Címke: Max Verstappen

  • Verstappen megakasztotta Hamilton tárgyalását a Mercedesszel

    Verstappen megakasztotta Hamilton tárgyalását a Mercedesszel

    Nem régiben kiderült, hogy állítólag újabb két évvel hosszabbíthatja meg a Mercedes Lewis Hamilton szerződését, ám mielőtt eddig eljutottak volna, az ezzel kapcsolatos tárgyalások egy adott ponton megszakadtak. Ennek oka pedig jó eséllyel Max Verstappen.

    Sokáig lógott ugyanis a levegőben, hogy egyrészt egyáltalán akar-e Hamilton hosszabbítani – bár miért ne akarna -, illetve egyre reálisabbnak tűntek azok a felvetések, melyek szerint Verstappen átigazolhat a Mercedeshez. Mivel a holland versenyzőre már F3-as korában is pályázott a csillagos márka, ám végül a Red Bull ajánlata mellett döntött a holland.

    Továbbá Max határozottan és mielőbb bajnok szeretne lenni, így komolyan elgondolkodott a Mercedesen. Végül azonban hivatalossá vált, hogy marad az energiaitalosokkal.

    Hamilton azonban a szerződéshosszabbításával több pénzt is akar. De nem elégszik meg ennyivel. A spanyol Marca a Corriere dello Sportra hivatkozva azt állítja, hogy a hatszoros világbajnoknak nem elég a két év, ő négy évre szeretne hosszabbítani a német márkával.

    A Mercedes pedig a magasabb fizetésért cserébe jobban és többet szeretné „használni” Hamiltont a versenyhétvégéken kívül is, mint a Mercedes nagykövete.

    Van még azonban idejük arra, hogy megállapodjanak a részletekről, mivel a Ferrari is azt állítja, hogy közel a szezon közepéig várni fog azzal, hogy eldöntse, mi legyen Sebastian Vettel sorsa.

  • Marko: Verstappen „sokkal érettebb az átlagnál”

    Marko: Verstappen „sokkal érettebb az átlagnál”

    A Red Bull motorsport tanácsadója, Helmut Marko azt állítja, első találkozásuk óta tudja, Max Verstappen nagy tehetség, és „sokkal érettebb az átlagnál”.

    Verstappen nemrég írt alá a Red Bullal egy hosszútávú szerződést, célja pedig mindenképpen a világbajnokság megnyerése lesz a közeljövőben.

    Marko csak dicsérettel illeti őt, ami kevesekről mondható el. Azt mondja, jó tulajdonságai nem érnek véget a „puszta tehetségnél”.

    „15 éves volt, amikor először találkoztunk. Általában 20 percet beszélgetek egy versenyzővel, hogy képet kapjak a személyiségéről és a történetéről, de Max másfél órát ült bent nálam. Az agya kb. 3-5 évvel előrébb járt, mint a teste. Mára ez a fejlődés kiegyenlítődött, és a kora és érettsége összeért. Ez pedig jóval az átlag fölött van.”

    Marko sok időt töltött Verstappennel, mert azon gondolkodott, hogyan lehetne a leggyorsabban az F1-be juttatni.

    „Ha valaki még csak 15 éves, és csak egy év formaautós tapasztalata van, merész lett volna, és nem kis kockázat. De láttam az érettségét, és hogy mennyit tanult gokartos éveiben, milyen elköteleződéssel állt a versenyzés felé.”

    És tényleg hamar odaért, mindössze 17 évesen. Mindez arra késztette a szabályalkotókat, hogy felülvizsgálják a belépési követelményeket. Ennek eredménye lett a szuperlicensz-pontrendszer, amit Marko szerint felül kéne vizsgálni.

  • A Red Bullosok Alpesi Sí Vk-n jártak; Vettel és Ecclestone is csatlakozott!

    A Red Bullosok Alpesi Sí Vk-n jártak; Vettel és Ecclestone is csatlakozott!

    Azt már megszokhattuk, hogy minden évben, mikor az Alpesi Sí Világkupa év elején Kitzbühelbe (Ausztria) érkezik, akkor ott van a Red Bull F1-es és motorversenyzői is.

    Így volt ez idén is, jelen volt Daniil Kvyat, Pierre Gasly, Alexander Albon, illetve Max Verstappen és barátnője, valamint Pol Espargaro is.

