Címke: Max Verstappen

  • Marko: Kivételezés zajlik a Forma-1-ben!

    Marko: Kivételezés zajlik a Forma-1-ben!

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko szerint a versenybírók igazságtalanok voltak, amikor megbüntették Max Verstappent a Monacói Nagydíjon.

    A holland pilóta öt másodperces büntetést kapott, miután a csapata a veszélyesen engedte ki őt a bokszutcában. Az eset miatt összeért Bottasszal, akinek defektje lett, de a Red Bull is megsérült. Így hiába látta meg másodikként a kockás zászlót, a büntetése miatt végül csak a negyedik lett.

    „Bottas előtt voltunk, de úgy tűnik, hogy Max nem tud a versenybírók szemében jót tenni. Rájöttem, hogy nem ők a legnagyobb rajongói!” – fakadt ki Marko.

    A holland versenyzőnek a másik Mercedesszel is volt incidense a versenyen. A futam végén Verstappen az alagút végén próbálta megelőzni a futamgyőzelemért a címvédőt, ám nem sikerült és kicsit össze is értek. A Red Bull versenyzője elmondta a csapatának, hogy úgy érezte, Hamilton bemozdult elé az ideális éven. Marko szerint ezért meg kellett volna büntetni a britet.

    Ám ez végül nem történt meg, az osztrák szerint pedig azért, mert Hamilton a sisakjával Lauda előtt tisztelgett, és emiatt kivételezett vele az FIA.

  • Verstappen lett a nap versenyzője Monacóban

    Verstappen lett a nap versenyzője Monacóban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A 2019-es Monacói Nagydíjon ezt Max Verstappen érdemelte ki a rajongóktól. Ezzel pedig idén ő az első, aki duplázni tudott a „nap versenyzője” cím kapcsán.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 23.3%
    Lewis Hamilton – 19.9%
    Charles Leclerc -12.4%
    Sebastian Vettel – 8%
    Carlos Sainz – 6.7%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen

     

     

  • Hamilton és Vettel véleményét is megkérdeztük Verstappen büntetéséről

    Hamilton és Vettel véleményét is megkérdeztük Verstappen büntetéséről

    Max Verstappen öt másodperces időbüntetésben részesült a Monacói Nagydíjon, miután a Safety Car fázis alatt a boxkiállásánál csapata veszélyesen engedte ki őt a kerékcseréje után és erintőre vette Valtteri Bottas Mercedesét.

    A szoros verseny miatt Verstappen hiába végzett a második helyen, öt másodperces időbüntetése miatt csak a negyedik helyet tudhatja magáénak.

    A versenyt követő sajtótájékoztatón kérdeztük meg Lewis Hamiltontól és Sebastian Vetteltől, hogy szerintük jogos-e, ha az adott szituációban a versenyzőt büntetik vagy egy másfajta retorziót kellene kiszabni, mivel az ilyen esetek általában nem a versenyző hibája, hiszen ő zöld, azaz szabad jelzést kap a boxban.

    Vettel a következőket válaszolta: „Nem tudom… Nyilván itt nehezebb a dolog, mivel kevés hely van a boxutcában. Nem rajongom a büntetésekért, de egyértelmű, hogy meg kell szabni a határokat. Szóval nem tudom. Közel voltak néhány csőhöz és vezetékhez. Ez van, ha nem olyan a boxutca kialakítása, hogy két autó versenyezni tudjon egymás mellett. Biztos vagyok benne, hogy újra, újra és újra megnézik majd az esetet. Számomra úgy tűnt, hogy Maxnak több helyet kellett volna hagynia, de ahogy mondtam, kicsi dolgok ezek. Nem tudom, hogy Max előrébb volt-e, talán nem lett volna szükséges ennyire ráhúzni az autót Valtterire. Nem tudom, hogy volt-e valami előtte, hátulról nem láttam. Ahogy említettem, nem vagyok a büntetések híve, de meg kellett nézniük az esetet, és így döntöttek. Rendben van a dolog”.

    „Végső soron ez egy csapatsport és együtt kell megfizetni a hibákért. Ha a versenyző vét egy hibát a pályán, akkor a csapat húzza a rövidebbet, ha a csapat vét egy hibát, akkor pedig a versenyző károsul. Ez is ilyen eset volt. Nem láttam az esetet, de a veszélyes kiengedés nem jó dolog és potenciális ütközéshez vezethet. Láthattunk veszélyes helyzetet néhány éve Budapesten, az ilyen esetek veszélybe sodorhatják a garázsban lévő szerelőket, valamint a pit wallon ülő embereket.  Mondom ezt úgy, hogy nem láttam mi történt, de úgy vélem ez egy csapatsport és együtt kell megfizetni a hibákért” – ezt már Lewis Hamilton, a Mercedes regnáló világbajnoka mondta.

  • Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Sebastian Vettel a futam egy pontján eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár meg is nyerheti a Monacói Nagydíjat.

    A német pilóta nem jól indította a szombati napját, a harmadik szabadedzésen lekocolta a falat a Ste. Devot-ban, aminek következtében az az edzés teljesen kiesett a számára. Az időmérőn nyújtott teljesítménye sem volt makulátlan, kétszer érintőre vette a korlátot, minek következtében, majdnem búcsúzott a Q1-ből, végül a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    A futam elején, a negyedik helyen haladt, majd Bottas és Verstappen ütközését követően, a finn versenyző elé került és elfoglalta a harmadik helyet, majd mikor megérkezett a hír, hogy a hollandot megbüntetik, akkor már a virtuális második helyet is a markában érezhette. A Red Bullos pilóta végig Hamilton nyakában lihegett és próbálta megelőzni a brit pilótát, ezalatt Vettel mögöttük autózva várt a lepattanóra. Mikor Verstappen rászánta magát a próbálkozásra és az alagútból kijövet megpróbált az ötszörös világbajnok mellé szúrni, minek következménye egy kisebb koccanás lett, a négyszeres világbajnok, aki páholyból nézte a jelenetet, arra gondolt, hogy akár még meg is nyerheti a versenyt.

    ,,Nehéz futamon vagyunk túl, a második hely nagyszerű eredmény a számunkra, örülünk, hogy egy ilyen ikonikus pályán a pódiumra állhatunk. Azonban ma nem volt egyszerű a dolgunk, ám előnyt tudtunk kovácsolni a többiek hibáiból, ez is része a versenyzésnek. Láttam, hogy Lewis szenved a gumik miatt, és Max mennyire üldözi őt, azután még össze is értek, mikor megpróbálta megelőzni őt, akkor egy pillanatig azzal szórakoztattam magam, hogy talán még a futamot is megnyerhetjük.”

    A második hely Vettel idei legjobb eredménye, amivel csapata is elégedett lehet, főleg annak türkében, hogy Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, ám mai napon második hely miatt egy kicsit boldogok lehetünk, ám nem teljes ez az öröm. Másrészt, sajnálom Charles-t, nem ez volt a legjobb hétvégéje.”

  • Rossz motormódot használt Verstappen a futam alatt

    Rossz motormódot használt Verstappen a futam alatt

    Max Verstappen a monacói futam nagy részét rossz motormódban autózta végig.

    A holland versenyző eredetileg a második helyen haladt és üldözte a kopott gumikon vezető Lewis Hamiltont, ám az 5 másodperces büntetés miatt, amit a bokszból való nem biztonságos kiengedés miatt kapott, végül csak negyedik lett. A Red Bull versenyzőjének ezért azt volt a terve, hogy megelőzi a brit világbajnokot és kiépíti a különbséget, hogy a futam után ne kelljen hátrébb végeznie, ám ez nem jött össze a 21 éves versenyzőnek. Körökön keresztül ment a hajsza, amit egy gyenge próbálkozás koronázott meg a futam végén Verstappen részéről, aminek egy kisebb kontakt lett a vége.

    Verstappen szenvedése itt ég nem ért véget, a Red Bull a biztonsági autós fázis alatt hívta be a hollandot kerékcserére, ám mielőtt még a bokszba hajtott volna megkérték, hogy kapcsoljon 12-módba, majd ha kihajt a bokszból állítsa vissza 6-ra a kapcsolót. Verstappen azonban ezt elfelejtette megtenni.

    ,,Ő a fenébe! Nem állítottam vissza a motornyomatékot! – szólt bele bosszúsan a rádiójában a 21 éves versenyző.

    A Motorsport.com megkérdezte erről Toyoharu Tanabet, a Honda Formula 1-es részlegének technikai igazgatóját, aki elmondta ez a baki nagy is sokat számított és nagy különbséget jelentett a teljesítmény terén. Ezért a helyszínen a japán gyár mérnökei mindent megtettek, hogy segítsék a csapatot, ám a beállításokkal, amiket javasolni tudtak, csak kis különbségeket értek el. A probléma gyökre ott leledzett, hogy ezt a beállítást a versenyző nem tudja menet közben állítani, ha az autó normál sebességen halad a pályán, ezért Verstappennek több mint 60 körön keresztül kellett ebben a módban autóznia.

