Címke: Max Verstappen

  • Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Max Verstappen számára borzalmasan indult, ám szenzációsan zárult a hétvégi Osztrák Nagydíj.

    Verstappen Red Bullja lefulladt a piros lámpák kialvásának pillanatában, így a nyolcadik helyre esett vissza az első kanyarokban.

    „Csalódott voltam a rajt után, azt gondoltam, hogy vége. Max azonban felébredt, az utolsó körökben elképesztő tűzijátékot mutatott be” – mondta Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója.

    „Az utolsó harminc körben teljes fordulaton használtuk a Honda erőforrását, a gumik pedig egyben maradtak. Nagyszerű kasztnink van.”

    „Ez a győzelem sokkal többet jelent, mintha egy tökéletes rajt után egy előzéssel nyertünk volna” – tette hozzá.

    Marko megjegyezte, hogy számoltak a győzelemmel, amiben a Honda erőforrása is komoly szerepet játszott.

  • Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Olasz sajtó: Csak a holland szurkolók miatt tarthatta meg Verstappen a győzelmét

    Az olasz lapok szerint csak azért nem kapott büntetés Max Verstappen az Osztrák Nagydíjon, mert az FIA tekintettel akart lenni a rengeteg holland szurkolóra, aki az országba látogatott az esemény kapcsán.

    Három körrel a verseny leintése előtt a Red Bull holland pilótája megelőzte a vezető helyen haladó Charles Leclerc-t. A manőver azonban nem volt 100%-ig tiszta, ugyanis a két autó a művelet kapcsán összeért, minek következtében a monacói a fehér vonalon kívülre került és időt veszített amért szélesebben kellett fordulnia.

    A versenyfelügyelők vizsgálták is az esetet, majd hosszas gondolkodás után megszületett a döntés, mi szerint nem szankcionáljak a keményen versenyző hollandot. A Corriere della Sera újságírója Giorgio Terruzzi úgy véli, hogy a döntéshozókat nagyban befolyásolta a „narancssárga hadsereg” ami Verstappen életetése miatt tett meg akkor távot a hazájától.

    ,,Talán túlságosan sok holland szurkoló tartózkodott a paddockban van, vagy csak azért nem született szankció, mert a Red Bull tulajdonában van a pálya, továbbá az sem kizárható, hogy az FIA és a Ferrari valamiféle ellentétbe került egymással, aminek most az olasz csapat issza meg a levét. Nem könnyű elfogadni a versenyfelügyelők döntését, nyilvánvalóvá vált, hogy csak a támadó szerepet betöltő versenyző javárak döntöttek az elmúlt esetekben, míg a védekező pilóta nem kapott kegyelmet. Így járt Vettel Kanadában és most Leclerc Ausztriában.”

    A La Gazzetta dello Sport a következőket írta:

    ,,Támadás a Ferrari ellen! Kanada után a Maranellóiak ismét hátrányba kerültek a stewardok döntése miatt! Az F1 lassan teljesen kezdi elveszíteni a hitelességét! Emellett a Ferrari politikai ereje is megcsappanni látszik Sergio Marchione tragikus halálát követően”

  • Seidl elégedett a Renault motorral a Honda győzelme ellenére is

    Seidl elégedett a Renault motorral a Honda győzelme ellenére is

    A McLaren új csapatfőnöke, Andreas Seidl elismerte, hogy nem problémázik azon, hogy a csapata a Honda motorjairól a Renault erőforrására váltott. A japán gyártó 2015-ben ugyanis a McLaren partnereként tért vissza a Forma-1-be. 2017 végén azonban elváltak az útjaik, mivel rengeteg problémájuk volt egymással, és a wokingiak inkább a Renault motorjait építették be.

    Miután a Hondát dobta a McLaren, 2018-ra leszerződtek a Toro Rossoval, és bizonyítottak egy év alatt annyira, hogy idén már az anyacsapat Red Bull is az ő motorjaikat használja, sőt nyertek is Max Verstappen révén Ausztriában a hétvégén. Seidl ugyan örült a Honda győzelmének amely 13 évet váratott magára, de a munkájára koncentrál, ami a McLarennél és a Renault motorjaival kell, hogy működjön. A PlanetF1-nek ennyit mondott:

    „Remek dolog a Forma-1-ben egy új győztest látni, ami nem csak a Hondának jó, hanem összességében a királykategóriának is. Őszintén szólva ugyanakkor a félrement dolog közöttük még az én időszakom előtt volt, így ez nem az én problémám. Én a csapat jelenlegi helyzetével és a jövőjével foglalkozom, így nem is kommentálnám ezt különösebben. Elégedettek vagyunk a Renault motorjaival, mert remekül passzol a kocsiszekrény és az erőforrás. Remek munkát végeztek a téli szünetben, így nem kérdőjelezzük meg az erőforrás hatékonyságát.”

    A McLaren újra kezdi élni a sikereit: Lando Norris az ötödik helyre kvalifikálta magát az időmérőn a versenyen pedig hatodik lett, Carlos Sainz pedig a nyolcadik helyen végzett Ausztriában.

  • Az FIA kiáll a döntés mellett, mi szerint Verstappen nem érdemelt büntetést

    Az FIA kiáll a döntés mellett, mi szerint Verstappen nem érdemelt büntetést

    Az FIA kiáll döntése mellett, mi szerint az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen Charles Leclerc-kel szembeni előzési manőverét nem „jutalmazta” büntetéssel, így a hivatalosan is a holland nyerte a versenyt.

    Sokan azonban újra következetlenséggel vádolják a versenybírákat. Miután Kanadában Sebastian Vettel pályára való visszatérést öt másodperccel büntették, mivel azt veszélyes manővernek minősítették, illetve Daniel Ricciardót is büntették Franciaországban, arra lehetett számítani, hogy Verstappen is büntetést kap most, mivel előzés közben össze is ért autója Leclercével, és a Ferrari kissé el is emelkedett a talajtól.

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi szerint azonban ezek az esetek teljesen különböznek egymástól.

    „A kanadai esetnél Sebastian lement a fűre, elöl volt, nem előzési manőver volt.” – mondta Masi a RaceFans.net-nek. „Daniel esete, különösen Landóval, annak az eredménye volt, hogy Daniel elhagyta a pályát, majd visszatért. Itt (Verstappen és Leclerc esetében) azonban mindkét autó a pályán volt, ez egy előzési manőver volt.”

    „Ha összehasonlítjuk hármójukat, három különböző esetről beszélhetünk. Ez egy előzési manőver volt és a bírák helyesen ítélték versenybalesetnek.”

    [poll id=”132″]

  • Verstappen szerződésének záradéka nem léphet életbe

    Verstappen szerződésének záradéka nem léphet életbe

    Max Verstappen még egy jó ideig a Red Bull pilótája marad, legalábbis addig, míg szerződése tart, ugyanis a távozásával összefüggő záradékot nem tudja érvénybe léptetni, mivel meg nyerte a futamot Ausztriában.

    Múlt héten Helmut Marko megerősítette azon pletykákat miszerint a holland kontraktusában van egy bizonyos záradék, ami ki mondja, ha a Magyar Nagydíjig nem sikerül győzni, akkor szabadon igazolt 2020-ra. Több találgatás is elindult azzal kapcsolatban, hogy hova is mehetne a holland, többen is már a Mercedes színeibe képzelték el őt Lewis Hamilton csapattársaként, ám egyelőre a 21 éves pilóta tett arról, hogy ezek a spekulációk alább hagyjanak.

    Jos Verstappen megerősítette fia maradásának szándékát a finn C More-nak, továbbá hozzátette az ifjú versenyző nagyon boldog a Bikáknál.

    ,,A legjobb helyen ott van, ahol most versenyez, a Red Bullnál. Tudom, hogy voltak spekulációk a szerződése miatt, ám egy dolgot nem szabad elfelejteni, nagyon jól érzi magát a csapatnál. Egy top istállóról beszélünk, akik folyamatosan azon munkálkodnak, hogy versenyképesebbek legyenek. Nagyszerű látni azt, hogy a Red Bull és a Honda összeállt és együtt akarják véghez vinni céljaikat.”

    Helmut Marko az alakulat tanácsadója szintén azon volt, hogy véget vessen a találgatásoknak.

    ,,Vannak olyanok, aki azt hiszik, jobban ismerik Maxot vagy a szerződését nálunk. A célunk az, hogy a legfiatalabb világbajnokká tegyük őt. Az emberek idiótának neveztek, mikor azt mondta 5 győzelmet várok az idei szezonban, én azonban a véleményük ellenére hiszem, hogy ez még mindig valóra válhat.”

     

  • A Ferrari nem ért egyet a stewardok döntésével, de fellebbezni nem szeretnének

    A Ferrari nem ért egyet a stewardok döntésével, de fellebbezni nem szeretnének

    A Ferrari úgy véli a versenyfelügyelők hibát követtek el, mert nem büntették meg Max Verstappent amiért szerintük szabálytalanul előzte meg Charles Leclerct, ám ezúttal nem fognak tenni semmit, nem fellebbeznek, hanem elfogadják az ítéletet.

    A Red Bull versenyzője látványosan egerészte fel magát a mezőnyben, először Sebastian Vettelt és Valtteri Bottast előzte meg, majd három körrel a vége előtt Leclerc-t cserkészte be, ám ez a manőver nem volt olyan egyértelmű, mint az előző kettő.

    A monacói pilóta kiszorult a pályára mikor a holland mellé érkezve kerülte ki őt, sőt a két autót össze is ért, ami kapcsán időt veszített a Ferrari versenyzője. Az FIA vizsgálta az esetet, majd hosszas tanácskozás után úgy döntöttek nem büntetik meg a Red Bull pilótáját.

    A Scuderia döbbenten vette tudomásul az ítéletet ugyanis ők magabiztosan abban hittek, hogy büntetéssel sújtják majd a 21 éves versenyzőt.

    ,,Még mindig azt gondoljuk, hogy rossz döntés született, ez a mi véleményünk, Charles hagyott helyet, ő semmi rosszat nem csinált, az ütközés megtörtént, ám ő le lett szorítva pályáról és időt is veszített. Úgy véljük a szabályok egyértelműek, amit vagy alkalmaznak, vagy nem, de a regulák nem változtak az elmúlt versenyekhez képest. Elfogadjuk a versenyfelügyelők döntését, ők döntenek és nekünk ezt tiszteletbe kell tartani, sőt Ferrari szurkolóként azt kell, hogy mondjam, az F1-nek lapoznia kellene és előre tekinteni. Ahogy gyakran mondogatjuk, hagyni kellene a versenyzőket versenyezni. Nem vagyunk boldogok a mostani döntés miatt, nem is támogatjuk, de mégis meg tudjuk érteni, és előre tudunk tekinteni.  Mindent összevetve úgy gondolom, ez tesz jót a sportnak, az F1-nek. –nyilatkozta Mattia Binotto.

    A svájci-olasz csapatfőnöke hozzátette, nem áll szándékukban fellebbezni és újra élni a Kanadában kirobbant Vettel-ügyet.

    ,,Igen minden jogunk meg van hozzá, hogy fellebbezzünk, talán ma este még a szándék is meg lenne rá, hogy később ezt meglépjük, de úgy döntöttünk nem akarunk ebbe belemenni, mert ahogy már mondtam,  úgy érezzük ez a csata jót tett a sportnak.”

  • Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Horner Verstappen előzéséről: Erre van szüksége az F1-nek

    Max Verstappen volt aki megcsinálta tegnap a showt, mindkét Ferrarit és Valtteri Bottast megelőzve egészen az első helyig repült az osztrák Alpokba.

    A frissebb gumikon egészen parádésan közlekedő holland az utolsó körökben előzte meg a monacóit, ám győzelmében a futam leintését követően nem lehetett teljesen biztos, ugyanis az FIA vizsgálta az esetet, de végül nem büntették meg a Red Bull pilótáját.

    Verstappen az idei szezonban elsőként törte meg a Mercedes hegemóniáját a futam győzelmek tekintetében (ha nem számítjuk bele Vettel Kanadában aratott elsőségét), mit főnöke Christian Horner is elismert.

    ,,Kemény ütközet volt, de fair és pontosan erre van szüksége az F1-nek, ilyen csatákat kellene látnunk.  – jegyezte meg a brit csapatfőnök utalva a Verstappen-Leclerc csatára.

    A Red Bull Racing vezetőjét nagyon lenyűgözte pilótája teljesítménye, aki állítása szerint a nehezebb úton járva jutott el a győzelemig.

    ,,Meg kellett előzni három vagy négy vetélytársat is, és Max ezt kiválóan véghez is vitte. Ausztriában nyert egy Red Bullal, és megszerezte a Honda első győzelmét a 2006-os elsőség óta, és mindezt stílusosan vitte véghez és egy tökéletes napot ajándékozott nekünk. Idén sokkal édesebb ez a győzelem.”

  • Ricciardo örül Verstappen és a Red Bull sikerének

    Ricciardo örül Verstappen és a Red Bull sikerének

    Daniel Ricciardo reméli, hogy csapata megtalálja az okokat, amiért nem sikerült jól számukra az Osztrák Nagydíj és a problémák kiküszöbölése után már mosolyogva érkezhet meg Silverstone-ba. Az ausztrál továbbá elárulta, őszintén örül Verstappen győzelmének.

    A Renault nem igazán talált jó formáját a hétvégén, az alakulat versenyzőinek még a Q3-ban sem sikerült bekerülniük, míg vasárnap pont nélkül hagyták el az országot. Ricciardo azonban bizakodó ugyanis az elmúlt versenyeken sikerült a legjobb 10-ben végezniük.

    ,,Nem akarok a 12. helyen tengődni, ez volt a nap legnehezebb része számomra, ugyanakkor voltak jó mozzanatok is, ezért nem akarom ezt a hétvégét a nem túl fényes szezonkezdethez hasonlítani. Voltak pillanataink és remélem, ezeket megtaláljuk majd Silverstone-ban is. Nagyon remélem, hogy találunk valamit az elkövetkezendő hetekben. Nagyon furcsa volt minden az utóbbi időkben, például Le Castellet-ben sokkal intenzívebb volt a szél, ám ott és akkor a nem igazán befolyásolta a konstrukciót, míg most masszív turbulenciát éreztem különösen a nagy sebességű kanyarokban és még a végsebességünk is nagyon alacsony volt. Szeretném azt érezni végre, hogy találtunk valamit, optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy rájövünk arra, mi nem volt jó és Silverstone-ba már mosolyogva érkezünk.”

    Ricciardo egykori csapata a Red Bull nyerte az Osztrák Nagydíjat Max Verstappen vezetésével. Az ausztrál elárulta nagyon is örül az alakulat sikerének, különösen annak tekintetében, hogy hazai közönség előtt győzedelmeskedett az osztrák istálló.

    ,,Maxnak a verseny nagyon szórakoztató volt, nagyon örülök, hogy ilyen futamot produkált az F1, az én versenyem nagyon unalmas volt, de tényleg örülök annak, hogy legalább az élen történt valami. Úgy vélem a Red Bull nagyon boldog most. Láttam a futam előtt Mr. Mateschitzt már akkor nagyon jó hangulatban volt, el sem tudom képzelni, hogy most mit élhet át. Személy szerint örülök neki (Verstappen), ugyanis nem legkönnyebb szezonjaikon vannak túl.”

  • Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Verstappen: Leclerc fog még idén futamot nyerni

    Max Verstappen azt gondolja, hogy Charles Leclerc nyerni fog még idén futamot. Mindezt azután nyilatkozta, hogy a legutóbbi Osztrák Nagydíjon 3 körrel a vége előtt ellopta az addig lényegében végig vezető monacóitól a győzelmet.

    Leclerc már kétszer bukott el biztosnak látszó győzelmet: múlt hétvégén Spielbergben, miután Verstappen véleményesen, de végül büntetést elkerülve előzte meg egy zseniális verseny legvégén, és Bahreinben, amikor a motorja mondta be az unalmast. A Ferrari pilótája így továbbra is vár élete első győzelmére, amit Verstappen szerint még idén megszerez.

    „Rendben vagyunk, már a stewardoktól távozva is rendben voltunk” – válaszolta Verstappen arra a kérdésre, hogy neheztelnek-e egymásra Leclerckel a látványos csatájuk után. „Versenyzők vagyunk. Régóta ismerem Charles-t, és biztos vagyok abban, hogy még idén megszerzi az első győzelmét a Forma-1-ben. Nyilván csalódáskeltő elveszíteni az első győzelmedet az utolsó körökben, de ezt el kell fogadni.”

    Verstappennek továbbra sincs pole pozíciója hat győzelme mellett, ő erre vár már nagyon.

    „Én például a pole pozíciókkal vagyok így, ami nagyon fájdalmas. A tavalyi monacói hétvége szörnyű volt. De ahogy mondtam, Charles remek pilóta, és messze fog jutni. Szerintem még 15-20 évig versenyzünk együtt.”

  • Leclerc szerint nem volt szép Verstappen manővere

    Leclerc szerint nem volt szép Verstappen manővere

    Charles Leclerc érthetően nem volt elégedett a végeredménnyel és Max Verstappen előzési manőverével.

    A monacói versenyző sokáig az első helyen haladt, majd az utolsó körökben a szinte ,,szárnyaló” holland megelőzte a Ferrari pilótáját és ezzel elhódította a győzelmet. A kerék a kerék elleni küzdelem során Leclerc ki szorult a pályán kívüli területre  amiért az FIA vizsgálatot is indította Verstappen ellen, ám végül úgy döntöttek nem érdemel büntetést a Red Bull versenyzője.

    Mikor a Scuderia fiatalját arról kérdezték, úgy érzi-e ezt a győzelmet ellopták tőle, így felelt:

    ,,Összességében úgy vélem a Red Bull ma nagyon jó volt sokkal jobban bántak a gumikkal is. Az első előzési kísérlet rendben volt, az előzésről már egyáltalán nem állíthatom ezt, de mindegy is, a végén úgy is megtörtént volna, ugyanis nem az lett volna az egyetlen előzési kísérlete. Én is ugyan ezt tettem volna, az egyetlen dolog, amin változtatnék az az, hogy a második próbálkozásnál nem érnénk össze, ugyanis ez történt ami miatt nekem ki kellett szélesítenem a pályát és időt veszítettem. Úgy vélem mélyebb féktávot vett, nem tudom, hogy emiatt végül össze tudta-e szedni az autót vagy sem, de ott összeértünk ami nem volt szép.”