Címke: Max Verstappen

  • Brawn: Most mutatkozott meg Verstappen és Leclerc tapasztalatlansága

    Brawn: Most mutatkozott meg Verstappen és Leclerc tapasztalatlansága

    A Forma-1 főnöke Ross Brawn szerint Max Verstappenen és Charles Leclercen a Török Nagydíjon mutatkozott meg a tapasztalatlanságuk, amíg az „öreg rókák” taroltak a változó körülmények között.

    A Forma-1-es mezőny már a pénteki első szabadedzés kezdetétől küszködött a tapadással, ugyanis az isztambuli pályát teljes mértékben újraaszfaltozták és az új aszfaltréteg még egyáltalán nem volt felgumizva.

    A pálya állapota a második edzést követően sem lett jobb, ami miatt még az éjszaka folyamán utcai autókkal próbálták jobban felgumizni a pályát, hogy a szombati és vasárnapi napon már ne legyen probléma a tapadással. Igen ám, de szombat reggel leszakadt az ég és minden addigi munka kárba veszett.

    Brawn szerint az esős körülmények a három dobogós helyezettnek, Lewis Hamiltonnak, Sergio Péreznek és Sebastian Vettelnek jött jól. A Ferrari egykori csapatfőnöke hozzátette, hogy nem véletlen, hogy Verstappen és Leclerc is hibázott az esőben, ugyanis még nincs elég tapasztalatuk ebben.

    „A mostani versenyen a rutinosabb pilóták erődemonstrációját láthattuk, amíg a fiatal titánok hibázgattak,” – véli a brit szakember.

    „Öröm volt látni Sebastian (Vettel) szárnyalását, ugyanis az emberek képesek gyorsan leírni egy embert a hibái alapján. Seb pedig ezzel a teljesítményével helyretette az összes ilyen embert.

    A vasárnapi verseny a régi Vettelt idézte. Az idei szezon nagy részét Leclerc árnyékában töltötte és a helyzete már csak azért sem egyszerű, mivel a szezon végén el fogja hagyni a Ferrarit. A Török Nagydíj egy remek verseny volt a számára, mert ez a jó eredmény helyretette az önbizalmát és ez adhat neki egy pozitív töltete a hátralevő futamokra.

    „A rutinosabb versenyzőkkel szemben a fiatalok, mint például Charles vagy Max – hibákat követtek el. Ez benn van, ugyanis még soha nem teljesítettek olyan versenyt a Forma-1-ben, ahol hasonlóak lettek volna az időjárási körülmények.

    „Egy igazi kihívás volt ezen körülmények között versenyezni. Megítélni egyszerre, hogy miként fognak viselkedni a gumik, hogyan fognak változni a körülmények, elég nehéz feladat.

    „Ez a verseny azonban egy jó tanulópénz volt a fiatalok számára, mert most már ezzel a tudással is gazdagabbak. Ha lenne még egy ilyen verseny holnap, akkor biztos vagyok benne, hogy már sokkal komfortosabban éreznék magukat az autóban ülve.”

  • Verstappen az első szárnyat okolja a törökországi teljesítményért

    Verstappen az első szárnyat okolja a törökországi teljesítményért

    Max Verstappen azt mondta, technikai okai voltak annak, hogy alulteljesített a Török Nagydíjon.

    Lance Stroll pole pozícióját leszámítva, a holland versenyző úgy készülhetett a versenyre, hogy tempóját tekintve az egyik legnagyobb esélyese a futamnak. Azonban honfitársa Robert Doornbos szerint, ami történt az „Max egyik legrosszabb teljesítménye volt ez a Forma-1-es karrierje során.”

    Egy másik korábbi F1-es versenyző Timo Glock így nyilatkozott az RTL-nek: „Max túl sok hibát követett el, mivel túl nagy kockázatot vállalt.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve is elég kritikus volt Max Verstappennel szemben:

    „Már két éve mondom azt, hogy Verstappen lenyugodott, és úgy vezet, mint egy világbajnok. Azonban vasárnap egy olyan teljesítményt hozott, mintha újra a debütáló évét látnánk. Túlságosan agresszív volt és ezért követett el olyan hibákat, amiket az első éveiben láttunk tőle.” – mondta Villeneuve a Sky Italia-nak.

