Címke: Max Verstappen

  • Hamilton 2021-ben Verstappentől és Ricciardotól tart

    Hamilton 2021-ben Verstappentől és Ricciardotól tart

    Lewis Hamilton hivatalosan nem rendelkezik szerződéssel, de a brit azért beszélt a 2021-es várható nagy riválisairól. Úgy véli, hogy ezek leginkább Max Verstappen és Daniel Ricciardo lehetnek majd. Ugyan még némi idő kérdése az, hogy leszerződjön a Mercedesszel, a hétszeres világbajnok azonban addig is beszélt az idei várható ellenfeleiről az Expressnek:

    Örömmel láttam, hogy ilyen közel van a McLaren, és idén a Mercedes motorjával igazán versenyképessé válhatnak.”

    A McLarennél lesz idén már Daniel Ricciardo is, akitől Hamilton arra számíto, hogy keményen odateszi majd magát:

    „Jó volt látni azt, ha ha olyan erős autójuk lesz mint tavaly év végén volt, akkor talán harcolhatnak is majd velünk idén. Így három csapat is harcolhat majd a bajnoki címért. Azt hiszem, ezt örömmel látnák a rajongók is.”

    Arra is számít, hogy a Red Bull Racing és Max Verstappen is megnehezítik 2021-ben a Mercedes dolgát.

  • Pérez: A cél az, hogy elkapjam és legyőzzem Verstappent

    Pérez: A cél az, hogy elkapjam és legyőzzem Verstappent

    Sergio Pérez elmondta, az a célja, hogy elkapja és legyőzze Max Verstappent.

    A 31 éves versenyző sokáig izgulhatott azon, hogy vajon lesz-e munkája a Forma-1-ben. Miután az Aston Martin (Racing Point) úgy döntött, hogy Sebastian Vettel mellett teszik le inkább a voksukat, a mexikói pilóta ülés nélkül maradt. A jó teljesítménye azonban fel keltette a Red Bull érdeklődését, így a csapat számításba vette a versenyzőt. A szezonzáró után megszületett a döntés, Pérez a Red Bullba szerződött, míg Alex Albon búcsúzhatott a száguldó cirkusztól.

    Ugyanakkor a Bikáknál nem életbiztosítás egy szerződés, ugyanis ha a mexikói nem hozza az elvártakat, akkor keresnek mást a helyére. Így nem biztos az, hogy 2022-ben is a 31 éves pilóta vezeti majd az osztrákok másik konstrukcióját.

    Ezt az álláspontot Helmut Marko is hangoztatta. A Red Bull tanácsadója ezen felül kiemelte azt, hogy nem véletlenül csak 2021-re szól Pérez szerződése:

    ,,Először is, körültekintően meg fogjuk vizsgálni azt, hogy a felek, hogyan illenek össze.” – nyilatkozta az osztrák a Motorsport-Total.com-nak.

    A mexikói pilóta azonban nagyon elkötelezett és ambiciózus, ugyanis nem szeretné azt, hogy hasonlóan alakuljon ez a kaland, mint a McLarenes kitérése.

    ,,Már nem vagyok ugyanaz a pilóta. Versenyzőként is sokkal összetettebb lettem, valamint sportolóként és emberként is megértem. Ezúttal nem fogok kudarcot vallani. A cél az, hogy el tudjam kapni Maxet (Verstappen). Előtte akarok végezni.” – mesélte el tervét a mexikói pilóta a Ziggo Sportsnak.

  • Verstappen: Gasly hozzáállása a Red Bullnál nem működött

    Verstappen: Gasly hozzáállása a Red Bullnál nem működött

    Pierre Gasly egy alapvető hibát követett el a Forma-1-es hozzáállásában, amely Max Verstappen szerint ahhoz vezetett, hogy mennie kellett a Red Bull csapatától. Gasly a 2019-es évet Verstappen csapattársaként kezdte, de szenvedett, és a versenyülése Alex Alboné lett, aki végül szintén vesztett, ezúttal Sergio Perez ellenében. Verstappen elmagyarázta a probléma okát a Ziggo Sportnak:

    „Amikor Pierre csatlakozott hozzánk, egyből alkalmazkodni akart, ahelyett hogy adott volna időt magának arra, hogy mindent kitanuljon. Igen, ez a taktika nem működött. Az eredménye az lett, hogy sok dolog félrement, és nagy nyomás alá került. Tény, hogy volt egy balesete az előszezoni teszten, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetét.”

