Címke: Max Verstappen

  • A Mercedesnél köthet ki Verstappen?

    A Mercedesnél köthet ki Verstappen?

    Helmut Marko elismerte, hogy a Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff felvette a kapcsolatot Max Verstappennel, akivel a jövőről beszélgettek.

    Max Verstappen szerződése a következő év végén jár le, és ebben szerepel egy teljesítmény záradék is, bár az nem teljesen tisztázott, hogy ez mit is takar egész pontosan.

    A Mercedes emiatt élénken figyeli a fiatal holland pilótát, mint egy potenciális jövőbeni versenyzőjüket.

    „Persze, hogy van Max szerződésében egy teljesítmény záradék. Toto Wolff pedig rendszeresen felhívja őt és az apját is. Jelenleg azonban nyugodt vagyok emiatt. Jól érzi magát nálunk és ha adunk neki egy bajnoki címre esélyes autót, akkor nem kell majd aggódnom, hogy nálunk fog-e maradni vagy sem.” – nyilatkozta Marko az AutoBild-nek.

    Verstappent sokan a jövő egyik bajnokának tartanak, így nem csoda hogy kemény feladat az energiaitalosok számára, hogy megtartsák a tehetségüket. Az idei szezonja azonban nem kezdődött túl jól, Ausztráliában harmadik lett, Bahreinben pedig negyedik, de utóbbi futamon különböző gondjai voltak az autóval.

  • Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Verstappen nem esik kétségbe, ha nem ő lesz a legfiatalabb bajnok

    Max Verstappen számára nem jelentené a világvégét, ha nem ő válna a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokává.

    A rekordot jelenleg Sebastian Vettel tartja, a német 23 évesen nyerte meg élete első világbajnoki címét, még 2010-ben. Verstappennek azért még van ideje megdönteni ezt a rekordot a maga 21 évével, de azt kezdi tudomásul venni, hogy erre nem feltétlen idén kerül majd sor, hiszen a Red Bullnak még fejlődnie kell ehhez. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy a hollandnak kihívója akadt, hiszen talán nem túlzás kijelenteni, hogy Charles Leclerc személyében új csillag született Bahreinben. A vele egyidős monacóit csak a Ferrari motorjának meghibásodása akadályozta meg élete első győzelmének megszerzésében.

    „Tisztában vagyok a helyzettel, de akkor is fogok tudni nyugodtan aludni, ha nem sikerül a dolog” – mondta Verstappen a finn Helsingin Sanomat újságnak. „Ez mindenképp nehéz. Ha nem aratok sikereket ebben a két évben, akkor csak újra kell próbálnom legközelebb.”

    A Monacóban élő Verstappen arról is beszélt a finn újság hasábjain, hogy nehéz már visszatérnie szülőhazájába, Hollandiába.

    „Úgy gondolom, Kiminek ugyanolyan problémája van Finnországban, mint nekem Hollandiában. Bárhova megyek, valaki mindig megszólít, vagy képet szeretne velem. Rendkívül nehézzé vált ez így. Élvezem, hogy Monacóban élhetek. Csendes, békés, és senki sem zavar. Találkozhatok a családommal, és bárhova mehetünk anélkül, hogy zavarnának.”

  • Verstappen: Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amilyen Bahreinben volt

    Verstappen: Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amilyen Bahreinben volt

    Max Verstappen elmondta, hogy szerinte az autó teljesítménye a múlt heti bahreini futamon elérte a mélypontját és ennél csak jobban muzsikálhat idén.

    Nem lehet azt mondani, hogy a holland pilóta rosszul kezdte volna a 2019-es bajnokságot, hiszen Ausztráliában harmadik, Bahreinben pedig negyedik helyen ért célba, és a pontverseny harmadik helyén áll jelen pillanatban. Azonban a legutóbbi hétvégével nem elégedett.

    „Az autó már nem lehet rosszabb annál, mint amit legutóbb mutattunk itt. Elkövettünk néhány hibát a beállításokban. Ha visszatekintünk Ausztráliára akkor boldogok lehetünk. Természetesen ott is húsz másodperccel értünk célba a győztes Valtteri mögött, de ezen a futamon nem tudtam annyira gyors lenni, mint amennyire akartam, mert mindig feltartott egy autó. De szerintem sokkal jobbak is lehetünk annál, mint amit eddig mutattunk.” – nyilatkozta a holland a keddi tesztnapja után.

