Címke: Max Verstappen

  • Russell: Verstappen és Leclerc sem mondana nemet a Mercedesnek

    Russell: Verstappen és Leclerc sem mondana nemet a Mercedesnek

    Bár a Williams finoman szólva nem versenyképes (legalábbis tavaly utolsó volt, hogy idén fejlődtek-e, és ha igen, mennyit, azt meg még nem tudjuk…), mégis, George Russell nagyon hálás azért, hogy lehetőséget kapott a csapattól arra, hogy bemutatkozhasson az F1-ben.

    Egy az Evening Standardnek adott interjújában pedig azt is elmondta, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc sem utasítana vissza egy ajánlatot a Mercedestől…

    „A törekvéseim világosak: Világbajnok akarok lenni.” – mondta Russell. „Jelenleg nagyon lojális vagyok a Williamshez. Lehetőséget adtak nekem, hogy az F1-ben vezessek, és én ezt soha nem fogom elfelejteni.”

    Mindemellett a fiatal versenyzőnek van kapcsolata a Mercedeshez, és sokan pedzegetik, hogy amennyiben Lewis Hamilton visszavonulna, vagy netán máshová igazolna, vagy elküldenék Valtteri Bottast a csapattól, akkor Russell esélyes lehet a megüresedett helyre. Pedig arra a helyre minden bizonnyal sokan vágynak.

    „Kapcsolatban vagyok a Mercedesszel és persze ők a domináns erő és egyik F1-es versenyző sem hajtaná el őket, még Max és Charles sem.” – véli Russell.

    Verstappen és Leclerc azonban egyelőre biztosan nem ül át a Mercedesbe, és máshova sem, mivel aktív szerződésük van, 2023-ig, illetve 2024-ig.

    Russell, F2-es bajnokként egyszerre debütált az F1-ben korábbi versenytársaival, Alexander Albonnal és Lando Norrissal. Utóbbi kettő azonban Russellnél eredményesebb csapatnál tudott bemutatkozni.

    „Ez nehéz olykor.” – ismeri el Russell. „De tudom, hogy milyen ez, hullámzó és tele kerülőutakkal. Örülök, hogy részt vehetek ebben a hosszú játékban, mivel 15-20 éves karriert szeretnék az F1-ben. Engem nem Lando, vagy Alex határoz meg. Megkapjuk a saját esélyünket. Őszinte leszek és azt mondom, hogy örülök nekik, hogy tündökölnek, de remélem, hogy az én esélyem is elérkezik.”

  • Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Leclerc-t virtuálisan is megetette az egyik Red Bull Ausztriában

    Charles Leclerc virtuálisan is a Red Bull áldozatává vált Ausztriában, csak épp Max Verstappen helyett, most Alex Albon volt a ludas.

    Már beszámoltunk arról, hogy a versenyzők háromnapos jótékonysági mini-bajnokságot rendeztek, és a befolyt összeget a WHO-nak ajánlják fel,  hogy segítsenek a koronavírus elleni küzdelemben.

    Tegnap az utolsó fordulót közkívánatra (ezúttal eltekintettek a random sorsolástól) a Red Bull Ringen „rendezték meg.” Csak úgy, mint egy éve, minden jól haladt a Ferrari versenyzőjének szempontjából, majd megjelent mögötte az egyik Red Bull és újrajátszották az ikonikus esetet. A brit-thai versenyző, csak úgy, mint holland csapattársa az utolsó körökben előzte meg a monacóit, akiben élénken éltek még annak a bizonyos eseménysorozatnak a történései. Azonnal el is kiáltotta magát amiért, ellenfele, „tolt egy Verstappent.”

    Leclerc: ,,Hé, haver te most toltál egy Verstappent, te, totál egy Verstappant! Még DRS-em sem volt!” -kérte ki magának a 22 éves pilóta.

    Természetesen nevetésben tört ki az elkövető, míg George Russell elővette kommentátori érzékeit és közölte közönségével mi folyik az élen.

    ,,Alex épp most tolt egy Verstappent.”

    https://www.instagram.com/p/B_HlAAkH8jw/?igshid=1d2b3xefgkqhr

    Az egy évvel ezelőtti a manővert, ugyan vizsgálták a stewardok, ám büntetés nem kapott érte a holland. A virtuális világban azonban Albont öt másodperces szankcióval díjazták, így a győzelmet Leclerc söpörte be.

    Korábban is volt már arra példa, hogy a versenyzők saját hibájukkal viccelődtek. A második forduló utolsó futamát Bakuban rendezték, ahol a 22 éves monacói azért szurkolt, hogy  most nehogy „toljon egy Charles-t” (tavaly az időmérőn Leclerc, a falnak ütközött, és így született meg az ‘I am stupid’ idézet, míg az online gyakorlás alatt, szintén sikerült eltalálni a szűk Castle kanyart.

  • Windsor: Most minden csapat azt akarja elérni, amit a Red Bull Verstappennel

    Windsor: Most minden csapat azt akarja elérni, amit a Red Bull Verstappennel

    A korábbi Williamses csapatmenedzser, Peter Windsor véleménye szerint új trend van kialakulóban, amit a Red Bull indított el Max Verstappen alkalmazásával.

    Ez lényegében nem lenne más, mint a szemtelenül fiatal pilóták szerződtetése. A Red Bull kezdte ezt el és most már például egy másik topcsapat is meg merte húzni, hogy egy ifjú pilótát igazoljon: a Ferrari Charles Leclerc-et alkalmazza.

    „A csapatok nem sok mindent figyelnek a különböző szériákban, de a fiatal pilótákon rajta tartják a szemüket, akik több osztályt is megjárnak, hogy megmutassák a tehetségüket. Igazából pont így került be Verstappen a sportba és ez az, amit mások is le akarnak másolni” – mondta Windsor, aki annak idején nagyon erőltette egy amerikai tehetség érkezését, de végül nem járt sikerrel.

    „Mire az amerikai pilóták befejezik a tanulmányaikat, már késő átmenni Európába és ott kitörni. Azonban a csapatoknak pénzt kellene fektetniük az amerikai tehetségekbe, hogy kapjanak egy rendes lehetőséget Európában.”

  • Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Horner: Könnyű volt megegyezni Verstappennel

    Christian Horner nemrég felidézte milyen volt a szerződéshosszabbítás Max Verstappennel.

    A holland versenyző kontraktus eredetileg idén járt volna le, ám a Red Bull még az év elején tisztázni akart a helyzetet, ezért sürgette a megegyezést a 22 éves pilótával és menedzsmentjével. Az osztrák istálló csapatfőnöke elmondta, az egyik legkönnyebb tárgyalását bonyolította le, ugyanis Verstappenék mindig egyenesek és kimondják azt amit gondolnak.

    ,,Max és a menedzsmentje mindig egyenes, ezért könnyű velük tárgyalni. A hosszabbítás egyértelmű volt és egyike a legegyenesebb megbeszéléseimnek. Korán véget akartunk vetni a spekulációknak, ugyanis úgy akartuk elkezdeni az évet, hogy mindenki tisztában van azzal,hogy ez egy hosszabb távú projekt, és nem csak egy 12 hónapos forgatókönyv.” – magyarázta Horner a GP Racingnek.

    A Red Bull csapatfőnöke örül annak, hogy viszonylag rövid idő alatt megtudtak egyezni a hollanddal, és a csapat nem került olyan helyzetbe, mint a csillagosok, ahol is Lewis Hamilton helyzete még mindig bizonytalan. Horner szerint azzal, hogy Charles Leclerc is hosszabbított a Ferrarival, valamint Verstappen sorsa is eldőlt, a hatszoros világbajnoknak kevés opció áll a rendelkezésére.

    ,,Nem sok lehetősége maradt. Ez vajon erősebb pozícióba helyezi őt a Mercedesnél, vagy épp a Mercedes kerül előnybe? Ki tudja? Ám ez nem a mi dolgunk. Örülök, hogy mi elkerültük ezt a szituációt.” -tette hozzá a brit szakember.

