Címke: Max Verstappen

  • Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Verstappen reakciója, hogy Albon lesz a csapattársa Gasly helyett

    Max Verstappen is kifejtette a véleményét arról, hogy új csapattársat kap Alexander Albon személyében. Elmondta, hogy nem igazán érdekli, ki lesz a partnere a továbbiakban. Albon-t hétfőn jelentették be a Red Bullhoz, a Toro Rossótól igazolt át.

    A thaiföldi nemzetiségű pilóta tehát a Belga Nagydíjon lesz először Verstappen csapattársa, miután a Red Bull új csapattársat keresett a hollandnak a szezon hátralévő részére, és 2020-ra. Max korábbi csapattársa Pierre Gasly volt, akinek nehéz szezonja volt eddig, és ennek látta a kárát, így visszadobták a Toro Rossóba.

    Az eredeti tervek szerint Gasly megtarthatta volna a versenyülését a szezon végéig, sőt Christian Horner is megerősítette nemrég mindezt, de úgy tűnik, hogy megváltoztatta a véleményét. Verstappen jól ismeri mindkét pilótát a gokartos éveikből, és nem igazán zavartatja magát, hogy ki versenyzik mellette. Reagált is a fejleményekre, és elmondta a Telegraafnak hogy csalódott Gasly miatt, de nem izgatja magát azon, hogy ki a csapattársa:

    „Igen, Pierrenek ez kellemetlen, de személy szerint nem igazán izgat az, hogy ki is a csapattársam. A lényeg az, hogy a másik autóval is jobban szerepeljünk, és több pontunk legyen csapatként.”

  • Villeneuve: Gasly nincs a megfelelő szinten

    Villeneuve: Gasly nincs a megfelelő szinten

    Pierre Gasly már így is nyomás alatt áll, de Jacques Villeneuve sem könnyíti meg az életét az újabb kritikájával. A kanadai szerint a Red Bull pilótája nem áll azon a szinten, ahol kellene.

    Gasly a Toro Rossótól érkezett a Red Bullba a 2019-es szezonra, miután a junior csapatnál volt már 2017 óta. Az ott nyújtott teljesítményének köszönhette azt, hogy előrébb léphetett. A legjobb helyezése 2018-ban Bahreinben volt, ahol negyedik lett, és ennek is köszönhetően lett idén Max Verstappen csapattársa.

    A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy azt Gasly elképzelte, és Danyiil Kvjat és Alex Albon jó szereplése is aggaszthatja a francia pilótát. Jacques Villeneuve meg ismert arról, hogy nem tesz lakatot a szájára, így Gasly-t is elővette, hogy nem áll a helyzet magaslatán, és ezt elmondta a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nagyon-nagyon messze van Max Verstappentől, nincs azon a szinten ahol kellene, ez pedig kemény. Szerencséje van, hogy még mindig ott lehet.”

    Villeneuve azt is elárulta, hogy mi az oka annak, hogy a Red Bull még nem lépett:

    „Nem tudják, hogy kivel helyettesíthetnék.”

  • Verstappen: Hamiltonra nem helyeztek túl nagy nyomást a csapattársai

    Verstappen: Hamiltonra nem helyeztek túl nagy nyomást a csapattársai

    A Red Bull versenyzője, Max Verstappen szerint riválisa, Lewis Hamilton az évek során nem nagyon kellett hogy féljen a csapattársaitól.

    A legutóbbi, Magyar Nagydíj egyébként kettejük külön csatájáról szólt, a 3. helyezett Vettelre 1 percet vertek. Végül Hamilton jött ki győztesen párviadalukból.

    A holland tudja, neki most nem kell félnie a csapattársától, de azt is elmondta, hogy szerinte Hamiltonnak sem nagyon, és az elmúlt években sem kellett.

    „Ez autófüggő” – mondta a Motor Sport Magazine-nak. „Nem hiszem, hogy a csapattársai nyomást helyeztek rá az évek alatt.”

    2016-ban kapott ki Hamilton legutóbb csapaton belül, akkor Nico Rosbergtől. Verstappen szerint akkor is nyernie kellett volna: „Tényleg nyernie kellett volna 2016-ban is, ha nem lett volna az a motorhiba. De a nyári szünet után volt néhány gyengébb rajtja és hibája, ami miatt elvesztette az első helyet. De igazából soha nem kellett félnie a csapattársaitól.”

  • Verstappen számára már nem opció, hogy 2020-ra átigazoljon

    Verstappen számára már nem opció, hogy 2020-ra átigazoljon

    Egy ideje már téma Max Verstappen jövője is, hogy a holland versenyző vajon megelégszik-e a Red Bullal, vagy át akar-e esetleg ülni a bajnok autóba? Feltéve, hogy lenne erre lehetősége…

    Arról is volt szó, hogy Verstappen aktuális szerződésében volt egy kritérium, mely ha nem teljesül, akkor a hollandnak megengedett az átigazolás. Ezt Helmut Marko meg is erősítette.

