Címke: Max Verstappen

  • Verstappen érdemelné meg a bajnoki címet az egyik riválisa szerint

    Verstappen érdemelné meg a bajnoki címet az egyik riválisa szerint

    Max Verstappen és az újonc Gabriel Bortoleto jó viszonyt ápol, így nem meglepő, hogy utóbbi talán ez alapján is a holland végső sikerét tartaná megérdemeltnek.

    Tizenöt év után először három versenyzőnek van esélye megnyerni a Forma–1 világbajnoki címét az utolsó futamon, közülük Lando Norris és Oscar Piastri először találkozik ezzel a helyzettel, míg a négyszeres világbajnok Max Verstappen számára természetesen aligha jelent sok újdonságot a felállás.

    Az újonc Bortoleto szerint 2025-ben utóbbi nyújtotta a legjobb teljesítményt. „Azt gondolom, a világbajnokság arról szól, ki a legjobb versenyző a világon, és ebben az idényben szerintem Max mindenki másnál kevesebb hibát követett el. Bizonyította, hogy idén ő volt a legjobb, úgyhogy azt hiszem, ő érdemelné meg a vb-címet” – mondta a GPblognak.

    Kérdés, mit szól ehhez a mentora, Fernando Alonso, aki vicces megjegyzést tett a témában a versenyhétvége előtt. Azzal nehéz vitatkozni, hogy Verstappen hozta ki a legtöbbet a lehetőségeiből, sokszor túl is lépve azokat, és csak kevés pontot veszített saját hibái miatt: Barcelonában a lobbanékony megmozdulása George Russell ellen időbüntetést vont maga után, Silverstone-ban pedig megcsúszott az egyik biztonsági autós újraindítást követően.

  • Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Lezajlott az edzés, amin az F1 egyik bajnokesélyese jót derült, egy másik pedig máris hátrányba került

    Elindult a Forma–1 szezonzáróját jelentő Abu-dzabi Nagydíj.

    Szokás szerint rengeteg újonc vezetett az Abu-dzabi nagydíj pénteki első szabadedzésén, mert a legtöbb istálló – a Mercedes és a Sauber kivételével – még adós volt az éves kvóta teljesítésével, itt pedig ismét egy olyan helyszínen vagyunk, ahol nem igazán reprezentatív a nappali körözés, lévén a hétvége érdemi részét villanyfény mellett rendezik. Ennélfogva az eredményeknek nincs sok jelentősége, az viszont említésre méltó, hogy a három bajnokesélyes közül Oscar Piastri nem ülhetett autóba, így lépéshátrányba került a ráhangolódással, és ha netalántán akadályozná valami a második tréningen, az nagyon megnehezítheti a felkészülését.

    Az edzés nagyrészt a tervezett mederben csordogált, a pilóták teljesítették az előírt a programot, alapvetően csak rossz tájékoztatásból/rádiózavarból eredő feltartások okoztak kisebb fennakadásokat. Ha már a rádiózásnál tartunk, Verstappen jót nevetett azon, hogy a mérnöke „Leclerc juniorként” hivatkozott Arthur Leclerc-re, aki a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is egyszerre vezethetett Ferrarit a bátyjával az Abu-dzabi Nagydíj első edzésén. Az ugyanakkor már nem vidította fel a címvédőt, hogy a gyakorlás vége felé arra panaszkodott, hogy valami eltört az autóján.

    Norris és Verstappen foglalta el a köridő-táblázat első két helyét, mindössze 8 ezredmásodperc választotta el őket egymástól, és nagyon közel maradt hozzájuk az egyszer megpördülő Charles Leclerc, valamint a Mercedes és a meglepően elöl záró Sauber párosa is, de ismételjük meg, hogy a körülmények miatt az F1 magyar idő szerint 14 órakor kezdődő második gyakorlása lesz mérvadóbb.

