Címke: Max Verstappen

  • Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Szemerkélő esőben kezdődött a második szabadedzés, ám elég hamar előkerült a piros zászló, miután Alex Albon az utolsó kanyarban fűre hajtott, ami miatt autója megcsúszott és a brit-thai végül a falba találta magát.

    Az újra indítást követően az eső intenzitás hol megnövekedett hol csökkent egy kicsit, ám mivel  a pálya vezethetősége nem romlott, a pilóták folytatták a körözést. Az első percekben Lewis Hamilton állt az élre őt Max Verstappen és Valtteri Bottas követte, majd fél óra elteltével Pierre Gasly vette át a vezetést a brit világbajnoktól, majd a második helyet holland csapattársa hódította el.

    A kedélyek a változó körülmények miatt lecsillapodtak, néha-néha egy-két versenyző unta meg a várakozást és köztes eső gumikkal megnézték a pályát, majd visszahajtottak a bokszba. A McLaren mindkét pilótájával eljátszotta ezt a játékot, az ő példájukat csak az Alfa Romeo és Daniil Kvyat követte.

    A nagy várakozás közepette Lando Norris autójában a hidraulika meghibásodott, és mivel már csak 30 perc volt vissza, a brit átöltözött, mert konstrukciójának javítása nem lesz kész az edzés végéig.

    Az eső intenzitásának megnövekedésekor azonban előbújtak a pilóták, és szinte mindenki kihajtott a pályára intermediate abroncsokkal. A korábban megfutott időkön nem tudtak javítani, ezért az edzés eleji sorrend maradt meg.

    A szabadedzést tehát Pierre Gasly nyerte, második legjobb időt Max Verstappen autózta. A két Red Bullt a két Mercedes követte Lewis Hamilton-Valtteri Bottas sorrendben. Ötödik helyen Daniel Ricciardo, míg a hatodikon Kimi Räikkönen végzett. Őket, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg, Antonio Giovinazzi és Daniil Kvyatt követte. Sebastian Vettel nem jutott be az első 10-be, ideje csak a 13. helyre volt elegendő az edzés elején.

     

     

  • Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Lewis Hamilton végzett az élen a péntek délelőtti edzésen, Max Verstappen autózta a második legjobb időt egy ezreddel megelőzve a harmadik helyen álló Sebastian Vettelt.

    Az eső riogatta már az első percektől fogva a mezőnyt, ám komolyabb csapadék nem zúdult a részvevők nyakába. Valtteri Bottas már az első percekben jelezte csapatának, hogy valami nincs rendben autójával, így a Mercedes vissza is hívta finn pilótáját. A konstrukciót azonnal szerelni kezdték, és az edzés végéig nem sikerült megoldniuk a problémát így a nastolai pilóta idő nélkül az utolsó helyen végzett az első edzésen.

    Pierre Gasly megszerezte a negyedik helyett, mögötte meglepetésre Kevin Magnussen érkezett, majd őket Charles Leclerc követte. A monacói hátránya Hamiltonhoz képes azonban már majdnem egy másodperc körül tendált.

    Hülkenberg és a két McLaren Norris és Sainz sorrendben végzett a 7., 8., és 9. helyen, míg a 10 pozíciót Kimi Räikkönen csípte meg.

    A két Racing Pointos versenyző, Lance Stroll és Sergio Perez forgásokkal tarkította az edzést, az utóbbi versenyző autója meg is sérült egy kicsit a piruett közben, mellettük Verstappen forgott még meg többször is, értetlenkedve nézve azt mennyire nem találja a ritmust a pénteki délelőtti időszakban.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.233
    2    Max Verstappen Red Bull 1:17.398 0.165
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:17.399 0.166
    4    Pierre Gasly Red Bull 1:17.682 0.449
    5    Kevin Magnussen Haas 1:17.942 0.709
    6    Charles Leclerc Ferrari 1:18.188 0.955
    7    Nico Hülkenberg Renault 1:18.417 1.184
    8    Lando Norris McLaren 1:18.531 1.298
    9    Carlos Sainz McLaren 1:18.702 1.469
    10    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.787 1.554
    11    Daniel Ricciardo Renault 1:18.894 1.661
    12    Romain Grosjean Haas 1:18.973 1.740
    13    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:18.982 1.749
    14    Alexander Albon Toro Rosso 1:19.223 1.990
    15    Sergio Perez Racing Point 1:19.325 2.092
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.488 2.255
    17    George Russell Williams 1:19.649 2.416
    18    Lance Stroll Racing Point 1:19.722 2.489
    19    Robert Kubica Williams 1:20.322 3.089
    20    Valtteri Bottas Mercedes
  • Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Jó formája ellenére sem gondolja azt Max Verstappen, hogy utolérheti Lewis Hamiltont és a Mercedes a bajnoki tabellán.

