Címke: Max Verstappen

  • Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

    Apja már tudja, kinek a hibája lesz, ha Verstappen nem védi meg a címét ismét

    Nem dagad az önbizalomtól a Red Bull a 2025-ös F1-es szezonnyitó előtt – Jos Verstappen kicsit mintha már előre magyarázná a bizonyítványt és hárítaná a felelősséget.

    A napokban a 2021 óta zsinórban négy világbajnoki címet nyerő Max Verstappen lehangoló nyilatkozatot tett csapata szezon elején várható esélyeiről, azt érzi ugyanis, hogy a Red Bull nem lesz harcban a győzelemért a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon – pedig az elmúlt két szezont még lehengerlő formában kezdték az energiaitalosok.

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Apja, Jos Verstappen is nyilatkozott a csapatnál uralkodó jelenlegi helyzetről, és hangsúlyozta, hogy bár a tavalyi, távozásukkal kapcsolatos fenyegetések után mégis a Red Bullnál való maradás mellett döntöttek, az esetleges gyenge teljesítményért a felelősség az istállót terheli majd.

    „Kitartunk a csapat mellett, bizalmat szavaztunk nekik, de ha nem mennek jól a dolgok, az nem Max hibája lesz. Muszáj fenntartaniuk a jó teljesítményt, és fontos, hogy továbbra is erős autót építsenek” – kezdte meg ebben az évben is a Red Bull felé intézett nyomásgyakorlást Jos Verstappen, akit a Radio Joe alapján a Motorsportweek idéz.

    A háromnapos bahreini teszt után a paddockban az az általános érzés uralkodott el, hogy a konstruktőri címvédő McLaren lesz a favorit a szezon elején, és erről van meggyőződve a Verstappen maradásának egyik garanciájául szolgáló Helmut Marko is, aki azért még bízik benne, hogy három-négyesélyes csata alakulhat ki az élcsapatok között. „A teszteredményekből azonban látszik, hogy a McLarennél van az előny. A rövid és a hosszú etapokból egyaránt ez rajzolódik ki, jelenleg a McLaren a favorit” – fogalmazott az osztrák.

    Piastri az önfeláldozást is a McLaren sikereinek egyik alapjának látja

  • Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Hiába fizet jól, mégsem érdemes Verstappen ausztráliai győzelmére fogadni?

    Címvédőként nyilván a fogadóirodák sem írják le Max Verstappen esélyeit a jövő hétvégén rajtoló Forma–1-es szezon előtt. Olyannyira nem, hogy a bevallottan problémás bahreini tesztelés után a hollandot tartják a második legesélyesebbnek mind az idei világbajnoki cím, mind a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerésére. Ám lehet, hogy utóbbival nem érdemes kockáztatni?

    Lando Norris ausztráliai győzelme 2,8-szoros, Max Verstappené pedig 3,9-szeres pénzt fizet a Tippmixpron, amivel a McLaren pilótája az első, a négyszeres világbajnok pedig a második legesélyesebb (a harmadik Charles Leclerc sikere már 4,9-szeres szorzón játszható) a bukmékereknél. A holland sztár szavai alapján ugyanakkor alighanem kétszer is meggondolja majd az, aki eddig úgy vélte, jó ötlet Verstappenre fogadni. A tavaly Melbourne-ben pole-t szerző, a versenyen műszaki hiba miatt az élről kieső Red Bull-pilóta ugyanis a Viaplay-nek nyilatkozva közölte: „Nem hiszem, hogy Melbourne-ben harcolhatunk majd a győzelemért.”

    Verstappen elismerte, hogy talán az RB21-esnek jobban meg fogják tudni találni a beállítást a tesztelés helyszínéül szolgáló bahreinhez képest teljesen eltérő pályán, de szerinte ez sem lesz elég. Arra a kérdése pedig, hogy hány csapat küzdhet majd meg az idei világbajnoki címekért, így felelt: „Jelenleg csak egy, ez a csapat pedig narancs színű. Ez persze egy nagyon szép szín, de ami minket illet, van még dolgunk. Más csapatok is fejlődni akarnak, de jelenleg az egyikük egyértelműen elöl van. Ha megnézzük a köridőket, akkor szerintem a McLaren a favorit. A mi oldalunkon nem ment minden simán a teszten, másfelől viszont vannak ötleteink arra, hogy miként fejlődhetünk.”

    „Ami az egyensúlyt illeti, kicsit jobb a kanyarbejáratokon és a kanyar közben, viszont továbbra is problémáink vannak a kerékvetőkkel és huplikkal – magyarázta Verstappen. – Ezek egyértelműen nem számítanak az erősségeinknek, és ezt folyamatosan mondani is szoktam. Kifelé persze nem kell mindig hangoztatni, de a megbeszélések alatt nyilván sokat beszélünk róla.”

