Címke: Max Verstappen

  • Horner: „Gasly a neves elődök útját járja”

    Horner: „Gasly a neves elődök útját járja”

    Christian Horner elmondta, a bikások nagycsapatához előléptetett Pierre Gasly követi azt a filozófiát, amellyel neves elődei ma már befutott szupersztárok. A 22 éves franciát hétfőn jelentették be, mint a Renault-hoz távozó Daniel Ricciardo utódja.

    „Pierre Gasly egy újabb terméke a [Red Bull] junior csapatnak, innen jött Sebastian Vettel, maga Daniel Ricciardo és Max Verstappen is” – mondta a Motorsport.com-nak.

    „A Red Bull mindig is a fiatalokra épített. Ha nincs ez a program, benne van, hogy ezek a tehetségek még csak fel sem tűnnek. Pierre Gasly-ban egy újabb fiatal tehetséget látunk, így most kap egy lehetőséget a nagycsapatnál és biztos vagyok abban, hogy jól teljesít majd” – tette hozzá Horner.

    „Volt már a teszt- és tartalékpilótánk, már most látszik, hogy remekül sikerül a debütáló szezonja a Toro Rosso-val. Megnyerte a Forma 2-t 2016-ban, szóval remek ajánlólevéllel rendelkezik. A Toro Rosso-ban remekül megedződhetnek az ilyen fiatal pilóták. Láttuk ezt Vettel, Ricciardo, Sainz és Verstappen esetében is. Most pedig Gasly-nál látható ez, ő lett a következő, aki ezt elvégezte ezt. A Red Bull filozófiája a fiatalok támogatásával – Gasly már 6-7 éve a kötelékünkben versenyez – kifizetődik, e nélkül ezek a srácok meg sem kapnák az esélyt.”

    Gasly F1-es debütálása 2017 végén jött el, pedig 2016-ban még bizonytalan volt, hiszen Helmut Marko még nem akarta bevetni az F2 megnyerése után. Gasly-t inkább elküldték Japánba, hogy a Super Formula-ban gyűjtsön tapasztalatot, ezzel pedig Helmut Marko bizalma nőtt a francia felé.

    „Amikor fiatal voltam, sokat követelt meg tőlem” – emlékezett vissza Gasly.

    „De minden akadályt sikerrel vettem, amennyire tudtam. Meg akartam neki mutatni, hogy egy igazi harcos vagyok, hogy sosem adom fel az álmom és megérdemlem azt a helyet.”

  • Verstappen szerint az eSport versenyzők segítségére lehetnek az F1-es csapatoknak

    Verstappen szerint az eSport versenyzők segítségére lehetnek az F1-es csapatoknak

    Max Verstappen úgy véli, hogy a valós és a virtuális világ keveredése a Forma-1-ben a csapatok segítségére lehet a fejlesztések kapcsán.

    Az eSports őrület elérte a Forma-1-et is és már külön F1-es eSport világbajnokságot is rendeznek, idén már másodjára, melyben minden valós F1-es csapat részt is vesz, a Ferrari kivételével.

    Verstappen, aki maga is aktív „játékos”, úgy gondolja, hogy a gamerek komoly segítséget nyújthatnak a csapatoknak szimulátoros munkával.

    „Sok eSport versenyzőt ismerek és gyorsak, nagyon gyorsak.” – mondta Verstappen a WTF1-nek. „Bizonyos szempontbók segíteni is tudnak nekünk, ha ők végzik el a szimulátoros munkát a gyárban és nem nekünk kell mindig a szimulátorban ülnünk. Szerintem remek lenne, ha ezt meg tudják tenni.”

    Verstappen ötlete nem is újdonság, hiszen a McLaren tavaly már indított saját eSport versenyt „World’s Fastest Gamer” néven, melynek győztesét, Rudy van Burent idán már teljes értékű csapattagként szerződtették.

    „Ez egy remek lehetőség számára. Szerintem ez egy nagyon jó verseny volt és nem csak abból a szempontból, hogy szerezzenek valakit aki jól vezet, hanem marketing szempontból is.” – mondta Verstappen. „Jól tud beszélni (van Buren) és ténylegesen tudja segíteni a csapatot. Igazán extra a srác, hiszen fizikai teszten is át kellett menniük, szóval igen, ez egy jó fejlődési út.”

    „Ez látható sok sportban, például a fociban is. Akik Fifáznak, sok pénzt is tudnak keresni vele, szóval ez jó.”

    Verstappen egyébként már hazánk F1-es esport versenyzőjét, Bereznay Danit is ismeri, az idei Nagy Futamon, május 1-jén még versenyeztek is egymással, virtuálisan.

  • Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Carlos Sainz érkezhet Alonso helyére a McLarenhez!

    Az ESPN szerint a McLaren a héten bejelentheti Carlos Sainz leigazolását Fernando Alonso helyére, így Pierre Gasly akár jövőre a Red Bullnál köthet ki. Kedden a McLaren is megerősítette, hogy 2018 végén Alonso felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, ezzel pontot tett a hónapok óta folyó találgatásokra, a jövőjével kapcsolatban. A csapat ugyanakkor Alonso várható kilépése miatt párhuzamosan egyeztetett Sainzzal és Daniel Ricciardoval is az egyik 2019-es versenyülésükre.

    A megegyezés Ricciardoval nem sikerült, hiszen jó egy hete az ausztrál pilóta nagy meglepetést okozott azzal, hogy jövőre a Renaulthoz igazolt Sainz helyére, így Nico Hülkenberg lesz a csapattársa. Az ifjabb spanyol pilóta viszont amúgy is kölcsönben volt a Red Bulltól, és nem sikerült neki a Toro Rossóból az anyacsapat egyik versenyülésébe ugrania.

    Ricciardo váratlan lelépésével Sainz és Gasly került előtérbe. Az ESPN kiderítette azonban, hogy két éves szerződést jelenthetnek be hamarosan a McLarennél, akár még a mai napon. Így megtörténhet az, hogy Gasly lehet Max Verstappen csapattársa 2019-ben.

    Sainz 2019-es csapattársának a kiléte azonban jelenleg egyáltalán nem tisztázott. Amennyiben dobják az alul teljesítő Stoffel Vandoorne-t, az ifjú Lando Norris kaphat esélyt. Norris elég hamar reagált is egy érdekes Twitter üzenet formájában az Alonso körüli hírekre egy gif formájában, és annyit írt csak mellé, hogy: „Érdekes.”

    Az biztos, hogy Ricciardo váltása adott egy komoly lökést a pilótapiaci keringésnek, ahogy az is, hogy Lawrence Stroll átvette a Force Indiát, és jövőre feltehetően átrakja a fiát oda a Williamstől. Ez a lépés pedig azt jelentheti, hogy Esteban Ocon vagy Sergio Perez lehet az, aki nézhet új csapat után a következő szezonra…

    [poll id=”80″]

  • Verstappen ellenzi, hogy újra Sainz legyen a csapattársa

    Verstappen ellenzi, hogy újra Sainz legyen a csapattársa

    Pletykák szerint Max Verstappen igen csak ellene van annak, hogy 2019-től Carlos Sainz legyen a csapattársa a Red Bullnál.

    Daniel Ricciardo váratlan távozása egy igen komoly hullámot indíthat el a pilóta piacon, számos opció merült fel azóta, hogy ki lehet az utódja Milton Keynes-ben.

    A nyár elején még Christian Horner azt nyilatkozta, hogyha Ricciardo távozik tőlük, akkor Carlos Sainz lehet a legvalószínűbb választásuk az ausztrál helyére.

    Azonban, a Marca nevű spanyol napilap értesülése szerint Verstappen nagyon ellenzi azt az ötletet, hogy újra csapattársak legyenek a spanyollal. 2015 végén és 2016 elején – amikor még a Toro Rossonál voltak csapattársak – kettejük kapcsolata megromlott.

    A holland ellenvetése azt eredményezheti, hogy Pierre Gasly kezébe kerülhet a Red Bull igen kívánatos másik ülése. Ez esetben pedig a McLaren dobhat mentőövet Sainznak, ahol az ajtók nyitva állnak előtte.

    „Szerintünk Carlos egy tökéletes versenyző. Ő az a valaki, akinek a szerződtetését fontolóra veszed, miközben a versenyzők listáját bogarászod. Ha szabad és nekünk is van egy helyünk, biztos, hogy erősen fontolóra veszük az ő leigazolását.” – mondta Zak Brown még Magyarországon.

    Ha Sainz végül valóban Wokingban köt ki, a csapattársának a személye is komoly spekulációkat tartogat, mert Fernando Alonso jövője bizonytalan.

    „Hosszú távú megegyezésünk van Stofellel és Fernandoval, de ezek a szerződések sok féle záradékot tartalmaznak. Amikor készen állunk, akkor természetesen meg fogjuk hozni a döntést a pilóták ügyében is. Én szerintem ez a nyári szünet után meg is történhet. Folyamatosan azt vizsgáljuk, hogy melyik felállás lenne a legjobb a McLarennek, és Stoff nagyon fontos része ennek a vizsgálatnak.” – tette hozzá Brown.