    Az utóbbi három versenyből kettőt megnyerő holland egyre közelebb kerül az egyéni pontversenyt vezető ötszörös világbajnokhoz. Jelenleg 63 pontra tendál a különbség kettőjük között, ám a 21 éves versenyző nem hiszi azt, hogy esélye lenne idén arra, hogy megelőzze a brit pilótát, ám a pályán, nyílt sisakos csatákba szívesen bonyolódna ellenfelével.

    Csütörtökön a Hungaroringen kérdezték Verstappen Helmut Marko bajnoki címről szőtt álmaira. A holland leszögezte, ilyen messzemenő gondolatok nem foglalkoztatják jelenleg, mindig csak a követ versenyhétvégére akar koncentrálni és nem akar feleslegesen álmodozni.

    ,,Nem gondolok a bajnoki címre, az a célom, hogy minden versenyhétvégén a legtöbbet hozzam ki magamból. A Mercedes nagyon erősen kezdte ezt az évet, úgy vélem nagyon nehéz lenne elkapni őket. Természetesen meg fogjuk próbálni, de jelenleg nem akarok a bajnokságra gondolni.”

    A Red Bull pilótája nem csak Hamiltonon hozott pontokat a Német Nagydíjon, hanem Valtteri Bottason is. A finn versenyző a hockenheimi fiaskó után már csak 22 egységnyi előnyt jegyez a hollanddal szemben, így őt könnyebb lesz utolérni és megelőznie az ifjú tehetségnek, mint az ötszörös világbajnokot. A Mercedes csapatként nagyon sokat szenvedett a kaotikus német versenyen, de nem csak a regnáló bajnokcsapatnak volt nehéz dolga azon a futamon.

    ,,Azok között a körülmények között csapatként jól kezeltük a nyomást, különösen a bokszkiállásoknál klappolt minden, ami úgy néz ki idén a legerősebb attribútumunk. Ha a nyomás növekedik, akkor könnyebb hibázni is, aztán te elsőként végzel, ők másodikként, így nem igazán nyersz annyi pontot. Több, mint 60 ponttal vezetnek, ami nem fog csak úgy eltűnni. Igen, a múlt heti verseny nem alakult számukra túl fényesen, ám a hátrányunk még mindig nagy. Megpróbálom üldözni őket, de nem a bajnoki címre fókuszálok. Minden hétvégén csak jól szeretnék teljesíteni.”

    A nyári szünet előtti utolsó versenyen nem a Red Bull a legesélyesebb, de Verstappen elmondta, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzanak a Hungaroringről.

    ,,Nem mi vagyunk itt a favoritok, de megpróbálunk majd mindent beleadni és jó munkát végezni. A Mercedes dominálja ezt a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a hibájuk után még erősebben fognak visszatérni. Tudjuk, hogy nagyon jó autóval rendelkeznek, nekünk azonban az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és borsot törjünk az orruk alá.”

  • Van Lennep szerint is jobb Verstappen Hamiltonnál

    Van Lennep szerint is jobb Verstappen Hamiltonnál

    Nemrég Nico Rosberg azzal a kijelentésével borzolta a kedélyeket, hogy Max Verstappen sokkal jobb versenyző, mint a regnáló bajnok Lewis Hamilton.

    Ezt a nézetet azonban nem csak ő vallja, a 77 éves egykori holland versenyző Gijs van Lennep szerint is honfitársa sokkal ügyesebb a brit bajnoknál.

