Címke: Max Verstappen

  • Hamilton végzett az élen a második edzésen, Albon falnak csapta autóját

    Hamilton végzett az élen a második edzésen, Albon falnak csapta autóját

    Lewis Hamilton autózta a legjobb időt a második szabadedzésen, utána Max Verstappen következett, míg a harmadik pozíciót Valtteri Bottas szerezte meg.

    A villanyfényben fürdőző pályára először Kimi Räikkönen hajtott ki, aki az első edzést kénytelen volt kihagyni. Őt a szintén hiányzó George Russell követte. Azonban nem maradtak sokáig ketten az aszfaltcsíkon, ugyanis a mezőny többi tagja is kilátogatott, egy-egy installációs kör teljesítésre.

    Már délután is kipróbálták a 2021-es abroncsokat a versenyzők, ám a Pirelli a második edzést is gyakorló fázisnak nyilvánította, így most is lehetett találkozni jelöletlen gumikkal.

    Bottas lódult neki először egy komolyabb kör teljesítésének, ám a négyes kanyar után elfékezte magát, így Alex Albon állt ideiglenesen az élre, viszont pozícióját Carlos Sainz gyorsan elorozta. A mezőny összes tagja a tesztelésre előállított gumikon körözgetett, míg Pierre Gasly azért mérgelődött mert Bottas nem engedte el. Max Verstappen is hasonló kalandokat élt át, ám az ő társa Lance Stroll volt ebben a játszmában.

    Lewis Hamilton jelentette, hogy a kemény keverékeken nincs tapadása, míg a mögötte lévő holland megkérdezte csapatát ki van előtte, ugyanis nagyon csúszkál az illető. Megjegyezendő, hogy a Red Bull versenyzője az új gumikon volt.

    Räikkönen átvette a vezetést Sainztól, míg a mezőny nagy része a bokszból figyelte az eseményeket. A finn elsősége azonban nem tartott sokáig, ugyanis a közepes keverékeken száguldó Verstappen ugrott az élre.

    Egy óra elteltével még Verstappen vezetett, őt Sergio Pérez és Pierre Gasly követte. A negyedik pozíciót Daniil Kvyat kaparintotta meg, mögötte Alexander Albon, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Lance Stroll, Kevin Magnussen és Kimi Räikkönen volt a sorrend.

    A piros zászló is tiszteletét tette az edzésen, miután a célegyenesre fordulva Albon odacsapta autóját a falnak. A brit-thai versenyző rögtön jelentette ezután, hogy hol jól van.

    Az újraindítást követően a két Renault hajtott azonnal a pályára, őket a fél mezőny követte, azonban gyorsan leintették ismét az edzést, így jöhettek is vissza, ugyanis egy kutya szaladt át a pályán. Mindeközben visszaszállították Albon törött autóját is.

    Második próbálkozásra is Ricciardo és Ocon sietett ki, őket Norris és a két Mercedes és a két Haas követte. Kis idő múlva Albonon és Latiffin kívül mindenki a pályán tartózkodott.

    15 perccel az edzés vége előtt Verstappen állt az élen, őt Bottas és Pérez követte. A negyedik helyen Ricciardo tartózkodott, mögötte Gasly, Hamilton, Norris, Stroll, Kvyat és Albon volt a sorrend.

    A második szabadedzésen Hamilton volt a leggyorsabb, Verstappen és Bottas előtt. A negyedik helyen Pérez végzett, mögötte Ricciardo, Gasly, Norris, Stroll, Kvyat és Albon lett a sorrend.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:28.971s
    2 Max Verstappen Red Bull/Honda 0.347s
    3 Valtteri Bottas Mercedes 0.365s
    4 Sergio Pérez Racing Point/Mercedes 0.432s
    5 Daniel Ricciardo Renault 0.491s
    6 Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 0.580s
    7 Lando Norris McLaren/Renault 0.870s
    8 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 0.900s
    9 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 0.929s
    10 Alexander Albon Red Bull/Honda 1.043s
    11 Esteban Ocon Renault 1.114s
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1.139s
    13 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1.300s
    14 Charles Leclerc Ferrari 1.436s
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1.656s
    16 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1.878s
    17 Kimi Räikkönen Alfa Romeo/Ferrari 1.957s
    18 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 2.002s
    19 Romain Grosjean Haas/Ferrari 2.148s
    20 George Russell Williams/Mercedes 2.665s
  • Verstappen elárulta, nem igazán szeret váltani az utcai autókban

    Verstappen elárulta, nem igazán szeret váltani az utcai autókban

    Max Verstappen elmondta, hogy apjának gyakran kellett győzködnie őt a vezetésre, ha utcai autókról volt szó.

