Címke: Max Verstappen

  • Verstappen érkezik az idei Nagy Futamra!

    Verstappen érkezik az idei Nagy Futamra!

    Már nagyon vártuk az információt, hogy ki lesz a 2019-es Nagy Futam sztárja, ma pedig erre fény is derült.

    Ahogy tavaly, idén is a Red Bull Racing fiatal holland versenyzője, Max Verstappen lesz Budapest belvárosának sztárja május 1-jén!

    Az is kiderült, hogy eseménynek az Andrássy út ad majd otthont.

    Az esemény további részleteivel még jelentkezünk majd, amint az napvilágot lát!

  • Brundle szerint a leggyorsabb körért járó pont nagy sikert aratott

    Brundle szerint a leggyorsabb körért járó pont nagy sikert aratott

    Marint Brundle szerint nagyon is jó dolog az az extra pont, amit a versenyben futott leggyorsabb körért adnak, hiszen még az elől lévők is megakarták maguknak szerezni azt az egy egységet az első futamon.

    Egy héttel az Ausztrál Nagydíj előtt döntöttek a fent említett új szabályról, és mint ahogy az lenni szokott rögtön megjelentek a kétkedők, akik látatlanba előrevetítették, hogy azért az egy pontért nem fog senki sem küzdeni. A futamon viszont egyáltalán nem ez a kép rajzolódott ki, először Max Verstappen ment rá arra az egy egységre, majd a versenyt vezető Valtteri Bottas és második Lewis Hamilton – megszegve Toto Wolff utasítását – is beszállt a harcba és magáénak akarta tudni a leggyorsabb körért járó extra pontot.

    Úgy néz ki, egyelőre csak a legjobb autók szállhatnak szembe azért az egységért, ám Brundle szerint még ez is felkavarhatja az álló vizet a versenyeken.

    ,,Az extra pont Ausztráliában nagy sikert aratott, hiszen az utolsó körökre is maradt még izgalom. Az az egység úgy néz ki, a versenyt vezető pilótához fog majd kerülni, hiszen neki van a legjobb autója és sebessége azon a futamon, vagy akár ha kellő távolságot autózik ki valaki az első 10 közül, akkor egy extra kerékcsere is beleférhet, vagy esetleg spórolhatnak az üzemanyaggal is. Avagy kerülhet egy olyan versenyzőhöz is, aki a csapattársa mögött autózik, és nem előzhet.”

  • Verstappen szerint csak a Kínai Nagydíj után fog kiderülni, mi a valódi erősorrend

    Verstappen szerint csak a Kínai Nagydíj után fog kiderülni, mi a valódi erősorrend

    Max Verstappen szerint el kell telnie pár futamnak ahhoz, hogy meglehessen állapítani az erősorrendet és annak függvényében megmondani, hol áll pontosan a Red Bull-Honda.

    Az osztrák csapat és újdonsült motorpartnere remekül teljesítettek a szezonnyitó ausztrál futamon, Verstappen rögtön dobogós helyezéssel nyitotta az évet, és megszerezte a harmadik helyet a két Mercedeses pilóta mögött. Még az Ezüst Nyilak csapatfőnöke Toto Wolff is azt nyilatkozta nem rég, hogy oda kell figyelni idén a ’Vörös Bikákra’. A következő verseny viszont egy teljesen más karakterisztikájú pályán fog zajlani, ami más beállításokat is kíván, ezért reméli a holland pilóta, hogy a héten megrendezésre kerülő futamon is sikerül megtartaniuk versenyképes formájukat.

    ,,Élvezem ezt a pályát, a változó körülmények, mely során nappalból este lesz, mindig kihívást jelentenek, főleg amiatt, hogy nehezen lehet eltalálni a megfelelő beállításokat az autón, ezért gyakran érdekesen alakul a hétvége. Nem igazán tudod, hogy hol is állsz az időmérő alatt, ugyanis nem tudsz megfelelően felkészülni, mert a körülmények folyamatosan változnak. A középső szektor, ami igazán technikás, az a legjobb része a bahreini pályának, remélem idén is egy jó versenyt láthatunk majd itt.”

    Verstappen igazán örült annak, hogy olyan jól sikerült az ausztrál hétvége, de egyelőre nem vonna le messze menő következtetéseket, egyszerre csak egy versenyre akar koncentrálni.

    ,,A pódiumon kezdeni az évet Ausztráliában igazán pozitív élmény volt, ám nem szabad elfelejteni, hogy a melborune-i helyszín nem tipikus versenypálya, ezért nem szabad nagyon arra az eredményre hagyatkozni, úgy vélem, csak Kína után fog kiderülni igazán, hogy hol állunk.