    ,,Maxnak már nincs mit tanulnia. Sokszor mondogatom azt, hogy a legjobb versenyző ül a legjobb autóban, és ebben a tekintettben Lewis Hamilton lenne az, de Max van olyan jó, mint ő, csak az ő konstrukciója nincs azon a szinten, mint amilyenen a Mercedes, és ezért csodálatos az, hogy még azzal az autóval is sikerült pár futamot nyernie. Az a véleményem, amíg Adrian Newey náluk folytatja pályafutását (Red Bull) valamint lesz egy kis szerencséjük, Max jövőre bajnok lehet, ugyanis ő a legjobb versenyző az egész rajtrácson.” – nyilatkozta a holland a De Telegraaf-nak.

    Van Lennep úgy véli, ha a Red Bull utolérné a Mercedest, akkor nem is kellene bizonygatniuk semmit, ugyanis a különbségek, mindenki számára egyértelművé válnának.

    ,,Ha hasonló konstrukcióban ülnének, akkor nem is látná a futamokon Mr. Hamiltont, annyival vezetne.”

  • Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Horner: Mindkét pilótánk pontjaira szükségünk lesz a Ferrari becserkészéséhez

    Christian Horner azt szeretné, ha mindkét pilótája konstans teljesítményt nyújtva a pontszerző helyeken végezne az elkövetkezendő futamokon, ugyanis tudja, csak akkor van esélyük legyőzni a Ferrarit, ha Max Verstappen és Pierre Gasly is a legtöbbet hozza ki magából és autójából.

    A francia pilóta vállára nagy nyomás nehezedik év eleje óta. Az osztrák csapatnál nyújtott eddig teljesítménye nem acélos, legtöbbször csalódást keltő hibákat vét vagy épp túlságosan lassú csapattársához képest. Míg tehát Verstappen a győzelmekért harcolt az utóbbi időben, addig Gasly annak is örül, ha be tud jönni a Ferrarik mögött pontszerző helyre, ez pedig részéről kevés lesz ahhoz, hogy legyőzzék a Scuderiát.

    ,,Úgy vélem, ha mindkét pilótánkkal masszív pontokat tudunk szerezni, akkor csökkenthetjük a hátrányunkat a Ferrarival szemben, és ez is a célunk a szezon hátralévő részére. Az előző futam keserédesre sikeredett. Gasly jól szerepelt az időmérőn, ám a futam az első kiállásnál problémába ütköztünk, nehezen ment fel a jobb hátsó, majd mikor ezt orvosoltuk, vissza kellett őt tartani, mert nagyon sokan érkeztek akkor a bokszba. Ezután kezdődött a felzárkózás, csak ment és csak ment előre, az egyik újraindításnál még Sebastiant (Vettel) is meg tudta előzni, ám három kör múlva lecsúszott az ívről az egyes kanyarnál, és emiatt sokan elmentek mellette. Aztán következett az az eset Albonnal… Nagyon frusztráló volt, ugyanis elveszítettünk egy olyan lehetőséget ahol sok pontot tudtunk volna hozni a Ferrarin.” – nyilatkozta Horner csalódottan.

  • Verstappen: Hamilton mérföldekkel van előttem a bajnokságban

    Verstappen: Hamilton mérföldekkel van előttem a bajnokságban

    Max Verstappen lehűtötte a kedélyeket a Német Nagydíjon aratott győzelme után adott nyilatkozatában. A holland pilóta szerint hiába nyert, a bajnokság éllovasa Lewis Hamilton még ennek ellenére is mérföldekkel előtte jár a pontok tekintetében.

    A Red Bull versenyzője idei második győzelmét szerezte meg Sebastian Vettel és Daniil Kvyat előtt az esős Német Nagydíjon. A Mercedes pedig egy felejthető versenyen van túl, miután mindkét pilótájuk esett-kelt a változó körülmények között. Valtteri Bottas össze is törte a Mercedest, Lewis Hamilton pedig többször is elveszítette az uralmát az autója felett.

    A katasztrofális hétvége ellenére Hamilton továbbra is magabiztos, 63 pontos előnye van a holland pilótával szemben. Verstappent többek között a bajnoki esélyeiről is kérdezték a győzelmét követően. „Nem tudom, mérföldekkel vann előttünk a bajnokságban,” – véli Verstappen. „Több, mint két futamgyőzelemnyi előnyük van és még mindig egy domináns csapatról beszélünk.

