Címke: Max Verstappen

  • Verstappen: Újfent túl gyors a Mercedes

    Verstappen: Újfent túl gyors a Mercedes

    A Mercedes mai tempóját látva Max Verstappen sutba dobta a futamgyőzelemről szövögetett álmait.

    Az első szabadedzésen második helyen végzett a holland, ám a délutáni második gyakorlásra, már szignifikánsabb volt az Ezüst Nyilak előnye. Délelőtt kevesebb, mint egy tized volt a különbség Verstappen és az ötszörös világbajnok Hamilton között, ám második edzésen már több mint kilenc tized volt a Red Bullos versenyző lemaradása. Verstappen ugyanakkor sok időt elvesztegetett a délutáni gyakorláson, ugyanis egy technikai probléma hátráltatta abban, hogy eltervezett programját maradéktalanul teljesítse.

    ,,Úgy vélem, még mindig gyorsak vagyunk, ám mikor a második edzésen mindenki feltette a második szett gumiját, akkor nekünk vízszivárgással kellett küzdenünk. Néhány törmelék beférkőzött a légbeömlő nyílásba és ezek tönkretették az egyik hűtőt, amit ki kellett cserélnünk, de összességében ez a csere nem okozott gondot.”

    Verstappan úgy véli, a Mercedesek ismét elérhetetlenek lesznek a hétvége további részében, azonban abban bizakodik, hogy a Ferrarikat sikerül majd elkapnia vasárnap.

    ,,A Mercedes túl gyors, viszont a nagy különbségek a második és a harmadik helyezett között van, úgy gondolom, mi beférkőzhetünk ebbe a résbe. Nem hinném, hogy bármilyen nyomás alá tudnánk őket helyezni, azonban ha megszereznénk a harmadik helyet az időmérőn, akkor már jó esélyeink lennének.”

    Az edzés végén sikerült még pár kört mennie a hollandnak, ám az az idő többnyire panaszkodással telt el. Verstappen rádión közölte, hogy egyáltalán nincs tapadása, ugyanakkor reflektálva saját szavaira a holland úgy gondolja, hogy pár változtatás a beállításokon, és a probléma már meg is lesz oldva.

    ,,Az egyensúly rendben van, állandóan csak a negatívumokat játsszák be a közvetítésbe, de összességében minden jól működött. Általában kísérletezgetünk az edzések alatt, valami bejön ezekből, valami nem.”

  • Verstappen biztos benne, hogy dobogóért fognak harcolni Monacóban

    Verstappen biztos benne, hogy dobogóért fognak harcolni Monacóban

    Max Verstappen úgy véli, hogy a pódiumért küzdhetnek majd Monacóban. Azonban a holland fiatal még nem tudja biztosan, hogy a pódium melyik fokára érhet majd oda a versenyen.

    Verstappen az eddigi években nem szerepelt valami jól a hercegségben található utcai pályán. Azonban az idei évben megtörhet a holland pilóta balszerencséje, ugyanis minden esélye megvan arra, hogy dobogóra álljon majd a futam után.

    A Red Bull pilótái mindig is jól szerepeltek Moancóban, azonban ennek ellenére Verstappen szerint ezen a helyszínen is a Mercedesek lesznek a legfőbb esélyesek. „Annak tudatában vágunk bele a monacói hétvégének, hogy a Mercedesnek lesz a legnagyobb esélye a győzelemre,” – idézte a hollandot a Crash.net.

    „Nem hinném, hogy olyan jók leszünk majd, mint tavaly. Magabiztos vagyok és tudom, hogy a dobogós helyek valamelyikéért fogunk küzdeni. Már csak az a kérdés, hogy melyik helyért fogunk küzdeni.”

    Verstappen nem csak a Red Bull miatt magabiztos, hanem a Honda új motorja miatt is. „Nem leptek meg a motorjukkal, ugyanis betartották az ígéretüket,” – mondta a holland. „Folyamatosan fejlődnek és én örülök, hogy ennek a része lehetek, ugyanis imádok velük dolgozni. Nagyon komolyan veszik a munkájukat és emellett még professzionálisan is végzik azt.

    „Tudjuk, hogy sokat kell még fejlődnünk. Nagyon keményen dolgozunk, hogy elérjük ezt és remélem, hogy ezen a pályán meg tudjuk majd mutatni, hogy mire is vagyunk képesek valójában.

  • MaxRaw: Ilyen az, amikor Max Verstappen egy divatmárkával dolgozik

    MaxRaw: Ilyen az, amikor Max Verstappen egy divatmárkával dolgozik

    Nem csak Lewis Hamilton az a mezőnyben, akiről divatfotók készülnek.

