Címke: Max Verstappen

  • Norris unja a sok „marhaságot”, és rámutatott, miért hisszük azt, hogy óriási a McLaren előnye

    Norris unja a sok „marhaságot”, és rámutatott, miért hisszük azt, hogy óriási a McLaren előnye

    A Szaúd-arábiai Nagydíj után már nem Lando Norris vezeti a bajnokságot, és az 1. hely ugyan a McLaren másik pilótájához, Oscar Piastrihoz került, a brit szerint a wokingiak egyáltalán nincsenek olyan kimagasló helyzetben, mint ahogy a közvélemény gondolja.

    Piastri 99, Norris 89, Verstappen 87 ponttal áll a szaúdi futam után, amelyen Verstappen az időmérőn meglepetésre a leggyorsabb volt, és akár a versenyen is Piastri előtt maradhatott volna, ha jobban rajtol nála. De nem így történt, a McLaren ausztrál pilótája megelőzte, és a címvédő kétségbeesetten a bukótéren átvágva tartotta meg az 1. helyet arra hivatkozva, hogy ellenfele kiszorította őt. A felügyelők másképp látták, ötmásodperces büntetést adtak Verstappennek, aki emiatt elvesztette a győzelemért vívott csatát Piastri ellen.

    A bajnokság állása mindenesetre szorosabb, mint amit az a tény jelezne, hogy az eddigi öt nagydíjból négyet a McLaren és egyet Verstappen nyert meg. Norris Szaúd-Arábiában hibázott az időmérőn, ezért csak a kármentés volt a célja, és úgy érzi, 4. helyével nagyjából mindent kihozott a lehetőségekből. Azt viszont furcsállja, hogy a kívülállók álmélkodva figyelik Verstappen és a Red Bull tempóját.

    „Nem értem, miért lepődnek meg ennyire az emberek. Az időmérőkön, a futamokon, a legtöbb eseményen ugyanolyan gyorsak, mint mi. Hozzánk vágják ezt a sok marhaságot, hogy nagy előnyben vagyunk, de mi nem gondoljuk így” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    Beszólt Norriséknak a negatív rekordot döntő pilóta, de elég gyenge lábakon áll a védekezése

    „Ez látszik is. Valószínűleg Max lett volna a leggyorsabb, ha nem kapja meg azt az ötmásodperces büntetést. Van teendőnk. Mások azt hajtogatják, mi vagyunk a legjobbak, a leggyorsabbak, blabla. Ez azért van, mert az edzéseken megmutatjuk, mire vagyunk képesek, és az időmérőre már nem sok tartalékot hagyunk. Mi így szoktuk csinálni.”

    „Nagyszerű az autónk, valószínűleg átlagosan a miénk a legjobb, de egyértelmű, hogy ennyi nem elég.”

    Az eddig látottak alapján Verstappen elsősorban a nagyon gyors pályákon tudja felvenni a versenyt a McLaren párosával, és a Red Bullnál egyelőre többször küszködtek a megfelelő beállítások megtalálásával.

    Így volt felelős a McLaren Norris karamboljában

  • Piastri az F1 új éllovasa, a Ferrari meglepetést okozott

    Piastri az F1 új éllovasa, a Ferrari meglepetést okozott

    A szaúdi F1-es futam után új éllovasa van a bajnokságnak, de az erre legjobb eséllyel pályázó két pilóta majdnem összeütközött már a legelső métereken. Max Verstappen szabálytalan előnyszerzés miatt időbüntetést kapott, és voltak olyan pillanatok, amikor úgy nézett ki, akár így is Oscar Piastri előtt maradhat, ám végül az ausztrál vette át az 1. helyet Lando Norristól a tabellán.

    Piastri jobban kapta el a rajtot, mint az élről induló címvédő, utóbbi azonban a tőle megszokott keménységgel a külső íven, a bukótéren átvágva is megpróbálta megtartani az 1. helyet. Egyből látszott, hogy illene visszaadnia a pozíciót, mert a kanyarhoz érve a McLaren járt előrébb, de a Red Bull és ő sem így gondolta, így a felügyelők által kiosztott ötmásodperces büntetés döntötte el kettejük csatáját.

    Verstappen ezt az első és egyetlen kerékcseréjénél töltötte le, ami előtt mintegy 3 másodpercre leszakította Piastrit (aki talán túlhevítette a gumikat a Red Bullt üldözve), és a McLaren is benne hagyott 1 másodpercet a saját műveletében, ennek ellenére a korábban gumit váltó ausztrál került előrébb kettejük sorrendjében, és Verstappennek utána már esélye sem volt visszavágni a szezonbeli harmadik F1-es nagydíjgyőzelmét arató Piastri ellen.

