Címke: Max Verstappen

  • Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    Horner: Minden dicséret Hannah-t illeti

    A legtöbb futamgyőzelem után a csapatfőnökök a versenyzőjük kvalitását dicsérik, ám Brazíliában Christian Horner stratégájuknak, Hannah Schmitznek gratulált.

    Max Verstappen a pole pozícióból kezdte meg a futamot, őt Lewis Hamilton üldözte körökön át. A két csapat a másik stratégiai lépéseit folyamatosan lefedte, ám az 52. körben az osztrákok olyan döntést hoztak, amivel a futamgyőzelem végérvényesen a zsebükbe vándorolt.

    Valtteri Bottas kiesett a versenyből, autója rossz helyen volt, így a Safety Car-t beküldték a pályára. A Red Bull azonnal berántotta a hollandot, és feladva az első pozíciót kereket cseréltek az autóján. A Mercedes amikor meglátta a Red Bullt kint állni, rászóltak Lewis Hamiltonra, hogy Verstappen cselekedetének ellentettjét hajtsa végre. A brit ugyan átvette egy ideig a vezetést, ám mikor a verseny újraindult a 22 éves pilóta a friss abroncsokon szinte rögtön maga mögé utasította a hatszoros világbajnokot.

    A merész döntés tehát kifizetődött és a győzelemig vezette a Bikákat. Később kiderült, ez a  stratégia Hannah Schmitznek volt köszönhető, ugyanis ő javasolta a kerékcserét a csapatnak.

    ,,Minden dicsért Hannah-t illeti. Ő hozta fel ezt a lehetőséget, az ő ötlete alapján hajtottuk végre a bokszkiállást. Egy igazán merész húzás volt, ugyanis tudtuk, hogy Lewis az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit mi teszünk. Egy agresszív döntés volt tehát, de működött. Ezért küldtem őt fel pódiumra. Hannah egy dolgozó anyuka, aki eszméletlen mennyiségű órát képes a gyárban tölteni, mindent belead, és ezt nevezem én igazi csapatmunkának.” -nyilatkozta Horner.

  • Marko: Gasly megmutatta a klasszisát és tehetségét Brazíliában

    Marko: Gasly megmutatta a klasszisát és tehetségét Brazíliában

    A brazil dobogós helyezése a bizonyíték arra, hogy Pierre Gasly tehetséges Forma-1-es pilóta. Ez a véleménye Dr. Helmut Markónak, a Red Bull közismerten keménykezű versenyzői menedzserének, aki korábban szemrebbenés nélkül visszazavarta a junior csapatukhoz a francia pilótát.

    Gasly azonban a Toro Rossóhoz történt visszatérését követően jó teljesítménnyel rukkolt elő, az elmúlt vasárnap pedig kimaradt a balhékból, így Interlagosban második lett. A Canal Plusnak nyilatkozott Marko:

    „Pierre megmutatta itt a klasszisát. Tudjuk, hogy tehetséges, és ma ezt bizonyította is. Senki nem látta ezt előre. Ez egy fantasztikus eredmény. Mindenki boldog most emiatt, és persze, hogy megünnepeljük!”

    Max Verstappen, Gasly korábbi csapattársa az év elejéről nyerte a futamot a Red Bull Racingnek, így újra Honda motoros autók végeztek a az első két helyen, amire évtizedek óta nem volt példa. A holland pilóta is méltatta Gasly-t:

    „Mindig is tudtam, hogy nagyon gyors versenyző. Talán az év eleje nem úgy sikerült neki ahogy kellett volna, de láthatjátok, Pierre nagyon erős. Visszatért a Toro Rossóba, és már ezen futam előtt is jó eredményeket szállított. Így most még motiváltabb lett.”

    Verstappen csapattársa 2020-ban ennek ellenére Alexander Albon lesz.

  • A nap versenyzője: A Red Bullosoké a siker

    A nap versenyzője: A Red Bullosoké a siker

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Brazil Nagydíjon ezt a győztes Max Verstappen érdemelte ki, míg a második legtöbb szavazatot Alexander Albon kapta, aki kis híján dobogós lett, ám végül Hamilton ütközött vele, megfosztva ezzel a thai-brit versenyzőt a harmadik helytől.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Max Verstappen – 22.2%
    Alex Albon – 13.8%
    Charles Leclerc – 12.8%
    Carlos Sainz – 11.7%
    Pierre Gasly – 7.1%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
    Szingapúri Nagydíj Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj Sebastian Vettel
    Japán Nagydíj Valtteri Bottas
    Mexikói Nagydíj Max Verstappen
    Egyesült Államok Nagydíja Alexander Albon
    Brazil Nagydíj Alexander Albon
  • Horner: Verstappen győzni jött, más nem lett volna jó neki

    Horner: Verstappen győzni jött, más nem lett volna jó neki

    Christian Horner Max Verstappen teljesítményét éltette a kaotikus Brazil Nagydíjon aratott győzelme után.

