Címke: Max Verstappen

  • Elhibázott dolog volt, hogy határidőt adtam a 2020-as Red Bull párosnak

    Elhibázott dolog volt, hogy határidőt adtam a 2020-as Red Bull párosnak

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko elárulta, hogy hibázott, amikor azt állította, hogy már eldönti majd Mexikó után, hogy kikkel indul az energiaitalos csapat 2020-ban. Pierre Gaslynak katasztrofális első féléve volt a bemutatkozó szezonjában az anyacsapatnál, így a nyári szünet után visszarakták a Toro Rossoba, míg Alex Albon pedig pont a helyére került.
    Ő is ugyan némi lemaradásban van Verstappen sebességéhez képest, még ha olykor képes is a Q3-ban ugyanolyan időre mint a csapattársa, például Japánban. Közösen eltöltött idejük alatt azonban Albon Verstappen ellen 58-39-re vezet a megszerzett pontok terén.

    Red Bull jövő évi párosával kapcsolatban azonban a döntés még várat magára, sőt, Marko elismerte az Autosportnak, hogy hibázott azzal a korábbi nyilatkozataiban, hogy a Mexikói Nagydíj környéken elárulja már ezt:

    „Hiba volt ezt mondanom. A fejemben az volt, hogy Mexikó az Amerikai Nagydíj után lesz, ehhez képest idén fordítva van. Menet közben annyit azonban megerősítettünk, hogy mindhárom versenyzőnk, tehát Albon, Gasly és Kvjat is maradnak a csapatainkban. Max helyzete pedig amúgy is tiszta. Így viszont már nem kapkodnánk el a döntést, hogy ki, és melyik csapatban vezethet majd.”

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, hogy Albon az anyacsapat második versenyülését csak elveszíteni tudja, de Markora jó benyomást tett az angol-thaiföldi pilóta, mióta feljebb léphetett:

    „Ő és Max erős páros. Utóbbi pedig megengedheti magának azt, hogy egy erős pilóta kerüljön mellé. Suzukában pedig azt is bemutatta már Albon, hogy már majdnem olyan gyors is tud lenni, mint Max.”

  • Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Max Verstappen ismét sok kritikát kapott vezetési stílusa miatt, a holland pilóta Mexikóban mindkét Mercedeses versenyzővel ‘találkozott’, Lewis Hamilton ezért finoman kritizálta is a Red Bull versenyzőjét. A brit bajnok álláspontjával Sebastian Vettel is egyet értett, szerintük a 22 éves versenyzőnek, mindig extra helyet kell hagyni, ugyanis ha ez nincs meg, akkor ütközés lesz a történet vége.

    Valtteri Bottas azonban megvédte Verstappent, a finn szerint ez a történet túlságosan fel lett nagyítva, a Mercedeses versenyző elismeri, hogy a holland néha túl agresszív, de ezzel semmi baj nincs.

    ,,Szerintem ez az egész egy kicsit fel van fújva. Láttunk már, hogy nagyon jó futamokat és nagyon szép előzéseket is tud produkálni. Keményen és fair módon szokott versenyezni, ugyanakkor néha történnek ilyen dolgok, amit szerintem jobban felfújnak a kelleténél. Igen, ő egy agresszív versenyző, de ezzel nincs semmi baj. Nyilvánvalóan minden versenyző máshogy viselkedik, ezért mindenkit máshogy kezelsz a pályán. Unalmas lenne, ha mindannyian ugyanolyanok lennénk.” – nyilatkozta a finn versenyző a Sky Sportsnak az F1 Festival keretein belül.

    Verstappen egykori csapattársa, Daniel Ricciardo és hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint Bottas, az ausztrál emellett kiemelte, ő szereti a holland stílusát.

    ,,Már az első naptól kezdve bizalmatlan vagyok vele szemben!” – viccelődött Ricciardo. – ,,Néha tisztában vagy azzal kivel versenyzel, néha nem. Szerintem vannak olyan pillanatok, mikor túlságosan is koncentrálsz magára a harcra és olyankor nem is esik le, kivel állsz szemben. A rajtnál azonban, ha tudod, hogy bizonyos pilóták mellől indulsz, akkor talán egy kicsit… nem is tudom. Én kedvelem őt (Verstappen), keményen harcol, és inkább mérkőznék meg olyasvalakivel, aki ilyen stílusban versenyez, mint egy olyannal, akit nem igazán érdekel a védekezés és a támadás.”