     

  • A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    Ha már évek óta fanatikus szurkolóként követed figyelemmel a Forma-1 eseményeit, akkor már biztosan láthattad a Red Bull pitwallját. Ha nem, akkor is biztosan hallhattad már őt a csapatrádiós beszélgetések során: Gianpiero Lambiaseról van szó, aki Max Verstappen versenymérnökeként dolgozik a Bikáknál.

    Az olasz szakembernek az a feladata a versenyek során, hogy közölje a z információkat a holland versenyzővel, legyen az egy szabadedzés vagy verseny. Lambiesenak rendkívül fontos szerepe van Verstappen teljesítményében, ugyanis a holland autójának telemetriai adatainak tudatában akár vezetéstechnikai tanácsokat is adhat a versenyzőnek a futam közben. Ez lehet akár a kanyarbemeneti tempó növelése, csökkentése vagy hogy az adott kanyart próbálja meg eggyel magasabb vagy alacsonyabb fokozatban bevenni.

    Verstappen nagyon jól kijön a versenymérnökével – aki rendkívül jól végzi a munkáját. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy a hétszeres futamgyőztes Verstappen már a 2016-os érkezése óta az olasz szakemberrel dolgozik együtt.

    A tény – miszerint Lambiese egy zseniális szakember – már az előző munkaadójánál tisztán megmutatkozott. Az olasz 2005-ben kezdte meg a karrierjét a száguldó cirkuszban a Jordan csapatánál, ahol tíz szezont húzott le. Megtapasztalta a csapat összes névváltozását a Midlandtől kezdve, a Spykeren át, egészen a Force Indiáig.

    2010-ben Vitantonio Liuzzi versenymérnöke lett a Force Indiánál, és amikor az olasz pilóta távozott a csapattól, Paul di Restával kezdett el együtt dolgozni. A brit versenyzővel egészen 2014-ig dolgozott, amíg Sergio Pérez át nem vette di Resta helyét a csapatnál. Lambiase mindössze egy évet dolgozott együtt a mexikóival, amikor lecsapott rá az egyik élcsapat.

    Ez az élcsapat pedig a Red Bull volt, ahol szintén versenymérnökként alkalmazták Lambieset. Danyiil Kvyat rádiókommunikációjában vélhettük felfedezni a hangját egészen a 2016-os Spanyol Nagydíjig, amikor ugyanis Verstappen átvette az orosz helyét az energiaitalos istállónál.

    Habár Christian Horner szerint az olasz versenymérnök eléggé érzelmes típus, a rádióban ez egyáltalán nem létszik meg, ugyanis mindig a lehető legrövidebb módon tudatja Verstappennel a tudnivalókat.

    A hollandról pedig köztudott, hogy nem egy szószátyár a rádión, és Lambiase pontos, rövid válaszaira ő is csak pár szóban szokott válaszolni. Kettejük kapcsolata csak még erősebb lehet, ugyanis mindketten fiatalok és mivel Verstappen további évekre kötelezte el magát a Red Bullnál, ezért még biztosan együtt fogjuk látni őket egy ideig.

  • Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Jenson Button kiemelte a hat legjobb pilótát, akik a 17 éves F1-es pályafutása alatt vele egyszerre voltak a pályán.

    A brit 2000-ben debütált a királykategóriában, és 2016 végén vonult vissza onnan. Ezenkívül még egy verseny erejéig még visszatért, amikor Fernando Alonso helyére ugrott be a 2017-es Monacói Nagydíjon, de utána végleg búcsút intett a Forma-1-nek.

    15 futamgyőzelemmel és egy világbajnoki címmel a neve mellett, Button öszeállított egy listát, kik voltak a legjobbak, akik ellen versenyzett.

    „Próbálkoztam azzal, hogy hat alá vigyem a listát, de végül hat maradt. Ellenük versenyeztem, így jól meg tudom őket ítélni.” – nyilatkozta a világbajnok a Sky Sportsnak.