    A holland pilóta azután állt ki a boxba, hogy a safety car pályára gurult a verseny vége felé közeledve. Az így elvesztett pozíciókat visszaszerezve nyert, míg mögötte a második korábbi csapattársa, a most Toro Rossóhoz visszakerülő Pierre Gasly lett.

    Hamilton Albonnal ütközött, ami megfosztotta a thai versenyzőt első dobogójától. Horner a versenyt követően a Sky Sportsnak nyilatkozott mindhárom idei pilótájáról.

    „Fantasztikus verseny volt. Nem létezik, hogy [Verstappen] hagyta volna kicsúzni a győzelmet a kezei közül. Az új gumikkal nála volt az előny, és ezt ki is használta az [safety car utáni] első körben.”

    „Nagyon szurkoltam Alexnek [Albon]. Mondtam neki, eljön az ő ideje is, ez mindenképpen egy olyan verseny volt, amire büszke lehet. Világbajnokokat előzött meg, biztos, hogy lesz még esélye.”

    Az ütközés kapcsán Hamilton teljes felelősséget vállalt a leintést követően, amikor Hornert az esetről kérdezték, a következőt mondta:

    „Az egy megtévesztő kanyar, mert az az ideális ív, amin Albon volt. Lewis ezért egy bátortalan manőverrel próbálkozott.”

    Idény menesztett versenyzőjét is éltette, aki Hamiltont visszatartva lett második.

    Abban a környezetben [a Toro Rossónál] kevesebb a nyomás. Ragyogóan teljesít, ez pedig jót tesz majd az önbizalmának. És jó a csapatnak is, nagyszerű őket látni, amint ilyen eredményt érnek el.”

  • Valóban benne van még a pakliban, hogy a Honda 2020 után kiszáll

    Valóban benne van még a pakliban, hogy a Honda 2020 után kiszáll

    Max Verstappen menedzsere elismerte, hogy meg van az esély arra, hogy a Honda 2020 után talán újra kiszáll a Forma-1-ből.

    Amennyiben Verstappen szeretne minden idők eddigi legfiatalabb világbajnoka lenni, jövőre meg kell nyernie első bajnoki címét. Ennek kulcsa pedig menedzsere szerint is a Red Bull erőforrása lehet.

    „Mi – azaz Max, Jos és én -, kellemes meglepetésnek ítéljük a Hondát.” – mondta Raymond Vermeulen a De Limburger című lapnak.

    Mindemellett Verstappanék jövőre bajnoki címet akarnak, ellenkező esetben lehetséges, hogy másik csapatot keresnek.

    „A csapatnak az első naptól fogva készen kell állnia, beleértve a Hondát is.” – mondta Vermeulen a 2020-as szezonra vonatkozóan. „Már Melbourne-ben is ott kell lennünk, mert ha az ember bajnok akar lenni, akkor erre van szükség 22 futamon át.”

    „Idén ez nem így volt, szóval kell egyet előre lépnünk. Hullámvölgyekkel nem lesz az ember világbajnok.”

    Max mindenképpen készen áll.

    „Jelenleg nincs hova tovább fejlődnie. Ő egy teljes versenyző. Az utolsó löketnek a csapattól kell érkeznie.”

    „Helmut Marko maga is mondta, hogy rajtuk áll, hogy Max olyan autót kapjon, amivel bajnok lehet.”

    Hozzátette azonban, hogy benne van a pakliban, hogy 2021-ben Verstappen csapatot vált.

    „Továbbra is fantasztikus helyzetben vagyunk egy top csapatnál, de nyerni akarunk.” – mondta Vermeulen.

    Ezt az elképzelést az is fokozhatja, hogy a Honda egyelőre nem kötelezte el magát az F1-ben a 2020 utáni időszakra.

    „Heti rendszerességgel tájékozódunk a helyzetről. Magunk beszéltünk a Hondával, Japánban.”

    „Azt mondták, hogy 2020 egy nagyon fontos év. Folytatni akarják, de még várunk, hogy felszálljon a fehér füst (döntés szülessen).”

    Vermeulen hozzátette, hogy nem aggódnak amiatt, hogy 2021-re Verstappen mellett többek között Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is szabadon igazolható lesz.