    „A mai nap rendkívül trükkös volt, könnyű volt hibázni, amit könnyen észrevehetettek. Nyilvánvaló, hogy mai nap nem a Mercedesről szólt. Jó munkát tudtunk végezni, azonban továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy a következő versenyeken is a győzelemért mehessünk. Azonban mindig jó érzés, ha több pontot tudunk szerezni, mint ők (Mercedes pilóták).”

    Verstappen mellett Vettel is nagyot ment a hazai közönség legnagyobb örömére, ugyanis a német pilótát úgy intették le a második helyen, hogy az utolsó rajtkockából kellett nekivágnia a hazai versenyének. Idén másodszor fordult elő, hogy Vettel csökkenteni tudta a hátrányát Hamiltonnal szemben.

    Azonban Vettel még a 84 pontos hátránya ellenére sem fogja feladni a küzdelmet. „Sok verseny van még hátra az idei szezonból, szóval még bármi megtörténhet,” – véli a Ferrari négyszeres világbajnok. „Nem feltételezhetjük azt, hogy továbbra sem fognak pontokat szerezni, ugyanis jelen pillanatban ők a legerősebbek.

    „Jó irányba kell haladnunk a fejlesztésekkel, hogyha meg szeretnénk nehezíteni a dolgukat. Ha nyomás alá sikerül helyezni őket, akkor még bőven lehet keresnivalónk. Rajtunk áll vagy bukik az egész, mármint a Ferrarin és természetesen a Red Bullon.”

  • Marko szerint Verstappennek még mindig van esélye a bajnoki címre

    Marko szerint Verstappennek még mindig van esélye a bajnoki címre

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko nem zárná ki annak lehetőségét, hogy Max Verstappen legyőzi Lewis Hamiltont a világbajnoki címért folytatott harcban.

    A holland pilóta egy őrült verseny végén szerezte meg idei második győzelmét Hockenheimben. A változó körülmények miatt szinte a holland összes vetélytársa hibázott a versenyen a Ferraris Sebastian Vettelt leszámítva, aki az utolsó helyről rajtolva szerezte meg a második helyet.

    Verstappen azonban szinte hibátlan versenyt futott és a győzelméhez még a Red Bull szerelői is nagyban hozzájárultak a gyors kerékcseréikkel. „Max újfent fantasztikusan versenyzett,” – nyilatkozta Marko az Auto Motor und Sportnak. „Úgy fogta az autót a megforgását követően, mint Senna anno. A boxkiállásaink is jók voltak, leszámítva a második, amikor ugyanis a közepes keveréket tettük fel Maxnak a lágy helyett. Azonban úgy gondolom, hogy ebben az őrült rohanásban ez a hiba még bőven belefér.”

    Verstappen jelen pillanatban a harmadik helyet foglalja el az összetettben 63 ponttal lemaradva az éllovas Hamiltontól. Azonban a Red Bull tehetségének 24 pontot sikerült lefaragnia a hátrányából az elmúlt három versenyen.

    Markot emiatt is kérdezhették arról, hogy vajon Verstappen képes lehet levadászni a két Mercedes. „Nem zárnám ki,” – felelte Marko a kérdésre. „Max már többször is bebizonyított, hogy a Mercedeseket és a Ferrarikat is le tudja győzni a pályán. Silverstone-ban akár a másdoik helyen is célba érhetett volna, ha nem ragad be Leclerc mögé. Hockenheim pedig a legjobb példája volt annak, hogy nyomás alatt a Mercedes is képes hibákat véteni.”

  • Marko leleplezte: A Honda fejlesztései Monzában és Szocsiban jönnek

    Marko leleplezte: A Honda fejlesztései Monzában és Szocsiban jönnek

    Helmut Marko elárulta, hogy Monzára nag fejlesztéssel készül a Honda, és az Orosz Nagydíjon az üzemanyagon is változtatnak majd. A Red Bull tanácsadója hisz benne, hogy fel tudnak zárkózni a Mercedesre, és azt sem zárta ki, hogy Max Verstappen akár világbajnok lehet a szezon végén. Az AMuS-nak nyilatkozott Marko:

    „Monzában jön egy továbbfejlesztett motor, Oroszországban új üzemanyag. Ekkor fogjuk teljesen kihasználni majd az erőforrás képességeit. Az autó is sokat változik majd még.”