    A Red Bull holland versenyzője a G-Star RAW ruhamárkával dolgozik együtt. Új közös kollekciójuk pedig a #MAXRAW nevet viseli.

    Mutatunk is egy promó videót és pár fotót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen x G-Star RAW – New collection now available online and in select stores across Europe. @maxverstappen1 #GStarRAW #MAXRAW #MaxVerstappen

    G-Star RAW (@gstarraw) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    @maxverstappen1 in the Radar Jeans + XPO Overshirt from the latest Max Verstappen x G-Star RAW collection. #GStarRAW #MAXRAW

    G-Star RAW (@gstarraw) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen x G-Star RAW #GStarRAW #MAXRAW @maxverstappen1

    G-Star RAW (@gstarraw) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Off the track with @maxverstappen1. Available online and in select stores across Europe. ? D12346 + D16011 #GStarRAW #MAXRAW

    G-Star RAW (@gstarraw) által megosztott bejegyzés,

  • Verstappen fordítana a monacói balszerencséjén

    Verstappen fordítana a monacói balszerencséjén

    Max Verstappen reméli, hogy a Red Bull erős hétvégét zár Monacóban, emellett pedig szeretné, ha az eddig rá jellemző balszerencse elkerülné őt a hercegségben.

    A holland pilótának – egy évet kivéve – minden esztendőben meggyűlt a baja a szűk utcai pályával, és rendszerint a falban végezte a hétvége valamelyik szakaszában. Ám Ricciardo tavalyi Red Bullos győzelme, és saját maga idei erős szezon kezdete miatt abban bízik, hogy idén már a szerencse is mellé szegődik Monacóban.

    „Nagyszerű volt Barcelonában visszatérni a dobogóra, és most már várom Monacót. Ez egy nagyon különleges és hektikus hétvége. Ennek az utcai pályának hatalmas történelme van, de ez számomra nem volt túl kegyes az elmúlt években, de remélem, hogy eljött az ideje annak, hogy ez megváltozzon.” – kezdte Verstappen.

    „Monacóban élek, így sokkal jobb a saját otthonomban aludni egy hotelszoba helyett. Jó néhány barátom és a családom is itt lesz, szóval alig várom már, hogy láthassam őket és egy jó hétvégét zárjak.” – tette hozzá.

  • Verstappen lehet, hogy elgondolkodik a csapatváltáson

    Verstappen lehet, hogy elgondolkodik a csapatváltáson

    Jos Verstappen utalt rá, hogy fia, Max talán távozik a Red Bulltól, miután 2020 végén lejár a szerződése.

    A 21 éves Max Verstappen most egyértelműen elsőszámú versenyző a Red Bull Racingnél, édesapja szerint azonban nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy ennek ellenére is búcsút int majd az energiatalosoknak.

    „Jelenleg úgy fest, hogy jó Max számára, ha a Red Bullal marad. De nagyon alaposan figyeljük, hogyan alakulnak a dolgok.” – mondta Jos a De Telegraafnak.

    A téma az okból jött fel, hogy a nem régiben arról pletykáltak, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff felvette a kapcsolatot Max-szal. Bár később ezt minden érintett fél tagadta.

    „Azt gondoltuk, hogy jobb esélyeik lesznek idén.” – folytatta Jos, Max 2019-es szezonja kapcsán. „De a Mercedesnek jobb a motorja és jobb az autója. Jelen helyzetben lehetséges az is, hogy Max nem fog futamot nyerni idén.”

    „Hosszútávra vonatkozóan át kell gondolnunk, hogy mit fogunk csinálni a következő években.”

    2021-re azonban jelentősebben változnak majd a szabályok a Forma-1-ben, így a legtöbb versenyző fontolóra veszi majd, hogy váltson-e csapatot.

    „Aztán csak találgatni lehet majd, hogy melyik csapatnál kellene lenni.” – tette hozzá az idősebbik Verstappen.

  • Brawn: Binotto tudja, hogy mit csinál

    Brawn: Binotto tudja, hogy mit csinál

    Ross Brawn elárulta, hogy nem ad tanácsot a Ferrari csapatfőnökének Mattia Binottónak, mert hisz benne, hogy az olasz már megélt ilyen helyzeteket a Forma-1-ben. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Ferrari rendesen benne van a slamasztikában, hiszen legutóbb Spanyolországban sem értek fel a dobogóra, mert még Max Verstappen és a Red Bull is legyőzte őket. Brawn mindezt így látja:

    „A Mercedes fejlesztései egy komoly lépést tettek lehetővé előre, de ugyanez nem mondható el a Ferrariról. A versenyzők és Mattia Binotto csapatfőnök nyilatkozatait meghallgatva a Barcelonában bemutatott csomagjuk hozta az elvártakat, de nem volt olyan hatékony, mint a fő riválisuké.”

