Címke: Max Verstappen

  • Az FIA megmagyarázta, hogy miért nem volt gond Hamilton 29 pályaelhagyásával

    Az FIA megmagyarázta, hogy miért nem volt gond Hamilton 29 pályaelhagyásával

    Rendkívül nagy port kavart a Bahreini Nagydíj utolsó pár köre. A győzelemért csatázó Lewis Hamilton és Max Verstappen közül a holland volt a gyorsabb, aki a négyes kanyarban megelőzte a címvédőt a pályán kívül. Verstappenre rászóltak, pár kanyarral később, hogy adja vissza a helyét, amit megtett, ám utána már nem tudta visszavenni a vezetést. A dolog pikantériája pedig csak annyi, hogy Hamilton összesen 29 alkalommal szélesítette le ott a pályát, ám büntetést nem kapott érte.

    A futam után azonban ez az incidens nagyon komoly visszhangot váltott ki. A hétszeres bajnok egyébként azzal védekezett, hogy kicsit összevolt zavarodva, a folyamatos változtatások miatt. A hétvége előtt azt közölték a versenyzőkkel, hogy nem fogják szankcionálni a négyes kanyarban történő kiszélesítést, ám a második szabadedzéstől kezdve elvették a köridőket.

    A dolgok tisztázása érdekében a futam után Michael Masi versenyigazgató elmondta a döntések hátterét, aminek az alapja, hogy a pályán kívüli előzés esetében teljesen másképp álltak hozzá, mint a köridők esetében.

    „Ami a toleranciát illeti, nagyon egyértelműen a pilóták tudtára adtuk jegyzetekben és a versenyzői eligazításokon is, hogy úgymond a köridők szempontjából nem fogjuk szankcionálni. De a Sport Szabályzatot figyelembe véve, azonban a tartós pályán kívüli előnyszerzést nem szabad engednünk.” indokolt Masi.

  • Alonso tisztázta: Nem azt akartam mondani, hogy jobb vagyok Lewiséknál

    Alonso tisztázta: Nem azt akartam mondani, hogy jobb vagyok Lewiséknál

    Néhány nappal ezelőtt hangzatos szalagcímek kerültek napvilágra Fernando Alonsóval kapcsolatban, miszerint jobbnak tartja magát többek között Hamiltonnál és Verstappennél. Most kiderült, hogy a spanyol félreértette a kérdést, és igazából arra akart utalni, hogy jobb, mint két évvel ezelőtt.

    „Sosem akartam azt mondani, hogy jobb vagyok, mint Lewis vagy Max, vagy bárki” – szögezte le a BBC hasábjain. „Valószínűleg félreértettem a kérdést. Azt hittem, arra vonatkozik, hogy vagyok-e annyira jó, mint 2018-as távozásomkor.”

    És erre válaszolta azt, hogy „nem, jobb”.

    Vélhetően a kétszeres világbajnok egyetlen betűt hallott félre. A feltett kérdésben a ’them’ szó szerepelt, ami a többi csúcspilótára utalt, viszont Alonso valószínűleg ’then’-t hallott, amiről azt gondolta, hogy a korábban szóba hozott, két évvel ezelőtti önmagára vonatkozik.

  • Verstappen: jó, hogy be tudtuk egyáltalán fejezni a versenyt

    Verstappen: jó, hogy be tudtuk egyáltalán fejezni a versenyt

    A Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, hiába kapott ki Hamiltontól az idénynyitó Bahreini Nagydíjon, reménykedve tekint a szezon elé.

    Bár sikerült – pályán kívül – megelőznie a címvédőt, Verstappen végül a csapat utasítására visszaengedte a Mercedest. Utána hiába próbálkozott, már nem tudott újra ellenfele elé kerülni.

    „Persze kár érte, de látnunk kell a pozitív oldalán is.” – mondta a második helyezett. – „Most tényleg tudtunk küzdeni a Mercedesszel, ez egy jó kezdete az idei évnek.”

    Verstappen Red Bullja nem volt tökéletes a verseny során, mint kiderült, a differenciálművel adódtak gondjai.

    „Nem tudom, mi történt, nem hiszem, hogy megoldottuk volna a verseny végéig, így időt vesztettem a lassú kanyarokban.”

    „Majd meg kell még vizsgálnunk ezt, de összességében jó, hogy be tudtuk fejezni a versenyt, és értékes pontokat szereztünk.”