    ,,Mikor visszahajtasz a pályára és nem állítottad előtte vissza a motornyomatékot, akkor már úgy marad az egész, és mi csak egy kiállást terveztünk erre a versenyre. Normál körülmények között figyelek arra, hogy visszaállítsam, ám az ütközés és az, hogy folyton a tükröt kellett néznem, elvonta a figyelmemet. A csapatot is sokkolta a dolog, és ők is azzal voltak elfoglalva, hogy a kontakt után ellenőrizzék az autót és esetleges sérülések után nyomozzanak. Általában figyelmeztetnek erre, de az én feladatom az, hogy ezt megcsináljam és észben tartsam. Egyszerűen kiment a fejemből az egész.” –mesélte a történteket Verstappen.

  • Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Vegyszerekkel dúsított medencébe ugrott Hamilton!

    Lewis Hamilton miután beleugrott az ismert monacói úszómedencébe vasárnap, egyből is mehetett zuhanyozni. A Mercedes versenyzője a tettet maga is megosztotta az Instagramján, ahol látható, hogy az overáljában hajtotta mindezt végre. Ami már lemaradt, hogy egyből ki is jött, majd mehetett az egészet leöblíteni.

    https://www.instagram.com/p/Bx75pEogTa_/

    A miértekre Noemi de Miguel, a Movistar riportere adott magyarázatot:

    „Gyorsan le kellett zuhanyoznia, mert ilyenkor ezt a vizet tűzoltási célokra használják fel adott esetben, és a jobb hatékonyság miatt vegyszerezik is.”

    A győztes Hamilton szenvedett Monacoban a teljesen elhasználódott gumijain, sőt az őt komolyan támadó Max Verstappennel a verseny vége felé kicsit ütköztek is. Az ötszörös világbajnok így nyilatkozott ezt követően:

    „Ez volt egyértelműen az eddigi legnehezebb versenyem. Abszolút Niki Lauda szellemében harcoltam.”

  • Vettel: A Monacói Nagydíj Niki Laudáról szólt

    Vettel: A Monacói Nagydíj Niki Laudáról szólt

    Sebastian Vettel elmondta a monacói hétvége egésze a nemrég elhunyt Niki Laudáról szólt, akit mindenki hiányol, és akinek távozása mindenkit megdöbbentett és szomorúsággal telített el.

    A német pilóta eredményes versenyen van túl, Max Verstappen büntetése miatt ölébe hullott a második hely, mellyel megtörte a Mercedes hegemóniáját és megakadályozta, hogy hatodjára is kettős győzelmet arassanak az Ezüst Nyilak.

    ,,A mai nap természetesen a győztesről szól, ezért szeretnék gratulálni Lewisnak (Hamilton), azonban sokkal inkább ezek a nap Nikit kell hogy idézze. Nagyon boldog lenne ma. Úgy gondolom mindig velünk lesz, és nagyon hiányzik nekünk, egy ikont veszítettünk el, aki nem csak a múltban volt meghatározó személyiség. Gondolataim a családjával vannak és vele.”

    A német világbajnok páholyból nézhette végig, hogy a bokszutcában egymásnak koccan Max Verstappen és Valtteri Bottas, a holland büntetésének tudatában, tudta, hogy előrébb fog végezni akkori pozíciójánál, ám az abroncsai nem melegedtek fel kellőképpen, így nem tudta megelőzni a Red Bull pilótáját és még jobb eredményt kicsikarni azzal, hogy Hamiltont veszi üldözőbe.

    ,,Egy nehéz versenyen vagyunk túl. Monacóban mindig történik valami, és ez alól a mai nap sem volt kivétel. Úgy vélem jó volt a bokszkiállásunk, Maxnak viszont még jobban sikerült. Igen, nyilvánvalóan láttam őket, (Bottas és Verstappen) ahogy egymáshoz érnek a bokszban, ezért úgy gondoltam jól jöhetek ki abból, hogy Valtterinek defektje lett, ami számára elég sajnálatos volt. Attól fogva próbáltam ott maradni és egy kis nyomást helyezni rájuk, ám mikor megtudtuk, hogy Maxot büntetik, akkor arra összpontosítottunk, hogy a megfelelő távolságon belül maradjunk. A verseny vége felé egy kicsit szenvedtem a gumikkal, a hátsók koptak el jobban. Úgy vélem Lewis és Max rosszabb pozícióban voltak a gumi menedzselés terén, míg az enyéim egyszerűen nem melegedtek fel kellőképpen, ezért az egész nagyon trükkös volt. Természetesen a mai eredmény, amit elértünk nagyszerű, de tudjuk, hogy még nagyon sok munka áll előttünk. Tisztában vagyunk vele, hogy nem vagyunk elég gyorsak, ezekhez a srácokhoz képest. – utalt utolsó szavaival a Mercedesre Vettel.

  • Hamilton: Életem legnehezebb versenye volt

    Hamilton: Életem legnehezebb versenye volt

    Lewis Hamilton érzése szerint a 2019-es Forma-1-es Monacói Nagydíj élete legnehezebb viadala volt, és miután megnyerte a versenyt, győzelmét a nemrég elhunyt Niki Laudának ajánlotta.

    A brit egy végletekig kiélezett futam végén örülhetett, hiszen Max Verstappen a legutolsó pillanatig nyomás alatt tartotta. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Hamilton a közepes gumikon volt, míg a többi riválisa a keményen, a hollandot is beleértve. A későbbi nyertes pedig egész verseny alatt hangoztatta, hogy nem az övé a jó stratégia.

    A nagydíj után Hamilton így nyilatkozott: „Egyértelmű, hogy ez életem legnehezebb versenye volt. Mindazonáltal mai győzelmemet Niki Laudának ajánlom, aki nagy hatással volt a csapatunkra, és tudom, hogy valahol odafönt kalapját emeli. Próbáltam koncentrált maradni, és büszkévé tenni. Egész hétvégén ez volt a cél. Nagyon fog hiányozni.”

    „Sosem vezettem ennyire elhasznált kerekekkel, esetleg még 2007-ben, Sanghajban, a McLarennel. Remek a közönség, remélem nem volt unalmas. Nem jöhettem ki a boxba, de szerintem a rossz gumikat kaptam. A csapat viszont elképesztő munkát végzet, és örülök, hogy részese lehetek ennek.”

  • Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

    Max Verstappen nem bánja, hogy egyetlen próbálkozása Lewis Hamilton ellen egy kisebb koccanással végződött.

    A 21 éves pilóta a kerékcseréket követően szinte árnyékként követte a közepes keverékeken autózó Hamiltont. A holland tisztában volt azzal, ha gyorsabb tempóra készteti a britet, akkor hamarabb elfognak fogyni az abroncsai, és könnyebben fogja tudni megelőzni a Mercedes versenyzőjét, ám az ötszörös világbajnok jól által a sarat. A Red Bull pilótájának egy próbálkozása volt, mikor az alagútból kijövet próbált Hamilton mellé kerülni, ám a manőver nem sikerült, egy kicsit meg is ütötte ellenfele autóját, majd visszasorolt és folytatta tovább az üldözést.

    Verstappen tudta, hogy igyekeznie kell, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést „nem biztonságos kiengedés” miatt, ennél fogva pedig tisztában volt azzal, hogy a második hely, csak időleges számára, ezért szerette volna minél előbb átrágni magát a küszködő Hamiltonon és kiépíteni a különbséget, ám ez nem sikerült neki, hiába szenvedett a brit a futam nagy részében.

    ,,Tudtam, hogy büntetést kaptam, ezért nyomás alá kellett helyeznem Hamiltont. Nagyon lassan ment a kerékcseréje után, ám mivel én hátulról mögötte loholtam, ezért emelnie kellett a tempón, ennek következtében pedig az abroncsai nagyon gyorsan elkoptak, és ezért szenvedett a kanyarokban. A kigyorsításoknál nem tudtam elég közel kerülni hozzá, ezért nem tudtam előzést kezdeményezni sem. Mindent beleadtam, amit csak lehetett, ám ez nem volt elég.”

    Verstappen végül elmesélte mi is volt a terve, mikor Hamilton közelébe került az alagút után.

    ,,Csak későn akartam fékezni, és meg akartam nézni, hogy mi történik ez után. Nem sérült meg egyikünk autója sem, ezért nem volt nagy ügy az egész. Sajnálatos módon csak a negyedik helyet szereztük meg, megérdemeltük volna azt, hogy a pódiumon végezzünk. Ennek ellenére boldogok lehetünk a hétvége történéseivel kapcsolatban. –nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sports-nak.

