Címke: Max Verstappen

  • Verstappen: A stewardok sosem lesznek teljesen konzisztensek

    Verstappen: A stewardok sosem lesznek teljesen konzisztensek

    Max Verstappen szerint a stewardok döntéseiben mindig fel lehet majd fedezni egy kis inkonzisztenciát, hiába próbálnak a versenyfelügyelők ugyanazon a nyomvonalon haladni a szezon során.

    A holland fenegyerek nem egyszer került már összetűzésbe a versenybírákkal, akik néha neki kedvező döntéseket hoztak, néha pedig büntetést róttak ki a pilótára. Manapság sokan vádolják a stewardokat a határozataik miatt, ugyanis a következetesség olykor-olykor elmarad. Ám a 22 éves versenyző szerint ezért nem lehet elővenni őket, ugyanis minden futamon más és más dönt a pilóták sorsáról és különben is, nem várható el az, hogy mindig az előző határozatuk szerint járjanak el.

    ,,Sosem lesznek teljesen következetesek, ugyanakkor ez nem akkora probléma. Mikor te vagy az a személy, akit büntetnek, akkor nem vagy boldog. Ám ha valóban csináltál valamit, akkor el kell fogadnod a büntetést. Viszont amikor egy 50-50%-os szituációban szankcionálnak, akkor mindig fel fogod magadban tenni azt a kérdést: most miért kaptam ezt a büntetést?” -tette fel a költői kérdést Verstappen.

    A Red Bull 22 éves versenyzője szerint az F1 ezen aspektusát a focival lehet összehasonlítani:

    ,,Ugyanez van a labdarúgásban is. A bírók különböznek, van aki előszeretettel ad sárga lapot, van aki nem. Ezt itt nálunk sincs másképp. Természetesen ott vannak a szabályok, de a stewardoknak meg van az a szabadságuk, hogy eldöntsék miként alkalmazzák azokat. A Bajnokok Ligájában egy meccs keretein belül kaphatsz piros lapot a bírótól, míg egy másik mérkőzésen azért a vétségért csak egy sárgát adnak. A labdarúgó fejében ilyenkor az játszódhat le: ‘Mégis mi folyik itt?’ A Forma-1-ben is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg ilyen esetekben.”

  • A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes az évad elején senkitől sem zavartatva menetelt előre a hatodik világbajnoki címe felé, aztán szépen lassan feltámadtak az ellenfelek is.

    A Ferrari már Bahreinben megvillant Charles Leclerc révén, ám egy motorhiba miatt az ifjú a dobogó első fokáról a harmadikra esett vissza. Kanadában bár Sebastian Vettel lépte át először a cél vonalat, a versenyen elkövetett manővere miatt megbüntették, így a siker Lewis Hamilton ölébe hullott. Az Osztrák Nagydíjtól kezdve egészen az évad első felének végéig a Honda motorral működő Red Bull dominált, majd jött a nyári szünet és a szezon második fele, ahol is a Scuderia táltosodott meg ismét.

    Ám a csillagosok szájából nem lehetett kiénekelni a sajtot, behúzták ezt az évet is. Ugyanakkor a Honda felfejlődése és a Ferrari egyeduralkodása az erőforrások kapcsán lenyűgözte az Ezüst Nyilak motorrészlegének vezetőjét, Andy Cowellt.

    A Motor Sport Magazin legutóbbi podcast adásában a brit elmondta, mint motorfelelős mérnök, roppant csalódott, ugyanis 2021-ben az erőforrásokra vonatkozó szabályok változatlanok maradnak. Cowell elismerte, munkája így kevésbé lesz izgalmas, ám ez a sportra és az azt érintő változásokra nem lesz igaz.

    ,,Jó dolog az, hogy a négy gyártó egy lépéssel közelebb került egymáshoz. A Honda fejlődött az év során a legtöbbet, a fejlesztési sebesség kapcsán jóval felülmúlták a Ferrarit. Harcoljunk még egy jót ezek mellett a szabályok mellett, még mielőtt 2026-ban újakkal rukkolnánk elő.”