    Verstappent azonban lenyűgözte az, hogy Gasly miután visszatért az AlphaTaurihoz, milyen remekül regenerálódott:

    „Nagyszerű volt. Mások is tanulhatnának tőle, hogy miképp sikerült újra felépítenie magát.”

  • Berger: Két versenyző is nyert volna Hamilton autójával

    Berger: Két versenyző is nyert volna Hamilton autójával

    Gerhard Berger szerint a 2020-as bajnokságot szintén megnyerte volna még két versenyző is, Lewis Hamilton versenyautójával. Az egykori F1 legenda ettől függetlenül úgy véli, hogy a hétszeres világbajnok Hamilton azonban még mindig a legjobb pilóta a jelenlegi mezőnyben. Az olasz autosporintnek nyilatkozott:

    „Charles Leclerc és Max Verstappen ugyan két kiváló versenyző, de Hamilton marad a legversenyképesebb és legösszetettebb pilóta a világon. Mindig érti azt, mit kell tennie a pályán, és a legtöbbet hozza ki az autóból a verseny minden egyes körében. Azt is tudja, miképp kell használni optimálisan a gumikat, és hogyan melegítse fel azokat pillanatok alatt a biztonsági autós fázis után. Arra emlékeztet ő, amikor néha Senna vagy Schumacher mögött haladtam egy versenyen, majd a kerékcserémet követően már öt másodperc hátrányban voltam. Senna, Schumacher és Hamilton ebben igazán különlegesek. Ők hárman a legjobb pilóták között vannak, akik valaha is megfordultak a Forma-1-ben.”

    Ugyanakkor a korábbi Ferrari és McLaren versenyző azt gondolja, hogy Verstappen és Leclerc az új generáció, akik szintén elképesztően tehetségesek:

    „Bármelyikük világbajnok lett volna a 2020-as Mercedesszel, amennyiben Hamilton már nem lett volna ott. Olyan az ő rivalizálásuk, mint volt az Senna és Prost között. Leclerc sokkal nyugodtabb a cockpitben, és kevesebb érzelemmel vezet. Verstappen sokkal agresszívebb, ahogy volt az Senna is. Azt viszont nem tudom megmondani, hogy kettőjük közül ki nyerne.”

  • Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Wolff válaszolt Horner legutóbbi vicces megjegyzésére

    Toto Wolff elutasította a Red Bullos kollégája, Christian Horner legutóbbi csipkelődését. Horner azt állította, hogy George Russell hirtelen jött kiváló formája Lewis Hamilton Mercedesében csak azt mutatja, hogy Max Verstappen jelenleg a legjobb pilóta a Forma-1-es mezőnyben. Ezt állította:

    „Amennyiben valaki Max autójába kerülhetne, pl. ha elkapná mondjuk a koronavírust, akkor soha nem érné el azt a szintet, ahol az ő teljesítménye van.”

    Az osztrák ORF csatorna kérte a Mercedes csapatfőnökét, hogy ugyan reagáljon már erre valamit:

    Christian nem képes abbahagyni az ugratásunkat, de ez is a műsor része.

    Elmondása szerint nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy Russell beugrása a Szahíri Nagydíjon bizonyítana bármit is:

    „Csak akkor tudhatod megállapítani, hogy ki a legjobb pilóta a mezőnyben, ha hagyod őket egymás ellen versenyezni, ugyanazon technikával. Nem láttuk Lewist Max ellen. Nem láttuk, hogy mit tud George Lewis ellen, és azt sem, hogy mit tud Charles Leclerc egy top autóban. A jövő azonban a fiataloké, és egy ponton mindannyian fognak egymás ellen is versenyezni ugyanazzal a technikával, akkor majd meglátjuk, hogy melyikük a legjobb.”

  • Pérez öt verseny után már meg tudja mondani, mennyire gyors Verstappen

    Pérez öt verseny után már meg tudja mondani, mennyire gyors Verstappen

    Sergio Pérez élete lehetőségét kapta meg azzal, hogy a Red Bull leszerződtette. Ugyanakkor nagy kihívás előtt is áll, hiszen Max Verstappen mellett kell bizonyítania.

    Pérez egyetért Christian Hornerrel abban, hogy a holland talán a jelenlegi leggyorsabb pilóta a Forma-1-ben.

    „Szerintem Max az egyik, ha nem a leggyorsabb a Forma-1-ben” – jelentette ki a mexikói. „Nagy kihívás lesz, ez teszi izgalmassá. Csak akkor hasonlíthatod magad valakihez, ha ugyanabban az autóban vagytok. Nagyon várom már. Öt verseny után meg tudom mondani, milyen gyors igazából Max, de biztos vagyok benne, hogy elképesztően. Biztos vagyok abban is, hogy a lehető legtöbbet ki fogom hozni az autóból.”

  • Marko: Most már nem vagyunk egyszemélyes csapat

    Marko: Most már nem vagyunk egyszemélyes csapat

    Helmut Marko szerint készen állnak arra, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi év, amikor a Red Bull Racing nagy elvárásokkal vágott neki a 2020-as évnek. Az volt a terv, hogy többek között a Honda fejlesztései jobbak lesznek mint a többieké, és ez adja majd a különbséget. Ez azonban nem jött be, főleg a szezon elején. Az RTL-nek nyilatkozott Marko:

    „Pozitív adatokról számol be a Honda a teljesítménynövekedéssel kapcsolatban. A téli szünet alatt pedig az autónkat is továbbfejlesztettük.”

    Ugyan elfoghat minket a déjà vu érzés, de állítja, hogy tavalyhoz képest egyértelmű a különbség. Akkor Max Verstappen kiesései miatt került hátrányba az osztrák csapat, így nem lehetett reális cél a világbajnoki cím, ez már pár verseny után látszott. Maximális stabilitást kell biztosítani ahhoz, hogy a csapat ne dobjon el rögtön értékes pontokat hamar az év elején. Ehhez nem csak megbízhatóság kell, hanem Sergio Perez is, egy olyan pilóta, aki Marko szerint megbízható:

    „Most már lett egy olyan versenyzőnk, aki Max teljesítményét tudja hozni, így már nem leszünk egyszemélyes csapat, mindent megtettünk azért, hogy kiküszöböljük a gyengeségeinket.”

  • A Forma-1 „egyfajta hobbi” Verstappen számára

    A Forma-1 „egyfajta hobbi” Verstappen számára

    Max Verstappen elmondta, hogy egy fajta hobbiként tekint arra, hogy a Forma-1-ben versenyezhet. Azonban a Red Bull holland pilótája ezen kijelentése mellett hangsúlyozta azt, hogy a pályán levő feladatait rendkívül komolyan veszi.

    A 23 éves Verstappennek az idei lesz a hetedik éve a száguldó cirkuszban és Sergio Pérez személyében egy új csapattársa lesz a milton keynesi istállónál. A holland pilóta legfőbb célja a világbajnoki cím megnyerése, azonban kétségtelenül nyugodtan áll hozzá az egész témához.

    „A versenyzés számomra egyfajta szabadidős tevékenység, ha ezt annak lehet nevezni” – nyilatkozta a holland versenyző.

    „Ez így jó, ugyanis ha elmegyek egy Forma-1-es versenyhétvégére és onnan hazajövök, akkor a szünetben jól érzem magam a családommal és a barátaimmal. Ezt követően pedig tudnod kell, hogy mikor kell újra komollyá válnod a Forma-1 miatt.”

    „Számomra, hogy megtaláljam a tökéletes egyensúlyt a magánéletem és a versenyzés között, egyszerűen a megszerzett jó és rossz tapasztalatokról szól. Ezek alapján kell jobbá válnod mindig a következő szezonra.”

    Verstappen a legutóbbi két szezonban a harmadik helyen végzett az egyéni bajnokságban a két Mercedes pilóta mögött. A tavalyi szezont pedig a csúcson hagyta abba, ugyanis a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat magabiztosan tudta behúzni.

    Azonban Verstappen a célja ellenére nem tartozik azon versenyzők közé, akik túlságosan elmerülne a saját teljesítményének elemzésében.

    „Őszintén, a fejlődés mindig magától jön. Ez nem olyan, hogy rákeresek a laptopomon arra, hogy „Miként legyek gyorsabb?” és akkor rögtön meg is van a megoldás. Ez egy sokkal összetettebb feladat annál.”

  • Verstappen vs Vettel: Több dobogó, de a világbajnoki cím továbbra sincs

    Verstappen vs Vettel: Több dobogó, de a világbajnoki cím továbbra sincs

    Verstappen sok rekordot megdöntött már korából fakadóan, azonban nem tudta behúzni idén a bajnoki címet, így a legfiatalabb világbajnok továbbra is Sebastian Vettel. Azonban van néhány statisztika, amiben a holland jobb, mint a német, ha pályafutását a 23 életévéig nézzük.

    Max Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben a Torro Rosso volánja mögött, majd, amikor 2016-ban első Red Bullos versenyét rögtön megnyerte sokan arra számítottak, hogy ő lesz a legfiatalabb versenyző, aki világbajnok lehet. Majdnem öt év telt el azóta, de bajnoki címet még nem tudott szerezni a holland pilóta, azonban néhány statisztikája lenyűgöző:

    Verstappen többször állhatott dobogóra, mint a német. A hollandnak már most 42 dobogója van, míg Vettel csak 27-et tudott szerezni. Azonban 23 éves koráig a német versenyző 15 alkalommal tudott diadalmaskodni, míg a hollandnak jelenleg 10 győzelme van.

    Vettel statisztikája nagyban köszönhető a 2010-es remek évének, de a 2009-es esztendő sem volt elhanyagolható sikerek szempontjából, ahol is a Red Bull nagyon közel került a BrawnGP-hez. Verstappen eddigi szezonjai során nem ülhetett még igazán ütős, világbajnoki címre esélyes autóban.

    Ez a tény igazán a pole pozíciós statisztikában látszik, hiszen a németnek már 22-volt ilyenből, míg Max Verstappen még csak három ilyennél tart. A pontokban óriási a különbség, ugyanakkor semmi értelme hasonlítgatni. Sebastian Vettel első három szezonjában még a régi pontrendszerben futotta, míg Verstappen csak a jelenlegi pontrendszerben versenyzett.

    Vettelnek volt már egy világbajnoki címe, ami azonban még hiányzik a holland oldaláról. De Max Verstappen további statisztikái lenyűgözőek ilyen fiatalon. A Mercedes uralom alatt is ki tudja használni az alkalmakat, és lecsapni a győzelemre. Már csak arra kell várni, hogy egy világbajnoki autó legyen alatta.

  • Horner: Russell esete bebizonyította, hogy Verstappen, jobb, mint Hamilton

    Horner: Russell esete bebizonyította, hogy Verstappen, jobb, mint Hamilton

    Christian Horner szerint Szahírban bebizonyosodott az, hogy Max Verstappen jobb versenyző, mint Lewis Hamilton.

    Miután a hétszeres világbajnok elkapta a koronavírust, a Mercedes George Russellt ültette be a W11-be. Az ifjú britnek így rövid idő alatt kellett kitapasztalni a csillagosok konstrukcióját, sőt még kisebb cipőt is kellett húznia, hogy optimálisan tudja működtetni az autót.

    A Williams versenyzője kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott, ám az a bizonyos balszerencsés dupla kerékcsere szétzúzta a győzelemről szőtt álmait. A szakértők mind Russellt éltették, ezenfelül a pletykák szerint, a jó szereplése miatt Hamilton nehezebb helyzetbe került a szerződését firtató tárgyalások során.

    A Red Bull csapatfőnökét is lenyűgözte honfitársa teljesítménye, sőt Horner szerint a beugrás által kiderült az is, hogy a holland pilóta jobb, mint a 36 éves versenyző.

    ,,Igen, úgy vélem, hogy ő (Verstappen) a legjobb. Russell teljesítménye a Mercedesben, számomra megerősítette ezt. Láthattuk azt, ahogy egy versenyző a Williamsből rögtön az első sorba kvalifikálja magát és kis híján megnyeri a futamot. Ha valaki Max autójába ülne – ha elkapná a koronavírust – akkor az az illető sosem tudna az ő szintjén teljesíteni.” -nyilatkozta Horner a holland RacingNews365-nek.