Címke: Max Verstappen

  • Leclerc helyében Norris megelőzte volna Verstappent, mikor megforgott

    Leclerc helyében Norris megelőzte volna Verstappent, mikor megforgott

    Lando Norris elmondta, ha ő lett volna Charles Leclerc helyében, akkor ő el ment volna Max Verstappen mellett, mikor az újraindítást követően megforgott.

    Miután véget ért a piros zászlós szakasz, álló rajt helyett a Safety Car vezette fel a mezőnyt. Mikor úgy ítélték meg, hogy szabadjára engedhetik már a pilótákat, Max Verstappen „fogta meg” versenyzőtársait és készülődött az indulásra. Az utolsó kanyarban azonban a RB16B kissé a fűre került, így a holland pilóta mutatványozott egyet. A 23 éves versenyző azonban gyorsan összeszedte magát és Charles Leclerc segítségével visszavette vezető pozícióját.

    A futam után a McLaren fiatal pilótája viszont elmondta, hogy ő nem lett volna olyan előzékeny, mint a monacói, ugyanis simán elment volna Verstappen mellett.

    ,,Remek rálátásom volt az eseményekre. Egész vicces volt. Véleményem szerint Charles (Leclerc) simán elmehetett volna mellette. Max (Verstappen) nem volt a helyzet ura és elment balra, Charles meg beletaposott a fékbe, lelassított és szinte megállt. Egy bizonyos ponton viszont el kellett mennie Max mellett, mert a kanyar nagy részében már a korlát felé közeledett. Nem is tudom. Talán meg kellene kérdeznünk az illetékes srácokat arról, hogy mi a pontos szabály ha lemegyünk a pályáról, és mind a négy kerekünk elhagyja azt, úgy mint tegnap. Ám ugyanakkor Max nagyon lassan ment, így úgy tűnt mintha Leclerc… mintha Charles egy bizonyos ponton el tudott volna menni mellette. Nem vagyok benne biztos. Ha én lettem volna a második pozícióban, akkor én viszont elmentem volna, mert megnyílt volna az esély a győzelemre. Megérte volna kockáztatni.”  – foglalta össze gondolatait Norris.

    Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű helyzet, mivel ez egy szürkezónás terület a szabálykönyvben. A Safety Car fázis alatt ugyanis a versenyzők nem előzhetik meg egymást. Lehet, hogy Verstappen technikailag letért a pályáról, de mivel ez felvezető körnek minősült, mindenképp visszakapta volna a pozíciót.

    ,,A megszakítást követően ez rendes verseny körnek számít, de ugyanakkor felvezető kör is. Így hát, ha egy autó elhagyja a pozícióját, és mivel ez egy formációs kör, így visszakaphatja azt addig, míg el nem érik az első SC vonalat. A szabályok legalábbis ezt hirdetik.” -fogalmazta meg Michael Masi a Racingnews365.com előtt.

  • Leclerc elgondolkodott az előzésen az újraindítás előtt

    Leclerc elgondolkodott az előzésen az újraindítás előtt

    A Max Verstappen szurkolóknak is jutott azért egy szívinfarktus közeli állapot, melyet Charles Leclerc végül nem használt ki. A piros zászlós megszakításról van szó, amikor is a versenyt vezető holland a Rivazzában driftelt egy kicsit.

    Nem sokon múlt, hogy ne Verstappen indítsa újra a versenyt, ugyanis abból a megcsúszásból majdnem egy megpördülés lett, ami után már nem ő állt volna az élen, hanem az éppen a második helyen lévő Charles Leclerc. A monacói egyébként elgondolkodott az előzésen, de végül meggondolta magát:

    „Fontolóra vettem az előzést, de abban a pillanatban már le is tettem róla. Így visszagondolva azt hiszem ez volt a jó döntés, hiszen mindig volt egy kereke a pályán.” – mondta Leclerc a Motorsport.com-nak.

    „És egyből vissza is tért a pályára, nem teljesített egy teljes megpördülést, ahogyan mi láttuk. Szóval, persze elgondolkodtam rajta, de igazából már túl késő volt, hiszen már vissza is tért elém a pályára.” – zárta a monacói.
    Azzal pedig, hogy Norris ellenben megelőzte őt az újraindításnál Leclerc elveszítette az egész futamon tartott harmadik helyét, hiszen Hamilton rövid időn belül levadászta.