    De régi ismerős is feltűnt az eseményen a red bullosokkal: Sebastian Vettel, aki 2014 végéig volt a Red Bull versenyzője. De ott volt – mint mindig – Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökének jó barátja, az F1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone is. Sőt, még a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is ott volt, ahogy Patrick Dempsey is.

    https://www.instagram.com/p/B7veH2phXuF/

    Sebastian Vettel and Bernie Ecclestone at the FIS Alpine Ski World Cup in Kitzbuehel.
    by informula1

     

  • Verstappen: A szimulátor versenyek remek felkészülést nyújtanak a szezonra

    Verstappen: A szimulátor versenyek remek felkészülést nyújtanak a szezonra

    A nagy szimulátoros versenyek híve, Max Verstappen szerint ezek a megmérettetések is tökéletesek arra, hogy a téli szünetben is megfelelő szinten tartsák a versenyzőket.

    A Red Bull pilótája és Lando Norris gyakran alkotnak egy csapatot a virtuális világban, legutóbb éppen a daytonai 24 órás online versenyen is indultak együtt a Redline nevű csapat színeiben.

    „Ez egy nagyszerű felkészülés az új szezonra. Ezek a versenyek is komoly bőrkeményedéseket tudnak okozni a kezeimen.” – idézi Verstappen szavait az Algemeen Dagblad újság.

    Az ő szavait támasztja alá a Redline csapatmenedzsere Atze Kerkhof is.

    „Sokat kell foglalkoznia az autó beállításaival és a finomhangolásával, de maga a verseny nem feltétlenül kemény kihívás neki. Ugyanakkor nagyon komolyan veszi a versenyzést, nem akar céltalanul körözgetni, itt is a legjobb akar lenni. Rengeteg időt és ráfordítást szán erre.” – mondta.

  • Wolff és Stroll segítségével Aston Martin lesz a Mercedesből?

    Wolff és Stroll segítségével Aston Martin lesz a Mercedesből?

    Toto Wolff még novemberben nyilatkozott arról, hogy a Mercedes kiszállhat a Forma-1-ből. Akkor Nyikita Mazepin apja, Dmitrij és Roger Penske tűntek befutónak.

    Azóta mind Penske, mind a Mercedes cáfolt, a pletykák pedig elültek. Most azonban új forgatókönyv jelent meg a nemzetközi sajtóban, miszerint a Mercedes mégis kivonul. Az akkor is megszólaló Bernie Ecclestone most is ráerősített a találgatásokra.

    A teória szerint Wolff Verstappent akarta megszerezni, hogy ezzel a Mercedes új vezérkarának továbbra is vonzó lehetőségnek tűnjön az F1-ben való maradás. Bár elvileg a holland szerződésében van egy kitétel, miszerint, ha a Red Bull nem képes a bajnokságért harcolni, muszáj elengedniük.

    Az értesülések szerint Wolff nem pályázik erre, inkább felkészül arra, hogy a stuttgartiak eladják a csapatot. A Mercedes már így is más sorozatok – főleg a Formula E – felé irányítja a figyelmét. Az elektromos sorozatban épp a hétvégén pilótájuk, Stoffel Vandoorne vette át a vezetést a pontversenyben.

    Wolff ezért is keres befektetőket, hogy – valószínűleg magát is beleértve, hiszen már részvényes – megvegye és megmentse csapatát.

    Ecclestone szerint a kivonulás igenis reális lehetőség a Mercedes részéről, hiszen a csapat a bajnoki címek ellenére veszteséggel működik.

    Toto fel akar készülni arra az esetre, ha a Mercedes kiszáll, és csak motorgyártóként lenne jelen. Miért költenének sokat egy olyan csapatra, ami már mindent megnyert? Ami az imázsukat illeti, bőven elég, ha a hibrid motorjukat használják marketing célokra. Mindenesetre furcsa, hogy nem írták még alá az új [2021 utáni] Concorde-szerződést.”

    Ecclestone azt is tudni véli, Lawrence Stroll lenne Wolff társa. Stroll épp az Aston Martin 20 százalékát vásárolja meg, így ezen néven akarja majd indítani a csapatot.

    „Olyanok az elmúlt két évben, mintha ikrek lennének. Sok időt töltenek együtt a versenyhétvégéken is.” – jegyezte meg sejtelmesen Bernie.

    A brit márka jelenleg a Red Bullal áll szerződésben, de ez csak 2020 végéig szól, nem tudni, a partnerség utána is folytatódik majd.

  • Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Max Verstappen elárulta, hogy nagyon jól tud együttműködni a Gianpiero Lambiasezel, a Forma-1-es versenymérnökével. A párost a holland 2016-os Red Bullos bemutatkozása óta nem bontották meg. Az Autosport.com-nak nyilatkozott Max:

    „Azt hiszem, hogy egyenesek vagyunk egymással. Őszinteségre alapul a kapcsolatunk. Ez pedig a sikerekben és a kudarcokban is megnyilvánul. Azt is megmondhatjuk egymásnak, ha rosszul végeztük a munkánkat, ezt szeretem.”