    A Japán gyártó a Red Bull Racinggel karöltve felküzdötte magát az élmezőnybe. A leglassabb motorból versenyképes hajtáslánc lett. Idén már győzelmet is szerzetek, míg jövőre akár a bajnoki címért is harcba szállhatnak. Az egyenlethez azonban még egy fontos tényező is társul: Max Verstappen. Együtt, 2020-ban ők jelenthetik a legnagyobb veszélyt a Mercedesre nézve?

    ,,Úgy vélem mind a két gyártó lenyűgöző (Ferrari és Honda). Mindkét fél alig várja, hogy diadalmaskodjon, nemcsak résztvevők akarnak lenni. A Red Bull képes lehet arra, hogy egy nyerő autót építsen, és ott van Max Verstappen is aki, egyszerűen csodálatos. Eléggé tehetséges és képzett a srác, nem igaz?” – nyilatkozta Cowell.

  • Verstappen és Albon megajándékozta egymást – Videóval!

    Verstappen és Albon megajándékozta egymást – Videóval!

    A Red Bull főhadiszállásán, Milton Keynesben a Mikulás már letette az ajándékokat, amikkel a csapat két pilótája meg is ajándékozta a másikat.

    Max Verstappen és Alex Albon előkapták a ‘csúnya karácsonyi pulcsijukat’ fotelbe ültek, majd kezdődhetett a móka. Bár először értetlenül nézegették a csomagokat ugyanis a brit-thai versenyzőnek két ajándék volt bekészítve, amit a holland nehezményezett is, ám végül elengedte a dolgot és neki esett saját szerzeményének.

    A 22 éves versenyző egy önarcképet mintázó párnát kapott, míg csapattársa egy unikornist ami megismétli azt amit mondanak neki, továbbá egy ballz up játékot.

    Bár ugyan a ‘christmas crakers’ avagy a karácsonyi pukkantó kibontása elmaradt, a viccmesélés azonban kihagyhatatlannak bizonyult. A Red Bull pilótáinak a kártyákon lévő humoros sorokat kellett felolvasniuk, bár Verstappen figyelmét az unikornis sokkal jobban lekötötte.

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • Verstappen a családjával versenyez Barcelonában

    Verstappen a családjával versenyez Barcelonában

    Max Verstappen a téli szünetben sem áll le, a családjával versenyez a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában.

    A 22 éves holland édesapjával, Josszal és húgával, Victoriával köröz a katalán aszfaltcsíkon.

    Verstappennek egyébként jövő februárban is lesz itt jelenése, ugyanis ekkor kezdődik meg a 2020-as F1-es szezon a hivatalos szezon előtti tesztekkel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A lot of fun together in Barcelona ??

    JosVerstappen (@josverstappen7) által megosztott bejegyzés,

  • Red Bull: A Renault megszegte az ígéretét, a Honda nem

    Red Bull: A Renault megszegte az ígéretét, a Honda nem

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke csapata 2019-es évéről beszélt, és az új motorszállítójukat, a Hondát dicsérte.

    A bikások idén váltottak Renault-ról Hondára, és mondhatni eredményes szezont zártak. Három győzelmet, két pole pozíciót és egy bajnoki harmadik helyet szereztek Max Verstappen révén.

    A japánok idén három lépcsőben fejlesztették az erőforrásukat, és a negyedik, vagyis utolsó specifikációval pedig remek eredményekkel zárták az idényt. Horner szerint erre a Renault nem lett volna képes.

    „Néhány helyszínen nagyon jó autónk volt idén, és a közös fejlődés a Hondával illetve az üzemanyagpartnerünkkel, az Exxon Mobillal pozitív eredményeket hozott” – értékelt Horner. „A Honda első győzelme ugye a hazai versenyünkön, Ausztriában jött, ez elképesztő mennyiségű érzelmet váltott ki mindenkiből. Nagyon keményen dolgoztak, hogy ezt elérjék egy rendkívül nehéz időszak után a hibridéra elejéről. Már régóta ez az első év, amikor teljesítve lettek a nekünk ígértek. A mostani egy másfajta partneri viszony, egy igazi társulás. Csak meg kell nézni, mennyit jelent a Hondának, ha elérnek egy jó eredményt: érzelmeket, büszkeséget, elégedettséget.”