    Úgy tudni, a záradék akkor lépett volna életbe, ha Verstappen nem tud futamot nyerni a Magyar Nagydíjig. Ez azonban kétszer is sikerült.

    „Vasárnap vége lett.” – mondta Marko a Motorsport-Magazinnak. „A záradék létezik, és tudatosan elfogadtuk, mivel ez az első évünk a Hondával és sok spekuláció volt a negatív eredményekről.”

    A Magyar Nagydíjon ugyan nem nyert Verstappen, de az ötödik dobogós helyét szerezte meg idén, és immáron a harmadik helyen áll a bajnokságban, igen közel a mercedeses Valtteri Bottashoz.
    Két győzelme okán azonban nincs már lehetősége arra, hogy 2020-ra máshova igazoljon.

  • Verstappen szerint az új első szárnyuk a titok

    Verstappen szerint az új első szárnyuk a titok

    Max Verstappen továbbra is tündököl ezen szezonban, és a Red Bull versenyzője most elárulta, hogy a teljesítményjavulásuk az új első szárnynak köszönhető, amelyet Ausztriában mutattak be. A holland elemében van, mert a legutóbbi négy versenyből kettőt is megnyert, és Hamiltont is megfuttatta a pénzéért a Hungaroringen. Mindeközben hét pontnyira felzárkózott Valtteri Bottasra is a versenyzők bajnokságában.

    A Red Bull négyszer volt eredményes a világbajnokságokon Sebastian Vettellel, köszönhető a kiváló autótervezésnek, de a Honda is odateszi már magát. A csapat ugyan a Ferrari és a Mercedes mögött áll a bajnokságban, de Verstappen elárulta a a MotorSport Magazinenak, hogy mi kulcselem a sikerükben:

    „Azóta jobb, mióta megkaptuk Ausztriában az új első szárnyat.”

    Beszélt arról is, hogy a legújabb szabályzás miképp érintette a Red Bull csapatát:

    „Ezek a szabályok fájdalmasan érintettek minket, nagyon jók voltunk az első szárnyak kialakításában, és ezekkel az újakkal újra az élmezőnnyel tudunk tartani. Az autó stabilitása változott talán kissé csak kormányzáskor.”

  • Horner: Az idei év elég unalmas lenne a Red Bull és Verstappen nélkül

    Horner: Az idei év elég unalmas lenne a Red Bull és Verstappen nélkül

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról beszélt, hogy elég unalmas szezon lenne az idei, ha nem lennének ők és Max Verstappen.

    A 2019-es F1-es szezonban a Mercedes az első öt versenyen kettős győzelmet aratott, és végül a 9. fordulóig kellett várni, hogy más is nyerjen rajtuk kívül. Aki először nem Mercedesesként tudott győzni, az Max Verstappen lett Ausztriában, és máig ő az egyetlen, aki nyert idén nem ezüstnyilat vezetve. Spielberg óta egyébként még győzött Hockenheimben, és majdnem a Hungaroringen is, ám legutóbb végül alulmaradt Hamiltonnal szemben, kemény taktikai küzdelem után. Mondhatjuk tehát, hogy ő a Mercedes egyetlen kihívója, aki talán kissé megnehezítheti a dolgukat.

    „Köszönjük a Red Bullnak és Max Verstappennek, mert nélkülük a Forma-1 eléggé unalmas lenne jelenleg” – mondta a holland főnöke, Christian Horner a Magyar Nagydíjat követően. „Szerintem remek, hogy ilyen versenyeink vannak, mint a legutóbbi, igaz, hogy nem mi kerekedtünk felül, de ez az, amit a rajongók látni akarnak. A legutóbbi négy verseny valójában egész jó volt, a dögunalmas Francia Nagydíj után. Remélhetőleg izgalmas versenyek következnek, a mezőny kicsit jobban összerázódik, és Max is tud harcolni Lewis és a Ferrarik ellen.”

  • Lammers cáfolja, hogy bajban lenne a 2020-as Holland Nagydíj

    Lammers cáfolja, hogy bajban lenne a 2020-as Holland Nagydíj

    A Holland Nagydíj főnöke, Jan Lammers elhessegette azon gondolatokat, hogy a Forma-1-be visszatérő Zandvoortban gondok lennének a 2020-as rendezéssel. A szervezők nemrég elárulták, hogy Max Verstappen sikerességének és népszerűségének köszönhetően egy millió ember foglalt volna előrendelésben jegyet az 1985 óta nem megtartott Holland Nagydíjra.

