Címke: Max Verstappen

  • De Vries szerint Verstappen képes arra, amire Hamilton

    De Vries szerint Verstappen képes arra, amire Hamilton

    Max Verstappenben megvan a kellő potenciál ahhoz, hogy Lewis Hamilton szintjére érjen, véli a holland honfitársa, Nyck de Vries.

    A 26 éves de Vries a Mercedes versenyzője a Formula E-ben, illetve idén a Mercedes F1-es csapatának tartalékversenyzője is lett.

    „A mi sportunkban, de különösen a Forma-1-ben, fontos tényezőnek számít mindaz a képesség, amivel rendelkezel” – mondta de Vries a racingnews365-nek.

    „Biztos vagyok benne, hogy bármit, amit Lewis meg tud csinálni, azt Max is meg tudja. Csak Lewis jelenleg ilyen helyzetben van, hogy ezt mindig meg is tudja mutatni.”

    „De ki a jobb, Messi vagy Ronadlo? Erre sosem leszünk képesek válaszolni.”

  • Wolff: A Red Bull abszolút veszélyes ránk

    Wolff: A Red Bull abszolút veszélyes ránk

    Toto Wolff a Sky Sports hasábjain beszélt a Mercedes lehetséges riválisairól. Az elsőszámú kihívónak egyértelműen a Red Bullt tartja, ahová a jó formában lévő Sergio Pérez érkezett a télen. Ezt is kiemelte az osztrák.

    „A csapatnak hasonló forrásai vannak, mint nekünk, nagyon ambiciózusok” – kezdte nyilatkozatát. „Max Verstappen személyében van egy fiataljuk, aki Lewis Hamilton nyomában próbál járni és ott van Sergio Pérez is, aki rendszeresen tud pontokat hozni a konstruktőri bajnokságban.”

    Wolff azonban megjegyezte, más kihívók is lehetnek, hiszen közelebb kerülhet a mezőny. Úgy gondolja, nem sok lehetőség lesz a hibázásra, mert nagyon könnyen rajtaveszthetnek: „Ha nem a győzelemért mennek majd, akkor a dobogóért. Nyilván már nem engedhetjük meg magunknak, hogy valamit rosszul csináljunk. Másképp gyorsan visszakerülhetünk a hatodik vagy hetedik helyre.”

  • Albon: Megoldódtak a Red Bull gondjai a kezelhetőséggel

    Albon: Megoldódtak a Red Bull gondjai a kezelhetőséggel

    Alex Albon elmondta, hogy a Red Bullnak sikerült javítani az autó kezelhetőségén tavalyhoz képest.

    Merthogy elvileg a nehézkes kezelhetőség volt az egyik oka annak, hogy nem tudta tartani a tempót Max Verstappennel, akinek új csapattársa lett Pérez személyében, éppen a brit-thai gyengécske teljesítménye miatt. Albon maradt viszont tartalékpilótának, sőt segítette az autó fejlesztését is.

    „Az új autóval dolgozni a téli projektem volt bizonyos értelemben” – nyilatkozta. „Sokat tanultunk a szimulátorban. Nem titok, hogy a tavalyi autónak megvolt a maga különleges karaktere, és a feladataim közé tartozott, hogy javítsak a kezelhetőségén. Idén az első, bahreini versenytől kezdve az élen lennénk.”

    „Jó látni, hogy az erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók, a legtöbb benne van az RB16B-ben” – tette hozzá. „Amikor egy új autót teszel a pályára, az első dolog, amiről meg akarsz győződni, hogy a tavalyi problémák megoldódtak. Az első benyomások alapján, minden működött.”