  • Verstappen és Albon válaszol: Szellemek, vacsorameghívás és ünnepek

    Verstappen és Albon válaszol: Szellemek, vacsorameghívás és ünnepek

    A Red Bull szokásához híven idén is tartott egy ‘szezon összefoglaló’ beszélgetést, ahol is a csapat pilótái, Max Verstappen és Alex Albon kerültek a főszerepbe.

    A versenyzők kártyákra írt kérdések segítségével beszélgettek és emlékeztek vissza egy-egy eseményre. Szóba került az Osztrák Nagydíj, ahol is órákat kellett várni a stewardok döntésére Verstappen előzése miatt, Albon szűkszavúan kommentálta ütközését Lewis Hamiltonnal, míg holland kollégájának a mexikói időmérőn történt eseményeket is fel kellett idéznie. Ezen kívül a laikusoknak is elmagyarázták mi is az a Forma-1, vagy épp hány éves kortól érdemes letenni arról, hogy valakiből profi F1-es pilóta váljon.

    Természetesen az autóversenyzés  mellett  egy-egy személyes, könnyedebb kérdés is felütötte a fejét, a thai-brit versenyző például megtudta, mire számíthat akkor, ha a holland meghívja őt vacsorára a monacói lakásába:

    ,,Főzni nem fogok, inkább rendelek valamit. Tehát rendelni fogok, kitálalom az ételt és azt mondom majd: ‘Alex, kész a vacsora’.”  – A 23 éves újonc nagyon örült csapattársa válaszának, legfőképp azt értékelte, hogy rendes tányérra tenné az ételt kollégája és nem papírból készült ‘étkészlettel’ oldaná meg a dolgot.

    Emellett az is kiderült, találkozott-e már szellemmel Albon:

    ,,Nem, nem láttam még egy szellemet sem.” – válaszolt csapattársának. – ,,Vagyis… oké, elmesélek egy történetet. A régi otthonunknak volt egy félelmetes hangulata.  Az apukám szívesen kutakodott a története után.  Nos, egy embert lefejeztek a házunkban. Ha jól emlékszem, könyveket írt, többek között I. Erzsébetről. Ám rosszat mondott a királynőről, ezért mennie kellett. Hívtak egy hóhért a házhoz, és hát… eltávozott. Lépjünk tovább, úgy 15  vagy kevesebb talán 10 évvel ezelőtt, mikor a házban éltünk, gyakran mentem egyedül játszani, versenyautókkal és hasonlókkal. Azt mondtam, van egy régi srác, vele játszok. Charlie-nak hívták, mire az anyukám megkérdezte: ki az a Charlie? Ismét lépjünk tovább, úgy egy évvel később a húgom ugyanazt mondta, hogy egy idős alakkal játszik. Úgy vélem mindegyikünkkel megtörtént ez az eset egy bizonyos időszakban. Az anyukám ilyenkor megkérdezte, hogy ki az a férfi, mi pedig azt mondogattuk neki, hogy egy hosszú hajú ősz alak, aki régi ruhákban jár.  Négyen vagyunk testvérek, ez tehát négyszer fordult elő és úgy vélem igaz az, hogy a legkisebb öcsém is azt mondta: oh, igen ő Charlie.”

    A brit-thai versenyző hozzátette, négy-ötéves korukban tapasztalták ezt a jelenséget, és mindannyian ugyanúgy írták le az alakot, de már nem emlékszik pontosan a részletekre.

    Ezen kívül a két pilóta még azt is elárulta, hol töltik majd az ünnepeket:

    ,,Karácsonykor otthon leszek a családdal, viszont újévkor Japánba fogunk utazni.”-közölte Albon a terveit

    A 22 éves holland azonban nem csak a szeretteire gondol, online versenyzői karrierjére is nagy hangsúlyt fektet:

    ,,Én a karácsonyt a családommal töltöm. Otthon, Monacóban az új évet fogjuk megünnepelni. Az ünnepek alatt nem akarok sokat utazni, szeretnék sok időt otthon tölteni, és szem előtt kell tartanom az IRacing karrieremet is, a szimulátort ugyanis nem tudom magammal vinni.”

