Címke: Max Verstappen

  • Max Verstappen nem engedheti meg magának, hogy megfertőződjön

    Max Verstappen nem engedheti meg magának, hogy megfertőződjön

    Max Verstappen jelenleg második a bajnokságban, Lewis Hamilton mögött. Nagy a különbség köztük, de ebben a furcsa évben tényleg bármi megeshet.

    Arra sem számított senki, hogy bármelyik versenyző koronavírusos lesz, Sergio Perez mégis kihagyott miatta két versenyt. Ez talán kellő figyelmeztetés volt mindenki számára, hogy nem árt óvatosnak lenni.

    Verstappen számára, ha életben akarja tartani a reményt a bajnoki címre, rendkívül fontos, hogy még véletlenül se kelljen versenyt kihagynia. Ennek ellenére ő és a Red Bull nem vezetett be extra intézkedéseket, előírásokat a vírusfertőzés megelőzésére.

    „A korona(vírus) egy egész bajnokságot tönkretehet” – mondta Dr. Helmut Marko a Motorsport-total.comnak. „Pereznek nem volt semmi (vesztenivalója). Ha Verstappen kapja el a vírust, akkor az ő bajnokságának vége.”

    „Mi úgy számolunk ezzel, hogy ez az ő saját felelőssége. Tisztában van a helyzettel. Számos fertőzött estet találtak már a környezetében. Látta, hogy milyen könnyű megfertőződni.”

  • Villeneuve tanácsa Hamilton első számú kihívóinak

    Villeneuve tanácsa Hamilton első számú kihívóinak

    Lewis Hamilton máris jó úton halad a hetedik világbajnoki címe megszerzése felé, mellyel beérné Michael Schumacher rekordját.
    Ebben úgy néz ki, hogy maximum csapattársa, Valtteri Bottas tudná megakadályozni, vagy esetleg a red bullos Max Verstappen.

    Bottas már számtalanszor megkapta azt a tanácsot, hogy bele kell másznia Hamilton fejébe, ha le akarja győzni, mert a brit versenyzőt nagyjából csak úgy lehet legyőzni, ha mentálisan meggyengül. Most azonban Verstappen is megkapta ezt az információt, ha eddig nem tudta volna… A tanács pedig nem mástól érkezett, mint Jacques Villeneuve-től, 1997 világbajnokától.

    „Láttuk már a múltban, hogy Nico Rosbergnek sikerült beférkőznie a fejébe és végül legyőzte őt” – mondta Villeneuve a Sky Sportsnak.

    „Bele kell mászni a fejébe, a pályán kívül. Nem elég csak a pályán legyőzni. Mindig keményebben és erősebben fog visszatérni.”

    „Gyakran láthatjuk, hogy a bajnokokban van valami extra. Hogy mindig nyerni akarnak.”

    „Rosberg ezt csak egy évig tudta fenntartani aztán abbahagyta, pusztán azért, mert mentálisan túl megerőltető folytatni. Lewist határozottan le lehet győzni, de nagyon erősnek érzi magát jelenlegi csapatával, a Mercedesszel.”

  • Verstappen: 9 verseny 11 hét alatt a végső határ

    Verstappen: 9 verseny 11 hét alatt a végső határ

    A Red Bull versenyzője Max Verstappen a Forma-1 jelenlegi versenynaptár beosztása a végső határ a sportág számára. A holland szerint a 9 verseny 1 hét alatt eléggé húzós volt és biztos benne, hogy 2021-ben már a jól megszokott beosztás szerint rendeznek versenyeket.

    A koronavírus járvány miatt a Forma-1 2020-as szezonjának első versenyit mind halasztani vagy törölni kellett. Hosszas várakozást követően az idei évadot végül június végén tudták elindítani egy tripla hétvégével, amiből két versenyt Ausztriában, egyet pedig Magyarországon rendeztek.

    Aztán egy hét pihenőt követően újabb három verseny jött zsinórban: kettő Silverstoneban és egy Barcelonában. Ezen kívül még egy ilyen tripla fordulót foglal magába a módosított versenynaptár.

    A csapatok azonban megérik a Liberty Mediat, ugyanis a reklámszerződések és egyéb okok miatt minimum 15 versenyből kell állnia a 2020-as évnek. A tervek alapján még Törökországot és két bahreini versennyel bővítenék a naptárt, amivel már 17-re nőne a futamok száma.