  • Wolff elismerte, Verstappen a Mercedes radarjára került

    Wolff elismerte, Verstappen a Mercedes radarjára került

    Mivel Lewis Hamilton szerződése 10 hónap múlva lejár, Toto Wolff nyíltan kimondta, hogy a Mercedes fókuszába került Max Verstappen 2022-re. A hétszeres világbajnok Hamilton kedden megvédte az egy éves szerződését, és gyakorlatilag közölte, hogy a politikai aktivitása sokkal fontosabb neki már idén, mint az, hogy megnyerje a nyolcadik bajnoki címét. A 36 éves pilóta azt is megerősítette, hogy akárhol is versenyezzen majd 2022-ben élvezni akarja azt:

    „Eldöntöttem. Nem akarom, hogy a bajnokság megnyerése legyen a döntő tényező. Amennyiben csak elismerésre vágynék, akkor úgy vélem, bizonyosan letérnék az utamról.”

    Főnöke, Wolff ugyanakkor szinte azonnal egyeztetne 2022-ről a brit versenyzőjével, árulta el a Mercedes új autójának a bemutatóján:

    „Abban megegyeztünk, hogy a dolgokról már sokkal korábban egyeztetünk, már az év elején, és nem a szezon végén.”

    Verstappennel kapcsolatban pedig, aki elérhetővé válhat a kilépési záradék miatt, így elhagyhatja a Red Bull-t, Wolff ennyit mondott:

    „Max egyértelműen egy kiemelkedő fiatal pilóta, aki kétségkívül mindenkinek a radarján ott lesz a jövőben. Ugyanakkor nem kacérkodunk külsősökkel, egyértelműen bízunk a két pilótánkban.”

    Azt is cáfolta Wolff, hogy úgy tűnhet, hogy Hamilton már nem motivált, hiszen a 95 győzelmet számláló versenyző kedden azt is elárulta, hogy a téli szünet alatt csak 30 kört tett meg a szimulátorban:

    „Nem kételkedem a motiváltságában. Szeret versenyezni, és örömmel dolgozunk vele. Átbeszéltük vele ezt részletesen, de a prioritások változhatnak idővel.”

  • Verstappen nem sokkal a szezon kezdete előtt veszítette el az első számú szerelőjét

    Verstappen nem sokkal a szezon kezdete előtt veszítette el az első számú szerelőjét

    Max Verstappennek az első számú szerelője Lee Stevenson nélkül kell majd a legjobb formáját nyújtani a 2021-es szezon során. Stevenson ugyanis távozik a jelenlegi posztjáról, mert egy másik szerepkörben fog dolgozni az idei szezontól kezdődően a Red Bullnál.

    Lee Stevensont szinte biztosan lehetett látni minden verseny közben, ugyanis mindig ott ült a Bikák szerelőivel és szurkolt a milton keynesi istálló pilótáinak. Stevenson már egy ideje a Red Bull kötelékében dolgozik szerelőként, azonban 2015-ben őt lett a garázs egyik felének vezető szerelője. Először Daniil Kvjat autóján dolgozhatott a csapatával, majd az orosz távozását követően Max Verstappent segíthették a gyorsabbnál gyorsabb kerékcseréikkel.

    Ők ketten remekül működtek együtt, szóval Stevenson elvesztése igen fájó veszteség lesz a fiatal holland pilóta számára. Az egykori elsőszámú szerelő ugyanakkor rendkívül csalódott, hogy végül nem sikerült világbajnoki címet szereznie Verstappennel.

    „10 győzelem, 3 pole pozíció és 42 dobogós helyezés. Soha nem kívántam volna jobb utat a jelenlegi legjobb versenyzővel a rajtrácson,” – írta Stevenson az Instagram oldalán.

    „Kár, hogy a világbajnoki címet nem sikerült együtt kipipálnunk, azonban nem félek attól, hogy Max a jövőben ne lenne az. Ezzel az első számú szerelői pályafutásom véget ért, miután kaptam egy olyan lehetőséget a csapaton belül, amire nem mondhattam nemet.”

    Stevenson egyik legbravúrosabb pillanata az volt, amikor a Magyar Nagydíjon képesek voltak megjavítani Verstappen autóját 15 perccel a rajt előtt, miután a holland pilóta a rajtrácsra vezető körén megtörte az RB16-ot.

  • Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    Dollármilliókat bukik hamarosan Hamilton és Verstappen?