     

  • Marko Red Bull győzelmeket vár a szezon hátralévő részében

    Marko Red Bull győzelmeket vár a szezon hátralévő részében

    A Red Bull abban bízik, hogy a 2019-es szezon hátralévő versenyein a győzelemért tudnak majd harcolni.

    Dr Helmut Marko azonban azt is elmondta, hogy nagyon zavarja, hogy Mexikóban bár az időmérőn Max Verstappen gyorsabb volt mindenkinél, azt nem tudta győzelemre váltani.

    „Max két másodperccel gyorsabb volt az élen haladónál a versenyen, kemény gumikon.” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „Ha ilyen gyors az autó, akkor ez különösen dühítő (hogy nem tudott nyerni).”

    Marko szerint azonban ezt már akár a hétvégén, Austinban pótolhatja a holland versenyző.

    „Szingapúr és Oroszország kivételével mindig gyors autónk volt.” – mondta. „Szingapúrban elrontottuk a beállításokat, Oroszországban pedig nem volt új üzemanyagunk.”

    „De arra számítok, hogy a következő pályákon győzelmekért tudunk majd menni.”

  • Jos: Hamilton és Vettel fenyegetve érzi magát Verstappen által

    Jos: Hamilton és Vettel fenyegetve érzi magát Verstappen által

    A fiatal holland édesapja szerint Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is „fenyegetve” érzi magát Max Verstappen által. Mexikóban a világbajnok Hamilton kiakadt Verstappen agresszív versenyzésén, Vettel is megerősítette a kollégája véleményét. A Ziggo Sportnak nyilatkozva azonban Jos Verstappen némileg másképp látja a helyzetet:

    „Szerintem Lewis veszélyben érzi magát Max miatt. Max beültette magát az agyukba, ami nem meglepő. Ha jövőre Max jó autót kap, majd meglátják.”

    A fiatal holland ugyanakkor rengeteg kritikát kapott a mexikói viselkedése miatt, amiért figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót, valamint benne volt a rajtot követő ütközésekben. A Red Bull azonban nem ért ezzel egyet. Dr. Helmut Marko nyilatkozta, hogy a legnagyobb baja az volt, hogy Max nyíltan elismerte, hogy nem lassított le Valtteri Bottas balesetét követően:

    „Az egyetlen dolog amit javasolhatunk neki, hogy a jövőben a válaszaiban legyen kicsit diplomatikusabb.”

  • Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Jos Verstappen szerint a fiának be kellett volna fognia a száját

    Max Verstappen apja szerint a Red Bullnál versenyző fiacskája jobban tette volna, ha nem mond semmit a sárga zászlós esetről, miután Valtteri Bottas ütközött Mexikóban az időmérőn. Mint az ismert, szóban is megerősítette a 22 éves Max, hogy nem lassított az incidens után, és annyit üzent a FIA-nak, hogy akkor töröljétek a körömet. Verstappen azonban elvesztette a pole pozícióját is.

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi jelezte, hogy személyesen beszélni akar a sráccal a biztonságról és a sárga zászlókról Austinban. A Ziggo Sportnak ugyanakkor Jos nyilatkozott, aki maga is versenyzett korábban a Forma-1-ben:

    „Megbeszéltük a sajtótájékoztatón történteket. Szerintem semmit se kellett volna mondania erről. Max mondta nekem, hogy nem is látta a sárga zászlót egyáltalán, amit meg is értek, mert normál esetben a csapat informál ilyesmiről egy ilyen helyzetben. Látta, hogy mások sem emelték el a gázról a lábukat, így Max most csalódott, hogy csak őt büntették. Ugyanakkor ebből is tanulnia kell. Időt kell hagyni az ilyen dolgoknak. Maxnak néha ami a szívén az a száján, de ő ilyen. Ugyanakkor a királykategóriában nem lehet mindig ilyen. Szép dolog, hogy mindig ilyen egyenes, de most nem kellett volna mondania semmit sem.”

