Max Verstappen a Team Redline virtuális eseményén az első versenyen a pole-ból indult, majd meg is nyerte az első futamot. A második versenyen ismét a pole-ból indulhatott, azonban számítógépe lecsatlakozott a szerverről, megakadályozván azt, hogy a holland versenyző zsinórban a negyedik győzelmét arassa.
„Mondhatod, hogy ’ha ez’, vagy ’mi van, ha’, de ez már nem számít. Nem fogok szitkozódni, de ez nagyon csalódást keltő. Megvolt a tempóm. Mikor visszatértem láttam, hogy sok versenyző már kiesett. Szóval csak elkezdtem vezetni és majdnem így is pontszerző lettem.” – mondta Verstappen.
De mit fog tenni annak érdekében, hogy ilyen okok miatt ne maradjon le a győzelemről a jövőben?
„Először is a számítógép repül ki az erkélyen és veszek egy újat.” – mondta nevetve Verstappen. „Aztán majd pénteken meglátjuk, hogy megy megint.”
Ugyan Pierre Gasly már nem fogja tudni vezetni a Red Bull másik autóját a 2020-as Forma-1-es szezonban, azonban az autóban lévő Honda motor minden eddigieknél erősebb. Az AlphaTauri franciája többek között ezért is biztos abban, hogy a milton keynesi istálló képes lesz harcba szállni a bajnoki címért.
2019-ben Gaslynak megadatott az a lehetőség, hogy egy topcsapatnál versenyezhet. Azonban számos ok miatt a francia képtelen volt kihozni az autóban rejlő valós lehetőségeket, miközben csapattársa kétszer is a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett a szezon első felében.
A Red Bull-nál a Magyar Nagydíjig voltak türelmesek, és a nyári szünetben robbant a bomba, miszerint az újonc Alexander Albon fogja átvenni a francia pilóta helyét a csapatnál. Gasly ebből kifolyólag a Toro Rossonál fejezte be a 2019-es szezont és a 2020-as szezont is itt fogja kezdeni, igaz, immáron az AlphaTaurinál.
„Természetesen az eredmények magukért beszélnek,” – mondta Gasly. „Ha visszatekintünk a Honda első peridósára még a McLaren-nel, akkor látszik, hogy ahhoz képes most hol tartanak. Lenyűgöző az elmúlt években mutatott fejlődésük.
„Soha nem kételkedtem a Hondában, mivel ők a világ egyik legnagyobb autómárkája és számos sorozatban képviseltetik magukat az auto és motorsport világában. Felállították maguk előtt a célt, hogy világbajnokok akarnak lenni, és tudom, hogy ennek érdekében mindent be fognak vetni,” – idézi a francia pilótát a Canal+.
A téli tesztek során a Honda erőforrása jól teljesített és a Red Bull is közel volt a Mercedesekhez. Azonban egyelőre hiába tett meg mindenki mindent, ugyanis a koronavírus miatt a szezon első nyolc versenyét elhalasztották, és a Forma-1 vezetői még továbbra sem tudtak egy konkrét dátumot mondani, hogy ezen a helyszínen és ekkor veheti kezdetét a száguldás 2020-ban. Gasly azonban pontosan tudja, hogy jelen pillanatban hol áll a Red Bull.
„Jelen pillanatban ugyanott állunk a bajnokságban, mint a bajnoki címvédő Lewis Hamilton,” – viccelődött Gasly, aki a tavalyi Brazil Nagydíjon szerezte meg élete első dobogós helyezését egy Toro Rosso volánja mögött.
„Azonban a téli tesztek alapján nagyon nehéz bármit is megítélni. „Úgy néz, ki hogy mindössze pár tizedről van csak szó, azonban az erőviszonyok majd csak az első versenyek után fognak körvonalazódni.”
Max Verstappen és Nicholas Latifi beadta a derekát és saját Twitch csatornát indított.
A holland versenyző gyakran fel szokott tűnni Lando Norris közvetítéseiben, ugyanis a két fiatal általában együtt hódol az iRacing-nek. A Red Bull pilótája azonban nem közvetítette saját szemszögéből eddig a versenyeket, ugyanis nem rendelkezett Twitch csatornával.
Ez az azonban most megváltozott, ugyanis Verstappen egy hitelesített fiókkal örvendeztette meg rajongóit tegnap előtt.
Latifi neve szombaton tűnt fel Norris jótékonysági közvetítésében. A kanadai versenyző kollégájához csatlakozott és az F12019-es játékkal ütötték el az időt.
Verstappen és Latifi Twitch-csatornája a versenyző nevére kattintva elérhető!