    A Red Bull fő célja az idei autójával az volt, hogy felhasználóbarátabbá tegye, mint amilyen a rendkívül szűk működési tartománnyal bíró RB20-as volt, ami egyelőre legfeljebb részben sikerült. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a folytatásban nem fognak tudni előrelépést elérni.

    A Red Bull hátralépett egyet, hogy utána kettőt előre tudjon

  • Russell: Nem hagyom, hogy Verstappen ócsároljon

    Russell: Nem hagyom, hogy Verstappen ócsároljon

    Nem biztos, hogy George Russell és Max Verstappen tavaly év vége óta tartó nyilatkozatháborúja véget ér, és a Mercedes versenyzője újfent jelezte, hogy nem menekül el a konfliktus elől.

    A katari időmérő eseményei után mindkét pilóta kölcsönösen sértegette a másikat, majd a versenyzők közös vacsoráján is furcsa jelenetek zajlottak le közöttük a szezonzárón, úgyhogy sejthető, hogy ez a nézeteltérés nem fog csak úgy megszűnni, bárki bármit állítson. Russell mindenesetre közölte: nem hagyja, hogy Verstappen rátelepedjen és ezzel előnyhöz jusson.

    „Nem fogom hagyni, hogy ócsároljon. Úgy tűnik, az emberek mindig meghátrálnak tőle, és innentől én is így állok hozzá. Nem azért vagyok itt, hogy a legjobb haverok legyünk egy világbajnokkal. Győzni jöttem, és neki is ilyen a mentalitása. Sosem féltem Max ellen versenyezni, mindig megküzdöttem vele” – jelentette ki a BBC-nek.

    Külön érdekes helyzetet teremt, hogy Verstappenre ráhajtott a Mercedes, s noha 2025-re nem tudták leigazolni, simán benne van a pakliban, hogy később újra megpróbálják, így Russell vagy az újonc, de nagy tehetségnek kikiáltott Andrea Kimi Antonelli helye veszélybe kerülhet.

    „Nem gondolom, hogy nyomás lenne rajtam. Folytatnom kell, amit eddig csináltam, az egész karrierem során. Emiatt semmi sem változik – mondta Russell erről. – Még csak nem is gondolok erre, magamra figyelek. Ilyen egyszerű. Ha jól teljesítek, minden adott lesz. A legjobbak ellen akarok harcolni, és nem kételkedem a képességeimben.”

    Amit a Verstappeneknek szabad, azt másoknak nem – kifakadt a kirúgott felügyelő

  • A Red Bull miatt rúgták ki a Verstappent kritizáló expilótákat a munkahelyükről?

    A Red Bull miatt rúgták ki a Verstappent kritizáló expilótákat a munkahelyükről?

    Két korábbi brit F1-es pilóta is erősen célzott rá, hogy a Red Bull, illetve Max Verstappen és apja áll a hátterében annak, hogy elveszítették a munkájukat.

    Mint arról beszámoltunk, Johnny Herbert furcsállja az FIA-tól történt elküldésének körülményeit, mert elmondása szerint két nappal a menesztése előtt még semmi baj nem volt a munkájával. A Forma–1-ben 1989 és 2000 között 160 futamon rajthoz álló expilóta azt mondta: „Világos számomra, hogy mi történt. Egyesek beszéltek az FIA elnökével, aki ennek nyomán jutott arra az elhatározásra, hogy megszabadul tőlem. De nem fogok ujjal mutogatni senkire.”

    Mint ismert, az addig az FIA sportfelügyelőjeként dolgozó háromszoros F1-es futamgyőztes tavaly ősszel került a figyelem középpontjába, miután Max Verstappen és apja, Jos kimondva-kimondatlanul őt vádolta meg azzal, hogy a brit versenyzők iránti elfogultsággal végzi a munkáját, s ennek is szerepe lehetett a hollandot érintő néhány kedvezőtlen döntésben. Emellett Herbert volt az egyik felügyelő például akkor is, amikor Szingapúrban Verstappenen csattant az ostor a megszigorított káromkodási szabályok miatt.

    Botrányos részleteket osztott meg az F1 először nyilatkozó kirúgott versenyigazgatója

    „A Verstappenek folyamatosan úgy állítják be, mintha elfogultság lenne velük szemben. Rendszeresen olvasok erről az állítólagos részrehajlásról, amit úgy értelmezek, hogy nem drukkolhatok egy brit versenyzőnek, Lewisnak [Hamilton], George-nak [Russell] vagy Landónak [Norris], ha én is brit vagyok. Ez nevetséges. Fordítva azonban úgy tűnik, rendben van. Ha valaki holland, nyugodtan beleszállhat a britekbe és nevezheti őket erkölcstelennek” – kritizál Herbert.

