Címke: Max Verstappen

  • Jos Verstappen a fiával indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen

    Jos Verstappen a fiával indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen

    Jos Verstappen kész visszatérni a legendás 24 órás versenyre, ráadásul a saját fiával Max-szal, de csak akkor, ha jó esélyeik lennének egy jó eredményre.

    Jos 106 Forma-1-es futamon állt rajthoz a Benetton, Simtek, Footwork, Tyrell, Stewart, Arrows és a Minardi színeiben. Utoljára a 2003-as Japán Nagydíjon állt rajthoz, majd azután 2008-ban részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen az LMP2 kategóriában, amit többed magával meg is nyert.

    A fia Max Verstappen pedig a jelenlegi Forma-1-es mezőny egyik sztárja, jelenleg tíz futamgyőzelme és két világbajnoki harmadik helye van eddig.

    A 48 éves holland számos autót tesztelt a közelmúltban, közülük egy LMP3-ast is, a Motorsport-total.com-nak adott interjújában elmondta, hogy ebben a korban azért már jóval nehezebb a határai feszegetése.

    „Ezért tesztelgetek” – felelte nevetve arra a kérdésre, hogy alkotna-e egy csapatot Max-szal.

    „Még mindig nagyon élvezem a versenyzést. Imádok a határon autózni, még ha nem is olyan könnyű mér az én koromban. Jó formában kell lenni, de ez már kihívást jelent számomra.” – folytatta.

    „Egyelőre nincs terv arra, hogy együtt induljunk valahol. Lehet, hogy egyszer az ő kedvéért megteszem, [elindulni Le Mans-ban – a szerk.] de nem szeretnék csak végigmenni rajta. Ha már ott vagyok, akkor szeretnék nyerni, ellenkező esetben nem érdekel.” – zárta Verstappen.

  • A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

    A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

    Nemrég bejelentésre került, hogy Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben, Alex Albont pedig lefokozták tartalékpilótának.

    Helmut Marko korábban már megfogalmazta, miket jelenthet nekik a mexikói érkezése. Most röviden még részletezte az okokat.

    „Számunkra sosem az volt a lényeg, melyik duó működik jól, hanem hogy melyik a legjobb a csapatnak. A McLaren, a Renault és a Ferrari ott lesz jövőre, és amúgy is erős párosra van szükségünk, hogy bajnokok legyünk. Két pilóta kell, hogy jó stratégiánk lehessen a versenyen” – nyilatkozta a Motorsport-total.com-nak.

    Marko ezután kitért arra, mikor kezdett körvonalazódni, hogy nem tartják meg Albont: „Ha kiegyensúlyozottan teljesített volna, soha nem is kellett volna vele tárgyalni. A mugellói harmadik helye után azt hittük, hogy megszakad a sorozata, de utána következett egy újabb rossz hétvége Szocsiban.”

    Végül pedig az osztrák megfogalmazta, mit várnak Péreztől.

    „Pérez lövőtávon belül kell legyen a versenyen Max-hez képest, az időmérőt meg majd meglátjuk. Ott még senki sem tudott Max-el konkurálni. Maximum két tized kellene legyen a különbség. Csapatként két pilótával kell ugyanis támadni a Mercedest. Ha Bottasnak nincs rossz napja – mint például Bahreinben volt –, akkor ő is hozza ezt. Pont ezt várjuk tehát Péreztől is” – zárta gondolatát.

  • „Russell volt a válasz arra, hogy Verstappen nyerne-e a Mercedesszel”

    „Russell volt a válasz arra, hogy Verstappen nyerne-e a Mercedesszel”

    A 2020-as Forma-1-es szezon nemrég véget ért. A koronavírus miatt későn is kezdődött, és későn is ért véget az évad, de ha minden a terv szerint alakul, akkor a 2021-es szezon március 21.-én kezdetét veheti Ausztráliában.

    Minden arra mutat, hogy jő szezonunk lehet jövőre: Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál, Carlos Sainz a Ferrarihoz igazolt, a McLarennél össze fog állni egy minden szempontból érdekes pilótapáros Daniel Ricciardo és Lando Norris személyében, valamint visszatér a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

    Jan Lammers és Christijan Albers a szezonról írtak egy visszatekintőt, a De Telegraaf nevű holland újságban.

