Címke: Max Verstappen

  • Verstappen veszélyesnek találja a középső szektort

    Verstappen veszélyesnek találja a középső szektort

    A pénteki szabadedzések után Max Verstappen veszélyesnek titulálta a bahreini külső kör középső szektorát.

    A Forma-1 mezőnye először használja ezt a vonalvezetést, a rövidebb verzión a köridők 55 másodperc alatt vannak.

    Bár nemrég még ő szólalt fel a gyávább versenytársai ellen, Verstappen most maga hívta fel a figyelmet a biztonsági kockázatra.

    A kialakítás érdekes helyzetet teremtett a leszorítóerő szempontjából, de Verstappen szerint nem ez a legnagyobb baj. A holland azt emelte ki, hogy a hatos kanyar buckás féktávja, és a beláthatatlan kanyarok kockázatot rejtenek magukban.

    Ez kombinálva a nagy forgalommal, ami a rövid körön fordult elő, és egyenesen veszélyes helyzetről beszélhetünk.

    „Nem ez a legélvezetesebb pálya, hogy őszinte legyek.” – kezdte Verstappen, hozzá megszokott módon kegyetlenül őszintén.

    „Kicsi a pálya, folyamatosan a rádión lógunk, hol kell vigyázni a forgalom miatt. Nem igazán ezt akarná az ember.”

    „A második szektorban a kanyarok nagy részébe vakon megyünk bele. Az elég veszélyes. Lelassítunk, hogy hűtsük a gumikat, és akkor jók lesznek egy második körre is. Ez pedig nem teremti a legegyszerűbb helyzetet.”

    Bár a hosszabb etapokon jónak tűnt a tempójuk, az időmérős próbálkozásokon mindkét Red Bull alulkormányzottságra panaszkodott.

    „Egyensúly szempontjából szerintem még nem találtuk az optimális beállítást. Főleg a rövid etapokon van így, de szerintem a hosszabbakon is javulhatunk még.”

    „Valtteri körét törölték, de így is három és tizedre vagyunk, szóval az nem kevés. Még több tempót kell találnunk, a versenyre is, akkor lehetünk képben.”

    Szerinte a szélárnyékozás ellenére sem lesz egyszerű előzni, hiába az egyenesek.

    „Próbáltam követni másokat. A lassabb autókat persze könnyebb volt megelőzni, de amikor hasonló tempójú versenyzőkről van szó, akkor trükkösebb a dolog. Szóval másokat követni szerintem nem igazán jó taktika.”

  • Leclerc: Verstappen néha tud butaságokat nyilatkozni

    Leclerc: Verstappen néha tud butaságokat nyilatkozni

    Charles Leclerc szerint Max Verstappen olykor-olykor tud butaságokat nyilatkozni a média képviselőinek.

    A holland versenyzőre ismét sokan felháborodtak, ugyanis a vasárnapi futam után azt mondta, hogyha ő csapatfőnök lenne, kirúgná azokat, akik egy baleset látványa után nem ülnének autóba.

    Ugyanakkor nem ez volt az egyetlen vitatható megjegyzés, ami a 23 éves versenyzőhöz fűződik. Nemrég például azt mondta, hogy a mezőny 90%-a nyerne a Mercedesszel, vagy épp tavaly nyíltan vádolta csalással a Ferrarit az austini verseny után. Továbbá ott volt még az az eset is, mikor bevallotta a sajtótájékoztatón, hogy Valtteri Bottas balesetét követően nem lassított eléggé a sárga zászlós szakasz alatt. (2019 Mexikói Nagydíj időmérő – később emiatt elvették a pole pozícióját, így Leclerc indulhatott az élről.)

    A monacói versenyző a Ziggo Sports-nak elmondta, hogy a pillanat hevében pilótatársa nem mindig válogatja meg jól a szavait.

    ,,Néha tud butaságokat nyilatkozni a médiának, de végül is ez teszi őt Maxé (Verstappen). Úgy vélem kellenek ilyen személyiségek a Forma-1-be, így ez teljesen rendben van.”

    A Ferrari pilótája elmondta, őt nem zavarná, ha egy nap Verstappen lenne a csapattársa:

    ,,Miért is ne? Remek lenne. Úgy értem, elég hosszú ideje versenyzünk már egymás ellen, még a gokartos időkben is ez tettük. Volt néhány vicces pillanatunk, mondjuk most már annak tűnnek…” – tette hozzá Leclerc.

