Címke: Max Verstappen

  • Gaslynek „Verstappen csapatában” kell bizonyítania, véli Villeneuve

    Gaslynek „Verstappen csapatában” kell bizonyítania, véli Villeneuve

    Pierre Gasly-nek villantania kell Max Verstappen mellett 2019-ben, véli 1997 világbajnoka, a rendkívül kritikus Jacques Villeneuve.

    Gasly még csak a második teljes szezonját kezdi majd, és cseppet sem lesz könnyű dolga idén, azon kell majd dolgoznia, hogy nyomja el a hamar sztárrá vált csapattársa, Verstappen.

    „Gasly számára az a lényeg, hogy Max Verstappenhez mérje magát.” – mondta Villeneuve a La Pressének. „Ez nehéz lesz, mert a Red Bull az ‘Team Verstappen’ (Verstappen csapata), de meg van rá az esélye, hogy hozza azt a szintet.”

    Villeneuve sokkal inkább kételkedik a Red Bull idei teljesítményében.

    „Okozhatnak meglepetést, de már négy éve várnak az emberek meglepetést a Hondától.” – mondja a kanadai.

    A Red Bull-Honda jó teljesítményére azonban Mika Häkkinen sem venne mérget.

    „A teszteredményeket elnézve, illetve azt, amit a Renault tett a motorteljesítményük terén, szerintem ők (a Renault) nagyon jó formában vannak.” – mondta a finn az AS című lapnak. „Kíváncsi vagyok, hogy jól döntött-e a Red Bull (hogy Renault-ról Honda motorra váltottak).”

  • Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    Vegyesek a vélemények a leggyorsabb körért járó pont kapcsán

    A napokban fogadták el azt a szabálymódosítást, mi szerint idén már a versenyben futott leggyorsabb körért is jár egy pont, a versenyzőnek és a csapatának is. E pontért azonban csak azok versenyezhetnek, akik a top 10-ben is végeznek.

    Az érintettek azonban vegyes fogadtatásban részesítették a plusz pontot.

    „Ez leginkább a harmadik leggyorsabb autónak fog kedvezni.” – idézett egy stratégát az Auto Motor und Sport. „A középmezőny alapvetően annyira le van maradva, hogy nem engedhetik meg maguknak az extra kerékcserét anélkül, hogy veszélybe sodornák a helyezésüket.”

    „Ez sok pontot jelenthet.” – lelkendezett Max Verstappen a Servus TV-nek. „Öt, vagy hat leggyorsabb kör az öt vagy hat extra pontot jelent.”

    Helmut Marko is örül ennek a szabálynak: „Ez megváltoztathatja a taktikákat.”

    Az Alfa Romeo csapat menedzsere, Beat Zehnder azonban szintén úgy látja, hogy mivel a középmezőny nagyon le van maradva, így ez őket nem különösebben hozza lázba.

    „Szerintem ez minket nem különösebben fog érinteni sajnos, legalábbis egyelőre.” – mondta a Williams lengyel versenyzője, Robert Kubica a RaceFansnek.

    Kubica szerint ez a szabály azt eredményezheti, hogy a versenyzők sorra váltanak majd friss gumikra a versenyek végén, azt remélve, hogy leggyorsabb kört tudnak vele futni.

    Daniel Ricciardo viszont szintén örül a szabálynak.

    „Jó, hogy a top 10-re korlátozták ezt, így valóban van vesztenivaló is, ha az ember kimegy a boxba új szett gumiért.” – idézte az ausztrált a RaceFans.

    Sebastian Vettel azonban nem igazán foglalkozik ezzel az extra ponttal.

    „Nem számítok nagy változásra. Majd pár verseny után meglátjuk, hogy változtatott-e valamin.”

  • Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Egy emberként gyászol a Forma-1 Charlie Whiting halála miatt

    Ahogy már korábban is megírtuk, tragikus hirtelenséggel hunyt el Charlie Whiting a Forma-1 versenyigazgatója. A sportág minden tagja megrendülten, szomorúan és értetlenül nyilatkozott a hír hallatán.