    Nem ő azonban az egyetlen brit expilóta, aki elveszítette a munkáját az utóbbi időben, az – egyébként 2023 előtt Herbertet is alkalmazó – F1-es hétvégék legnagyobb közvetítőtársasága, a Sky Sports ugyanis nem hosszabbította meg az idei szezonra Damon Hill szerződését, a döntést pedig nem indokolták meg. 1996 világbajnoka a The Telegraph-nak nyilatkozva Herbertéhez nagyon hasonló kijelentéseket tett a Red Bull és Verstappenék vádjaival kapcsolatban.

    „Amit nem szeretek, az a sovinizmus. Én nem tetszik az sem, hogy ebből az lett, hogy »Ellenünk van, mert mi nem britek vagyunk«, meg az összes többi hülyeség, amit arra használtak, hogy nyomást helyezzenek ránk. Teljesen igazságtalan azt sugallni, hogy van bármiféle hollandellenes dolog. Az ember mit tehet? Azt gondoltam, azért vagyok ott, hogy elmondjam a véleményem” – ecsetelte Hill, aki a Red Bull vagy Verstappenék nevét itt még nem mondta ki, de később egyértelműen utalt rá, hogy a Red Bull miatt tette ki őt a Sky.

    „[A Red Bullnak és Verstappenéknek] nem tetszettek egyes dolgok, amiket mondtunk. Összességében mindig azt az álláspontot képviselték, hogy a Sky brit centrikus és részrehajló, ami szerintem nagyon igazságtalan. Szerintem pont az ellenkezője a cél. Szerintem a Sky egyáltalán nem szeretné, hogy részrehajlással vádolják, szerintem igazságos közvetítői akarnak lenni a sportnak. Adjuk meg, ami jár, meg minden ilyesmi. És azt sem akarják, hogy ne kapjanak hozzáférést a sportág egyik nagyon fontos szereplőjéhez. Szerintem a Red Bull tisztában volt ezzel, és nyomást alkalmazott, amikor arra volt szükség.”

    Hill az alábbi poszttal búcsúzott a Sky-tól még tavaly novemberben:

    Magyarán: Hill szerint a Red Bull finoman jelezhette a Sky-nak, hogy ha a jövőben is szeretnének Verstappennel egyéni interjúkat, érdekes feature-öket és miegymást forgatni, akkor jobb lesz, ha kiteszik Hillt, aki egyébként több alkalommal is szóváltásba, de minimum kívülről nézve is kínos szituációba került Christian Hornerrel, a Red Bull csapatfőnökével a szakértői munkája során.

    Verstappen bármit megtehet?

    A Jordan, az Arrows és a Williams egykori versenyzője az interjúban mindemellett azt is elmondta, hogy mi az, ami nem tetszik neki Verstappen és a Red Bull viselkedésében, majd leszögezte, ettől még nagyon is kedveli a hollandot.

    „A Red Bull nagyon erőteljesen harcon a saját igazáért, és nem szeretik, ha valaki Maxot kritizálja” – mondta, majd így folytatta Verstappen és Norris tavalyi, ausztriai csatájára utalva: „Tavaly Max helyesen értelmezte a saját előnyére az előzésről és a kanyarcsúcsponton belül előrébb levésről hozott szabályokat. Nincs semmi a szabályban, ami kimondja, hogy nem csinálhatod ezt, és izgalmas látni, ahogy a versenyzők bevetődnek belül, kivéve, hogy senki más nem csinálja ezt. Ha valaki vele tenné ezt, akkor sírna mint egy kisbaba. Ez az egyik problémám velük. A Red Bull egyszerűen nem tudja elfogadni ezt. Enyhén szólva is kissé csalódáskeltő, hogy szeretik, ha úgy gondolnak rájuk, mint a kemény gyerekekre a lakótepelen, de amikor valami nem az ő szájízük szerint alakul, akkor siránkoznak miatta.”

    „Nem vagyok Max ellenes, ez a lényeg. Szerintem Max brilliáns, kedvelem őt. Úgy értem, mit nem lehet kedvelni rajta? Szenzációs. De amikor úgy éreztem, hogy túllépte a határt, akkor kimondtam. És ebben szerintem a Red Bullnak is van felelőssége, a csapatvezetésüknek is van felelőssége a sport irányába. Ha a versenyzőjük rendszeresen túllépi a határt, akkor az ő felelősségük azt mondani, hogy »Ezt nem teheted.« Ők viszont nem mondják ezt. Mindig ez volt a problémám velük. Hogy szinte teljes szabadságot adnak Maxnak és azzal védelmezik a pilótájukat, hogy nem ragaszkodnak ezekhez a szabályokhoz.”