  • A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Verstappen a legesélyesebb a futamgyőzelemre

    A bukmékerek szerint Max Verstappen a legesélyesebb a vasárnapi futamgyőzelemre.

    Miután Lewis Hamiltonról kiderült, hogy elkapta a koronavírust és így nem állhat rajthoz a Szahíri Nagydíjon, szinte mindenki azt találgatta, hogy ki ülhet majd a hétszeres világbajnok autójába. Stoffel Vandoorne és George Russell neve került be abba bizonyos kalapba, majd végül a Mercedes a brit nevét húzta ki. Ennek értelmében a 22 éves pilóta vezetheti a csillagosok autóját, míg Jack Aitken ülhet a helyére a Williamsbe.

    A fogadóirodák a hír hallatán felizzottak, ugyanis a legtöbben arra kíváncsiak, hogy ki lehet a legesélyesebb a győzelemre így, hogy Hamilton nem vesz részt a hétvége eseményein.

    A bukmékerek szerint Verstappen lehet a befutó, ugyanis a holland neve mellett csak 2.50-es szorzó szerepel. Valtteri Bottas is esélyesnek mondhatja magát, ugyanis nála 2.87 a bűvös szám, míg Russellhez 3.75 került abba a bizonyos rubrikába. Az igazán bátrak Sergio Pérezt is megtehetik, ugyanis a mexikói már 26-szoros szorzóval operál.

    Az időmérős esélyek tekintetében is Russell a harmadik, ám azon a listán a finn már a Red Bull pilótája elé került.

     

  • Fellélegezhet a Red Bull: Negatív lett Verstappen koronavírus-tesztje

    Fellélegezhet a Red Bull: Negatív lett Verstappen koronavírus-tesztje

    Max Verstappen szerdán elvégzett Covid-19 tesztje negatív lett.

    Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton elkapta a koronavírust és így nem indulhat a hétvégén, a vasárnap vele egy dobogón tartózkodó holland és Alex Albon némileg közeli kontaktnak számított.

    Ám mivel a holland nem produkált semmilyen tünetet, elég volt csak a soron következő teszten megjelennie, minek eredménye negatív lett.

    ,,A Red Bull versenyzőjének szerdai tesztje negatív lett, csakúgy, mint az eddigiek a szezon során.” – jelentette Erik van Haren, a De Telegraaf szakírója.

    Verstappen ezután ismét egy vitatható nyilatkozatot tett, ezúttal a Netflix és a Drive to Survive kapcsán. A Red Bull pilótája a G-Sar RAW-nak elmondta, hogy nemrég egy dokumentum filmet nézett Michael Jordanről, ami igazán tetszett neki, viszont annyira nem tudta átérezni a dolgokat.

    ,,Különösen akkor van ez így, ha nem vagy nagy mértékben érintett. Egyszerűen csak mindent jobb színben tüntetnek fel. Sokkal szebbé lehet tenni, a dolgokat mint amilyenek valójában. Például ott van a Drive to Survive, amiben a legtöbb dolog átverés, ugyanis nagyon meg vannak vágva a beszélgetések. Abból lehet ezt megállapítani, hogy mit és hogyan mondtam a mérnökeimnek. Valami a szezon elején Ausztráliában hangzott el, míg néhány dolgot már Ausztriában mondtam, és ezeket összefűzték egy epizódba. Majd aztán egy másik versenyhétvégén használták fel, hogy egy kissé izgalmasabbá tegyék a dolgokat.” – magyarázta a 23 éves versenyző.

    Verstappen hozzátette, hogy korántsem olyan fényűző a paddockban az élet, mint ahogy azt sokan gondolják, és mint ahogy azt ábrázolják az efféle sorozatok.

    ,,Mindenki ismer mindenkit – valójában elég kicsi az egész, és nem is annyira fényűző.”

  • Pérez nem tudja, Verstappen vétózza-e meg az ülését

    Pérez nem tudja, Verstappen vétózza-e meg az ülését

    Sérgio Pérez két lehetőséget emleget a jövője kapcsán: a Red Bullt és a szünetet. Verstappen már korábban kiemelte, Hülkenberget választaná

    A mexikói azonban nem hiszi, hogy a fiatal holland megvétózná a szerződtetését.

    „Nem tudom” – jelentette ki. – „Nem tudom, hogy ellenem van-e, de összességében Max, és minden pilóta olyan embert akar maga mellett, aki képes kihívást jelenteni. Nem látok arra, okot, miért ne lehetnék ez a versenyző én.”

    Bár volt róla szó, hogy az IndyCarba nyergelne át, a mexikói most tagadta ilyen irányú törekvéseit.

    „Semmilyen másik a kategória nem nyerte el a tetszésemet.” – zárta rövidre. – „De együtt repültem Romainnal, és a családunk mellett arról beszélgettünk, hogy ő jövőre ott próbálkozna.”

    Pérez visszatért korábbi csapatára is, akik hároméves szerződését tették semmissé.

    „Mindkét oldalon volt opció (a szerződés érvénytelenítésére), ők éltek ezzel.”

    Korábbi csapattársához, Nico Hülkenberghez hasonlóan, ha szabadságra kényszerülne, inkább a pihenést választja, mint hogy egész évben tartalékos legyen.

    „Ez még egy olyan dolog, amiről nem beszéltem még senkivel, de nem szeretnék sok versenyre elutazni. Nem szeretnék úgy távol lenni a családomtól, hogy nem is versenyzem.”

    „2022-ben megváltoznak a szabályok, és mindenki nulláról kezd majd. De 200 kör után újra tudom majd hozni a formámat.” – néz Pérez a jövőbe magabiztosan.

    Végül kritizálta az őt elengedő F1-et a pilóták szintjével kapcsolatban.

    „Egy olyan kategóriáról beszélhetünk, ami nem áll azon a szinten, mint a múltban. Van nagyjából tíz pilóta, akik a legjobbak közé tartoznak, és 10 másik, akik nem sokat tettek érte, hogy itt legyenek.”

  • Verstappen kirúgná azokat, akik egy baleset látványa után visszalépnének

    Verstappen kirúgná azokat, akik egy baleset látványa után visszalépnének

    Ha Max Verstappen csapatfőnök lenne, akkor ő elbocsátaná azokat a pilótákat, akik egy ilyen baleset után nem akarnának autóba ülni.

    Romain Grosjean a csodával határos módon menekült meg tegnap egy horrorisztikus balesetből. A Haas pilótája a szalagkorlátnak csapódott a rajt utána, autója kettő tört, és kigyulladt, ám ő enyhébb égési sérüléssekkel megúszta a dolgot.

    Miután kiderült, hogy a 34 éves versenyző megmenekült a lángok martalékából, az F1 a várakozás alatt sűrűn mutatta a balesetet. A pilóták is végig nézték több alkalommal társuk „újjászületését”, így felmerült a kérdés, vajon megfordult-e bárki fejében az, hogy visszalépjen az indulástól. Toto Wolff elmondta, hogy ők akkor cselekedtek volna így, ha Grosjean sérülései komolyabbak lettek volna.

    A futam utáni sajtótájékoztatón tovább gondolták a kérdéskört a média képviselői. Lewis Hamiltonnak és Verstappennek így arról kellett véleményt alkotnia, hogy vajon ilyenkor meg kell-e adni a pilótáknak azt lehetőséget, hogy visszalépjenek a versenyzéstől:

    ,,Nem hinném, nem mi vagyunk a biztonságért felelős szakemberek. Mi azért vagyunk itt, hogy a munkánkat elvégezzük. Az FIA-ra támaszkodunk, ugyanis ők tisztában vannak a biztonsági kérdésekkel, és mi teljesen megbízunk bennük.” – válaszolta a hétszeres világbajnok.

    A holland versenyző azonban keményebben fogalmazott:

    ,,Ha én lennék a csapatfőnök, akkor kirúgnám azt, aki így gondolkodik. Ha a srác nem akarna versenyezni és én lennék a főnöke, akkor azt mondanám neki, hogy soha többé nem ülhetsz be abba az autóba.” -jelentette ki határozottan a Red Bull pilótája.

    Hamilton így reagált riválisa szavaira:

    ,,Már most sajnálom azokat, akik a jövőben a versenyzőid lesznek.”

    A Red Bull versenyzője nevetve hozzátette, hogy reméli, sosem lesz belőle csapatfőnök.