    Günther Stieiner (Haas): ,,Ez egy nagyon szomorú pillanat. Nagyon megrendített, mikor meghallottam a hírt, először el se akartam hinni, azt gondoltam ez nem lehet igaz. Sok időt töltöttem vele Barcelonában, nagyon jól elbeszélgettünk. Charlie személye nagy szerepet játszott ebben a sportban, mindannyian ismertük őt, mindig is kedves volt velünk. Sosem mondhattunk rá semmi rosszat, ami ha belegondolok egy csodálatos dolog, főleg az ő munkájában. Részvétem a családjának, túl fiatal volt még ahhoz, hogy elmenjen. A Haas csapat barátja volt, személyes barátja. Azt kell, hogy mondjam Charlie segítsége nélkül, most nem lennénk itt. Nagyon tisztelem azért, amit tett értünk. Ilyenkor rádöbbenünk, milyen gyorsan lehet vége. Csak azután gondolunk erre, miután megtörténik. Tegnap még itt volt, jó kedve volt, és ma már nincs köztünk. Mindig is úgy fogunk emlékezni rá, mint azokra, akik nagy dolgokat tettek ezért a sportét, és akik nélkül most nem tartanánk itt.”

    Mattia Binotto (Ferrari): ,,Charlie professzionális volt, aki hatalmas tudással rendelkezett, de mindenek előtt egy remek ember, aki mindenkit tisztelt. Fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy az F1-et jobbá és biztonságosabbá tegye. Ő volt Formula 1 egyik alap pillére. A sport sokkal kevesebb lett nélküle, egy barátot vesztettünk el. Nagyon fog nekünk hiányozni.”

    Toto Wolff (Mercedes): ,,Sokkolt a hír, hogy Charlie már nincs közöttünk. A Forma-1 egyik pillére volt, aki mindig a sport érdekeit tartotta szem előtt. Charlie nagyszerű nagykövete volt a sportunknak, aki legjobb tudása szerint őrizte meg annak értékeit. Mindannyiunknak, – akik azok közé a szerencsés emberek közé tartoznak, akik ismerték őt, – hiányozni fog a jókedve és a humora. Az egész Mercedes Motorsport nevében a legmélyebb együttérzésemet küldöm a családjának és a barátainak.”

    Daniel Ricciardo (Renault): ,,Mellettünk volt, és mi néha nehéz pillanatokat okoztunk neki, sokszor nyomás alá helyeztük és arra késztettük, hogy dolgozzon és tegyen valamit, és ő mindig fogékony volt a mondandónkra igazán érezni lehetett, hogy a mi oldalunkon áll. Sok minden miatt panaszkodtunk, sokszor beakadt lemezként hajtogattuk ugyanazt, de ő sosem csitított el minket, mindig is nyitott volt a javaslatainkra. Rengeteg mindent tett ezért a sportért. Nagyon-nagyon sok szép és pozitív emléket őrzünk vele kapcsolatban. Emlékszem az első Ausztrál Nagydíjamra, még 2012-ből, akkor Franz Tost azt mondta, menj és mutatkozz be Charlie-nak, tegyél rá pozitív benyomást. Az idő gyorsan telik, ám a legfontosabb az, hogy értékelnünk kell, amink van. Minden perc, amit itt eltöltesz számít. Biztos vagyok benne, hogy nagyon érzelmes hangulatban fogunk versenyzeni, és ez az egész emlékeztetni fog arra minket, hogy milyen szerencsések is vagyunk, hogy ebben a pozícióban lehetünk.”

    McLaren F1 team: ,,A McLaren összes dolgozója ledöbbent és mélységesen sajnálja, hogy Charlie Whiting már nincs közöttünk. Charlie-ra úgy fogunk emlékezni, mint sportunk egy kiemelkedő alakjára, valamint egy nagyszerű kollégára. A legmélyebb együttérzésünket küldjük a szeretteinek.”

    Toyoharu Tanabe (Honda F1): ,,Szeretnénk kifejezni megrendülésünket és szomorúságunkat Charlie Whiting halála kapcsán. Nehéz elhinni, hogy a hétvégén már nem lesz velünk, ugyanis évekig az egyik legfőbb alakja volt a sportnak. Munkáját mindig is szorgalmasan végezte, mindig illedelmes volt és igazán szerette a versenyzést. A halála nagy veszteség az F1-nek, nagyon fontos szerepe volt a sportban. Hiányozni fog nekünk, mint munkatárs, és mint magánember, a Honda nevében szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak.”

    Mario Andretti: ,,Teljesen megdöbbentett a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Ő egy igazán kiemelkedő személyisége volt a sportnak, talán pótolhatatlan is. Szeretnék részvétet nyilvánítani a családjának és mindenkinek, aki elismerte és tisztelte őt. Nyugodj békében barátom.”

    Alexander Wurz: ,,Nagyon sajnálatos és szomorú a hír, hogy Charlie Whiting elment. Nyugodj békében. Tisztelettel és örömmel gondolok azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk el.”

    Lewis Hamilton (Mercedes): ,,Természetesen nagyon le voltam döbbenve a mai hír kapcsán. A gondolataim és imáim érte és a családjért szólnak. Minden, amit ezért a sportért tett, az elkötelezettsége, ahogy Toto is mondta, a sportág egyik pillére volt, egy ikonikus figura ebben a világban, akinek nagyon sokat köszönhetünk.”

    Max Verstappen (Red Bull): ,,Nagyon-nagyon meg voltam döbbenve. Pár hete egy napot együtt töltöttem vele Genfben. Jókat beszélgettünk. Mikor búcsúztunk azt mondtam neki: találkozunk Ausztráliában egy újabb szezon kezdetén. Aztán hallod ezt a hírt és egyszerűen nem tudod elhinni. Csak 66 éves volt. Minden percet és órát meg kell becsülnünk amíg, felkelünk, élvezünk kell, amíg tart. Ez nem csak a Forma-1-ről szól, hanem az életről. Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy kifejezzük részvétünket a családjának, a barátainak és azoknak, akik nagyon közel álltak hozzá.”

    Carlos Sainz (McLaren): ,,Rengeteg jó emlékem van róla. Emlékszem az első évemre, sok időt töltöttem vele. Meghallgatta azt, amit mondtam neki, kíváncsi volt a véleményemre. Akkor ez sokkolt engem, hiszen kezdő voltam, mégis kit érdekelt volna, az, hogy én mit gondolok, csak most érkeztem a Forma-1-be. Mikor még csak három versenyen voltam túl, odajött hozzám megkérdezni, mit gondolok bizonyos dolgokról, mi a véleményem? Mindig nyitott mindenki felé, a fiatal versenyzők felé is. Az első évem elég agresszív volt, sokat küzdöttünk a pályán Maxszel, odajött hozzám, és ahelyett hogy azt mondta volna ’le kell nyugodnod’, csak annyit közölt: ’Szerintem jót tesz a sportnak, amit Maxszel csináltok, új értelmezést adtok a versenyzésnek, azt hogy lehet kicsit agresszívan is ezt űzni.’ Nem azt kérte, hogy álljak le, hanem jót akarva figyelmeztet, hogy legyünk óvatosak, jó dolog, amit csinálunk, élvezik az emberek, de figyeljünk oda egymásra a pályán. Nagyon szomorú és döbbent voltam, mikor meghallottam a hírt, ő egyike volt azoknak a személyeknek, akikkel mindig is jót lehetett beszélgetni.”

    Williams F1: ,,Rendkívül megrendített minket a hír, hogy Charlie Whiting elhunyt. Egy igazi legenda volt, nagyon fog hiányozni. A Williamsnél mindenki szeretne részvétet nyilvánítani a családjának és a barátainak ezekben a nehéz időkben.”

    George Russell (Williams): ,,Nagyon szomorú vagyok, hogy Charlie már nincs köztünk. Kiemelkedő alakja volt a motorsportnak. A gondolataim a családjával és a barátaival vannak, mindannyiunknak nagyon fog hiányozni.”

    Renault F1: ,,Döbbenten és szomorúsággal telve fogadtuk a hírt miszerint Charlie Whiting már nincs köztünk. Charlie az egyik pillére és vezetője volt ennek a sportnak. Az ő irányítása alatt tiszta, izgalmas és biztonságos volt a versenyzés. A gondolataink a családjával és a barátival vannak.”

    Sebastian Vettel (Ferrari): ,,Ugyanolyan döbbent vagyok még most is, mint akkor, amikor megtudtam mi történt. Tegnap beszéltem vele, együtt jártuk be az első pár kanyart a pályán. Nehéz felfogni és elfogadni azt, hogy valaki már nincs többé. Régóta ismerem, ő mindig is a mi emberünk volt, a pilóták embere. Nyilvánvalóan az egyik oldalon a szabályok voltak, a másikon mi és ő állt középen. Hozzá mindig lehetett fordulni, bármit lehetett tőle kérdezni bármikor, az ajtaja nyitva állt előttünk. Ő egy igazi versenyző volt és egy nagyon kedves ember.”

    Christian Horner (Red Bull): ,,Rettentően szomorú vagyok emiatt a borzalmas hír miatt. Charlie kulcsfontosságú személy volt ebben a sportban, hosszú évek óta ő volt a versenyigazgató, egy olyan ember, aki nagyszerű integritással rendelkezett, és aki remekül végezte a feladatát. A szívében egy igazi versenyző lakozott, mint akkor mikor még a Hesketh és a Brabham csapatokat erősítette. Az Aston Martin Red Bull Racing nevében őszinte részvétemet szeretném kifejezni a családjának és a barátainak. Charlie nagyszerű ember volt, akit az egész Formula 1 hiányolni fog.”

    Kimi Räikkönen (Alfa Romeo): ,,Nagyon szomorú ez az egész. Nagyon-nagyon régóta itt dolgozott az F1-ben, mindig kedves volt a pilótákkal és kordában is tarott minket. Ez az egész nagyon szomorú, nem csak itt a Formula 1-ben, hanem magában az életben is.”

    Robert Kubica (Williams): ,,Ezek nagyon nehéz pillanatok. Láttam tegnap Charlie-t mikor Sebastainnal (Vettel) a pályán sétáltak, emlékszem azt gondoltam, nem megyek oda, nem akarom megzavarni őket, úgyis találkozunk majd pénteken a megbeszélésen. Ez már nem történhet meg, ezért nagyon szomorú vagyok. Egyfajta ikonja volt ő a Formula 1-nek, de nem csak ennek a sportnak. Egy igazi versenyző volt, ugyanakkor mindig betartatta a szabályokat. Ő volt az az ember, akiben igazán megbízhattál.”

  • Verstappen még nem meri azt mondani, hogy esélyes lehet a bajnoki címre

    Verstappen még nem meri azt mondani, hogy esélyes lehet a bajnoki címre

    Max Verstappen egyelőre nem meri kijelenteni, hogy esetleg bajnoki kihívó lehet 2019-ben.

    A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mellett a fiatal hollandot nevezte meg, mint az idei bajnokság egyik legfőbb esélyese. Max azonban egyelőre óvatosabban fogalmaz, ugyanakkor bízik új motorszállítójukban, a Hondában.

    „Nehéz megmondani (hogy a bajnoki címért tud-e majd harcolni).” – mondta a Ziggo Sportnak.

    „A legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottak legyünk idén, és hogy ez elég lesz-e a bajnoki címért, nem tudom. Realista és optimista vagyok, de ezt nehéz megmondani.

    „Nem akarok senki ellen beszélni, de ez a motor (Honda) sokkal logikusabb. Szuper karcsúnak tűnik a csomag, igazán gyönyörű.”

  • Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Horner nem menne bele egy Hamilton-Verstappen cserébe

    Nem sok olyan dicséretet kaphat egy pilóta annál, mint amikor a sportág egyik legjobbjával hasonlítják össze, ám Max Verstappen szinte már hozzászokhatott ezekhez a párhuzamokhoz, főleg a tavalyi szezon második felében.

    A holland versenyző csak szeptemberben fogja betölteni 22. életévét, ám lassan már tapasztalt versenyzőnek mondhatja magát, hiszen ötödik szezonját fogja megkezdeni idén. Az osztrák csapattal töltött első futamát megnyerte, majd gyűjtött mellé még négy első helyet és azóta is komolyan kell számolni vele, ezért nem meglepő, hogy már évek óta a jövő bajnoka ként tartják számon.

    Másrészről fő riválisa Lewis Hamilton, már idősebb és tapasztaltabb versenyző. A 34 éves pilóta feltehetően már nem fog annyi szezont eltölteni a sportágban, mint a holland, ám kor ide vagy oda, még mindig ő az akin felül kell kerekedni, ha valaki világbajnok szeretne lenni.

    A Daily Mail a napokban egy érdekes kérdést tett fel Christian Hornernek, a Red Bull csapatfőnökének. A brit lap dolgozója megkérdezte, ha lenne rá lehetőségük, le cserélnék-e Verstappent Hamiltonra? A brit szakember a következő választ adta:

    ,,Nem, Max a jövő. Még csak 21 éves és folyamatosan fejlődik. Mindketten fenomenális versenyzők, Lewis egyike a sportág legjobbjainak, Max nyert már futamot, azonban a világbajnoki cím még hátra van. Mindent egybe vetve, ha megvizsgáljuk kettőjük teljesítményét, a képességeiket és a versenyeken mutatott eredményeiket, akkor bátran mondhatom, hogy Max fel tudja venni Lewisszal, a versenyt.”

  • Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Ricciardo: A bakui incidens a Red Bull hibájából történt meg

    Daniel Ricciardo ismét visszaemlékezett a tavalyi bakui incidensre és annak utóéletére. Az ausztrál versenyző továbbra is azt hangoztatja, az az ominózus eset valamint a baleset után történt események közrejátszottak abban, hogy végül elhagyja korábbi csapatát a Red Bull Racinget.

    A párosnak már a futam elején volt egy kisebb ütközése, amikor is az ausztrál versenyző utolérte csapattársát, ám a kedvezőbb pozíciót végül Verstappen tartotta meg. A kerékcserék alatt a sorrend megfordult, viszont a 40. körre ismét a régi felállás mellett harcoltak egymással a felek. Ricciardo hátulról neki ment a holland pilótának, aki állítása szerint kétszer is irányt váltott a védekezés során, végül mind két pilóta kiesett a versenyből.

    A The Sydney Morning Heraldnak Ricciardo azt nyilatkozta, sokáig nem tudta megemészteni ezt a dolgot, főleg azt, ahogy a csapat kezelte a helyzetet a futam után. Az ausztrál pilóta végül nem hosszabbította meg a szerződését az osztrák alakulattal, inkább elfogadta a Renault ajánlatát.

    ,,Ez az ügy szerepet játszott a döntésemben, az események után már nem azt éreztem, mint régen. Mikor hátulról neki mentem, egy részem azt gondolta: srácok megérdemelitek ezt, ez az egész műsor sz*r volt. Ha mindez fordítva történt volna, ha én haladtam volna elől és én váltottam volna kétszer irányt a féktávon és ő rongyolt volna belém, akkor hasonlóan kezelték volna a helyzetet? Ez a kérdés sokszor felmerült bennem, az utóbbi időkben. A csapat mindkettőnket ugyanolyan hibásnak tartott, azonban úgy vélem, mélyen belül tudták, hogy ezt Maxszel együtt ők szúrták el.”

  • Marko több türelmet vár el idén Verstappentől

    Marko több türelmet vár el idén Verstappentől

    Tavaly viszonylag gyengébb szezonkezdet után év végére kiváló formába lendült Max Verstappen, akit emiatt az idei bajnoki versenyfutás egyik titkos favoritjának is tekintenek. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint azonban még mindig van hova fejlődnie a hollandnak, és sokkal több türelmet vár el idén tőle.

    Verstappen 2018-ban két futamot nyert, Ausztriában és Mexikóban, így összesen már öt nagydíj diadalnál jár. A tavalyi szezon második felében pedig több pontot szerzett – Lewis Hamilton kivételével – mint bárki más a mezőnyben, és az idényt zsinórban öt dobogós helyezéssel zárta.

    A szezonja azonban összességében nem volt kiegyensúlyozott, elsősorban az év elején követett el kisebb, nagyobb hibákat, ami aztán végül a bajnoki harmadik helyébe került. Helmut Marko a Sky Sports-nak adott interjújában elmondta, hogy már lát változást Verstappen hozzáállásában, de még mindig van mit csiszolnia azon.

    „Ő már tett előre egy nagyon pozitív lépést annak érdekében, hogy lelkes és koncentrált is legyen egyben. A tesztelésre még csak unalmas, kötelességként tekintett korábban, de mér érti, hogy nagyon, nagyon fontos az ő visszajelzései a mérnökök felé az autó fejlődése érdekében.” – kezdte az osztrák.

    „Volt pár beszélgetésünk, és a türelem az az egyik dolog, amit biztosan láthatunk majd rajta idén. Megértette azt, hogy ha nem is nyerhet, de fontos, hogy pontokat szerezzen, futamokat fejezzen be. Máskülönben nem tud világbajnoki címet szerezni. Ő már érett, pedig még mindig fiatal, sokkal boldogabb is, amit nem mindig hallottunk a rádióban, de a közte és a csapat között rengeteg bizalom van idén.” – tette hozzá.

  • Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Mark Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart, valamint állást foglalt a téli tesztek egyik legnagyobb kérdésével kapcsolatban is.

    A korábbi Formula 1-es pilóta figyelemmel kísérte a barcelonai tesztnapok alakulását és ő maga is esélylatolgatásokba kezdett. Az ausztrál is egyetért azzal a véleménnyel, miszerint a Ferrarié lett a legerősebb konstrukció, amivel már megelőzhették a nagy rivális Mercedest.

    ,,Rengeteg dologról még nem hullt le a lepel. A Mercedes lehet, hogy háttérbe szorult egy kicsit, még úgy is, hogy hihetetlenül magasra tették a lécet a teszten.” –nyilatkozta Webber az Australian Financial Reviewnak.

    Az ex-Red Bullos versenyző egykori csapatáról is nyilatkozott, szerinte az osztrák alakulat versenyképes lehet, főleg ha leesik az eső az Albert Parkban.

    ,,Ezek között a körülmények között Max Verstappen és Lewis Hamilton a legjobb a világon. Max rengeteg kockázatot fog vállalni és mindenhova be fogja tenni az autója orrát, ez a Max Verstappen faktor egyik sajátossága.”

    Daniel Ricciardoról sem feledkezett meg Webber, szerinte honfitársának kevés esélye hazai versenyén, hiszen jelenlegi csapata a Renault nem tartozik a legversenyképesebb istállók közé.

    ,,Hosszú csata áll előtte, sok időbe fog telni, míg versenyképessé vállnak, ám ha valaki, akkor ő fel tudja emelni a csapatot, ehhez kétség sem férhet.”

  • Verstappen: A Honda megcsinált mindent, amit megígért

    Verstappen: A Honda megcsinált mindent, amit megígért

    Max Verstappen rendkívül elégedett a Honda télen mutatott munkájával, szerinte minden ígéretüket megvalósították.

    A Red Bull idén először használ majd Honda motort, és a főpróba jól sikerült, hiszen semmiféle technikai probléma nem hátráltatta őket a két barcelonai teszthét során. Fontos időket csupán Pierre Gasly két balesete miatt vesztettek, de a tesztek után mind a Red Bull, mind pedig a Honda is elégedett volt a motor megbízhatóságával és teljesítményével.

    Verstappen az Autosport.com-nak adott exkluzív interjújában mesélt a tesztekről és a Hondáról is.

    „Minden ígéretüket megvalósították, szóval boldog vagyok emiatt. Ez egy sokkal másabb helyzet, mint az elmúlt pár évben. Nagyon nyitottak és őszinték, amit mondanak azt meg is csinálják. Ez így korrekt. Teljesen másképp fut a motor, a gáz adagolás is más, akárcsak a fel- és leváltások módja is. Teljesen más világ.” – kezdte a holland.

    Az ötszörös futamgyőztes pilóta tavaly rengetegszer kritizálta a Renault motor vezethetőségét és megbízhatóságát, és gyakran a nyilvánosság előtt is hangot adott ennek. Most azonban nagyon meg van elégedve a motor megbízhatóságával, és a közös munka is rendkívül gördülékenyen megy.

    „Természetesen van tapasztalatom a Renault motorral és most már ezzel is. Igyekszel mindkettőből kiszűrni a pozitívumokat, mert tavaly sem volt minden rossz. Tanulsz ebből és megpróbálod megosztani a véleményeidet. Ők dolgoznak ezeken, te pedig ötleteket adsz, hogy hogyan fejlődhetnénk, és szerintem ez most remekül működik.” – fogalmazott Verstappen.

     

  • Marko figyelmeztette Gaslyt a balesetei miatt

    Marko figyelmeztette Gaslyt a balesetei miatt

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szeretné, hogyha Pierre Gasly óvatosabban vezetne a jövőben. Marko azért mondja ezt, mert a fiatal francia pilóta egy vezetői hiba miatt csúnyán összetörte az RB 15-ös hátulját a barcelonai tesztek utolsó előtti napján.

    A milton keynesi istálló vezetősége azt szeretné, hogy idén legalább öt alkalommal valamelyik pilótájuk álljon a dobogó legfelső fokán. Ez egy eléggé bátor kijelentés a részükről.

    „Véleményem szerint még a VB címre is esélyesek vagyunk,” – véli Marko. A Red Bull tanácsadója azt is elmondta, hogy a csapata a lehető legjobb döntést hozta meg, amikor úgy döntöttek, hogy Renaultról, Honda motorokra váltanak.

    A motorszállító lecserélésén kívül még egy fontos változás történt a Red Bull háza táján: a távozó Daniel Ricciardo helyét a Toro Rosso franciája, Pierre Gasly fogja átvenni. Azonban már a barcelonai teszteken megmutatkozott Gasly tapasztalatlansága, ugyanis a francia pilóta két alkalommal is összetörte az autóját.

    „A második baleset rányomta a bélyegét Max napjára, ugyanis problémák akadtak a váltóval. Már a teszteken megmutatkozott, hogy Gasly jelen pillanatban nincsen Verstappen szintjén. Erre nem számítottunk,” – folytatta a Red Bull tanácsadója.

    Marko hozzátette, hogy a két baleseten kívül Gasly tökéletesen teljesített a teszteken. „Különösen a második baleset volt az, ami fájdalmasabb volt a számunkra. Nem engedheti meg magának, hogy ilyen felelőtlen legyen a pályán,” – szögezte le az osztrák. „Azonban nem szabad sokat rágódnunk ezen, mert az élet megy tovább.”