    Hill és Herbert álláspontjával ellentétes véleményén van egyébként a Verstappennel 2016-tól 2024-ig együtt dolgozó Adrian Newey, aki szerint a sajtó igenis ellenséget kreált a hollandból. Hogy mit mondott erről az azóta már az Aston Martint erősítő mérnökzseni, arról alább írtunk.

    Így kreáltak világszerte főellenséget előbb Vettelből, majd Verstappenből

  • Amit a Verstappeneknek szabad, azt másoknak nem – kifakadt a kirúgott felügyelő

    Amit a Verstappeneknek szabad, azt másoknak nem – kifakadt a kirúgott felügyelő

    A sportfelügyelői tisztségétől megfosztott Johnny Herbert furcsának találja menesztésének körülményeit, hiszen pár nappal a döntés előtt még elégedett volt a munkájával az FIA. Utána viszont valaki beszélt az elnökkel, Mohammed Ben Sulayemmel.

    A korábbi háromszoros F1-es futamgyőztes Herbert tavaly ősszel került a figyelem középpontjába, miután Max Verstappen és apja, Jos kimondva-kimondatlanul őt vádolták meg azzal, hogy honfitársai, a brit versenyzők iránti elfogultsággal végzi a munkáját a Forma–1-es hétvégék sportfelügyelőjeként, s ennek is szerepe lehetett a hollandot érintő néhány kedvezőtlen döntésben. Herbert volt az egyik felügyelő például akkor is, amikor Szingapúrban Verstappenen csattant az ostor a megszigorított káromkodási szabályok miatt.

    Herbert idén már nem lesz a rotálódó felügyelői stáb tagja, s mint most elmondta, a döntés azért lepte meg őt, mert annak semmiféle előjelét nem tapasztalta.

    „Minden, amit 2024 során csináltam, jóváhagyást kapott. Két nappal azelőtt, hogy telefonon keresztül kirúgtak, még azt mondták, hogy minden rendben van 2025-re. Aztán kiderült, hogy mégsem” – idézi most az Autosport a CasinoApps.com-nak nyilatkozó britet.

    „Világos számomra, hogy mi történt. Egyesek beszéltek az FIA elnökével, aki ennek nyomán jutott arra az elhatározásra, hogy megszabadul tőlem. De nem fogok ujjal mutogatni senkire.”

    A Red Bull egyelőre bajban, a McLaren a favorit az idei F1-es szezon előtt

    Noha itt még nem nevezett meg senkit, egy gondolatmenettel később Herbert már elővette Max és Jos Verstappent, akik szerinte alaptalanul vádolták meg őt tavaly.

    „A Verstappenek folyamatosan úgy állítják be, mintha elfogultság lenne velük szemben. Rendszeresen olvasok erről az állítólagos részrehajlásról, amit úgy értelmezek, hogy nem drukkolhatok egy brit versenyzőnek, Lewisnak [Hamilton], George-nak [Russell] vagy Landónak [Norris], ha én is brit vagyok. Ez nevetséges. Fordítva azonban úgy tűnik, rendben van. Ha valaki holland, nyugodtan beleszállhat a britekbe és nevezheti őket erkölcstelennek.”

    „Már megbékéltem a döntéssel. Kezdetben bosszantott, mert élveztem, hogy a világ legjobb munkáját végezhetem, és tettem azt bármiféle elfogultság nélkül.”

    Herbert szerint az ő ügyén kívül más jelei is vannak annak, hogy az FIA egyre szélesebbre akarja kiterjeszteni a hatalmát, egyre nagyobb kontrollt gyakorolva tagjai és a bajnokságai felett. Ennek jele az a múlt heti botrány is, amelyben többeket is kitiltottak a Motorsport Világtanács üléséről, mert nem voltak hajlandóak aláírni a korábbinál szigorúbb titoktartási egyezményt.

    „Az ilyen dokumentumok aláírása korábban nem volt jellemző, de mostanra normalitássá vált.”

    Hiába dobták ki az ajtón, visszamászott az ablakon a tavalyi F1-es szezon száműzött trükkje

  • Russell imádta, Norris átalakítaná, Verstappen megsüketült – mi lesz a közös F1-es bemutató jövője?

    Russell imádta, Norris átalakítaná, Verstappen megsüketült – mi lesz a közös F1-es bemutató jövője?

    Eltérő az F1-es versenyzők véleménye a szezon előtti közös festésbemutató esemény sikerét és szükségességét illetően. Van, aki örülne, ha ez lett volna az utolsó ilyen, más szerint néhány évente elég lenne megrendezni, megint más pedig örömmel állandósítaná a showműsort. És van Max Verstappen.