    Még három verseny van vissza a 2020-as évadból, amit három hét alatt le is bonyolít majd a Forma-1. Ezután a versenyzőknek nem lesz sok idejük a pihenésre, ugyanis karácsony után már meg is kezdődhet a munka a következő szezonra.

    Az intenzív évadot követően a legtöbb pilóta már nagyon várja a téli szünetet. Ezt a tábort erősíti a holland is:

    ,,Természetesen a Forma-1 az életem nagy részét kitölti, de ugyanakkor úgy vélem, hogy fontos néha az is, hogy egy kicsit elszakadjunk tőle.” -nyilatkozta a 23 éves versenyző G-Star RAW-nak.

    A Red Bull pilótája ugyan megszokta, hogy folyamatosan autogramot és közös képeket kérnek tőle. Ő viszont nem annyira híve a közös fotók posztolásának:

    ,,Pár héttel ezelőtt egy hajón ültünk, majd Cristiano Ronaldo telepedet le mellénk. Oké, tehát csak hagynom kell, hogy végezze a dolgát, nem igaz? Nem kell odamennem és szelfit kérnem tőle, amit majd később kiposztolhatok.” -jegyezte meg a 23 éves versenyző.

    Verstappen az interjú során azt is elmondta, hogy milyen első élmények fűzik őt az utcai autók vezetéséhez:

    ,,Nem sokat vezettem utcai autót, mert nem igazán szerettem. Régebben ipari területekre jártunk az apámmal, aki gyakran mondta azt az autókra mutatva: ‘vezesd’! Nekem nem igazán volt hozzá kedvem. Nagyon kellett győzködnie, hogy beszálljak az autóba. Nem szeretek ugyanis váltani.” -magyarázta a holland.

  • A Red Bull nem szól bele, hogy Verstappen mit csinál szabadidejében, amíg…

    A Red Bull nem szól bele, hogy Verstappen mit csinál szabadidejében, amíg…

    A G-Star Raw részére adott interjúban Max Verstappen arról beszél, hogy mik a tervei a téli szünetre. Illetve megszabja-e neki a Red Bull, hogy mit csinálhat, és mit nem.

    „Amíg nem törtnéik baj” – felelt Verstappen arra a kérdésre, hogy hagyja-e a Red Bull, hogy azt csináljon szabadidejében, amit akar.

    „Ha felhívnak és én épp a sípályán vagyok, az részükről rendben van, de ha a kórházban vagyok, akkor meg fogják kérdezni, hogy mégis miért csináltam. De nem szeretem a bungee jumpingot, vagy például az ejtőernyőzést. Azt nem tudom irányítani, és ha nem nyílik az ejtőernyő, akkor vége.”

    Helyette inkább versenyezget a karácsonyi szünetben is.

    „Gokartozós ünnepek. A nők mindig lemennek a partra, mi pedig keresünk egy közeli gokartpályát.”

  • Hamilton, Verstappen, Norris és Tsunoda is jelölt az idei Autosport Awards-on

    Hamilton, Verstappen, Norris és Tsunoda is jelölt az idei Autosport Awards-on

    Idén is átadásra kerül a világ legnagyobb presztízzsel bíró motorsportos díjátadója az Autosport Awards, ahol számos nemzetközi és brit kategóriában díjazzák a legjobbakat.

    Az Autosport magazin által szervezett díjátadót idén online térben fogják lebonyolítani a koronavírus miatt decemberben. Az egyes kategóriákban összeállított jelöltek pedig komoly erőt képviselnek.