    Ők ugyan elkerülték az ütközést, de kicsivel hátrébb ez nem mindenkinek sikerült, ami az elején egy rövidebb biztonsági autós fázishoz vezetett. Pierre Gasly vakmerően, kívülről próbált elfordulni Yuki Tsunoda mellett az egyik gyors balosnál, de miközben a japánnak egyszerűen nem maradt már helye belül, az Alpine pedig ráfordult, ettől mindketten megpördültek és a falban kötöttek ki. A két korábbi csapattárs egyike sem tudta folytatni a futamot. (Tsunoda visszaevickélt a depóig, ám a Red Bull már csupán annyit tudott megállapítani, hogy menthetetlenül sérült az autó.)

    Az időmérőn balesetet szenvedő Norris a kemény gumin indult, és a táv első felében átlagosan 6-7 körönként előzött egyet, sorrendben, Carlos Sainzot, Lewis Hamiltont és Kimi Antonellit. Hamilton nehéz falatnak bizonyult, a veterán pilótán csak harmadik kísérletre rágta át magát, mivel riválisa kétszer megszívatta úgy, hogy a célegyenes előtti DRS-zónában szándékosan elengedte a McLarent, hogy a célegyenesben aztán visszaelőzze azt.

    A legkésőbbre ő és Charles Leclerc halasztotta a kerékcseréjét, ennek és utána a friss gumiknak köszönhetően mindkettejüknek sikerült a Mercedesek elé lépniük a 3-4. helyre. Norris izgulhatott, hogy a bokszutca bejáratánál elkövetett hibája miatt nehogy büntetést kapjon a fehér csík keresztezése miatt, de a felügyelők megkegyelmeztek neki. A hajrában ők szolgáltatták a legnagyobb izgalmat, és Leclerc-nek sikerült megőriznie a 3. helyet, ezzel a Ferrari első idei dobogós eredményét jegyezte hagyományos nagydíjon. (Hamilton szerzett egy győzelmet sprinten Kínában.)

    A mezőny további részében sem volt kifejezetten sok akció, a pontszerző helyekre Hamilton, Sainz, Alexander Albon és Isack Hadjar jött még be.

    A bajnokságot 99 ponttal Piastri vezeti a 89 pontos Norris előtt, majd Verstappen következik 87 ponttal. A következő versenyre két hét múlva kerül sor Miamiban.

    Beszólt Norriséknak a negatív rekordot döntő pilóta, de elég gyenge lábakon áll a védekezése

  • Verstappen annak köszönheti a pole-t, hogy bevállalta azt a húzást, amit mások nem

    Verstappen annak köszönheti a pole-t, hogy bevállalta azt a húzást, amit mások nem

    Max Verstappen nem számított rajtelsőségre a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ám főnöke, Christian Horner szerint a holland sikerében nagy szerepe volt annak a döntésnek, hogy a piros zászló után két gyorskörre is vállalkozott, és már az első után is az élre állt annak dacára, hogy másoknál több üzemanyagot cipelt.

    Verstappen hullámzó szezonkezdetet teljesít a Red Bullban: két hete Szuzukában még le tudta győzni a McLareneket, a múlt héten Szahírban az autójával küzdve csak a hatodik helyen ért célba, most Dzsiddában viszont újra pole-t szerzett, profitálva az autóját összetörő Lando Norris hibájából is – és ezzel egyúttal jelezve, hogy még nagyon is érdemes vele számolni a bajnoki harcban. Vasárnap egy esetleges győzelemmel át is venné a vezetést a tabellán, amennyiben Norris nem végez közvetlenül mögötte.

    „Nagyon boldog vagyok, mert a harmadik edzés után és a hétvége eddigi alakulása alapján egyáltalán nem számítottam arra, hogy pole-t szerzek itt. Az éjszaka során azonban életre kelt az autó, elvégeztünk néhány végső módosítást, és ma már sokkal élvezetesebb volt a vezetés, sokkal több tapadást találtam. Rendkívül nehéz itt megfutni egy jó időmérős kört, mindent precízen csinálni a falak között, így nagy elégedettséggel tölt el ez az első hely. Bár úgy gondolom, hogy a versenyen nehéz lesz őket [a McLarent] magam mögött tartani, de meg fogom próbálni” – nyilatkozta Verstappen az autóból kiszállva.