  • Újra felröppent a pletyka, mely szerint Hülkenberg a Red Bullnál köthet ki

    Újra felröppent a pletyka, mely szerint Hülkenberg a Red Bullnál köthet ki

    Nico Hülkenberg ádáz üléskeresésben van, mert a Renault-tól mennie kell év végén Esteban Ocon érkezése miatt.

    Jack Plooij, egy holland újságíró pedig továbbra sem zárja ki, hogy a német a Red Bullnál találhat helyet. Ezt egy rádióműsorban mesélte el, ahol más helyszíni pletykákról is beszélt, és azt is elárulta, hogy őt is sújtotta az a bizonyos ételmérgezés, mely Gaslynak is okozott kellemetlenségeket.

    „Egy pletyka szerint kiköthet Max mellett” – mondta Plooij Hülkenbergről. „Erre most mindenki azt mondja, hogy hú, de Alex Albon jól megy. De ha bajnokká akarsz válni, el kell venni néhány pontot az ellenfelektől, ehhez pedig inkább egy tapasztalt pilótára van szükséged.”

  • Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Az FIA állítja, Verstappent nem a nyilatkozata miatt kezdték el vizsgálni

    Max Verstappen futotta ugyan a leggyorsabb kört a szombati időmérőedzésen Mexikóban, ám mivel megszegte a szabályokat és nem lassított le a sárga zászlós periódus alatt, az FIA 3 rajthelyes büntetéssel sújtotta.

    Valtteri Bottas a Q3 utolsó perceiben csapta falna autóját, emiatt pedig több versenyzőnek is el kellett vennie a gázról a lábát. A holland pilóta azonban ezt nem tette meg, lila szektort produkált a kérdéses szakaszon, megfutott a leggyorsabb kört mellé, és bezsebelte karrierje második rajtelsőségét.

    Sokaknak azonban furcsa volt az eset, és várták, vizsgálják-e a 22 éves versenyzőt, ám a stewardok úgy döntöttek, nem szükséges tüzetesebben kielemezni a történteket, ugyanis a Red Bull pilótája lassított az utolsó mini-szektorban.

    A sajtótájékoztatóan azonban Verstappen bevallotta, látta Bottast, ám direkt nem emelte el a gázról a lábát. A kijelentése után, jött a hivatalos információ, beidézték a renitens versenyzőt, majd egy órával később kiderült, elveszítette pole pozícióját, 3 helyes rajtbüntetést kapott és emellett még két büntetőponttal is gazdagabb lett.

    Michael Masi állítja, nem a holland megjegyzése miatt nyitották meg az ügyét, a versenyigazgató szerint a stewardok akkor már foglalkoztak az esettel, mikor a nyilatkozat zajlott:

    ,,Akkor én már szóltam a versenyfelügyelőknek, hogy nézzék át az ügyet, Max csak ezután tette meg nyilatkozatát. Azonban a történek fényében az elsődleges dolgom az volt, hogy megbizonyosodjak Valtteri állapotáról és kiküldjem az orvosi autót. Ez volt az első, amit meg kellett tennem, utána arról kellett gondoskodnom, hogy az autó visszakerüljön a csapathoz, majd a pálya helyreállításnak folyamatát kellett felügyelnem, és biztosítanom kellett azt, hogy a következő eseményre minden a helyére kerüljön. Ezek is a munkakörömhöz tartoznak, ki kellett mennem, és ellenőrizem kellett azt, hogy minden rendben zajlik-e. Mikor ezzel végeztem, visszatértem az irodámba és többi feladatommal foglalkoztam, át néztem az összes rendelkezésünkre álló adatot arról a három pilótáról, (Hamilton, Vettel, Verstappen) akik utoljára fejezték be a körüket. Eközben a stewardok el voltak foglalva a Toro Rosso és a Renault nem biztonságos kiengedésének ügyével, épp a meghallgatást bonyolították le. Mikor ez az ügy lezárult, akkor adták ki az újabb idézést. Átnéztünk minden információt annak érdekében, hogy megállapítsuk, a három versenyző közül, valamelyik vétett-e a szabályok ellen , nos kiderült, hogy az egyik igen.”

  • Verstappen: Ha ott befordulok, akkor neki megyek Hamiltonnak

    Verstappen: Ha ott befordulok, akkor neki megyek Hamiltonnak

    Max Verstappen versenye nem úgy indult, ahogy eltervezte, ugyanis rögtön a rajt után ‘találkozott’ Lewis Hamiltonnal, majd pár körrel később Valtteri Bottasszal akadt össze.