    Február 18-án a londoni O2 Arenában, közönség előtt rendezték a Forma–1 első közös festésbemutató eseményét, amelyen mind a tíz csapat vezetője és versenyzői felvonultak a színpadon, és hét-hét perces blokkokban mutathatták be magukat, az autójuk idei színeit, és válaszolhattak néhány nem túl mélyre hatoló kérdésre.

    Noha az F1-nél olyat sohasem mondtak, hogy ez a közös bemutató egyszeri alkalom lett volna, azt viszont rendszeresen ismételgették, hogy az 1950-ben elstartolt világbajnoki sorozat 75. évfordulóját ünneplik meg ilyen módon. Bár jövőre már nem lesz ilyen kerek évforduló, többen is azt sejtik, hogy az együttes felvonuló állandó programmá válik mostantól, ellopva a rivaldafényt a hagyományosan külön-külön, önmaguk által választott helyszínen és időpontban bemutatkozó istállók elől.

    „Jó lenne, ha ez egyszeri alkalom lett volna, de azt gyanítom, hogy velünk marad – fogalmazta meg aggodalmait Alexander Albon, a Williams versenyzője. – Azt gondolnám, hogy általánosságban pozitív volt a fogadtatása. Nekünk, versenyzőknek újszerű közeget jelentett. Az esemény szerintem teljesítette azt, ami miatt létrehozták.”

    Lando Norris szerint elég lenne, ha csak néhány évente ismételnék meg az eseményt. Szerinte a csapatoknak sem volt ideális, hogy egy ilyen kapkodós bemutatóra vették rá őket.

    „Úgy gondolom, minden csapat szeretett volna egy kicsit önállóbb lenni, több időt szánni az autó ismertetésére ahelyett, hogy hét percre fölmegyünk a színpadra, ahol csak annyit mondunk, hogy »sziasztok« és »viszlát«. Ha megint lesz ilyen, szerintem változtathatnának a menetrenden, és több teret engedhetnének a versenyzőknek és a csapatvezetőnek” – fogalmazott a McLaren pilótája.

    Többek között Verstappent is kipfújolták az F1-es show-n, az FIA válaszra készül

    A legpozitívabb véleményt a bahreini teszt során erről megnyilatkozó pilóták közül a versenyzők érdekvédelmi szervének egyik igazgatója, George Russell fogalmazta meg – ő egyáltalán nem bánná az ismétlést.

    „Szerintem nagyon jót tett ez a sporttal. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden, amit az F1 csinál, csak növeli a sport értékét. Én nagyon élveztem, jó munkát végeztek, és szívesen látnám újra az eseményt jövőre, vagy amikor legközelebb megrendezik.”

    A közös bemutató legnagyobb szkeptikusa a mezőnyből alighanem Verstappen, aki már hónapokkal előre kifejezte ellenérzéseit az efféle fényűzéssel kapcsolatban, ráadásul a Red Bullnak végül nem is lehetett nagy öröme az O2 Arenában, hiszen a nézők egy része pfújolással fogadta a színpadra lépő Christian Hornert és a versenyzőket.

    „Volt pfújolás? Lehet, hogy süket vagyok” – reagált élcelődve a felvetésre Verstappen. Sajtóértesülések szerint a Red Bullnak az ellenséges fogadtatás után nem fűlik a foga ahhoz, hogy legközelebb is részt vegyen egy ilyen eseményen, amennyiben ismét az Egyesült Királyságban rendezik, és hasonló bojkott lehetőségét lebegtette be nemrég fia kapcsán Jos Verstappen is. A négyszeres világbajnokot ennek realitásáról is megkérdezték. „Nem ér annyit az időm, hogy erről beszéljek” – hessegette el a közös bemutatóval kapcsolatos további kérdéseket a holland, megnyugvást lelve abban a tudatban, hogy közel egy évig biztosan nem kell újra ezen gondolkodnia.

    Verstappen apja figyelmeztette a Red Bullt – ez kell ahhoz, hogy megtartsák Maxot?

  • Verstappen és Norris elpoénkodta a kapcsolatukat firtató kérdést

    Verstappen és Norris elpoénkodta a kapcsolatukat firtató kérdést

    Max Verstappen és Lando Norris humorosan reagált arra, amikor megkérdezték őket, hogy a jó viszonyukat befolyásolja-e az egymás elleni küzdelem az F1 vb-címéért.

    A tavalyi volt az első év, hogy mindketten folyamatosan az élmezőnyben küzdöttek, így először mindketten a vb-címet tűzték ki célnak. Verstappen azt már négyszer megkaparintotta, míg Norris először tört ilyen babérokra, de úgy néz ki, idén megint sokszor egymás közelében mehetnek a pályán.