    A Red Bull hollandja is egyetért a több versennyel, azonban szerinte erre nem az a legjobb megoldást, hogy folyamatosan három versenyt rendeznek egymást követően.

    „Jelen pillanatban ez még jó, mert volt előtte egy hosszabb szünetünk” – mondta Verstappen még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén. „Azonban remélhetőleg a következő szezontól kezdődően már nem lesz annyi tripla forduló, mint idén. Szerintem ez már sok, ami most van.

    „Ha még van két egymást követő versenyhétvége, az még rendben van, ugyanis a két hétvége között tud az ember pihenni egy keveset.

    „Természetesen a jelen helyzet miatt el kell fogadnunk ezt. Minél több versenyt kell futnunk, és emiatt a legjobbat kell nyújtaniuk a Forma-1 vezetőinek.

    „Jelen pillanatban úgy állunk, hogy van egymás után három tripla hétvégénk. Szerintem ez a végső határ.”

  • Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Marko: célunk továbbra is Verstappen világbajnoki címe

    Az FIA és a Forma-1 a parti mód betiltását célozza meg, a Belga Nagydíjtól kezdődően. Bár korábban már felmerült, hogy ennek a megvalósítása lehet csúszik, azonban Dr. Helmut Marko reméli, ez a szabály olyan gyorsan életbe fog lépni, amilyen gyorsan az lehetséges.

    A Mercedes dominanciája a hibrid korszak óta, 2014-óta tart, azóta az összes világbajnoki címet, mind a konstruktőrök, mind pedig a pilóták között. Ez a helyzet idén sem látszik változni. Ennek eredményeképpen úgy tűnik a Forma-1 megelégelte ezt, és kicsit lassítani szeretnék őket a parti mód betiltásával. Helmut Marko szerint ez kedvezhet a Red Bullnak:

    „Ez nagyon jó lehetne számunkra, mivel a kvalifikációs mód törlésével esélyünk volna pole pozíciókat szerezni. Spanyolországban csak fél másodpercet buktunk a Mercedes parti módja miatt, Spa-ban ez körülbelül nyolc tizedet jelentene.”

    „Minden héten rengeteget dolgozunk az autón, és egyre közelebb és közelebb kerülünk. Éppen ezért azt gondolom, hogy egy szinten leszünk a Mercedes autóival Belgiumban.” – mondta Marko az F1-insider.com-nak

    „Az is egy nagyon fontos szempont számunkra, hogy még nem adtuk fel az idénre kitűzött célunkat: Max Verstappent minden idők legfiatalabb világbajnokává tenni. Tudjuk, hogy ezzel az autóval ez továbbra is lehetséges, illetve emlékszünk arra is, amikor 2012-ben Sebastian Vettel 60 pontos hátrányból állt fel Fernando Alonsoval szemben.” – zárta Marko.

  • Horner: Albon és Bottas helyzete a legnehezebb a Forma-1-ben

    Horner: Albon és Bottas helyzete a legnehezebb a Forma-1-ben

    Mind Alexander Albon, mind pedig Valtteri Bottas megegyező csomaggal csomaggal rendelkezik, mint az őket elég nagy gyakorisággal legyőző csapattársaik. Mindkét pilóta elég gyakran csak az árnyékban találja magát, ebből következően sokszor nehezebb helyzetbe is kerülnek, különösen amióta Verstappen és Hamilton egy egészen különleges szinten van. Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke szerint előbbi két pilóta van a Forma-1 legnehezebb helyzetében.

    Az F1 Nation podcastjében mondta ezt az osztrák csapatfőnök, és egy kicsit mélyebben belement a témába, és azt mondta, hogy Bottasnak és Albonnak „irigylésre méltó ülése” van. Egyébként a csapattársukhoz viszonyítani őket igencsak nehéz volna, Albon pedig egyértelműen szenved:

    „Vallterinek sokkal több tapasztalata van, mint Alexnek. Úgy értem, hogy a Maxal való összehasonlítás, aki a jelenlegi legjobb formában lévő F1-es pilóta.”