  • Verstappen bocsánatot kért kirohanásáért

    Verstappen bocsánatot kért kirohanásáért

    Max Verstappen utólag bocsánatot kért vasárnapi rádiós kirohanásáért, amikor válogatott, de nem túl szép jelzőkkel kommentálta a Renault-erőforrás legújabb lerobbanását.

    Szép reményekkel vágott neki a Red Bull a Magyar Nagydíjnak, ám a hatodik körben hidegzuhany érte őket, amikor az ötödik helyen haladó Verstappen autójában megadta magát az MGU-K. A holland érthető módon nem repesett az örömtől, amit a világ tudtára is hozott a rádióban: „Nem mehetnék tovább? Nem érdekel, ha felrobban a motor… kibaszott vicc az egész, mindig ez történik ezzel a szarral. Most komolyan.”

    A futam után Verstappen még sajnálkozott, hogy a FOM élő adásban kisípolta a káromkodást, hétfőn azonban az Instagramon jóval békülékenyebb hangnemet ütött meg.

    „A csalódottság még nem múlt el” – írta a holland a közösségi médián. „Azonban nem kellett volna azokat a szavakat használnom a pillanat hevében, mint amiket használtam. Túltolultak bennem az érzelmek a remek rajtom után. A frusztrációmnak volt oka, mivel a motor ismét váratlanul megadta magát, az elmúlt években már nem először. Magas elvárásokkal érkeztünk Budapestre és nehéz volt megemésztenünk, hogy ennyire versenyképtelenek voltunk. Remélem, a szünet után sokkal erősebbek leszünk.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke erős kritikával illette a Renault-t, mondván, hogy a francia gyártó nem nyújt megfelelő minőségű terméket a fizetségért cserébe. A Renault-t azonban nem hatotta meg Horner panaszáradata.

    „A főnökeink már 2015 óta nem olvassák Christian Horner megjegyzéseit” – szúrt vissza Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Nyilvánvaló, hogy nem akarunk semmiféle kapcsolatot velük, végeztünk.”

  • Verstappen: Egyre kevesebb az esélyünk a bajnoki címre

    Verstappen: Egyre kevesebb az esélyünk a bajnoki címre

    Max Verstappen bevallotta, hogy ő maga is egyre kevesebb esélyt lát a Red Bull idei bajnoki címére.

    A holland szerint ennek nem az autó, hanem a Renault motor az oka.

    „A különbség most sokkal nagyobb, mint a szezon elején. Kanadában csupán 15 század volt a hátrányunk, Silverstone-ban viszont már 1,1 másodperc.” – fogalmazott.

    Verstappen úgy véli, hogy továbbra is a Red Bull rendelkezik a legjobb kasztnival.

    „Továbbra is fejlesztünk, de a többiek sem állnak le. Bárcsak több motorerőnk lenne. De most ez van. Csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha őrült dolgok történnek. Ahhoz, hogy bajnokságot nyerjünk minden pályán versenyképesnek kellene lennünk.” – tette hozzá a fiatal holland.

  • Tost állítja, soha nem volt gondjuk a Honda motorral

    Tost állítja, soha nem volt gondjuk a Honda motorral

    A Toro Rosso csapatfőnöke nem érzi úgy, hogy a Honda nem állna készen a Red Bull nagycsapatának erőforrásokkal való ellátására.

    „Soha nem volt problémánk a Hondával. Nem tudnom, hogy a McLarennél mi történt, de a motor nem olyan rossz, mint hallottuk. Jó a teljesítmény és dolgozunk rajta, hogy fejlődjünk” – jelentette ki Franz Tost.

    Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője sem érzi, hogy hibás döntést hoztak volna a Renault leváltásával.

    „Még mindig van fél év, a Honda keményen fog dolgozni. Jobb, ha most jönnek elő a problémák, mint jövőre, de úgy gondolom, hogy nagy teljesítménybeli javulást értek el. Már nem lassabbak a Renaultnál” – mondta Verstappen.

    Verstappent arról is kérdezték, előnyt jelenthet-e számukra a Honda teljes gyári támogatása 2019-ben: „Normál esetben ez mindig jobb, igen. Minden versenyre újításokkal érkezhetünk. Ez a Renaultnál úgy zajlott, hogy mindig a gyári csapat vetette be elsőként a frissítéseket, majd egy-két versenyt követően mi is kaptunk valamit. Ez szomorú, de érthető” – tette hozzá.

  • Jos Verstappen már nem dolgozik a Red Bullnak

    Jos Verstappen már nem dolgozik a Red Bullnak

    Max Verstappen elmondása szerint édesapja, Jos már nem dolgozik együtt a Red Bull junior versenyzőivel.