  • Drámai végjáték! Hamilton nyert Verstappen „helyett”

    Drámai végjáték! Hamilton nyert Verstappen „helyett”

    Elérkeztünk a 2021-es Forma-1-es szezon első versenyéhez, a Bahreini Nagydíjhoz. Az élről Max Verstappen indulhatott, vele együtt Lewis Hamilton egészítette ki az első sort. Mögülük Valtteri Bottas és Charles Leclerc indulhatott.

    Az események már a verseny előtt elkezdődtek, ugyanis Sebastian Vettel rajtbüntetést kapott, amiért az időmérőn figyelmen kívül hagyta a sárga zászlót. A német versenyző amúgy is gyengén szerepelt a kvalifikáción, a büntetésével azonban a legutolsó rajthelyre csúszott vissza.

    A felvezetőkör közepén Sergio Pérez Red Bullja megadta magát, ezért újabb felvezetőkört teljesített a mezőny. Péreznek végül sikerült beindítania a Red Bullt, és a boxutcából rajtolt el végül.

    Verstappen megtartotta első helyét a rajt után, de a két Mercedes is jól rajtolt mögötte. Bottast azonban hamarosan megelőzte Leclerc. Mindeközben a mezőny végéről Vettel máris előre jött a 14. helyre.

    Hamar jött azonban a biztonsági autó, a szezon első kiesője a Haas orosz újonca, Nikita Mazepin lett, miután a hideg gumikon megcsúszott és eltalálta a gumifalat. Az autója megsérült, a versenyző azonban sértetlenül szállt ki az autóból.

    A biztonsági autós fázis alatt Pérez meg is ejtette az első kerékcserét.

    A harmadik kör végeztével engedték el újra a mezőnyt. Verstappen egészen a célegyenesig tartotta a mezőnyt, és csak utána lépett a gázra.

    Azonnal jött is a virtuális biztonsági autó, mert törmelék került a pályára, miután Gasly elhagyta az első szárnyát (egy pillanatra hozzáért vele Ricciadro kerekéhez), Schumacher pedig a kavicságyba csúszott. Gasly be tudott menni a boxba szárny cserére, és Schumacher is vissza tudott térni a mezőnybe.

    Az újraindításkor Verstappen-Hamilton-Bottas-Leclerc-Norris-Ricciardo-Alonso-Stroll volt a sorrend elöl, ám az élen álló holland rádión többször panaszkodott, hogy valami nem stimmel az autójával.

    Egy ideig Leclerc támadta a Mercedest, de később őt kezdte üldözni Norris, és hamarosan meg is előzte.

    A 13. körben elsőként érkezett kerékcserére Norris, Leclerc, Stroll, Giovinazzi és Alonso. Egy körrel később érkezett Hamilton, Ricciardo, Räikkönen, Ocon, és Russell. A 15. körben így tett Schumacher és Latifi is, majd a 16.-ban Sainz és Tsunoda.

    Mindeközben Pérez már a negyedik volt.

    A 17. körben cserélt kereket Bottas, aki Pérez mögé tért vissza.

    A 18. körben állt csak ki cserélni Verstappen, az élről, így Hamilton vette át a vezetést, mögé érkezett a holland, maga mögött tudva csapattársát, Pérezt. Fő feladata Bottas feltartása volt, de nem tudta sokáig maga mögött tartani, így Verstappen Mercedes szendvicsbe került. Miközben rádión tapadásvesztésre panaszkodott.

    A 20. körben Pérez újabb kerékcserét teljesített, miközben a 8.-9.-10. helyen Vettel, Alonso és Sainz találtak egymásra. Alonso megelőzte Vettelt, majd megérkezett Sainz, aki mindkettőjüket megelőzte Leclerc, majd Vettel előzte vissza Alonsót.

    Miután már elfékezte a gumikat és kezdett pozíciókat veszíteni, a 24. körben Vettel is megérkezett második kerékcseréjére.

    A 29. körben kiállt kerékcserére Hamilton, így ismét Verstappen került az élre. A brit a harmadik helyre jött vissza, Bottas mögé.

    Bottas a 31. körben érkezett cserére, elrontották a kiállását, és 6-8 másodpercet veszített ezzel. Az 5. helyen tudta folytatni a versenyt. Két körrel később Leclerc kerékcseréjének köszönhetően a negyedik helyre lépett előre a finn, míg mögötte Pérez következett.

    A 34. körben Alonso versenye véget ért. Fékprobléma miatt kellett visszagurulnia a boxba, és kényszerült feladni a versenyt.