    „Alex még mindig igencsak fiatal, és kevés tapasztalattal rendelkezik. Ez még csak a hatodik futama volt a második szezonjából, és látjuk benne a potenciált. Látjuk azt, hogy milyen erősek a vasárnapi versenyei, és azt hiszem, hogy egy kis idő múlva minden össze fog állni számára.” – szóval Horner ismét kiállt versenyzője mellett, akinek szerinte csak időre van szüksége. Már csak az a kérdés, hogy engedik-e ezt neki azok után, hogy Gaslyt tavaly milyen gyorsan elpaterolták a csapattól.

    Ezekből az következik, hogy Bottas és Albon is igen nehéz helyzetben van:

    „Ugyanakkor azt gondolom, hogy neki és Vallterinek van a legkeményebb dolga ma a Formula 1-ben, mint Max vagy éppen Lewis csapattársaként.”

    A Verstappennel való összehasonlítás továbbra is csalódást keltő, de Horner ettől eltekintve is csak pozitívan nyilatkozott pilótájáról:

    „Azt gondolom, hogy az egész csapatot lenyűgözte a versenyeken mutatott teljesítményével. Hihetetlenül jól versenyzett a szezonban, és úgy gondolom, hogy segítenünk kell őt, hogy jobb kvalifikációs eredményeket tudjon produkálni.”

    „Jelenleg az autónkat kissé trükkös vezetni egy körön, úgy gondolom ez az ami Alexet főként hátráltatja, Max viszont ebben a tartományban magabiztosnak érzi magát. Alexnek egy kicsit nyugodtabb autóra van szüksége ahhoz, hogy magabiztosan tudja kihozni belőle a maximumot, és remélhetőleg ez a probléma az autó fejlesztése során megoldódik majd, és a szombati teljesítménye tovább fejlődhet.” – zárta Horner.

  • Senna a Forma-1 valaha volt leggyorsabb pilótája, az adatok alapján

    Senna a Forma-1 valaha volt leggyorsabb pilótája, az adatok alapján

    A Forma-1, a partnerével, az AWS-sel (Amazon Web Services) kiadott egy adatelemzést, ahol a leggyorsabb versenyzőt keresték, és Ayrton Senna végzett az élen. A királykategória jelenleg ezzel a céggel szerződött, és adat-alapú információkat és grafikákat szolgáltatnak a versenyhétvégéken.

    Amikor a leggyorsabb versenyzőt keresték, akkor kifejlesztettek egy gépi tanulási technológiát, hogy egy objektív, adat alapú sorrendet állíthassanak fel, az 1983 és 2019 között vizsgált időszakban, és kiszedjék a Forma-1-es autók közötti különbséget is az egyenletből. Az időmérős eredmények figyelembevételével végeredményben a háromszoros világbajnok Senna az első, mögötte 0.114 másodperccel Michael Schumacher jön, majd Lewis Hamilton, 0.275 másodperccel lemaradva.

    Max Verstappen lett a negyedik, Fernando Alonso, Nico Rosberg, Charles Leclerc, Heikki Kovalainen és Jarno Trulli előtt, a top 10-et pedig Sebastian Vettel zárja.

    Magyarázatként az F1 és az AWS elárulták, hogy a csapattársakat hasonlították össze az időmérők alapján, a gép pedig a teljesítményre fókuszált, valamint felépítette a csapattársak hálózatát az eltelt idő alapján, mindenkit összekapcsolva, ezért összehasonlíthatóak az eredmények. Rob Smedley, a Forma-1 adatrendszer igazgatója így értelmezte:

    „A leggyorsabb versenyzőt kereső algoritmus hatékonyan alkalmazkodik az autó és a csapat teljesítményéhez. Összességében így egy olyan képet kapunk, hogy más generációkból származó pilótákat is összehasonlíthatunk egymással. Csapatokon belül is hasonló modellezéssel döntik el például azt is, hogy kiket alkalmaznak versenyzőként. Mivel a pilóták gyakran a csapat legdrágább „eszközei”, fontos, hogy a kiválasztási folyamat a legszilárdabb lábakon álljon.

    Egy ilyen folyamat segíti az F1-es csapatok stratégáit is abban, hogy a lehető legobjektívebb és bizonyított eredmény alapján dönthessenek. A leggyorsabb versenyző analízissel összehasonlíthatóvá váltak a pilóták, láthassuk a nyers tempójukat az időmérős eredmények alapján. Itt fontos megjegyezni, hogy egyedül a nyers sebességét vettük alapul ezen korszak versenyzőinek az elemzésénél, hogy megtudhassuk, ki a leggyorsabb, ami igazán izgalmas dolog volt.”

    Helyezés Versenyző Lemaradás Időköz
    1 Ayrton Senna 0.000
    2 Michael Schumacher 0.114 0.114
    3 Lewis Hamilton 0.275 0.116
    4 Max Verstappen 0.280 0.005
    5 Fernando Alonso 0.309 0.029
    6 Nico Rosberg 0.374 0.065
    7 Charles Leclerc 0.376 0.002
    8 Heikki Kovalainen 0.378 0.002
    9 Jarno Trulli 0.409 0.032
    10 Sebastian Vettel 0.435 0.026

     

  • Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Doornbos: Bottas a rajtnál vesztette el a világbajnoki címet

    Az idény előtt Valtteri Bottas párszor elmondta, hogy minden eddiginél jobb állapotban van ahhoz, hogy megküzdjön a világbajnoki címért. A hatodik nagydíj után azonban már tetemes lemaradása van csapattársához képest összetettben, és ha ez nem volna elég, még a gyengébb autóval rendelkező Verstappen is beékelődött a Mercedes pilótái közé összetettben.

    Ahhoz, hogy valós reményeket táplálhasson nyernie kellet volna Spanyolországban, vagy legalább behozni az autót másodiknak, de a finn futama már a rajtnál elment.

    A Crashen in de Keuken-ben Robert Doornbos és Rob Kamphues az elmúlt hétvége eseményeit vesézték ki. A verseny startja után Bottasnak be kellett volna vetődnie a Hamilton illetve Verstappen között lévő helyre, azonban túl sok helyet hagyott. „Nem volt elég agresszív” – mondta Doornbos.

    „Kis távolság volt Max és közte, de Hamilton szélárnyékában lett volna esélye felzárkózni. Mindezek ellenére hagyta, hogy Max menjen Hamiltonnal egy vonalban, és így neki adva a szélárnyékot.”

    Kamphues hozzátette, Bottas tudja, ez volt az utolsó esélye a bajnoki címet illetően:

    „Egészen egyszerűen be kellett volna vágnia Max elé, és elvenni előle Lewis szélárnyékát, ezzel megpróbálni lelassítani őt.” ’Más szavakkal Bottas’ egészen egyszerűen túl puhány volt, hiszen nemsokkal ezután Lance Stroll is otthagyta, majd a kettes kanyarban már Sergio Perez is mellé ért.

    „Itt egyébként nem csak a versenyt, hanem a bajnoki címet is sikerült ismét eldobnia, nincs esélye már.” – zárta Doornbos aki igencsak egyértelműen kritikus pilótával szemben. A finn pilóta nem lépett fel Hamilton szintjére, és egyértelműen nem elég agresszív. Verstappen valahogy ebből nagyon jól profitál.

  • Verstappen azért volt dühös a rádióban, mert a Red Bull nem hallgatott rá

    Verstappen azért volt dühös a rádióban, mert a Red Bull nem hallgatott rá

    Max Verstappen elárulta, azért volt dühös a csapatrádióban, mert rájött, hogy a Red Bull figyelmen kívül hagyja a panaszait.

    A holland versenyző a körülményekhez képest egy jó napot zárhatott, ugyanis sikerült elválasztania egymástól a két Mercedeses pilótát. A rajtot ugyanis Valtteri Bottas nem kaptam el jól, így a Red Bull versenyzője már ott megelőzte. A finn pilótának továbbá Lance Strollon is át kellett verekednie magát a futam első pár körében, így csak azután eredhetett a 22 éves pilóta után. Végül nem sikerült elkapnia Verstappent, így a Red Bull egy második hellyel lett gazdagabb.