     

  • Verstappen nyert Imolában, megtörte azt olasz átkot!

    Verstappen nyert Imolában, megtörte azt olasz átkot!

    Az Emilia Romagna Nagydíj kezdete előtt leszakadt az ég Imolában. Azonban oly módon, hogy míg a pálya egyes részei eléggé elázott, más területek szárazak maradtak.

    Alonso már a pályára való kivezető körön lekoccolta a gumifalat intermediate gumikon. Az első szárny sérült meg az Alpine-on.

    További gondok is adódtak, már a rajt előtt. Bottas defektet kapott, míg Stroll fékproblémát jelentett rádión.

    Az első sorból Lewis Hamilton és Sergio Pérez indulhatott, mögöttük pedig Max Verstappen és Charles Leclerc sorakozott fel.
    Az utolsó helyről Yuki Tsunoda indult, aki az időmérőn nem futott mért kört, mert összetörte AlphaTauriját.
    Azonban volt valaki még a japán után is: Vettel a boxutcából indult, mert túl sokáig dolgoztak az autóján, és nem tudta elfoglalni rajthelyét, ami a 13. lett volna.

    A felvezető körön Leclerc csúszott ki a pályáról, de szerencséjére nagy volt a bukótér és sérülés nélkül vissza tudott térni a pályára.

    A rajtot követően a vízfüggönyben Verstappen megelőzte Hamiltont. A brit le is terelődött a pályáról, autójának első szárny. Mögötte Pérez érkezett.

    Sainz is kiszaladt a pályáról, ahogy a felvezetőn Leclerc is tette.
    Ezt követően Latifi törte össze a Williamset. Előbb csak kicsúszott a pályáról, majd mikor visszatért, nem figyelt kellően, az érkező Mazepin elé húzódott, aki így neki is ütközött. Így érkezett is a biztonsági autó.

    Még mindig a biztonsági autó vezette a mezőnyt, mikor Mick Schumacher gumimelegítés közben megcsúszott és megtörte a Haas elejét. Azonban tovább tudott menni és megúszta egy orrkúp cserével. Annyi problémával, hogy mivel az első szárnyat a boxutca kijáratánál ütötte le az autóról, a boxutcát bezárták, míg azt el nem távolították onnan. Ezt azonban nem siették el, így Schumacher megtette egy újabb kört szárny nélkül, nem tudott bemenni a boxba cserére. Csak azt követően tudta megejteni az orrkúp (+szárny) cserét. Eső gumijait pedig intermediate-re cserélték.

    A mezőny nagy része küzdött a visszahűlt gumikon, Schumacher helyzete azonban relatíve kedvező volt, mivel előmelegített gumikkal, jó tempóval indulhatott a mezőn után, mikor a 6. kör végén távozott a safety car.

    Az SC távozása után Verstappen megtartotta az első helyet Hamilton előtt, aki mögött Leclerc és Pérez érkezett.

    Gasly, Sainz, Stroll és Norris a 6-7-8-9. helyen kezdtek csatába. Norris kettőt is előzött és majd nem sokkal később Gasly-t is megelőzte, így a 6. helyen haladt tovább.

    A 9. körben Verstappen előnye már közel 5 másodperc volt Hamilton előtt.

    A 11. körben Sainz ismét leszaladt a pályáról, a kavicságyba, de vissza tudott térni.
    Eközben a két McLaren kezdett csatába egymással. Előbb Norris megelőzte Ricciardót, de az ausztrál visszavette a pozíciót.

    Sergio Pérez 10 másodperces büntetést kapott, mert biztonsági autós fázis alatt kicsúszott a pályáról, ezzel két helyet veszített, de ő visszavette a pozíciókat.

    A két Alpine a 16. és 17. helyen csatázott egymással. Alonso megelőzte Ocont, de az visszavette a helyezést.

    A 15. körben Sainz ismét kicsúszott. Most sem sérült meg az autója és vissza tudott térni a pályára, de kezdett egyre frusztráltabbá válni.

    Norris rádión jelezte, hogy gyorsabb tudna lenni, ha nem lenne előtte a csapattársa. Ez után szóltak is az ausztrálnak, hogy cseréljenek helyet, Ricciardo pedig elengedte Norrist.