    A kapcsolatuk eddig feltűnően jó volt, Norris többször repült Verstappen magángépén a versenyekre, ráadásul mindketten Monacóban élnek. A tesztelés egyik sajtótájékoztatóján megkérdezték tőlük, most milyen a kapcsolatuk, és egymásra kontrázva reagáltak.

    „Szörnyű a viszonyunk, ki nem állhatjuk egymást többé. Rányomta a bélyeget [a küzdelem]” – mondta Verstappen, amire Norris így felelt: „Az egyik nap össze is verekedtünk az egyik kocsmában.”

    Norris egyébként azt mondta korábban, hogy idén keményebben viselkedik majd a pályán Verstappen ellen harcolva, mivel tavaly főleg ő jött ki rosszabbul ezekből a szituációkból.

    Verstappen: Rosszabb már nem lehet

  • Russell megelőzte Verstappent, Hamilton küszködött, de volt autósztriptíz és eltévedt busz is az utolsó bahreini tesztnapon

    Russell megelőzte Verstappent, Hamilton küszködött, de volt autósztriptíz és eltévedt busz is az utolsó bahreini tesztnapon

    Az F1-es szezon előtti utolsó tesztnapja sem telt el fennakadás nélkül Bahreinben, ahol csapadék ezúttal nem esett a sivatagban, áramszünet sem volt, helyette viszont a célegyenesben kitört egy kis fülke üvege, aminek maradványai a pályára hullottak, és néhány percre amiatt is meg kellett szakítani a felkészülést, mert a bukótérbe tévedt egy busz.

    Emellett a teszt elején a Haas autójának motorborításáról is leszakadt egy darab, valamint a délelőtt többször feltámadó szél befújta a pályára az egyik beavatkozó bíró műanyag székét, szóval megint nem volt zavartalan a csapatok felkészülése, de a többségük legalább elmondhatja, hogy külső okok akadályozták. Azért nem mindenki volt ennyire szerencsés.

    A Saubernél valószínűleg volt meghibásodás, mert Gabriel Bortoleto csak 35 körig jutott délelőtt, továbbá az Aston Martinnak is variálnia kellett a programján Lance Stroll rosszulléte miatt. Már a nap elején jelezték, hogy a kanadai csak délután ül autóba, ha jobban lesz, s bár ez megtörtént, az utolsó bő egy órára vissza kellett adnia a volánt Fernando Alonsónak, mert mégsem volt elég jól. Arra szintén gyanakodhatunk, hogy a Ferrari napja sem volt zökkenőmentes, mert Lewis Hamiltont alig láttuk a pályán az utolsó órában, a képzeletbeli futamát valami akadályozta.

    Most nézzük, vagy legközelebb csak a szezonnyitón – képeken a bahreini F1-es teszt utolsó napja

    Sokan már délelőtt versenyszimuláció-szerű programot futottak, a nap első felét Charles Leclerc zárta az élen a Ferrarival. Délután az őt váltó Hamiltonnak nem ment ennyire jól, ugyanis többször kicsúszott, és a legjobb eredményét tekintve lassabb volt a másik három élcsapat vele egyidőben vezető pilótájánál. Akik közül a mercedeses George Russell futotta meg a nap legjobb idejét, az utolsó percekben megelőzve Max Verstappent.

    A Red Bull új orrkúppal és első szárnnyal kezdte a napot, de délután visszatért a korábbi változathoz. Akkor Verstappen nem tűnt elégedettnek, és áramlásjelző festéket is újra kentek a kocsijára, ami a délutáni órákban nem gyakori. A hollandnak az utolsó félórában volt egy megpördülése, előtte pedig Hamiltonhoz hasonlóan többször küszködött az autóval.

    A Williams megint jó helyen végzett, a Verstappenhez hasonlóan egész nap vezető Alexander Albon lett a 3. a táblázaton, jóllehet, ő másokhoz képest puhább gumin (a C4-en) érte el a legjobb köridőt, ráadásul jóval később, elvileg jobban tapadó aszfalton. Ebből a szempontból meglepőbb Pierre Gasly 4. helye az Alpine-nal, aki Russellnél is kicsit gyorsabbnak bizonyult, amikor nagyjából egyszerre a kvalifikációs sprintet gyakorolták.

    A rendelkezésre álló versenyszimulációs adatok alapján Piastri ismét erősen teljesített a McLarennel, és amiatt valószínűleg nem aggódnak a csapatánál, hogy a legjobb eredményeket tekintve 4 tizedet kaptak a Mercedestől.