    A versenyfelügyelők vizsgálták az ütközést, ám végül nem osztottak ki egyik félnek sem büntetést. Verstappen vesszőfutása azonban itt még nem ért véget, a Valtteri Bottasszal való kontaktja miatt, ami még a bokszutcában történt, két büntetőpontot kapott.

  • Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat

    Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat

    Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat, második Sebastian Vettel lett, míg a harmadik helyet Valtteri Bottas szerezte meg.

    Viszonylag simán rajtolt el a mezőny, a két Mercedes maradt az élen, mögöttük Verstappen és Vettel következett. A hátul rajtoló Charles Leclerc egy pozíciót nyert a rajtnál, így már a 14. helyen próbálta levadászni az előtte lévőket.

    A futam első felében az esőre való várakozás és a monacói versenyző szolgáltatta a showt. Leclerc először Lando Norrist előzte meg, majd Romain Grosjean mögül próbált kiszabadulni. Mikor a francián átrágta magát, Nico Hülkenberg következett, ám a német pilóta már nagy falantnak bizonyult. Leclerc sokat akart, erőltette aminek kisebb ütközés lett a vége. A monacói versenyző defektet kapott, majd a széthullott abroncsának darabjai végig szórták a pályát törmelékkel minek következtében a versenyigazgatóság beküldte a Safety Cart.

    Az élen haladó négyes azonnal a bokszba is hajtott, a Mercedes egyszerre két kerékcserét akart lebonyolítani, ezért Bottas egy kicsit feltartotta Vettelt és Verstappent, hogy minél kevesebbet kelljen vesztegelnie, míg csapata Hamilton autóján lecseréli a Pirelliket. A cserék végeztével a holland megelőzte a finnt még a bokszban, sőt össze is értek, mindkét autóból lerepült egy kis darab, ám ez nem akadályozta őket a továbbiakban. Verstappen ezután még nem lélegezhetett fel, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést, „nem biztonságos kiengedés miatt”, ezért végül csak a negyedik lett. Bottas az eset után ismét kiállt a bokszba, kemény oldalfalú abroncsokért, és átvette a virtuális negyedik helyet.

    15. körben újraindították a futamot, az élen a sorrend változatlan maradt. Nem sokkal később Giovinazzi okozott egy „kisebb dugót”, mikor Kubicával összeértek, végül ezért az olaszt 10 másodperces büntetéssel ajándékozta meg versenyigazgatóság. Leclerc a sérült Ferrarival ismét kereket cserélt, ezúttal a leglágyabb abroncsokat kapta meg, ám pár kör múlva inkább visszahajtott a bokszba és kiállt a versenyből.

    Ezután állóháború állt be, Hamilton folyton panaszkodott a gyorsan kopó közepes keverékekre, mögötte Verstappen szinte tapadt a britre, míg Vettel és Bottas kisebb lemaradásból követte őket. A verseny közepén Kimi Räikkönen és Lance Stroll ért össze, amiért a kanadia 5 másodperces büntetést kapott. Pierre Gasly érkezett még kerékcserére a futam utolsó felében, a francia versenyző ráment a leggyorsabb körért járó pontra, amit sikerült is megszereznie.

    Hiába az elkopott gumi, Lewis Hamilton végül megnyerte a futamot, mögötte Verstappen ment át a célvonalon, ám 5 másodperces büntetése miatt, csak a negyedik lett, Vettel így megörökölte a második helyet, míg Bottasnak a harmadik pozícióval kellett megelégednie.

    1. Lewis Hamilton
    2. Sebastian Vettel +02.602
    3. Valtteri Bottas +03.162
    4. Max Verstappen +05.537
    5. Pierre Gasly +09.946
    6. Carlos Sainz +53.454
    7. Danyiil Kvjat +54.574
    8. Alexander Albon +55.200
    9. Romain Grosjean +1:00.894
    10. Daniel Ricciardo +1:01.034
    11. Lando Norris +1:06.601
    12. Kevin Magnussen +1 kör
    13. Sergio Pérez +1 kör
    14. Nico Hülkenberg +1 kör
    15. George Russell +1 kör
    16. Lance Stroll +1 kör
    17. Kimi Räikkönen +1 kör
    18. Robert Kubica +1 kör
    19. Antonio Giovinazzi +2 kör
    20. Charles Leclerc kiesett