    Több, mint egy éve kezdett el Jos Verstappen a Red Bullnak dolgozni, azzal a céllal, hogy új tehetségeket kutasson fel a gokartos és más junior formula autós szériákban a Red Bull számára.

    A Laola1 kérdezte meg Maxot, hogy apja továbbra is a Red Bullnak dolgozik-e.

    „Nem, már nem.” – érkezett a válasz. „Tavaly még csinálta, egy holland sráccal dolgozott együtt, de ő már nincs a Red Bull Junior Teamben.”

    „Talán a jövőben foglalkozik majd még ezzel, de apámnak is van családja és nincs sok ideje más versenyekre járni.”

  • Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Verstappen szerint Le Mans-ba csak azok az F1-esek mennek, akik elvesztették motivációjukat

    Max Verstappen úgy gonolja, hogy Fernando Alonso azért próbál ki más versenysorozatokat is az F1 mellett, mert ott már eltűnt a motivációja.

    Sokan méltatják a spanyolt, amiért ennyi mindent kipróbál, és szinte úttörőnek számít, hogy utat nyit az F1-esek számára Le Mans-ba, vagy az Indy 500-ra. Meg persze nem titkolt szándéka Graham Hill után a második Triple Crown-t szerzett versenyzővé válni. Ehhez már csak egy Indy500-as győzelemre van szüksége.

    Max Verstappent azonban nem hozza lázba ilyesmi.

    „Az F1-en kívüli tevékenységeknek általában akkor lesz szerepük, mikor egy (F1-es) versenyzőnek nem sikerül nyerni.” – mondta a fiatal holland.

    Arra a kérdésre, hogy ő is kipróbálná-e magát Amerikában, vagy Le Mans-ban, Verstappen így felelt: „Talán. Ha majd öreg leszek és lassú, akkor kipróbálom.”

    „Ha a mezőny legjobb autója van alattad, úgy bárki tud nyerni. Bármelyik F1-es versenyző tudna nyerni a Mercedesben, ha az elmúlt négy évet nézzük. Ezt mindenki tudja. Ezért nem látni olyat, hogy Hamilton ilyenekbe fog (IndyCar vagy WEC), mert nincs rá szüksége. Ugyanez a helyzet velem is. Olyan helyzetben vagyok, hogy győzelmekért tudok harcolni, szóval elég komoly a motivációm és nem akarok Le Mans-ba menni, vagy az IndyCarba, vagy ilyesmi.”

    „Az apámnak ugyanez volt a problémája. Az F1-ben volt, de nem nyert és ilyenkor van az a pont, mikor eltűnik a motiváció, és ez megöl belülről.”

  • Villeneuve szerint ha Räikkönen Bottasszal ütközött volna, nem Hamiltonnal, kisebb büntetést kapott volna

    Villeneuve szerint ha Räikkönen Bottasszal ütközött volna, nem Hamiltonnal, kisebb büntetést kapott volna

    Jacques Villeneuve úgy véli, hogy azért kapott Kimi Räikkönen komolyabb büntetést a Brit Nagydíjon, mert konkrétan Lewis Hamiltonnal volt incidense.

    A finn versenyző a Hamiltonnal való ütközéséért 10 másodperces büntetést kapott, míg Sebastian Vettel a Francia Nagydíjon Valtteri Bottasszal való ütközéséért csak 5 másodperces büntetést kapott.

    1997 világbajnoka úgy véli, hogy Räikkönen is kisebb büntetést kapott volna, ha „csak” Botasszal ütközött volna.

    „Nem értem miért 10 másodpercet kapott, mikor a másik (Vettel) csak ötöt, olykor meg nem is osztanak semmit.” – mondta Villeneuve az Autosportnak. „

    „Ez rossz. Ez versenyzés. Nem szeretem, mikor büntetéseket osztogatnak, amit a tisztességtelen vezetésért kellene csak, ami egy teljesen más dolog.”

    „Azért döntöttek így, mert Lewisról van szó, az Egyesült Királyságban vagyunk és ő a bajnoki címért harcol, ezért ért ez 10 másodpercet. Ha Bottasról lett volna szó, csak 5 másodperc lett volna, az a helyzet.”

    A kanadai arra is kitért, hogy Max Verstappen pedig Räikkönennel ütközött az Osztrák Nagydíjon, de nem kapott érte büntetést.

    „Néha olyat is látni, mint Verstappen esete Ausztriában, amikor összeért Kimivel. Miért nem kapott büntetést? Csak mert Kimi nem esett vissza? Ha Kimi visszaesett volna, akkor ért volna büntetést? Ez nem jó így, maga az eset számít, nem az, hogy mi történik utána.”