Címke: Max Verstappen

  • Abiteboul visszaszólt Verstappennek: Meghaladtuk az 1000 lóerőt!

    Abiteboul visszaszólt Verstappennek: Meghaladtuk az 1000 lóerőt!

    Cyril Abiteboul megerősítette, hogy a Renault motorja már több mint 1000 lóerős, és ezt akár bizonyítani is tudja GPS adatokkal. Augusztus elején Max Verstappen azonban nem hitt ebben. A holland pilóta versenyzett pár évet a Renault erőforrásaival, de inkább szenvedett annak megbízhatóságával és erejével. Verstappen kételkedik is benne, hogy elérték volna az 1000 lóerős határt, és élcelődött ezen a Magyar Nagydíj alatt egy sajtótájékoztatón:

    „Ha tényleg ez a helyzet, akkor igen csak rossz az autójuk!”

    Abiteboul most válaszolt neki az Auto Hebdo hasábjain, és azt is elárulta, hogy miképp érték mindezt el:

    „Erős a motorunk, efelől kétség sincs. Meghaladtuk az 1000 lóerős határt már pár versennyel ezelőtt. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik szkeptikusak és poénkodnak rajtunk, de a GPS adatok nagyon is azt mutatják, hogy igazunk van. Állandóan azonban nem használhatjuk, mert kockáztatnánk vele a motor épségét. Ha megnézzük a teljesítményünket Montrealban, Spában és Monzában, akkor nem illethet kritika minket. Valójában már 2016-ban elkezdtünk egy átszervezést Viryben, a gyárunkban. Három évvel később pedig lett egy top erőforrásunk.”

    Abiteboul reméli, hogy a motorjuk sokkal megbízhatóbb lesz, és újra meghatározó erő lehetnek majd a Forma-1-ben.

  • Alesi: Leclerc önkritikus, Verstappen nem

    Alesi: Leclerc önkritikus, Verstappen nem

    Az olasz La Gazzetta dello Sport megkérte Jean Alesi-t, mondja meg, szerinte miben különbözik Charles Leclerc és Max Verstappen. A francia ex-versenyző szerint míg a monacói tud önkritikát gyakorolni, addig holland vetélytársa erre nem képes.

    ,,Ők ketten teljesen más karakterek, ami azt eredményezheti, hogy más irányba fejlődnek tovább. Charles mindig megbeszéli magával a dolgokat, és nagyon kritikus önmagával szemben. Emlékezzünk vissza csak a hockenheim-i hibájára, vagy arra, amit Bakuban követett el. Visszatekintett rájuk, analizálta őket, majd javított saját magán és a hozzáállásán.”

    Alesi szerint Verstappen Leclerc az ellentettje, ugyanis ő általában azt hiszi, hogy a problémák mástól erednek, és nem fordul meg a fejében az, hogy akár ő is okozhatja azokat a gondokat.

    ,,Nos, sokkal nehezebb tovább fejlődni versenyzőként, ha ilyen mentalitással rendelkezik valaki.”-utalt a holland viselkedésére a francia.

  • Az Amerikai Nagydíj után dönt a Red Bull a 2020-as pilótafelállásról

    Az Amerikai Nagydíj után dönt a Red Bull a 2020-as pilótafelállásról

    Helmut Marko elárulta, az Amerikai Nagydíjat követően döntik el, ki fog versenyezni a Red Bull-nál 2020-ban.

    Max Verstappen pozíciója a legbiztosabb, bár a pletykák arról szólnak, hogy Sebastian Vettel akár ismét kék overallt ölthet, viszont Marko elutasította ezt a lehetőséget.

    ,,Nem tudom mik Sebastian elképzelései a jövőjével kapcsolatban. Csodálatos éveket éltünk át együtt, de nekünk van négy versenyzőnk, így ő nem releváns opció a számunkra.”

    Az osztrák szakember nagyon elégedett Alex Albonnal, amit meg is osztott a nagyérdeművel, így a brit-thai pilóta a legesélyesebb a második ülésre.