    Az F1 szezonja a március 14–16 közötti Ausztrál Nagydíjjal kezdődik, a csapatok a következő két hétben tudják feldolgozni a teszten gyűjtött adatokat és finomítani a beállításokon.

    Az utolsó tesztnapról készített egész napos szöveges tudósításunk itt olvasható. A Racingline.hu csapata ismét feldolgozza az összes eredményt és szombaton külön cikkben mutatja be a tanulságokat.

    A harmadik tesztnap végeredménye

    1. Russell, Mercedes, 1:29.545, 91 kör

    2. Verstappen, Red Bull, 1:29.566, 81 kör

    3. Albon, Williams, 1:29.650, 137 kör

    4. Piastri, McLaren, 1:29.940, 85 kör

    5. Gasly, Alpine, 1:30.040, 84 kör

    6. Hamilton, Ferrari, 1:30.345, 47 kör

    7. Tsunoda, Racing Bulls, 1:30.497, 87 kör

    8. Ocon, Haas, 1:30.728, 103 kör

    9. Leclerc, Ferrari, 1:30.811, 66 kör

    10. Antonelli, Mercedes, 1:30.888, 61 kör

    11. Norris, McLaren, 1:30.943, 57 kör

    12. Doohan, Alpine, 1:31.239, 61 kör

    13. Stroll, Aston Martin, 1:31.699, 34 kör

    14. Hülkenberg, Sauber, 1:31.726, 69 kör

    15. Hadjar, Racing Bulls, 1:31.761, 73 kör

    16. Alonso, Aston Martin, 1:32.084, 82 kör

    17. Bortoleto, Sauber, 1:32.147, 35 kör

    18. Bearman, Haas, 1:32.361, 59 kör

  • Verstappen: Rosszabb már nem lehet

    Verstappen: Rosszabb már nem lehet

    Max Verstappen bizakodóan nyilatkozott az idei Red Bullról.

    Miután a bahreini teszt első napjának délutánján vezette az RB21-est, Max Verstappen teljes egészében kihagyta a második napot, mivel a Red Bull a Williams mellett az egyetlen istálló, amely nem osztja meg az összes tesztnapot a pilótái között. Csütörtökön így Liam Lawson ülhetett végig az új kocsiban, Verstappenné pedig a teljes péntek lesz. A négyszeres világbajnok abban reménykedhet, hogy ma folytatódik az a pozitív tendencia, amit szerdán tapasztalt, és amiről a minap elmondta, az RB21-es mindenhol jobb, mint az RB20-as, de nem volt túl magasan a léc.

    „Nem lehet rosszabb a tavalyinál, úgyhogy szerintem jó irányba megyünk. Most csak követnünk kell ezt, és meglátjuk, mennyit tudunk kihozni belőle. Jelenleg még nagyon korán van, még sok mindent egyeztetünk és sok mindenen javítani akarunk. De az első napot élveztem, és már ez is nagy különbség tavalyhoz képest” – mondta Verstappen, aki csak kettőt nyert meg tavaly az utolsó 14 versenyből, miközben az idény első 10 futamából hetet.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen az RB21-esben / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ez remekül mutatja, hogy miközben a többiek fejlődtek, a Red Bull folytatat az autója rossz irányba fejlesztését, ami egy ponton már Verstappen számára is áthidalhatatlanná tette a gondokat. Arra a kérdésre, hogy mekkora ráhatása volt az idei autó fejlesztésére, a címvédő a következőket mondta:

    „Egyes autóknak nincs szüksége ráhatásra. Tavaly egy ponton tudtuk, hogy valami nincs rendben. Természetesen néhány dolgot ki kellett javítani, és ezért változott elég sok minden. Én visszajelzéseket adok arról, hogy mire van szükségem. Az autónak gyorsabbnak kell lennie, és ezt próbáljuk elérni. Szerintem a csapat sokat tanult a tavalyi évből. Megpróbáltuk megoldani ezeket a problémákat, most pedig meg kell nézzük, hogyan teljesít az autó Ausztráliában, amely egy teljesen más pálya, mint a bahreini.”

    Természetesen az utolsó tesztnapról is jelentkezünk élő szöveges tudósítással, ami ITT található, a második nap tapasztalatait összegző cikkünket pedig ITT lehet olvasni.

    A Red Bull szerint megtévesztő feltételezések keringenek az autójukról

  • Megtankolva nem a McLaren volt a legjobb – ezt lehetett kiolvasni a bahreini teszt első napjából

    Megtankolva nem a McLaren volt a legjobb – ezt lehetett kiolvasni a bahreini teszt első napjából

    Nagyon minimális következtetéseket lehet levonni a McLaren által az élen zárt első bahreini tesztnap alapján, de az például látszott, hogy a Red Bull bár idegesen viselkedett, a tempója ígéretes volt, míg a Ferrari Helmut Marko által is kiemelt lassúsága megtévesztő lehet.