    „Nem aggódunk emiatt.” – mondta. „De 2021 előtt, az új szabályok mellett, nehéz lesz jó döntést hozni. A múlt nem lesz garancia a jövőre.”

    „Saját szemünkkel figyeljük majd, mit csinál a Red Bull és odafigyelünk arra is, hogy mit akarnak a többiek.”

  • Brazil Nagydíj: Verstappen nyert, a Ferrarik kiütötték egymást!

    Brazil Nagydíj: Verstappen nyert, a Ferrarik kiütötték egymást!

    Max Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, míg a két Ferrari egymást ütötte ki a versenyből.

    Napos körülmények között kezdődött a Brazil Nagydíj. Verstappen indult a pole-ból, Vettel és Hamilton elől.

    Gond nélkül elrajtolt a mezőny, senki nem keveredett incidensbe. Verstappen megtartotta az első helyet, míg Vettelt megelőzte Hamilton.

    Ricciardo később összeakadt Magnussennel, mikor előzni próbálta, a dán autója meg is forgott, de folytatni tudta a versenyt. Ricciardo esetében az első szárny sérült, meg is ejtett egy boxkiállást, így a mezőny legvégére tudott csak visszatérni. Ezen felül a versenyfelügyelők 5 másodperces büntetést osztottak ki az ausztrálnak.

    11 kör elteltével a 14. helyről induló Leclerc már a hatodik helyen haladt.

    A 21. körben Hamilton kezdte meg az élmenők boxkiállását. A második helyről állt ki és a hatodik helyre tudott visszatérni. Rögtön utána Verstappen is érkezett az élről. A boxutca kijáratánál majdnem össze is ütközött Kubicával, így Hamilton kényelmesen megelőzte a hollandot. Kubica az esetért később 5 másodperces büntetést kapott.

    Hamilton és Leclerc hamar megelőzték azonban Lecercet, míg nem Verstappen Hamiltont is visszaelőzte, egy körön belül, majd Albonon is átverekedték magukat. Verstappen máris a harmadik, Hamilton pedig a negyedik helyen állt, míg az élen Vettel és Bottas még nem voltak kereket cserélni.

    A 26. körben érkezett Vettel a boxkiállásra, majd Bottas is követte. Ezt követően a 4. és 5. helyen folytatták a versenyt, az élre pedig ismét Verstappen került.

    Nem sokkal később Vettel megelőzte csapattársát, így a harmadik helyen haladt tovább, Leclerc pedig kerékcserére ment. A hatodik helyre tért vissza.

    A Mercedes két versenyzője a váltakozó széliránnyal küszködött, mely nem tett jót az autók egyensúlyának.

    A 44. körre Hamilton és Bottas is átesett egy újabb kerékcserén. Majd érkezett Verstappen is. Így Vettel vette át a vezetést, Verstappen a második, Hamilton a harmadik helyen folytatta.

    Bottas Leclercet támadta az ötödik helyért, míg az 50. körben Vettel is megérkezett kerékcserére, majd a negyedik helyre tért vissza, Leclerc elé.

    Az 52. körben Bottas Mercedese megadta magát. Hátuljából fűst szállt fel, majd a finn félre állt és feladni kényszerült a versenyt. Az autója eltávolításának idejére szerephez jutott a safety car. Eközben Verstappen a boxba látogatott, míg Hamilton rádión azt az üzenetet kapta, hogy az ellenkezőjét tegye, mint amit Verstappen tesz, így a brit kint maradt a pályán. Így aztán a biztonsági autó mögött Hamilton-Verstappen-Vettel volt a sorrend.

    Az 59. körben távozott csak a safety car. Hamilton diktálta ugyan az újraindításkor a tempót, mégis a Red Bullok taroltak: Verstappen megelőzte Hamiltont, Albon pedig Vettelt.

    Eközben Leclerc megelőzte Vettelt, majd a német megpróbálta visszaelőzni csapattársát, de összeütköztek, és mindketten kiesetek a versenyből és ismét pályára hajtott a safety car.

    Két köre maradt már csak a mezőnynek a biztonsági autó távozása után. Hamilton Albont  előzte volna a harmadik helyért, amit meg is szerzett, de összeértek és Albon megforgott.

    A verseny végén még Lance Stroll is feladni kényszerült a futamot.

    A második helyen, Verstappen mögött Gasly haladt, Hamilton még próbálta megelőzni a franciát, de ő meg tudta tartani a pozícióját a leintésig.

    Így végül Verstappen nyert Gasly és Hamilton előtt, noha a Hamilton-Albon esetet még vizsgálják a versenybírák.

