Címke: Max Verstappen

  • Egymilliárd fontért még az utolsó helyen is megérné köröznie Verstappennek az Astonnál?

    Egymilliárd fontért még az utolsó helyen is megérné köröznie Verstappennek az Astonnál?

    A korábbi csapatfőnök, Günther Steiner szerint Max Verstappennek el kellene fogadnia az Aston Martin által számára felajánlott rekordfizetést, függetlenül attól, hogy sikeres lesz-e a csapattal.

    A 2025-ös év kezdetének talán legészbontóbb F1-es híre az a brit sajtóértesülés, amely szerint a Lawrence Stroll által tulajdonolt versenycsapat egymilliárd fontos fizetést ajánlott Verstappennek ötévnyi szolgálataiért. Ez évente 200 millió fontot jelentene, amitől jelenünk csúcsfizetései is alaposan elmaradnak. Olasz sejtések szerint Lewis Hamilton évi 50 milliót keres a Ferrarinál, amit még 20 milliónyi bónusszal fejelhetnek meg, és Verstappen jelenlegi Red Bull-os bevétele is ebbe a zónába tehető – persze a pontos fizetéseket titok fedi, ezek a számok mindig inkább becslések.

    Elképesztő összeg jelent meg arról, Verstappent mekkora gázsiért édesgetné magához egy másik csapat

    Kérdés lehet az is, hogy Verstappen mennyire hajlana még egy félévtizedes elköteleződésre, miközben úton-útfélen azt hangoztatja, hogy nem tervez már hosszú F1-es karrierrel. Steiner szerint azonban egy ilyen ajánlatot butaság lenne az asztalon hagyni, szinte minden más feltételtől függetlenül.

    „Az egymilliárd az egy hatalmas szám – idézi a korábbi csapatfőnököt a racingnews365. – Maxnek még akkor is el kellene fogadnia, ha utolsó lesz. Nem minden csapat engedheti meg magának a szolgálatait, de az Aston Martin igen. Jó magasra lőtték be az összeget, ez olyan rekordot jelentene, amit sohasem fognak megdönteni. Kicsit hihetetlen is ez a szám, de az biztos, hogy az Aston Martin rendesen a zsebébe nyúlna érte.”

    Verstappen maradási szándéka mellett pedig tovább nehezíti az üzlet megvalósulását, hogy a Mercedes is nyíltan bejelentkezett már a hollandért, továbbá egyelőre azt is nehéz látni, hogyan keletkezne szabad versenyzői ülés az Aston Martinnál, ahol Lance Strollnak bérelt helye van apja csapatában.

    „Nem hiszem, hogy Fernando távozna, és azt sem, hogy lecserélnék Lance-t. Szóval valószínűleg csak 2027-ben lehetne ebből valami. És persze nincs rá garancia, hogy a Aston Martin erős lesz” – tette hozzá Steiner.

    Nemrég a Marca megszólaltatta Verstappent a csapatváltás lehetőségével kapcsolatban, de a holland erre adott rövid válasza aligha fog címlapokat robbantani, az ugyanis így hangzik:

    „Nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövő.”

    Alonso reménykedik, de az idei szezon kapcsán nincs jó híre

  • Főnökének kell mentegetnie Verstappent egy különös egybeesés miatt

    Főnökének kell mentegetnie Verstappent egy különös egybeesés miatt

    Max Verstappen egyik verbális hadjárata 2024-ben a szerinte a britek felé elfogult felügyelői testület ellen zajlott. Egyiküket, az ősszel a figyelem kereszttüzébe került brit Johnny Herbertet a napokban az FIA elbocsátotta állásából. Nem csoda, hogy mindenkinek ugyanaz jutott az eszébe.

    Ahogy a tavalyi bajnokság második felébe lépve a pályán fokozódott a nyomás Verstappenen, úgy szaporodtak a balhék is körülötte. A holland ősszel a brit médiát és a sportfelügyelők brit tagjait is részrehajlással vádolta, miközben egy kis nemzet tagjaként magára áldozatként tekintett. Bár a versenyző nem említette konkrétan Herbertet, apja, Jos ezt egy erős utalással megtette a szerinte túlságosan szigorú mexikóvárosi büntetések nyomán. Az expilóta Herbert a felügyelők látszólagos következetlen döntését alacsony fizetésükkel és állandó rotációjukkal magyarázta, miközben ő maga egy évvel korábban ugyan szakított a nemzetközi tévés közvetítéseket sugárzó Sky Sportsszal, de különféle platformokon szakértővé átalakulva továbbra is elmondta véleményét a pályán látottakról.