    „Nehéz olyasvalakit, mint Juan Manuel Fangio összehasonlítani valaki olyannal, mint Lewis Hamilton. Évtizedek választják el őket, így már teljesen más a sport.”

    Button két csapattársával kezdte:

    „Lewis mindenképpen benne kell, hogy legyen és Fernando is. Csapattársuk voltam, mindketten óriási tehetséggel rendelkeznek, nagyon különböző formában.”

    Még két jelenlegi élmenő is beletartozik Button összeállításába, ám érdemes megjegyezni, hogy Leclerc-rel és Albonnal nem találkozott a pályán.

    „Vettel [is benne van], hiszen négyet nyerni sorozatban nem kis dolog. Most ugyan küszködik egy kicsit, és buta hibákat követ el. Gyors csapattársa van, szerintem ez csak jóbbá teszi majd őt is.”

    „Azután jön Verstappen. Nem versenyeztem ellene sok éven keresztül, de látva a teljesítményt, amit nehéz körülmények között nyújtott, mint amilyen a 2016-os Brazil Nagydíjon is volt, az nem evilági. Elképesztő, mit tud művelni az autóval.”

    Nem feledkezett el karrierje korai szakaszáról sem, két régi motoros is bekerült a legjobbak közé.

    „A maradék kettő pedig az első éveimből való: Mika Häkkinen és természetesen a nagyszerű Michael Schumacher.”

  • Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint nem lenne jó ötlet fiát Hamilton mellé rakni a Mercedesbe

    Jos Verstappen szerint több szempontból sem lenne jó öltet a Max Verstappen-Lewis Hamilton páros a Mercedesben.

    Rengetegen reménykedtek tavaly abban, hogy a holland versenyző nem hosszabbít jelenlegi csapatával, a Red Bullal, hanem inkább helyette 2021-től az Ezüst Nyilakhoz szerződik. Azonban az év elején az osztrák csapat bejelentette, hogy 2023-ig marad a 22 éves pilóta náluk.

    Nem titok az, hogy Totot Wolff mennyire elégedett a Bikák első számú versenyzőjének vezetési stílusával, sőt az osztrák csapatvezető nagyon jó kapcsolatot ápol Jos Verstappennel is, ezért lehetett számítani a csapatváltásra. Az Arrows egykori versenyzője szerint fia jó döntést hozott azzal, hogy maradt a Red Bullnál, ugyanis nem lett volna jó ötlet összeereszteni az ifjút Hamiltonnal.

    ,,A kívülállók imádták volna, de valószínűleg nem lenne ez olyan jó ötlet. Pénzügyi szempontból nézve is nagyon nehéz lett volna a dolgunk.” -nyilatkozta Jos a GP Racing-nek.

    A holland megérti, hogy nagyon sokan szeretnék látni ugyanolyan autóban fiát és a hatszoros világbajnokot, de két vezéregyéniség összeeresztés nem feltétlenül olyan jövedelmező üzlet.

    Az idősebbik Verstappen emellett említést tett fia szerződésnek egy bizonyos pontjáról is, amiben még Christian Hornerrel és Helmut Markoval egyeztek meg. Feltételezések szerint a 22 éves pilótának legalább a harmadik helyet kell elfoglalni a nyári szünet kezdetéig a tabellán, hogy a kilépési záradék ne lépjen életbe.

    ,,Ennek a világbajnokságban elért pozíciójához van köze.” -fogalmazott sejtelmesen Jos Verstappen – ,,Ám meg kell azt jegyeznem, hogy Max mindig is maradni akart. Nagyon jól érezi magát a csapatnál, és nagyon jól be is illeszkedett. Úgy vélem ez a legfontosabb.”

    Jos ezen kívül arra is kitért, hogy milyen a kapcsolat Helmut Marko és a Max Verstappen között:

    ,,Nagyon közel állnak egymáshoz, Helmut kedveli őt, Max kedveli Helmutot, ez mindig is így volt. Helmut emellett nagy rajongója Maxnek.”

  • Így néz ki Max Verstappen virtuális Holden Commodore autója!

    Így néz ki Max Verstappen virtuális Holden Commodore autója!

