Címke: Max Verstappen

  • Tost: Max Verstappen Jos edzésének köszönheti a legtöbbet

    Tost: Max Verstappen Jos edzésének köszönheti a legtöbbet

    Max Verstappen legerősebb pontjai a sebessége, illetve hogy nagyon érzi a tapadást, állítja korábbi csapatfőnöke, Franz Tost. Az AlphaTauri irányítója azt is tudja, hogy kinek köszönheti az ifjú holland ezen tulajdonságait, és ezt el is mondta a Formule 1 magazinnak:

    „Az apja Jos, remekül kioktatta. Tinédzserként Jos megtanította Maxot mindenre, amire szükséges.”

    2015-ben és 2016 év elején is az ő irányítása alatt dolgozott a Toro Rossónál, és úgy véli, hogy az apja jó munkát végzett ezen tréningek alatt:

    „Nem tudom, hogy Max Jos nélkül elérte-e volna ugyanezt. Feltehetően eljutott volna a Forma-1-be, de hogy ilyen gyors lenne-e és sikeres? Ebben kételkedem. Egy fiatal versenyző tanulási folyamata nagyon fontos, már gyerekkortól kezdve. Amit 7 és 12 éves korban megtanultál, az nagyon fontos ebben a sportágban. Ennek eredményeként megszoksz mindent és már rutinból mennek a dolgok, és már nem kell gondolkodnod azon, hogy merre, hiszen már vannak ismereteid. Jos egy remek szintre hozta fel Maxet.”

  • Verstappen is beleszólt a csapattársa kiválasztásába

    Verstappen is beleszólt a csapattársa kiválasztásába

    Max Verstappen megerősítette, beleszólt abba, hogy ki legyen a Red Bull másik pilótája 2021-ben.

    A holland versenyző nem egy csapattárs mellett bizonyított már, legutóbb például Alex Albonon kerekedett felül olyannyira, hogy a brit-thai versenyző gyenge teljesítménye miatt elvesztette a Red Bullos ülését idénre. Helyette Sergio Pérezt igazolták le a bikások, így Mark Webber óta ő lett az első, aki házon kívülről érkezett.

    A GPFans kérdésére válaszolva Verstappen elmondta, volt beleszólása a csapattárs kiválasztásába.

    „Természetesen kifejtettem a véleményem” – felelte. „Ez főleg azért van, mert jóban vagyok Christiannal és Helmuttal. Bármit megoszthatunk a másikkal, legyen az versenyzés, vagy magánéletbeli dolog.”

    Mindazonáltal a 23 éves pilóta hozzátette, csak magára figyel: „Senkitől sem félek. Nem számít, ki ül mellettem. Nekem mindegy.”

  • Ricciardo: Ocon kicsit olyan fiatal versenyző, mint Max!

    Ricciardo: Ocon kicsit olyan fiatal versenyző, mint Max!

    Daniel Ricciardo könnyedén Esteban Ocon fölé tudott kerekedni a 2020-as párharcukban, de arra is képes volt, hogy tanuljon, a fiatal francia csapattársától. A Fomra-1 fiatal generációja arra kényszeríti őt, hogy tovább fejlessze magát. Az ausztrál versenyző az F1.com-nak nyilatkozott:

    „Mindig is élveztem ha egy új csapattárs ellen harcolhatok. Az sem titok, hogy ők az elsődleges ellenfeleid. Mindig ezek a srácok azok, akiket legbelül le akarunk győzni, hiszen velük legkiegyenlítettebb a verseny.”

    Ricciardo több szezont is eltöltött Max Verstappennel, de Nico Hülkenberg, Esteban Ocon és Lando Norris mellett három egymást követő évben mindig új csapattársat kapott az elmúlt időszakban. A négyből három név nagyon fiatal, és viszonylag tapasztalatlanok, de emiatt Ricciardo csak még jobban kell hogy nyomja a gázt. Így beszélt róluk:

    Ocon egy fiatal, még éhes srác, aki felfelé törekszik, ebben is hasonlít némileg Max Verstappenre. Remek lehetőség volt ez nekem megtanulni és megérteni, hogy a fiatal generáció miképp van bekötve. Azt hiszem, hogy látható náluk az, hogy milyen gyorsan tanulnak. Amikor kimegyek egy gyors körre, és nyomom neki, akkor már a következő edzésen, vagy akár a következő körben ők is megcsinálják ezt, amit én szeretek. Jó, ha a sarkamra lépnek, mivel ez arra kényszerít, hogy még jobbá váljak.”

  • Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Verstappen meg akarja „semmisíteni” Perezt is

    Max Verstappen célja nem titkoltan az, hogy az újabb csapattársát, Sergio Perezre is megsemmisítő verést mérjen.

    A Verstappen oldalán folyamatosan küszködő Alex Albon helyére érkezett az egyszeres futamgyőztes mexikói, akinek az iménti kijelentés igencsak baljós lehet, noha a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről van szó.

    A thai pilóta így kiszorult a Forma-1-ből és a DTM-ben fog versenyezni idén.

    Verstappen 2016 óta erősíti a Red Bullt, azóta pedig már több csapattársat is elfogyasztott, előbb Daniel Ricciardo önszántából döntött a távozás mellett, míg Pierre Gaslyt és Alex Albont a gyengébb teljesítmény miatt menesztették a nagy csapatból.

    A holland pedig utalt rá, hogy Perez sem számíthat meleg fogadtatásra.

    „Végül mindenkit legyőztem csapatom belül, és ez egy jó dolog. Ahogy apám mindig mondta, meg kell semmisítened a csapattársaidat. Mindig gyorsabbnak kell lenned a csapattársadnál. Tudom, hogy Sergio is erre törekszik majd. De ez jó, mert a csapat csak így juthat előrébb, két versenyképes autóval, mint ahogy az a Daniellel töltött éveim alatt volt.” – fogalmazott Verstappen.

  • Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Verstappen korábbi csapattársai elmondták, mit gondolnak róla

    Max Verstappen még mindig csak 23 éves, de már négy csapattársa is volt már a Forma-1-ben, akiket meg is kérdeztek a holland tehetségről.

    Verstappen 2015-ben kezdte F1-es pályafutását Carlos Sainz oldalán, akivel egy teljes szezonon át csatázott, mielőtt a 2016-os szezon első felében felvitték a hollandot a Red Bullba. Amely csapatnál majdnem három szezonon keresztül meccselt Daniel Ricciardoval, aki 2018 végén távozott a csapattól. 2019-ben, illetve 2020-ban pedig Pierre Gasly, illetve Alexander Albon voltak a holland mellett.

    „Ő egy rideg, gyors fickó. Gokartos pályafutásunk során párszor ütközünk, és nem nevettetett meg túl sokszor. De őszintén, ő egy remek srác, és jó vele kikapcsolódni.” – mondta Gasly.

    „Kitartó, és gyors. Igazándiból, nincs olyan rossz szaga, nem fingik olyan sokat, szóval rendben van.” – mondta Ricciardo.

    Ha legyőzött, úgy éreztem jobb munkát végzett nálam, szóval nem éreztem, hogy bármikor ilyen történne….”

    „Ő egy rendkívül őszinte fickó. Szerintem elképesztően magabiztos, és ez akkor látszik igazán, amikor igazán akar valamit. Láttam, hogyan dolgozik, és igen, határozottan egy erős srác Max.” – mondta Albon.

    Sainz elmondása szerint az ő éve Verstappennel rendkívül intenzívre sikeredett, de ez volt az, amit élvezett:

    „Emlékszem, nagyon intenzívre sikeredett év volt. Minden alkalommal, amikor a pályán voltunk gyorsabbak akartunk lenni a másiknál, beleértve a három szabadedzést is.” – mondta.

    „És ez rengeteg szituációban erőt adott, és megmondom őszintén, jó volt. Az volt eddigi pályafutásom az egyik, ha nem a legjobb éve.” – mondta Sainz.

  • Verstappen idén már a saját, új festésű repülőjével megy a futamokra!

    Verstappen idén már a saját, új festésű repülőjével megy a futamokra!

    Novemberben már tudható volt, hogy Max Verstappen vásárolt egy magángépet, és menetközben már megérkezett a repülője a Red Bull Racing pilótájának. A holland versenyző egyből át is festettette a járművet.