    A napokban az FIA elnöke, Mohamed Ben Sulayem elbocsátotta sportfelügyelői állásából Herbertet, s legalábbis különös volt, hogy éppen arról a személyről van szó, akivel a jelen legnagyobb hatású versenyzőjének, Verstappennek konfliktusa volt az év során.

    Alacsony a fizetésük, emiatt lehetnek következetlenek az F1-es felügyelők

    Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője az Autosport Awards eseményen kénytelen volt csillapítani a kedélyeket – éppen a brit média, a Sky Sports kérdésére.

    „Először is, Maxnek ehhez egyáltalán semmi köze. Ugyanakkor teljes mértékben helyes döntés született. Egy felügyelő ne dolgozzon a médiában. Nincs ez így a Premier League-ben és egyetlen más profi sportban sem, mert egyáltalán nem helyénvaló. Valaki vagy a szabályozók oldalán áll, vagy a sajtóén, de nem lehet egyik lábbal itt, a másikkal meg ott lenni.”

    Herbert egyébként egyetlen nappal az FIA-tól való távozásának bejelentése után máris ismertette, hogy milyen módon marad továbbra is az autósportban: a Formula E-ben ettől a szezontól saját csapattal induló Lola Cars nagykövete lett.

    Herbert őszi, a felügyelők méltatlan javadalmazásával kapcsolatos megjegyzése egyébként azóta is témát szolgáltat a csapatok között, s többen is a bíráskodás kapcsán felmerülő aggályok fő okaként tekintenek rá. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint pedig egyszerű lenne a megoldás.

    „Egy multimilliárd dolláros sportot űzünk, ahol hatalmas a tét. A felügyelői munka nem könnyű, ezért szerintem teljes állású szakemberekre van szükség, akiket rendesen megfizetnek. Egyúttal pedig foglalkoznunk kellene egy kicsit a szabálykönyvvel is, mert az túlságosan korlátozó. Ha teljes munkaidős felügyelőink lesznek, hagyjunk nekik nagyobb mozgásteret, elvégre ők maguk is pontosan tisztában lesznek azzal, hogy mi helyes és mi nem” – mondta Brown, bár az FIA elnökének korábbi kifakadása szerint tisztességes fizetésekre a szövetségnek nincs pénze.

    Ha a versenyzők jobb felügyelőket akarnak, fizessék ki őket – itt az FIA elnökének megoldási javaslata

  • A Red Bullnál már nem hallgattak Adrian Newey-ra?

    A Red Bullnál már nem hallgattak Adrian Newey-ra?

    Adrian Newey érdekes részletet árult el a Red Bull tavalyi visszaesése kapcsán.

    Már csak alig több mint egy hónapot kell várnia az Aston Martinnak arra, hogy munkába álljon náluk minden idők legjobb Forma–1-es tervezője, de addig is Adrian Newey-nak még van ideje visszatekinteni erre-arra. Az Auto Motor und Sportnak például nagyinterjúban beszélt többek között arról, hogy miért jött el a Red Bulltól és miért nem vonult nyugdíjba, de azt is kifejtette, hogy már előre látta, amit az energiaitalos csapatnál sokan nem akartak észrevenni.

    „Nyilván ennek egy része különösen a McLaren, de a Ferrari is. Nagyon jó munkát végeztek az autójukkal – reagált a Red Bull tavaly szezon közbeni visszaesését firtató kérdésre. – És közben abból, amit láttam, a Red Bull 2024-es autója, és a 2023-as autó nagyon késői változatai egyre nehezebben vezethetővé váltak. Természetesen Max [Verstappen] megbirkózott ezzel. Nem passzolt hozzá, de megbirkózott vele, Checo [Pérez] viszont nem tudott. Ezért a 2023-as év során nagyobb különbséget kezdtünk tapasztalni Max és Checo teljesítménye között, ami aztán átment 2024 első részébe. Eközben az autó még mindig elég gyors volt ahhoz, hogy elbírjuk ezt, de ez olyasmi, ami miatt kezdtem aggódni, miközben a csapatban látszólag nem voltak sokan, akik ugyanígy aggódtak volna.”