  • Vettel szerint hatan is esélyesek a 2019-es bajnoki címre

    Vettel szerint hatan is esélyesek a 2019-es bajnoki címre

    Az Ausztrál Nagydíj után Max Verstappen bizonyította, hogy a Red Bull-Hondájával felveheti a versenyt Vettel Ferrarijával, vagy Hamilton Mercedesével is. Lewis Hamilton már beszélt arról, hogy idén három esélyes bajnoksággal számol. Sebastian Vettel szerint még több versenyző beleszólhat a bajnoki címért folytatott harcba, és ezt el is mondta a Racefansnek:

    „Csak magam nevében beszélek, de azt hiszem, hogy adott három nagy csapat, amelyekben megvan a potenciál a bajnoki címek elnyeréséhez. Magunkat helyeznénk előtérbe, mert reménykedünk benne, hogy gyorsabbak vagyunk mint bárki más. de azt hiszem, nagyon szoros lesz ez a mérkőzés.”

    Pierre Gasly ugyan nem szerzett pontokat Ausztráliában, de Vettel szerint hiba lenne őt leírni. Azt gondolja, hogy a fiatal francia pilóta már Bahreinben megmutathatja azt, hogy mire képes:

    „Talán Pierrenek szombaton volt némi balszerencséje is, de összességében nem volt rosszabb Max Verstappennél a teljes hétvégét tekintve. Szerintem a top csapatok hat versenyzője harcolhat a bajnoki címért. Reméljük, hogy a szezon során minél tovább állva tudunk maradni, így amennyire csak lehet, későn dől el majd a cím sorsa a szezon során.”

  • Elmarad idén a Formula European Masters

    Elmarad idén a Formula European Masters

    Hat héttel a tervezett rajt előtt a Formula European Masters szervezői hivatalosan is bejelentették, hogy törlik az idei szezont. A fiatal pilótáknak kiírt sorozat regisztrált csapatai mindent megtettek azért, hogy megmaradhasson a nagy hagyományokkal rendelkező széria. Azonban az európai motorsportban gazdasági környezetében különféle nehézségek léptek fel, így azon versenyzők száma alacsony lett akik a Formula European Masters-t választották, így a Formel 3 Vermarktungs GmbH irányítói úgy döntöttek, hogy meghozzák a keserű döntésüket.

    Ezen az úton már nehezebb lett volna felelősségteljesen küzdeni a fiatal tehetségeket gondozó kategóriáért. A FEM pilótáinak előnyös lett volna a professzionális DTM-es környezet, a több napnyi tesztprogram lehetősége mint az volt eddig engedett, és szuperlicensz pontok is garantáltak voltak a FIA által. Ráadásul az első hármat meghívták volna a DTM újonc tesztjére is, sőt a bajnoknak lett volna meghívása a japán Super Formulába. Walter Mertes, a Formel 3 Vermarktungs GmbH marketing igazgatójaként szomorúan nyilatkozott a kialakult helyzetről:

    „A mai egy igazán szomorú nap az európai fiatal autóversenyzőknek. A nehézkessé vált európai gazdasági környezetben nincs elég fiatal versenyző a különféle szériákba. Elképesztő pénzbe kerülne a helyzetet orvosolni, és ennek nem akartuk és nem is fogjuk kitenni ebben a formában a csapatainkat.”

    A Formula European Masters idén mutatkozott volna be a nemzetközi motorsport életben, és vitte volna tovább a Formula 3-as autókra és nemzetközi versenyzőkre alapozott szériát, ami több mint 15 évet élt meg. 2003-ban indult a történet, akkor még Formula 3 Euro Series néven, 2013-tól 2018-ig pedig használhatták a FIA European Formula 3 Championship elnevezést is. A DTM környezete adott keretet a szériának, ahol olyan versenyzők tanulhatták az alapokat, mint akár Lewis Hamilton, Sebastian Vettel vagy Max Verstappen, és jutottak el végül a Forma-1-be.

  • Verstappen nem bízza el magát

    Verstappen nem bízza el magát

    Max Verstappen és a Red Bull számára jól indult 2019, a bikások holland versenyzőjük révén dobogós helyezéssel zárták a szezon első versenyét. A Honda számára is nagy nap volt a múlt vasárnap, hiszen visszatérésük óta első dobogós helyezésüket szerezték.

    Verstappen könnyedén utasította maga mögé Sebastian Vettelt, és a verseny vége felé közeledve a világbajnoki címvédő Lewis Hamiltont is szorongatta.

    „Természetesen nagyon pozitív volt dobogós helyezéssel nyitni a szezont Ausztráliában, de Melbourne nem egy reprezentatív versenypálya” – mondta Verstappen.

    „Mindezek miatt nem lehetünk könnyelműek, szerintem a Kínai Nagydíjig nem tudjuk meg, hogy valójában hol is állunk.”