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Max Verstappen Red Bull Racing
    2 Pierre Gasly Toro Rosso 6.077
    3 Lewis Hamilton Mercedes 6.139
    4 Carlos Sainz jr McLaren 8.896
    5 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 9.452
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 10.201
    7 Daniel Ricciardo Renault 10.541
    8 Lando Norris McLaren 11.204
    9 Sergio Perez Racing Point 11.529
    10 Daniil Kvyat Toro Rosso 11.931
    12 Nico Hülkenberg Renault 12.732
    12 Kevin Magnussen Haas F1 13.599
    13 George Russell Williams 14.247
    15 Alexander Albon Red Bull Racing 14.927
    15 Romain Grosjean Haas F1 18.059
    16 Robert Kubica Williams 1 kör
    17 Sebastian Vettel Ferrari kiesett
    18 Lance Stroll Racing Point kiesett
    19 Charles Leclerc Ferrari kiesett
    22 Valtteri Bottas Mercedes kiesett
  • Verstappent apja karmája érte utol tavaly, de már nevet rajta

    Verstappent apja karmája érte utol tavaly, de már nevet rajta

    Max Verstappen újra lehetőséghez jutott, hogy megnyerje a Brazil Nagydíjat, hiszen tegnap megszerezte a pole pozíciót.

    Egy éve Interlagosban Verstappen az élen állt, mikor szó szerint összeakadt Esteban Oconnal, a pályán is, és a pályán kívül is. A holland végül bukta az első helyet az ütközés miatt, dühét pedig nem rejtette véka alá. Verstappen a futam után odasietett a mérlegelésen lévő Oconhoz, számon kérte, sőt meg is lökte.

    A sportszerűtlen viselkedésért két nap közmunkát is kapott Verstappen.

    Akkor nem volt vicces kedvében, most azonban már csak nevet az eseten.

    „Őszintén szólva, már tudok rajta nevetni.” – mondta. „Megtörtént. Azt hiszem, az az apám karmája volt akkor.”

    Ezzel arra utalt Max, hogy a 2001-es Brazil Nagydíjon édesapja, Jos az élen haladó Juan Pablo Montoyával ütközött, megfosztva így a kolumbiait attól, hogy élete harmadik Forma-1-es futamán nyerni tudjon a Williamsszel.

    „Most én kaptam vissza.” – tette hozzá Max.

    „Apám kiütötte az élen állót, mikor lekörözték, szóval ez a karma volt. Velem kellett, hogy megtörténjen.”

  • Ricciardo örül a Red Bull pole-nak

    Ricciardo örül a Red Bull pole-nak

    Daniel Ricciardo a kalapját emeli korábbi csapata, a Red Bull előtt, akiknek ez az első évük a Hondával, de már a második pole pozíciójukat szerezték a hétvégén Brazíliában.

    Sőt igazából három időmérőn voltak a leggyorsabbak, csak Mexikóban ugye jól tudjuk, hogy Max Verstappent hátrasorolták, mert nem lassított a sárga zászló alatt.

    Ricciardo eközben a Renault-hoz igazolt, excsapata korábbi motorszállítójához. A franciák szezonja nem olyan jó, mint amilyenre számítottak, az ausztrál most is csak a 11. helyről fog rajtolni, míg korábbi csapattársa az elsőről.

    „Igen, meggyőző volt” – utalt Ricciardo korábbi csapata teljesítményére. „Éppen az előbb néztem meg Max körét, és egyértelműen remek volt. Max mellett három évig versenyeztem, és tudom, hogy képes a polera, de az a lenyűgöző, hogy ehhez meg volt a tempó is egy olyan pályán, ahol a leszoítóerő és a motorerő is fontos. Szóval biztosan találtak valamit. Le a kalappal előttük.”

    „És ha most a szívemre teszem a kezem, sokan mondják, hogy most biztos elkeseredettebb vagyok, mert egy Red Bull került a pole-ba, de szerintem ez remek. Azt akarom látni, hogy több csapat harcol. Az előző néhány versenyen a Mercedes vagy a Ferrari volt az első rajtkockában, szóval jó, hogy a Red Bull beszállt. Nyilván nekünk most az a dolgunk, hogy oda felkerüljünk, de örülök, hogy hármas csata van.”

  • Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Vettel visszavágott Verstappennek: Gyanúsan gyors a Red Bull

    Sebastian Vettel az időmérő utáni sajtótájékoztatóan viccelődött Max Verstappen és a Red Bull Honda sebességével. A német nagyon érdekesnek találta riválisa tempóját az egyenesekben a Brazil Nagydíjon.