    Az év pillanata

    Antonio Felix da Costa megszerzi a Formula E bajnoki címét Berlinben

    Pierre Gasly és az AlphaTauri győzelme az Olasz Nagydíjon

    Lewis Hamilton Portugáliában megdönti Michael Schumacher győzelmi rekordját

    Brad Binder megszerzi a KTM első futamgyőzelmét a MotoGP-ben

    Az év nemzetközi autóversenyzője (a nemzetközi színtéren kimagaslóan szereplő autóversenyző)

    Scott Dixon (IndyCar)

    Antonio Felix da Costa (Formula E)

    Lewis Hamilton (Forma-1)

    Max Verstappen (Forma-1)

    Az év motorversenyzője

    Joan Mir (MotoGP)

    Franco Morbidelli (MotoGP)

    Jonathan Rea (Superbike)

    Alex Rins (MotoGP)

    Az év brit autóversenyzője

    Mike Conway (WEC)

    Landor Norris (Forma-1)

    Oliver Rowland (Formula E)

    George Russell (Forma-1)

    Az év újonca

    Paul di Resta (WEC)

    Oscar Piastri (Formula 3)

    Kalle Rovanpera (WRC)

    Yuki Tsunoda (Formula 2)

    Az év raliversenyzője

    Elfyn Evans (WRC)

    Thierry Neuville (WRC)

    Sebastien Ogier (WRC)

    Ott Tanak (WRC)

    Az év hazai versenyzője (a brit hazai bajnokságokban vagy maximum F3-as szinten szereplő legjobb versenyző)

    Phil Keen (Brit GT)

    Harry King (Brit Porsche Carrera Kupa)

    Ash Sutton (BTCC)

    Colin Turkington (BTCC)

    Az év eSportolója

    Sebastian Job (Red Bull)

    Jarno Opmeer (Veloce)

    Josh Rogers (Australian Coanda Simsport)

    Nikodem Wisniewski (Williams)

    Az év versenyautója

    Audi RS5 (DTM)

    DS E-Tense FE20 (Formula E)

    Mercedes W11 (Forma-1)

    Toyota TS050 Hibrid (WEC)

    Az év raliautója

    Ford Fiesta (WRC)

    Hyundai i20 Coupe (WRC)

    Mini JCW Buggy (Dakar)

    Toyota Yaris (WRC)

  • Priestley nem érti, hogyan hibázhatott ekkorát a Red Bull

    Priestley nem érti, hogyan hibázhatott ekkorát a Red Bull

    Marc Priestley nem akart hinni a fülének, mikor meghallotta, hogy Max Verstappen első szárnyán 7 fokos változtatást eszközöltek.

    A holland versenyző felejthető futamon van túl, ugyanis az Istanbul Parkban csak a hatodik helyen ért célba. Már a rajtja sem volt jó a 23 éves pilótának, majd több körön át Sebastian Vettel mögé ragadt, később pedig Sergio Pérez mögött forgott meg, mikor megpróbálta megelőzni a mexikóit. Már a közvetítésben is lejátszották azt az üzenetet, melyben a Red Bull 7 fokos állításról beszélt az első szárny kapcsán. A McLaren egykori dolgozója elképedve hallgatta a történteket. Priestley szerint ugyanis a Bikák ezzel egy nagy hibát követtek el.

    A Sky Sportnál is megforduló szakembere a Youtube-csatornáján reagált az Isztambulban történt eseményre.

    ,,Ez egy elképesztő hiba volt. Hét fok az nagyon nagy különbséget jelent. Mikor lecserélik a kerekeket, gyakran változtatnak az első szárny dőlésszögén is. Azonban ez általában fél avagy egy fok szokott lenni. A hét fok tehát egy drasztikus változtatás.”