    Verstappen a matt kékre szavazott nyilvánvalóan a munkaadója miatt, némi narancs betéttel. A repülőgép 18 utas fogadására képes, és egy tankolással 8.340 km-t képes megtenni.

    A magánrepülőgép üzemeltetése meglehetősen drága, a Liberty Jet szerint a Falcon 900EX karbantartása éves szinten 1-2 millió euróra rúg. Az ilyen szolgáltatást nyújtó cég szerint egy ilyen használt repülőgép vételára 6-8 millió euró között mozog.

    https://twitter.com/MennoSwart/status/1346085555575119872

     

  • Verstappen lehet, hogy megnyomja a törlés gombot és eltűnik majd

    Verstappen lehet, hogy megnyomja a törlés gombot és eltűnik majd

    Max Verstappen maga is megtapasztalta már, hogy a világ igencsak érzékeny lett, és egyre inkább át kell gondolnia az embernek, hogy kimondja-e a véleményét, amennyiben nem akarja, hogy leálljanak vele „kardozni”.

    A 2020-as év ráadásul még érzékenyebbé és egyben hirtelen haragúvá, túlzóvá tette az embereket.

    Ez a Forma-1 tekintetében már a júliusi szezonnyitó előtt érezhető volt, mikor a koronavírus, mint probléma mellé intenzíven megérkezett a Black Lives Matter mozgalom is. Verstappen volt az egyike annak a néhány versenyzőnek, akik nem térdeltek le a versenyek előtt, mert úgy vélik, mindenki másként fejezi ki magát, és ők nem a térdeléssel szeretnének megnyilvánulni a rasszizmus-ellenes témában.

    Míg sokan egyetértettek, sokan persze kritizálták is őt (őket), csak úgy, mint az után, hogy szabadedzésen rádión káromkodott Lance Strollal való ütközése után.

    „Tudom, hogy egyes dolgok érzékenyen vannak kezelve a világon” – mondta Verstappen a De Telegraafnak. „Más a helyzet, mint nagyjából 5 éve volt, és ez a közösségi médiára is igaz. Felismertem, hogy nem lehet bármit kimondani. Így nem is teszem. Amit mondok, úgy mondom, ahogy gondolom, de nem mondok ki mindent. Minden nap van ilyen pillanatom, haha.”

    Verstappen azonban még így sem szürkül bele a mezőnybe. Igazán megosztó személyiség.

    „Vagy kedvel engem valaki, vagy egyáltalán nem.”

    „De nem kötelező velem foglalkozni, nem igaz? Ha nem kedvelsz, akkor nem. Számomra fontosabb, hogy azok az emberek mit mondanak, akik körülöttem vannak. Nem, nem egyebként nem aggódom semmi miatt. Ha felkelek, az valószínűleg azért lesz, mert enni fogok. És ezt szeretem…”

    Pedig az interneten aztán kap az ember hideget-meleget, így igazán hasznos tud lenni, amit Verstappen mond, hogy nem lesznek álmatlan éjszakái vadidegenek véleménye, kritikája miatt.

    Verstappen jelenleg közel 4 millió követővel bír Instagramon, ami nem kis szám. Mégis, lehet, hogy egy nap majd véget vet az egésznek.

    „Mindenkinek megvannak a maga dolgai. Nem érdekelnek a követőkkel. Akkor sem, ha húsz millió lesz, miért érdekeljen? Ki tudja, lehet, hogy majd egyszer ha végeztem a versenyzéssel, megnyomom a törlés gombot és nem hallanak többet rólam.”

  • Verstappen: 99%-ban maradtam aki voltam, mióta híres lettem

    Verstappen: 99%-ban maradtam aki voltam, mióta híres lettem

    Max Verstappen élete egy csapásra megváltozott, amikor a Forma-1-be került. Ott már azért kihívást rejt magában az, hogy két lábbal álljon a földön, de a holland pilóta úgy gondolja, hogy semmit sem változott, mióta híres lett. Edwin Evers YouTube videójában beszélt erről, támogatója, a G-Star RAW kedvéért, amikor rákérdeztek nála arra, hogy azzal, hogy öregebb lesz, változik-e, vagy amiattt, mert híres lett. Erre válaszolt Verstappen:

    „Nem változtam. Hogy maradtam-e ugyanaz, mint aki 16 évesen volt? Erről a barátaimat kellene megkérdezni. 99%-ban ugyanaz a személyiség maradtam.”

    Mi az, ami akkor változott?

    „Azzal, hogy öregszem, tapasztaltabb leszek, de tényleg azt gondolom, hogy ugyanaz maradtam, aki voltam.”

  • Verstappen: Azt hiszik, hogy ismerik a Forma-1 összes csínját-bínját

    Verstappen: Azt hiszik, hogy ismerik a Forma-1 összes csínját-bínját

    A Red Bull nagy elvárásokkal vágott neki a 2020-as Forma-1-es szezonnak. És bár nincs miért szégyenkezniük, a Mercedesszel továbbra sem tudták felvenni a harcot. Max Verstappen pedig kiáll csapata mellett, a kritikák közepette.

    „Néhány ember úgy gondolja, hogy csak felcsapja az Instagramot és meggyőződése, hogy ismeri a Forma-1 összes csínját-bínját, vagy legalábbis ők tervezték volna az autót. Továbbra is a második legjobb csapat vagyunk a Forma-1-ben” – mondta Verstappen a De Telegraafnak.

    A Red Bull úgy lett második a bajnokságban, hogy érdemben csak Verstappen volt versenyben. Alexander Albon a 7. helyen zárt 2020-ban, míg Verstappen úgy lett harmadik a két Mercedes mögött, és segítette második helyhez csapatát, hogy a 17 futamból 5 alkalommal kiesett a versenyen. Amikor azonban célba ért, egy kivétellel mindig dobogón állt.

    Persze a holland versenyző is örült volna neki, ha versenyben lehetett volna a bajnoki címért, de a Mercedes egyszerűen gyorsabb volt. A kritikákkal pedig nem tud egyetérteni.

    „Persze díjaztam volna, ha pár dolog jobban alakult volna, vagy másként, hiszen a bajnoki címért akarok versenyezni, de semminem indokolja, hogy kritizálják a csapatot. Az valóban feldühít. A Mercedes nagyon nehéz legyőzni, még akkor is, ha nem adjuk ezt fel.”

    Véleménye szerint nem volt mi többet tenni.

    „Mi marad meg tovább, az öröm, vagy a csalódottság? Valójában egyik sem. Egy olyan győzelem, mint a silverstone-i szép volt, de a Mercedesnek akkor komoly problémája volt a gumikkal, mi pedig jó stratégiát választottunk. Tudtam, hogy ez többé-kevésbé véletlen volt. Számomra, az említett visszaesések után nincs sok értelme sokáig csalódottnak lenni. Az nem javít a munkakapcsolatokon. Arról is meg kell győződni, hogy minden egy irányba tart továbbra is és hogy kellemes legyen a munkakapcsolatunk” – mondta Verstappen.

  • Verstappen üzeni, hogy találjátok meg a szerelmet, mint ő!

    Verstappen üzeni, hogy találjátok meg a szerelmet, mint ő!

    Max Verstappen szerelmes, és nem is akárkibe.

    Egy ideje már pletykáltak róla, újév alkalmából azonban a holland versenyző nyilvánosan is megmutatta barátnőjét a közönségnek. A 23 éves Max új barátnője nem más, mint a háromszoros világbajnok Nelson Piquet 32 éves lánya, Kelly.

    „Boldog új évet mindenkinek! Tegyük 2021-et olyanná, hogy sok szempontból (sokáig) emlékezzünk majd rá. Mindenkinek sikert, szerelmet és boldogságot kívánok, ahogy én is megtaláltam a sajátomat ❤️”

    A modell Kelly Piquet már édesanya. Kislánya, Penelopé 2019-ben született, édesapja pedig a 2021-ben már versenyzői ülés nélkül maradt Daniil Kvyat.

    Verstappen tehát 2016-ban az autóját, 2020-ban pedig a nőjét kaparintotta meg az orosz versenyzőnek. Nem lehet kellemes ez Kvyat számára, akinek újévi posztjában némi gúnyt érzünk… Verstappené után azt is mutatjuk…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniil Kvyat (@danydk1) által megosztott bejegyzés