    „Verstappen és Charles Leclerc is – tehát a fiatal generáció – igencsak drága árat fizetett az agresszivitásuk miatt. Fantasztikus versenyt futott ezzel szemben Hamilton, míg a fiatalok talán túl sokat akartak most.”

    „Nem azért volt, mert túl lelkes lettem volna, nem tudtam mit kezdeni vele. Én csak próbáltam kapaszkodni, de alulkormányzottan lecsúsztam a pályáról. Onnantól pedig már vége volt.” – mondta Verstapen a De Telegraaf-nak.

    „Ezek után olyan volt, mint egy vonat. Az aszfalt nevetséges volt, de ezzel az első szárnnyal tényleg nem tudtam mit csinálni.”

    „Az optimális beállítástól való eltérés hét fok volt, ami nagyon sok. Normál esetben ez egy fok. Mit tehet egy versenyző egy ilyen szituációban?”

    „Ebből az okból kifolyólag semmink sem működött jól.” – zárta Verstappen.

  • Verstappen: Nem volt mókás ilyen körülmények között vezetni

    Verstappen: Nem volt mókás ilyen körülmények között vezetni

    Számos versenyző panaszkodott az isztambuli pálya rossz állapotára a hétvége során. A frissen aszfaltozott és nedves aszfalt pedig egy őrült versenyt eredményezett a nézők számára. Azonban amíg a nézők élvezték a futamot, addig a versenyzők – köztük Max Verstappen – egyáltalán nem voltak elragadtatva a körülményektől.

    A Red Bull holland versenyzője volt az egész hétvége titkos favoritja, azonban a dolgok nem úgy alakultak a Török Nagydíjon a számára, mint ahogy azt szerette volna. Először az időmérőn maradt alul Lance Strollal szemben, majd a versenyen a rossz rajtja miatt értékes pozíciókat veszített.

    „Egyáltalán nem volt vicces ilyen körülmények között menni,” – idézi a 23 éves Verstappen szavait a Ziggo Sport. „Nem tudom, hogy vajon mit csinálhattak ezzel az aszfalttal, azonban én még életemben nem láttam ehhez hasonlót. Ugyan mindenkinek ezen az aszfalton kellett mennie, azonban ennek nem szabadott volna megtörténnie.

    „Olyan csúszós volt, hogy kizárólag egy ív volt autózható. Ezért, ha volt egy autó előtted, akkor nem tudtál kihúzódni a szélárnyékából a jelentős leszorító erő veszteség miatt. Egyszerűen az autók mögött kellett volna várjak végig, mert a megpördülésem és a plusz kiállás miatt annyi időt veszítettem, hogy már lehetetlen volt felzárkóznom.”

  • Villeneuve kritizálás helyett, most dicsérte Strollt

    Villeneuve kritizálás helyett, most dicsérte Strollt

    Jaques Villeneuve elismerően beszélt Lance Strollról az időmérős teljesítménye miatt.

    Ugyan a kanadia versenyző a futamon csak a kilencedik helyen végzett, viszont a verseny nagy részét vezette, miután első helyről rajtolhatott a szombati eredménye miatt. 1997 világbajnoka általában kritizálja honfitársát, amiért édesapja jóvoltából került be a Forma-1-be, most viszont dicsérettel illette a 21 éves pilótát.

    ,,Kivételes kör volt (az időmérőn). Jó pár versenyzővel ellentétben ő nem hibázott, és kihasználta Max Verstappen tétovázását az utolsó kísérleténél. Ezúttal nem kritizálhatom őt. Ez ugyanis nem szerencse volt, jól vezetett. Több pilóta is ugyanazt a stratégiát követte, az etap végén az intermediate abroncsokat rakták fel. Egyszerűen ő jobb munkát végzett.” -nyilatkozta Villeneuve.