    Helmut Marko korábban elmondta, hogy rosszul sültek el a dolgok a bokszkiállás során. Az első szárny állításához szükséges csavarmenet ugyanis ellentétes irányban működött. Ennek ellenére a hét fokos változtatás elrendelése figyelemreméltó. Priestley szerint valami vagy a szerelőknél csúszott el, vagy pedig tényleg technikai oka volt a kérésnek. Az első szárny állítása egy bizonyos eszközzel történik. Előzetesen mindig be kell állítani azt, hogy hány fokkal történjen a változtatás, valamint azt is biztosítani kell, hogy mindét oldal egyenlő legyen.

     

  • Versenyzői fizetések 2020: Hamilton itt is első helyen végzett

    Versenyzői fizetések 2020: Hamilton itt is első helyen végzett

    A hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton lett a leginkább fizetett versenyző a Forma-1-ben 2020-ban, hiszen a Mercedes a szolgálataiért 47 millió eurót ad.

    A Business Book GP 2020-as kiadásában, amely a Forma-1 pénzügyeit monitorozza. A lista annyiban még visszafogott is, hogy a bónuszokkal és szponzorpénzekkel nem is számol, de Hamilton első helye így sem meglepő, ráadásul jövőre ez emelkedhet is neki, miután a jelenleg érvényben lévő szerződése az év végén lejár.

    Utána a legtöbb pénzt a Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel viszi haza, akinek a mostani 35 millió eurós fizetése jelentősen csökkeni fog jövőre, amikor már majd az Aston Martin pilótája lesz.

    Harmadik helyen van Daniel Ricciardo, a Renault-tól kapott idei 20 millió eurójával. Ez utoljára lesz így, mert 2021-re ő is átigazol, a McLarenhez. Feltételezhetően ő is alacsonyabb fizetés mellett megy oda, de talán jobb pontonkénti bónuszrendszerbe kerül.

    Negyedik helyet ér Max Verstappen 16 millió eurós évi fizetése a Red Bulltól, míg Valtteri Bottas és Charles Leclerc osztoznak az ötödik helyen, és 9-9 millió eurón az idei idényben.

    2020-as versenyzői fizetések teljes listája:
    1. Lewis Hamilton (Mercedes) : € 47m
    2. Sebastian Vettel (Ferrari) : € 35m
    3. Daniel Ricciardo (Renault) : € 20m
    4. Max Verstappen (RBR): € 16m
    5. Valtteri Bottas (Mercedes) : € 9m
    6. Charles Leclerc ( Ferrari ): € 9m
    7. Kimi Raikkonen ( Alfa Romeo ): € 6m
    8. Carlos Sainz (McLaren) : € 4.5m
    9. Sergio Perez ( Racing Point ): € 4m
    10. Esteban Ocon ( Renault ) : € 4m
    11. Romain Grosjean (Haas) : € 2m
    12. Kevin Magnussen (Haas) : € 2m
    13. Alex Albon (RBR) : € 2m
    14. Lando Norris (McLaren) : € 1.5m
    15. Lance Stroll (Racing Point) : € 1.5m
    16. Pierre Gasly (AlphaTauri) : € 1m
    17. Daniil Kvyat (AlphaTauri) : € 750,000
    18. George Russell ( Williams ): € 750,000
    19. Nicholas Latifi ( Williams) : € 750,000
    20. Antonio Giovinazzi ( Alfa Romeo): € 500,000

  • Ecclestone megnézné egy csapatban Verstappent és Hamiltont

    Ecclestone megnézné egy csapatban Verstappent és Hamiltont

    A Forma-1 korábbi vezetője, Bernie Ecclestone arról beszélt, hogy nagyon szívesen megnézné egy csapatban Lewis Hamiltont és Max Verstappent.

    A Mercedes fölénye elképesztő, velük egyedül Verstappen képes olykor felvenni a versenyt, de a Red Bull idén is kevés volt ahhoz, hogy a fiatal holland valós bajnoki kihívója lehessen Hamiltonnak. Így aztán a brit versenyző idén begyűjtötte hetedik bajnoki címét is.

    „Lewis megérdemelte” – mondta Ecclestone a Sport1-nek. „Mindig legyőzi a csapattársát, 2016(-os év) kivételével. Alig hibázik, és egy póker játékoshoz hasonlítanám, aki tudja, hogy négy ász van a kezében.”

