Címke: Max Verstappen

  • Verstappen: Vakcina nélkül nem lesz Holland Nagydíj

    Verstappen: Vakcina nélkül nem lesz Holland Nagydíj

    Jos Verstappen nem hisz abban, hogy 2020-ban Hollandiában lesz Zandvoortban futam. Egyes országok, mint Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország, de még Olaszország is dupla-fordulós zárt versenyhétvégékre pályáznak a koronavírus-helyzet ellenére, a zandvoorti szervezők ilyesmire kevésbé nyitottak. A Red Bullos Max édesapja, a holland Jos Verstappen így nyilatkozott:

    „A holland verseny az, amint mindenki várt a Forma-1-ben. Minden adott volt a nagy bulihoz, de nem hiszem, hogy lesz idén verseny Zandvoortban. Úgy vélem, hogy vakcina nélkül nem lehet újra együtt több, mint 100.000 ember. Ez így eléggé abszurd helyzet. El lehet halasztani jövőre, de ezt a Forma-1-nek és a pályának kell eldönteniük.”

  • Verstappen nagyon örül a dupla osztrák futamnak

    Verstappen nagyon örül a dupla osztrák futamnak

    Max Verstappen már tűkön ülve várja a szezon (újra)kezdését, még akkor is, ha a futamokat nézők nélkül kell majd megrendezni.

    A holland pilóta a Servus TV-nek adott interjút, amelyben azt is elmondta, hogy őt nem viselte meg különösképpen a bezártság.

    „Alapvetően szeretek otthon lenni, így nincs igazán problémám ezzel. Versenyezni azonban mindennél jobban imádok. Intenzíven edzettem és sok időt töltöttem a szimulátoromban, ami a nappalimban van.” – mesélte a Red Bull titánja.

    Természetesen azonban a valós versenyeket jobban szereti, amik már nagyon hiányoznak neki.

    „Imádom az autót a határon egyensúlyozni, ezt az érzést nem lehet összehasonlítani a szimulátorral. Remélem, hogy hamarosan a való világban is megmérkőzhetünk.” – reménykedett.

    Az idei az utolsó esélye, hogy ő legyen a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka, amire szerinte meg lesz az esélye, mivel az autót már télen is elég jónak érezte.

    „Remélhetőleg már a kezdetektől fogva meccsben lehetünk. Az autót tökéletesnek éreztem a téli tesztek alatt, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan fognak menni a dolgok, amikor újra odakerülünk. Bárhogy is lesz, készen állok.” – jelentette ki.

    Végül pedig azt is elmondta, hogy támogatja, hogy két verseny legyen a Red Bull Ringen, ahol az elmúlt két évben egyaránt nyert.

    „Fantasztikus lenne két verseny a Red Bull Ringen. Az persze szomorú, hogy ha üres lelátók előtt kell versenyeznünk, de a legfontosabb, hogy újra vezethessünk, amilyen hamar csak engedik a körülmények.” – fogalmazott.

  • Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Albon és Verstappen kirándultak egyet Hollandiában

    Max Verstappen és Alexander Albon eredetileg még a Holland Nagydíj promóciójának az apropójából hónapokkal ezelőtt forgattak egy kisfilmet a Red Bullnak.

    Ahogy azt már korábban lelepleztük nem csak ők voltak turistáskodni az országban, hiszen sok helyen kellett felvenni a snitteket, és rövid idő alatt. Max hazájában jó házigazda módjára kalauzolja csapattársát, láthatnak tulipánokat, biciklistákat, szélmalmokat. Albon pedig hű Sancho Panzaként követte őt ezen az úton.

    A kalandjaik természetesen Zandvoortban érnek véget.

  • Jos örül, hogy Max már januárban szerződést hosszabbított

    Jos örül, hogy Max már januárban szerződést hosszabbított

    Max Verstappen még januárban aláírta a szerződéshosszabbítást a Red Bullal, 2023-ig. Sokak meglepődtek a korai szerződésen, azonban a fiatal holland édesapja, Jos örül, hogy így alakult. Mivel így ebben a koronavírusos időszakban ezen nem kell rágódniuk.

    „Ha ebben a helyzetben kell új szerződésről tárgyalni, az nyugtalanná tesz.” – mondta Jos Verstappen.

    A mezőny nagy részének 2020 végén lejár aktuális szerződése, de a jelenlegi helyzet aligha alkalmas arra, hogy bárki bárkivel érdemben tárgyaljon szerződésről, átigazolásról. Főleg mert a  csapatok most elsősorban azzal foglalkoznak, hogy egyáltalán túléljék ezt az időszakot.

    Jos ugyanakkor azt is elmondta, hogy nagyon elégedett Max Forma-1-es szereplésével.

    „Max mindig a határon autózik.” – mondta. „Ezt akarják látni az emberek. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is kicsit ideges lesz, ha ő van mögöttük. Hát nem szép ez?”

  • Jos Verstappen szerint lesz Forma-1 2020-ban

    Jos Verstappen szerint lesz Forma-1 2020-ban

    Jos Verstappen „biztos” abban, hogy valamilyen szinten lesz verseny 2020-ban.

    A koronavírus átírta a már jól megtervezett forgatókönyveket a Forma-1-ben is. Hiába utazott Melbourne-be a mezőny, a versenyhétvégét el kellett halasztani, mivel a McLaren egyik alkalmazottjának Covid-19 tesztje pozitív lett. Azóta sorra törölték vagy épp halasztották el a futamokat, ám úgy tűnik, hogy egy halvány reménysugár felütheti a fejét, miután bejelentették, hogy Ausztriában indulhat újra az évad.

    A holland ex-versenyző úgy véli, lesznek futamok, ugyanis a széria nem élné túl azt, ha egy év is kimaradna.

    ,,Biztosan lesz versenyzés, én meg vagyok erről győződve. Lehetetlen lenne egy évet kihagyni, ugyanis a csapatok tönkre mennének, és sokan elveszítenék a munkájukat. Rengeteg szerződés forog kockán. Természetesen az egészség a legfontosabb, de az nem opció, hogy hónapokra leállítjuk a gazdaságot. Mindenkinek hallgatnia kellene a józan eszére, ám manapság észrevehetjük azt, hogy az emberek ezt megtagadják.”

    Egy pályán több nagydíjat is rendezhetnek, ez pedig bizonyos csapatok malmára hajthatják a vizet. Például Max Verstappen tavaly és tavaly előtt is megnyerte az Osztrák Nagydíjat.

    ,,Lehet ezt így is nézni, de talán két versenyt rendeznek Silverstone-ban is, ott pedig a Mercedes diadalmaskodott az elmúlt években. A legfontosabb dolog az, hogy abban a bizonyos pillanatban vezethess. Azt, hogy mindezt közönség nélkül teheted, nem változtat semmin. Sőt, mindenkit tesztelni fognak. Egy Forma-1-es autón 15 ember dolgozik egyszerre, relatíve kevés helyen, így a másfél méteres távolságot nem lehet megtartani.”

    A holland szerint ugyanakkor előnye is van annak, hogy a paddockban kevesebben tartózkodhatnak majd:

    ,,Az újságírók nélküli versenyeknek van egy nagy előnye is: Maxnek nem kell annyi interjút adnia.”

  • Jordan: Hamilton szerződést fog kötni a Ferrarival!

    Jordan: Hamilton szerződést fog kötni a Ferrarival!

    Eddie Jordan szerint Lewis Hamilton végül a Ferrariban fog kikötni.

    Az ír ex-csapatfőnök már-már kész jósnak számít a Forma-1-ben azóta, mióta előrevetítette, hogy Michael Schumacher vissza fog térni a Mercedes színeiben (2009-ben beszélt róla, és egy évre rá be is következett) továbbá egyedüliként ő tartott ki amellett, hogy a hatszoros világbajnok elhagyja a McLaren-t és 2013-ban az akkor még bukdácsoló Ezüst Nyilak mellett teszi le a voksát.

    Jordan az F1-insider és a Sport1 közös interjújában viszont egy újabb jóslattal színesített a sportág életét. A koronavírus okozta gazdasági válság miatt akár több csapat is határozhat úgy, hogy befejezi F1-es pályafutását költségcsökkentés gyanánt. A kis csapatok alatt már így is rezeg az a bizonyos léc, ezért számukra az lenne a legkézenfekvőbb, ha elindulna a szezon, ami által bevételhez juthatnának. Azonban ha az idei év le is telik, még ott van a költségvetési plafon összegének kérdése is, ami manapság parázs vitákat kelt az alakulatok között. A Ferrari már belebegtette, hogy akár ki is szállhatnak a Forma-1-ből, ha tovább csökkentik a végösszeget, ám az ír ex-csapatfőnök szerint más okok miatt inkább a Mercedes, a Honda és a Renault bedobhatja be a törölközőt.

    Jordan azonban úgy véli, hogy a csillagosok nem szállnának ki teljes mértékben, hanem szorosabbra fűznék leendő partnerkapcsolatukat a McLarennel. Azonban egy istálló folytathatná tovább megszokott mindennapjait:

    ,,A Ferrari helyzete teljesen más. A Forma-1 a vérükben van, ezért a maradásukhoz kétség sem fér. A kilépés emlegetése csak fenyegetőzés. A jövőben a Ferrari a Red Bull és valószínűleg a McLaren-Mercedes lesznek a Forma-1 tartópillérei. Továbbá a jövő Lewis Hamiltonról, Sebastian Vettelről és Max Verstappenről fog szólni.”

    Ugyanakkor bizonyos versenyzők jövője is kérdéses. A német pilótának és brit riválisának még idén lejár a kontraktusa, így már egy ideje találgatja a sajtó, hol folytathatják tovább a pályafutásukat. Binotto még februárban kijelentette, hogy Vettel megtartása élvez náluk prioritást, ám olasz lapértesülések szerint a négyszeres világbajnok az első ajánlatot visszadobta. Ugyanakkor az itáliai média úgy véli,  Hamilton igényeit nem tudná teljesíteni a Scuderia, így ők nem hisznek abban, hogy a hatszoros világbajnok Maranellóba készül. Jordan azonban máshogy látja a helyzetet:

    ,,Nem ismerem olyan jól Vettelt, mint Lewis Hamiltont, de véleményem szerint nincs sok választása: vagy abbahagyja, vagy a McLarenhez igazol. A „Ferrari-vonat” számára már réges-rég elment. Lewis viszont a Ferrariba fog menni. Csak az olaszok tudják biztosítani neki a kívánt fizetést, és tisztában vannak azzal, hogy meg is érné nekik. Verstappen a Red Bullnál fog maradni, és megpróbálja velük legyőzni Lewist, ám ez nagyon nehéz feladat lesz.”

  • Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Frits van Amersfoort nem igazán ért egyet a Forma-1 korábbi urával, sőt, azt mondja, hogy az ő ideje már lejárt. Bernie Ecclestone mindeközben az elmúlt hetekben számos alkalommal kijelentette, hogy ő inkább törölné a teljes 2020-as szezont, és már 2021-re fókuszálna. Max Verstappen és Charles Leclerc pedig az ő csapatánál versenyeztek 2014-ben és 2015-ben így talán érdemes odafigyelni rá, hogy mit is mondott a NOS-nak:

    „Bernie ugyan azt hangoztatja, hogy ő már leírta a szezont, de én nem venném ezt komolyan.”

    Mint az ismert, 2017-ben pedig Ecclestonetól átvette a hatalmat a Liberty Media. amiről ez a véleménye:

    „Az ő ideje már lejárt. A partvonalon kívülről kritizálni pedig igazán „szép” és könnyű. Amennyiben nincsenek versenyek, persze, hogy sok dolog leáll.”

    A junior kategóriákban a versenyzők azért fizetnek egy csapatnak, hogy vezethessenek. Ők azonban csak akkor utalnak, ha már megtehettek bizonyos mennyiségű kilométert:

    „Versenyeznünk kell azért, hogy túlélhessünk. A pilóták és a támogatóik ezért fizettek. Ha nem megyünk, gondban leszünk.”

    A Van Amersfoort Racing 2020-ban három kategóriában is érdekelt: a Formula 4-ben, a Formula 3 Regional és az Euro Formulában is indulnának:

    „Sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint a Forma-1. Szerencsére nekünk nem olyan sűrű a versenynaptárunk. 22 versenyhétvégét megoldani számomra is egy rejtély lenne. Mi 8 vagy 10 versenyhétvégét teljesítünk, és akár négy futamot is letudunk egy hétvégén. Kreativitással és némi jóakarattal ez megoldható.”

    A holland csapat tulajdonosa biztos benne, hogy még így is lehet elég verseny a szezonban, bár elismerte, hogy nagyon izgul amiatt, hogy milyen környezetben kezdhetik újra:

    „Bonyolult dolog újraindítani egy szezont. A versenyzők szinte mind repülővel utaznak, így ezzel együtt kell élni. Autóval Európában meg lehet tenni sok kilométert is, de repülővel most nem lehet menni sehová se.”

  • Leclerc, Verstappen és Hamilton közül a britet választaná ha célba akarna érni

    Leclerc, Verstappen és Hamilton közül a britet választaná ha célba akarna érni

    Charles Leclerc elárulta,  kit választana a pilóták közül bizonyos szituációkban.

    A monacói versenyző a Sky F1 Vodcast adásának volt a vendége, ahol is Paul di Resta és Karun Chandhok megkérte, hogy válasszon Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A 22 éves fiatal végül különböző szempontok alapján hol az egyik, hol a másik riválisa mellett döntött.

    ,,Ha a versenyt szeretném befejezni, akkor Lewist választom, viszont ha a mókás, kerék a kerék elleni küzdelemre vágyok, akkor Verstappen mellett döntök. A mi csatáink ugyanis mindig izgalmasak, mert nem engedünk egymásnak a pályán. Néha a limiten vagyunk, de néha átlépjük azt.” -magyarázta Leclerc.

    A hatszoros világbajnokkal egészen más csatába keveredni, állítja a kétszeres futamgyőztes. Sokkal veszélytelenebb a brittel megmérkőzni, mint a hollanddal, ugyanakkor a monacói szerint Hamiltonban is megtalálható az az agresszív vezetési stílus.

    ,,Lewis máshogy vezet, nagyon intelligensen versenyzik, amit láthatunk is a pályán. Sokat tanultam a vele folytatott párharcok során. A tapasztalatának köszönhetően tudja, pontosan mikor mit fog csinálni. Nagyon agresszív ellenfél, ám mindig hagy elég helyet.  A tapasztalata miatt szinte meg tudja jósolni miféle manőverbe akarsz belekezdeni.” – ecsetelte a 22 éves pilóta.

    Leclerc manapság az online versenyzésben temetkezik, csak úgy, mint fiatalabb társai. Ugyan a monacói elmondta, hogy Hamiltonnal szokott CoD-ozni (Call of Duty), viszont a brit nem adja versenyzésre a fejét. Verstappen szokta közvetíteni futamait, ám a Red Bull versenyzője csak is az iRacinggel hajlandó szórakoztatni magát.

    Az Forma-1 által hirdetett hivatalos Virtuális Nagydíjak során egyre több aktív F1-es pilóta érzi úgy, hogy csatlakozni kell a viadalhoz. Legutóbb Carlos Sainz szállt be a buliba, de állítólag valamikor majd Sebastian Vettelre is lehet számítani. Az olasz Corriere dello Sport megkérdezte Leclerc-t, szerinte miért nem csatlakozik hozzájuk a Red Bull versenyzője?

    ,,Tényleg nem tudom miért nem vesz részt Verstappen a Virtuális Nagydíjakon. Természetesen én nem válaszolhatom meg ezt helyette. Nem hinném, hogy félne attól, hogy az F12019-ben össze kell csapnia velem. Jó lenne Verstappen ellen online is versenyezni. A szurkolók is nagyon örülnének neki.”

    A Ferrari versenyzője szerint a rajongók nem igazán értékelik az online futamok során mutatott teljesítményt. Leclerc már megnyert két viadalt ugyan, ám ő maga sem tulajdonít sokat ennek.

    ,,Mindenki nyerni akar. Ezért, mikor a szimulátor segítésével versenyzel, akkor is te akarsz győzni és nem akarsz második lenni. Ugyanakkor, ha utolsó leszel, mindenki tudja azt, hogy ez nem von le semmit a versenyzői kvalitásaidból. Mikor online versenyzünk, az emberek egy teljesen másik oldalunkat ismerhetik meg. A szurkolók akik a kamera segítésével követnek minket, láthatják azt, hogy milyenek vagyunk a hétköznapokban otthon. Sokkal inkább egy normális srácnak tekintenek, mint egy versenyzőnek.”

  • Grosjean egyetért Verstappennel az F12019 kapcsán

    Grosjean egyetért Verstappennel az F12019 kapcsán

    Romain Grosjean egyet ért Max Verstappen azon kijelentésével, hogy a Forma-1 hivatalos játéka nem nyújt olyan élményt, mint például az iRacing.

    A holland versenyző már többször is kritizált a játékot, és mikor megkérdezték, hogy miért nem csatlakozik a Virtuális Nagydíjon indulókhoz, a Red Bull pilótája kijelentette, nem tartja elég realisztikusnak a játékot. Verstappen ugyanakkor nagyon is szeret online versenyezni, az iRacingben többször is feltűni, sőt hivatalos Twitch-csatornáján csak ezeket az eseményeket közvetíti.

    A Haas pilóta is hasonló állásponton van, mint fiatal riválisa. Grosjean is az iRacingben érzi jól magát, míg az F12019 nem ad neki akkor élményt, ezért nem vesz részt ő sem a hivatalos esport viadalon.

    ,,Egy kicsit meguntam az F1 játékot és különben sem nyújt olyan nagy élvezetet. Félre raktam hát,és inkább az iRacingbe ástam bele magam. Valamilyen oknál fogva a GT autókat jobban értékelem és az iRacinget realisztikusabbnak találom az autó viselkedése szempontjából. Úgy vélem, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen véleményt fogalmazott meg. Az F1 igazán szerette volna, hogy csatlakozzak, és rá is bólintottam volna, de két másodperccel lassabb lennék, ami kemény.”

  • Kubica: Igazságtalan meggondolatlan jelzővel illetni Verstappent

    Kubica: Igazságtalan meggondolatlan jelzővel illetni Verstappent

    Robert Kubica szerint Max Verstappen nem érdemli meg azt, hogy meggondolatlannak nevezzék.

    A 22 éves pilóta ugyan megfontoltabb lett az évek alatt, ám agresszív és kérlelhetetlen vezetési stílusa nem tűnt el teljesen. Tavaly Ausztriában Charles Leclerc ellen mutatott be egy vitatható manővert, ám büntetést végül nem kapott érte, míg például Mexikóban a pole pozíciótól búcsúzott, ugyanis direkt nem lassított a sárga zászlós szakasz alatt. Lewis Hamilton kijelentette, ha meglátja Verstappent maga mellett, mindig próbál neki több helyet  hagyni, mint más versenyzőknek, hogy elkerülje az ütközést.

    A lengyelt nemrég arról kérdezték, hogyan látja a Red Bull pilótájának vezetési stílusát, mire Kubica leszögezte, nem ért egyet a 22 éves versenyzőt ért kritikákkal. Szerinte a holland minden területen nagyon erős, és okosabb is, mint gondolnánk.

    ,,Nem értek egyet azokkal a kritikákkal, ,amik meggondolatlannak titulálják őt. Ő sokkal okosabb, és probléma nélkül világbajnok válhat belőle.” – nyilatkozta a lengyel az Autosprintnek.

    Az Alfa Romeo tesztpilótája ugyanakkor azon sem lepődött meg, hogy a Ferrari monacói versenyzője lett az év meglepetés embere.

    ,,Leclerc majdnem megnyerte a Ferrarinál töltött második versenyét, ez szerintem mindent elmond. Világossá vált, hogy nehéz pillanatokat fog okozni Vettelnek, de Sebastian tudott válaszolni azokra.” -tette hozzá Kubica.