Többen hiányoltátok Max Verstappent a vasárnap esti virtuális Bahreini Nagydíjról, melyet az F1 2019-cel játszottak a résztvevők.
A holland versenyző maga is szeret játszani és szimulátorozni, ezért is lepődött meg a közönség, hogy ezen a virtuális eseményen nem vet részt. Ő azonban elmondta, mi ennek az oka.
„Legfőképpen azért, mert sosem próbáltam még ezt a játékot.” – mondta Verstappen a Ziggo Sportnak. „Napokba telik jobban megismerni, és jelenleg nem akartam ezzel foglalkozni.”
De nem ez az egyetlen ok.
„Már el vagyok havazva más virtuális versenyekkel. Nem lenne jó állandóan váltogatni a játékokat.”
„Mindig a győzelemért versenyzem és nem akarok hátul lenni. Akkor inkább egyáltalán nem versenyzem.”
Helmut Marko elárulta, Max Verstappen fél attól, hogy elkapja a koronavírust.
A világjárvány árnyékában szinte minden átrajzolódott. A Forma-1 a naptárában szereplő versenyek szervezői kérnek halasztás, vagy épp döntenek úgy, hogy erre az évre törlik a futamot, miközben a kezdés időpontja egyre tolódik. Ezalatt az időszak alatt azonban az esport és a virtuális versenyzés felvirágzott. Lando Norris sűrűn űzi ezt a tevékenységet, úgy, ahogy holland kollégája, bár az utóbbi csak az iRacingre esküszik.
A Red Bull tanácsadója tartja a kapcsolatot pilótáival. Elmondása szerint Alex Albon nem igazán aktív az online világban, inkább edzéssel üti el az időt, míg Verstappen a versenyzésre esküszik, történjen az a való világban vagy online felületen. Marko az osztrák Kronen Zeitungnak nemrég felfedte, hogy rangidős pilótája félt attól, hogy elkapja a vírust.
,,Elmondta nekem, a telefonban, hogy fél attól, hogy megfertőződhet. Inkább most essen túl rajta, ugyanis 22 évesen nem tartozik a veszélyeztetett csoportba. Miután túl van az egészen, immunitást szerezhet és koncentrálhat tovább a bajnoki címre.” -árult el az osztrák szakember.
Lando Norris is részt vett az először megrendezett hivatalos F1 Virtual Grand Prix-n, ahol 18 indulóból az ötödik lett. A McLaren versenyzője a futam után felhívta Alex Albont a rajongói nyomására, hogy átbeszélje a Red Bullos kollégájával a nyújtott teljesítményét.
Mint az ismert, az összes nagy sporteseményt elhalasztják a koronavírus helyzet miatt. Számos sportszervezet az esportban találta meg a megoldást, hogy azzal is el lehet ütni az időt. Jó pár hétig igazi verseny nem lesz, így a Forma-1 is virtuális versennyel helyettesítette a hétvégén a Bahreini Nagydíjat. A futamot adta élőben a Sky is, ahogy Magyarországon az MTVA. Norris vagy 100.000 rajongója követhette a hősét Twitchen keresztül is. A brit pilótának gyenge volt az internetkapcsolata, így a 9-14. kör között nem nagyon tudott mit csinálni, de végül mégis ötödik tudott lenni.
A streamelt műsora elején azonban Norris sorra hívta az F1-es kollégáit tanácsokért. Max Verstappen azt javasolta, hogy inkább kapcsolja ki a számítógépét. Csapattársa Carlos Sainz azzal oltotta, hogy pont tegyen úgy, ahogy szokta a való életben is: kövesse őt. George Russell-t amiatt hívta fel Lando, hogy ő nyilvánvalóan specialistája az utolsó helyről való indulásnak a tavalyi évből kiindulva, hiszen a netkapcsolata miatt az időmérőn se nagyon tudott részt venni, így a végéről kellett indulnia a trollkodó angolnak. Felhívta a mclarenes főnökét is, és elnézést kért Zak Browntól, amiért rontja a csapata imidzsét a szereplésével.
A verseny után a 20 éves pilóta azonban telefonvégre kapta Albont, hogy legyen kedves értékelni a teljesítményét, és a Red Bull sztárja próbálta is froclizni a barátja eredményét, és ezt mondta neki:
„Haver, az utolsó kanyar az jobbra van, te meg balra mentél.”
Norris gyorsan kapott is az alkalmon, és válaszul közölte, hogy Albon a felelős a tavalyi brazil esetért, amikor ütköztek a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltonnal:
„Nos Alex, nem is tudom, hogyan fordulhattál bele akkor Hamiltonba Brazíliában, de inkább fel se emlegetem.”