    A teljes videó itt megtekinthető:

  • Horner biztos benne, hogy Verstappen képes világbajnokságot nyerni

    Horner biztos benne, hogy Verstappen képes világbajnokságot nyerni

    Az Aston Martin Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner értékelte a 2019-es Forma-1-es szezont. Max Verstappen kiemelkedően sikeres idényt tudhat magának, három győzelemmel, és végre pole pozíciót is sikerült szereznie. Mit gondol minderről Horner? Íme:

    „Azt hiszem, hogy felvállalta a felelősségét annak, hogy ő lett a csapat irányítója, és most lett egy nagyon jó csomag így. Volt pár elképesztő versenye idén, és már 100 versenyen túl van, mindössze csak 22 évesen, ami hihetetlen mennyiségű tapasztalattal vértezi fel.”

    2019-ben tehát szárba szökkentek az eredmények, eltökélt a csapat, és jól is zárták az évet, Horner ezért érthetően optimista 2020 előtt:

    „Minden szempontból a folyamatosságon lesz a hangsúly jövőre, hiszen nem változnak az aerodinamikai, motor és gumiszabályok, és stabil a versenyzői párosunk is, így tanulhatunk ebből az évből, és átvihetjük azt 2020-ra. Kevesebb, mint 90 nap áll a rendelkezésünkre az Ausztrál Nagydíjig, és a gyárban folyamatosan dolgoznak azért, hogy készen legyen az autó.”

    A nagy kérdés, ami mindenkiben megfogalmazódott, hogy jövőre bajnok lehet-e Max, mire így felelt a csapatfőnök:

    „Olyan helyzetben van most, ahol kihívó lehet a világbajnoki címért, és olyan autót kell adnunk alá, amivel ezt véghez is viheti. Ha erre képesek leszünk, akkor biztos vagyok benne, hogy fel tudja venni a harcot Lewis ellen, a Mercedesekkel és a Ferrarival. Jól érzi itt magát, fantasztikus formában van, és hiszek benne, hogy jelenleg ő a legjobb formában lévő Forma-1-es versenyző.”

  • Max Verstappen kiválasztotta a kedvenc előzését 2019-ből

    Max Verstappen kiválasztotta a kedvenc előzését 2019-ből

    Az Aston Martin Red Bull Racing sztárja Max Verstappen kiválasztotta a kedvenc előzését a 2019-es szezonból. Max a Charles Leclerc elleni csatáját választotta a Brit Nagydíjról. Ez a párbaj az FIA gálán megkapta az év akciója díjat.

    Verstappen mindenhol megpróbálkozott az előzéssel, de Leclerc hibátlanul védekezett. Azonban sikerült megelőzni a monacóit. Ám az egyenesre Leclerc-nek jobb volt a kigyorsítása ezért egy pillanatig úgy tűnt, hogy visszaszerzi a pozícióját. Végül azonban Max jött ki nyertesen ebből a csatából.

    Csapattársa, Alex Albon azon kérdésére, hogy melyik volt a kedvenc előzése, először a brazíliai Hamiton elleni előzést felelte, végül azonban a Leclerc elleni hosszú küzdelmét választotta.

    „Silverstone-ban a hat perc küzdelem Charles-al nagyon intenzív volt. A kanyarokban lassabb volt a Ferrari, de az egyenesekben pokolian gyorsak voltak. A Maggots-ban és a Becketts-ben közeledtem hozzá, de nem elégé. Az egyenesben nyithattam a DRS-t, de még így gyorsabb volt. Mindig csak az egyenes végére értem hozzá közel, de előzni nem tudtam. Mindenhol megpróbáltam, de nem tudtam előzni.”

    A kerékcserék után sikerült a hollandnak megelőzni a Ferrarit.

    „Én voltam előrébb a kiállások után, de a négyes kanyart elfékeztem ezért elém került. Egy-két kör elteltével, valahogy sikerült megelőznöm. Szerintem a kerékcserék által tudtam elkapni.” – nyilatkozta Verstappen

  • Räikkönen azt hitte, hogy a Mikulástól kapott ajándékot

    Räikkönen azt hitte, hogy a Mikulástól kapott ajándékot

    A Forma-1-es versenyzők egy része megajándékozta egymást még a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt. Voltak egyszerűbb és kreatívabb ajándékok, de most nézzük meg, hogy mit is kaptak pontosan a versenyzők egymástól.