    A 49 éves ex-versenyző kiemelte, hogy korábban is volt már arra példa, hogy trükkös körülmények között megvillant a Racing Point versenyzője:

    ,,Briliáns volt 2017-ben, Monzában, az időmérőn, valamint Bakuban, mikor a pódiumra állhatott. Nyilvánvalóan jól érzi magát akkor, mikor trükkösek a körülmények.”

    Míg Stroll dicséretet kapott, addig Verstappent többen is bírálták. Robert Doornbos szerint honfitársa nem tudta túl tenni magát az időmérőn elszenvedett vereségen. A holland továbbá megjegyezte, a 23 éves pilóta tegnap teljesített a legrosszabbul eddigi pályafutása során.

    Emellett Helmut Marko sem volt elragadtatva versenyzői mutatványaitól:

    ,,Max és Alex (Albon) túl sokat követelt a gumiktól, míg az olyan tapasztalt versenyzők, mint Sergio (Pérez) és Lewis (Hamilton) nem. Max látta, hogy Stroll meglép az élen, ám abban a pillanatban az előzés szinte lehetetlen volt. Sokkal türelmesebbnek kellett volna lennie Pérez mögött.” – nyilatkozta a német Skynak az osztrák tanácsadó.

  • Verstappen: Ezt a hétvégét gyorsan el kell felejtenem

    Verstappen: Ezt a hétvégét gyorsan el kell felejtenem

    Max Verstappen szerint egy felejthető versenyt zárt az Isztambul Parkban, ahová nyolc év kihagyást követően tért vissza a Forma-1 mezőnye. A Red Bull holland pilótája azért nyilatkozta ezt, mivel a rajtja borzalmas volt és az 58 körös verseny során kétszer is megpördült.

    Verstappen volt a verseny egyik legnagyobb esélyese, miután az egész hétvégén jól mozgott alatt az RB16, mindhárom szabadedzést megnyerte és az időmérő edzésen is második lett.

    Azonban a holland reményei már a rajtnál szertefoszlottak, mert a rossz rajtja miatt visszacsúszott és jelentős hátrányt szedett össze a két Racing Pointhoz képest. Ugyan Verstappen képes volt behoznia a lemaradását és felzárkózni a második helyen haladó Sergio Pérez mögé, a holland lement a vizes műfűre és nagy sebességnél forgott meg, miközben a mexikói pilótát akarta megelőzni a pálya hátsó egyenesében.

    „Nagyon nehéz versenyt zártunk ezen nehéz körülmények között,” – reflektált Verstappen a versenyére a Twitteren. „A futam elejétől a végéig küszködtünk. Őszintén, ezt a versenyt gyorsan el kell felejtenem.”

    A holland fiatal frusztrálónak találta azt, hogy a folyamatosan csökkenő száraz ív miatt szinte lehetetlen volt előzni.

    „Ez engem nagyon zavart,” – mondta a Red Bull holland pilótája, aki végül a hatodik helyen ért célba. „Megpróbáltam megelőzni Checot és amint kihúzódtam mögüle, a műfüvön találtam magam és meg is fordultam. Nagy tempónál pördültem meg, próbáltam elkerülni a falat, azonban a kerekeimet kockásra fékeztem, ami miatt ki kellett álljak frissekért.

    „Ezt követően gyorsan fel tudtam zárkózni a többiekre, azonban előzni nem tudtam. Ha lementem volna a száradó ívről a vizesre, akkor ugyanúgy jártam volna, mint a Checos előzésnél. Meg kellett volna várni, amíg a többiek kiállnak előlünk vagy tudja a fene.”

  • Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Ahogyan Max Verstappen, úgy Alexander Albon is egy rendkívül fordulatos, és részben hibákkal tűzdelt futamon van túl. Egy ideig, Verstappen forgása után, úgy tűnt sikerülhet neki a dobogó, sőt talán a győzelem is. Azonban Albon is megpördült, amivel elúsztak a Red Bull reményei.

    „Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Kicsit összezavart ez a verseny. A rajtunk eszméletlen pocsék volt, azonban utána jó tapadásunk lett, tudtunk harcolni, de a kiállásunk után, mikor az átmeneti esőgumikra váltottunk, még mindig hihetetlen nagy tapadásunk volt. Hogy őszinte legyek, azt hitem megnyerhetjük.” – mondta Albon a Sky Sports-nak a leintés után.

    „Volt egy kisebb megforgásom, de utána is jónak érződött az autó. Egy hosszú verseny volt, ahol természetesen bármi megtörténhetett. De, amikor felraktuk ugyanabból a keverékből a második szett abroncsot, egyszerűen megszűnt a tapadás. Szóval ezt a fejembe vésem, hiszen egy páratlan hétvége volt.” – zárta Albon aki végül a hetedik helyen ért célba a Török Nagydíjon.

  • Eddig háromból három Verstappennek Isztambulban

    Eddig háromból három Verstappennek Isztambulban

    A Török Nagydíj harmadik szabadedzése szemerkélő esőben indult, így aztán nem sok értelme volt – meg amúgy sem – annak, hogy tegnap este utcai autókkal próbálták felgumizni a pályát.
    A versenyzők intermediate gumikeverékeken hajtottak pályára, de mondhatni csak estek-keltek.

    Mindenki csúszkált és forgott, Ocont pedig még Leclerc is megpöckölte egy kicsit.

    10 perc elteltével Sainz már kevésnek is találta az intereket és esőgumira váltott.
    Verstappen is jelentette rádión, hogy nagyon csúszik a pálya, és egyre nedvesebb is volt.

    Féltávnál már határozottan esett az első. Ekkor Verstappen, Leclerc és Albon volt a sorrend az élen.

    Talán nincs is olyan versenyző, aki ne csúszott/forgott volna meg, de látványosan ez Giovinazzinak sikerült. Szerencséjére azonban a falat éppen sikerült elkerülnie, így nem törte össze autóját.

    A fokozódó eső miatt javítani már senki nem tudott, így az eredményjelző élén ismét Verstappen zárt, Leclerc és Albon előtt.

    Az FP3 végeredménye

    Versenyző Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen 1:48.485 6
    2 Charles Leclerc 1:49.430 0.945 9
    3 Alex Albon 1:50.059 1.574 5
    4 Esteban Ocon 1:53.897 5.412 9
    5 Lando Norris 1:53.995 5.51 7
    6 Sebastian Vettel 1:54.490 6.005 14
    7 Sergio Perez 1:55.577 7.092 6
    8 Valtteri Bottas 1:55.666 7.181 4
    9 Kevin Magnussen 1:55.878 7.393 4
    10 Lance Stroll 1:56.824 8.339 5
    11 Daniel Ricciardo 1:58.475 9.99 6
    12 Carlos Sainz Jr. 1:59.548 11.063 7
    13 Antonio Giovinazzi 2:02.325 13.84 10
    14 Pierre Gasly 2:02.473 13.988 7
    15 Romain Grosjean 2:04.748 16.263 5
    16 Kimi Raikkonen 2:06.351 17.866 12
    17 Daniil Kvyat 2:09.368 20.883 8
    18 George Russell 1
    19 Nicholas Latifi 1
    20 Lewis Hamilton 3
  • A második szabadedzést is Verstappen nyerte Törökországban

    A második szabadedzést is Verstappen nyerte Törökországban

    Délutánra az Isztambuli versenypályán jobban belejöttek a versenyzők a körözgetésbe, de azt nem lehet állítani, hogy nem küszködtek.

    Az elején Grosjean csak megforgatta a Haast…

    Félóra elteltével Albon állt az élen Hamilton és Verstappen előtt. Ezt követően a Red Bullokon le is cserélték az első szárnyakat.

    Félórával a vége előtt Latifi is forgott egyet, de a mezőny nagy része is meg-megcsúszott. Nem sokkal később Räikkönen is megpördült.

    A szabadedzést végül ismét Verstappen nyerte, Leclerc, Bottas és Hamilton előtt.