    Hiába a kevésbé ideálisabb körülmények Bahreinben, Verstappen szerint ez a tesztnap nagyon sokat segített abban, hogy a Red Bull megtalálja azokat a hibákat amik miatt nem voltak elég gyorsak a hétvégén.

    „Mindig is több leszorítóerőt akarsz, de ez arról is szól, hogy hogyan lehet egyensúlyt teremteni ebben, az pedig egyértelmű, hogy e téren hibáztunk az előző futamon. Elég kört tettünk meg ahhoz, hogy megértsük a hétvégi problémáinkat. Sokat tanultunk, szóval ez egy pozitív nap volt. Egy hétvége során kevés idő áll rendelkezésre, hogy megértsük az autót, szóval egy ilyen tesztnap nagyon is hasznos.” – tette hozzá.

  • Bahreini teszt: Verstappen, Schumacher és Norris az élen

    Bahreini teszt: Verstappen, Schumacher és Norris az élen

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj utáni teszten.

    A Red Bull hollandjától fél másodperccel elmaradva második lett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, az egyébként a Formula 2-ben versenyző Mick Schumacher, aki első alkalommal tesztelhetett Forma-1-es autóval. A teszt holnapi napján is részt vesz majd a 20 éves német, ám akkor az Alfa Romeo autóját vezeti majd.

    A mai első három órája száraz körülmények között zajlott, később azonban megérkezett az eső. Mivel a tesztre a csapatok nem kértek esőgumit, órákon át nem történt semmi.

    Késő délután javult a helyzet, és még volt egy kis idő futni pár kört, ismét száraz pályán.

    Fernando Alonso és Danyiil Kvjat a Pirelli számára teszteltek.

    Hogy kik ülnek autóba holnap, arról ide kattintva olvashatsz.

    Versenyző Autó Kül. Körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull/Honda 1:29.379 62
    2 Mick Schumacher Ferrari 0.597 56
    3 Lando Norris McLaren/Renault 1.421 22
    4 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1.603 42
    5 Alexander Albon Toro Rosso/Honda 1.710 71
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1.777 77
    7 Daniel Ricciardo Renault 2.205 45
    8 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 2.585 32
    9 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 2.680 32
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 2.688 53
    11 Fernando Alonso McLaren/Renault 2.828 64
    12 Pietro Fittipaldi Haas/Ferrari 3.329 20
    13 Robert Kubica Williams/Mercedes 3.911 19
    14 Danyiil Kvjat Toro Rosso/Honda 4.274 45
    15 George Russell Williams/Mercedes 4.303 27
  • Verstappen és Hamilton is megválna a DRS-től

    Verstappen és Hamilton is megválna a DRS-től

    Max Verstappen és Lewis Hamilton is azt szeretnék, ha a Forma-1 nem a DRS-re hagyatkozna az előzésekkor.

    Az idei F1-es autók első és hátsó szárnyai módosultak, annak érdekében, hogy úgy alakuljanak a légáramlatok, hogy könnyebben tudjanak az autók egymás mögött haladni. De Verstappen elmondása szerint ez inkább csak a DRS hatását növelte.

    A holland versenyző szerint nem jó, hogy a versenyzők DRS-sel előznek a Forma-1-ben,

    „Bizonyos szempontból az emberek nem akarnak DRS.es előzéseket.” – mondta. „Én örülnék neki, ha megpróbálnánk megszabadulni a DRS-es előzésektől. De jelenleg ez egy jó megoldás, vannak olyan pályák, ahogy normál esetben nem lehetne előzni.”

    Hasonló véleményen van az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton is.

    „Végső soron a DRS egy sebtapasz a gyenge minőségű versenyekre, amiket a jelenlegi (szabályoknak megfelelő) autók eredményeznek.” – mondta.

  • Verstappen: A Red Bull 2-3 verseny alatt kijavítja a hibákat

    Verstappen: A Red Bull 2-3 verseny alatt kijavítja a hibákat

    A Red Bull kénytelen lesz komolyan dolgozni az autóján, ez az álláspontja Max Verstappennek, aki éppen csak beslisszolt a Haasos Kevin Magnussen elé az időmérőn, ahelyett, hogy a Ferrarikkal és a Mercedesekkel kergetőzne. Magnussen röviden ennyit reagált:

    „Itt éppenséggel jobbak vagyunk, mint a mezőny nagy része.”