    Az szezon előtti F1-es tesztelés első napjára általánosságban igaz, hogy a későbbi napoknál is kevesebb következtetést lehet levonni belőle, hiszen ilyenkor a csapatok még a kezdeti ismerkedési fázisban tartanak az autóikkal, és a napjuk nagy része azzal telik, hogy alapvető beállítási konfigurációkat, eltérő hasmagasságokat, felfüggesztés-beállításokat és egyéb dolgokat próbálnak ki, és majd csak a második naptól kezdve tolódik el a hangsúly a teljesítmény irányába.

    Ezt a Lando Norris révén a leggyorsabb időt autózó McLaren példáján is láthattuk, hiszen a wokingiaknak fél napba telt eljutni oda, hogy komoly mért körrel próbálkozzanak, de amikor megtették, mindenkinél gyorsabbak voltak – Norris több mint 4 tizeddel vette át a vezetést, hogy a folyamatosan javuló esti körülmények között aztán Russell és Verstappen is felzárkózzon rá, miközben a McLaren már hosszabb etapokkal volt elfoglalva.

    Képeken az F1 első bahreini tesztnapja

    Hogy még nehezebb legyen bármilyen következtetést levonni bármiből, Bahreinre nem jellemző hűvös időjárás (soha nem volt több 17 foknál a nap során) fogadta a mezőnyt. „Meg kell próbálni kitalálni, milyen lenne, ha 20 fokkal melegebb lenne, és a szél iránya 180 fokkal eltérne. Erre használjuk a szimulátort. Mert szép és jó azt mondani, hogy az autó jónak érződik Bahreinben 15 fokban, de soha nem fogunk Bahreinben versenyezni 15 fokban és olyan erős szélben, mint amilyen ma volt” – idézi az Autosport a második helyen végző Russellt, aki mindenki máshoz hasonlóan nem vont le messzemenő következtetéseket az első napból.

    A Red Bull sem vetemedett erre, noha Max Verstappen elmondta, csak kellemes meglepetések érték, és az elődjére megszólalásig hasonlító RB21-es végig azt csinálta, amit kért tőle. Ez mondjuk kívülről olykor másként nézett ki, hiszen az autó a holland, de különösen Liam Lawson alatt volt igencsak ideges – utóbbi meg is pördült egyszer –, de Verstappen szokásához híven így is gyors volt vele, a hosszabb etapjai pedig kifejezetten ígéretesen alakultak.

    Verstappent meglepetések érték a Red Bull első tesztnapján

    Nyilván itt is le kell szögezni, hogy sem az üzemanyag-mennyiséget, sem a motorbeállítást nem ismerjük, de a négyszeres világbajnok néhány körrel rövidebb, C3-as gumin teljesített etapja során körönként átlagosan 4 tizeddel volt gyorsabb az ugyanilyen gumin autózó Norrisnál. Eközben Russell már átlagosan több mint fél másodpercet kapott és a köridejeinek romlásából ítélve erős gumikopástól szenvedett.

    Ami a Ferrarit illeti, Charles Leclerc Norristól 4 tizeddel elmaradó negyedik idejéből nem szabad kiindulni, mert azt elég korán futotta meg a délutáni etapban, amikor a körülmények még jelentősen rosszabbak voltak, mint Norris, Russell és Verstappen leggyorsabb körének teljesítésekor. Emellett a Ferrari a köridőkből és az SF-25-ös viselkedéséből ítélve jobban megtankolta az autót hosszabb etapokra, mint a Red Bull, a McLaren és a Mercedes a saját autóját. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója ugyanakkor csalódáskeltőnek nevezte az olaszok teljesítményét, mondván többet vártak tőlük, miközben a McLarent és a Mercedest is következetesnek és gyorsnak írta le. De persze tudjuk, hogy a pszichológiai hadviselést nem lehet elég korán elkezdeni…

    A középmezőnyre tekintve a Williams biztatónak tűnt, de az Aston Martinnak is voltak jó pillanatai, míg a Racing Bulls, a Sauber és a Haas tanyázott a mezőny végén. Ez azonban már ma változhat, mert a csapatok el fognak kezdeni jobban a teljesítményre koncentrálni, és akár már versenyszimulációkat is láthatunk majd sima megtankolt autós etapokon túl. Remélhetőleg az időjárás nem fog közbeszólni, ugyanis már még nagyobb az eső valószínűsége…

    A Red Bull csapatfőnöke is támogatólag beszélt a V10-es motorok visszatéréséről