  • A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    A McLaren burokba zárja a pilótáit, míg Verstappen vígan nyilatkozgat a sajtónak

    Ellentétes szemlélettel vág neki a mindent eldöntő versenyhétvégének a McLaren és a Red Bull: Max Verstappen a szokásos penzumot kapja a sajtóból, Lando Norris és Oscar Piastri viszont csak az FIA kötelező sajtótájékoztatóin vesz részt Abu-Dzabiban.

    A McLaren mindkét versenyzője számára ez az első alkalom, hogy egy szezonzáró futamon a Forma–1 világbajnoki címéért támadhat, Verstappennek ez a második (a négy vb-címéből hármat már a szezon utolsó állomása előtt bebiztosított). Erre vezethető vissza, hogy a wokingiak minimalizálják a pályán kívüli terhelést és a lehető legnyugodtabb környezetet akarják teremteni a pilótáinak, pláne úgy, hogy Norris és Piastri már biztos a háta közepére kívánja az egyenlő feltételekre és az esetleges csapatutasításra vonatkozó kérdéseket.

    A Sky Sports riportere, Rachel Brookes a Twitter/X oldalán közölte, hogy a McLaren két versenyzője csak az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin vesz részt az Abu-Dzabi Nagydíjon, vagyis csütörtökön kérdezhette őket, aki akarta, innentől azonban csak az időmérő és a futam utáni interjúzónában, vagy az első három helyezett sajtótájékoztatóján lesznek elérhetők, külön interjúra vagy a szokásos, csapat által tartott sajtótájékoztatón nem nyílik lehetőség erre.

    Bizonyára Verstappen sem szán sok időt külön interjúkra, de amint egy másik veterán újságíró, Jon Noble Instagram-bejegyzésében látható, vele csütörtökön megtartották a szokásos külön sajtótájékoztatót.

  • Verstappené nem, Norris és Piastri szülei viszont ott lesznek az abu-dzabi F1-es finálén

    Verstappené nem, Norris és Piastri szülei viszont ott lesznek az abu-dzabi F1-es finálén

    Az idei Forma–1-es világbajnoki címről döntő Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a három vb-esélyes, azaz Max Verstappen, Lando Norris és Oscar Piastri egyszerre vett részt, és arról is kaptak kérdéseket, hogy miként készültek a mindent eldöntő versenyhétvégére, illetve melyikükért szorítanak a helyszínről a szülei.

    „Ugyanúgy, mint a többire – kezdte a válaszadást Norris. – Semmit nem változtattam, kicsit visszatekintettünk a múlt hétvégére, de ez is ugyanolyan volt, mint a többi hétvége után – milyen hibákat követtünk el, mi, miért történt, és mik voltak a kevésbé nyilvánvaló dolgok, amiken javíthatunk. Ezek normálisak a következő futamra történő felkészülés során. De semmi nem változott, a csapatban mindenki ugyanúgy kezeli ezt a hétvégét, mint a többit, csak mindenki izgatottabb. De a munka és a megközelítés ugyanaz.”

    Ezután Max Verstappen következett, aki már ekkor okozott némi derültséget a zsúfolásig megtelt teremben. „Töltöttem némi időt a lányommal, elrendeztem néhány dolgot a GT3-as versenyzéssel kapcsolatosan a jövő évre, és terveket készítettem a szimulátoros csapatommal kapcsolatban is szintén 2026-ra. Eléggé egyszerű dolgokat csináltam, aztán jöttem ide” – közölte a holland.

    „Én nem szerveztem a GT3-as csapatomat, de padeleztem egy kicsit, és ugyanúgy kezeltem ezt a hétvégét is” – vette át a szót Piastri, majd ironikusan hozzátetette: „volt egy marketingnapom is, amit nagyon élveztem.”

    Norris inkább elbukná a vb-címet, minthogy megkérje Piastrit, álljon félre előle

    Verstappenék nem készültek erre

    Nem sokkal ezután a három versenyzőtől azt is megkérdezték, milyen támogatást kapnak a helyszínről a családjuk révén. Norris és Piastri elmondta, hogy a szüleiket mind a ketten elhívták, előbbinek pedig a barátai is itt vannak.