    A 38. körben Hamiltonnal közölte a csapat rádión, hogy kerülje a pályalevágásokat, mert a következő alkalommal fekete-fehér zászlós figyelmeztetést fog érte kapni.

    A 39. körben Pérez már harmadik kerékcserét teljesített, majd a 40. körben Verstappen is megérkezett a második cserére, az élről.

    A versenyben ismét Hamilton vezetett, Verstappen a második helyre jött vissza, 8.604 mp lemaradással a hétszeres világbajnokhoz képest. Mögötte Bottas, Norris, Leclerc és Ricciardo haladt.

    A 45. körben Ocon előzte Vettelt a célegyenes végén, majd Vettel az Alpine mögött elfékezte magát és bele is csúszott a francia autójába, így mindketten megforogtak.

    2,5 körrel a vége előtt megérkezett Verstappen Hamilton mögé, majd az 53, körben meg is előzte a Mercedest. Az előzés azonban pályaelhagyással történt, így Verstappen visszaengedte Hamiltont.

    Ezt követően azonban nem tudott újra előzési pozícióba kerülni, így végül a versenyt Lewis Hamilton nyerte, Verstappen és Bottas előtt.

    Versenyző Csapat Differencia Körök
    1 Lewis Hamilton Mercedes 56
    2 Max Verstappen Red Bull 0.745 56
    3 Valtteri Bottas Mercedes 37.383 56
    4 Lando Norris McLaren 46.466 56
    5 Sergio Perez Red Bull 52.047 56
    6 Charles Leclerc Ferrari 59.090 56
    7 Daniel Ricciardo McLaren 1:06.004 56
    8 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:07.100 56
    9 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:25.692 56
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:26.713 56
    11 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:28.864 56
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör 55
    13 Esteban Ocon Alpine 1 kör 55
    14 George Russell Williams 1 kör 55
    15 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör 55
    16 Mick Schumacher Haas 1 kör 55
    17 Pierre Gasly AlphaTauri 52
    18 Nicholas Latifi Williams 51
    Fernando Alonso Alpine 32
    Nikita Mazepin Haas 0

     

     

     

     

     

  • Verstappent nem érdekli Perez: Ha jó az autó, megoldom magam is!

    Verstappent nem érdekli Perez: Ha jó az autó, megoldom magam is!

    Tavaly a Red Bull Racingnél Alexander Albon teljesítménye csalódást keltő volt, helyére érkezett Sergio Perez. A thai pilóta túl lassú volt ahhoz, hogy érdemben is segítse Max Verstappent a stratégiai harcban a Mercedesszel. Jelenleg úgy tűnik, hogy a mexikói pilóta sincs közelebb a hollandhoz. Nem volt szerencsés Perez, amikor közepes gumikon küldték a pályára, miközben nem volt biztos az, hogy meglesz a kellő sebessége ahhoz, hogy beérjen az időmérő edzés harmadik részébe. Ennek eredménye lett az, hogy a 11. helyről lesz kénytelen indulni, ami kissé torz képet ad róla, még ha nem is teljesen.

    Pierre Gasly mindeközben közepes gumikon verekedte be magát a Q3-ba. Bosszanthatja is ez kicsit a Red Bull-t, akik hamar félrerakták őt 2019-ben. Korai lenne persze még következtetéseket levonni, de jelenleg Perez ugyanannyival van lemaradva Verstappen mögött mint az elődjei, tehát átlagban hat-hét tizeddel.

    Azzal, hogy a középmezőny közelebb került az élcsapatokhoz, nem meglepő, hogy Perez egy gyengébb körrel máris a top tízen kívül találhatta magát. Ez azt is jelenti, hogy vasárnap stratégiai értelemben nem tud segíteni Verstappennek és a Red Bullnak.

    Verstappen azonban nem aggódik emiatt, vasárnap reggel a De Telegraafnak nyersen így nyilatkozott:

    „Amennyiben jó az autó, megoldom magam is.”

    Ha az autója lesz olyan gyors, hogy otthagyhatja a Mercedes autóit, nem fogja érdekelni, hogy mi a helyzet Perezzel.

  • Verstappen sérült padlólemezzel verte meg a Mercedeseket

    Verstappen sérült padlólemezzel verte meg a Mercedeseket

    A Bahreini Nagydíj időmérőjén Max Verstappen volt a leggyorsabb úgy, hogy a Q1-től kezdve sérült padlólemezzel ment. A közvetítésben is látszott, hogy áthajtott a kettes kanyar magas rázókövein. Christian Horner elárulta, ez mennyi időveszteséget jelentett a holland számára.