    ,,Nagyon jól beleillik a csapatba, a Belga Nagydíjon való bemutatkozása nagyon erős volt. Ő tehát az egyik, akivel számolni lehet.”

    Ennek ellenére a végső döntés csak november elején fog megszületni:

    ,,Az Amerikai Nagydíj után hozunk döntés arról, hogy ki fogja vezetni jövőre a másik autónkat.” –árulta el Marko.

     

  • Verstappen szívesen lenne Leclerc csapattársa!

    Verstappen szívesen lenne Leclerc csapattársa!

    Max Verstappen elárulta, hogy örömmel lenne Charles Leclerc csapattársa a Forma-1-ben. Briliáns húzás lenne a két 21 éves fiatalt egy csapatnál látni, hiszen mindketten a feltörekvő új generáció tagjai. Giancarlo Fisichella korábbi Forma-1-es autóversenyző áradozott róluk a La Gazzetta dello Sportnak:

    „Rengeteg olyan pilóta akad, akik csak pár év alatt, de történelmet írtak a Forma-1-ben. Az új generáció pedig gyorsan megmutatta magát. Ha csapatvezető lennék, egyértelműen Leclercre és Verstappenre tennék.”

    Olaszországban máris arról cikkeznek, hogy háromszorosára növelnék Leclerc fizetését 2020-ra, tehát a jelenlegi 3 millió eurós fizetéséből 9 millió lenne. Verstappen pedig boldog jelenleg a Red Bull-Hondánál, bár 2020 után nem kötelezte még el magát. Róla a Ziggo Sportnak beszélt édesapja, Jos Verstappen:

    „A legfontosabb az, hogy olyan autónk legyen, amivel képes lesz akár világbajnokká válni. Most azonban nem változtatunk. 2020-ra koncentrálunk, aztán majd meglátjuk.”

    Maxnak pedig nem okozna problémát az, ha Leclerc lenne a csapattársa:

    „Charles és én kijönnénk egymással egy csapatban. Mindketten nyerni akarunk, de tiszteljük egymást. Nem tagadom, nyilván lenne közöttünk konfliktus, de nem olyan, mint Hamilton és Rosberg között volt a Mercedesnél.”

    Jos is egyetért a Verstappen-táborból azzal, hogy a fia „nem fél” Leclerctől, aki most megnyerte a futamokat Spa-Francorchampsban és Monzában is:

    „Ismerjük Leclerc munkásságát jó ideje, Max már régóta megy ellene. Gyors versenyző, és azt hiszem, hogy az elkövetkezendő években remek lesz látni majd a Hamilton, Verstappen, Leclerc csatákat. Ez jót tesz a sportágnak is.”

  • Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Max Verstappen úgy érzi, a büntetése nélkül felvette volna a versenyt a Ferrarikkal és a Mercedesekkel a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    A holland autójában a hétvége előtt motort cseréltek, ezért a rajtrács végére kényszerült, ráadásul a futam rajtja után még a szárnya is megsérült. Ezek után végül bejött azért a 8. helyre, de szerinte ennél több volt a versenyben.

    „Tudtam volna menni a többiekkel az elején. Láttam őket a kivetítőkön, és szemmel tartottam a fejlődésem” – mondta. „Tudtam a köridejeiket, és nem vesztettem hozzájuk képest. Nyilván, ha forgalomba kerültem, ez megváltozott, de ha azt nézzük, amikor üres volt előttem a pálya, nem voltak gyorsabbak. Ez pedig eléggé ígéretesen hangzik egy olyan pályán, ahol általában nem vagyunk versenyképesek. Néha a hátulról rajtolás jól sül el, mint például tavaly Austinban, de azért nem lehet mindig ilyen. A mostani verseny a túlélésről szólt, és arról, hogy szerezzünk néhány pontot. Ez sikerült, de most már Szingapúrra koncentrálok, ahol ismét az élről rajtolhatok, mert most már letöltöttük a büntetéseinket, és remélhetőleg a problémás futamainkat is ellőttük. Szóval immáron csak a teljesítményre koncentrálhatunk.”