    „Minden szezon végén meghívom a barátaimat, mert ők is éppen olyan fontosak, mint mindenki más, hiszen sokuk támogat hétvégéről hétvégére, és mindig támaszkodok rájuk tanácsokért és segítségért a különböző pillanatokban – mondta Norris. – Akár nyerek, akár veszítek, a szezon utolsó versenyét mindig jó megosztani velük, de ezt minden évben megteszem, szóval ebben semmi különleges nincs. A szüleim sok versenyre eljönnek, és most is itt lesznek, de nem azért, mert jól vagy rosszul fog alakulni, hanem mert ez az idei utolsó, és erre mindig eljönnek. Azt akarom, hogy itt legyenek, mert akár nyerek, akár veszítek, osztozni akarok a barátokkal és a szüleimmel is az idei utolsó hétvégémen.”

    „A családom itt van, aminek oka hasonló ahhoz, amit Lando mondott. Utolsó futam, rengeteget versenyeztem nélkülük már a karrierem során, szóval mindig jó, ha itt vannak, de ez nem változtatja meg a világot. Ez jó dolog, de tudom, hogy vannak, akik azt szeretik, ha nincsenek itt a szüleik, vagy nincsenek körülöttük emberek, de nekem ez jó érzés” – mondta Piastri.

    És Verstappen? Nos, neki nincsenek Abu-Dzabiban a szülei. „A szüleim nincsenek itt. Az apám ralizik Afrikában, az anyukám pedig… Azt hiszem, nem is volt tervben, mert azt sem igazán terveztük, hogy még harcban leszek a bajnoki címért, de hát itt vagyunk” – nevettette meg a teremben ülőket a Holland Nagydíj utáni 104 pontos hátrányból 12 pontnyira felkapaszkodó címvédő, aki hozzátette: „Zandvoort után szerintem minden le lett mondva. Az anyukám különben is boldog otthon a kutyával, és a tévében egyébként is sok mindent lát.”

    Verstappentől ezen válasza kapcsán később még azt is megkérdezték, adtak-e neki valamilyen bátorítást a szülei. „Mi nem ilyenek vagyunk. Tudják, hogy amikor az autóban ülök, mindent beleadok, úgyhogy más dolgokról beszélgetek velük. Nincs szükség rá, hogy motiváljanak, ez nem igazán így működik – mosolyodott el a holland. – Természetesen mindig támogatnak, az anyukám például minden versenyhétvége előtt gyújt egy gyertyát. Szerintem megbíznak a fiukban.”

  • Verstappen „tönkre fogja tenni” a „nagyképű” Norris álmait

    Verstappen „tönkre fogja tenni” a „nagyképű” Norris álmait

    A Forma–1 egykori mindenható ura, a sportágat 40 éven át irányító Bernie Ecclestone már most ott van az Egyesült Arab Emírségekben, ahol a hétvégén az Abu-dzabi Nagydíjon eldől, hogy ki nyeri az idei világbajnoki címet. A 95 esztendős üzletember pedig elmondta, hogy hiába a 12 pontos előnye, szerinte nem Lando Norris lesz az.

    „Még mindig hiszem, hogy Max [Verstappen] megcsinálja. Megérdemli. Régen azt mondtam, Alain Prost volt minden idők legjobb versenyzője, aki rádió nélkül, egyedül oldotta meg a dolgokat, de azt hiszem, Max a legjobb, akit valaha ismertem. Egyedülálló” – nyilatkozta Ecclestone a Daily Mailnek.

    „Lando rendben van, nagyon jó pilóta, de túlságosan magabiztos, túl nagyképű, elhiszi a saját hírnevét. De amikor igazán számít, ideges lesz, és nem tud úgy teljesíteni, mint Max, aki nyomás alatt is képes hozni, amit kell. A szezon eleje óta azt mondom, hogy Max lesz a végén a befutó, és még mindig így gondolom” – folytatta.