    Az FP2 végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:28.330 37
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:28.731 0.401 45
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:28.905 0.575 43
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.180 0.85 39
    5 Alex Albon Red Bull 1:29.363 1.033 42
    6 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:29.689 1.359 43
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.944 1.614 43
    8 Sebastian Vettel Ferrari 1:30.022 1.692 41
    9 Lance Stroll Racing Point 1:30.297 1.967 38
    10 Lando Norris McLaren 1:30.907 2.577 39
    11 Sergio Perez Racing Point 1:31.104 2.774 38
    12 Esteban Ocon Renault 1:31.380 3.05 36
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.493 3.163 39
    14 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:31.498 3.168 40
    15 Daniel Ricciardo Renault 1:31.660 3.33 35
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:31.932 3.602 43
    17 George Russell Williams 1:32.302 3.972 39
    18 Romain Grosjean Haas 1:32.570 4.24 33
    19 Kevin Magnussen Haas 1:32.807 4.477 37
    20 Nicholas Latifi Williams 1:33.488 5.158 40

     

     

  • Sainz: Nagyon kevés pilóta tudná legyőzni Hamiltont

    Sainz: Nagyon kevés pilóta tudná legyőzni Hamiltont

    Carlos Sainz véleménye szerint azonos feltételek mellett nagyon kevesen tudnák legyőzni Lewis Hamiltont.

    Ezzel Max Verstappen azon kijelentésére reagált, hogy a mezőny 90%-a nyerni tudna a Mercedesszel.

    „Abban egyetértek Max-el, hogy a pilóták 90%-a nyerne egy Mercedesben” – szögezte le, amikor Isztambulban erről nyilatkozott. „Amit akarok mondani, az az, hogy ha a mezőny 90%-át berakjuk Hamilton mellé, biztosíthatok róla mindenkit, hogy csak kevés tudná legyőzni egy 20 versenyes szezonban. Hamilton a legjobb autóban van, de már egy ideje a legjobbak közé is tartozik.”

  • Verstappen nyerte az első török szabadedzést

    Verstappen nyerte az első török szabadedzést

    2011 után visszatért a Forma-1 Törökországba. Noha ez „csak” a koronavírus-helyzet miatt átalakult versenynaptárnak köszönhető.

    Az első szabadedzés már délelőtt 9-kor elkezdődött, komoly csúszkálással kezdtek a versenyzők, mikor pályára hajtottak.

    Néhány perccel kezdés után Leclerc már el is vitte boxutca bejáratát jelző bóját, majd érvénybe is lépett az első piros zászlós megszakítás.

    A csúszkálás ez után is folytatódott. Így aztán félóra elteltével, még csak három versenyzőnek volt mért köre: Bottasnak, Räikkönennek és Vettelnek.

    Kb félórával a leintés előtt – mikor már mindenkinek volt mért köre – a Ferrarik álltak az élen, majd Albon vette át a vezetést.

    Végül azonban Max Verstappen zárt az élen, Albon, Leclerc, Gasly és Vettel előtt.

    Az FP1 végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:35.077 29
    2 Alex Albon Red Bull 1:35.318 0.241 27
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:35.507 0.43 26
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.543 0.466 26
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:35.620 0.543 29
    6 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:36.738 1.661 27
    7 Lando Norris McLaren 1:37.216 2.139 21
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:37.503 2.426 21
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:37.629 2.552 23
    10 Esteban Ocon Renault 1:38.428 3.351 23
    11 Nicholas Latifi Williams 1:38.508 3.431 18
    12 Sergio Perez Racing Point 1:38.612 3.535 22
    13 Lance Stroll Racing Point 1:39.484 4.407 21
    14 Romain Grosjean Haas 1:40.025 4.948 25
    15 Lewis Hamilton Mercedes 1:40.225 5.148 12
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:41.035 5.958 23
    17 Kevin Magnussen Haas 1:41.854 6.777 21
    18 Daniel Ricciardo Renault 1:45.156 10.079 20
    19 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:46.462 11.385 12
    20 George Russell Williams 1:49.256 14.179 17