    A 22. körben Vettel volt az első, aki száraz pályára alkalmas gumikat kapott. A német közepes keveréket kapott.
    Ezt követően a négyszeres bajnok 10 másodperces büntetést kapott, amiért a rajt előtt 5 perccel még nem voltak fenn az autóján a gumik. A 24. körben le is töltötte a büntetést.

    Hamilton rádión azt jelezte, hogy kezd visszatérni a tapadása az intermediate gumijainak. Sokat faragott is lemaradásából, noha ehhez az is kellett, hogy Verstappent némileg feltartották a lekörözöttek.

    A 27. körben Verstappen közepes keverékű slick gumikat kapott, miközben elmondása szerint még voltak vizes részek a pályán. Egy körrel később érkezett cserére Hamilton is, a sorrend pedig visszaállt az élen Verstappen-Hamiltonra.

    Ez után Pérez is érkezett a boxba, letöltötte a büntetését is, és kormányt is cseréltek neki, mert korábban arra panaszkodott, hogy olyan, mintha magától mozogna.

    A 31. körben Hamilton kicsúszott a kavicságyba és lekoccolta a falat. Tolatva tért vissza a pályára, de nagy hátrányba került. Be kellett mennie a boxba orrkúpcserére.
    Segítségére volt, hogy ez után érkezett is a biztonsági autó, mert Bottas akadt össze Russellel és mindketten elszálltak a kavicságyba.

    Sok törmeléket is a pályára hordtak és az autókat is el kellett távolítani a bukótérből, így piros zászlóval meg is szakították a versenyt.

    A Räikkönen autóján lévő kamera szemszögéből úgy tűnt, hogy mikor Russell Bottas mellé ért, volt még hely kettőjük között, de a brit megcsúszott, a pálya szélén lévő felfestésen – vagy esetleg megcsípte a füvet is -, kitört a Williams fara és magával vitte Bottast is. Russell azonban úgy érzékelte, hogy Bottas nem hagyott neki helyet és ő a hibás. Ennek jelét is adta, miután kiszállt az összetört Mercedesből: odament a finnhez és hevesen gesztikulálni kezdtek egymással, Bottas be is mutatott Russellnek.
    Kettőjük incidensét a verseny után vizsgálják.

    Ekkor a sorrend a következő volt: Verstappen, Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Ricciardo, Stroll, Räikkönen, Hamilton, Tsunoda, a pontszerző helyeken.ú

    30 kör volt hátra, mikor gördülőrajttal újraindították a versenyt. Előbb a biztonsági autó felvezette a mezőnyt, közben Räikkönen kicsúszott, de vissza tudott térni, majd Verstappen is keresztbe állt, de még talpon tudott maradni.
    Miután versenytempóra kapcsoltak, Verstappen maradt az élen, Norris azonban megelőzte Leclercet.

    Pérez is kicsúszott a kavicságyba. Bár vissza tudott térni, visszaesett a 14. helyre.

    Giovinazzinak a fékjével akadt gond. Kiment a boxba, ahol gyorsan tisztítottak rajta, majd visszatért a versenybe.

    A 12. helyért Pérez előzte Vettelt, de lecsúszott a pályáról. Egyenesben tudta végül tartani a Red Bullt, de Vettel visszavette a pozíciót.

    Eközben a 48. körben Hamilton már az 5. helyen haladt, és célba vette Sainzot, majd másfél körrel később meg is előzte.

    Hamilton később Leclercet is megelőzte, így más dobogós helyen haladt. Közben Tsunoda 5 másodperces büntetést kapott pályaelhagyások miatt.

    3 körrel a vége előtt Hamilton Norrist is megelőzte, így a hétszeres világbajnok az élen haladó Verstappen mögött volt 20 másodperccel.

    Az utolsó kör előtt Vettel váltóprobléma miatt kiállt a boxba és feladta a versenyt.

    A versenyt végül Max Verstappen nyerte, aki ezzel megtörte az átkot, mi szerint nem sikerült még sosem igazán jól szerepelnie Olaszországban, sőt tavaly mindhárom olasz versenyen kiesett.

    A dobogóra még Hamilton és Norris állhatott. Pontszerző lett még Leclerc, Sainz, Ricciardo, Stroll, Gasly, Räikkönen és Ocon.

