapcsolatosan. Novemberben a pálya elnöke, Arjan Bos már úgy nyilatkozott, hogy várható volt a jóváhagyás:

    „Ha ezen múlik, akkor nem állunk a motorsport fejlődés útjába, és felkészülünk arra is, hogy többet kell befektetnünk.”

    Nézzünk is meg gyorsan egy videót, a helyi hős Max Verstappennel, hogy milyen lenne az élmény, ha itt száguldana a cirkusz!