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

    Mint utólag kiderült, Pérez már a 2023-as Spanyol Nagydíj után jelezte, hogy szerinte a Red Bull nem jó irányba fejleszt, ám a csapat nem vette őt komolyan, mivel Verstappen sorra nyerte a futamokat. Azóta viszont tudjuk, hogy valóban letértek a helyes útról, és hasonló történt velük, mint 2020-ban, amikor a holland kiemelkedő képességei egyszer már elfedték a valós problémákat. Aztán, amikor eljutottak arra a pontra, hogy már Verstappen sem tudott megbirkózni az autóval, elkezdték visszafejteni a történteket és reagáltak a fejlesztésekkel. Newey arra gondol, hogy mindez talán a volt kollégái kevesebb tapasztalata miatt történhetett meg.

    „Amit kívülről látok, miközben nem tudom, de a srácok a Red Bullnál – és ez nem kritika – szerintem mentek tovább ugyanabba az irányba, talán a kevesebb tapasztalatuk miatt. A probléma pedig ezzel egyre akutabbá vált, egészen addig a pontig, hogy Max is elkezdte nehéznek találni a vezetést.”

    A sztártervező egyúttal arra is rávilágított, hogy régen rossz, ha egy autót a beállítások változtatásával akarnak működésre bírni. „A beállításokkal bizonyos mértékig el lehet fedni a problémát, de az attól még ott lesz. Számomra a beállítás egyszerűen az autó tulajdonságainak, és természetesen bizonyos szintig a pilótának az optimalizálását jelenti, de szerintem ennek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Főként arra szolgál, hogy kiegészítse az autó jellemzőit, és aztán persze pályáról pályára változik, az adott pálya természetétől függően.”

    Newey szavai olyan szempontból meglepőek, hogy rávilágítanak, a Red Bullnál az utolsó időszakában vélhetően már nem volt akkora a befolyása, mint korábban, hiszen egykor elképzelhetetlen lett volna, hogy amennyiben ő aggasztónak talál valamit az autó fejlesztésével kapcsolatban, akkor ne kövessék az általa jónak tartott irányt.

    Marko: Idén is Verstappen lesz a bajnok

  • Váratlanul egy Magyar Nagydíjat is besorolt kedvenc versenyei közé Verstappen

    Váratlanul egy Magyar Nagydíjat is besorolt kedvenc versenyei közé Verstappen

    Max Verstappen kedvenc szabadidős elfoglaltsága, a szimulátorversenyzés közben szünetet tartva válaszolt rajongói kérdésekre, melyek között öt legemlékezetesebb versenyét emelte ki, és azt is elmondta, miért lenne butaság, ha tanácsot adna fiatalkori önmagának.

    A holland az F1-es mezőnybe idén érkező jelentős vérfrissítés mellett már 27 éves kora dacára is bőven a tapasztaltabb pilóták sorába tartozik: 19 versenyzőtársa közül csak hárman indultak több futamon, és öten idősebbek nála.

    Eddigi 209 versenye közül kellett kiválasztania a számára legkedvesebbeket, és úgy sem volt sokkal könnyebb a dolga, hogy a győzelmeire szűkítette a merítési lehetőséget, hiszen ezek közül 63-at is megnyert.

    „Nehéz választani, ráadásul nem is emlékszem mindegyikre. Az első győzelem [2016, Barcelona] és az első bajnoki cím [2021, Abu-Dzabi] nagyon érzelmesek és fontosak voltak, így szerintem muszáj őket a kedvencek közé sorolni. De azokat a versenyeket is élveztem, amelyeken egyszerűen minden összeállt, és 30 másodpercnél nagyobb előnnyel győztem – történt ilyen Magyarországon [2023] és egyszer Ausztriában is [2021, Stájer Nagydíj]. És persze nem felejthetjük el Brazíliát sem [2024], mert az a győzelem nagyon fontos volt a szezon azon szakaszában. Az a verseny viszont igencsak stresszes volt az esőben és hátulról felzárkózva. Utólag kellemes érzés, de közben egyáltalán nem élveztem, hiszen azon aggódtam, nehogy balesetezzek” – emelt ki öt versenyt a Red Bull pilótája a Team Redline YouTube-csatornáján.

    Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

    Verstappen memóriája kiváló abban az értelemben, hogy tényleg csak az említett két futamot nyerte meg fél percesnél is nagyobb fölénnyel F1-es pályafutása során – noha néhány más esetben is közel járt ehhez az időkülönbséghez, és persze voltak olyan futamok is, ahol nagy előnyének tudatában a hajrában bokszba hajtott, hogy még a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebelje, így a végeredményben olvasható előny torz képet ad a fölényéről.

    A címvédő eddig két Magyar Nagydíjat nyert karrierje során: 2022-ben a mezőny közepéről rajtolva még küzdelmes volt számára, hogy a Mercedesek elé kerüljön, 2023-ban azonban már a rajtnál átvette a vezetést, s egy pillanatra sem adta ki a kezéből.

    A négyszeres bajnoktól azt is megkérdezték, eddigi tapasztalatai nyomán milyen tanácsot adna fiatalabb önmagának. Bár a versenyzők többsége rendszerint úgy válaszol erre a kérdésre, hogy semmit, de Verstappen érdekes aspektusból fejtette ki gondolatmenetét.

    „Semmilyen tanácsot nem adnék, mert fontos, hogy elkövessünk hibákat és saját kárunkon tanuljunk meg bizonyos dolgokat. Ha mindent előre tudnánk, az nagyon unalmas lenne. Ezért sem értem, miért javasolják egyesek, hogy mit ne tegyek a versenypályán. Hiszen csak akkor tanulhatok valamiből vagy változtathatok rajta, ha előbb elkövetem azt” – felelte Verstappen, majd kénytelen volt berekeszteni a rajongói kérdések megválaszolását, mivel sürgős versenyeznivalója akadt a szimulátorban.

    Norris már másként gondolja, hogy nyerhetett volna-e tavaly

  • Marko: Idén is Verstappen lesz a bajnok

    Marko: Idén is Verstappen lesz a bajnok

    A Red Bull tanácsadója biztos benne, hogy Max Verstappen idén ismét megvédi a bajnoki címét és náluk marad a 2026-os szezonra is.

    A tavalyi év elejéig elképzelhetetlennek tűnt sokak számára, hogy Verstappen valaha másik F1-es csapatnál vezessen, de amióta a Red Bullt először belső harcok, majd az autó gyenge teljesítménye sújtotta, egyre többször hallani erről az eshetőségről, pláne akkor, ha a 2026-ban életbe lépő új szabályrendszerhez nem jó autót építenek a bikások.

    Újabban állítólag az Aston Martin mozgat meg minden követ azért, hogy Verstappen nemsokára az ő versenyzőjük legyen, és ennek érdekében hajlandóak lennének évi 200 millió fontos fizetést is ajánlani neki, ami több mint háromszor akkora összeget jelentene, mint amennyit jelenleg keres. Korábban a Mercedes puhatolózott a hollandnál, aki azonban változatlanul hűséges az istállóhoz. Helmut Marko úgy érzi, ez így is marad.

    „Nem beszélek a szerződés tartalmáról, de bárhogy alakuljon, bízunk benne, hogy jó autót tudunk adni Maxnak. A mérnökeink sokat léptek előre az adatok megértésével, optimisták vagyunk – jelentette ki a Sport Bildnek. – Max szerződése 2028 végéig érvényes nálunk. Tudom, mennyire hűséges a Red Bullhoz és hálás nekünk. Éppen ezért 2026-ban is a Red Bull versenyzője lesz, ötszörös világbajnokként.”

    Az utolsó tagmondata erős optimizmust sugall, hiszen az előző idény végére a McLarené lett a legerősebb autó, és a Red Bull technikai igazgatója is úgy látja, már nem ők használják a leghatékonyabb megoldást az autó egyensúlyának javítására. Az év közepi gödörből ugyanakkor kimásztak, és a problémák egy részét is várhatóan orvosolni fogják az idei évre.

    Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

  • Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

    Mindenki tud olyat, mint Verstappen, de mégis ő lehet minden idők legjobbja – érvel riválisa

    A Forma-1-es mezőnyből idénre kiszorult Kevin Magnussen érdekes aspektusból magyarázta el, szerinte mi emeli Max Verstappent a többi versenyző fölé.

    Verstappen zsinórban negyedik világbajnoki címét szerezte meg tavaly, ezzel a hatodik versenyző lett az F1-ben, aki legalább ennyiig eljutott – 63 futamgyőzelmével azonban a vonatkozó ranglistán már a harmadik Lewis Hamilton és Michael Schumacher mögött.

    A holland a négy év során különféle kihívásokkal szembesült, 2021-ben végig fej fej melletti csatát vívott Hamiltonnal, 2024-ben pedig a Red Bull visszaesése mellett is rendszeresen szállította az erős pontszerző helyeket – miközben 2023-ban az F1 történetének legdominánsabb bajnoki évét produkálta, a 22-ből 19 versenyt megnyerve.

    Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Verstappen még mindig csak 27 éves, de teljes joggal sorolják máris a sport történetének legjobbjai közé. A mezőnyből búcsúzó Magnussen, aki élcsapat ülése híján egyetlen dobogóig jutott 185 nagydíjrajtja során, most sajátos módon hasonlította össze a holland pilóta teljesítményét a többiekével a racingnews365-nek. Meglátása szerint a címvédő eddig nem látott szintre emelte az egyenletesen erős teljesítmény fogalmát.

    „A szememben már nagyon közel van ahhoz, hogy minden idők legjobbja legyen. Pedig ha megnézzük, hogyan teljesít, amikor a legjobbját nyújtja, szerintem nem sokkal jobb Lewisnál vagy bárki másnál. Nagyon sokan el tudják érni ugyanazt a szintet, mint ő” – vélekedett Magnussen.

    „Ő azonban minden egyes versenyhétvége minden egyes körében képes rá. És ez az egészen őrületes benne, hogy mindig ott van, mintha minden nap a legjobb napja lenne. Szóval ez különbözteti meg őt a többiektől. Tulajdonképpen olyan, mint egy robot.”

    Verstappen kiegyensúlyozottan kimagasló formája lehet a fő oka annak, hogy az elmúlt hat évben egyetlen csapattársa sem tudott a közelébe érni a Red Bullnál: Pierre Gaslyt, Alexander Albont és idénre Sergio Pérezt is nagy tempóhátrányuk miatt cserélték le.

    Magnussen egyébként tavaly év végén elárulta, korábban neki is lett volna rá esélye, hogy Verstappen csapattársa legyen a Red Bullnál, ám akkoriban nem érezte helyesnek azt a karrierutat, ami később jó eséllyel az istálló üléséhez vezethetett volna. Ennek hátterét az alábbi cikkben fejtette ki.

    Azt hitte, ő az új Hamilton, majdnem kitúrta Leclerc-t, majd visszautasította Hornert – Magnussen beteljesületlen karrierje

  • Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Jos Verstappen Schumacherhez hasonlítja a fiát, és figyelmezteti az új csapattársat

    Érdekes párhuzamot vont Max Verstappen apja: szerinte ha Liam Lawson nem tudja kordában tartani az elvárásait az új szezonban, úgy fog járni, ahogy harminc éve ő maga Michael Schumacher csapattársaként.

    Az idősebb Verstappen jelezte a Red Bull új pilótája, a Sergio Pérezt váltó Lawson számára, hogy semmi esélye felvenni a versenyt a négyszeres világbajnok csapattársával, ám a tőle megszokott lekezelő stílus helyett most egy egészen elmés hasonlattal, korábbi saját tapasztalatával példálózva tette ezt.

    Jos Verstappen 1994-ben kezdte Forma-1-es karrierjét, amikor a Benettonnál debütált az első vb-címére hajtó Michael Schumacher mellett, tíz futama során azonban hamar rájött, hogy milyen mély vízbe dobták – mindössze két harmadik helyet tudott összehozni a mezőnyből kimagasló autóval, és a szezont már nem is vele fejezte be a csapat. Szerinte Lawson első Red Bull-os szezonja is hasonló csalódással járhat, amennyiben nem realizálja időben, hol van a helye a versenyzők közötti hierarchiában.