    Amikor Norris balesete miatt belengették a piros zászlókat, még nyolc és fél perc volt hátra a Q3-ból, és a bokszkiállás során megejtett tankolással együtt már senkinek nem fért volna bele az időbe két gyorskör – a legelső kísérletét viszont Oscar Piastri kivételével mindenkinek meg kellett szakítania a leállás miatt. A Red Bullnál végül a bevállalós taktika mellett döntöttek: Verstappen elsőként hajtott ki a bokszból úgy, hogy autóját két gyorskörre, összesen hat körre tankolták meg, amelyek között csak friss lágy gumikért tért vissza a bokszba. Első próbálkozására így is egy ezreddel Piastri elé ugrott a tabellán, majd miután az ausztrál és George Russell nála jobb időre voltak képesek, a holland tovább javult, s végül 10 ezrednyi előnnyel csente el a rajtelsőséget Piastri elől. Rajta kívül csak a Williamsnél Carlos Sainz vállalkozott ugyanígy két gyorskörre a piros zászló után.

    „Szerencsére Lando rendben van, a baleset viszont éppen akkor történt, amikor nagyon határeset volt, hogy tudunk-e még két gyorskört futni – adott betekintést a Red Bullnál zajló ötletelésbe a csapatfőnök, Christian Horner. – Csupán 25 másodpercnyi mozgásterünk volt ehhez, és választhattuk volna azt is, hogy a végéig várunk és csak egy gyorskört megyünk.”

    „Végül a két kör mellett döntöttünk, amivel kockázatot vállaltunk, hiszen ha bármi fennakadás történik, akkor hátrányba kerülünk emiatt. Mivel arra már nem lett volna idő, hogy a bokszkiállás során újra megtankoljuk, Max 6-7 kilogrammal több üzemanyagot cipelt magával az első körére, és úgy is a leggyorsabb lett, amivel nyomást helyezett a többiekre.”

    „Aztán az utolsó köre ismét egészen kimagasló volt. Nagyszerű érzés, hogy az elmúlt három hétvége során már a második pole-t szereztük. Remek teljesítményt nyújtott Max és a csapat, és jó látni, hogy Yuki is ott van a Q3-ban.”

    Yuki Tsunoda csapattársától kilenc tizedmásodperces lemaradásban a 8. helyre kvalifikálta a másik Red Bullt, ami a legjobb rajthelyezése az istálló színeiben a velük töltött harmadik versenyhétvégéjén.

    Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

  • Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    Fontos az apróbetűs rész, Verstappen optimizmusát kétkedéssel kell fogadni

    A Red Bull és Max Verstappen optimistán beszélt a szaúdi F1-es nagydíj első edzésnapja után, de a híveiknek szívderítő szavak mellett kevésbé biztató kijelentések is elhangzottak a nyilatkozatokban.

    A hétvégi F1-es nagydíj helyszínén a McLaren előnye 3 tizedmásodpercnél kevesebb volt a bajnokság harmadik leghosszabb pályáján a legfontosabb edzésen, ez alapján tehát valóban lehet bizakodni, hogy Verstappen esetleg meg tudja szorongatni Lando Norrist és Oscar Piastrit a hétvége folyamán.

    „Hosszú ideje ez volt a legjobb pénteki edzésnapunk. Az új beállítások beváltak az időmérős körön, sokkal közelebb kerültünk a McLarenhez” – idézte a GPblog Helmut Markót.

    Csakhogy aztán rávilágított, hogy a gumik túlhevültek a hosszabb etapokon, márpedig ez a fő eseményen, a futamon lenullázhatja Verstappen minden esélyét nemhogy a győzelemre, hanem a dobogóra is, amennyiben például a Mercedes jobban muzsikál ezen a téren. A problémáról Verstappen is említést tett.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    „Kipróbáltunk néhány új beállítást az autón, új irányba indultunk el velük, és azt hiszem, sokat tanulunk belőle. Még nem tartok ott, ahol akarok, de kicsit javult a helyzet. A köridő-különbségeket nem figyelem, inkább arra hagyatkozom, hogy mit érzek a volán mögött egy körön. A hosszú etapok azonban nagyon nem sikerültek jól” – ismerte el. Vagyis a Red Bullnak úgy kellene javítania a gumikopáson az időmérőre, hogy közben megőrzi az egykörös tempóját.

    Azon a McLarennél is meglepődtek, hogy az előnyük az első edzésnapon kisebb volt a vártnál, de ismételten ki kell emelni, ez semmit sem számít, ha Verstappen a futamon messzire leszakad tőlük a gumikopás miatt.

    Az F1 üldözőbolyában meghoztak egy döntést, ami jövőre nagy előnyt hozhat

  • Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

    Verstappen több bajt hozna egy új csapat fejére, mint amennyi hasznot termel?