    „Az autó alja nagy ütést kapott, mert nagyon alacsonyan volt. Ennek eredményeképp elvesztettünk néhány alkatrészt az autó aljának elejéből. Ez körülbelül egy tizeddel lassított minket az edzés további részére” – nyilatkozta a csapatfőnök a Sky Sportsnak.

    Verstappen azonban így is majdnem négy tizedet adott a második helyezett Lewis Hamiltonnak, így nyilvánvalóan elégedetten értékelhetett.

    „Nyilván kelleni fog egy jó start holnap és remélhetőleg utána tehetjük a dolgunkat” – idézi őt a Ziggo Sport. „Eddig minden remekül ment, természetesen elégedett vagyok. Jól néz ki. Természetesen ez nincs garantálva a teljes szezonra, de nagyszerű így kezdeni. Ezt még nem éltem meg a Red Bullnál. Lehetett látni, hogy a csapatnak jót tett a tavaly Abu Dhabiban elért siker. Ez most kifizetődik.”

  • Verstappen közel négy tized másodperc előnnyel a pole-ban!

    Verstappen közel négy tized másodperc előnnyel a pole-ban!

    A szezon első időmérő edzésén Mick Schumacheré volt az első mért kör, míg csapattársa, Nikita Mazepin egy megforgással kezdte a Q1-et. Feltehetően az erős szél eredményeként „kifordult alóla” a Haas hátulja.

    10 perccel a Q1 vége előtt még csak Schumachernek volt mért köre, tehát nem kapkodták el a srácok. Hamarosan azonban elkezdtek jönni a jobbnál jobb idők, s nem sokkal később a hétvégét eddig uraló Max Verstappen állt az élre.

    Épp a Q1 leintése előtt Mazepin ismét megforgott, ezzel pedig van, akinek hazavágta a lehetőségét az utolsó javításra.

    Végül kiesett a Q1-ben a két Haas Mazepinnel és Schumacherrel, meglepő módon kiesett az Aston Martinnal Sebastian Vettel (miközben Stroll 12. helyen továbbjutott). Véget ért még az időmérő Latifi és Ocon számára is. Ocon csapattársa, Alonso eközben egy hetedik hellyel jutott tovább.

    Az első helyen Verstappen jutott tovább, míg meglepetésre Tsunoda volt a második, Hamilton előtt.

    A Q2 végén egymásnak adták az első pozíciót a versenyzők. Végül a két Ferrari, Sainz és Leclerc jutottak tovább az első két helyen, noha lágy gumikon.
    Akik kiestek: Pérez, Giovinazzi, Tsunoda, Räikkönen és Russell.

    A Q3-ban Verstappen volt az első, aki 1 perc 30 másodpercen belüli időt tudott futni.

    Az utolsó pillanatokban még mindenki próbált javítani. Végül ez Verstappennek sikerült a legjobban, akinek 1 perc 29 másodperc alá sikerült mennie, és ezzel megszerezte a pole pozíciót.

    388 ezred lemaradással második lett Hamilton, míg további 200 ezredet kapott a harmadik helyen Bottas.

    A Bahreini Nagydíj idpmérőjének végeredménye:

    Q3 Versenyző Csapat Köridő
    1 Max Verstappen Red Bull 1:28.997
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:29.385
    3 Valtteri Bottas Mercedes 1:29.586
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:29.678
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.809
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:29.927
    7 Lando Norris McLaren 1:29.974
    8 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:30.215
    9 Fernando Alonso Alpine 1:30.249
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:30.601
    Q2
    11 Sergio Perez Red Bull 1:30.659
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:30.708
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.203
    14 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:31.238
    15 George Russell Williams 1:33.430
    Q1
    16 Esteban Ocon Alpine 1:31.724
    17 Nicholas Latifi Williams 1:31.936
    18 Sebastian Vettel Aston Martin 1:32.056
    19 Mick Schumacher Haas 1:32.449
    20 Nikita Mazepin Haas 1:33.273

     

  • Marko odáig van az új fiatal pilótájáért: Öröm nézni!

    Marko odáig van az új fiatal pilótájáért: Öröm nézni!