    Végeredmény:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 22.000
    3 Lando Norris McLaren 23.702
    4 Charles Leclerc Ferrari 25.579
    5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 27.036
    6 Daniel Ricciardo McLaren 51.220
    7 Lance Stroll Aston Martin 51.909
    8 Pierre Gasly AlphaTauri 52.818
    9 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:04.773
    10 Esteban Ocon Alpine 1:05.704
    11 Fernando Alonso Alpine 1:06.561
    12 Sergio Perez Red Bull 1:07.151
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:13.184
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    15 Sebastian Vettel
    Aston Martin
    16 Mick Schumacher Haas 2 kör
    17 Nikita Mazepin Haas 2 kör
    Valtteri Bottas Mercedes
    George Russell Williams
    Nicholas Latifi Williams

     

  • Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Hamilton: A Red Bull könnyen legyőzhet minket a stratégiával

    Lewis Hamilton szerint a Red Bull jobb helyzetben lesz stratégiai szempontból a Mercedesszel szemben a ma esedékes Made in Italy Emilia Romagna Nagydíjon.

    A Mercedes brit pilótája ugyan megszerezte a pole pozíciót a szombati időmérő edzésen a két Red Bull előtt, azonban a csapattársa Valtteri Bottas csupán a nyolcadik legjobb időt tudta autózni a Q3-ban, miután mindkét körében hibázott. Emellett pedig a milton keynesi istálló versenyzői különböző stratégián is lesznek a vasárnapi versenyen.

    A második helyről rajtoló Sergio Pérez a lágy gumikon vághat majd neki a 63 körös versenynek, amíg a harmadik helyről startoló Max Verstappen azonban a közepes keverékeken várhatja majd a piros lámpák kialvását. Így a Red Bull a mexikói pilótát nagy valószínűséggel be fogja áldozni azért, hogy Verstappent előnyösebb helyzetbe hozzák. Mindezt azért tennék, mert jó esetben úgy is Péreznek kéne először kiállnia friss kerekekért.

    Azonban a mexikói pilóta számára az egy jó hír, hogy a Pirelli C4-es keveréke hűvös körülmények között nem kopik olyan gyorsan, mint általában szokott, így akár az első etapban komoly veszélyt jelenthet Hamiltonban.

    Hamilton az időmérő után elmondta, hogy ez a helyzet új lesz a számára, mert eddig mindig csak a Verstappen vezette Red Bullal kellett felvennie a kesztyűt, azonban most már a másik is ott lesz a holland mellett és még segítsége sem lesz Bottastól.

    „Ha a rajt után nem fog megváltozni a sorrend, akkor viszont a stratégiával verhetnek majd meg minket, ugyanis jelen pillanatban sokkal több kártya van a kezükben, mint nekünk,” – mondta a hétszeres világbajnok brit versenyző.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne húzhatunk váratlant, amivel sikerül túljárnunk az eszükön.

    „Valtterivel nem tudom mi történhetett, hogy csak a nyolcadik legjobb időt autózta, ugyanis pénteken az első és a második szabadedzést megnyerte és úgy tűnt, hogy jó formában van. Ezen a pályán köztudottan nehéz előzni, szóval a verseny elején még biztosan nem számíthatok tőle komolyabb segítségre.

    „Ezt azonban félre kell tennünk és a saját feladatunkra koncentrálni és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a két Red Bullt magunk mögött tudjuk tartani.”

  • Verstappen nem elégedett: „Évek óta nem volt ilyen rossz köröm”

    Verstappen nem elégedett: „Évek óta nem volt ilyen rossz köröm”

    Max Verstappen egy olyan hibát vétett a Q3-ban, ami nem csupán a pole pozíciójába, de még az első soros helyébe is került. Egy olyan karakterisztikájú pályán, mint amilyen Imola ez sokba kerülhet a versenyen is.