    Az F1-ben tényleg a legutóbbi verseny eredménye határozza meg az aktuális közhangulatot: a gyenge bahreini hétvége után újra terítékre került Max Verstappen Red Bull-os jövője. Miközben Christian Horner továbbra is a tűzoltással foglalkozik, a Williams csapatvezetője érdekes szempontot dobott be: szerinte nem véletlen, hogy más csapatok, köztük már a Mercedes sem kapkod a holland szolgálatai iránt.

    A Bahreini Nagydíj vasárnap estéjén elkapott vita Helmut Marko és Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen között, valamint Marko azon nyilatkozata, hogy a csapat teljesítményjavulása nélkül nagy esélyt lát a holland pilóta távozására, újra felmelegítette a csapatváltás témáját, ami már nagyjából egy éve változó intenzitással visszatérő témája a paddocknak, mivel Verstappen és a Red Bull 2028-ig érvényes szerződése alighanem valamilyen teljesítményre vonatkozó kilépési záradékot is tartalmaz.

    Verstappent az utóbbi időben az Aston Martinnal és a Mercedesszel hozták szóba, előbbi istálló állítólag rekordfizetéssel csábítja, utóbbival pedig tavaly egyeztetéseket is folytattak, ám miután a Mercedes elkötelezte magát Andrea Kimi Antonelli mellett, vele és George Russell-lel olyan pilótapárossal rendelkezik, amelyet valószínűleg már nem akar megbolygatni.

    A Verstappen-jelenség érdekes aspektusát vetette fel James Vowles, a Williams csapatfőnöke, aki szintén nem ajánlaná a holland leigazolását korábbi csapatának, a Mercedesnek, elmondása szerint ugyanis a négyszeres világbajnok leigazolásának számos hátulütője is lenne egy istálló számára.

    „Max képes hozzáadni a teljesítményhez. Szerintem senki nem vitatja, hogy rendkívüli dologra képes: amit Japánban mutatott, attól nekem leesett az állam. Jó munkát végez, ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy az érkezése sok hátránnyal is jár. A Mercedes nagyszerű közeget alakított ki két olyan versenyzővel, akik szinte mindent képesek kihozni az autóból, egyikük pedig még felfelé ívelő fázisban jár. Ezért én személy szerint nem gondolom, hogy ez megfelelő hely lenne számára” – idézi Vowlest az Autosport.

    „Persze nem vagyok Toto [Wolff], de úgy gondolom, hogy kiváló pilótapárossal rendelkezik a következő évekre. Elfogult vagyok ugyan Kimi iránt, hiszen hosszú időn át dolgoztam vele, de nézzük csak meg, micsoda előrelépéseket tesz az időmérőkön. Minden egyes hétvégén jobban teljesít, és még csak négy nagydíjon van túl. Jó úton jár ahhoz, hogy nagyon-nagyon versenyképes pilóta váljon belőle, ezért érdemes belé fektetni, eközben pedig George is szállítja az eredményeket.”

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Vowles nem fejtette ki, meglátása szerint milyen negatívumokat vinne egy csapat fejére Verstappen, a Red Bullon belül megbomlott versenyzői egyenlőség és a Verstappen-tábor erős érdekérvényesítő ereje azonban jelét adhatja annak, hogy mire gondolhatott – bármely istállón belüli dinamika alaposan átalakulna az öntörvényű holland érkezésével, amire nem feltétlenül van mindenki felkészülve.

    Az évek során Fernando Alonsóról is hasonló kép alakult ki a paddockban: noha a kétszeres világbajnok és még 40 éves kor felett is versenyképes spanyol kvalitásait és nagyságát senki sem kérdőjelezi meg, a vele való közös munka több csapatnál is nehéz szituációkat is kellemetlen szakításokat szült. De az évek során Carlos Sainzról is kialakult olyan kép, hogy őt kísérő táborával, apjával és menedzserével együtt nem számítanak könnyű partnernek, állítólag a Red Bull végül azért sem őt választotta idénre, mert a spanyol „túlságosan politizál”. Sainz végül éppen a Williamsnél kötött ki.

    Verstappen a csütörtöki dzsiddai sajtótájékoztatón már sokadszor volt kénytelen a Red Bull-os jövőjével kapcsolatos kérdésekre válaszolni, s ismét megerősítette, hogy nem áll szándékában távozni.

    Az ügyben megszólalt a csapatvezető Christian Horner is, aki Marko múlt hétvégi megjegyzése kapcsán annyit mondott, a csapat tanácsadójának joga van elmondani a saját véleményét, de maga is hozzátette, hogy akkor nem kell aggódniuk a hollad távozása miatt, ha a Red Bullnak sikerül javítania a jelenlegi formáján.