    ,,Mikor a piros lámpák kialudtak jól indultam el, ám azután a kerekeim egy kissé kipörögtek, viszont végül igazam volt abban, hogy Valtteri (Bottas) ott nem fog tudni balra menni. Összességében mindent jól csináltunk. Lewis (Hamilton) csak óvta az abroncsait, én is ezt tettem, de nem maradhattam le nagyon, ugyanis ott volt a Racing Point, majd Valtteri megelőzte az egyiket, így továbbra sem lassíthattam le. Lewis ezek után gyorsabbá vált, viszont azzal a tempóval én már nem tudtam tartani a lépést.”

    Az abroncsok állapota miatt Verstappen el kezdett panaszkodni a csapatának, ám a Bikák nem akarták még kihozni a versenyzőt, ugyanis ha megteszik, akkor forgalomba került volna. A holland ugyanakkor tovább mondta a magáét, az osztrák istálló viszont csak akkor hívta be, mikor biztossá vált, hogy a rózsaszín csapat autói elé érkezik majd vissza.

    ,,Három-négy kör óta kiabáltam azt, hogy elfogytak az abroncsaim, nem vagyok hülye, így tudtam, hogy a kiállás nem lenne jó. Ám ez nem számított, sokkal gyorsabbak voltunk, és az új gumikkal se perc alatt megelőztem volna őket. Féltem attól, hogy Valtteri felzárkózik és megpróbálkoznak majd egy elévágással. Szóval igen, rájöttem, hogy nem hallgattak rám. Úgy éreztem, hogy két körrel elkéstem, mert túl sok időt veszítettem. Ezután a saját versenyemre figyeltem. Lewis túl gyors volt, Valtteri pedig nem tudott megtámadni, így minden jól alakult.”

    Két hét múlva rendezik meg a Belga Nagydíjat, így felmerült a kérdés, vajon ott lehet-e esélye Verstappennek a győzelemre?

    ,,Meglátjuk. Ha valaki ennyire dominál, akkor esélytelen az, hogy két hét múlva ez megváltozzon. Nagyon is realisztikus vagyok. Múlt héten nyertünk, ami nagyon szép, de nem fogom azt kiáltozni, hogy benne vagyok a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Elmegyünk majd Spa-ba, és megpróbáljuk újra. Nem számítok győzelemre, viszont szerezhetünk jó pár pontot.”

  • Wolff szerint ezért nem lett meg Bottasnak a második hely

    Wolff szerint ezért nem lett meg Bottasnak a második hely

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pilótái versenyével kapcsolatban nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően. Az osztrák Lewis Hamiltont külön dicsérettel illette, amiért utolsó etapjára a közepes gumikat kérte autójára, nem pedig a lágyakat. Merthogy finn csapattársa az utóbbi fajtából kért, és épp emiatt mehetett el a második helye, állítja Wolff.

    „Példátlanul magas szinten vezet” – mondta el a véleményét Hamiltonról a főnöke. „Mindent kontrollált. Vigyázott a motorra is, ha később lennének nehezebb hétvégék. Meg lehetett volna a lehetőségünk, hogy lágyakat rakjunk az autójára, úgy gondoltuk, működhet. Viszont ő közepeseket akart.”

    Mint később kiderült, ez volt a működőképesebb stratégia, hiszen Bottas azt kapott, amit szántak neki: lágyakat.

    „Ezen ment el Valtteri versenye” – folytatta Woff. „A közepeseken utolérhette volna [a végül másodikként záró] Max-et. Legalább támadhatta volna. Veszített egy kis időt a rajtnál, de nem ez volt az oka, hogy nem bírt Verstappennel. A lágyak nem úgy működtek, ahogy vártuk.”

  • Verstappen nem gondol bajnoki címre

    Verstappen nem gondol bajnoki címre

    Max Verstappen elmondása szerint még nem gondolkodik azon, hogy van-e esélye idén bajnoki címet nyerni.

    Múlt hétvégén Verstappen felül tudott kerekedni a Mercedeseken és nyerni tudott, de a holland versenyző szerint ez még kevés ahhoz, hogy nyerő autóként tekintsünk a Red Bullra.

    „Eddig egy futam volt, amin talán a miénk volt a leggyorsabb autó” – mondta Verstappen a CNN-nek. „De az összes többin nem. Szóval reálisnak kell maradnunk jelenleg.”

    „Ami engem illet, én nem gondolok jelenleg lehetséges bajnoki címre. Egyszerűen csak megpróbálok a lehető legjobb lenni minden egyes hétvégén.”