    Ezek a fejlesztések versenyképesebbé teszik a Honda motort és komolyan növelik a Red Bull és Toro Rosso autóinak a teljesítményét. Németországban elégedett volt Marko azzal ahogy szerepeltek a csapataik, és hisz benne, hogy akár a bajnoki címekért is harcba indulhatnak:

    „Nem végeztünk még a bajnoksággal. Most jött össze először minden. Nyertünk a pályán, és nem azért, mert a Mercedesnek gondjai akadtak. Az autó hűtése is a csomag része. Max pedig a pályán előzte meg a Ferrarit és a Mercedest.”

    Az új csomag már aggaszthatja a Mercedest is, hiszen Verstappen Bottastól már csak 22 pontnyira van. Az Ezüstnyilak abban bíznak, hogy az ő javítócsomagjuk lesz legalább annyira jó, mint a Hondáé.”

  • Rosberg: Verstappen jobb, mint Hamilton

    Rosberg: Verstappen jobb, mint Hamilton

    Nico Rosberg Max Verstappent tartja a jelenlegi mezőny legjobb versenyzőjének.

    2016 világbajnoka szerint a holland még az ötszörös világbajnokot, Lewis Hamiltont is verné ugyanolyan autóban, ezt fejtette ki a Youtube csatornáján, a legutóbbi Német Nagydíjról szóló videóelemzésében.

    „Verstappennek remek versenytempója volt, mindent jól csinált, megérdemelte a győzelmet” – dicsérte a hollandot újabb sikere után. „Ez már a szezonbeli második győzelme, és már csak 22 pontra van a Mercedest vezető Valtteri Bottastól. Jócskán a Ferrarik előtt áll, akiknek amúgy összességében jobb autójuk van. Elképesztő éve van, nagyon jól megy, és a szezon felénél mindössze 61 pont a lemaradása Lewisszal szemben. Ez elég meggyőző.”

    Rosberget Verstappen annyira lenyűgözte, hogy kimondta: a holland jobb a brit világbajnoknál.

    „Ha ugyanolyan autót vezetnének, szerintem Verstappen Hamilton előtt lenne a bajnokságban. Habár Hamilton legutóbbi gyengélkedése is hozzájárulna ehhez. De Verstappen egyszerűen a legjobb most a Forma-1-ben. Lenyűgöző teljesítményt mutat, eközben pedig a hollandok megőrülnek, ünnepelnek a lelátókon. Gyönyörű ezt látni, ez az, amit akarunk.”

  • Verstappen édesapja tippjeinek is köszönheti, hogy nyert az esőben

    Verstappen édesapja tippjeinek is köszönheti, hogy nyert az esőben

    A tegnapi Német Nagydíj győztese, Max Verstappen elárulta, hogy mik voltak segítségére tegnapi sikerében.

    Vitathatatlan, hogy ha esni kezd az eső, a holland a legjobbak között van a mezőnyben. Ezt bizonyította legutóbb Hockenheimben is, hiszen az egy megpördülését leszámítva hibátlanul hozta le a futamot és szelte át a célvonalat elsőként.

    Verstappen édesapja, Jos is Forma-1-es pilóta volt korábban, és őt is nagy esőmenőnek tartották. Ez is közrejátszik abban, hogy Max ilyen jó vizes körülmények között, ezt maga az érintett is elismerte.

    „Sok gyakorlás még fiatalabb koromból az esőben, sok munkával töltött óra édesapámmal, aki szerintem szintén elég jól ment az esőben” – válaszolta Verstappen arra a kérdésre, hogy mi tett esőmenővé.

    „Apa jó tippeket adott, nem csak az esőben vezetéssel kapcsolatban, hanem arra vonatkozóan is, hogy kell jó döntéseket hozni vezetés közben, és hogy kell odafigyelni a körülötted történtekre. Természetesen az eddigi tapasztalataim is segítettek a Forma-1-ből. Szerintem ha 90-nél is több versenyt futsz, már sok tapasztalatod lesz, és ennek segítségével nyilván jobb döntéseket vagy képes hozni.”