    „A zajkeltés a legjobb szó a helyzet leírására. Elég sok zaj keletkezett a csapaton kívül és belül is, de Max tegnap ismét megerősítette az elkötelezettségét. Arra fókuszálunk, hogy gyorsabbá tegyük az autót, Max pedig a csapat elkötelezett tagjaként szintén részt vesz ebben. Minden más csak találgatás és mendemonda” – fogalmazott Horner.

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

  • Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    A Red Bullnál a Max Verstappen mellé átültetett Yuki Tsunoda nincs híján önbizalomnak: a japán úgy gondolja, ha kiismeri az autó összes csínját-bínját, képes lesz gyorsabban menni a négyszeres világbajnoknál.

    Sok éve senki sem tudja megközelíteni Max Verstappen teljesítményét a Red Bullon belül, Daniel Ricciardo óta a holland összes csapattársának beletört a bicskája ebbe a feladatba. Az utóbbi időben a bikások vezetése már nem is várta el ezt, és már azzal is kiegyeztek (volna), ha a másik autó pilótája úgy-ahogy vállalható lemaradásban követi és valamilyen módon, például stratégiailag segíteni tudja a korszakos zsenit.

    Sergio Péreznek ez átmenetileg sikerült, de onnantól, hogy a vb-címet tűzte ki célnak, elindult a lejtőn és kudarcot vallott a küldetése minimális szintjének teljesítésével is. Noha a pár hete előléptetett Tsunoda nem kifejezetten arról beszélt, hogy le akarja győzni Verstappent, úgy fogalmazott, érzi magában az erőt hozzá.

    „Az előző négy évben a VCARB [a Red Bull kisebbik csapatának különböző neveken futó] autóját vezettem, ez az első alkalom, hogy egy másik csapat autóját vezetem. Igyekszem alkalmazkodni hozzá, és tudom, hogy ha mindent kihozok belőle, valószínűleg legyőzném őt” – jelentette ki a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti sajtónapon.

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    „Ismerem önmagam, tudom, hogy képes lennék rá. Próbálok jó alapot kialakítani és várom a pillanatot, hogy formába lendüljek.”

    Tsunoda úgy tippelte, még félig sem ismerte meg az autót, amellyel eddig két nagydíjon vett részt. Bahreinben a 2 pontot érő 9. helyen ért célba vele, de elismerte, hogy a saját szereplése eddig gyakran hullámzott, edzésről edzésre is, ezért egyenletesebben akar teljesíteni. Szerinte Verstappen jobban érzi az autó apró rezdüléseit és trükkjeit, ami többek között az időmérőn a gumik előkészítésében mutatkozik meg.

    A japán pilóta hozzátette, „Max önbizalma már hatalmas az autóban, míg én ezt az állapotot az időmérőre próbálom elérni”, illetve ő maga „nem teljesen ösztönből vezet”, vagyis a jelek szerint kicsit ráfeszül arra, hogy a legtöbbet hozza ki az RB21-ből.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    Noha egyelőre a McLaren uralja a bajnokságot és Max Verstappent az esetleges csapatváltásról is gyakran faggatják, a címvédő a jelek szerint nem vesztette el a humoros oldalát.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Williams pilótája, Alexander Albon figyelmetlen volt és hagyta, hogy mások hozzáférjenek a telefonjához, Verstappen pedig ki is használta az alkalmat: lőtt néhány szelfit Fernando Alonsóval és Isack Hadjarral, ezzel jelezve a telefon tulajdonosának a figyelmetlenséget. „911, rablást szeretnék bejelenteni” – Albon így reagált a csínyre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Max Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és egyébként is boldog a Red Bullnál, mindössze az autó teljesítménye zavarja. A négyszeres világbajnok egy ponton finoman visszaszólt a brit Forma–1-es kommentátornak.

    Max Verstappen Red Bulltól történő esetleges távozása pont a soron következő hétvége helyszínén, Szaúd-Arábiában merült fel először igazán komolyan bő egy évvel ezelőtt. Azóta pedig időről időre előkerül a téma, és a sajtó már több csapattal is összeboronálta a holland versenyzőt. Az utóbbi hetekben ráadásul ismét felerősödött a pletyka, hogy a 27 éves versenyző távozni akar.

    Helmut Marko pedig csak olajat öntött a tűzre múltkori megszólalásával. A Red Bull tanácsadója a sok szempontból rosszul sikerült bahreini hétvége után kijelentette, nagyon aggódik amiatt, hogy az egyébként 2028 végig szerződéssel rendelkező pilóta már idén búcsút int nekik. Természetesen a téma az FIA dzsiddai sajtótájékoztatóján is előkerült, ám Verstappen igyekezett csillapítani a kedélyeket.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Nem tudok [a pletykákról – nyilatkozta. – Csak dolgozom, és próbálom fejleszteni az autót. A bahreini természetesen nem volt túl jó hétvége számunkra, és azt hiszem, mindannyian eléggé csalódottak voltunk. Ugyanakkor továbbra is igyekszünk javítani a kocsin, új ötletekkel állunk elő, amelyeket kipróbálhatunk az autón. Kemény a versengés, de így élem meg ezeket a heteket, próbálok javítani a helyzeten. Őszintén szólva sokan beszélnek róla, kivéve engem. Én csak a kocsimra szeretnék összpontosítani, és a csapattagokkal dolgozni. Ez az egyetlen, amire a Forma–1 kapcsán gondolok. Nagyon nyugodt vagyok.”

    Sokakban felmerült, hogy a tavalyi botrány után esetleg megromlott a légkör a Red Bull háza táján, és Verstappen emiatt is menekülne, ám ezt ő maga cáfolta. A címvédőnek kizárólag az autóval van gondja, amelyre egyébként több fejlesztés is érkezik a hétvégén. Az RB21-esen elsősorban a padlólemez, valamint az oldalszekrény változik meg egy három fázisból álló fejlesztési lépcső első fokaként (a második a tervek szerint Miamiban, a harmadik Imolában érkezik).

    Boldog vagyok [a Red Bullnál], csak persze az autónkkal nem vagyok túl elégedett – fogalmazott Verstappen. – Ez viszont mindenkire igaz, mindannyian jobbak akarunk lenni, ez nem titok. Ezen próbálunk javítani. Úgy vélem, az elmúlt hetekben remek beszélgetéseket folytattunk a kocsiról. Azt gondolom, mindannyian egy hullámhosszon vagyunk, egyszerűen igyekszünk orvosolni a szituációt. Nem gondolkodom [a híreszteléseken], csak futamról futamra haladok. Remélhetőleg jobb lesz [az autó], mint Bahreinben, ha [Szuzukához képest] valamennyire a kettő között lesz, akkor javulni fog. Ez amúgy sem rajtam múlik, ha nem mi vagyunk a leggyorsabbak, akkor nagyon nehéz a bajnoki címért küzdeni. Bízom benne, hogy még tudunk javítani, de meglátjuk, mit érhetünk el.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    A hatvannégyszeres F1-es futamgyőztest arról is kérdezték, hogy mit szól a menedzsere és Marko közötti szóváltáshoz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Raymond Vermeulen megmondta a magáét az osztrák szakembernek, majd elviharzott a helyszínről. Verstappen azonban ennek sem tulajdonít igazán nagy jelentőséget, sőt, igyekszik pozitívnak láttatni a történteket.

    Amennyire tudom, mindenféléről beszélgettek, ami szerintem megengedett – jelentette ki. – Azt hiszem, mindannyian frusztráltak voltunk az eredmény és minden olyan dolog miatt, ami rosszul sült el a versenyen. És azt gondolom, Raymond és Helmut erről diskuráltak, illetve még Christian [Horner, a Red Bull csapatfőnöke] is megjelent, és mindannyian beszélgettek. Úgy vélem, ez megengedhető. Végső soron törődünk a csapattal, az emberekkel, foglalkoztatnak minket az eredmények. Szerintem ez teljesen normális.”

    A sajtótájékoztató egy pontján Verstappen finoman visszaszólt David Croftnak. A Sky Sports kommentátora egyfajta megerősítést akart hallani azzal kapcsolatban, hogy Marko ezek szerint alaptalanul aggódik pilótája esetleges távozása miatt. „Nem – felelte, utalva arra, hogy nem gondolkozik az eligazoláson. – Szerintem te csak koncentrálj a kommentálásra, én pedig a vezetésre fókuszálok, és akkor nem kell más forgatókönyveken gondolkodni.”

    A sajtótájékoztatón részt vett Fernando Alonso is, aki szintén megszólalt a témában. A 43 éves versenyző szerint néha előfordul, hogy az aktuális világbajnokot összehozzák más istállókkal, és úgy véli, ez is bizonyítja, hogy mennyire ígéretes a projektjük. Ugyanakkor hozzátette, nem gondolja, hogy ellenfele az Aston Martinhoz tart, hiszen ő maga szerződéssel rendelkezik 2026-ra.