    A holland versenyző nem épp a legkedveltebb személy jelenleg a Ferrarinál, a maranellóiák nem valószínű, hogy karácsonyi lapot küldenek a 22 éves pilótának azután hogy, Verstappen Austinban csalással vádolta őket.

    A Ferrari kijelentette, semmilyen szabályt nem szegtek meg, Sebastian Vettel éretlennek nevezte a Red Bull pilótáját, míg Charles Leclerc kijelentette, riválisuk nem tudhat semmit, ugyanis nem tagja az alakulatnak.

    Brazíliában jól kezdett pénteken a Ferrari, a Red Bull elmondása szerint hét tizedet kaptak a vörösöktől az egyenesekben, ám szombaton az osztrák csapat visszavágott, mindenkinél gyorsabbnak bizonyult és Max Verstappen révén megszerezték a pole pozíciót.

    A magas labda tehát adott volt, amit a négyszeres világbajnok mosolyogva csapott le a sajtótájékoztatón, majd nyilatkozatát megismételte a Ziggo Sportnak, annak a holland csatornának, akiknek Verstappen azóta elhíresült vádjait mondta.

    ,,Egy kicsit megleptek minket, nem a gyorsaságukkal, hanem az egyenesben mutatott sebességükkel. Ez egy kicsit gyanús. Nem hinném, hogy új specifikációjú erőforrást hoztak ide, így meglepődtünk. Mindig is egy kicsit gyorsabbak voltunk a többieknél az említett szakaszokon, de ma Max és Alex ugyanolyan tempót ment mint mi. Nem tudom miért, nem csináltunk másképp semmit.”

    Vettel saját teljesítményét is értékelte, a német elmondta a Q3-ban vétett egy kisebb hibát, ami végül megakadályozta őt abban, hogy megszerezze a pole pozíciót.

    ,,Az utolsó körömön az utolsó kanyarban volt egy kisebb hibám, de Max javítani tudott az idején, szóval minden rendben, ez az ő rajtelsősége. Örülök, hogy az első sorból indulhatok majd, meglátjuk mire lesz ez elég vasárnap. Az autó jól viselkedett, és az időmérőn egyre jobb és jobb érzés volt vezetni, remélem ezt a tendenciát a futamra is sikerül átmentenünk. Nehéz lesz, a Red Bull és a Mercedes nagyon jól kezeli az abroncsokat, de okkal végeztünk ott ahol. Meg van a sebességünk és az erőnk, meglátjuk mit hoz majd a verseny.”

  • Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Ecclestone szerint is kiszállhat a Mercedes az F1-ből!

    Bernie Ecclestone szerint a Forma-1 világa ne vegye félvállról azon pletykákat, mely szerint a Mercedes otthagyná a sportágat. Brazíliában komoly témát ad az, hogy miután megnyerték hatszor egymás után a konstruktőrök és a versenyzők bajnoki címeit, akár Roger Penske vásárolhatja fel a német gyári alakulatot. Penske ugyan azonnal tagadta ezt, de a korábbi Forma-1 vezér Bernie Ecclestone másképp nyilatkozott erről a Daily Mailnek:

    „Nem lepne meg, ha a Mercedes leállna. Változás történt a felső vezetésükben, az új emberek pedig nem annyira elkötelezettek annyira a Forma-1 iránt, mint voltak a régiek. Úgy gondolkodnak majd, hogy megnyertünk hét világbajnoki címet, ami meglesz jövő év végére, így minek is maradjunk?”

    A 89 éves Ecclestone az ideje nagy részét a brazil kávéültetvényein tölti, és úgy véli, hogy ha lelép a Mercedes, akkor ez a tökéletes alkalom arra is, hogy akár Lewis Hamilton felöltse magára egy másik csapat overálját:

    „Ha én lennék Lewis helyében, nyernék még egy bajnoki címet, majd kiszállnék. Amennyiben Charles Leclerc marad a Ferrarinál, rá fogadnék Lewis ellenében. Nem azért, mert feltétlenül jobb, hanem mert már összeszokott a csapattal. A Ferrari egy furcsa munkahely. Lewis nem beszél olaszul. Lehet, hogy összeállnak, sőt akár belé is szeretnek, de nem hinném azt, hogy olyan jó munkát végezne majd ott. Nem lenne annyira sikeres, mint jelenleg az a Mercedesszel. Sebastian Vettel vagy Lewis már csak pár évig aktív, de a két fiatal Leclerc és Verstappen akár még 10 évig is. Nem vagyok benne biztos, hogy Max lenne a legügyesebb srác jelenleg, ide értve Lewist is.”