    Hallhattuk már, amikor Kimi Räikkönen vagy Lewis Hamilton rászól a versenymérnökére, hogy legyen csendben, és hadd dolgozzanak önmaguk a pályán. Úgy néz ki, hogy a 22 éves versenyzőnek hasonló vágyai vannak az „irodájában”:

    „Ő egy olyan srác, aki nem beszél sokat. Nem szeretem azokat, akik csak azért beszélnek, mert szeretnek beszélni, és ezért üzen többet, mert nálam ez nem működik. Ő pedig pont ilyen, ő sem szereti a felesleges beszédet. Rövid, gyors kommunikáció számomra a legjobb évek óta, hiszen ismerjük egymást évek óta. Sok időt töltünk együtt. Olykor már azt gondolom, hogy tudja, hogy mit akarok mondani.”

  • Melyik focicsapatnak szurkolnak a Forma-1-es pilóták?

    Melyik focicsapatnak szurkolnak a Forma-1-es pilóták?

    Lassan közeledik a Forma-1-es szezon kezdet, miközben az európai foci idény a csúcsidőszakához fog érni. Éppen ezért a két sport rajongó táborai számára időnként komoly dilemmát fog okozni, hogy melyik sporteseményt kövessék. A száguldó cirkusz mezőnyében is szép számmal vannak olyanok, akik közismerten nagy focirajongók, igaz nekik nincs mindig lehetőségük követni a kedvenc csapatuk mérkőzéseit.

    Vegyük most sorra azon Forma-1-es versenyzőket, akikről közismert, hogy melyik labdarúgó csapatnak szurkolnak. Az esetek nagy részében természetesen hazai csapat lesz a kedvenc, de azért akad kivétel is.

    Max Verstappen óriási PSV rajongó, annyira, hogy a FIFA játékban meccselt két korábbi Ajax játékossal, Matthijs De Ligt-tel és Frenkie De Jonggal. Ezt az összecsapást akkor elveszítette, de megígérte, hogy majd egy autós játékban is kihívja majd a két focistát. PSV fanként természetesen Dzsudzsák Balázs neve is ismerősen cseng neki.

    A paddockban az angol csapatok is igen népszerűek, de nem csak a hazai versenyzők miatt. Lewis Hamilton Arsenal, míg Daniel Ricciardo Manchester United rajongónak vallja magát.

    Sebastian Vettel szemei folyamatosan egy német klubbot követnek, ez pedig nem más, mint az Eintracht Frankfurt. Míg a csapattársa hűséges a hazájához és ha teheti, akkor Leclerc rendszeresen kilátogat az AS Monaco meccseire.

    A Drive To Survive Netflix sorozat óta tudjuk, hogy a Sainz család régóta Real Madrid drukker, csak úgy, mint a korábbi F1-es bajnok Fernando Alonso is.

    Sergio Pérez és Pierre Gasly kedvenc csapata is otthonról való, előbbi a Club America utóbbi pedig a PSG rajongó táborát erősíti.

    Némiképp meglepő módon pedig Danyil Kvyat szíve pedig az olasz AS Roma felé húz.

  • Marko 2020-ban több mint öt győzelmet akar a szezonban!

    Marko 2020-ban több mint öt győzelmet akar a szezonban!

    Helmut Marko optimista, és az idei szezonban a világbajnoki címért harcolna. Tavaly a szakember öt győzelmet irányzott elő, idén ezt el is érné, sőt! 2019-ben azonban csak három sikerült köszönhetően Max Verstappen elsőségének Spelbergben, Hockenheimben és Sao Paoloban. 2020-ban azonban már az elvárt öt győzelem mellett azt is szeretné, ha lenne esélyük arra, hogy újra bajnokok legyenek. A Motorsport-Total.com-nak adott interjút az osztrák Red Bull elöljáró:

    „A világbajnoki címért akarunk harcolni, és tudjuk, hogy az autónknak már rögtön az első versenytől kezdve versenyképesnek kell lennie.”

    A Red Bull gyengéje ugyanis az elmúlt években az volt, hogy mindig csak az év folyamán tudtak a riválisaik teljesítményéhez felérni. 2020-ban már Melbourneben támadni akarnak, és a motorbeszállítójuk a Honda is bizonyította már, hogy győzelemre képes technikát tudnak biztosítani. A Red Bull Marko szerint tudja a dolgát:

    „A Honda jó fejlődést ígér az idei évre. Eddig bármit is ígértek, teljesítették, így abból indulunk ki, hogy ez menni fog. Németesen megfogalmazva: a kifogások ideje lejárt.”