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

  • Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

    Ralf Schumacher bedobta azt a csapatnevet Max Verstappen lehetséges csapatváltása kapcsán, amelyről szerinte „folyton megfeledkezünk.”

    Miközben folyamatosan tartják magukat azok a híresztelések, hogy Max Verstappen szerződése lejárta előtt el fogja hagyni a Red Bullt, mert megelégeli a bikás istálló lassú hanyatlását, George Russell várható szerződéshosszabbítása logikus módon csökkentette annak az esélyét, hogy a négyszeres világbajnok az őt tavaly már megkörnyékező Mercedeshez menjen.

    Legalábbis szerintünk, Ralf Schumacher ugyanis úgy véli, hogy jelenleg négy csapat lehet érdekes a hollandnak, és a Mercedes is köztük van. De a 49 éves expilóta a német Sky-on mondott egy ennél meglepőbb istállót is. „Mindenhol lesz hely Verstappennek. Az idén ismét megmutatta, hogy mekkora különbséget tud jelenteni pilótaként – jelentette ki a Toyota, a Williams és a Jordan egykori versenyzője. – Szerintem az emberek a Mercedesnél helyet akarnak csinálni neki, de azt gondolom, hogy a McLaren is meg fogja fontolni. Szerintem mindenki máshoz hasonlóan Zak Brown [a McLaren vezérigazgatója] is érdeklődik Max iránt.”

    Ralf azonban itt nem fejezte be, és még tovább ment, felhozva a Renault, illetve Benetton néven fennállása során már összesen 4 egyéni és 3 konstruktőri vb-címet nyerő enstone-i istállót. „A csapat, amelyikről folyton megfeledkezünk, de szerepet játszik az egész dologban… az Alpine. Flavio Briatore csapata jövőre Mercedes motorokkal fog versenyezni, és közben nézzük meg, mit csinált Pierre Gasly a legutóbbi versenyhétvégén” – utalt arra, hogy a francia versenyző 5. időt ért el az időmérőn, majd úgy lett 7. a versenyen, hogy Verstappen csak a hajrában tudta megelőzni.

    „Az autó nem lehet annyira rossz – folytatta a fiatalabbik Schumacher-testvér. – Ehhez adjunk hozzá 30 extra lóerőt a Mercedes motorjától. Ezt a csapatot sem akarom kizárni, szóval az én szememben négy olyan csapat van, amely érdekes lehet Verstappennek.”

    Az Alpine jelenleg becslések szerint átlagosan 3 tizedmásodpercet veszít körönként azért, mert a Renault motorja nincs egy szinten a másik három jelenlegi gyártó erőforrásával, és amennyiben beigazolódnak azok a pletykák, hogy a 2026-os motorral a Mercedes áll a legjobban, jövőre a francia csapat akár dobbanthat is.

    Persze ezzel együtt is nehéz elképzelni, hogy Verstappen őket választaná egy esetleges váltás esetén, de amennyiben mégis, Fernando Alonso és Michael Schumacher nyomdokaiba lépve ő lehetne a harmadik versenyző, aki vb-címet nyer a csapattal.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

    Miként arra Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is rámutatott, a jelenlegi problémáik megoldásához használt eszközök, különösen a szélcsatorna nem azt mutatja, amit a pályán látnak, ami nagy gond. Az pedig nem jó hír a csapatnak, hogy ezen a téren még több mint egy évig nem is lesz változás.

    Kevesebb mint egy hét alatt mennyből a pokolba zuhant a Red Bull, hiszen azután, hogy Max Verstappen megnyerte a Japán Nagydíjat, Bahreinben csak a 6. helyen végzett, és a csapat problémáihoz képest már azt is jó eredménynek tartotta. Ennek következtében az istállót övező narratíva is megfordult, hiszen míg Szuzuka után mindenki arról beszélt, hogy a Red Bull mostantól ott lesz a vb-címért zajló versenyfutásban, most már Verstappen is azt hangoztatja, hogy jelenleg nincsenek versenyben.

    És bár annyira biztosan nem rosszak, mint amilyennek Bahreinben tűntek, hiszen ez a pálya mindegyiknél jobban kidomborította a gyengeségeiket, azon nem nagyon lehet vitatkozni, hogy az RB21-essel annak jelenlegi állapotában nem lehet világbajnoki címet nyerni. „Rengeteg a problémánk. A fő gondot az egyensúly és a tapadás jelenti, majd azt hiszem, ebből fakadóan jön a gond a fékekkel, illetve most a bokszkiállások sem működtek. Szóval egyik gond után jön a másik” – jelentette ki Helmut Marko, a bikások tanácsadója.