  • Villeneuve szerint Verstappen egy gladiátor, de az F1-nek beszólt

    Villeneuve szerint Verstappen egy gladiátor, de az F1-nek beszólt

    Max Verstappen a Forma-1 egyik utolsó „gladiátora”, véli 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve.

    Verstappent Spa után 2016 bajnoka, Nico Rosberg kritizálta, azzal kapcsolatban, hogy a rajt után a holland összeütközött Kimi Räikkönennel. Verstappen azonban visszavágott, és „új Villeneuve-nek” nevezte Rosberget, amivel Lewis Hamilton is egyetértett.

    Hamilton és Villeneuve is egyetértenek abban, hogy kedvelik Verstappen személyiségét.

    „A Forma-1 túl tiszta lett.” – mondta Villeneuve a Sporzának. „Egyre kevesebb csatát látunk, és kevesebb beszólást a versenyzők között. Ezért kedvelik annyira Verstappent. Ő még mindig egy gladiátor.”

    Ugyan tévés szakértőként is ténykedik, Villeneuve nem rajong a modern Forma-1-ért.

    „A Forma-1 nem egy gazdasági sport, mégis túlzottan ebbe az irányba ment el.” – mondta a kanadai. „Ez nem is egy zöld sport, ugyanakkor megbüntetnek egy motorcseréért. Miért? Ha zöld versenyt akarunk, akkor ott van a Formula E.”

    Villeneuve úgy véli, sok ember egyet is ért vele.

    „Sok embernek hiányzik az, mikor a Forma-1 még nem volt ennyire politikailag korrekt.”

    „A múltban itt igazi férfiak voltak, most viszont a fiúk hamar beülhetnek a volán mögé. Én a versenyért rajongok és az F1 továbbra is a motorsport csúcsa, de nem rajongok ezekért a szabályokért.”

  • Rosberg változtat a hangnemén miután Verstappen helyretette

    Rosberg változtat a hangnemén miután Verstappen helyretette

    Nico Rosberg vlogjai az utóbbi hetekben egyre nagyobb figyelmet kaptak, de az egyszeres világbajnok most behúzza a kéziféket: a kritikák miatt úgy véli, hogy változtatni fog a hangnemén. Az utóbbi adásaiban osztotta a korábbi csapattársát Lewis Hamiltont, mert szerinte a korából adódóan már nem annyira harcos mint kellene, és Max Verstappent is kritizálta amiért kiesett a Belga Nagydíjon. Mindkét megnevezett versenyző válaszolt a kritikákra, Verstappen egyenesen az „új Villeneuve”-nek nevezte. Rosberg visszavonulót fújt és a legutóbbi vlogjában már arról beszélt, hogy változtatni fog a hozzáállásán:

    „Az egyik dolog amit aktív versenyzőként utáltam, amikor konfrontálódnom kellett újságírókkal, vagy korábbi versenyzők illettek kritikával. Esetemben ez a személy gyakran David Coulthard volt. Az őrületbe kergetett, egyszerűen szörnyű volt. Szeretem ezeket az elemzéseket, ugyanakkor nagyon is tisztelem a versenyzőket. Szóval ahogy már említettem, mindig is utáltam konfrontálódni a korábbi pilóták kritikáival. Ezen nekem is változtatnom kell. Nem akarom, hogy a korábbi kollégáim akiket tisztelek, ilyesmiket halljanak tőlem. Emiatt változtatni fogok a hangnememen.”

  • Hamilton is odaszúrt Rosbergnek

    Hamilton is odaszúrt Rosbergnek

    Max Verstappen után Lewis Hamilton is odaszúrt 2016 világbajnokának, miután az elmondta a véleményét a holland fiatalról.

    Nico Rosberg a youtube csatornáján értékelte a Belga Nagydíj történéseit, amiben keményen kritizálta Max Verstappent. A Red Bull pilótája pedig keményen visszaszólt a német bajnoknak.

    Lewis Hamilton is olvasta Verstappen reakcióját, és osztotta a véleményét, amelyen az instagram oldalán is hangot adott, megosztotta ugyanis a holland szavait, ami mellé egy tapsoló emojit rakott.

    https://twitter.com/tthirzaa/status/1170275220638371841?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1170275220638371841&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Fmax-verstappen-nico-rosberg-jibe-lewis-hamilton-stitches%2F

    Monzában pedig arról kérdezték, hogy mit gondol egykori csapattársa utóbbi véleményeiről.

    „Őszintén megvallva nem sok mindent gondolok erről. Nagyon viccesnek találtam, Max alapvetően egy vicces srác, így jól felnevettem mikor olvastam a reakcióját.  Érdekes ez a helyzet, mert minden versenyző, aki volt már a Forma-1-ben az jól tudja, hogy milyen az, amikor kívülről kritizálják őket, viszont amikor ezen versenyzők nyugdíjba vonulnak, akkor ők válnak ilyen kritikussá, furcsa dinamika ez. Így sajnos néhány pilóta irrelevánsá válik, hiszen mások fényének kell ártaniuk, ahhoz, hogy ők a középpontban maradjanak. De úgy néz ki, hogy ez a sport útja.” – mondta ki nyíltan Hamilton.

  • A Honda tudatta, mi volt a baj Verstappen motorjával

    A Honda tudatta, mi volt a baj Verstappen motorjával

    Azt már a hétvégét megelőzően lehetett tudni, hogy Max Verstappen motorcsere miatt a mezőny végére kényszerül.

    Ilyen esetekben a versenyzők értelemszerűen nem szoktak az időmérőre összpontosítani, csak a versenyre. Így tett Max Verstappen is a tegnapi monzai kvalifikáción, csak egy mért időt akart teljesíteni a Q1 legvégén, viszont ahogy elkezdte a körét, motorproblémára panaszkodva lehúzódott és beevickélt a boxba. A Honda most elmagyarázta, mi volt a gond.

    „Maxnek nem volt esélye feliratkozni az eredménylistára, mert a kerekei túlságosan kipörögtek, amikor egy magasított rázókőre hajtott rá” – nyilatkozta Toyoharu Tanabe, a Honda szakembere. „Ennek eredményeképp a motornak nagyobb fordulattal kellett pörögnie, és egy biztonsági módba váltott át. Ráadásul egy FIA biztonsági mód is beiktatásra került, ami csökkentette a motorerőt.”

  • Verstappen esőben reménykedik

    Verstappen esőben reménykedik

    Max Verstappen a mai versenyt a mezőny végéről kezdi majd meg, ugyanis motort cseréltek autójában.

    A holland az időmérőn nem is futott mért időt, bár akart, csak elromlott a motorja. De azt nem hiszi, hogy ez hatással lesz a versenyére.

    „Ki akartam menni egy körre” – mondta. „Meg akartam nézni, mennyire vagyunk versenyképesek a Q1-ben, de ahogy kiértem a kettes kanyarból, motorerőt vesztettem, és meg kellett szakítanom a kört.”

    Verstappen tudja, hogy nehéz lesz harcolni az élmezőnnyel ennyire hátulról rajtolva.

    „Szárazon kemény lesz, mert az első néhány körben nagyon el fognak húzni. Ráadásul ezen a pályán kevés a kanyar, szóval nem lehet olyan sok időt nyerni egy körön, így pedig nehéz lefaragni a különbségeket. Esőben ezzel szemben már kicsit nagyobbak lesznek a különbségek, és akkor az élen is kiköthetünk. Őszintén remélem, hogy esni fog! De még ha száraz is lesz, megpróbálunk egy jó versenyt kihozni ebből.”