    Ezen a héten ugyanakkor a Rust Bij De Kust szervezet is jelezte, hogy tervük megzavarni a 2020-as versenyt, mert az a mottójuk, amit a helyiek között is terjesztenek, hogy elegük van a dűnék közötti versenyzajból, amit a hátsó udvarokban is hallani.

    A BNR Nieuwsradio szerint pedig egy csoport kifogásolná Zandvoort tervezett átalakításait, ami miatt pedig kifutnának azon időből, hogy minden készen álljon jövőre.

    A korábban a Forma-1-et is megjárt Lammers a Formula 1 holland magazinban azonban helyretett pár dolgot ezzel kapcsolatban:

    „Az utolsó dolog lenne az, amit a Rust Bij de Kust akar, az a pihenés, hiába van benne a nevükben is.”

    A verseny szervezői ugyanakkor nem aggódnak amiatt, hogy eredménnyel zavarhatnák meg a 2020-as versenyt:

    „Az önkormányzat, a régió és Hága is vállalta, hogy pozitívan és rugalmasan kezelnek minket, így meglesznek az engedélyeink. Feltételezzük, hogy a kormányzat teljesíti is majd a megállapodásait. Másrészt a kormányzatnak gondoskodnia kell azon 315.000 emberről is, akik kijutnak majd az eseményre.”

    Lammers elárulta azt is, hogy a szervezők számolnak azzal, hogy akár utcai blokádokkal próbálják akadályozni majd a munkájukat:

    „Ez olyasmi, mint amikor tartasz a munkahelyedre, és meg kell állnod olykor a piros lámpánál.”

  • Vettel egy 10-es skálán ötösre értékelte az idei szezonját

    Vettel egy 10-es skálán ötösre értékelte az idei szezonját

    Sebastian Vettel az idei szezon első 12 versenyén nyújtott teljesítményére 5 pontot adott magának a tízből. A német egyáltalán nem elehet elégedett az eddig mutatott formájukkal, ugyanis az olasz istállónak még nem sikerült versenyt nyernie az idei évadban.

    Vettel jelen pillanatban a negyedik helyet foglalja el az összetettben Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen mögött. A német pilóta egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el a győzelmét a Kanadai Nagydíjon Lewis Hamiltonnal szemben. Emellett az újonnan érkező csapattársától, Charles Leclerctől sem képes elszakadni a pontversenyben, ugyanis a monacói csak 24 ponttal van lemaradva a négyszeres világbajnok csapattársától.

    Amikor a szezonját kellett értékelnie egy tízes skálán, Vettel ezt mondta: „Ötöt adnék magamnak, mert nem vagyok elégedett a szezon első felével. Az egész hétvégén küszködtem az autóval és nem voltunk képesek kihozni belőle a maximumot.

    „Rengeteg dolgot kipróbáltunk, azonban nem mindig jártunk sikerrel. Nyilvánvalóan többet szerettünk volna kicsikarni belőle, azonban az ember mindig a többre vágyik. Azonban úgy érzem, hogy a szezon második felében jobb teljesítményre lesz majd képes. A rajtszámom is ötös, szóval én ötöt adok magamnak,” – válaszolta viccesen Vettel.

    Vettel mellett Hamilton és Vertsappen is válaszolt erre a kérdésre, ami a Magyar Nagydíj utáni sajtótájékoztatón hangzott el. Természetesen a német nem hagyhatta szó nélkül riválisai válaszát. Hamiltonnak, aki az első tizenkét versenyből nyolcat megnyert, azt mondta, hogy a 8.8, 8.9 helyett rá kellett volna mennie a 10-re. „Repülj rá,” – viccelt Vettel. „Kit érdekel?” „Ha az előző nem lett volna (a Német Nagydíj, ahol a Mercedes britje csúnyán leszerepelt), akkor talán még többet is adtam volna magamnak,” – válaszolta Hamilton a Ferrari németjének.

    „Én hiszek abban, hogy jobb az, ha kevesebb pontszámot adsz magadnak a kelleténél, és ezzel motiválod magad, hogy jobban teljesíts. Meglátjuk, hogy a szezon második felében sikerül-e majd ezt a pontszámot feltornáznom 9-re esetleg talán 10-re.”

    Verstappen, aki eddig két futamgyőzelemnél jár idén és a második helyen ért célba a Hungaroringen, nem értékelte magát számokkal. Vettel azt javasolta neki, hogy a számok helyett használjon inkább betűket az értékeléshez. A Red Bull hollandja szerint azonban eléggé fura, hogy egy számmal kell kifejeznie a teljesítményét.

    „Utálok számmal értékelni, ugyanis a számok az iskolai időszakomra emlékeztetnek,” – mesélte Verstappen. „Mindig kritikus vagyok magammal szemben, szóval ez a szám akár nagyobb is lehetne. Soha nem leszek elégedett magammal. Eddig kifejezetten jó szezonom van, ahol sok jó eredményt könyvelhettem már el.