    Marko tudja, hogy csapatának egy teljes és kompakt csomagot kell biztosítania ahhoz, hogy legyen esélyük a Mercedes ellen. Az Ezüstnyilak a hetedik bajnoki címről álmodoznak egyhuzamban, de Helmut szerint már nincsenek előnyben a motorjuk miatt, mégis tisztelettel adózik feléjük:

    „Menet közben azonban felépítettek egy elképesztően erős csapatot és autót.”

    Ettől függetlenül abból indul ki, hogy 2020-ban a Red Bullnak jó esélye lesz arra, hogy elhódítsa a bajnoki címet. És hogy mennyi győzelem kell ehhez az előttünk álló szezonban? Köti az ebet a karóhoz:

    „Abban biztos vagyok, hogy többnek kell majd lennie, mint öt.”

  • Belsős munkatárs szerint már baj van a Ferrari 2020-as autójával!

    Belsős munkatárs szerint már baj van a Ferrari 2020-as autójával!

    Egy Ferrari bennfentes elárulta, hogy nem minden alakul jól Maranellóban a 2020-as előkészületekkel. Leo Turrininak, aki jó ideje Forma-1-es újságíró pedig fontos forrásai is vannak a Scuderiánál mindezt meg is írta a Quotidiano nevű blogján, az aggasztó híreket. Ennyit tudott meg az informátortól:

    „Jelenleg úgy tűnik nekem, hogy azon adatokból amiket visszakaptak a szimulációkból és a szélcsatornából egyelőre nem sikerült lenyűgözni a mérnököket. Mondjuk még bőven van idő is.”

    A Ferrari 2019-ben a Mercedes mögött végzett, de egyre többen gondolják azt, hogy a Red Bull-Honda lesz a valódi esélyes idén a bajnoki címre. Turrini írt Sebastian Vettel jövőjéről is, amelyben felemlegeti, hogy idén a német szerződése lejár, míg Charles Leclerc 2024-ig aláírt:

    „Nem vagyok biztos benne, hogy 2020 lenne Vettel utolsó éve vörösben, és ez egyre valószínűbb, miután Verstappen is hosszabbított a Red Bull csapatával.”

    Szerinte a négyszeres világbajnok képes lesz visszavágni:

    „Vettel nem kicsit van kitéve az olasz média ellenségeskedésének, ezért ő egyszerűen azt nem olvassa.”

    Arról is ír Turrini, hogy elvesztheti-e a Forma-1 svájci csapata, akiket korábban Sauber néven ismertünk az Alfa Romeo támogatását. Így fogalmaz:

    „Az, hogy az Alfa Romeo mint márka legyen jelen a Forma-1-ben, az remek ötlet volt Marchionnétől, de a Giulia és a Stelvio eladásai továbbra sem nőttek.”

  • Berger: Teljesen különbözik egymástól Leclerc és Verstappen

    Berger: Teljesen különbözik egymástól Leclerc és Verstappen

    Gerhard Berger összehasonlította Charles Leclerc és Max Verstappen személyiségét, továbbá párhuzamot vont Lewis Hamilton és Ayrton Senna  között is.

    Jelenleg a Mercedes brit versenyzője uralja az F1-et, ám nyomában a fiatal generáció képviselői már ott loholnak. A holland és monacói lehet a legesélyesebb a trónfosztásra, ám az osztrák ex-versenyző szerint nem lesz könnyű legyőzni a tapasztalt hatszoros világbajnokot.

    ,,Nehéz dolguk lesz. Hamilton nemcsak napjaink legjobb versenyzője, hanem jó úton van afelé, hogy a valaha élt legsikeresebb pilóta legyen. Régóta kérték azt tőlem, hogy hasonlítsam őt össze Sennával, de ezt ezidáig elutasítottam, mert jól ismertem őt (Sennát), ám most már tiszta lelkiismerettel mondhatom azt, hogy Hamilton az első olyan versenyző, aki egy lapon említhető vele.”

    A két 22 éves „üldöző” pilóta személyisége nagyon különbözik egymástól Berger szerint, ám a gyorsaságuk szinte azonos.

    ,,Alapvetően nagyon különböznek egymástól. Verstappen sokkal agresszívabb és teljesen kiszámíthatatlan. Semmi politika nincs a cselekedeteiben. Ki mondja amit gondol, jó hangosan, hogy mindenki hallja. Vezetési stílusára is jellemző ez az attitűd. Leclerc azonban sokkal nyugodtabbnak és megfontoltabbnak tűnik. Véleményem szerint rá jellemzőbb a számítás és sokkal politikusabb is. Ahogy korábban mondtam teljesen más a két pilóta, viszont a képességeik szempontjából azonos szinten vannak.” -tette hozzá a DTM vezetője az Auto Motor und Sportnak