    A legaggasztóbb az, hogy a Red Bull egyelőre nem látja át teljes mértékben, hogy mit kell tennie az egyensúlyproblémáinak megoldásához, és amikor az autó jól teljesít, az látszólag leginkább azért van, mert sikerül szerencsésen beletalálni a rendkívül szűk működési tartományába, és nem azért, mert tisztában vannak vele, hogy mit csinálnak. „Találomra csináljuk a dolgokat. A szuzukai péntek rossz volt, az időmérő kicsit jobb, aztán a verseny még egy kicsit jobb, de továbbra sem olyan, amilyennek akarom. De legalább versenyképes. Aztán itt [Bahreinben] ismét nem volt jó” – idézi Max Verstappent a The-Race.com.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke Bahreinben rámutatott, értik az őket hátráltató tényezőket, de a háttérben húzódó kiterjedtebb problémák miatt nem tudnak megfelelő válaszokkal szolgálni. „A problémákat értjük, a gond a megoldásokkal van. Azzal, hogy amit látunk az eszközeinkkel, nem korrelál azzal, amit a pályán látunk. Szerintem ennek kell a végére járnunk. Hogy miért nem látjuk az eszközeinkkel azt, amit a pályán.”

    „Az eszközeink, elsősorban a szélcsatorna, olyan irányba vittek minket, amely nem ismétli meg azt, amit a pályán látunk. Így összekeveredik az, amit az eszközeid mondanak, és amit a pályán kapott adatok. Most, hogy felhalmozzuk a pályán szerzett adatokat, azok mentén igyekszünk megoldásokat találni” – folytatta Horner.

    Ez a probléma pedig ugyanaz, amit már tavaly is elszenvedett a Red Bull, hiszen akkor sem voltak következetesen azonosak a szélcsatornában és a pályán kapott adatok.

    Jövőre is küszködni fognak?

    Van azonban, amin nem lehet gyorsan változtatni, hiszen miként arra Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nemrég rámutatott, az istálló hidegháborús szélcsatornájában alapvető problémákkal szembesülnek. Mert bár technológiailag fejlett, folyamatosan újítgatott létesítményről van szó, a modern társaival ellentétben a beton szerkezete jobban ki van téve a külső levegő hőmérséklet változásainak. Így amikor a híresen szeszélyes brit időjárás napról napra változik, az adatok nem elég következetesek.

    Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy össze-vissza mérnek mindenfélét, sokkal inkább arról van szó, hogy amikor ennyire apró részleteken múlik valami, tényleg a legkisebb eltérések is számítanak. „A fő probléma a pontosság és az ismételhetőség. Amikor új koncepciót fejlesztesz, ez a szélcsatorna nagyon jól tud működni. Inkább arról van szó, hogy amikor az ellaposodó fejlesztési görbe ellen küzdesz, akkor nehéz vele dolgozni, mert nagyban függünk az Egyesült Királyságban tapasztalható hőmérséklettől. Nagy ingadozások vannak a hideg és a meleg idő között, ami nagyon nehézzé teszi a dolgunkat” – nyilatkozta még tavaly a The-Race.com-nak Pierre Waché, a Red Bull technikai igazgatója.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A helyzet pedig az, hogy az új szélcsatorna leghamarabb 2026 második felére lesz kész, azaz a 2026-os autó szezon közbeni fejlesztésének jelentős részét még ebben a létesítményben kell majd végezni, tehát egy év múlva ilyenkor a Red Bull még hasonló problémáktól szenvedhet.

    Hogy az RB21-es gondjait mikorra oldhatják meg, azt a fentebb taglaltak miatt senki sem tudja megmondani, miközben azért nem szabad abba a tévhitbe esni, hogy a Red Bull annyira rossz, amennyire a Bahreini Nagydíj mutatta, miként abba sem, hogy annyira jó, amilyennek Japánban tűnt. A valóság valahol félúton lehet a két legutóbbi versenyhétvégén látott teljesítmény között, és a helyzet pályáról pályára változhat a körülmények és a szerencse függvényében.

    „El lehet fedni kicsit a dolgokat a beállításokkal, Szuzukában pedig képesek voltunk megtenni ezt. A bahreini verseny viszont rámutatott néhány csapdára, amelyeket nyilvánvalóan nagyon gyorsan meg kell oldanunk. Értjük, hogy hol vannak a problémák, a megoldások bevezetése telik kicsit több időbe” – mondta Horner.

    Ha Verstappen elhagyja a Red Bullt, ehhez a csapathoz már aligha fog szerződni