    Brawn szerint a Ferrari tanul majd a hibáiból, és versenyképesebb lesz legközelebb:

    „Nem fogok Mattiának tanácsokat adni. Tudja, hogy mit csinál, hiszen már volt hasonló helyzetben a hosszú Forma-1-es pályafutása alatt. Egy új ciklus kezdődött meg a Ferrarinál, de távolról sincsenek nehéz helyzetben, az olyanokból mint ez tanulni kell és fejlődni. Néha a egy hideg zuhany egy ilyen vereség után gyorsabb választ szül, mint ha valaki a komfortzónáján belül szállít elfogadható eredményeket.”

  • Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

    Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

    Max Verstappen szerint a Mercedes jelen pillanatban gyorsabb a kanyarokban a Red Bullnál, legyen az gyors vagy lassú. Az Ezüst Nyilak az eddig megrendezett öt verseny mindegyikén kettős győzelmet szereztek, ezzel átadva a Williams 1992-es rekordját a múltnak.

    A brackley-i istálló a turbóéra kezdetén még inkább a motorerő fölény miatt kerültek előnybe a többi csapattal szemben, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari már előttük jár e téren.

    Azonban a Mercedes idei autója nagyon jól viselkedik a kanyarokban. Ennek szemléltetésére a Spanyol Nagydíj egy nagyon jó példa volt, ugyanis Valtteri Bottas és Sebastian Vettel a második szektorig még fej-fej mellett haladtak. Azonban a finn versenyző a kanyargós utolsó szektorban több, mint nyolc tized másodpercet adott a Ferrari németjének. Ennyivel viselkedik jobban az idei Mercedes a kanyarokban, mint a Ferrari.

    Verstappen a versenyen végig a harmadik helyen haladt, tisztes távolságban követve a két Mercedest. „Szerintem, jelen pillanatban egyik kanyarban sem vagyunk jobbak a Mercedeseknél,” – véli a fiatal holland. „Mindegy, hogy közepes vagy nagy sebességű kanyarról van szó. Ez attól is függ, hogy mekkora az autód leszorító ereje az adott hétvégén. Kétségtelenül erősek voltak a lassú kanyarokban, szóval ez egy jó hír számukra.”

    A Red Bull holland versenyzőjének minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a versenyt Monacó utcáin. Tavaly is megnyerhette volna, azonban a harmadik szabadedzésen szenvedett balesete miatt nem tudott részt venni az időmérőn és hát tudjuk, hogy Monacóban szinte lehetetlen előzni. Verstappen huszadik helyről rajtolt és a futam végén kilencedikként intették le, amíg volt csapattársa, Daniel Ricciardo elsőként látta meg a kockás zászlót.

    Habár a Red Bull az előző években rendre jól szerepelt a hercegségben, Verstappennek vannak félelmei. „A Spanyol Nagydíj utolsó szektorában elért eredmények alapján nem mi vagyunk a legesélyesebbek. Nem hiszem, hogy idén olyanok leszünk, mint tavaly, ugyanis a tavalyi szezonban mindenkinél gyorsabbak voltunk.”

  • Häkkinen szerint a Mercedesnek nem lesz könnyű dolga Monacóban

    Häkkinen szerint a Mercedesnek nem lesz könnyű dolga Monacóban

    A finnek kétszeres világbajnoka, Mika Häkkinen szerint a Ferrari és a Red Bull Monacóban komoly fenyegetést jelenthet majd a Mercedes számára.

    Az Ezüst Nyilak az eddig megrendezett öt verseny mindegyikén kettős győzelmet szereztek. Sokan már most úgy gondolják, hogy csak idő kérdése, hogy a brackley-i istálló behúzza sorozatban hatodik egyéni és konstruktőri címét.

    Azonban, a soron következő Monacói Nagydíjon bármi megtörténhet. Mindannyian tudjuk, hogy szűk utcai pályáról van szó, ahol az olyan pilóták, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc megnehezíthetik majd Valtteri Bottas és Lewis Hamilton dolgát.

    „A következő versenyhétvégét Monacói hercegségben rendezik majd, ami teljesen más, mint a barcelonai aszfaltcsík,” – nyilatkozta a McLaren egykori pilótája. „Tavaly a Red Bull, két éve pedig a Ferrari tudott itt nyerni. Kétségtelen, hogy mindkét csapat nagyon várja már ezt a hétvégét.