    „Nem szabad elkövetnie ugyanazt a hibát, amit én a Benettonnál 1994-ben, vagyis hogy mindenáron tartani akarja a tempót a csapattársával. Ő [Schumacher] rendkívül gyors és tehetséges volt, a csapat vezére, és én hiába is szerettem volna hasonló tempót mutatni a versenyeken, a tapasztalathiányom miatt erre nem voltam képes. Ettől csak még több hibát követtem el, legszívesebben a falba vertem volna a fejem” – idézi a planetf1 Verstappent, aki ezt követően fia és a hétszeres világbajnok között is párhuzamot vont:

    „Maxben és Michaelben sok minden közös: a versenypályán kíméletlenek, a magánéletben azonban kedves, érzékeny, gondoskodó emberek.”

    Jos Verstappen megcáfolta saját fiát az egyik sokat emlegetett gyerekkori története kapcsán

  • Verstappen odalépett egy Mustangnak, ezzel a Ford végképp megérkezett a Red Bull életébe

    Verstappen odalépett egy Mustangnak, ezzel a Ford végképp megérkezett a Red Bull életébe

    A szezon huszadik nagydíja körül a nézőknek talán már túladagolási tüneteik lesznek a száguldó Forma-1-es versenyzőkből, télen azonban igazi kuriózum ilyenbe botlani. Főleg, ha az aktuális világbajnok egy szokatlan autóban és egy szokatlan helyszínen teszi ezt!

    A svédországi hóban Mercedest vezető George Russell után ugyanis itt a Ford Mustang határait steril körülmények között feszegető Max Verstappen.

    A Ford 2023 februárjában jelentette be a Red Bull-lal kötött partnerségét, aminek keretében a 2026-os új technikai szabályrendszer mellett nyújt segítséget az istálló által gyártott saját motorban, elsősorban az elektromos hajtás terén. A közös munka a jövő évre való felkészüléssel persze már zajlik a színfalak mögött, de mivel a Red Bull motorját nem a Ford építi, a két cég kollaborációjában vélhetően a marketingtevékenységen lesz a legfőbb hangsúly.

    Néhány szórakoztató videó már az elmúlt két évben is készült a Red Bull versenyzőinek részvételével a Ford számára, de ez az első, amely ízig-vérig a száguldásról szól. Verstappen a Milánótól délre 2014-ben átadott, elsősorban tesztpályaként használt Circuito Tazio Nuvolarin hajtotta meg a Mustangot, a Ford talán legismertebb modelljét.

    A rendkívül koncentrált, semmiféle érzelmet nem mutató Verstappen ténykedéséhez az elmaradhatatlan, hangulatfokozó, mély férfihangon előadott narráció is társult.

    „A vezetés annyit jelent, mint uralmunk alá hajtani a gépet. A legjobb autó pedig az, amely előhívja a versenyző belső késztetését arra, hogy gyorsan menjen, felszabadítva a benne megbújó sötét lovat. Amikor a pálya üres és nincs első helyezés, az igazi versenyző akkor is csak… vezet.”

    Verstappen megkapta a rendelését, idén már lemásolhatja Räikkönen főnöki húzását

  • Elképesztő összeg jelent meg arról, Verstappent mekkora gázsiért édesgetné magához egy másik csapat

    Elképesztő összeg jelent meg arról, Verstappent mekkora gázsiért édesgetné magához egy másik csapat

    Újabb verzió jelent meg arról, miképp próbálná megszerezni Max Verstappent a Red Bulltól az egyik konkurens csapat.