    A koronavírus-járvány súlyosan érinti a Forma-1-es csapatok pénzügyi helyzetét 2020 óta, így az olyan sztárok mint Max Verstappen és Lewis Hamilton is kénytelenek beérni kevesebbel. Mivel kevesebb pénz érkezik az istállókhoz, az F1 új vezére, Stefano Domenicali is sürgeti azt, hogy a versenyzők fizetésének is legyen plafonja. Ez a megoldás pedig, hogy kevesebbet költenek a pilótáikra, megtakarítást jelenthet a már amúgy is bevezetett költségvetési korláton felül.

    A La Gazzetta dello Sport úgy értesült, hogy ezen már gőzerővel dolgoznak, és ugyan már elkezdték csökkenteni a költségeket az idén bevezetett pénzügyi korlátozásokkal, de ennek még nem része a versenyzők fizetése. Domenicali azonban kardoskodik mellette, hogy a Mercedes és a Red Bull csillagai, így Lewis Hamilton és Max Verstappen se kerüljön annyiba a csapataiknak, mint eddig.

    Írásuk szerint az F1 vezére már rövid távon is megvalósítaná ezen ötletét, hiszen várhatóan az F1 bevételei 2021-ben is tovább csökkennek, a járvány miatt. Mivel a COVID-19 továbbra is jelentős mértékben terjed a világban, ezért nem számolhatnak azzal a bevétellel, amit a nézők jelenléte jelentene a pályák mellett.

    Nem tudni egyelőre, hogy mennyire is lenne hatékony egy fizetési korlát a versenyzőknek, mivel részletek még nem derültek ki, hiszen véglegesítésre vár ezen tervezet.

  • Verstappen: Én nem mentem Dubajba és nem buliztam

    Verstappen: Én nem mentem Dubajba és nem buliztam

    Max Verstappen elmondta, ugyan óvatos volt a téli szünet alatt, ám a koronavírus bárhol utolérheti.

    Lassan elkezdődik a Forma-1-es szezon, így a pilóták ismét sűrűn látogathatják majd meg a tesztelésre felállított létesítményeket. A felkészülési időszak alatt három versenyző is megfertőződött, ezért a holland tudja, hogy óvatosnak kell lennie.

    A Formule1.nl-nek adott interjújában a 23 éves pilóta ugyanis arról beszélt, hogyan kezeli a pandémiás időszakot. Verstappen kihangsúlyozta, nagyon is tisztában van azzal, hogy bárhol utolérheti a kór, így körültekintően járt el a szünet alatt, és nem bulizott.

    ,,Lehetsz nagyon óvatos, ám egy rossz érintés és már meg is történik a baj. Ez bármikor megeshet, még a legkörültekintőbb emberekkel is. Mindenesetre én nem mentem Dubajba és nem is buliztam.” – utalt a holland arra a három kollégájára, akik ott kapták el a vírust.

    Az Egyesült Arab Emirátusok városa ugyanis közkedvelt úti céllá vált a pilóták körében a téli szünet kapcsán. Lando Norris, Charles Leclerc és Pierre Gasly is odautazott kikapcsolódni, majd a pihenésük során megfertőződtek a Covid-19-el.

    Ugyanakkor Verstappen sem a négy fal között ütötte el az idejét, ugyanis új kedvesével, Kelly Piquet-vel Brazíliába látogatott a 2020-as év végén.

  • Verstappen szerint nem kell túlmisztifikálni az RB16B körüli ‘titkolózást’

    Verstappen szerint nem kell túlmisztifikálni az RB16B körüli ‘titkolózást’

    Max Verstappen szerint nem kell nagy dolgokat belelátni abba, hogy miért nem mutatták meg a bejáratás során az új autót.

    Ugyan a ‘leleplezés’ alkalmával egy rövid videó és két kép erejéig láthatóvá vált az RB16B, viszont a bejáratáson és a filmes napon csak az RB15 átmatricázott változatával rukkolt elő a Red Bull.