    Verstappen ugyanakkor kihangsúlyozta, örül annak, hogy Grosjean megmenekült és kitudott szállni az égő autóból.

    ,,Természetesen ez egy nagyon őrült eset volt. Mikor megláttam a lángokat, elég ijesztőek voltak, de szerencsére ki tudott ugrani az autóból. Ez most a legfontosabb. Láthatjuk, hogy mennyit  fejlődött a biztonság. Úgy vélem a glória mentette meg Romain (Grosjean) életét. Mikor először került fel az autókra, eléggé kritikusan viszonyultam hozzá, ugyanis nagyon csúnyán nézett ki, viszont a biztonsági mivoltába nem lehet belekötni. Természetesen gondolok rá (Grosjeanra) és a családjára, ugyanis ők ezt a tévén keresztül nézhették végig, ami nem lehetett kellemes. Remélem, hogy gyorsan felépül és hamar visszatér hozzánk.”

  • Verstappen nincs elragadtatva Albon dobogójától: Lehetek őszinte, nem?

    Verstappen nincs elragadtatva Albon dobogójától: Lehetek őszinte, nem?

    Alexander Albon megszerezte második dobogóját a Bahreini Nagydíjon. Ahhoz persze, hogy ezt elérje Sergio Pérez balszerencséje is kellett. A mexikói versenyző végig kiegyensúlyozottan, és magabiztosan ment a harmadik helyen, de pár körrel a vég előtt motorhibája miatt fel kellett adnia a versenyt. Amikor Verstappent csapattársa teljesítményéről kérdezték, teljesen egyértelmű választ adott.

    „Nem gondolnám, hogy a csapattársad mögött végezni 30-40 másodperccel, az olyan jó eredmény volna. Lehetek őszinte, nem? Checo (Perez) számára ez egy sajnálatos dolog, hiszen egy nagyon erős versenyt teljesített. Az viszont jó Alexnek, hogy a dobogón lehetett.” – mondta Verstappen a Ziggo Sport-nak.

    Az interjú után a holland televízió stúdiójában még folytatódott a diskurzus a témát illetően. Tom Coronel teljesen egyetértett a Red Bull versenyzőjének véleményével:
    „Nem értem miért hisszük azt, hogy ez a srác ugyanebben az ülésben fog ülni jövőre is. Küldjék el őt, nem elég jó.” – mondta.

    Robert Doornbos azonban azt gondolja, reális esély van arra, hogy Albon megtarthatja majd ülését jövőre, ha több ilyen futamot produkál, mint a mai:
    „Nem hangzik jól az a negyven másodperc, de most szerintem nem fogják felhívni Pérezt.”

  • Verstappen: A Red Bull fókuszáljon magára és ne a Mercedesre

    Verstappen: A Red Bull fókuszáljon magára és ne a Mercedesre

    Max Verstappen arra kérte a Red Bullt, hogy inkább magukra koncentráljanak és ne a rivális Mercedesre.

    A második szabadedzésen a holland versenyző a második legjobb időt autózta, míg az elsőn a lista hatodik pozícióját szerezte meg. A 23 éves pilóta a legjobb idejét a közepes keverékű abroncsokon érte el, míg Lewis Hamilton a lágyakon tudott 3 tizedel elhúzni előle. Ugyanakkor a gumikopás nagyon magas volt a pénteki napon, ezért Verstappen arra kérte csapatát, hogy inkább ennek a megoldására törekedjenek, és ne arra koncentráljanak, hogy le tudják-e győzni egy körön a csillagosokat.

    ,,Ahogy tisztul a kép, egyértelműen látszik az, hogy ismét nagyon gyorsak. Ebben nincs semmi meglepetés, viszont nekünk inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy tovább javítsuk az autó egyensúlyát, és ezután már csak a versenyre kellene összpontosítanunk. A gumik itt elég trükkösek, ugyanis körről-körre jelentős mértékű a gumikopás. Van még egy-két dolog amit meg kell vizsgálnunk az időmérős teljesítményünk szempontjából, ugyanakkor nem akarom azt, hogy teljes mértékben a kvalifikációra koncentráljunk, mert ahogy mondtam a versenyen agresszív terhelés éri majd az abroncsokat.” -nyilatkozta Verstappen.

  • Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik bahreini szabadedzésen

    Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik bahreini szabadedzésen

    A harmadik szabadedzésen elég lassan indult be az élet a bahreini pályán. 43 perccel az egyórás szabadedzés vége előtt még csak Räikkönennek, Russellnek és Latifinek volt mért köre.

    Később aztán persze mindenki megérkezett. Voltak csúszkálások bőven, de senki nem törte össze autóját, és kutya sem szaladgált a pályán.

    A gyakorláson végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte a két Mercedes végzett, Hamilton-Bottas sorrendben.

    Hamilton számára a boxutca végében ért véget az edzés, már nem ért ki újra a pályára, a lámpa pirosra váltott.

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen 1:28.355 11
    2 Lewis Hamilton 1:28.618 0.263 12
    3 Valtteri Bottas 1:28.721 0.366 14
    4 Alex Albon 1:29.018 0.663 12
    5 Carlos Sainz Jr. 1:29.455 1.1 12
    6 Pierre Gasly 1:29.472 1.117 16
    7 Lando Norris 1:29.567 1.212 8
    8 Daniil Kvyat 1:29.585 1.23 17
    9 Lance Stroll 1:29.660 1.305 13
    10 Sergio Perez 1:29.672 1.317 12
    11 Daniel Ricciardo 1:29.684 1.329 9
    12 Esteban Ocon 1:29.691 1.336 11
    13 Sebastian Vettel 1:29.859 1.504 15
    14 Antonio Giovinazzi 1:29.970 1.615 10
    15 Charles Leclerc 1:30.183 1.828 14
    16 George Russell 1:30.559 2.204 16
    17 Romain Grosjean 1:30.652 2.297 16
    18 Kevin Magnussen 1:30.759 2.404 12
    19 Kimi Raikkonen 1:30.823 2.468 16
    20 Nicholas Latifi 1:30.917 2.562 19

     

  • Hülkenberg: „Verstappen? Hallottam már róla”

    Hülkenberg: „Verstappen? Hallottam már róla”

    Nico Hülkenberg arról számolt be, hogy ő erős jelölt a Red Bull egyik ülésére, 2021-re.

    Alexander Albonnal nem elégedett a Red Bull, nagy valószínűséggel visszafokozzák majd az AlphaTauriba. Ebben az esetben azonban valakinek be kell ülnie Max Verstappen mellé, a Red Bullba. Erre leginkább Nico Hülkenberg és Sergio Perez lehet esélyes. Azonban ha az energiaitalosok közülük választanak, akkor meg kell törniük azon hagyományukat, hogy csak saját nevelésű versenyzőket alkalmaznak.

    Hülkenbergnek idén nem volt helye a mezőnynek, bár két alkalommal helyettesíteni beugorhatott a Racing Pointhoz. Ez pedig segített neki abban, hogy a neve ne merüljön a feledés homályába.

    „A küldetéseim nagyon rövidek és nagyon koncentráltak voltak, ugyanakkor őrült kihívások voltak” – mondta Hülkenberg a német Sport1-nek. „Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam, különben a nevem sokkal kisebb jelentőséggel bírna, mint most.”

    Azon azonban ő is meglepődött, hogy Perez mellett ő is komoly jelölt a Red Bullhoz.

    „Nem, nem számítottam erre” – ismerte el. „Szóval még hálásabb vagyok, hogy így jutottunk el eddig a pontig.”

    Pár évvel ezelőtt, még a Ferrarihoz emlegették a német versenyzőt, így aztán megkérdezték tőle, mit jelente számára, ha sikerülne megszereznie a Red Bull ülését.

    „Újabb ilyen lehetőséghez jutni, a karrierem őszén, az nagyon kemény lenne. És így még inkább érzem, mennyire hiányzik a versenyzés.”

    Na és mit szólna hozzá, ha Verstappen lenne a csapattársa?

    „Verstappen? Azt hiszem hallottam már róla” – mókázott Hülkenberg.

    „Komolyra fordítva a szót, jól kijövök vele, de jelenleg nem ragadnak el ilyen gondolatok.”

    „Ha nem jön össze (a Red Bull ülés), akkor tovább keresgélek. Nincs semmi konkrétumom, de vannak különféle megkereséseim más versenysorozatokból” – tette hozzá Hülkenberg.