    „Ez elég bonyolult lehet a túlszabályozott F1-es csapatok számára, így érdekes hétvége vár ránk Bahreinben” – tette hozzá.

  • Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort további 4 millió eurót szán a Forma-1-es futamrendezésre

    Zandvoort önkormányzata bejelentette, hogy terveik szerint további 4 millió eurót invesztálnak a pálya Forma-1-es projektjébe. A Liberty Media is megerősítette, hogy van esély egy esetleges Holland Nagydíjra. Max Verstappen személye még egy adalék, ugyanis a holland rengeteg honfitársát meg tudja mozgatni, ezt már számos futamhelyszínen láthattuk.

    A 21 éves pilóta Hollandia egyik legnagyobb csillagává avanzsált az elmúlt években. Ezen – amit Chase Carey csak Max faktornka nevez – a Liberty is igyekszik hasznot húzni. Így a Holland Nagydíj tényleg összejöhet az elkövetkezendő években, helyszíne pedig valószínűleg Zandvoort lesz, ahogy a legutóbbi, 1985-ös futamnak is volt.

    Azonban hiába tűnik Zandvoort jó opciónak, a tőke hiánya meghiúsíthatja a verseny visszatérését. Viszont a város önkormányzata tisztában van vele, hogy az F1 érkezése milyen lehetőségeket biztosít a városnak.

    A 4 milliós befektetés egy 4 éves időszakban, 2022-ig lesz kifizetve, és a pálya körüli infrastruktúra fejlesztésére szánnák. Ez az összeg még önmagában kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a Liberty által megszabott határidőn, azaz március 31-en belül bebiztosítsák a verseny helyét a naptárban. Ez azt jelenti, hogy szponzorokra még szükség lesz, ám a város reményei szerint a kezdőlökést megadták.

    Az önkormányzat képviseletében Ellen Verheij így nyilatkozott: „Nagy örömmel fektetünk be annak érdekében, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandia legszebb pályájára. Büszkék vagyunk, és ragaszkodni fogunk ehhez.”

  • Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    Statisztikák, érdekességek az Ausztrál Nagydíj után

    A hétvégi Ausztrál Nagydíj után számos rekordbeállítás vagy döntés született, illetve jó néhány érdekesség is felfedezhető a számokban elmélyülve.

    Győzelmével és leggyorsabb körével Valtteri Bottas 26 pontot gyűjtött egy hétvégén, a sportág történetében ő az első, aki ennyit tudott szerezni egy hétvégén, ám nem a legtöbb. Öt évvel ezelőtt a szezonzáró abu dhabi-i versenyen dupla pontot osztottak ki a versenyzők között – ami akkor komoly felháborodáshoz vezetett – így az ottani győztes Lewis Hamilton 50 pontot szerzett, míg a két Williamses, Felipe Massa 36-ot és Valtteri Bottas 30-at, így a finn hétvégi termése a negyedik legtöbb.

    Bottas fölényes, több mint húsz másodperces győzelme a legtöbb a 2016-os Orosz Nagydíj óta, akkor Nico Rosberg nyert Lewis Hamilton előtt nagyobb különbséggel.

    A Mercedes pilótája győzelmével vezeti a világbajnoki tabellát, pályafutása során először, így a Forma-1 történetében ő a hatvanadik különböző pilóta, aki vezette a pontversenyt. Negyedik sikerével csatlakozott azon kevés pilótához, akik pályafutások során vezették a bajnokságot, de soha nem nyerték meg azt, rajta kívül Eddie Irvine, Bruce McLaren és Dan Gurney ilyen még.

    Ez volt zsinórban a negyedik év, amikor Lewis Hamilton a pole-pozícióból rajtolva nem tudta megnyerni a szezonnyitót. A  címvédőnek ez volt zsinórban a hatodik rajtelsősége ugyanazon a pályán, amivel beállította Ayrton Senna rekordját, a brazil legenda 1985 és 1991 között Imolában volt erre képes.

    Összességében pedig már a nyolcadik poleja volt ez már Melbourne-ben, amivel egalizált Sennára és Schumacherrre, előbbi Imolában, utóbbi pedig Suzukában hajtotta ezt végre. Ezek közül a német bajnok ötöt, Senna hármat, Hamilton pedig csak kettőt tudott futamgyőzelemre is váltani.

    Azzal, hogy Hamilton idén is szerzett legalább egy pole-pozíciót, így már zsinórban 13 éve tud legalább egy edzés elsőséget felmutatni, amivel Michael Schumachert érte utol az örökranglista élén.

    84. első rajthelyével pontosan annyi szombati sikere van, mint a mezőny többi tagjának összesen.

    A Mercedes riválisai számára vészjósló az is, hogy a németek hét tizedes időmérős előnye több, mint a tavalyi szezon során bármikor.