    Verstappent ugyanakkor a holland Algemeen Dagblad kérdezte, ő meg elismerte, hogy a Red Bull autója nem működik optimálisan Bahreinben. Az egyik teória szerint a Red Bullnak dobnia kell az első szárny kialakítását, és azt az irányt kellene másolniuk, amit a Ferrari követ. A holland erről ennyit mondott:

    „A miénk teljesen más mint az övék. Talán még mi nem hoztuk ki a miénkben rejlő potenciált, ami viszont biztos, hogy még valami nem stimmel vele. Remélem, hogy a kijavítása maximum 2 vagy 3 verseny lehet.”

    Ugyanakkor szerinte nem a Hondát kell elővenni, ha nem tudnának nyerni Bahreinben:

    „Nem hinném, hogy mondanunk kellene bármit is a Hondára, miközben magunk rossz úton járunk összességében.”

  • Verstappen: Mick Schumachernek csak pozitívumot hozhat a vezetékneve

    Verstappen: Mick Schumachernek csak pozitívumot hozhat a vezetékneve

    Mick Schumacher, a Formula-2-ben vitézkedő fiatal német versenyző a bahreini hétvégét követő teszten az Alfa Romeo és a Ferrari aktuális Forma-1-es versenyautóját is tesztelheti majd.

    Sokan továbbra is csak Michael Schumacher fiaként emlegetik Micket, Max Verstappen szerint viszont egy ilyen vezetéknév csak pozitívumokkal járhat Mick számára – feltéve, ha jól csinálja a dolgait.

    „Ha jól csinálja a dolgait, egy ilyen vezetéknév csak pozitívumot fog adni számára” – mondta Verstappen.

    „Természetesen elég nehéz neki, nagyon sok a médiaérdeklődés iránta. Úgy gondolom azonban, hogy jó emberek veszik körül, akik megóvják mindettől.”

    „Sokat elmond, hogy a Ferrarit tesztelheti és tagja az utánpótlásprogramjuknak. Ha jól teljesít az F2-ben, újabb ajtók nyílnak meg előtte” – tette hozzá.

    Schumacher pályafutása első Formula-2-es versenyhétvégéjét teljesíti a hétvégén Bahreinben. Az első futamot tizedik pozícióból kezdhette meg, amelyen nyolcadikként sikerült célbaérnie. Nyolcadik helyének értelmében a mai fordított rajtrácsos futamot pole pozícióból kezdheti meg.

  • Sainz: Három hónapja elképzelhetetlen lett volna ilyen eredmény

    Sainz: Három hónapja elképzelhetetlen lett volna ilyen eredmény

    A wokingi csapat mindkét pilótája, Carlos Sainz és csapattársa Lando Norris is bejutottak az időmérő edzés utolsó fázisába. Erre 2017 óta nem volt példa a McLaren történelmében. Sainz egy másodpercen belül volt a pole pozícióhoz képest, és kevesebb mint egy tizedre volt a Red Bullos Max Verstappentől, aki ötödik lett, és az első nem gyári Mercedes vagy Ferrari autó.

    A spanyol pilóta szerint a tavaly év végi helyzetük alapján ez elképzelhetetlen volt:

    „Gratulálok a csapatnak, mert mindkét autónk a Q3-ba jutott, ami már jó ideje nem történt meg itt.Ez azt mutatja, hogy jól dolgozunk, és jó irányba tartunk. Egy kemény téli felkészülés után, valamint kielemezve a tavalyi második félév eredményeit sikerült megérteni a problémákat, és ez most kifizetődik. Tanulunk, fejlesztjük az autót, és most itt vagyunk, majdnem a nagy csapatok utáni legjobbként, ami három-négy hónapja elképzelhetetlen volt. Fél másodperccel rosszabbra számítottunk.”

    Sainz az Ausztrál Nagydíjat feladni kényszerült, de elismerte, hogy nem tudja elmagyarázni a csapatának, hogy miért vannak most ennyire közel az élmenőkhöz, alig fél másodpercnyire a Mercedestől:

    „Nehéz megérteni, hogy miért kerültünk ennyire közel, és miért lett minden ennyire szoros. A nézőknek ez mindenképp jobb, élvezetesebb. Azt hiszem, ma majdnem legyőztük a Red Bullt, akik mögött volt a csapat tavaly két másodperccel. Az egyik Red Bullt Gaslyval legyőztük. Furcsa, de annál jobb.”