    Helmut Marko, a Motorsport-Totalnak megerősítette, hogy igazán elégedett azzal, amit Yuki Tsunoda nyújtott a Bahreini Nagydíj szabadedzésein. Max Verstappen volt végig a leggyorsabb, de az újonc japán teljesítménye is figyelemreméltó, pedig az első métereit teszi meg egy Forma-1-es hétvégén. Eddig remekül teljesített, az első szabadedzésen 14. volt, később már a 7, szombaton eddig a 13. időt autózta. Teljesítményét méltatta az energiaitalosok elöljárója is:

    „Öröm nézni, amit csinál. Mindenekelőtt fantasztikus az önbizalma. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokat fogjuk még nézni azt, hogy mit csinál.”

    A japán versenyző a Formula 2-ből érkezett a királykategóriába, és Pierre Galy lett idén a csapattársa. Tavaly Tsunoda harmadik lett az F2-ben, Mick Schumacher és Callum Ilott mögött.

  • Verstappen az élen a harmadik szabadedzésen is!

    Verstappen az élen a harmadik szabadedzésen is!

    A Bahreini Nagydíj harmadik szabadedzésén is Max Verstappen volt a leggyorsabb, a Red Bullal.
    Mögötte Lewis Hamilton és Pierre Gasly végzett.

    Verstappen új csapattársa, Pérez az 5. lett, előtte pedig a regnáló bajnok csapat másik versenyzője, Bottas zárt.

    Elégedett lehet Carlos Sainz is, aki 6. lett a Ferrarival, és továbbra is jól szerepel az Alfa Romeo is.

    Miközben Stroll 9. lett az Aston Martinnal, miközben csapattársa, Vettel csak a 14. helyen zárt.
    A német versenyző a gyakorlás során furcsa élményt is szerzett. Valami lerepült az autójáról, ami elmondása szerint el is találta a fejét…

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen Red Bull 1:30.577 11
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.316 0.739 14
    3 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.583 1.006 13
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.855 1.278 16
    5 Sergio Perez Red Bull 1:31.908 1.331 11
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:32.108 1.531 16
    7 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:32.224 1.647 15
    8 Esteban Ocon Alpine 1:32.423 1.846 11
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:32.431 1.854 13
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.477 1.900 12
    11 Charles Leclerc Ferrari 1:32.482 1.905 17
    12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:32.500 1.923 11
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:32.709 2.132 15
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:32.755 2.178 15
    15 Fernando Alonso Alpine 1:32.820 2.243 15
    16 Lando Norris McLaren 1:32.860 2.283 10
    17 George Russell Williams 1:33.323 2.746 14
    18 Mick Schumacher Haas 1:33.422 2.845 14
    19 Nikita Mazepin Haas 1:33.622 3.045 14
    20 Nicholas Latifi Williams 1:33.959 3.382 16
  • Verstappen volt a leggyorsabb a második bahreini edzésen is

    Verstappen volt a leggyorsabb a második bahreini edzésen is

    Ahogy az elsőn, úgy a második szabadedzésen is a red bullos Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, Bahreinben.

    Mögötte Lando Norris és Lewis Hamilton végeztek. A negyedik helyet némi meglepetésre Carlos Sainz szerezte meg a Ferrarival, míg az ötödik időt futó Valtteri Bottas sokat panaszkodott a Mercedesre, vezethetetlennek nevezte.

    Hatodik lett Norris csapattársa, Ricciardo, illetve elégedett lehet a hetedik hellyel az AlphaTauri újonca, Yuki Tsunoda.

    Az egyik Aston Martin, Strollal már előrébb kúszott, a nyolcadik helyre, míg az edzéselső Verstappen új csapattársa, Pérez csak a 10. lett.

    Versenyző Csapat Köridő Differencia
    1 Max Verstappen Red Bull 1:30.847
    2 Lando Norris McLaren 1:30.942 0.095
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:31.082 0.235
    4 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:31.127 0.280
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.218 0.371
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:31.230 0.383
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:31.294 0.447
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:31.393 0.546
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:31.483 0.636
    10 Sergio Perez Red Bull 1:31.503 0.656
    11 Esteban Ocon Alpine 1:31.601 0.754
    12 Charles Leclerc Ferrari 1:31.612 0.765
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:31.740 0.893
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:31.769 0.922
    15 Fernando Alonso Alpine 1:31.770 0.923
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:31.862 1.015
    17 George Russell Williams 1:32.331 1.484
    18 Mick Schumacher Haas 1:33.297 2.450
    19 Nicholas Latifi Williams 1:33.400 2.553
    20 Nikita Mazepin Haas 1:33.449 2.602