    Kezdjük Kimi Räikkönennel, aki már a csomagja felbontása előtt kitalálta, hogy egy serpenyő lapul a csomagolópapír alatt. A finn világbajnok pedig vicces kedvében volt, ugyanis 2007 világbajnoka szerint maga a Mikulás hozta neki azt a piros színű karácsonyi mintás serpenyőt. Azonban Kimit szembesítették a ténnyel, hogy nem a Mikulás, hanem az egykori csapattársa, Romain Grosjean vette neki a konyhai eszközt. Räikkönen természetesen megköszönte az ajándékot és kellemes ünnepeket kívánt a franciának.

    Amikor Daniel Ricciardo kibontotta a csomagját, gyorsan ráeszmélt, hogy egy karaoke mikrofont kapott az ő titkos Mikulásától. „Az első ember, aki rögtön az eszembe jutott, az Charles Leclerc volt,” – mondta nevetve az ausztrál. „Azért Charles, mert a Japán Nagydíj utáni interjúja közben énekeltem, közvetlen mellette.”

    Az ausztrálnak olyannyira nehezére esett kinyitni a csomagját, hogy azt egy késsel kellett felvágnia. „Ki csomagolta ezt be? Srácok, ti őrültek vagytok.” Ricciardonak nagy nehezen, de sikerült kibontania csomagot és egy karaoke szett volt benne, ami a mikrofon mellé járt. Emellett még a legjobb 40 karaoke zeneszámot is megkapta egy lemezen. „Most összezavarodtam, ugyanis azt hittem, hogy van egy 20 eurós költségvetésünk az ajándékvásárlásra. Azt hiszem ez az ember jócskán túllépte ezt a keretet.”

    Azonban, mint kiderült, nem a Ferrari monacói pilótája vette Ricciardonak a karaoke felszerelést. Az ausztrálnak egy kis hezitálást követően sikerült kitalálnia, hogy ki volt az ő titkos mikulása. „Talán Max volt, mert ő ismer is. Most már tudom is, hogy miért költött egy kicsivel többet. Hát megnyerte a Brazil Nagydíjat, bónusz pénz baby!”

    A Red Bull holland versenyzőjének elsőre sikerült kitalálnia, hogy ki adta neki az ajándékát. „Jézusom, már tudom, hogy ki adta az ajándékomat,” – mondta Verstappen. „Azt hiszem, hogy ezentúl többet kellene golfoznunk közösen. Ez csak Carlos lehetett, srácok ezt direkt alakítottátok így, hogy ő adjon ajándékot nekem? Egyáltalán nem golfozok jól, ugyanis nem nagyon szoktam játszani, szóval ez a kombináció így tökéletes.”

    Az egyik legviccesebb ajándékot a holland csapattársa, Alex Albon kapta. A thai versenyző ajándékát Lewis Hamilton őrült interlagosi manővere inspirálta. A regnáló bajnok ugyanis megforgatta Albont a pálya hátsó részén, elvéve tőle az első dobogós helyét.

    Mielőtt a thai fiatal kibontotta volna csomagját, ez az üzenet állt rajta: „Alexnek a következő alkalomra, amikor dobogós helyért harcol majd.” „Tudom, hogy a csomag George Russelltől van,” – jelentette ki Albon. „Bármi is lesz, biztos vicces lesz és az elveszített dobogómmal kapcsolatos lesz.”

    Albon ezt követően kinyitotta az ajándékát, ami nem volt más, mint egy óriás méretű visszapillantó tükör. „Tudhattam volna,” – sóhajtott a thai. „Mindenféleképpen a tudatára fogom juttatni a szerelőimnek, hogy feltétlen tegyék fel, ugyanis valahogy észre kell vennem, ha majd jön Lewis.”

    Végezetül pedig egy olyan ajándék, amit mindenki kapott már élete során karácsonyra: zoknik. Ezt kapta Leclerc is, azonban a Ferrari monacóija nagyon örült az ajándékának. „Nem létezik, hogy nem Daniel (Ricciardo) az, ugyanis ő a nagy zokni mániás. Múltkor mentünk nyaralni Las Vegasba és egyszerűen nem voltak normális zoknijaim. Most már vannak, köszönöm Daniel,” – hálálkodott a fiatal monacói.