    Immáron ötödik éve, hogy visszatért a Honda motorszállítóként a száguldó cirkuszba, Max Verstappen harmadik helyének köszönhetően megszerezték az első dobogós helyezésüket a 2008-as Brit Nagydíj óta, akkor Rubens Barrichello szintén a harmadik helyen ért célba. A Honda rövid ideig versenyt is vezetett a hétvégén, amire 2008 óta szintén nem volt példa, akkor Barrichello Kanadában töltött pár kört vezető helyen.

    Max Verstappen zsinórban tizedik alkalommal végzett pontszerző helyen, ami számára egyéni csúcs. Szintén pontot szerzett a mezőny két újonc csapata, a Racing Point és az Alfa Romeo is, utóbbi az 1984-es Európai Nagydíjon szerzett pontot, akkor Riccardo Patrese a hatodik helyen végzett.

    Az Albert Park-ban a versenyben futott leggyorsabb kör Michael Schumacher nevéhez fűződik, ami immáron 15 éve érinthetetlen. A német a Ferrarival 1:24.125-ös leggyorsabb kört futott akkor, amitől Bottas most 1,4 másodperccel volt elmaradva.

    Robert Kubica 3065 napot várt arra, hogy ismét Forma-1-es futamon induljon, ami egyike a leghosszabb eltelt időnek, ezen a listán Jan Lammers a csúcstartó, ő 3767 napot várt két futam között.

    Alexander Albon személyében egy thaiföldi színekben induló versenyző mutatkozott be a sorozatban, így 65 év után ő az első thai F1-es pilóta.

    Egy másik újonc, Lando Norris a nyolcadik helyet szerezte meg élete első időmérőjén, ami Carlos Sainz Toro Rossos bemutatkozása óta a legjobb debütálás.

    A harmadik újonc George Russel az első versenyző a Forma-1 történetében, aki a 63-as rajtszámmal indult. Páran használták már ezt a számot az Indianapolis-i 500-as versenyen, amikor az még beleszámított a Forma-1-es pontversenybe, de F1-es szabályok szerinti lebonyolításban ő az első.

  • Verstappen: Nagyszerű nap ez a Hondának, 2008 óta először állhatnak dobogón

    Verstappen: Nagyszerű nap ez a Hondának, 2008 óta először állhatnak dobogón

    Max Verstappen és a Red Bull-Honda első versenye egész jól sikerült. A holland versenyző harmadik helyen ért célba, futamát a szintén holland Ziggo Sportnak értékelte.

    ,,Igen, boldog vagyok, amiért meg tudtam előzni Vettelt ezen a nehéz pályán. Az autó jól viselkedett. A lágy keveréken annyira nem ment jól a dolog, ám a sárga oldalfalú abroncson már volt elegendő tapadásom. Zavart a szél, sokkal többet csúszkáltam, de a közepes gumikon már sokkal jobb volt minden. Ez az eredmény a Hondának is nagyszerű, 2008 óta most először állhatnak pódiumon, és ez az első dobogós helyezésük a hibrid-érában.”

    A verseny vége felé Verstappen akár Lewis Hamiltont is megelőzhette volna, azonban a holland tett egy kis kitérőt, és meglátogatta a füves részt a pálya mellett, ezért az újabb előrelépés reménye gyorsan szerte foszlott.

    ,,Valamit épp állítottam, és azután fékeztem csak, mondjuk a végén ez már nem sokat számított, nem könnyű elkapni a másikat ezen a pályán. Lewisnak amúgy sokkal jobb volt a tempója, mint Vettelnek.”

  • Kicserélték a kasztnit Verstappen autójában

    Kicserélték a kasztnit Verstappen autójában

    A második szabadedzést követően a Red Bull úgy döntött, kasztnicserét hajtanak végre Max Verstappen autójában. Az okok még tisztázatlanok, a csapat nem fedte fel, miért volt erre szükség, ám egy biztos, ezért a műveletért nem jár majd büntetés a holland versenyzőnek.

    A holland GrandPrixRadio értesülései szerint három különböző ok is állhat a csere mögött. Először is, lehet, hogy a kasztni megsérült, másodszor lehet probléma a kábelezéssel, vagy akár az üzemanyagtartályban lelhettek egy repedésre.

    Szintén a fent említett forrás számolt be arról, hogy a hiba fennállása miatt, nem tudta rendesen teljesíteni Verstappen a kijelölt programját a második gyakorláson. Idén a kasztnik még komplexebbé váltak a szabályváltoztatásoknak köszönhetően, emiatt sokkal több minden kapcsolódik az említett elemhez, mint korábban. Ezért is dönthettek úgy az osztrák alakulatnál, hogy egy komponens helyett az egészet kicserélik, ugyanis kevesebb lesz így az esélye annak, hogy újabb problémát észlelnek a hétvégén a megnevezett egységgel kapcsolatban.