Címke: Max Verstappen

  • Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eddig a 2019-es szezon legizgalmasabb versenye volt a Német Nagydíj, mely a legszokatlanabb végeredményt is produkálta.

    A világbajnoki tabella tekintetében ugyan Lewis Hamilton most csak két ponttal gazdagodott, mégsem került hozzá közelebb a csapattársa, Valtteri Bottas, köszönhetően kiesésének.

    Nem úgy Max Verstappen. Persze Hamilton előnye továbbra is tetemes, Verstappen már sikerrel „átlépte” Vettelt, tegnap pedig növelte előnyét a harmadik helyen, a némettel szemben.

    Lance Stroll kiváló negyedik helyezésével a pontversenyben négy helyet javított.

    Az Alfa Romeók büntetésével pedig utólag még Robert Kubica is pontszerző helyre ért, így a lengyel versenyző a Williams megszerezték idei első pontjukat! 
    Most már egyedül George Russel nulla pontos a mezőnyben.

    Ami a csapatokat illeti: 148 pont a Mercedes előnye a Ferrari előtt, az olaszoknak azonban lassan a Red Bullra is figyelniük kell, mivel mindössze 44 ponttal vannak mögöttük.

    A Toro Rosso sokat javított tegnap, a 8. helyről az 5. helyre léptek előre, megelőzve ezzel a Renault-t is.

    A Haas és az Alfa Romeo Racing holtversenyben az utolsó előtti csapatok, míg a tabella alján immáron egy ponttal, a Williams áll.

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (versenyzők):

      Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 225
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 184
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 162
    4 Sebastian Vettel FERRARI 141
    5 Charles Leclerc FERRARI 120
    6 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 55
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 48
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 27
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 25
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 22
    11 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    12 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 18
    13 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    14 Nico Hulkenberg RENAULT 17
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 15
    16 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen

     

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (konstruktőrök):

      Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 409
    2 FERRARI 261
    3 RED BULL RACING HONDA 217
    4 MCLAREN RENAULT 70
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 42
    6 RENAULT 39
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 31
    8 HAAS FERRARI 26
    9 ALFA ROMEO RACING FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • A nap versenyzője is Verstappen lett Németországban

    A nap versenyzője is Verstappen lett Németországban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A kissé kaotikus Német Nagydíjon a futamgyőztes Max Verstappent szavazták meg legjobbnak a rajongók, de a szavazatokat tekintve még Alexander Albon is a top 5-ben végzett.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 20.9%
    Sebastian Vettel – 17.4%
    Daniil Kvyat – 14.1%
    Kimi Raikkonen – 6.9%
    Alexander Albon – 6.8%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
  • Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával”

    Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával”

    A kaotikus Német Nagydíj harmadik helyezettje, Danyiil Kvyat szerint a Német Nagydíj olyan volt, mint „egy horrorfilm egy kis fekete komédiával megspékelve.

    Az orosz pilóta a verseny legnagyobb részét a top10-en kívül töltötte, azonban a folyamatosan változó időjárási körülmények és a számos biztonsági autós fázisnak köszönhetően keveredett az közvetlen élmezőnybe.

    A Toro Rosso a lehető legjobbkor hívta ki Kvyatot száraz pályás gumikért az utolsó előtti biztonsági autós fázis vége előtt, aminek következtében az orosz egészen a harmadik helyig jött előre. Azonban az újraindítást követően még a második helyen haladó Lance Strollt is sikerült megelőznie.

    Igaz, a verseny vége felé Sebastian Vettel úgy elment mellette, mint egy gyorsvonat, az orosznak sikerült megőriznie a harmadik helyet, megszerezve ezzel a faenzai istállónak az első dobogós helyezését a 2008-as Olasz Nagydíj óta, ahol még az újon Vettel tudott nyerni szintén esős körülmények között.

    „Hihetetlen volt,” – mondta Kvyat a verseny után. „Hihetetlen érzés, hogy újra a pódiumon állhatok. Ez egy hihetetlen eredmény a Toro Rosso számára annyi hosszú év után. Őrült egy verseny volt. A verseny vége felé sikerült összeraknom a dolgokat és végül emiatt sikerült megőriznem a harmadik helyet, ami hatalmas örömmel tölt el.

    „Olyan volt, mint egy horror film és egy fekete komédia keveréke. A verseny egy részében már azt hittem, hogy kész, számomra már mindennek vége. Azonban a vége felé minden helyrejött, aminek kifejezetten örülök. Egy igazi hullámvasút volt ez az egész, pont olyan, mint az eddigi karrierem.”

    Kvyat azt is elárulta a Martin Brundlenak adott interjújában, hogy a barátnője Kelly Piquet egy nappal a verseny előtt adott életet első közös gyermeküknek, egy kislánynak.

    A verseny győztesének, Max Verstappennek a megforgása után az volt a legfőbb célja, hogy a lehető leglevesebbet hibázzon. ,„Volt egy nagy pillanatom, amikor egy 360 fokos fordulatot csináltam, amit nagyon élveztem” – viccelődött Verstappen. „Nagyon trükkösek voltak a körülmények, szóval elképesztően boldog vagyok, hogy nyerni tudtam. Nagyon büszke vagyok a mai teljesítményemre.”

    A második helyezett Sebastian Vettel – aki az időmérő edzésen tapasztalt turbóprobléma miatt az utolsó helyről volt kénytelen nekivágni a versenynek – úgy érezte, hogy a szezon leghosszabb versenye, ami egy óráig és negyvennégy percig tartott, soha nem fog véget érni. „Nagyon nehezen tudtam megbirkózni a körülményekkel, rendkívül nehéz volt előzni,” – nyilatkozta Vettel.

    „A verseny elején nem igazán tudtam jó tempót autózni az átmeneti eső gumikon, végül azonban a száraz körülmények között sikerült feljebb kapcsolnom. Igaz, sokáig tartott, de összességében egy remek versenyen vagyok túl.”

  • Verstappen nyerte a kaotikus Német Nagydíjat!

    Verstappen nyerte a kaotikus Német Nagydíjat!

    Max Verstappen nyerte a Német Nagydíjat, Sebastian Vettel és Danyiil Kvjat előtt!

    Esős körülmények között kezdődött a Német Nagydíj, a mezőny kötelezően eső gumikon állt fel a rajtrácsra. Megtettek pár felvezetőkört a biztonsági autó mögött, majd miután több versenyző is jelezte, hogy szerintük alkalmas a pálya arra, hogy elrajtoljanak, távozott a safety car a pályáról, a mezőny pedig álló rajttal indult el.

    A második helyről induló Max Verstappen gyengén rajtolt, többen is megelőzték, később azonban kiváló versenyt teljesített, és nagyokat mentett.

    A vizes aszfalt első áldozata Serio Perez lett, míg Daniel Ricciardo és Lando Norris motorhiba miatt estek ki.

    Charles Leclerc a második helyen állt, jó győzelmi esélyekkel, mikor hibázott és a sóderágyban ragadt, nagyjából ugyanúgy, mint tavaly Sebastian Vettel. A monacói versenye ezzel véget ért.

    Mindeközben Lewis Hamilton is hibázott, megsérült az első szárnya, és csak úgy tudott befordulni a boxutcába, hogy a bóján túl fordult, ami pedig szabályellenes. A brit versenyző ezért 5 másodperces büntetést kapott.

    Akkora kavarodás és jövés-menés volt a versenyen, hogy miközben Max Verstappen vezette a futamot, Nico Hülkenberg már a második helyen állt, ezzel pedig benne lógott a levegőben, hogy megszerzi élete első dobogós helyét. Nem sokkal később ugyan Valtteri Bottas megelőzte, de a dobogós hely még így is adott volt. Míg nem Hülkenberg is megcsúszott és a kavicságyban végezte.

    Verstappen kihívója ekkor Bottas volt, ám a verseny vége felé közeledve ő is összetörte autóját. Vertappen mögött ekkor Danyiil Kvjat és Lance Stroll haladtak még dobogós pozícióban.

    A kanadait azonban simán előzte meg Vettel, aki az utolsó helyről rajtolva így feljött a harmadik helyre.

    Pierre Gasly Alexander Albont előzte volna, de összeértek, Gasly első szárnya befordult az autó alá, ezzel defektet okozva és véget vetve a francia versenyének.

    Ez idő alatt Vettel Kvjatot is megelőzte és már a második volt, négy másodperccel Verstappen mögött, az utolsó kört megkezdve.

    Így végül Verstappen nyerte meg a futamot, Vettel és Kvjat előtt.

    Végeredmény:

      Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull Racing  
    2 Sebastian Vettel Ferrari 7.333
    3 Daniil Kvyat Toro Rosso 8.305
    4 Lance Stroll Racing Point 8.966
    5 Carlos Sainz jr McLaren 9.583
    6 Alexander Albon Toro Rosso 10.052
    7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 12.214
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 13.849
    9 Romain Grosjean Haas F1 16.838
    10 Kevin Magnussen Haas F1 18.765
    11 Lewis Hamilton Mercedes 19.667
    12 Robert Kubica Williams 24.987
    13 George Russell Williams 26.404
    14 Pierre Gasly Red Bull Racing kiesett
    15 Valtteri Bottas Mercedes kiesett
    16 Nico Hülkenberg Renault kiesett
    17 Charles Leclerc Ferrari kiesett
    18 Lando Norris McLaren kiesett
    19 Daniel Ricciardo Renault kiesett
    20 Sergio Perez Racing Point kiesett
  • Vettel: A lehető legtöbbet próbálok majd előremenni

    Vettel: A lehető legtöbbet próbálok majd előremenni

    Rémálomszerű volt Sebastian Vettel szombatja, miután az utolsó helyre tudta csak kvalifikálni magát a Német Nagydíjon egy technikai hiba miatt. A Ferrari német versenyzője a versenyen akar visszavágni. Vettel már a Q1-ben kiesett az intercooler problémája miatt, de csapattársa Charles Leclerc sem járt jobban, őt is technikai problémák hátráltatták. Seb mostanában nagyon a pechszériáját éli: Silverstoneban ütközött Max Verstappennel és csak a 16. lett.

    A hatalmas visszaesése ellenére Vettel elárulta, hogy a hazai versenyén keményen nyomni fogja majd:

    „Persze roppant elkeserítő a dolog, pláne ha mindez a hazai versenyemen történik ekkora közönség előtt. Nem is történhetett volna mindez rosszabbkor. Ennek ellenére előre tekintek, és megpróbálom a lehető legtöbb helyet javítani. Bízom benne, hogy ez eredményez némi pontot.”

  • Gasly most már Verstappen beállításait használja

    Gasly most már Verstappen beállításait használja

    A silverstone-i hétvégén Pierre Gasly megtáltosodott, ugyanis a Red Bull franciája képes volt tartani saját csapattársa és a Ferrarik tempóját. Nemrégiben pedig kitudódott, hogy a francia pilóta miért is volt képes erre.

    Az Angol Nagydíj helyszínén már azt pletykálták, hogy a Red Bullnak előbb vagy utóbb, de meg kell szabadulnia a franciától. Azonban Gaslynak sikerült összeszednie magát és minden eddiginél közelebb tudott kerülni Max Verstappenhez az időmérőn.

    „Rengeteget változtattunk az autón,” – nyilatkozta Gasly még Silverstoneban. „Szinte teljesen más érzés volt vezetni az autót. Nem szeretnék nagyobb belemenni a részletekbe, azonban tudjuk, hogy mire van szükségünk. Látom, hogy sikerült fejlődnöm az utóbbi időben, ami egy nagyon jó jel,” – tette hozzá a francia.

    A milton keynesi istálló csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy úgy érezte, hogy Gaslyt mintha teljesen kicserélték volna, olyan jól szerepelt az Angol Nagydíjon.

    „Még mindig játékban vagyok a többiekkel,”- mondta nevetve a Red Bull franciája. „Mindig is tudtam, hogy vagyok olyan gyors, hogy képes legyek felvenni a versenyt a legjobbakkal.”

    Dr. Helmut Marko elmondta, hogy Gaslynak Verstappen beállításait kellene használnia, amit a saját vezetési stílusához kellene igazítania. Vertsappen Hockenheimben hozzátette, hogy nem szokott leskelődni, hogy mi folyik a garázs másik oldalán, azonban amióta Gasly az ő beállításait használja, a francia azóta sokkal jobb teljesítményre képes.

  • Leclerc nyerte a második szabadedzést Hockenheimben Vettel és Hamilton előtt

    Leclerc nyerte a második szabadedzést Hockenheimben Vettel és Hamilton előtt

    Az első szabadedzést követően a második edzést is egy Ferrari pilóta nyerte. Ezúttal azonban nem a hazai közönség előtt versenyző Sebastian Vettel, hanem Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

    A németnek, aki egy tized másodperccel kapott ki a csapattársától, ezúttal be kellett érnie a második hellyel. A két Ferrarit a két Mercedes követte Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorrendben. A finn pilóta szinte az egész edzésen szenvedett, ugyanis rengeteget csúszkált és számos alkalommal elhagyta a pályát.

    Max Verstappen lett az ötödik megelőzve Romain Grosjeant, aki végül a hatodik lett. Ez egy jó előjel a francia számára, akinek mostanában nem áll valami jól a szénája a Haasnál. A Racing Point új fejlesztése is úgy tűnik, hogy működnek. Erre Lance Stroll a legjobb példa, aki a hetedik legjobb kört autózta.

    Kimi Räkkönen lett a nyolcadik az Alfa Romeoval, megelőzve Nico Hülkenberget, akinek a turbónyomással akadtak problémái. A top 10-be még Sergio Perez fért be.

    A legnagyobb hibát azonban Pierre Gasly követte el, aki az edzés vége előtt 20 perccel törte össze az autóját. A francia pilóta az utolsó előtti kanyarban csúszott le a pályáról, majd ment neki a falnak. Gasly végül csak a tizenötödik helyen zárt.

    A hétvége programja holnap a harmadik szabadedzéssel fog folytatódni a Hockenheimringen!

    A részletes végeredményt pedig itt tekinthetitek meg:

  • Verstappen faragna a lemaradásukból a Mercedeshez képest

    Verstappen faragna a lemaradásukból a Mercedeshez képest

    Max Verstappen az idei év hátralévő részére egy célt fogalmazott meg: zárkózni a Mercedesre.

    A Red Bull kicsit beragadt az idei szezon startjánál, összesen két dobogójuk volt Verstappen révén az első nyolc futamon. Ráadásul a csapat újonca, Pierre Gasly is nehezen találta meg a közös hangot az autóval.

    Ausztriába azonban új első szárnnyal érkeztek, valamint a Honda is igyekezett mindent kisajtolni a motorból. Ekkor jött a fordulópont, Verstappen csapata hazai pályáján elképesztő győzelmet aratott. Silverstone-ban is jól mentek, Verstappen valószínűleg 2. lett volna, ha nem lökik ki, és Pierre Gasly is magára találni látszott, hiszen tudta tartani a lépést a Ferrarikkal, és idei legjobb eredményét érte el egy 4. hellyel.

    Verstappentől megkérdezték, mi a céljuk a szezon megmaradó részére: „Faragni a Mercedes előnyéből. Ez a legnagyobb cél. Nyerni akarunk, tehát ez a legnagyobb kihívás előttünk. Egyre közelebb kerülünk, de ez még nem elég. Ezzel tisztában vagyunk, és azon leszünk, hogy ez változzék.”

    „A nap végén, ha az eredményeket tekintjük, a 2. hely mindig jobb a 3-nál, de azért vagyunk itt, hogy győzzünk. Természetesen a Ferrari előtt akarunk lenni, ugyanakkor ott akarunk lenni a Mercedes közelében. Jelenleg igyekszünk a legtöbbet kihozni a motorból. Emellett szeretnénk azokból a dolgokból tanulni, melyeket a szezon elején rosszul, vagy nem olyan jól csináltunk, mint a Mercedes és a Ferrari. Jövőre aztán remélhetőleg már folyamatos harcban leszünk a győzelmekért.”

  • Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Charles Leclerc nagyon várja, hogy ismét csatázhasson Max Verstappennel, miután az előző két versenyen igazán emlékezetes kerék a kerék elleni küzdelmet produkáltak.

    Először Ausztriában csaptak össze, méghozzá a győzelemért, és Max Verstappen kerekedett felül igen kemény versenyzéssel. Jöhetett utána Silverstone-ban a visszavágó, ahol végül Charles Leclerc végzett előrébb igen hosszú csatározás után, igaz ebbe Vettel is beleszólt, mert kilökte Verstappent.

    Ezeket kétség kívül imádták a rajongók, de Leclerc is várja a következő meccseket.

    A BBC azon kérdésére, hogy szerinte válhat-e az F1 következő nagy rivalizálásává az övék Verstappennel, így válaszolt: „Nagyon remélem. Remek csatákat vívtunk már gokarttal is, ami bár nem mindig ért véget túl jól, jó móka volt. És alig várom, hogy még többet küzdjünk. Végül is, a karrierünk nagy részében együtt versenyeztünk, szóval mulatságos, hogy az F1-ben is egymásra találtunk.”

    Leclerc nagyon szeretne világbajnok lenni, de tudja, hogy még nem szaladhatunk ennyire előre, mert az első győzelmére vár.

    „Nos, remélhetőleg az első győzelem nagyon hamar összejön. És aztán még sok követi. De most az első diadal a célom, megpróbálom kihasználni a lehetőséget, amint adódik egy. Arról álmodtam gyerekként, hogy bajnok leszek. Most végre egy olyan csapatban vagyok, ahol ez realitás lehet. Tovább kell dolgoznunk, és remélhetőleg ez egy nap valóra is válik.”

  • Newey: Alonso nagyon közel állt egy Red Bull szerződéshez

    Newey: Alonso nagyon közel állt egy Red Bull szerződéshez

    Adrian Newey szerint fantasztikus lenne ha együtt dolgozhatna a Forma-1-ben Fernando Alonsoval. Nem is jöhetne jobbkor a Red Bull szártervezőjének a kommentárja, mikor a pletykák szerint Alonso menedzsmentje mindhárom topcsapattal is egyeztet a 2020-as versenyülésről. Newey a Red Bull technikai igazgatója és egyben a sportág egyik legismertebb konstruktőre elárulta a spanyol Esquire magazinnak, hogy Alonsót nagyra tartja:

    „Egyike a modern éra nagyságainak. Fantasztikus lenne vele dolgozni.”

    Munkáltatója azonban jelenleg Max Verstappennek és Pierre Gaslynak szavaz bizalmat. Alonsóról még ennyit tett hozzá Newey:

    „Úgy néz ki, hogy hozott pár rossz döntést amelyek balszerencsésen végződtek, de amikor csak beszélgettünk, velem mindig kedves volt. Fernando képességei sokszor meghaladják azon autóékat, amelyeket vezet. Azt hiszem, hogy ez az ismérve egy igazán nagyszerű versenyzőnek, hogy még akkor is kitűnik, amikor nincs jó autó alatta.”

    Szinte csodával határos módon Sebastian Vettelt is hírbe hozták azzal, hogy visszatérne a Red Bullhoz a Ferraritól. Erről is megvan a véleménye a sztártervezőnek, ha Alonsoval Vettel a Red Bullnál egy csapatban lennének:

    „Az olyan lenne, mint Ayrton és Alain. Egyrészt sajnos ez sosem történt meg, de nagyon közel álltunk hozzá, hogy bekövetkezzen. Azt hiszem, hogy nagyon sikeresek lehettünk volna együtt, de nem jött össze. A Red Bull mindig is a saját útját járta a saját junior versenyzőinek a fejlesztésével. Egy kis dilemma azért volt. Többször is találkoztunk, egyeztettünk Ausztriában is. Közel voltunk a szerződéshez, de végül csak nem történt meg.”