    Mi volt a szezon csúcspontja számukra? Albers nem tudott egy momentumot választani, így az egész szezonról írt:
    „Mindenek előtt nagyon jó erről írni, hiszen tizenhét futamot láthattunk. Azt gondolom ez egy gyönyörű év volt, sok meglepetéssel. Ott volt Gasly, vagy éppen Pérez győzelme, vagy akár Hamilton silverstonei győzelme a defekttel. A tény, miszerint Max nyert Abu Dhabiban, már csak a hab volt a tortán. Bár, hogy őszinte legyek, szerintem a Mercedes nem ment teljes teljesítménnyel.”

    Míg Lammers szerint egyértelmű: „Szerintem George Russell. És különösen azért, mivel választ adott rengeteg, sokszor feltett kérdésre: A Mercedes tényleg ennyire jó? Nagyon sokan gondolják azt is, hogy amennyiben Max Verstappen vezetné azt az autót könnyedén nyerhetne vele. George Russell megválaszolta ezeket a kérdéseket a Szahíri Nagydíjon történő beugrásával.”

    „Attól eltekintve, hogy Russellnek balszerencséje volt a futam végén, megmutatta, hogy milyen fontos összetevő az autó. Az igazi összehasonlítás véget, be kellene ültetni Maxot a Mercedesbe, Hamiltont pedig a Red Bullba. Van, aki még mindig kételkedik abban, hogy ki nyerne?”

  • Verstappen verseny közben is jó a humorú, de van gyengepontja is

    Verstappen verseny közben is jó a humorú, de van gyengepontja is

    Max Verstappen kétség kívül generációjának egyik legnagyobb tehetsége. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a 23 éves versenyző nehéz jellem. Erről a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko mesélt a Ziggo Sport ‘Whatever It Takes’ című, Max Verstappenről szóló dokumentumfilmjében.

    „A magánéletben barátságos, jó modorú fiatalember, aki idegenkedik az egoizmustól” – mondta Marko. „De a versenyautóban teljesen más személy. Igazán lenyűgöző, hogy a pálya bármely pontján tud beszélni.”

    „Míg a legtöbb versenyző megvárja az egyenes szakaszokat. Egy gyors kanyarban csak a kanyarodásra tudnak fókuszálni és hallani lehet a mély lélegzetvételüket is. De nem úgy Maxnál. Mikor előz, vagy átveszi a vezetést, mindig vannak jó megjegyzései. És jó a humorérzéke is.”

    Ennek ellenére az is meglátszik Maxon, hogy édesapja, Jos, nagyon szigorúan nevelte. Ettől mentálisan nagyon ellenálló lett, ugyanakkor apja temperamentumát is örökölte, ami nem mindig pozitív.

    „Amikor elveszti az irányítást, türelmetlen lesz és ez a gyengepontja.”

    „Egyre jobb már ebben a tekintetben, de ez nem egy egyszerű jellemvonás, úgy mondanám.”

    Max pedig pontosan tisztában van saját jellemével. Ha ő dühös, akkor dühös és ezt nem rejtegeti.

    „Ilyen vagyok. Egyenes vagyok, nem kamuzok. Ha valami elcsesződik, akkor el van csesződve. Ha valami jó, akkor az jó. És ezt fogjátok hallani is.”

  • A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    A Honda erőforrása 40 lóerővel gazdagabb lesz jövőre?

    Jack Plooij úgy tudja, hogy a Honda komolyan dolgozik a motorjuknak egy nagyobb felfrissített verzióján. A japán gyártó abban reménykedik, hogy az erőforrásuk 40 lóerővel erősebb lesz már Ausztráliában jövőre. A Forma-1-es elemző arról is beszélt, hogy Max Verstappennek meg kell őriznie a nyugalmát azért, hogy megszerezhesse majd az első világbajnoki címét. Erről így beszélt a Motorsport.com-nak:

    „Türelem, és még egyszer türelem. Türelmesnek kell lennie, még ha ez a szó ismeretlen is a Verstappen család szótárában, vagy valahol nagyon hátul lehet, kisbetűvel szedve. Nehéz ügy ez, mert hazárdjátékot folytatnak.”