    A tavalyi év elejéig elképzelhetetlennek tűnt sokak számára, hogy Verstappen valaha másik F1-es csapatnál vezessen, de amióta a Red Bullt először belső harcok, majd az autó gyenge teljesítménye sújtotta, egyre többször hallani erről az eshetőségről. Persze a pletykák egy része a képzelet szüleménye vagy erősen eltúlzott, esetleg zavaró szándékkal készült, de a mercedeses Toto Wolff már megerősítette, hogy tavaly beszélgettek a hollanddal az elképzeléseikről, és az Aston Martin is felmerült a most már négyszeres világbajnok célállomásaként – Adrian Newey ide igazolt, a technikai körülmények talán itt a legmodernebbek a közelmúltban végrehajtott fejlesztések hatására, és a 2026-os szabályok jó lehetőséget kínálnak az előrelépésre az erősorrendben a Honda kizárólagos partnereként.

    Ezúttal a Daily Mail jelentkezett egy összeállítással arról, hogy Lawrence Stroll sok dolgot megtenne Verstappen megszerzéséért, például évi 200 millió fontos fizetést ajánlana neki az ötéves szerződésben. Hogy kontextusba helyezzük ezt az összeget, ez több mint háromszor akkora gázsit jelentene, mint amennyit jelenleg keres, bár az F1-es versenyzők fizetésiről csak nem hivatalos információkat szoktunk kapni. A Forbes listája alapján a négyszeres világbajnok tavalyi keresete 75 millió dollár volt, ami fontra átváltva „alig” 60 milliót jelent.

    A Daily Mail cikke szerint Stroll 1 milliárd fontnyi tőkét vonzana be új befektetőktől, és egyik partnere, Jefferson Slack már Verstappen potenciális köreiben puhatolózik ilyen célzattal.

    Több szakoldal rákérdezett a Red Bullnál és az Aston Martinnál, hogy mi igaz a híresztelésből, és ahogy várni lehetett, egyik sem fűzött érdemi kommentárt a holland esetleges csapatváltásához. Az Aston Martinnál Fernando Alonso szerződése 2026 végéig érvényes, természetes üresedés akkor lenne, és vélhetően Verstappen akkor már nagyjából látni fogja, mit tud kihozni a Red Bull az új szabályrendszerből.

    Verstappen korábban Helmut Marko jelenlétéhez kötötte, meddig maradna biztosan a Red Bullnál: a holland sajtónak kijelentette, „nem folytathatom a Red Bullnál Helmut nélkül. Ha ez megtörténik, akkor az megoldhatatlan helyzetet teremt.” Erről a forgatókönyvről leginkább a Christian Horner körüli zaklatási botrány idején olvashattunk, azóta viszont úgy néz ki, nincs napirenden a rutinos tanácsadó eltávolítása, akinek a befolyása ismét erős.

    Verstappen megkapta a rendelését, idén már lemásolhatja Räikkönen főnöki húzását

  • Verstappen megkapta a rendelését, idén már lemásolhatja Räikkönen főnöki húzását

    Verstappen megkapta a rendelését, idén már lemásolhatja Räikkönen főnöki húzását

    A Gazzetta dello Sport számolt be arról, hogy Max Verstappen megkapta a két éve rendelt jachtját.

    A Red Bull versenyzője egy 33 méter hosszú Mangusta GranSport 33 típusú hajót kért, és nem, ez a szám hiába egyezik meg történetesen alapból választott F1-es rajtszámával (amit világbajnokként 1-es re cserélt), nem egyedi gyártmányról van szó, hanem a gyártó ilyen márkanevű sorozatának legrövidebb tagjáról. A leghosszabb ugyanis 54 méteres, de a célnak talán ez is megfelel, és Verstappen bizonyára nem az árcédula alapján választotta a 12 millió eurós (5 milliárd forintos) modellt.

    Az olasz lap úgy tudja, a jacht neve Unleash the Lion, azaz magyar fordításban az lesz, hogy Engedd szabadjára az oroszlánt lesz. Hogy merre horgonyzik majd, azt nem tudni biztosan (felmerült Hollandia is), de ha a pilóta lakhelyén, Monacóban, akkor az ottani versenyen akár a saját fedélzetére is gyorsan felpattanhat, amennyiben kiesne a kikötő közelében.

    Pont úgy, ahogy Kimi Räikkönen tette 2006-ban a McLaren mérnökeivel való futam utáni egyeztetés helyett. Aki nem emlékezne rá, itt olvashat az esetről.

    Verstappen bemutatja: összezárva olyan emberekkel, akikkel a világon semmi közös témád nincs