    „Ő tudja játszani a pókert, míg a többiek izzadnak. Szeretném őt egy csapatban látni Max Verstappennel. Kérdés, hogy nyomás alatt is csak kevés hibát vétene-e.”

    Nem lehet hasonlítgatni

    „Lewis az egyik legjobb, ez nem kérdés. Ahogy Michael (Schumacher) is. De hogy ki az abszolút legjobb, arra sosem lesz válasz. Nem lehet összehasonlítani egymással Michaelt, Lewist, vagy Ayrton Sennát.”

    „A második világháború előtt igazi csodákat beszéltek Bernd Rosemeyerről. Juan-Manuel Fangio 5 világbajnoku címet nyert az ’50-es években és még mindig elöl van a győzelmi listán” – folytatta Ecclestone.

    „Mi lett volna, ha Jim Clark, vagy Ayrton Senna nem szenvedett volna balesetet olyan korán? Vagy ha Jochen Rindtnek, aki számomra a leggyorsabb, versenyképesebb autója lett volna a karrierje korábbi szakaszában?”

    „Alain Prost is nagyon magasan van az én értékelésemben a négy világbajnoki címével. És Sebastian Vettel is. Nem volt olyan régen, mikor a toppon volt a ranglistán.”

    „Sajnos ritkán beszélnek már róla pozitívan. A Forma-1-ben egy versenyző nagyon függ az autójától. És ez ő Ferrarija nem passzol hozzá jelenleg.”

    Ecclestone azonban Hamiltonon túl mást is kiemelt.

    „Toto Wolff és mindenki más. Nem akarom alulértékelni senki teljesítményét, aki részese volt, de 2014-ben Ross Brawn volt mindenük, és Michael, akik megalapoztak valamit.”

    „De az igazi teljesítmény a szint fenntartása volt. Azt hiszem, Niki Lauda nagyban hozzájárult ehhez. De mint mondtam, a csaták több, mint felét a Mercedes motor nyerte.”

  • Verstappen az új szabályokról: Nem a Mercedes megállítsa a cél

    Verstappen az új szabályokról: Nem a Mercedes megállítsa a cél

    Max Verstappen szerint nem azért lettek így megalkotva a 2022-es szabályok, hogy megállítsák a Mercedest.

    Eredetileg jövőre tervezték átformálni a Forma-1-et, ám a koronavírus miatt a változások 2022-re csúsztak át. Az új regulák mentén az lenne a cél, hogy az autók könnyebben tudják egymást követni, ezáltal több előzés születhet majd, ami végül növelné a show értékét.

    A technikai regulák változása mellett a költségvetési korlát és az igazságosabb pénzelosztás (a nyereményalapból) is meg fog jelenni, ugyanis a sportág így szeretné még közelebb hozni egymáshoz a csapatokat.

    Toto Wolff szerint néhány változtatás kifejezetten azért kerülhetett be a tervezetbe, mert a Mercedes 2014 óta tartó uralmát akarják megakadályozni. Az osztrák csapatfőnök azonban kihangsúlyozta, hogy ez még inkább motiválni fogja őket arra, hogy az élen maradjanak.

    Verstappen azonban nem ért egyet a csillagosok vezetőjével. A holland szerint az új szabályokat nem azért alkották meg elsősorban, hogy bárkit is hátráltassanak, egyszerűen csak élvezetsebbé akarják tenni a sportot.

    ,,Nem, én úgy vélem, hogy az új szabályok csak annak az eredményét képezik, hogy a tulajdonosok hallgatnak a csapatokra és a versenyzőkre. Meghallották azt, hogy nagyon nehéz előzni, és továbbá azt is, hogy mi azt szeretnénk, hogy szorosabb legyen a verseny. Imolában látni lehetett a jelenlegi problémákat. Valtteri, (Bottas) az autója sérülései miatt 3-4 tizeddel lassabb volt nálam, mégsem tudtam megelőzni. Sőt, sokkal gyorsabb voltam nála, amit látni is lehetett azután, miután átugrottam őt. Erre kell tehát valami megoldást találnunk.” -magyarázta a 23 éves pilóta.