    Norris is bejutott a Q3-ba, egymást követő második alkalommal, és 10. helyre kvalifikálta magát. Az újonc belehibázott a Q3-ban is a leggyorsabb körébe, de az ő eredménye is nagy löketet ad a csapatnak. Ő így látja a helyzetüket:

    „Az, hogy mindkét autónk bent van a Q3-ban, nagyon pozitív hír a csapatnak, kicsit előreléptünk. Mindannyiunk magabiztosabb lett emiatt. Vétettem hibákat itt és ott, nem nagyokat, kicsit elrontottam a 10-es kanyart, ami elég trükkös. Kicsit túltoltam, de mégiscsak a Q3-ban vagyok, amivel elégedett vagyok.”

  • Ticktum vezetheti majd a Red Bullt a bahreini teszten

    Ticktum vezetheti majd a Red Bullt a bahreini teszten

    A Red Bull fiatal tehetsége, Daniel Ticktum részt fog venni a Forma-1 bahreini tesztjén. A britnek ez lesz majd ez első hivatalos tesztje a száguldó cirkuszban.

    Ticktum, aki 2017 óta tagja a milton keynesi istálló pilótaprogramjának, a szerdai napon vezetheti majd az RB15-öst. A fiatal brit idén a japán Super Formulában fog versenyezni, csakúgy, mint Pierre Gasly 2017-ben. A másik tesztnapot a csapat holland pilótája, Max Verstappen fogja teljesíteni.

    Mindeközben a Haas bejelentette, hogy az egyik tesztnapon a csapat fejlesztő pilótája, Pietro Fittipaldi fog majd autóba ülni. Fittipaldi, aki rengeteg időt tölt az amerikai istálló szimulátorának fejlesztésével, a második tesztnapon viheti majd pályára az immáron arany-fekete festésű Haast.

  • Rosberg szerint Verstappen túl nárcisztikus

    Rosberg szerint Verstappen túl nárcisztikus

    Nico Rosberg miután felhagyott az autóversenyzéssel, bele kezdett a „youtube karrierbe”, aminek egyik eredménye a csatornáján vissza-vissza térő Beyond Victory podcast sorozat, melynek keretein belül legutóbb Toto Wolffot, egykori csapatfőnököt látta vendégül a német ex-versenyző.

    Több téma is előkerült az egy órás beszélgetés alatt, mint például Max Verstappen, akiről 2016 világbajnokának nagyon is meg van a véleménye.

    ,,Ha felütöd a szótárat és megkeresed benne a nárcisztikus szót, akkor Max Verstappen neve fog magyarázatként szerepelni. Úgy néz ki, ez a hozzáállás bejött neki amellett, hogy rendkívül tehetséges. Nárcisztikusnak lenne egy fajta erőt sugároz, szerintem ez az a tulajdonság, ami a legerősebb, amivel az ember rendelkezhet. Hogy hogy nem kételkedsz magadban? Főleg azok után, hogy hatszor is ugyanazt a hibát követted el, de még hetedjére se tanultad meg a leckét, és ugyanazt csinálod. – élt éles kritikával Rosberg.

    Toto Wolff azonban megvédte az ifjú holland versenyzőt:

    ,,Vannak olyan részei az életének, amibe mi nem látunk bele, például abba, hogy milyen a kapcsolata az apjával Jos Verstappennel. Úgy vélem Jos nagyon egyenes visszajelzéseket ad neki, biztos, hogy nem fogja vissza magát. Max nagyon magabiztos, igaz néha súrolja annak határait, de nem szabad elfelejteni azt, hogy még nagyon fiatal. Az idősebb versenyzők is csak a koruk előre haladtával lettek érettebbek. Neki meg kell tanulnia kezelnie a dühét. Ha visszaemlékszel arra az időszakra, mikor te voltál 19-20 éves…  én tudom milyen voltam, egy másik történet kapcsán majd megtudod. Ha meg akarjuk érteni, akkor az ő életkora szerint kell gondolkodnunk.”

    Verstappen személye nagyon megosztó, lehet őt kedvelni, nem kedvelni egy biztos, hogy tehetséges versenyző. Egyesek szerint  talán túl magabiztos, míg mások ezt az attitűdöt egyfajta visszacsatolásként kezelik, miszerint a fiatal pilóta ezzel is bizonyítja, hogy generációja egyik legjobbja.