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    Az F1 egykori vezére ezután kifejtette azt is, hogy a McLaren helyében nem támogatta volna Norrist – hogy a wokingiak ezt tették, az is Ecclestone véleménye –, Verstappen pedig olyan pilóta, aki ellen semmilyen helyzetben nem érdemes fogadni.

    „A McLaren nagyon sokat tett Landóért Oscarral szemben, támogatták őt a másik srác helyett, például Monzában is, amikor Landónak rossz volt a kerékcseréje, és ezért cserélték meg őket. Lehet, hogy ez a hozzáállás még működni fog számukra, nem tudom. Én nem ezt tettem volna. Egy rossz kerékcsere a verseny része, el kell fogadni, nem pedig manipulálni. De Max ellen sosem lehet fogadni. Valami egyedi. Egyszeri tehetség és ráadásul szuper kedves srác, remélem, sikerül neki. Nincs vesztenivalója, ez is előny.”

  • Norris a lázadó, Verstappen a sötét lovag – libabőrös kedvcsináló Abu-Dzabi előtt (videó)

    Norris a lázadó, Verstappen a sötét lovag – libabőrös kedvcsináló Abu-Dzabi előtt (videó)

    A Star Warsból merített ihletett a Canal+, amikor megalkotta az idei szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj promóvideóját. Max Verstappen az erő sötét oldalát, Lando Norris pedig a lázadókat képviseli.

    Egy Forma–1-es bajnoki finálé mindig különleges, hiszen nem minden évben adatik meg, hogy az utolsó versenyen dőljön el a világbajnoki cím sorsa (legutóbb 2021-ben volt ilyen). Az pedig még különlegesebbé teszi, ha kettőnél több versenyző is matematikai eséllyel vág neki az utolsó csatának.

    A francia Canal+ promóvideójából ez mondjuk nem tűnik ki, hiszen Oscar Piastri nem kapott szerepet benne – vélhetően azért, mert az ő bajnoki esélyei a legcsekélyebbek –, de ettől még zseniális lett a Star Wars-tematikájú alkotás, amelyben Lando Norris lázadóként menekül a Sith-lovagként ábrázolt, őt üldöző Max Verstappen elől.

    Íme:

    A legjobb helyzetből a Verstappen előtt 12, Piastrival szemben 16 ponttal vezető Norris várhatja a hétvégét, hiszen amennyiben dobogón végez, biztosan világbajnok. Ezzel együtt hiba lenne odaadni neki előre a vb-trófeát, hiszen a történelmi példák is mutatják, hogy innen is el lehet bukni egy vb-címet. Ezekről alábbi cikkünkben írtunk:

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

  • Ez a menetrend az F1 elképesztő izgalmakat ígérő szezonzárójára

    Ez a menetrend az F1 elképesztő izgalmakat ígérő szezonzárójára

    Az F1 utolsó állomása az Abu-dzabi Nagydíj, ahová Lando Norris utazik favoritként, és egy 3. hely már automatikusan az ő vb-címét jelentené, de 2010 óta először összesen három pilótának van esélye a bajnoki címre a szezonzárón. Közben egy másik kiemelt bajnokság, a Formula E idénye elrajtol Brazíliában.

    F1, Abu-dzabi Nagydíj

    • december 5. péntek: edzés 10:30-11:30, közvetítés: M4 Sport
    • december 5. péntek: edzés 14:00-15:00, közvetítés: M4 Sport
    • december 6. szombat: edzés 11:30-12:30, közvetítés: M4 Sport
    • december 6. szombat: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • december 7. vasárnap: futam 14:00-, közvetítés: M4 Sport

    F2, Yas Marina

    • december 5. péntek: időmérő 17:10-, közvetítés: M4 Sport
    • december 6. szombat: futam 13:15-, közvetítés: M4 Sport
    • december 7. vasárnap: futam 10:15-, közvetítés: M4 Sport

    Formula E,  Sao Paulo

    • december 6. szombat: időmérő 13:40-
    • december 6. szombat: futam 18:05-, közvetítés felvételről 23:00-tól: Eurosport 2
  • Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    Hiába nagy Norris előnye, az ő helyzetében a legtöbben elbukták a bajnoki finálét

    Háromesélyes világbajnoki döntőre készül a Forma–1 az Abu-dzabi Nagydíjon, ami igazi kuriózum, különösen az utóbbi évtizedeket tekintve. Bár Lando Norrisnak elég a dobogón végeznie ahhoz, hogy Max Verstappennek és Oscar Piastrinak ne legyen esélye befogni őt, a múltbeli végjátékokban ez nagyon ritkán sikerült az éllovasnak.

    Az F1 eddigi 76 szezonjából az ideit is beleértve 31-en dőlt el az egyéni bajnokság az utolsó versenyen, és ebből a mostani a 11. olyan eset, amikor legalább három versenyzőnek van még esélye a szezonzárón. Cikkünk ezeket, vagyis az előző tíz legalább háromesélyes végjátékot veszi górcső alá, szigorúan a statisztikák, a múltbeli eredmények és forgatókönyvek alapján próbálja előrevetíteni, mekkora esély mutatkozik Norris, Verstappen és Piastri bajnoki címszerzésére.

    Alapozásként kezdjük a száraz tényekkel: következzen alább az a tíz szezon, amelyek utolsó futamán kettőnél több esélyese volt még az egyéni bajnoki címnek, a zárójelben pedig az, hogy ki vezette a tabellát a szezonzáró előtt, és ki lett végül a világbajnok.

    1950 (Fangio volt az éllovas→Farina lett a bajnok)
    1959 (Brabham→Brabham)
    1964 (G. Hill→Surtees)
    1968 (G. Hill→G. Hill)
    1974 (Fittipaldi→Fittipaldi)
    1981 (Reutemann→Piquet)
    1983 (Prost→Piquet)
    1986 (Mansell→Prost)
    2007 (Hamilton→Räikkönen)
    2010 (Alonso→Vettel)

    A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    Arra csak kétszer volt példa, hogy a csapatok között legyen hármas csata a szezonzárón, 1964-ben és 1982-ben. Erről persze idén nincs szó, hiszen a McLaren már Szingapúrban, hat futammal a szezon vége előtt bebiztosította ezt a címet. Ilyen szempontból viszont kijelenthető, hogy az 1964-es idényzáró volt az F1 történetének legizgalmasabbja, az egyetlen olyan év, amelyben az egyéni és a konstruktőri címért is hármas csata folyt az utolsó futamon.

    A fenti listából látszik, hogy a hármas egyéni végjátékok az utóbbi négy évtizedben rendkívül ritkák, az F1 elmúlt 38 évében csak két ilyenre akad példa, viszont azok nem voltak annyira régen, így a mai nézők közül is sokan láthatták azokat az egyaránt drámai fordításokat.

    Az is szembetűnő és különleges, hogy a tíz esetből mindössze háromszor történt meg, hogy a szezonzáróra a pontverseny első helyén érkező versenyző meg is őrizte a vezetést, és világbajnoki címet ünnepelhetett. 1959-ben Jack Brabham, 1968-ban Graham Hill, és 1974-ben Emerson Fittipaldi – vagyis elképesztően régen, fél évszázada alakult utoljára úgy egy hármas végjáték, mint amire Norris most vágyna.

    A másik hét esetben fordítás történt: négyszer a tabella második, háromszor a harmadik helyezettje ugrott az élre. Utóbbira, amire Piastrinak lenne szüksége, a legelső és az utolsó két alkalommal volt példa: 1950-ben Giuseppe Farina, majd 2007-ben Kimi Räikkönen, 2010-ben pedig Sebastian Vettel vitte véghez. A 2010-es volt egyébként az egyetlen olyan végjáték, amikor nem is három, hanem négy versenyzőnek volt még legalább matematikai esélye megnyerni a világbajnokságot.

    Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Nelson Piquet egyedüliként három hármas bajnoki végjátéknak is részese volt, egyikre sem éllovasként érkezett, viszont kettőről is a trófea birtokosaként távozott (a harmadik év 1986, és talán ott is megcsinálta volna, ha Mansell defektje után elővigyázatosságból nem hívja őt kerékcserére a Williams), így őt lehet nevezni a sokszereplős finálék specialistájának.

    Az élen állni nem is előny?

    Norris 12 ponttal vezet Verstappen és 16-tal Piastri előtt, ez viszonylag soknak számít, amikor már csak egy futam van hátra: a britnek bőven a saját kezében van a sorsa, és már a dobogó is elég számára a bajnoki címhez: egy harmadik hellyel is csak tíz pontot veszítene a győztessel szemben, vagyis Verstappen sem tudná megelőzni, Piastrival szemben pedig még egy negyedik vagy ötödik hely is beleférne számára.

    Hogy Norris mennyire kedvező helyzetben van a korábbi éllovasokhoz képest, azt az bizonyítja, hogy a korábbi tíz ilyen döntőből csak egyetlen egyben volt igaz, hogy a tabella első helyezettjének a harmadik hely is elég a bajnoki címhez: 1986-ban Nigel Mansell esetében volt ez így, és a brit éppen ebben a kényelmes harmadik pozícióban is haladt, míg a 63. körben az a bizonyos eldurranó bal hátsó gumi ki nem ejtette őt a versenyből és az esélyesek közül.

    Persze az, hogy kinek elég éppen a dobogó, csak statisztikai véletlenszerűség. Közelítsük meg ezt a kérdést a másik oldalról: hány bajnoki éllovas végzett a dobogón a szezonzáró futamon? A vizsgált tíz évből azt az eléggé döbbenetes eredményt találjuk, hogy ez csak egyetlen egynek sikerült – ami nem jó ómen Norrisnak. 1968-ban Graham Hill listavezetőként érkezett a Mexikói Nagydíjra, majd azt megnyerve kényelmesen húzta be második vb-címét, esélyt sem adva két ellenfelének, Jackie Stewartnak és Denny Hulme-nak, akik egyébként pontot sem szereztek.

    De ízlelgessük tovább: a másik kilenc esetben a bajnoki éllovas versenye valamilyen módon mindig félresiklott, és lemaradt a dobogóról. 1959-ben Brabham még betolta az utolsó körben megálló Cooperjét a célba a negyedik helyen (nem volt rá szüksége, enélkül is bajnok lett volna), illetve 1974-ben Fittipaldinak is elég lett a negyedik hely ellenfelei, Clay Regazzoni és Jody Scheckter nullázása mellett, de ennyi az összes pozitív végkifejlet. Mint említettük, minden más bajnoki éllovas elbukta a pontelőnyét az utolsó futamon.

    „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    Két autóval sem könnyebb

    Az eddigi tíz esetből ötször három különböző csapat egy-egy pilótája maradt esélyes az utolsó futamig, míg 1950-ben mindhárman az Alfa Romeo pilótái voltak. A maradék négyben egy csapat két pilótája csapott össze egymással és egy (vagy 2010-ben két) másik csapat egy pilótájával, mint ahogy az idén is történni fog. Ebből a négy esetből kétszer lett bajnok a két csapattárs egyike (1959 és 2010), kétszer viszont hoppon maradt a fináléba két autót is delegáló istálló (1986 és 2007). Viszont a négyből háromszor rosszabb összesített bajnoki helyezéssel jött ki a szezonzáróból a két autóval rendelkező csapat, mint amilyennel nekivágott.