    A Red Bull versenyzője elmondta, hogy reméli a jövőben sikerül olyan változtatásokat elérniük, melyek során a kvalifikáció nem fogja „kőbe vésni” a másnapi helyezéseket.

    ,,Az F1-ben sokkal érdekesebbé kell tennünk a versenyzést, és lehetővé kell tenni azt is, hogy a versenyzők könnyebben követhessék egymást. Ne az időmérő legyen a döntő tényező, úgy ahogy most is. Nézzük meg a MotoGP-t. Ha a 10. pozícióba kvalifikálod magad, akkor még mindig van esélyed a győzelemre. Ez a Forma-1-ben nagyon-nagyon ritkán fordulhat elő. Ez mind azért van, mert a legtöbb pályán nehéz közel maradni a másik autóhoz. Úgy vélem tehát, ezért jönnek a 2022-es szabályok. Ám az, hogy ezek lelassítják-e a Mercedest vagy sem, azt most nem lehet megmondani.” – tette hozzá Verstappen.

  • Villeneuve szerint Hamilton több tiszteletet érdemelne

    Villeneuve szerint Hamilton több tiszteletet érdemelne

    Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton több tiszteletet érdemelne az elért eredményei miatt.

    A brit versenyző sokszor megkapja azt a kritikát, hogy csak azért áll oly sok rekord a neve mellett, mert évek óta a legjobb autót vezetheti. Legutóbb Max Verstappen mondta azt, hogy a Mercedesszel a mezőny 90%-a nyerne, míg Lando Norris úgy fogalmazott, hogy „azzal az autóval minden futamon győzni kellene.”

    A csillagosok dominanciája miatt a 35 éves versenyző érdemeit a szurkolók nem feltétlenül ismerik el, ám 1997 világbajnoka szerint nem ez a jó hozzáállás. A kanadai ex-pilóta úgy véli, hogy a trükkös török futamon Hamilton bizonyította rátermettségét, ráadásul csapattársa sehol sem volt hozzá képest.

    ,,Oké, hogy övé a legjobb autó, de Bottasnak is a legjobb autó áll rendelkezésére. Olyan nehéz szituációban, mint amilyenben Isztambulban volt, bármelyik versenyző úgy döntött volna, hogy nem kockáztat, inkább óvatosabban vezet – de ő nem így tett. Nagyszerűen megnyerte a versenyt, ezzel hitelességet adva a bajnoki címeinek.” – nyilatkozta a Sky Itáliának Villeneuve.

  • Max Verstappen vásárolt magának egy repülőgépet

    Max Verstappen vásárolt magának egy repülőgépet

    Verstappen eddig rendre együtt repült David Coultharddal, annak a privát repülőgépén. Most azonban úgy gondolta, hogy itt az ideje saját szállítójárművet vennie magának.
    Nem szokatlan a legjobban fizetett Forma-1-es versenyzők között az, hogy rendelkeznek magángéppel. Sőt, csapatvezetőknek és korábbi F1-es pilótáknak is gyakran van saját gépük. Egy holland repüléssel vonatkozó podcast, a Mic High Club leleplezte, hogy honfitársuk vett magának egy repülőt. Ez egy Falcon-900EX, amelyet nem mástól vásárolt, mint a Virgin Group alapítójától, Richard Bransontól. Menno Zwart és Philip Dröge így fogalmaztak, miközben lamentáltak azon is, hogy Red Bullos festése lesz-e:
    „Most már Maxé. Feltehetően nem festik le a Red Bull Racing színeire, hiszen nem az energiaitalosoké, hanem Maxé. Egy ilyen magángép nem olcsó dolog. A Falcon-900EX sem az. Feltehetően több tízmillió euróba került.”
    Egyeseknek lesz lehetőségük majd Verstappen új gépével repülni. Sokszor a tulajdonosok bérbe adják a masinájukat, hogy ezzel is csökkentsék a karbantartási költségeket, valamint a tárolást a hangárban, amikor épp nem használják azt. Ez sem épp olcsó.
    Így néz ki Max magánrepülője: