Címke: Max Verstappen

  • Marko elismerte, Verstappen akár szabadon le is léphet

    Marko elismerte, Verstappen akár szabadon le is léphet

    A Red Bull Racingnek mindenképp teljesítenie kell 2021-ben, mert Dr. Helmut Marko elismerte, hogy van kilépési záradék Max Verstappen szerződésében. A tanácsadó szerint ez 2023-ig van érvényben, és így beszélt erről az F1-insider.com-nak:

    „Igen, van a teljesítményre vonatkozó záradék. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de többé-kevésbé arról van szó, hogy Max tudhasson önerőből harcolni győzelmekért és világbajnokságért. Amennyiben ezt meg tudja megtenni, akkor a szerződése meghosszabbodik. Ha ez nem megy, akkor szabaddá válna.”

    Minden jel szerint ez azt kell, hogy jelentse, Verstappen autójának a mezőny leggyorsabb autójához képest 0.3 másodpercen belül kell lennie. Arra pedig nagy esély van, hogy idén is ez a Mercedes lesz. A Red Bullnak tehát 2021-ben is fejlődnie kell, mert 2020-ban átlagosan fél másodperccel volt lemaradva Lewis Hamiltonhoz képest a holland pilóta. Marko ugyanakkor magabiztos:

    „Ez a célunk, és hiszek benne. Nem csak Max miatt, hanem mert a génjeinkben hordozzuk azt, hogy győzni akarunk. Jó úton járunk, és azt hiszem, tudjuk teljesíteni a záradékban foglaltakat.”

  • Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    A Pirelli főnöke Mario Isola szerint Max Verstappen, Lewis Hamilton és Charles Leclerc sokkal jobban kezelik a gumikat a mezőny bármelyik tagjánál.

    Az előző szezonban Hamilton megszerezte hetedik világbajnoki címét és 95-re növelte a győzelmeinek a számát, amíg Verstappen csak két sikert tudott hozzátenni az eddigi nyolchoz.

    Leclerc ugyan nem tudott versenyt nyerni 2020-ban, azonban számos alkalommal villant meg azzal az SF1000-rel, ami egyáltalán nem tartozik a Ferrari legjobb autói közé.

    „Minden versenyzőnek megvan a saját vezetési stílusa, azonban jelen helyzetben a világ 20 legjobb versenyzőjéről beszélünk,” – mondta Isola. „Mindannyian kivételes versenyzők egytől egyig, azonban az is fontos, hogy a gumikat a létező legtovább tudják életben tartani.

    „A gumik terén a versenyző jelenti a különbséget, Max és Lewis pedig ezen téren kimagaslik a mezőnyből, de Charlesnak sem rossz a gumikezelése egyáltalán.”

    Verstappen már 2016-ban lenyűgözte Isolát a gumihasználatával, ugyanis a Red Bull holland pilótája az esős Brazil Nagydíjon képes volt a maximumot kifacsarni az extrém eső gumijaiból, aminek az lett az eredménye, hogy a mezőny végéről egészen a dobogó legalsó fokára sikerült felkapaszkodnia.

    „Max már a 2016-ban megmutatta a kivételes gumikezelési képességeit Interlagosban,” – folytatta Isola. „Rendkívül jól teljesített az eső áztatta pályán. A körülmények mindenki számára ugyanolyan rosszak voltak, azonban ő hihetetlenül jól ment. Talán a Red Bull esőre is volt beállítva, de ez semmit nem von le az érdemeiből.”

    Azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, ahol Verstappen zseniálisan bánt a Pirellieivel. Isola a tavalyi 70. Évforduló Nagydíjat is kiemelte, mert amíg a Mercedes pilótáinak rekord gyorsasággal hólyagosodtak el a hátsó kerekei, addig Verstappen kiváló gumikezelésének köszönhetően meg is előzte mindkét Mercedes és meg is tudta nyerni a futamot.

    „A tavalyi évben lágyabb keverékeket vittünk Silverstoneba és Max ezt nagyon élvezte. Ki tudja, talán a Mercedes nem kezeli olyan jól a gumikat, mint a Red Bullok, de azt nem jelenthetem ki, hogy azon a bizonyos napon a Mercedes pilótái nem voltak toppon gumikezelés terén.”

  • Kelly Piquet nem fogja elfelejteni az első menetet Verstappennel

    Kelly Piquet nem fogja elfelejteni az első menetet Verstappennel

    Az év kezdetén robbant a hír – és indította be a mém-cunamit -, hogy Max Verstappen „elszerette” Daniil Kvyat párját és egyben kislánya anyját, Kelly Piquet-t.

    A Kelly-Max páros azóta is sok időt tölt együtt, az Instagram tanulsága szerint. Legutóbb pedig Max azt is megmutatta új barátnőjének, hogy mennyire is gyors ő a versenypályán. Az autóztatása Barcelonában került sor.

    „Az első menetet sosem felejted el ??” – írta Kelly az alábbi képekhez. „Az utolsó kép mindent elmond. ??”

    Az alábbi poszt lapozható, videót is találtok benne, illetve az említett „utolsó képet”.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

  • A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    Lewis Hamilton Mercedeses szerződéshosszabbítása még mindig nem került megerősítésre. December 18 óta, mikor Sergio Pérezt bejelentették a Red Bullhoz, más csak Hamilton szerződésére vár a világ, hogy teljesnek tudhassuk a 2021-es Forma-1-es mezőnyt.

    Azonban – állítólag a részletekről – még mindig egyeztetnek. Csak aztán nehogy addig vitázzanak, hogy végül más kerüljön Hamilton helyére.

    A WTCR-ből jól ismert holland, Tom Coronel úgy véli, hogy Hamiltonnak van félni valója Max Verstappentől, akivel elmondása szerint rendszeres kapcsolatban van a Mercedes.

    „A Mercedes még mindig nagyon érdeklődik Verstappen iránt, nem csinálnak ebből titkot” – mondta Coronel a RacingNews365-nek. „Tudjuk, hogy rendszeres kapcsolatban vannak.”

    Annak azonban nagyjából semmi esélye, hogy a jövőben Verstappen Hamilton csapattársa legyen, hiszen egyikük sem mondana le az elsőszámú szerepről. Így aztán ha Verstappen valamikor a Mercedeshez igazolna, ahhoz üresedésre lenne szükség a csillagosoknál…

    Noha Coronel szerint ha egy csapatban lennének, Verstappen le tudná győzni a hétszeres világbajnokot.

    „Max Lewis ellen, ez izgalmas lenne mindkét versenyző részéről” – mondta. „May biztosan nem maradna le Lewishoz képest, sőt le is tudná győzni. Ő fiatal, friss, és nagyon koncentrált.”

    „Továbbá példátlanul vezet és extrém módon akarja a győzelmet, Maxnak mindene megvan a győzelemhez, és még nem bajnok, de végül az lesz.”

    Coronelhez hasonlóan gondolkodik egyébként az egykori F1-es versenyző Marc Surer is.

    „Szerintem Verstappen az egyik leggyorsabb fiatal versenyző a Forma-1-ben, Leclerckel együtt” – mondta.

    Surer szerint Verstappen gyorsabb lesz, mint Hamilton, mert a brit már lassan ki fog öregedni.

    „30 éves kor után az ember elkezd veszíteni pár századot a sebességéből. Nem fogják észre venni, de ez az igazság.”

  • Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Ecclestone nem tolerálná Hamilton követeléseit, hiszen mindenki pótolható

    Sir Lewis Hamilton jelenleg munkanélküli, noha a Mercedes biztos benne, hogy marad velük versenyezni 2021-ben is. Továbbra is mindenki arra vár, hogy bejelentsék a szerződés hosszabbítást az idei évre, és már sokan lehozták, hogy a héten sikerült megegyezniük egy évenkénti 35 millió fontos fizetésben. Az elmúlt hetekben azonban mindenki azon spekulált, hogy a friss lovag és az Ezüstnyilak miért nem haladnak a kontraktus aláírásával.

    Számos publikáció olyan forrásokat idézett, akik szerint a hétszeres világbajnok fizetési igénye miatt álltak az egyeztetések, míg mások azt állították, hogy a brit pilóta és a csapat az új szerződés időtartamában nem tudott megegyezni. A témában a legfrissebb, hogy Hamilton egy ún. „Verstappen-záradékot” akar tudni a szerződésben, ami lehetővé tenné azt, hogy nagyobb befolyása lehessen arra, hogy a Mercedes kit ültethet be a csapattársaként.

    A legutolsó hírekre reagált már a Forma-1 korábbi ura is, Bernie Ecclestone, aki elmondta, hogy nem tolerálna ilyen igényeket egy pilótájától, függetlenül annak a tehetségétől és serlegeinek a mennyiségétől. Így nyilatkozott a héten az F1-Insider.com-nak:

    „Mekkora lehet egyes pilóták ráhatása egy csapaton belül? Én már világossá tettem volna Lewis számára is. Elfogadod azt, amit most kínálunk, vagy leléphetsz. Mindenki helyettesíthető. Egyvalaki döntheti el azt, hogy ki vezetne nálam: az pedig én vagyok!”

    Miközben mindenki arra vár, hogy hivatalossá váljon az elképesztően sikeres Hamilton-Mercedes kapcsolat, és folytatják a sikereiket 2021-ben is, valójában az Ezüstnyilak oldaláról a Formula1News.co.uk-nak azt mondta egy forrásuk, hogy vegyék úgy, mintha már be is jelentették volna:

    „Minden olyan híresztelés, mely szerint Lewis nem lesz idén velünk, az egyszerűen fake news. Ez ilyen egyszerű. Nincs semmilyen más ok, hogy ne ő és Valtteri vezesse a 2021-es autóinkat. Tehát vegyétek akár megerősítettnek ezt. Soha nem volt kétséges Lewis jövője nálunk, csak idő kell neki. Biztos vagyok benne, hogy mindez tisztázva lesz már valamikor februárban, és bejelentésre is kerül.”

  • A német sztárriporter Ebel, sokszor kiakadt a brit kollégákra

    A német sztárriporter Ebel, sokszor kiakadt a brit kollégákra

    Kai Ebel a német RTL riportere egy igazi ikon volt a Forma-1 paddockjában. 1992 óta nagydíjakra járt a versenyzők közé, és egyike lett a legtapasztaltabb tudósítóknak. Szakmája azonban az évek alatt jelentősen megváltozott. Ezúttal a Formula 1 magazinnak adott interjút. Elmondta, hogy bosszantja, amiért sok kollégája csak magával van elfoglalva. Különösen az angol munkatársak próbálják lenyűgözni a pilótákat a végtelen tudásukkal a sportágról.

    Szerinte egy átlag néző számára ez azonban nem hasznos. Arra ő is hamar rájött, hogy ha egy versenyzőt komoly kérdésekkel bombáz, például a stratégiáról, vagy az autó beállításairól, akkor általában nem akarnak semmit se elmondani. Amennyiben pedig egy ütközésről vagy rossz futamról kérdezed őket, akkor egyáltalán nem akarnak veled beszélgetni. Ebel szerint tudnod kell, hogy mikor tehetsz fel ilyen kérdéseket. Ez versenyzőnként eltérő, de az évek alatt egyre inkább kiismered őket:

    „Több, mint ezer interjút csináltam Michael Schumacherrel. Amikor megláttam, már tudtam, hogy ez egy megfelelő, vagy rossz pillanat egy adott kérdéshez. Max Verstappennel hasonló a helyzet: röviden válaszol manapság. Ezt észre lehet venni, látni.”

    Ebel emlékezetében úgy maradnak meg az interjúi, hogy azok lazák voltak. A virágmintás ingjeiben ideális alany lenne arra, hogy Vettelt megkérdezze Bahreinben akár az új hajviseletéről is.

  • Verstappen lehet az oka, hogy Hamilton szerződése még nincs aláírva?

    Verstappen lehet az oka, hogy Hamilton szerződése még nincs aláírva?

    Talán állíthatjuk, hogy már mindenkit idegesít a Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása körüli mizéria. Kit azért, mert mert Hamilton drukker és már nagyon várja a bejelentést, kit azért, mert már unja a találgatásokról híreket.

    Egyelőre azonban ez van…

    A legfrissebb pletykák szerint Hamilton új mercedeses szerződésébe egy olyan záradék is kerülhet, ami Max Verstappennel hozható kapcsolatba.
    Egészen pontosan Hamilton azon vétójogáról van szó, mely szerint beleszólása lehet abba, hogy ki legyen a csapattársa. A vita pedig jó eséllyel arról megy, hogy megkapja-e Hamilton ezt a jogot.

    Hamilton számára Bottas ideális csapattárs, nem véletlenül „kampányolt” mellette többször is.

    Bennfentesek között az a hír járja, hogy Hamilton szerződése azért nincs még véglegesítve, mert Max Verstappen szerepel Toto Wolff „kívánság listáján”, de értelem szerűen Hamilton nem örülne, ha a holland lenne a csapattársa a jövőben (2021-re még van Bottasnak szerződése).

    Más feltevések szerint a fizetése kapcsán megy az egyeztetés még mindig. Akárhogy is, most már mindenki szeretne a történet végére érni.

    Mindenesetre a minap feltett kérdésünkre adott válaszaitok alapján, ti, Racingline.hu olvasók legszívesebben Max Verstappen – George Russell párost szeretnétek látni a jövőben a Mercedesnél.

  • Verstappen nem szól bele a 2022-es autó fejlesztésébe

    Verstappen nem szól bele a 2022-es autó fejlesztésébe

    Max Verstappen elárulta, hogy minimális hatása lesz a 2022-es autó fejlesztésére a nagy változások miatt.

    Ezek célja elsősorban az lesz, hogy a pilóták könnyebben követhessék egymást és szorosabb legyen a versenyzés.

    „Nagyon különböző lesz, tehát úgy gondolom, hogy nagyon nehéz lenne bármilyen hatással lenni erre” – mondta az új autó fejlesztésével kapcsolatban. „Ez a mérnökökön és a tervezőkön múlik, hogy a leggyorsabb autóval álljanak elő. Más lesz, de reméljük a legjobbakat, és hogy tényleg jobb lesz a versenyzés. Csak erre van szükség, mert ezekkel az autókkal nehezebb követni a másikat. Természetesen eddig is volt néhány szórakoztató verseny, de csak jobb lehet a helyzet olyan autókkal, melyek könnyebben tudják követni a másikat.”

    Kisebb változások lesznek azonban idénre is, hiszen megpróbálják csökkenteni a leszorítóerőt, többek között a padlólemez környéki módosításokkal.

    „Az elvett leszorítóerő visszanyerése nagyon kritikus lesz, mi a lehető legjobb módon hajtjuk majd végre” – tette hozzá a Red Bull pilótája. „Nagyon versenyképesek leszünk. Szerintem sokat tanultunk az autónkról tavaly, és idén meg is próbáljuk rendbe hozni. Nem tudunk mindent megcsinálni a zsetonokkal, de fontos év lesz. Természetesen már várjuk 2022-t és azt, hogy mi fog történni.”

  • Berger: Verstappen és Leclerc olyan lesz, mint Senna és Prost

    Berger: Verstappen és Leclerc olyan lesz, mint Senna és Prost

    Amint Hamilton szögre akasztja a bukósisakját, Verstappen és Leclerc hatalmas küzdelmet folytat majd a bajnoki címekért, Senna korábbi jóbarátja, Gerhard Berger szerint.

    „Olyan küzdelmet látok közöttük, mint anno Senna és Prost között. Charles nyugodtabb, kevésbé érzésektől vezérelve vezet. Max ezzel szemben nagyon aggresszív, olyan, mint Ayrton. De nem tudom megmondani, ki győz majd kettőjük közül.”

    Berger bármennyire is jó véleménnyel van a fiatalokról, szerinte összességében Hamilton a legjobb versenyző.

    „Hamilton a legkerekebb pilóta a mezőnyben. Mindig tudja, hogyan reagáljon a különböző szituációkra, és hogyan hozza ki az autójából a legtöbbet.”

    „Csak Senna és Schumacher esetében láttam ilyet tehetséget. Ők ketten, és Lewis, ők a legjobbak, akik valaha is vezettek a Forma-1-ben.”

    Hamiltonnak még továbbra sincs szerződése 2021-re, de amennyiben nem sikerül megegyeznie a Mercedesszel, Verstappen kétségkívül szívesen csapna le a kínálkozó lehetőségre, ami a bajnoki címet illeti.

  • Toto Wolff szerint többen is komoly meglepetéseket okozhatnak

    Toto Wolff szerint többen is komoly meglepetéseket okozhatnak

    Toto Wolff szerint többen is okozhatnak komoly meglepetéseket az idei szezonban.

    A Mercedes tavaly is nagyon erős évet zárt, ugyanis mind a két bajnoki címet bezsebelhette. A fő ellenfeleik közül a Red Bull vette fel velük olykor-olykor a lépést, ugyanis a Ferrari az áttervezett motor miatt jócskán visszacsúszott. Ugyan a konstruktőri bajnokságban az első két helyért nem folytattak nagy csatát a felek, addig a harmadik pozícióért ádáz küzdelem dúlt. A McLaren és a Racing Point az utolsó futamig harcolt a dobogó legkisebb fokáért, míg a Renault épphogy lemaradt a véghajrában. Az AlphaTauri is erőre kapott, és még egy győzelmet is sikerült szerezniük Monzában, míg a kezdeti fiaskó után azért a Scuderia is meg-meg villant.

    Idén azonban némileg más szelek fújnak, így Wolff összeszedte kikre is kell odafigyelnie az Ezüst Nyilaknak.

    ,,Max Verstappen és a Red Bull minden bizonnyal erős lesz a Honda utolsó évében. Pérezzel pedig akár két vasat is tarthatnak a tűzben.” – nyilatkozta a német RTL-nek az osztrák szakember.

    Ugyanakkor Wolff szerint a Mercedes motorra váltó McLarent sem szabad elfelejteni:

    ,,Okozhatnak  meglepetéseket Daniel Ricciardóval, még akkor is ha nem elől versenyeznek.”

    Ám a csillagosok csapatfőnöke  a kanadai-brit csapatra is felhívta a figyelmet

    ,,Érdekes lesz látni azt, miképp teljesít majd Sebastian Vettel az Aston Martinnal.”

    A 49 éves vezető hozzátette még azt is, hogy a Ferrarit sem szabad leírni.