    Olyanra, hogy a McLaren két bajnokesélyes pilótával érkezzen egy ilyen szezonzáróra, ezt megelőzően még csak egyszer, 2007-ben volt példa, az a verseny, és az egész szezon pedig jól dokumentáltan teljes lebőgéssel járt a wokingi csapat számára. A Red Bull F1-es fennállása óta még csak két sokesélyes bajnoki döntőt rendeztek, ebből egyben, a 2010-esben két autóval érdekelt is volt a csapat, és Vettel révén sikerült is címet szerezniük.

    Összegezve

    • Az eddigi tíz olyan szezonzáróból, amelyre legalább hárman a bajnoki címre esélyesként érkeztek, csak háromszor tudta megőrizni előnyét az éllovas.
    • A pontversenyt vezető pilóta a tízből csak egyszer végzett dobogón a szezonzárón.
    • Háromszor az lett a bajnok, aki a tabella harmadik helyezettjeként érkezett az utolsó futamra – köztük a legutóbbi két alkalommal is.
  • Norris bánhatja, hogy az aktuális pontrendszer kiegyenlítettebbé tette a bajnokságot

    Norris bánhatja, hogy az aktuális pontrendszer kiegyenlítettebbé tette a bajnokságot

    Lando Norris, Max Verstappen és Oscar Piastri sorrendje a tabellán az 1961-től 2009-ig használt pontrendszerekben is ugyanaz lenne, mint most, csak a brit versenyző sokkal közelebb állna a bajnoki cím bebiztosításához a szezonzárón.

    Norrisnak egy 3. hely már mindenképp sikert hozna Abu-Dzabiban, viszont az említett időszak 10–8–6–5–4–3–2–1 és 9/10–6–4–3–2–1 szisztémái szerint már egy vagy két ponttal is őt koronáznák világbajnokká – érdekesség, hogy mindhárom esetében ugyanúgy Norris, Verstappen, Piastri lenne a trió sorrendje a szezonzáró előtt, és a brit 9 egységgel előzné meg a hollandot, illetve 10-zel a mclarenes csapattársát. (1990-ig bezárólag sok szezonban olyan kiegészítés is létezett, hogy csak bizonyos számú futam eredményeit vették figyelembe a pontszám meghatározásánál, ennek alkalmazásától jelen esetben eltekintettünk.)

    Néhány éven keresztül egészen tavalyig a leggyorsabb körért is jár pont, ennek az eltörlése papíron alig befolyásolta az idei küzdelmet – noha 2025-ben a McLaren pilótái egyaránt 6-6, míg Verstappen 3 alkalommal futották meg a leggyorsabb kört a futamon, az autók közötti távolságok alapján Verstappen kétszer (Kínában és Monacóban) került olyan helyzetbe, hogy egy késői kerékcserével pozícióveszteség nélkül belefért volna neki egy támadás az extra pontért, és ennek sikeressége mindkétszer Norris idei leggyorsabb köreinek számát csökkentené. Lewis Hamilton tőle és Piastritól is elvehetett volna még egyet-egyet (Szaúd-Arábiában, illetve Ausztriában), Norris ugyanakkor Mexikóban juthatott volna egy extra ponthoz ily módon.

    Így tehát Norris 4, Verstappen 5, Piastri pedig 5 vagy 6 leggyorsabb körrel állna most, utóbbinál az a kérdés, Szingapúrban ráment volna-e az extra pontra, határesetnek tűnik. Bakuban Isack Hadjar volt olyan helyzetben, hogy Verstappentől elvehetett volna egy extra pontot, de a Racing Bulls nyilván nem hozott volna ilyen döntést.

  • „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    Az idei utolsó futamot Lando Norris mögött 12 pontos hátrányból váró Max Verstappen a katari győzelmét követően visszatekintett az idei szezonjára, és kifejtette, miért nem számít neki igazából az, hogy világbajnok lesz-e vagy sem.