    A kvalifikáció utáni interjúban Verstappen nagyon kritikusan közelítette meg a dolgot. Azt is elmondta, hogy összességében nagyon régen volt olyan rossz kvalifikációja, mint a mostani. Most pedig bíznia kell abban, hogy stratégiából, vagy a rajtnál az előtte lévő két úriembert megelőzi:

    „Az autó jónak érződött a harmadik szabadedzés alatt. Az időmérőre kicseréltük az abroncsokat, és variáltunk az üzemanyag mennyiségével is, de ez is rendben volt. Az utolsó Q3-as etapomon egyszerűen nem sikerült egy jó kört összeraknom. Lementem a pályáról a hármas kanyarban, méghozzá két kerékkel. A Honda nagyon jó fűnyírókat gyárt, de ezt az autót nem erre tervezték.”mondta Verstappen.

    „Legalább megpróbáltam, de egy nagyon rossz kör volt. Nagyon rég nem volt ilyen rossz köröm, szóval most meg kell vizsgálnunk, hogy ez miért történt. Nagyon közel voltunk, és ez pozitív. Ahogyan azt Checo is elmondta, itt vagyunk két autóval Lewis mögött, különböző abroncsokon, szóval ez remélhetőleg tartogat izgalmakat holnapra.” – zárta Verstappen az interjút.

  • Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Volt egy kis bodicsek Verstappen és Hamilton közt az időmérő után

    Max Verstappen egyértelműen nem boldog azzal, hogy harmadikként végzett az Emilia Romagna Nagydíj időmérőjét követően. A holland pilótát hosszú idő után először győzte le egy csapattársa. Így holnap Sergio Perez rajtolhat Lewis Hamilton mellől az első sorból.

    Utoljára még akkor történt meg Verstappennel az, hogy legyőzi a csapattársa, amikor még Daniel Ricciardóval voltak egy csapatban. Imolában most úgy tűnt, hogy ő lehet az első számú kihívója Hamiltonnak, de Pereznek sikerült jobb időt összeraknia. Az időmérőt követően a top három versenyző természetesen kifejthette a véleményét a kialakult helyzetről, Verstappent pedig láthatóan idegesítette az eredmény. Ahelyett, hogy megkerülte volna a nagy riválisát, egyenesen a britnek ment, aki egyébként a mai nappal megszerezte a 99. pole pozícióját karrierje folyamán.

     

  • Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt a törölt körök tengerében

    Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő előtt a törölt körök tengerében

    Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a harmadik szabadedzésen, a második pozíciót Lando Norris szerezte meg, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Kimi Räikkönen látogatott ki először a pályára a 60 perces gyakorláson, majd kicsivel később a többiek is kimerészkedtek. Az edzés első felében a sárga oldalfalú abroncsok kaptak főszerepet. A komolyabb köridők záporát Charles Leclerc indította el, majd megérkezett a „buliba” Sergio Pérez, Max Verstappen és Valtteri Bottas is.

    A 9-es kanyar mentén több versenyző köridejét is törölték, így például hiába futotta meg  Lewis Hamilton vagy épp Verstappen a legjobb időt, gyorsan el kellett búcsúzniuk az eredménytől.

    Az első izgalmat Nicholas Latifi kicsúszása és fallal való találkozása okozta, ugyanis pár perc erejéig még a piros zászló is előkerült miatta.

    Az edzés viszont relatíve hamar folytatódott, így a versenyzők folytathatták a munkát. A piros oldalfalú abroncsok előkerülésével már többen éledeztek, ám a kör elvételek száma is megszaporodott.

    Verstappen egy pillanatra csapat szívét is megállította, ugyanis nagyon furcsa szögben szánkózott át a rázókövön. A holland tudta folytatni a körözgetést, így a Bikák is megnyugodtak.

    A kedélyeket az Alfa Romeo versenyzőinek kicsúszásai borzolták az utolsó percekben, ám mutatványukat viszont csak egy pár másodperces sárga zászlós szakasszal jutalmazták a pályabírók. Ezen felül Yuki Tsunoda mérgelődése az előtte lévő „dugóra” színesítette az eseményeket.

    Végül a 23 éves Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, mögé a McLaren brit pilótája ugrott fel. A hétszeres világbajnok végzett a harmadik helyen míg mögötte Sergio Pérez, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Fernando Alonso és Esteban Ocon volt az első 10 sorrendje.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:14.958s 17
    2 Lando Norris McLaren 1:15.414s + 0.456s 16
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:15.515s + 0.557s 17
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:15.551s + 0.593s 17
    5 Charles Leclerc Ferrari 1:15.738s + 0.780s 20
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:15.890s + 0.932s 21
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:15.908s + 0.950s 20
    8 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.908s + 0.950s 18
    9 Fernando Alonso Alpine 1:16.186s + 1.228s 19
    10 Esteban Ocon Alpine 1:16.228s + 1.270s 19
    11 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:16.230s + 1.272s 19
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:16.245s + 1.287s 18
    13 Daniel Ricciardo McLaren 1:16.253s + 1.295s 16
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:16.389s + 1.431s 18
    15 George Russell Williams 1:16.427s + 1.469s 19
    16 Mick Schumacher Haas 1:16.448s + 1.490s 21
    17 Nicholas Latifi Williams 1:16.537s + 1.579s 14
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:16.612s + 1.654s 21
    19 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:16.803s + 1.845s 22
    20 Nikita Mazepin Haas 1:17.398s + 2.440s 22
  • Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    Bottas nyerte az első szabadedzést Hamilton és Verstappen előtt

    A Mercedes pilótája Valtteri Bottas nyerte a Made in Italy Emilia Romagna Nagydíj első szabadedzését Lewis Hamilton és Carlos Sainz Jr előtt.

    Az edzés során a pilóták ismerkedtek a pályával és a csapatok az új alkatrészeiket is tesztelték. Azonban az edzés egyáltalán nem volt nyugodt, mert két alkalommal is előkerült a piros zászló.

    Először Sergio Pérez miatt került elő, aki a kettes kanyarban forgott meg egy defekt miatt. A mexikói versenyző mellett Esetban Ocon Alpineja is megállt, miután ütköztek Pérezzel, azonban egyikőjük sem kapott büntetést a versenybíróktól.

    Másodjára pedig már az edzés leintését követően kellett elővenni, miután Nikita Mazepin a második megforgását már nem úszta meg autótörés nélkül. A Haas orosz pilótája a Rivazzából kifele jövet csípte meg a sóderágyat, majd állította falba autóját.

    A versenyhétvége 14:30-kor folytatódik majd a második szabadedzéssel, amit az M4 Sport élőben fog közvetíteni.

    Az FP1 végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.564 23
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.605 0.041 25
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.622 0.058 21
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:16.796 0.232 13
    5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.888 0.324 21
    6 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:16.888 0.324 26
    7 Fernando Alonso Alpine 1:17.457 0.893 23
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:17.489 0.925 19
    9 Nicholas Latifi Williams 1:17.739 1.175 24
    10 Daniel Ricciardo McLaren 1:17.769 1.205 23
    11 George Russell Williams 1:17.866 1.302 25
    12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.883 1.319 16
    13 Lando Norris McLaren 1:17.935 1.371 16
    14 Sebastian Vettel Aston Martin 1:17.984 1.420 23
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.058 1.494 24
    16 Sergio Perez Red Bull 1:18.228 1.664 15
    17 Esteban Ocon Alpine 1:18.360 1.796 20
    18 Nikita Mazepin Haas 1:18.823 2.259 22
    19 Mick Schumacher Haas 1:19.480 2.916 18
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.781 3.217 11
  • Verstappen: Egy kicsit furcsa volt, hogy Lewis 30-szor mehetett ott ki

    Verstappen: Egy kicsit furcsa volt, hogy Lewis 30-szor mehetett ott ki

    Max Verstappen a csütörtöki sajtótájékoztató keretein belül elmondta, furcsának találja azt, hogy Lewis Hamiltonra későn szóltak rá a pályakiszélesítés miatt.

    Majdnem három héttel ezelőtt a holland pilóta tűnt a legesélyesebbnek a győzelemre, ám mivel a pályán kívül előzte meg a 36 éves versenyzőt, úgy döntött a Red Bull, hogy a büntetés elkerülése végett inkább visszaadják a pozíciót a britnek. Az utolsó körökben a 23 éves pilóta már nem tudott újra próbálkozni, így maradt a második helyen, ezért némileg keserű szájízzel hagyta el a helyszínt.

    A pályahatárok komoly vitát generáltak a Forma-1-ben. A 4-es kanyar kapcsán ugyanis a futamon elnézőbb volt a versenyigazgatóság, mint a hétvége többi szakaszán. A hétszeres világbajnok így, 29-szer toldotta meg a versenyzésre kijelölt helyszínt (emiatt rá is szólt a Mercedes, mert szóbeli figyelmeztetést kaptak), míg Red Bullos ellenfele, mikor elkezdte ezt alkalmazni, szinte azonnal rákoppintottak a körmére.

    Az események ugyan már nem foglalkoztatják annyira Verstappent, hiszen már az Emilia Romagna Nagydíjra koncentrál. Ugyanakkor elmondta, miért is kezelte olyan nyugodtan a bahreini esetet:

    ,,Remélhetőleg a befutó tekintetében most ellenkező eredmény születik. Egy pozitív hétvégénk volt ott (Bahrein), de az végeredmény egy kissé kiábrándítóan hatott. Tavaly azonban itt rendkívül versenyképesek voltunk, és igazán remek itt vezetni. Remélhetőleg az autó idén is versenyképes lesz, bár nem látom annak okát, hogy miért ne lenne az. Én mindig is nagyon nyugodt természetű voltam. Nincs értelme ugyanis annak, ha dobálózunk és összetörünk dolgokat. Ha az rossz eredménynek számít , akkor én előre tekintek és várom, hogy mit hoz még a szezon. Ugyanis van még 22 verseny van ahol jobbak lehetünk.” – nyilatkozta Verstappen.

    ,,Egyszerűen meg lehet ezt oldani akkor, ha fal vagy kavicságy van ott. Sokat segítene, mert a kvalifikáción a rázókőn kellene maradnunk. Ezt is csináltam én a versenyen, majd meghallottam, hogy Lewis (Hamilton) kiszélesíti ott, így én is alkalmaztam ezt, majd rám szóltak, hogy ne tegyem meg ezt újra. Lewis 30 körön keresztül ment ott ki és nyert időt vele, engem két kör után leállítottak, ez egy kicsit furcsa. Nem hinném, hogy ezt a verseny közben kellene változtatni. Függetlenül attól, hogy lehet vagy sem. Azt megértem, hogy a pályán kívüli előzésem nem volt megengedett, így az rendben van. Ám ha magad határozhatsz meg dolgokat, az már nem. Beszélni fogunk erről a többi versenyzővel és Michaellel (Masi).”

  • Sainz: már az elején látszott, hogy Verstappen különleges

    Sainz: már az elején látszott, hogy Verstappen különleges

    Csak egy évet töltött vele a Toro Rossónál 2015-ben, de a Ferrari pilótája, Carlos Sainz már látta Verstappen tehetségét.

    A spanyol szerint első éve nagy önbizalommal ruházta fel, és lehetőségeket nyitott meg számára a karrierje további részében.

    „Rögtön tudni lehetett, hogy Max különleges, és rendkívüli tulajdonságai vannak. Az, hogy tudtam vele tartani a lépést, önbizalommal töltött el, hogy folytassam az F1-ben. Tudtam, hogy jó helyre érkeztem, és bárkivel fel tudom venni a versenyt.”

    Azóta a Renault, a McLaren és a Ferrari pilótája is lett, Charles Leclerc-kel a Scuderia legfiatalabb felállását képezik 1968 óta.

    „Sokan hiszik azt, hogy Charles és én túl fiatalok vagyunk a Ferrarihoz. De 26 éves vagyok, és ez már a hetedik szezonom. Megvannak a képességeim ahhoz, hogy visszavezessem a csapatot a nyertes pozícióba.”

    „Már ismerjük, Charles milyen értékű pilóta, már bebizonyította. Elvesztette barátját, Jules Bianchit, és apját is, de csak erősebb lett azzal, hogy túllépett ezeken a tragédiákon. Ezért csodálom nagyon. Végig követtem az egész karrierjét.” – osztotta meg Sainz.

    A Ferrari jó hétvégét zárt Bahreinben, és igyekeznek elfeledtetni a történelmi mélypontot jelentő 2020-as évet.

    „Mindenki nagyon keményen dolgozik Maranellóban. A szimulátorban, a mérnökökkel vagy a szerelőkkel töltjük az időt, teli vagyunk energiával és nyerni akarunk.”

    „John Elkann [a Ferrari elnöke] mindenért aggodalmaskodik. Mindig felhív minket, és sok dolgot kérdez. Nagyon motivált, és gyakran ő is ott van, hogy buzdítson minket.”