    Az elmúlt években folyamatosan lehetett bíztató jelentéseket hallani a Red Bulltól, de ezidáig a pályán nem vezettek ezek alapvetően jó teljesítményhez. Mindegyik szezont úgy kezdte az osztrák csapat, hogy egyértelműen hátrányban volt a szezonnyitó után. Ez azt is jelentette, hogy a Mercedes különösebb veszélyek nélkül megléphettek a világbajnoki harcban. A Ziggo Sport bokszutcai riportere ezért ennyit még hozzátett:

    „A Red Bull sokat ígér, a Honda sokat ígér, majd mindez nem válik valóra. Ehhez viszont türelem kell. Hallottam olyan pályamenti pletykát, megy szerint a Honda egy olyan motort épített jövőre, amely 40 lóerővel lett erősebb. Szépen akarnak búcsúzni Maxtól.”

    A Honda 2021-ben lesz utoljára a Forma-1-ben. A japán gyártó ezt követően elköszön a királykategóriától.

  • Wolff megvédte Verstappent egy újságírótól: Ehhez semmi közöd!

    Wolff megvédte Verstappent egy újságírótól: Ehhez semmi közöd!

    Karácsony előtt volt a FIA 2020-as világbajnoki díjátadó gálája, ahol azt lehetett tudni, hogy Hamilton és Bottas hol vannak, de azt, hogy Toto Wolff és Max Verstappen, nem. A rendezvény ezúttal mint az ismert, a koronavírus miatt csak online volt megtartva. Az esemény előtt azonban volt egy sajtótájékoztató, ahol a holland kapott egy olyan kérdést, amely nem tetszett neki.

    Az egyik újságíró konkrétan rákérdezett, hogy pontosan most hol is vannak a díjazottak. A Mercedes párosa válaszolt, míg Toto és Max nem. A hétszeres világbajnok a livestream alatt Brixworthben, az Ezüst Nyilak gyárában volt, finn csapattársa pedig a monacói autóklubban, az otthonához közel. Verstappen viszont kifejtette, hogy nem igazán elégedett a kérdéssel, ezért így válaszolt, persze a végén eleresztett egy félmosolyt, hogy ne tűnjön annyira negatívnak

    „Te hol vagy most? Azt akarod tudni, hogy mit csinálok este, holnap és az ünnepek alatt? Esetleg csatlakoznál is hozzám? Tudasd velem! Talán küldhetek neked képeket vagy videót, így pontosan tudni fogod akkor, hogy mit csinálok a téli szünetben.”

    A Mercedes csapatfőnöke, a 48 éves osztrák Wolff is jelen volt épp, és egyetértett Verstappen nézőpontjával:

    „Egyetértek Maxszel. Minden tiszteletem mellett, de azt mondom, hogy ez nem a te dolgod.”

  • Trulli: Schumacher/Hamiltonnak soha nem volt egyenrangú csapattársa

    Trulli: Schumacher/Hamiltonnak soha nem volt egyenrangú csapattársa

    Az a tény, hogy George Russell képes volt egyből harcolni a pole pozícióért és a győzelemért amikor a Mercedesszel versenyzett nem csak a brit tehetségét mutatja, hanem azt hogy mennyire is szuper az Ezüst Nyíl. A korábbi F1-es pilóta, Jarno Trulli is elképedt attól, hogy mennyire is jó a Mercedes és ezt el is mondta a Formulapassion.it-nek:

    „Russell egyértelműen rámutatott az autó szuper képességeire. Tapasztalat nélkül közel állt ahhoz, hogy első nekifutásra versenyt nyerjen. Nem akarom, hogy félreérthető legyek, mert Hamilton a legjobb a mezőnyben, de tudomásul kell venni, hogy más versenyzők is több címmel rendelkezének ezzel a rakétával.”

    Valami ilyesmit mondott Max Verstappen is, Russell teljesítményét látva. Tehát Trulli egyetért a holland pilótával, de ugyanakkor méltatja a brit versenyző teljesítményét is:

    „Szeretném, ha 2021 inkább már a versenyzők harcáról szólhatna, de látván Russellt a Mercedesben, ezt kétlem.”

    Arról is beszélt Jarno, hogy Russell gyorsasága a Mercedesszel rámutatott tényszerűen Valtteri Bottas gyengeségére is:

    „Lewis Hamiltonnak sosem volt olyan erős csapattársa mint amilyen ő maga, de még csak közel hasonló sem. Szerintem az igazi rajongók megértik ezt. Ugyanez igaz Michael Schumacherre is. Nagyszerű autó nélkül Michael sem nyert volna ennyit. Ő és Lewis is majdnem mindig remek autókkal nyertek.”

  • Részeg Verstappen a repülőn és Monacóban! – VIDEÓVAL!

    Részeg Verstappen a repülőn és Monacóban! – VIDEÓVAL!

    Max Verstappen megítélésünk szerint túltolhatta a Red Bullt, mert a kelleténél is vidámabb volt a repülőn, Daniel Ricciardóval, Nico Hülkenberggel és Paul di Restával a fedélzeten. Nem tudjuk mikor készült a felvétel, de a hangulat a tetőfokára hágott, a holland alakítása pedig Kimi-díjas. Ricciardónál tényleg nem tudjuk eldönteni, hogy ivott-e már, vagy még nem, mert kb. mindig ilyen vidám, még újságírók szűk körében is, ha teheti, egyszer az volt a kérdése felénk rögtön az interjú elején, hogy: „Mit isztok?”

    A fenti jelenet is annyira hivatalos, hogy benne van elviekben az új dokumentumfilmben, ami Max Verstappenről készült, ahogy az alábbi jelenet is. Hősünk hazaért a repülőútról, és próbál bejutni a saját otthonába. Ahogy a filmeken is: kulcs a lábtörlő alatt. Állapotában okoz is némi izgalmat, hogy az ajtaja kifog-e rajta, de inkább nézzétek meg magatok is a jelenetet…

     

     

  • Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Tsunoda: Verstappennel, Hamiltonnal és Alonsóval szeretnék harcolni

    Japánként nem tartozik a legegyszerűbb kihívások közé eljutni a Forma-1-ig. Yuki Tsunoda sem mert róla álmodni sokáig, ám ahogy a Honda, majd később Helmut Marko a szárnyai alá vette, végül elérhette a Forma-1-et, és jövőre az AlphaTaurinál mutatkozhat be.

    „Csak akkor kezdtem el az F1-en gondolkodni, mikor már a Formula 3-ban versenyeztem” – nyilatkozta a 20 esztendős újonc. „Addig csakis a következő lépés járt a fejemben, az F1 pedig túl messze volt.”

    Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem volt, akire a japán felnézett volna.

    „Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso ellen szeretnék csatázni” – tette hozzá. „Főleg Hamilton és Alonso ellen. Hét-nyolc évesen láttam őket versenyezni a Fuji Speedway-en. Nagyon boldog vagyok, hogy most megadatik nekem, hogy ellenük mérkőzzek.”

  • Webber: Verstappen még nem olyan jó, mint Hamilton

    Webber: Verstappen még nem olyan jó, mint Hamilton

    Mark Webber szerint Max Verstappen még nem olyan jó, mint a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton. A korábbi Red Bull pilóta ugyanakkor elismeri a 23 éves holland versenyző tehetségét. Az ausztrál a Formule 1 magazinnak nyilatkozott:

    „Utolsó fázisba ért a képességeinek a finomhangolásában, ha mondhatom így. Szombatonként olyan-e már, mint Lewis? Igen. Olyan-e vasárnaponként már, mint Lewis? Nem, még nem, de ez így normális. Nem nyersz öt világbajnoki címet az első öt évedben a Forma-1-ben, ez még senkinek sem sikerült.”

    A 44 éves Webber 9 versenyt nyert meg a Forma-1-es pályafutása alatt a 2013-as visszavonulásáig.