    Max Verstappen a hétvégén Abu-Dzabiban pályafutása során mindössze második alkalommal vesz majd részt utolsó futamos világbajnoki döntőben – a McLaren versenyzői eközben először –, a Katari Nagydíj utáni sajtótájékoztatón pedig meg is kapta a kérdést, hogy ez a mostani mentálisan más lesz-e, mint a 2021-es, Lewis Hamilton elleni vb-finálé, amelyet Michael Masi versenyigazgató hírhedt hibája után az utolsó körben nyert meg.

    „Sokkal nyugodtabb vagyok most – felelte a négyszeres világbajnok. – Úgy értem, tudom, hogy 12 ponttal vagyok lemaradva, de pozitív energiával megyek oda, mindent megpróbálok, amit tudok, ugyanakkor, ha nem nyerem meg, akkor is tudom, hogy elképesztő szezonom volt. Szóval igazából nem számít. Ez rengeteget levesz a nyomásból. Csak jól fogom érezni magam, ahogy ma is. Ma is úgy kezdtem, hogy: »Majd meglátjuk, hogyan alakul.« Tudom, hogy amikor beülök az autóba, mindig próbálok mindent a maximumra járatni, és ezt fogom próbálni Abu-Dzabiban is, de közben azt is tudom, hogy valószínűleg néhány külső tényezőre is szükségünk lesz ahhoz, hogy legyen esélyünk. De egy ilyen verseny, mint a mai, megmutatja, hogy amikor azt gondolod, unalmas és egyértelmű lesz, akkor sem az. Szóval remélem, Abu-Dzabi is hasonló lesz.”

    Verstappen két hibától (Barcelonában nekiment Russellnek, Silverstone-ban pedig megpördült a második helyen haladva) eltekintve a szezon elejétől a végéig rendkívül erős teljesítményt nyújtott, és szerinte már arra is büszkék lehetnek, hogy az utolsó versenyig életben tudták tartani a világbajnoki reményeiket.

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    „Nagyon erős szezon volt, de ez olyasmi, amit ennyi idő után, gyakorlatilag tizenegy Forma–1-ben töltött év után már el is várok magamtó – mondta. – És tudod, minden évben egy kicsit komplettebb versenyzővé válsz. Még a bajnoki években is vannak dolgok, amikre visszanézve azt mondod: »Ebből még tanulhattam volna egy kicsit«, vagy »Ott még tehettem volna valamit.« És ez bármi lehet: hogyan állítod be az autót, mit csinálsz a verseny során a kivitelezés szempontjából, vagy hogyan dolgozol együtt a csapattal.”

    „Az idén nagyon nehéz volt a szezon első fele, ahogy mindenki tudja. De hogy még mindig harcban vagyunk… Azt gondolom, nagyon büszkék lehetünk erre, mert a szezon közepén volt egy pont, amikor szinte… nem az, hogy elvesztettük a motivációt, de nem nagyon láttuk, hogyan lenne még esély újra nyerni ebben az évben. Szinte úgy érzed, csak abban reménykedhetsz, hogy 2026 jobb lesz. De nagyon jó lépéseket tettünk az autóval, és néhány hétvégén biztosan nagyon versenyképes állapotban voltunk, ahol versenyeket is tudtunk nyerni.”

    „Ugyanakkor olyan futamokat is megnyertünk, amiket talán nem kellett volna, mint például a mai, mert csapatként jól döntöttünk. És persze aztán rajtam múlik, hogy a lehető legjobb legyen a végrehajtás. De a nap végén ez igazi csapatmunka. Ahogyan együtt dolgozom a versenymérnökömmel, GP-vel, és a háttérben dolgozó srácokkal – az egész, hozzám nagyon közel álló csapattal – nagyon jól össze vagyunk szokva, és pontosan tudjuk, mit kell kérnünk egymástól. Ez pedig valószínűleg akkor is sokat segít, amikor ilyen csatában vagy, ahol nem te vagy a leggyorsabb, de mégis sikerül szinte mindenből kihozni a legtöbbet.”