    Természetesen ezek után elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy vajon mit rejtegethetnek a Bikák, és miért nem tettek közzé egyetlen egy fotót sem az új autóról a silverstone-i esemény kapcsán.

    A holland pilóta viszont elmondta, nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek:

    ,,Az autó még mindig ugyanúgy néz ki. A festés már 5 éve változatlan. A technikai oldalt tekintve a tavalyi konstrukció evolúciója, csakúgy, mint a többiek esetében. Számomra az a főkérdés, hogy gyors-e. Lehet felőlem rózsaszín, lila vagy épp furcsa formájú, – ha gyors, akkor nem bánom.” – nyilatkozva nevetve Verstappen.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta hozzátette, korai még a teljesítményről beszélni:

    ,,A probléma azzal van, hogy a bejáratást demo gumikon kell végre hajtani, ám ezek nagyon más érzetet keltenek, mint a rendes abroncsok. Néhány kör megtételéről volt szó. Mivel most végeztünk csak a bejáratással, egyéb dolgokra nem érdemes gondolni.”

  • Horner reméli, harcba tudnak szállni Hamiltonnal

    Horner reméli, harcba tudnak szállni Hamiltonnal

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner abban bízik, hogy pilótái fel tudják venni a kesztyűt Lewis Hamiltonnal szemben.

    Míg a brit a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címért indul harcba, addig a Red Bull megújult párossal vág neki az évadnak, hiszen Max Verstappen csapattársa immár Sergio Pérez lesz. A bikások megnyerték a 2020-as szezonzárót, remélik, hogy hasonlóan tudják folytatni idén is.

    „Nagyon remélem, hogy a srácaink fel tudják venni a harcot vele” – utalt Hamiltonra Horner a Sky Sports Youtube csatornáján. „Lewis félelmetes formában van, pályája csúcsán jár, elképesztően nehéz lesz őt legyőzni.”

    Horner kiemelte, hogy nagyon fontos lenne ott folytatni, ahol tavaly abbahagyták, hiszen az előző években sosem sikerült erősen kezdeniük a szezont.

    „Remélhetőleg versenyképesek lehetünk az elejétől fogva” – folytatta. „Természetesen ez volt az Achilles-sarkunk az előző években. Tényleg remélem, hogy már Bahreinben jók leszünk.”

    Horner végül kitért Pérezre, akinek érkezését igen fontosnak tartja: „Sergio-nak rengeteg tapasztalata van a több, mint 10 éves pályafutásából. Jó ideje ismerem már, mindig megvolt az a tulajdonsága, hogy nagyon vigyázott a gumira és nagyon erős volt versenykörülmények között. Egy újabb dinamikát ad a csapatunkhoz, stratégiailag, mely remélem, több lehetőséget teremt majd számunkra.”

  • Verstappen nem rajong a szombati sprintversenyek ötletéért

    Verstappen nem rajong a szombati sprintversenyek ötletéért

    Max Verstappen nem tartja túl jó ötletnek a szombati sprintversenyeket 2021-ben. Az F1 terve ugyanis az, hogy három hétvégén kipróbálnának egy pénteki időmérős és egy szombati sprintversenyes lebonyolítást. Utóbbiért járhatnának pontok és meghatároznák a másnapi rajtsorrendet is.

    „A több versenyzés nem mindig jó dolog” – érvelt a holland. „Kedvelem a jelenlegi, másfél órás futamot. A legfontosabb dolog az, hogy jó autók legyenek, melyekkel lehet harcolni a pályán, és hogy sok csapat legyen, aki a győzelemért megy. Ehhez nem kellenek sprintversenyek. Nem hiszem, hogy mindent feje tetejére kell állítani egy kicsivel több látványért.”

    Verstappen csapattársa, Sergio Pérez is egyetért: „Vékony vonalon húzódik az egyensúly. Figyelnünk kell arra, hogy ne térjünk el túlságosan a normális lebonyolítástól. A legfontosabb számomra, hogy ne vesszen el a Forma-1 DNS-e.”