    A holland versenyző jó rajtot vett, rögtön a brit mellé került, ám kakaskodásuk eredményeként mindkettőjüknek a füvön kellett visszamenni a pályára. A Red Bull pilótája veszített több pozíciót, majd mikor a Mercedes finn versenyzőjét akarta előzni, riválisa első szárnya kivágta a jobb hátsó abroncsát, így a 22 éves versenyzőnek korán kellett kereket cserélnie.

    Verstappen azonban kihozta a maximumot a versenyéből, a hatodik helyre ért fel.

    ,,Kihoztam a legtöbbet a versenyből a s**r kezdet után. A rajtom jó volt, aztán Lewist kiszorította az egyik Ferrari, ezért veszített egy kis lendületet. Az egyes kanyarban kívülről jött, majd a kettesben nagyon mélyet fékezett. Ha ott befelé mozdulok és befordulok, akkor neki megyek, ezért kellett a füvön átmennem, és emiatt sok pozíciót veszítettem.”

    Ezután a kaland után a nyolcadik helyre esett vissza a holland, Bottas mögé. Négy körrel később előzésre szánta el magát az ifjú versenyző, ám végül nem járt szerencsével, ugyanis jobb hátsó defektet kapott a viadal során.

    ,,Vissza kell néznem a felvételeket, hogy megtudjam, mi nem sikerült, és miért kellett egy teljes kört mennem defektes gumival. Viszont a kemény keverék a vártnál jobban működött, ezért az elől lévő srácok szintén az egy kiállás mellett döntöttek, de az én etapom volt természetesen a leghosszabb.” -értékelte versenyét Verstappen a Ziggo Sportnak.

  • Hamilton finoman beszólt Verstappennek

    Hamilton finoman beszólt Verstappennek

    Lewis Hamilton elismerte, ha Max Verstappennel kell csatároznia, akkor mindig extra helyet hagy a hollandnak.

    A Mercedes versenyzője a rajt után találkozott össze riválisával, a 22 éves versenyző, próbálta megelőzni a britet, ám a két pilóta összeért és egymás útját akadályozta, majd a füvön áthajtva tértek vissza a pályára.

    A futam utáni sajtótájékoztatóan kikérték az ötszörös világbajnok véleményét a rajt utáni kakaskodásról, valamint a brit azt a kérdést is megkapta, máshogy kell-e kezelni Verstappent, mint a többi versenyzőt, Hamilton a következőket válaszolta:

    ,,Minden versenyző egy kicsit más, vannak okosabbak, egy-kettő nagyon is az és emellett agresszív, de vannak olyanok is akik butábbak. Az eddigi tapasztalatom alapján, egyes embereknek több helyet kell hagyni, mint másoknak. Vannak, akik kellőképpen határozottak, nagyon tiszteletteljesek ezért nem kell extra helyet hagynod. Ám igen, Max az a versenyző, akivel találkozni fogsz, ha nem hagysz neki extra területet. Legtöbbször ezt fogod csinálni. Nem volt most sok helyem, így nem tudtam annyit adni, ugyanakkor nem hinném, hogy ezt szándékosan csinálná, vagy hasonló. Mindenesetre én azon voltam, hogy egyenesen tartsam az autót a történtek után.”

    Sebastian Vettel véleményét is kikérték a témával kapcsolatban, ám a német elég szűkszavúan válaszolt:

    ,,Másoljátok ki amit mondott (Hamilton) és illesszétek a nevem mellé.”

  • A nap versenyzője: Mutatjuk kik kapták a legtöbb szavazatot Mexikóban

    A nap versenyzője: Mutatjuk kik kapták a legtöbb szavazatot Mexikóban

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Mexikóban ezt Max Verstappen érdemelte ki, aki a verseny elején az utolsó helyre esett vissza, onnan azonban visszaküzdötte magát a 6. helyre.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 20.2%
    Lewis Hamilton – 17.6%
    Sebastian Vettel – 12.2%
    Daniel Ricciardo – 9.4%
    Alex Albon – 8.5%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel
    Japán Nagydíj Valtteri Bottas
    Mexikói Nagydíj Max Verstappen