    „Verstappen idén nagy elánnal versenyez és biztos vagyok benne, hogy ő szeretné idén először legyőzni pályán a Mercedeseket. A Red Bull Honda nagyon gyors lesz majd Monaco utcáin.

    „Leclerc szintén nagy esélyese lehet majd a nagy múlttal rendelkező nagydíjnak. Hazai pályán fog versenyezni, ráadásul már az első versenyeken megmutatta, hogy miért is választotta őt a Ferrari. Az első győzelmét is csak az autója problémája miatt veszítette el. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Ferrariját az első sorba kvalifikálja majd.

    „Még Sebastian Vettelt sem szabad leírnunk. Seb egy négyszeres világbajnok és már kétszer is győzedelmeskedni tudott Monaco utcáin. Az elmúlt hónapok során rengeteg kritikát kapott, azonban én abban hiszek, hogy megvannak a képességei ahhoz, hogy behúzza ezt a versenyt és életben tartsa a Ferrari bajnoki esélyeit. Nagyon sok verseny van még hátra, még bármi megtörténhet.”

  • Marko: Régen mi nem domináltunk annyira, mint most a Mercedes

    Marko: Régen mi nem domináltunk annyira, mint most a Mercedes

    Helmut Marko szerint a Mercedes igazságtalan bánásmódban részesül azáltal, hogy ennyi éven keresztül hagyják dominálni.

    A Red Bull tanácsadója elmondta, mikor az osztrák csapat volt kiemelkedően jó, akkor az FIA több szabálymódosítást is alkalmazott annak érdekében, hogy megtörjék az egyeduralmukat és közelebb hozzák a többi csapatot a Bikákhoz. Az osztrák úgy véli, ez most nem valósul meg, nincs annyi szabályváltoztatás, így a Mercedes nyugodtan folytathatja uralkodását a bajnokságban.

    ,,Elképesztő, hogy a Mercedes mennyire gyors a lassú kanyarokban, és Monaco szinte csak ilyen típusú kanyarokból áll. Tisztában vagyunk azzal, hogy hol veszítünk időt, alapvetően a konstrukciónk nem lassú, csak bizonyos kanyarokban nem jön ki a lépés. Mi nem domináltuk annyira a bajnokságot, mint ők, mégis évente bevezettek 3-4 szabályváltoztatást ellenünk. Ugyanakkor úgy néz ki, most ez senkinek sem áll az érdekében. Míg mi egy lépést lépünk előre, addig a Mercedes kettőt. A helyes irány már meg van, most már csak folytatnunk kell a harcot, viszont boldogok vagyunk amiatt, hogy megtettük az első lépést, legyőztük a Ferrarit. Max szempontjából minden jól alakult, az eredmény, amit elért az volt a maximum.” –nyilatkozta Marko a GPfans.com-nak.

  • Tost: Ricciardo Verstappen miatt hagyta ott a Red Bull csapatát

    Tost: Ricciardo Verstappen miatt hagyta ott a Red Bull csapatát

    A Toro Rosso csapatfőnöke egykoron Max Verstappen főnöke is volt, és Franz Tost úgy véli, hogy a Red Bullnál mutatott fejlődése a hollandnak a valós ok, amiért Daniel Ricciardo úgy döntött tavaly, hogy a Renault-hoz igazol. Verstappent az egyik legtehetségesebb pilótának tartják a mezőnyben, aki akár a jövő világbajnoka is lehet, és a Red Bull is a kiemelt pilótájuknak tartja, akár még Ricciardo ellenében is. Tost szerint Verstappen annyira meggyőző volt, hogy Ricciardo jobbnak látta azt, ha másutt próbál szerencsét, és ezt el is mondta a motorsport.comnak:

    „Max jelenleg egyike a leggyorsabb pilótáknak. Azt hiszem, hogy ez az egyik ok, amiért Ricciardo lelépett, az ő. Úgy gondolhatta, hogy többé már nem győzi le oly könnyedén.”

    Az osztrák szakember szerint Verstappen csak egyre jobb lesz, érettebben viselkedik a pályán is, a korábbi agresszív énjéhez képest. Erről így vélekedik:

    „Felismerte, hogy nem kell mindig fejjel mennie a falnak. Most olyan szinten van, ahol már győzelmekért harcolhat, és akár a világbajnoki címért is, ha minden összeáll. Megmutatta azt is, hogy remekül tud előzni, és már nincs az az érzésed, hogy elment a végsőkig. Most már megvan benne az az érettség, ami egy versenyzőt feljogosít arra, hogy a világbajnoki címért harcolhasson.”

    A 21 éves pilóta jelenleg harmadik a versenyzők bajnokságában 2019-ben.