    Ez lesz az a festés, amellyel Max Verstappen nekivág a Supercars ESeries-nek, a Holden commodore megkapja a Red Bull ismert színeit. A holland pilóta tehát szinte a Forma-1-es megszokott környezetében érezheti majd magát.

    Az első versenye szerdán magyar idő szerint délben lesz, és a Supercars Facebook oldala élőben adja majd, de a Red Bull TV, Fox Sports, Kayo és a Sky új-zélandi leányvállalata is átveszi majd az adást.

     

    max verstappen
    Fotó: Red Bull Racing
    max verstappen
    Fotó: Red Bull Racing
  • Massa szerint Verstappen és Leclerc is bajnok lesz egyszer

    Massa szerint Verstappen és Leclerc is bajnok lesz egyszer

    Max Verstappent és Charles Leclercet az F1 legnagyobb tehetségei közé sorolják, azonban most az is kiderült, hogy Felipe Massa is nagyra tartja őket.

    A Ferrari egykori brazil versenyzője szerint Verstappen és Leclerc biztosan bajnoki címekért fognak harcolni a jövőben.

    Azonban 2020-t még korainak tartja ahhoz, hogy valamely fiatal bajnoki címet szerezzen – ha lesz egyáltalán szezon idén.

    „Amit eddig láttam, az alapján a Mercedes és Lewis Hamilton a leggyorsabb.” – mondta Massa a La Gazzetta dello Sportnak. „Nem hiszem, hogy ha kevesebb verseny lesz (idén a tervezettnél), azt változtatna ezen, mivel a csapatok gyárai be vannak zárva.”

    „Szerintem Charles Leclerc és Max Verstappen világbajnokok lesznek a jövőben. De ez azt jelenti, hogy nyerniük kell mostanában, mikor a csapatok közti különbség nagyobb, mint a versenyzők hatása. Az autók manapság nagyszerűek, de senkinek sem tetszik, ha csak egy csapat dominál.”

  • Verstappen kipróbálja a túraautózást is, virtuálisan

    Verstappen kipróbálja a túraautózást is, virtuálisan

    A Forma-1 futamgyőztes Max Verstappen a Supercars Eseries második fordulójában indul, szabadkártyásként. A Red Bull Racing versenyzője egy Holden Commodore-t vezethet majd, természetesen a #33-as rajtszámmal, és egy olyan festéssel, amelyik nagyon hasonlít az F1-es masinájára.

    Négy verseny lesz a héten, ebből kettőt, Silverstone-t és Barcelonát nagyon is ismeri Verstappen, így talán még némi előnyben is lesz a Supercars mezőnyéhez képest:

    „Várom már ezeket a futamokat. Kihívás lesz abban, hogy ez nem az autó, amit nagyon vezettem eddig szimulátoron, de élőben nagyon jó nézni őket. Melbourneben mindig a Supercars autói a betétfutamunk, így izgalmas lesz felvennem a kesztyűt a mezőnyükkel. Az iRacingben párszor kipróbáltam a Supercar-t, és eléggé trükkösen kell vele menni, ha jól akarsz. Várom már, hogy versenyezhessek a csapattársammal Shane-nel, vagy Pastor-ral, vagy ahogy szoktam hívni őt a szimulátorban, egy top ütközőművész! Sokat szoktunk online együtt versenyezni, így remélem, hogy jól teljesítünk a Red Bull kedvéért a többi V8 versenyző ellen.”

    Verstappen tehát Shane van Gisbergennek köszönheti, hogy részt vesz ebben, aki elismerte, hogy a holland részvétele a versenyen, egy puccskísérlet:

    „Remek dolog egy olyan versenyzővel szövetkezni, mint Max, aki ott lesz a mezőnyünkben, a Red Bull Supercar autóval. Ő gyors, ismeri a pályákat, így az élmezőnybe várom. Órákat töltött el online egy Supercar autóval, és ahogy a Forma-1-ben is, itt is agresszív lesz, senkitől sem tartva, így mindenképp jó lesz őt a héten a rajtrácson tudni.”