    Mivel Verstappen nem értékelte magát, ezért megkérték Hamiltont, hogy értékelje a hollandot. Az ötszörös világbajnok szerint a legutolsó versenyeken bőven 9 felett volt a holland pilóta.

  • Lehetséges lehet egy Hamilton-Verstappen csere 2021-re?

    Lehetséges lehet egy Hamilton-Verstappen csere 2021-re?

    Az olasz sajtóban újabb pletyka röppent fel a 2021-es átigazolások kapcsán, mely akár meghökkentő is lehet, de talán mégsem az.

    Jövőre még elég valószínű, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton is marad a helyén, noha a hollandot nagyon sokan szeretnék a bajnok autóban látni. 2021 azonban még igencsak kérdőjeles, akár még Hamilton számára is, hiszen ekkora várhatóan a szabályok is jelentősebben változnak majd.

    Giorgio Terruzzi olasz újságíró szerint esély van arra, hogy 2021-ben Verstappen és Hamilton nem csapattársak lesznek, hanem inkább helyet cserélnek! Persze mindez annak is a függvénye, hogy miképp alakul majd a helyzet a Ferrarinál.

    Mindemellett a Brit Nagydíj hétvégéjén Eddie Jordan azt vetette fel, hogy Verstappen a Mercedeshez, míg Hamilton talán a Ferrarihoz tart 2021-ben. Noha elmondása szerint ő ezt csak viccnek szánta, az egykori csapattulajdonos híres arról, hogy jól tippeli meg az átigazolásokat.

    Noha a Ferrari Sebastian Vettel távozása esetén minden bizonnyal bajnokot szeretne faragni Charles Leclercből, így feltételezhetően nem akarnak mellé olyan versenyzőt, aki ragaszkodik az elsőszámú szerephez, márpedig Hamilton és Verstappen ilyenek.

    Másik kérdés, hogy biztosan marad-e a mezőnyben Lewis Hamilton 2021-re. Elsődleges célja most, hogy beérje Michael Schumacher hét bajnoki címes rekordját. Jelenleg öt van neki, de jó eséllyel idén meg lesz a hatodik is. Amennyiben jövőre is ő lesz a bajnok, 2020 végére utol is éri Schumachert. De vajon sikerül-e, és beéri-e ennyivel?

    Ugyanakkor a Red Bullnlál Pierre Gasly nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így ha Verstappen elmenne a csapattól, nagy gondban lennének az energiaitalosok. Ők minden bizonnyal örülnének a helyére egy már világbajnok versenyzőnek, legyen az akár Vettel, aki eleve velük szerezte bajnoki címeit és vannak pletykák a Red Bullhoz való visszatéréséről, vagy akár Hamilton, aki most merült fel, mint esetleges opció.

    „A Red Bull már nem a (leendő) bajnokok otthona. A fiatal, erős versenyzőknek már van helyük.” – mondta Terruzzi. „Nem lehet évente termelni egy nagy tehetséget. Termeltek egy Verstappent, de ő talán távozik. Norris foglalt, Russel a Mercedes versenyzője, Leclerc pedig határozottan a Ferrarié.”

    Ráadásul jelenleg a Red Bull Junior Teamben sem tündököl senki…

  • A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull még mindig kitart Gasly mellett: A szezon végéig ő lesz az autóban

    A Red Bull Forma-1-es csapatának vezetője, Christian Horner egyértelművé tette, hogy Pierre Gasly velük marad, legalábbis a szezon végéig biztosan.

    Mióta előléptették a Red Bullhoz, Gasly mondhatni csak szenved, a silverstone-i 4. hely az idei legjobbja. Legutóbb, a Magyar Nagydíjon egy McLaren is beelőzte, Carlos Sainz-cal a volán mögött. A spanyol olyannyira begyújtotta egyébként a rakétákat, hogy már csak öt pontra van Gaslytól összetettben.

    Ezekből kifolyólag nyilván rengeteg a pletyka, hogy már szezon közben lecserélik a franciát, de a Red Bull tagad, a csapatvezető Horner azt mondta az Autosportnak, a szezon végéig biztosan Gasly vezeti az autót.

    „Szerintem nagyon nagy szüksége van a nyári szünetben egy kis kikapcsolódásra egy ilyen első félszezon után. Ezalatt tanulhat a hibáiból. Elengedhetetlen számunkra, hogy előrébb végezzen, ha üldözni akarjuk a Ferrarit.”

    Verstappen sima összetettbeli harmadik helye mellett nyilvánvaló, hogy Gasly gyenge szereplése miatt nem ők a másodikak a Mercedes mögött. Ennek ellenére Horner számít a 23 éves pilótára: „Őt akarjuk az autóban látni a szezon végéig. De nagyon kellene, hogy többet hozzon ki az autóból.”