Hamilton volt a hibás az ütközésért, ami Albonnak az első dobogójába került. Akkor Hamilton gyorsan bocsánatot is kért a fiatal pilótától, és az eset két büntetőpontjába is került.
Angolosoknak íme a teljes 18 perces beszélgetés, ahol Lando beszélget a kollégákkal:
Némileg meglepő módon Max Verstappen nem vesz részt a Forma-1 által hivatalosan elindított „Virtuális Nagydíj sorozatban. Az ő helyén pedig egy legendás olimpiai bajnok indul.
Pár napja jelentette be a Forma-1, hogy a naptárból kiesett versenyeket a virtuális világban pótolják, amelyre minden aktív F1-est meghívtak. Ám közülük jó páran nemet mondtak a felkérésre, ahogy a Red Bull párosa is.
Az energia italosok közben bejelentették, hogy Verstappen és Albon helyett Chris Hoy és Phillipp Eng vezetheti majd a Red Bullt.
A brit Sir Chris Hoy a pályakerékpározás egyik legnagyobb ikonja, nem kevesebb mint hét érmet nyert az ötkarikás játékokon, amiből hat arany volt. A most 43 éves sportoló 2013-ban vonult vissza a kerékpározástól, ám utána átnyergelt az autóversenyzés világába.
Előbb a brit GT bajnokságban indult, majd az Endurance versenyzésre váltott. 2015-ben az LMP3-as a kategóriában megnyerte az európai Le Mans szériát, és még ebben az évben részt vett a Race of Champions viadalon is. 2016-ban pedig indult a Le Mans-i 24 órás versenyen is.
Csapattársa a 30 esztendő Phillipp Eng lesz. Az osztrák pilóta 2006 óta profi autóversenyző, azóta 24 versenyt nyert meg és 4 bajnoki címet szerzett a különböző sorozatokban. Jelenleg az IMSA sportautó bajnokságában versenyez.
A versenyt ma este 9 órától élőben közvetíti az M4 Sport.
Max Verstappen számára második All-Star Esports Battle versenye sem alakult szerencsésen.
Az első All-Star Esports Battle online versenyt, melyen eSport versenyzők mellett igazi autóversenyzők is indultan, múlt hétvégén rendezték, tegnap pedig a második forduló következett.
A verseny Verstappen számára most sem alakult jól, de így is egy holland nyert, Rudy van Buren személyében, aki 2017-ben megnyerte a World’s Fastest Games nevű versenyt.
A 20 körös virtuális verseny helyszíne Indianapolis volt, a játékosok saját otthonukban tartózkodtak, a koronavírus-járvány miatt.
Van Buren mögött a dobogós helyezéseket a McLaren Shadow esport versenyzője, Kevin Siggy, valamint a portugál gamer, Nuno Pinto szerezték meg.
A legjobban teljesítő valódi versenyző a DTM-es Dani Juncadella lett, aki a negyedik helyen ért célba.
De vannak, akik a 20 fős döntőbe sem jutottak be, így például Juan Pablo Montoya, és Tony Kanaan sem.
„Nagyszerű látni, hogy sokan élvezik, hogy online versenyzünk.” – írta Instagramon Verstappen, aki a 11. helyen ért célba.
Ma még lesz két esport verseny, ezekről ide kattintva olvashatsz!
Max Verstappen nagyon örül, hogy Zandvoortnak sikerült megtartania az old-school-feelingjét a nemrég végbement korszerűsítések ellenére is.
A pálya az 1985 után visszatérő Holland Nagydíj helyszíne lesz majd, ha idén még megrendezik, ugyanis a koronavírus miatt már köztudott, hogy elhalasztották. A pálya renoválása február végén ért véget és Max Verstappen már ki is próbálhatta egy 2012-es Red Bullal.
„Szerintem a hármas és utolsó (döntött) kanyar lenyűgöző, amikor keresztül mész rajta” – lelkendezett a holland. „Remekül néz ki. Nagyon jó munkát végeztek a pálya renoválásával. Nagyon jó móka volt egy V8-ast vezetni ezen a pályán, szóval szerintem a mostani autókkal még jobb lesz.”
A pálya elég szűk, de még így is szolgáltat néhány előzési lehetőséget.
„Ugyanolyan mint Monaco vagy Suzuka, ugyanolyan old-school és nem túl széles” – tette hozzá. „Nem hiszem, hogy ez probléma. Igazából eléggé bejön. Jobb, mintha mindenhol aszfaltozott bukótér lenne. Egy kicsit azon fog múlni, tudunk-e majd előzni.”